Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-19 / 246. szám

gyászjelentés megtört «zfwcl Fájdalommal, tudatjuk, hogy NAGY ARP AD drága férjem, édesapánk, apó­sunk és nagyapánk, életének 64. évében hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése folyó hó 21-én, pénteken délután 14.30 órakor a Keleti temetőben lesz. A gyászoló család. • • * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kollégánk. LUKACS LAJOS fogtechnikus 1977. október 14-en hosszú szen­vedés után elhunyt. Emlékét megőrizzük. A Fogtechnikai Vállalat 34. sz. laboratóriumának dolgo­zói. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazok­nak. akik szeretett halottunk, kovács jözsef ny. kőműves kisiparos temetésén részt vettek, virágaik­kal fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család (132304) t • * Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik felejthe­tetlen férjem, édesapánk, BAAN FERENC temetésén részt vettek, virágok, koszorúk küldésével fájdalmunkat enyhítették. Külön mondunk kö­szönetét a kisgyaláni Egyesült Erő Tsz vezetőségének, a helyi tár­sadalmi szerveknek, Deák Mihály párttitkámak a temetési szertar­tás megszervezéséért, és a göllei tanács vezetőségének. A gyászoló család (373) . Eladó T—9-ös Pan­nónia motorkerékpár, 2000 km, 1 db 601-es Trabant-motor se­bességváltóval és más Trabantalkatrészek. Érdeklődni lehet : Siófok. Töreki. Voro- silov u. 1. Nagy Jó­zsef. __________________(50864) C F-es, nagy kerekű Wartburg — friss mű­szaki vizsgával — el­adó. Magyaratád, Pe­tőfi U. 45. ___________________(971) I O-s írsz. Zsiguli személygépkocsi el­adó. Kaposvár. Kini­zsi tömb 1. Tamás. ________________(132363) F ord Escort üzem­biztos állapotban el­adó. Teléfon: 13-326 ________________q??84!)) H árom és fél eves 1500-as Polski Fiat (most műszaki vizs­gázott) eladó. Nagy­berki, Vörös Hadse­reg útja 57. ________________(132733) I B-s 500-as Fiat Combi eladó. Érdek­lődni : Balatonmária- fürdő, Birka csárda. _________________(132789) T erepjáró személy- gépkocsi friss mű­szakival, jó állapot­ban eladó. Tengőd, Kántor._________(485400) 1 500-as Polski Fiat sürgősen eladó, 1980- ig érvényes műszaki­val. Siófok, Vas /ári P. u. 8. Egész nap. GÖrcsi. __________(435426) J ó állapotban levő Zsiguli eladó. Érdek­lődni napközben a 13-296-os, 19 óra után a 14-981-es kaposvári telefonon. (397) Egy érettségizett raktárvezetőt, három hálózatszerelőt és három férfi segédmunkást felvesz kapos­vári ipari vállalat. Jelentkezni: Kaposvár, La tinea Sándor u. 5/b szám alatti épületben lehet. (132342) A Fővárosi Tanács Nevelőotthona Zamárdi, Knézich Károly u. L azonnali belépésre, kazán­teclinikusi munkakörbe, gépész, általános gépész, vagy elektro­technikust végzettséggel rendel­kező dolgozót keres. Szakmai gyakorlat (5 év) szükséges, előnyben a magasnyomású kazán ismeretével rendelkezők. Jelent­kezni lehet az intézet igazgató­jánál reggel 8—11 óra között. Te­lefon: 31-002 (132850) A Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat balaton­szentgyörgyi L számú téglagyárá­ba egy lakatos szakmunkást gé­pésznek fölvesz. Jelentkezni a téglagyár üzemvezetőjénél lehet. 0.67») Kistermelők, figyelem! Vállalatunk október 20-án, csütörtökön a mcmyei, a büssüi, az igaîi, a bedegkéri, október 21-én, pénteken a hetesi, a csurgói, a nagyatádi átvételi helyeken 26—45 kg közötti bruttó súlyú süldőket, ugyancsak október 20-án a pusztakovácsi, a bedegkéri, 21-én a somogyvári, a csurgói, a nagyatádi átvételi helyeken 16—25 kg közötti bruttó súlyú malacokat ad el hivatalos súlylevonás mellett a vásárolni szándékozó terme­lőknek. A süldők eladási ára: a malacoké árrés nélkül 31 Ft/kg 36 FT/kg A megvásárolt állatok elszállításáról a termelőknek kell gondoskodniuk. KAPOSVÁRI HÚSKOMBINÁT (16772) ^UKAr'^j,; Beköltözhető kétla­kásos ház gazdálko­dásra alkalmas tel­ken, melléképülettel, értéken alul eladó Kadarkút nagyköz­ségben. A tanács álial kijelölt nagycsaládos vagy vállalati dolgo­zó OTP-kölcsönnel megveheti. Balatoni telekkel, kisebb la­kással elcserélném. Filotás Sándor. Sió­fok, puskás u. 4. te­lefon: 10-980. (485432) Marcaliban, & Ber­zsenyi u. 86. sz. a? alt, új városrész köpont- jában háromszobás összkomfortos csalá­di ház, alatta pincé­vel. mellékhelyiség­gel, külön épített két szobával, termő lu­gassal, 2 család részé­re vagy közületnek eladó. _______________ (50875) Fonyód egyik leg­szebb helyén 370 n-öl panorámás telek ter­mő gyümölcsössel el­adó. ikerház építésére alkalmas. Lebó Fe­renc, Fonyód, Lenjji u. 18. ________________(50872) K étszobás családi ház melléképületek­kel eladó. Miklósfa, Ságvári út 32. _________________(63957) B alatonmária-für­dő alsón 200 n-öl te­lek felerészben is el­adó. Érdeklődni hely­ben, Akácfa u. 124. ________________(465431) K aposváron, a Fü­redi u. 84. sz. alatti háromszobás ház el­adó sürgősen. Ér­deklődni Hegyi u. I/A IV. em. 4. Papp. __________________(387) S iófokon, az Erkel Ferenc u. 15. számú négyszobás villa, konyha, fürdő­szoba, eladó. Levél­cím : Rádai István, Szeged. Takaréktár 6.' _______(465436) K aposvári kétszo­bás, kertes családi ház azonnal beköltöz­hetően eladó. Érdek­lődni: Kaposvár, Zöldfa o. 54. _______(132793) K ertes, garázsos, kétszobás komfortos társaslakrész eladó. Érdeklődni: Kapos­vár, Füredi út 136, október 16-tól 22-ig. (379) Balato nf enyves-alsón ikervilla fele félkész állapotban eladó. Ér­deklődni: Kaposvár, S allai u. 8. Telefon: 14-437, munkaidőben. _________________(395) O rdacsehiben a Bajcsy-Zsilinszky u. 1. szám alatti ház azonnali beköltözés­sel eladó. Érdeklőd­ni: Petőfi u. 14. (50957) Kaposváron, kétszo­bás családi ház, nagy kerttel beköltözhető­en eladó. Érdeklőd­ni: Mező Imre u. 67. Vargáék. _______________• (132792) M arcaliban családi ház eladó. Érdeklőd­ni a marcali halsütő­nél.______________(50849) K étszobás, előszobás ház elfoglalhatóan, nagy gyümölcsös kerttel eladó. So- mogyjád, Ady E. u. 20._________________(340) F onyódligeten, No­vember 7. U. 15. alatt 3 és félszobás faház eladó. Bera László, Kaposvár, Berzsenyi u. 24. (132T780) UC-s Zsiguli Jó ál­lapotban eladó. Barcs, Somogyi Béla u. 76. __________________(50867) Most műszaki vizs­gázott UK-s írsz. 412- es Moszkvics — fehér színű — sürgősen el­adó. Érdeklődni egész nap Marcali, Béke u. 4. _____________(50673) S KODA Octavia eladó alkatrészen­ként is. Nagyatád, Táncsics u. 17. _________________(10764) S imson Star — 4000 km-rel — eladó. Kö- vesi, Siófok, Bajcsy- Zsilinszky u. 63—Ti/C. _________(465438) 3 53-as Wartburg al­katrészként eladó. Régi típus. Kruppa! Zoltán, Balatonlelle, Kossuth u. 31. (50669) IP-s Trabant eladó. Kőröshegy, Petőfi u. 103. __________(485434) I N-es Zsiguli eladó. Kaposvár, Arany Já­nos köz 12. fszt. 2. ________________(132847) E ladó — jó állapot­ban levő — Simson Schwalbe motorke­rékpár 200 km-rel. (Sisakos.) Érdeklődni: Turk István, Kapos­vár, Berzsenyi u, 11. _________(»2) E lcserélném siófoki egyszobás. Összkom­fortos, gázos, tanácsi, főbérleti lakásomat a Balaton déli partján lévő kertes, tanácsi, főbérleti lakásra Sió­foktól Fonyódig. Le­veleket: »77 október-« jeligére. a siófoki hirdetőbe. ____ (465439) K étszobás, össz­komfortos szövetkeze­ti lakást cserélnék OTP-kölcsönös, össz­komfortos családi házra Kaposváron. Leveleket: »Műhely-« jeligére a kiadóba. __________________(382) K aposváron két másfél szobás központi fűtéSes, összkomfortoa lakást cserélnénk, nagy kertes családi házra. Aj ánlatokat : 132638. számra a hirdetőbe kérünk. (132636) Siófok központjá­ban levő kétszobás, hallos, összkomfor­tos, gázos, garázsos tanácsi lakásomat el­cserélném hasonló budai vagy pesti bel­városi tanácsi lakás­ra. Leveleket 485399. számra a siófoki hirdetőbe. ________(485399) M ásfél szobás szö­vetkezeti lakás azon­nal beköltözhetően eladó. Kaposvár 48-as ifjúság u. 17. Ger- gye. (132779) ||. |*f 'AuAs Fémipari üzem­mérnök álláet keres. Ajánlatokat a siófoki szerkesztőségbe, Sza­badság tér 9. címre kér. (S0863) Több éves gyakor­lattal rendelkező fa­ipari üzemmérnök, matematika—kémia szakos tanárnő fele­séggel állást keres. Lakás szükséges. Le­veleket »Fenyő« jel­igére a kiadóba. (16765) CS-es írsz. GOl-es Trabant eladó. Kun­telep, Szabadság u. 24. (331) ZD-s fehér Trabant Combi sürgősen el­adó. Fonyód, Sándor U. 65. (50643) 96 basszusos Welt­meister tangóharmo­nika, új állapotban, áron alul olcsón el­adó. Kiss János. Ka­posvár, Buzsáki u. 6. (132646) 100 W-OS LANEY erősítő hangfallal és Capri orgona eladó. Siófok. Bajcsy-Zsilin- szky u. 5. Völgyi, te­lefon: 10-016. (485435) Eladó egy választá­si üszőborjú. Sziivás- szentmárton 69. ________________(377) T ehén — 7 hetes borjával — eladó. Ka- poskeresztúr, Petőfi u. 28. ______________(132649) E ladó egy nagy gázpalack reduktor- ral, egy kukorica­morzsoló, egy szén­tüzeléses lengyel ka­zán, egy vegyestüze- léses Calor kályha. Miklós János. Kapos­vár, Nádor u. IC. __________(380) 70 literes hűtőszek­rény eladó. Érdek­lődni: Kaposvár 12-56« telefonon, 18 óráig. _______________(M3) 3 éves íenyőcsemete 30—50 cm-ig, telepítés­re és karácsonyfának alkalmas, eladó. Ugyanott egy rekamié és konyhabútor eladó. Kaposvár, Móricz zs. u. 3. , ___________________(378) H étvégi íaházak nagy választékban kaphatók, 6—9 négy­zetméteres összesze­relve. 27—37 négyzet- méteres csomagban, elemenként is. Akác külső borítással, fe­nyő, nyár, hárs belső borítással rendkívül időálló. Hőszigetelt panel falak. Meg­rendeléstől számítva 5 napon belül átvehe­tő. Gyártja: Somogyi EFAG, zamárdi erdé­szet, szántód! íaház- üzem. _______(468437) 40 darab tenyész kakas és 200 darab Hampshire tojó, to­jásrakás előtt sürgő­sen eladó. Fonyód, Sándor u. 05 ______________(90847) B etonkeverő gép készítését rövid ha­táridőn belül válla­lom. Botlik Ferenc Baatonlelle, Sallai u. 18. ________________(50670) E züstfenyő és más fajta fenyők, rózsák, sövény cserjék, dísz­cserjék, nyírfák és örökzöld növények kaphatók Demeter Károly kertészeté­ben, Balatonszemes, Bagolyvár u. 6. Te­lefon: 46-024. (18754) Szőlőoltvány, zala­gyöngye, irsai Olivér, saszla, pannónia, szilváner, szlanka, ára 10 Ft. 3272 Vison- ta, Pf.: 36. ________________(197551) I dős nénit család­tagnak fogadnánk vi­déken lakás biztosí­tásával, gyermekfel­ügyeletért. Ajánlato­kat: 132791. számra, a hirdetőbe. ________________(132791) K ét negatív fia­tal tehén. vemhe­sek, eladók. Kadar­kút, Szabadság u. 30. Győri.__________(132787) P áncéltőkés pianínó eladó. Kaposvár, Zal­ka Máté u. 19/4. H. 5._______________03273ó)_ H ároméves tehén bikaborjával eladó. Cím: Nagyberki, Fel- szabadulás u. 76. sz. _________________(13Q797) Nagyobb mennyisé­gű idei termésű vö- röshere-vetőmag el­adó Május L Tsz, Nagyatád. __________________(1C745) G arázst bérelnénk, elsősorban Kaposvár északnyugati város­részében. Telefon: 13-100/5. (133869) •ÚT0R Üj állapotban lévő kis méretű sezlon el­adó. Kardoséknál, Kaposvár, Pete Lajos u. 8. IV. em. 1. a. Megtekinthető egész nap.____________(132839) E ladó egy négyaj­tós könyvszekrény, egy heverő, egy üve­ges könyvszekrény, egy íróasztal. Érdek­lődni lehet: 17 óra után. Kaposvár, Fe- tőfi u. 58/a. H. em. 1. ajtó.________(132834) K étajtós szekrény, tv-szekrény, könyv- szekrény, típus reka­mié, rádióasztal, el­adó. Megtekinthető: szombaton délután, vasárnap egész nap, Nagyatád, Arany Já­nos u. 12. _________________(137798) K eveset használt, világos Csobánc gar­nitúra, variabútor megkímélt állapotban eladó. Megtekinthető 13 óráig, Kaposvár, Honvéd u. 23. V. em. 4. (376) Egyszobás vagy másfél szobás lakást, laKrészt bérelnék Ka­posváron. Ajánlatokat munkaidőben 12-321-es telefonra. ___________________(361) A lbérleti szobát, konyhával, fürdőszo­ba-használattal, vagy különálló lakást bér­be vennék. Egy kis­baba van. Ajánlatokat Varga Ottó. Kapos­vár, Ezredév u. 16. _______________(132897) S iófokon üres vagy bútorozott albérletet keresek. Részletes ajánlatot kérek »No­vembertől« jeligére, a siófoki hirdetőbe. (483*33) GÉP ÉS SZERSZÁM Négykerék meg­hajtású kerti traktor pótkocsival — köl­tözködés miatt — áron alul eladó. Ér­deklődni mindennap: Balogh Károly, Se- gesd, Ady E. a. 29. _______________(378) V állalatok, figyelem ! Optima 528-as szerve­ző automaták, Ascota 170/35 TMLB könyve­lőgépek, Ascota 1363» as adatfeldolgozó gé­pek. T 100-as telex­gépek. mechanikus és elektromos írógé­pek, OCÊ, SAVIN. KE—1 másológépekhez kellékek raktárról kaphatók » ZALA­IÉ ARKER MŰSZER­ES IRODAGÉP SZAK- ÜZLETÉBEN. Zala­egerszeg, Mártírok u. L Telefon : 12-466 ______________(82221) 6 00-as magánjáró és 500-as stabil szalagfű­rész eladó. Rigó Jó­zsef, Balat'"-berény, Szabadság u. 41. (50874) 23 éves, 175 cm ma­gas szakmunkás hoz­zá illő leány ismeret­ségét keresi — házas­ság céljából. Minden levélre válaszolok. Leveleket: »ösz« jel­igére a kiadóba. (í»4) Építőipari árelemzői, árképzési gyakorlattal rendelkező dolgozót felyeszünk Ajánlatokat: a 132833. számra, a Magyar Hirdető Somogy megyei Központjába kérünk, írásban. Csiky Gergely Színház. 15 és 19 órakor: CSILLAG A MÁGLYÁN. Kecskeméten. Kaposvár. Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: SHERLOCK HOLMES LEGKEDVESEBB BATY- JANAK KALANDJA (14). Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: SZERETET NÉLKÜL (14). DU. 6 és este 8 óra­kor: SZANDAKAN 8. (18). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.28: Idősebbek is elkezdhetik... 8.35: iskolatévé. 14.15: Iskolatévé. 16.213: Hírek. 16.30 : Melyiket az öt­ezerből? 16.55: Telesport. Û. Dó­zsa—Atletico Bilbao UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzés. 19.25: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ho­gyan vadásznak nyúlra? Magya­rul beszélő osztrák tévéfilm. 21.20: Budapesti művészeti hetek. Tö- rőcsik Mari. portréfilm. 22.50: Tv- híradó. 3. Budapest 2. 20.00: Még egyszer! ismétlés a szeptemberi műsorokból. 20.01 : Lányok, egyedül. Dokumentum­film. 20.45: Ciao Amico. Lucia Alteri műsora. 21.25: Tv-híradó. 21.45: Hubay Miklós: Magnificat. Téyéfilm. Jugoszláv Tv 13.35: Labdarúgás: Diósgyőr— Hajdúk. 16.20: Rajzfilm. 17.10: Ma­gyar nyelvű tv-napló. 17.45: Úttö­rő tv-stúdió. 18.00: Történetek Af­rikáról. 18.15: Tudomány. 18.46: Népi muzsika. *19.15: Zöld jelzés. 20.00: Sportszerda: labdarúgás, nemzetközi kupák. Osztrák Tv 9.00: Óvodások műsora. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Az arany folyó. Kalandfilm. 17.25: Kicsinyek mű­sora. 17.55: Jó éjszakát, gyere­kek! 18.00: Dr. Doolittle. Filmso­rozat. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Én és a vejeim. Filmvígjaték. 21.25: Hírek. Sporthírek. » KOSSUTH RADIO 4.25: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. I 8.27: Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival. 8.57: Ze­nevár. A gyermekrádió műsora. 9.12: Hol lehet színházat játszani? 9.22: Lehoczky Éva és Sólyom- Nagy Sándor énekeL 10.00: Hírek. 10.05: Nyitnikék. 10.40: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 10.55: Szim­fonikus zene. 12.00: Déli krómka. 12.20: KI nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Brigádnapló. 13.40 : Verbunkosok, nóták. 14.16: Születésnapi aján­dék. A gyermekrádió köszönti a 7 éveseket. 14.46: A Magyar Nép­hadsereg Művészegyüttesének énekkara Vásárhelyi Zoltán kó­rusműveiből énekel. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: iskolarádió. 15.50: Odd: Vidám német népdalrapszó­dia. 15.59: Hallgatóink figyelmé­be! 16.00: Útközben. 16.05: A kö­zönségszolgálat tájékoztatója. 16.10: Egy békési nótafa: Adam» esik Józsefné. 1C.25: Mozart: E- dúr trió K. 542. 16.44: A feudális társadalom. 17.00 : Hírek. Útköz­ben. 17.07: Mit láttunk Somlóvá- sárhelyen? 17.32: vivaldi-művek. 18.15: Karinthy Ferenc: Harminc- három. 18.25: Mai könyvajánla­tunk. 18.28: Hallgatóink figyelmé­be ! 18.30 : Esti magazin. 19.15 : Rege a tűzről és jácintról. 20.14 : Nép­zenei magazin. 20.54: Kis magyar néprajz. 20.59: Genfi kérdőjelek. 21.29: DzsesszfelvételekbőL 22.03: Hírek, időjárás, sporthírek. Tíz perc külpolitika. 22.30: Filmzene. 22.56: Biológiai múltunk és a tör­ténelem rejtélyei. 23.10: David Oppenheim és a Budapest vonós­négyes felvételeiből. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Himnusz. Vízjel- zőszolgálat. PETŐFI RADIO 4.25: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Burka Sán­dor klarinéton és tárogatón ját­szik. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.3-3: Könnyűzene Ka­nadából. 8.52: Babavásár. 9.30: A 04, 05. 07 jelenti. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.30: Hírek. 11.33: A Szabó család. 12.00: Dóczy Jó­zsef nótáiból. 12.30: Hírek. 12.33: Kórusok magyar költők verseire. 12.48 : Romantikus kamarazene. 13.33: A Kertész utcai gyakorló zeneiskola zenekara játszik. 13.45: Időjárásj elentés. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: ötödik sebesség. 17.50: Mit ér a nyelvtudás? 18.00: Köz­vetítés az Ü. Dózsa—Bilbao UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzés n. fél­idejéről. 19.25: Jó estét, gyere­kek! 19.30: A Moszkvai Rádió új könnyűzenei felvételeiből. 20.00 : Hírek. 20.03: Tolna megyei kalei­doszkóp. 21.13: Donizetti: Don Pasquale. 23.13: Slágermúzeum. 24.00: Hírek, időjárás, idegen nyel­vű vízjelzőszolgáiat. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismer­tetés. 14.05: A Lipcsei Rádió szimfonikus zenekarának hang­versenye. 15.20: Beethoven: cisz- moll vonósnégyes. Op. 131. 16.00: Hírek. 16.03: Húszas stúdió. 36.55: XIX századi operákból. 17.50: Me­ditáció. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Üj lemezeinkből. 18.24: Francia muzsika. 19.15: iskolará­dió. 19.30: Hírek. 19.33: Jandó Jenő zongoraestje. Kb. : 20.25: A világűr benépesítése. 20.40: Meg­követés. 21.25: 2000 felé. 22.06: Dzsesszfelvételeinkből. 22.25: Men­delssohn: V. (Reformáció) szimfó­nia. 23.00: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. Aktuális zenés ma­gazin. 18.00: Dél-dunántúli hír­adó. 18.30: Szerb—horvát nyelvű műsor. 19.00 : Német nyelvű mű­sor. 19.30: Műsorzárás. MIPEL NEMZETKÖZI IPARI ELEKTRONIKAI KIÁLLÍTÁS október 19-től 23-i STUDEXPO NEMZETKÖZI OKTATÁSI ESZKÖZ KIÁLLÍTÁS október 19-tol Z5-i§ A BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁRKÖZPONTBAN. Nyitva: 9-17 óráig BEJÁRAT AZ I. TŐ KAPUN

Next

/
Oldalképek
Tartalom