Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-18 / 245. szám

rÖLiztdl Szejdznjd&ijígJ A Somogyi* Néplap szeptember 22-i számában megje­lent a pusztaszentgyörgyi szülők levele, melyben a reg­geli autóbuszjárat korábbi indítását kérték. Fusztaszentgyörgy az 1976—77-es iskolakörzetesítési tervben nem szerepelt. A tanulók szállítását a helyi tanács kérésére január 1-től megoldottuk. Mivel külön autóbuszt beállítani nem tudtunk, a szanálást csak más tanulószál­lítási feladatokat is ellátó autóbusszal tudtuk megoldani, sajnos csak nyolc óra után. Ezzel a helyi tanács is egyet­értett. Az autóbuszjárat korábbi indítását más iskolakör- zesetissel összefüggő szállítási feladatok miatt jelenleg meg­oldani nem tudjuk. Tisztelettel: ^Dr. Bán 3itoáji £org. és kér. ig. h.. Volán 13. sz. Vállalat Tisztelt Szerkesztős. t Szeptember 29-én. a néphadsereg napján a kaposvári helyőrség zenekara zenés ébresztőt tartott a Tóth Lajos közben. Az ottani rendezetlen terület, bozót, szemétdom­bok, főleg az M. N. tulajdonában levő épületek körül meghökkentő látványt nyújthattak. Én személy szerint szégyenkeztem az immár tíz éve fennálló állapot miatt. A zenekar szíves elnézését kérem, megköszönve megemléke­zésüket és fáradozásukat. Tisztelettel: ''Barna Jtlikáhf. Kaposvár, Tóth Lajos köz 2., I. t. Tv-jegyset Mii csinálnak a cigánygyerekek? Ifj. Schiffer Pál 1975-ben két dokumentumfilmet forga­tott a cigányproblémáról. Munkáit a mozikban vetítet­ték. a szűkebb baráti réteg számára. Nem kavarták föl — nem is kavarhatták — a közvéleményt. Igazi vissz­hangjuk — úgy gondolom — most támad majd. amikor a televízióban láthattuk a két filmet. Magyarországon megyényi cigány él, közülük sokan — a kétharmaduk — telepieken, putrikban. A Faluszéli házak cirnű valóságfilmmel ifj. Schiffer azt a metamorfózist kapta felvevőgép-lencsére, amikor a látszólag egynemű réteg minőségileg kezd ala­kulni : az új életforma konf­liktusokat szül. Menni vagy maradni? Mi vár a maradók­ra? Hogyan gondolkodnak a segítséget igénybe vevők? Mi lesz a következő lépés? S egyáltalán: milyen a cigány­ság társadalmi közérzete? Ezekre a kérdésekre keresett választ a rendező, Andor Ta­más operatőr segítségével. Nincs izgalmasabb, mint ha a valóságot látjuk a vásznon. Élet szülte helyzeteket, igazi embereket, s nem színészek által megelevenített figurákat A Faluszéli házak című film­mel — ahogy mondtuk — egy átalakulási folyamatot rögzít a rendező. A Mit csinálnak: a cigány­gyerekek? című filmmel en­nél is többet tesz: nemcsak fölméri az iskoláskorúak helyzetét — tanulmányi, szo­ciális, egészségügyi szempon­tokat figyelembe véve —. ha­nem megoldást is követel, módszereket is javasol filmjé­nek példáival. Olykor éppen a negatívval: így ne! Lesz-e a nagy szemű, barna kislány­ból tanárnő? Nem tudni még. Ez és a hasonló alapossággal, szociográfusi felkészültséggel kimunkált müvek egy-egy lé­péssel közelebb segítik ehhez azt. a kislányt, úgy gondolom. A műsorszerkesztés nem di­csérhető eléggé az ilyen do­kumentumfilmek adásba ikta­tásáért. L. L. A hét vége fekete krónikája Halálra gázoltak egy részeg gyalogost Az év első félévében 33 bal­eset volt megyénkben — a gyalogosok hibájából. Sajnos, úgy látszik, hogy a második félévben sem lesz kisebb ez a szám. Az őszi időszakban elsősorban ittasság miatt tör­téntek súlyos balesetek. A sió­foki járás területén például szeptemberben és októberben három ittas gyalogos halt meg, egy súlyos, egy pedig könnyű sérüléseket szenve­dett. Vasárnap este is tragi­kus kimenetelű szerencsétlen­séget okozott az ittasság. Az 50 éves nágocsi Mirei- der Sándor tsz-tag este fél nyolckor — részegen — az útpadkán feküdt Nágocson. Vele volt a bátyja is. ugyan­csak ittasan — ő az úttest közepén tántorgott. Ekkor ért oda a 23 éves nágocsi Fotó István egyetemi hallgató egy Ladával; gépkocsijával meg­próbálta kikerülni az úttesten tántorgót, s közben nem vet­te észre az útpadkán fekvő férfit, és keresztülhajtott raj­ta. Mireider Sándor a helyszí­nen meghalt. Az ügyben még tart a vizsgálat. Ezen a héten — az országos program részeként — So­mogybán is nagyszabású köz­lekedésrendészeti akció zajlik. Zala, Tolna, Baranya és Veszprém megyei közlekedési rendőrök közreműködésével, minden járműre kiterjedő el­lenőrzéseket tartanak. A jár­művezetők tehát e héten gyakrabban találkozhatnak az «takon szolgálatot teljesítő rendőrökkel, akik számítanak a lakosság segítségére és meg­értésére. AZ MSZMt>, SOMOGY HEGYEI 01 ZOTT5ÁG Ah ÂK LAPJA XXXIII. évfolyam, 245. szám. Kedd. 1977. október 18. Tanulás — munka közben Szövetkezetpolitikai vetélkedő Barcson Miután az OKISZ elnöksége meghirdette a szövetkezetpoli­tikai vetélkedőt, a Kisipari Szövetkezetek Somogy megyei Szövetségének elnöksége — a verseny szervezésére és segí­tésére — az idén júliusban megyei operatív bizottságot hozott létre. Egyik tagjától, dr. Papp Ferenc tál, a barcsi Dráva Ipari Szövetkezet el­nökétől arról kértünk tájé­koztatást, hogyan fogadták a ' felhívást a szövetkezet dolgo­zói. Ottjártunkkor épp vissza­hallgatták magnetofonszalag­ról azt a fölvételt, amelyet majd hangszóró továbbít a munkahelyekre. Kérdéseket és válaszokat hallottunk a s eíé'kedőben szereplő egyes témákról. Ezt a módszert azért választották, hogy a be­nevező dolgozók munka köz­ben is készülje, senek. A vá­laszok a szövetkezet életéről, szervezeti felépítéséről, nép- gazdasági szerepéről is tájé­koztatnak. Szeptember első felében fogtak hozzá a vetélkedő szer­vezéséhez — miután a szövet­kezet vezetősége, a párttag­A takarékossági világnap előtt Vetélkedősorozat fiataloknak ötvenhárom évvel ezelőtt, 1924-ben a világ jelentősebb takarékpénztárainak Milánó­ban megtartott értekezletén határozták el: minden év ok­tóberének utolsó napján meg­rendezik a takarékossági vi­lágnapot. Ez alkalom a szám­vetésre is. Az Országos Taka­rékpénztár mérlege kedvező: a múlt év hasonló időszaká­ban a lakosság megtakarított pénze 88,9 milliárd forint volt, most pedig elérte a száz- milliárdot. Míg tavaly — az előző évekhez viszonyítva — az emelkedés 8 milliárdot tett ki, most 11 milliárd forint Emelkedett az egy főre jutó megtakarítás is : a tavalyi 8500 forintról 9500-ra. S hogy az idén többen takarékoskod­tak, ezt az is bizonyítja: öt­millió-nyolcszázezer takarék- betétkönyv van forgalomban (ötszázezerrel több, mint ta­valy). A takarékosság népszerűsí­tésére, a lehetőségek megis­mertetésére egyre nagyobb figyelmet fordít az OTP. Ilyen figyelemkeltőnek szán­ta a megyei igazgatósága azt a vetélkedősorozatot is, ame­lyet az idei takarékossági vi­lágnap tiszteletére hirdetett a somogyi ifjúsági kluboknak. A megye klubtanáccsal közö­sen kiírt versengés címe: Gazdálkodj okosan! A játék­vezetők az OTP-ről- és mun­kájáról, illetve gazdasági éle­tünkről kérdeznek. Az első elődöntőt ma tartják Balaton- bogláron — kilenc ifjúsági klub részvételével. A marca­li, a kaposvári és a nagyatádi elődöntők, illetve a somogyi katonák vetélkedője után ok­tóber 30-án lesz a megyei döntő és egyben a takarékos- sági világnapi megemlékezés. gyűlés, a szocialistabrigád-ve- zetők értekezlete a csatlako­zás mellett döntött. Eddig mintegy 180 dolgozó jelentke­zett, de több mint kétszázra számítanak. Ez azt jelenti, hogy a tényleges dolgozóknak körülbelül 65 százaléka »ját­szik", válaszol a kérdésekre. A Dráva szövetkezetnél no­vember 1-e és 5-e között ren­dezik meg az első fordulót. A kialakult termelési profilok szakembereiből állt össze a szerkesztő bizottság, amely a kérdéseket készítő Sok min­denre »kíváncsiak« ezek a kérdések: a versenyző tanúsá­got tehet például arról, meny­nyire járatos a szövetke­zeti termelésben a szolgálta­tásokban, mit iud a szövetke­zeti demokráciáról, az if júság- és nőpolitikái meg a szociál­politikai határozatokról. Sze­repel a feladatlapokon a köz- művelődési törvénnyel, az ipari szövetkezeti mozgalom történetével és sporttal kap­csolatos kérdés Is. Három fordulót rendeznek a vetélkedőből a Drába szövet­kezetben, s a legjobbakat ju­talmazzák. A legeredménye­sebb csapatok, illetve egyéni versenyzők jutnak majd — a jövő év első negyedében — a megyei döntőbe. Kés és vágódeszka Tanulságos bemutató Nagyon sok vendéglátóegy­ség, étterem és főként ital­bolt vezetője panaszkodik, ha az alkoholfogyasztás csök­kentése kerül szóba, hogy *mi lesz akkor a forgalommal?« Ezért rendezett a kaposvári járás szövetkezeti italboltve­zetői részére tegnap Kapos­váron — a Cser étteremben — hidegkonyhai bemutatót a Mészöv. 20—25 féle olyan i ételt láthattunk Itt, melynek elkészítéséhez csupán két do­log kell: kés és vágódeszka. No és még valami: szemlélet- változás. Az, hogy egy ven­déglőibe reggelente nemcsak inni térnek be a vendégek. Öreg falak között Társadalmi munka az iskoláért Mit lehet kínálni reggel egy italboltban? Sok min­dent: a zsíros kenyértől a főtt tojásig, a rántottéig. Meg kö- vesztett szalonnát, kocsonyát, vagdaltat, szalámit, virslit, debrecenit — hogy csak né­hányat említsünk. S mindenütt van ízesítőnek vöröshagyma, paprika, s minden italboltban van rezsó, így a gyors főzés is melegítés Is megoldható. E íideg ételekkel nagyszerűen pótolhatják azt a kiesést, amit az alkoholfogyasztás esetleges csökkenése okoz. S még nem szóltunk a tejről, a tejes ká­véról vagy a citromos teáról. A Mészöv nem csupán a kaposvári járás italboltveze­tőinek figyelmét szeretné fel­hívná erre: hamarosan ren­deznek hasonló hidegkonyhai bemutatót a nagyatádi és a marcali járás italboltvezetői­nek. Remélhető, hogy eredmé­nyét hamarosan a vendégek is tapasztalják. Kék köpenyes kislányok, kisfiúk zúdulnak ki a napkö­zi teremből, s ebédhez sora­koznak. Egyik-másik kikacsint a sorból, ha a tanár hátat fordít neki. Mi az újonnan berendezett társalkodójukat nézegetjük: az alacsony asz­talkákat, a kényelmes karos­székeket, a virágfalat, a csi­nos térítőkét... — Tetszik, ugye? — hunyo­rít az egyik cofíos leányka, majd hozzátesz' : — Nemrég lett ilyen. Dr. Hajdú Tiborné, az is­kola igazgatója rábólint: — Társadalmi munka ered­ménye ez is. Továbbkalauzol bennünket, a gyakorlati foglalkozások ter­mébe. Kékfestő térítővel le­takarva a lányok részére tűz­hely van itt, fölötte piros fe­dők sorakoznak. A terem kö­zepén hatalmas asztal, alatta kihúzható gyúródeszkák, a fal mellett satupadok. Mind, mind frissen mázolva, lak­kozva. A felső tagozatosok csinálták, a két gyakorlati oktatás irányításával. A tornaterem villamosítását a VBKM Kaposvári Gyára Asztalos Tános szocialista bri­gádjának munkásai végezték. Sokat dolgoztak a SAÉV al­kalmazottai is az 50 éves is­kola fiatalításán. A legna­gyobb és legsürgősebb feladat az ebédlő átépítése volt: kü­lön mosogató és tálaló, illetve öltözők kialakítása. A nyáron ezt ic megcsinálták — társa­dalmi munkában. így az étke­zési idő is rövidebb lett a két­szeresére bővített ebédlőben. Sok polcot, virágtartót, fa­liújságrácsot is készítettek itt a szülők. A mintegy 30 ezer forint értékű társadalmi mun­kával sikerült az öreg iskola falai közé több vidámságot, jó kedvet varázsolni. Gesztenye — vagonszámra (Tudósítónktól.) ••Ilyen gazdag terméssel hosszú idő óta nem fizettek még a gesztenyeerdök, fák, mint az idén« — mondotta Berkes Sándor, a Csurgó és Vidéké Afész osztályvezetője. A szövetkezet működési terü­letén valóságos gesztenyeer­dők vannak, s a tavaszi fa- gvok ellenére is rekord termés­sel fizet a szelídgesztenye. A felvásárlók eddig 9 vagonnal vásároltak meg a gazdáktól, de várható, hogy még 6—7 vagon nal átvesznek. Az áfész-en kí­vül az iharosberépyi termelő- szövetkezet is fölvásárolja a gesztenyét. Az árat közösen alakították ki: egy kilóért 20 forintot fizetnek. Vannak gaz­dák, akik 20—30 mázsát is el­adnak. A Csurgó környéki geszte­nyét elsősorban Badacsonyto­majba. Siófokra és Budapest­re viszik, s ott dolgozzák föl. mtM SOROK Szilánkok A férfi jutalma a nő; a nő jutalma az a tudat, hogy ő jutalom. * « • A gyomor az a talaj, amelyből a gondolat sar­jad. A legrosszabb kerék üti a legnagyobb zajt A nyelv olyan szerke­zet, amelynek rugóit nem szabad csikorgatni. • • * Húsz olyan ember kö­zül. aki beszél rólunk, ti­zenkilenc rosszat mond, a huszadik pedig, aki jót mond, , rosszul mondja. Minden relatív? — De sókat beszélt azokkal az unalmas em­berekkel! — Azért beszéltem sokat hogy ne kelljen hallgatnom őket! Vannak szép köntösbe bújtatott ostobaságok, mint ahogy vannak igen jól öltözött ostobák. • • • A rossz emberek olykor jót is cselekszenek. Azt hihetnénk, kíváncsiak arra, vajon valóban akko­ra örömet ad ez, mint ahogy a tisztességes em­berek állítják. • • • Mikor az asszony elha­tározza. hogy szakit a hit­vesi hűséggel, vagy min­dennek tekinti a férjét, vagy semminek. Ez lehet a kiindulópont. • • • Három hétig vizsgálgat- juk egymást, három hó­napig szeretjük egymást, három évig civakodunk egymással, harminc évig eltűrjük egymást, a gye­rekek fjedig elölről kez­dik az egészet. Diákhumor Az egyetem menzáján Hans ismerőse mellé ül le ebédelni. Miié; az ebéd fél fogára sem elég, éhe­sen néz körül, s észreve­szi, hogy barátja tányér­ján egy szép darab hús hever. — Megehetem? — kér­di Hans, s a barát igenlő feleletére nekilát. Rágja, rágja, de a kemény mó- csing csak nem akar megpuhulni. Végül is kín­lódva nyögi: — Ezt nem lehet elrágni! — Tudom! — feleli az ismerős. — Nekem sem sikerült ! SmmiËépfgi Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja* Főszerkesztő - JÁVORI BÊLA. F'őszerltesztő-h.: Paál FászIA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinéi Sándor u. 2. Postarim: 7401. Telefon: 11-51«, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím : 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. BekUldőtt kéziratot nem őrz.ünlc meg és nent küldünk vissza 1 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyt postahiva­taloknál és postás kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967. ISSN 0133—060*. Készült a Somogy megyei ■Nyom­daipari Vállalat kaposvári üzeme­ljen. Kaposvár. Május 1. u. 16L Felelős vezető: Tarka* Béla Igazgat».

Next

/
Oldalképek
Tartalom