Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-16 / 244. szám

Korszerű gondolkodás Csak egészen nagy elmék­nek adatott meg az, hogy a lm rokon messze túllátva év­századokkal előre megsejt­sék a jövőnek egy vagy más részletét. És a sors irónááj.a: ha fantáziájuk túlságosan előre szágudott az időben ak­kor saját koruk bolondnak vagy varázslónak tartotta őket, a hálátlan utókor pe­dig mosolyogva emlegeti le­leményeiket s alkotásaikat a legjobb esetben is gsak kul­túrtörténeti érdekességként tartja számon. Annak, hogy Hérán a II. században fölta­lálta a gőzgépet, sem. az ak­kori Alexandria, sem a kis- árutermelő középkor nem látta hasznát, s az angol ipa­ri forradalomnak kellett el­jönnie, hogy Watt újra föl­fedezze — mert ekkor már szükség volt rá. További példák sorolása helyett fontoljuk meg: kor­szerűen gondokoztak-e ezek a zseniális fölfedezők? Az ember hajlandó egyszerűen »-nem«-mel válaszolni, holott a távoli múltban született, korukat megelőző technikai találmányok alkotói ^általá­ban nagy gondolkodók is voltak. Méghozzá korszerűen, azaz: a jövőbe pillantva, ha­ladóan. Hérón gőzgépe, Roger Bacon repülőgépe s a többi — a nagyon korszerűen, mo­dem módon gondolkodó el­mék, egy-egy gondolattöre­dékének túl korai technikai megnyilvánulásai — szá­munkra pusztán érdekesség. De nem nevezhetjük kurrió- zumnak az emberi gondolat amaz útját, amely kitérők, zsákutcák között föltartóztat­hatatlanul vezetett és vezet a jövő felé. Mit nevezhetünk azonban hétköznapi módon korszerű gondolkodásnak? Követelhe- túnk-e magunktól korszak- alkotó nagy eszméket, zseniá­lis meglátásokat, hiszen nem vagyunk fáklyaként lobogó lángelmék, zseniális felfede­zők? Nos, a korszerű gondol­kodás nemcsak a kivételes tehetségek sajátja és privilé­giuma, hanem minden em­bernek minden napját átha­tó, magától értetődő tevé­kenysége. Vagy legalábbis annak kell lennie. Korsze­rűen gondolkozunk — s ez egyúttal azt is jelenti: hala­dó módon gondolkozunk — ha nem vagyunk hajlandók meggyökeresedett, elavult szokásokhoz, előregyártóit gondolkozási panelokhoz ra­gaszkodni ; ha nem hisszük azt, hogy amit egyszer évti­zedekkel ezelőtt megtanul­tunk, az ma is úgy és olyan mértékben igaz, ahogyan an­nakidején volt; ha nem zár­juk be elménket egy-egy új eszme, gondolat, ötlet elől, hanem azonnal és automati­kusan ezt kérdezzük: »miért nem«? — és azonnal nekilá­tunk, hogy megvizsgáljuk az ötlet helyességét vagy hely­telenségét; hogy megnézzük: beilleszthető-e, s hogyan il­leszthető be az új, régebbi ismereteink közé, módosítva a régit. Korszerűen gondol­kozunk, ha egy-egy, ma még idegennek ható állítás igaz vagy hamis voltát vizsgáljuk, nem pedig azt, hogy illik-e az előre megszabott sémá­hoz. Korszerűen gondolko­dunk, ha csínján bánunk a tekintélyi érvekkel, s idéze­tékre emlékezés helyett in­kább gondolkodásra használ­juk fejünket. Korszerűen gondolkodunk, ha dialektikusán gondolko­dunk, azaz ha a világ és a társadalom legapróbb, leg­hétköznapibb tényét vagy jelenségét is változásában, módosulásában, örökös el­avulásában és más formájú újjászületésében nézzük. S lássuk be: a korszerű gon­dolkodás, különösen ma, gyorsan fejlődő és változó világunkban mindennapos kötelességünk. Leskó László Richard tévedése Augusztus 25. Elvégeztetett. III. Richar- dot a társulat új főrende­zője, a friss diplomás Niko- lényi Pali rendezi. Dárius igazgató szaporán kummog rám az évadnyitó ülésen : »Ne haragudj, Franci, így rendel­ték az istenek!« De harag­szom! Az évadzárón még úgy hangzott el, hogy Sha- kespeare-t Kőnig-Király Ferenc, a társulat vezető színésze rendezi. Dáriuskám arra hajlik, amerre a lehelet hajlítja ... Már a szezonnyitó ülést megelőző félórában rossz előérzet gyötört. — Hogy van, Kőnigkém? — zengte rám férfihangját a Nagyasszony. (Ugyan, mitől »Nagy«?) — Hallottam a te­levízióban. Igen: csak szinkronszerepre sikerült eladnom magam odafönn. Azért itt, Kőváron még én vagyok az oroszlán — az ohorohoszláhán —, és ha vicsorogni kezdek... ! Ré­szem volt az idei műsorterv­ben is. Rendezni, embereket irányítani, egységgé szervezni a mindúntalan széthullani készülőt: rendszerező elmé­mének való feladat. Én ké­pes vagyok erre! Mögöttem tizenöt évnyi színészi tapasz­talat és a szakadatlan ön­képzéssel megalapozott intel­ligencia. Erre a kócerájra rá­fér, hogy valaki az egyéni­ségéhez építse. Odafönt rám sohasem figyeltek. Vitték a dudacicijű kis ribikéket, meg az álmosítóan egyforma Apollókat. Rendezni. Terem­teni! Ezt vették el tőlem. Nikolényi Pali. Torzonborz, szemüveges fickó, tengerkék farmernadrágban. Feláll, iz­zadva megköszöni a bizal­mat. Ahá, tele a gatyánk komplexussal, Torziborzi testvér ! Rögtön fröcskölni fog a szájából a »Brook«, a »Ljubimov« meg a »Gro- towski«... Hallgassuk csak! Űuuuugy, szóval Richardot én játszom. Torziborzi ke­resgél a szemével — kukucs, itt vagyok! —, belevágom a pillantásomat a szemüvege mögött kuksoló golyókba, majd hirtelen leoldok a lán­cáról egy Fernandel-vigyort. Zavart lesz és azt gondolja: »Ezt az idiótát sózták a nya­kamba Richárdnak!?« Ehe- hehezt! Isten bizony, a hang­ja csóválja a fejét (!), ahogy tovább botladozik a szerep- osztáson. Lady Anna: Mező Hella. Torziborzi kínban van. Miért? Melyik a Mező pipi? Áhá, áz az eufóriás nyüzsgésből kiemelkedő Vénusz, ott! Sző­ke haja mézszínű zászló. Az arca ragyog, de a szeme hi­deg. Wagner-zenét hallok hozzá. A ruha lángként lo­bogja körül fiatal, kemény testét. Torziborzi és ő meg­feledkeznek rólunk, a pipi szeméből kiolvad az idegen- ség. — A feleségem! — kuko­rékolja Nikolényi. Bah! Még egy csurr a mé- -egpohárba. Torziborzi Ni­kolényi végre mgszakítja a szemek szeretkezését. — A holnapi olvasóprőbán smertetem koncepciómat Shakespeare e remekéről. Szóval, az is van nekije. Koncepciója van az ifjú titán­nak. Titán. Titánka. Titanic. S. O. S.! Mentsétek meg lel­keinket! Itt Titanic, itt Ti­tanic. Süllyedünk ... Gyere, kis Titanic, én vagyok az Óceán bácsi. Augusztus 26. Van nekije, van koncep­ciója. És milyen önálló! Egyem a lelkét, be jól meg­tanulta a leckét! Már itt tart: — .. 1 A Nagy Mechaniz­mus működik a richárdi korban. A félelem légköré­ben válik természetessé az erőszak, a gyilkosság. »Én, mivel nem játszhatom a szerelmest, / Hogy eltölt- sem a csevegő időt, / Ügy döntöttem, hogy gazember leszek .. ^« Közbekottyintom, no persze fortisszimóban, oroszlánmódra: — Jan Kott szent evangé­liuma szerint, főnök. Mi itt, Kőváron is felvágjuk a lapo­kat a könyvekben.., Bangg, ez most megsejtett valamit. De nem ő, hanem a Lady igyekszik a hideg meg­vetés jégvirágait rámder- meszteni szemével A mai próbát elfújta a szél, á Iá Margaret Mitchell! Augusztus 27. —... Éppen ezért, a tragé­dia főszereplője nem az un­dorító Gloster! A főszereplő az őt körülvevő emberkör­nyezet. Torziborzi tehát felvette a kesztyűt, melyet tegnap a képébe vágtam. Szeretné a többieket maga mögé szer­vezni azzal, hogy rájuk ren­dezi az előadást. Foglak én még pelenkázni téged, csi- csijja bubája! A Nagyasz- szony — York hercegnő — helyeselni mer őrmester­hangján : »Brávó, fiatalem­ber, brávó !« Pillantásommal elnyiszá- lom a nyakát, ' VAT 69 whisy ömlik belőle. Valaki rááll szemével a hullámhosz- szomra: Lady Anna. Kemé­nyen dádáz ez a szem! Ó, én címeres ökör: nem jöttem rá azonnal, hogy Torziborzi új taktikája az anyuci buksijá­ban született meg! ö az egyetlen hozzám méltó elme ebben a kócerájban... Mindenki azt várja, mikor bömbölök vérfagyasztót. Csakhogy, pici közvitézei a színháznak, az én dramatur­giám nem közhelyekre épül! Mosolyommal mézet mázolok a pofácskátokra. Gyűlölköd­ve vagdossátok belém sze­meitek gyilkait? No, de gye­rekek, nem Julius Caesart játszom majd! Szeptember 2. Rendelkező próba, megy a móka. Most jön König apu­ka, gyerekek! A többiek könyvből makogják a szöve­güket, én a saját szavaim­ként mondom a szerepemet, kívülről __ Élem Glostert! É n vagyok Richardus rex! Anglia, vigyázz! ... Anglia? — Miért meresztgeted úgy a szemed, Franciként? Bele­esett valami? — Torziborzi sajnálkozva érdeklődik. Transzállapotom repedezik. Fáj ! Szétbaltázom magam­ban Richárdot és Kőnig-Ki­rály színművészt. Előrebice­gek a rivalda széléig, a há­tam még púpos. Hangtalan sziréna vijjog a teremben. Csüccs! Lógázom a lábam a zenekari árok fölött. Te akar­tad, Torziborzi: most bibis lesz a lelkivilágod! — Ide kagylózz, főnők.. '. Az én szememmel semmi baj. Azt kifogásolod, amitől a kővári Richárd bevonul a színháztörténetbe. Egyetlen óriási füllé lénye­gül a színházterem. Gyors 1 táviratváltás szemvillanások­kal Lady Anna és pici férje között. — Megosztanád velünk is a titkodat? — Torziborzi fic­kó tegzében még van néhány gúnynyíl. — »Hallgass meg, ember, nincs szó árulásról...« Ri­chárdot, a hipnotizőrt még nem fedezte fel a színház. Pedig Gloster a szeme hatal­mával jut fel a trónra, ez az én teóriám! — Amely még bizonyításra vár. — Torziborzi lélekben a kakasülőről pillant le rám. De a Lady felszikrázik az Magamhoz rántom a pillan­tásommal, csak neki beszé­lek: — A bizonyosságot Sha­kespeare adja. — Cöcö ... — Lady Anna! Mit mond, amikor halottgyalázó Glos­tert megpillantja? Válaszol! Most először nekem: — »... halandók / Szeme nem bírja el az ördögöt.« — Ha Richard színen van, mindig a szemre terelődik a szó! Lady Anna, azt is meg tudná válaszolni, hogy ha­lottja mellett mitől fordul a szíve a gyilkos felé? — Ügy tudom, ebben az okosok is bizonytalanok... — Az én teóriám magya­rázat erre is ! Figyelj ... khm ... figyeljétek, hogyan tereli delejes szemére Glos­ter a Lady figyelmét: »E szem nem bírná szépséged halálát...« A kígyó és a madár ! Kényszeríti Annát, hogy nézzen a szemébe, s még ő gúnyolódik vele: »Sze­med, édes hölgy, megfertőzött engem.« Anna maga sem ér­ti, mi történt vele: »... ami­kor Richard arcába néztem... átkomat elismételni sem / Maradt időm ...« Erzsébet talán véletlenül gyűlöli Glos­ter szemét? »Horgonyt vetne tíz körmöm a szemedben.« Ömlik belőlem a szó. A vi­lág leszűkül. Rá és rám. Szeptember 16. Elveszem tőled Annát! Em­lékpróba: Torziborzi a néző­téri homályban kushad. Be­ledöglesz! Magamhoz szorítom Lady- met. Annámat! Kemény tes­te engedelmes. Én, Gloster fölujjongok: »Nézd, gyűrűm ujjadat, hogy zárja be, / így zárja be melled a szívemet.,.« Szeptember 21. Főpróba. Annám lágykék szemével dajkál engem. A premier után örökre Richárd- hoz tartozik majd. Torziborzi a szünetben megvert kutya­ként sompolyog körülöttünk. Szeptember 22. Torziborzi rossz bőrben van, a Nagyasszony a fickó öngyilkossági szándékát ká­rogja boldog-boldogtalannak. Annám »békéjét gyengén kell óvni még«, nehogy a fülébe jusson a szóbeszéd! Az éjsza­ka már szállodában aludt, nem a színészházban. Ri­chárd a csúcsra jut! Premier. Dobog, brávózik a közönség, ahogyan Kapos­várott szokás. Kővár viszont még nem ért meg ilyen vi­hart. Tizenhatszor hajolok meg, -ujjkulcsolásban An­námmal. A színfalak mögött — a sóbálvány elevenebb most, mint én — Torziborzi vár, boldog vigyorral. Ölelget. Anna, akarom mondani: Me­ző Hella művésznő a férje nyakáfi lóg. Torziborzi a szó­vivő: — Bocsáss meg nekünk, Francikám! Hellával úgy egyeztünk: egy kicsit segít neked a figurateremtésben. Emiatt hergeltelek állandóan. Ö, a dög! Jég mögül bá­mul újra rám. — Azt akartam, hogy Rl- chárddá légy a privát gondo­latvilágodban Is. Nincs ha­rag? Belémkarol, hármasban megyünk a gratulációk elé. Perez János szobrászművész munka közben. Kelemen Lajos: SZIQET DÖBRENTEI KORNÉLNAK Eső tipor a szigeten, hol zöld vér festi meg a fák sikátorát, az idő elzuhog az órák számlapja alatt, csak árnya-füstje, csak a széjjelmart gőz ragyog vissza, névtelen úttorkolat. Völgybe csordul az autók zaja, és néma házakká zsugorodik a város. Fogam helye a puha gyümölcsön; én még szünetnek becézem a halált. ÚJ KÖNYVEKRŐL — RÖVIDEN A Kossuth Könyvkiadó újdonságai közül említést ér­demel a népszerű sorozatban napvilágot látott új kötet, a Mit kell túdni Kubáról? Ke­rekes György ismerteti ben­ne az ország földrajzát, tör­ténetét, gazdaságát, bemutat­ja Kuba Kommunista Párt­ját, az ország államhatalmi szerveit, továbbá társadalmi és tömegszervezeteit; meg­ismertet a szigetország szo­ciálpolitikájával, nemzetkö­zi kapcsolataival, kulturális- és sportéletével. Széles réteget érdekelhet a sok érdekes táblázattal, sta­tisztikai összehasonlítással megjelent könyv, A műszaki értelmiség társadalmunkban. A szerző — Németh József — a műszaki értelmiség lét­számának, szakmai össze­tételének, anyagi helyzetének alakulását vázolja, s egyebek között az MSZMP értelmisé­gi politikájának hatását a műszaki értelmiségre. Az Európa Könyvkiadó gondozásában látott napvilá­got Tadeusz Konwicki Sze­relmi krónika című regénye. A könyv két fiatal végzetes szerelméről szól, akiket tár­sadalmi helyzetük elválaszt egymástól. A kitűnő lengyel író ázuggesztív képet fest egy letűnt világról, az első sze­relemről és a közeledő há­ború megfoghatatlan előér- zetéről. A Blahm könyve a jugoszláv Aleksander Tisma műve. Regényének hőse bel­ső monológja során újra át­éli az »eltűnt időt«., ART BUCHWALD A szabadság új éri címezése A Fehér Ház 158. számú szobájának ajtaján kopogtat­tak. A szobában Cunning­ham író, történész, szocioló­gus és közgazdász, egyben kormányközi jogtanácsos ép­pen heii képeslapját olvas­gatta, a kopogtatásra az ér­kező elé sietett. Melegen szorongatta barátjának, Ka- simirnak, a szír államtudo­mányok professzorának ke­zét. Egymással szemben be­lesüppedtek a mély fotelok­ba. — Ügy gondolom — kezd­te Cunningham —, magán­jellegű tájékozódásunkat megelőzve, általános kérdé­sekkel foglalkozzunk. A szír professzor helyeslő- leg bólintott. — Akkor talán azzal kez­dem, hogy az Egyesült Álla­mok lakosságának életviszo­nyát törvények szabályozzák, méghozzá a szabadság törvé­nyei. Törvény határozza meg a munkabéreket, az élelmi­szerárakat, az adókat, a ház­bért, a kamatlábat, s mind­azt. ami az életszínvonalat kialakítja. A törvények a la­kosság többségének akaratát fejezik ki. — Es a kisebbség akara­ta? — kapta föl a fejét a csokoládébőrű szír profesz- szor. — A kisebbség? Hm, a ki­sebbség természetesen aláve­ti magát a többség akaratá­nak. Ezután közgazdasági témát vitattak meg, majd legjobb egészséget kívánva egymás­nak, barátságos kézfogással elbúcsúztak. Kasimir szír professzor ol­dalát igen fúrta a kíváncsi­ság, vajon mit akar az Ame­rikai Egyesült Államok la­kosságának többsége, ezért hónapokon át’ személyesen belevetve magát a tömegbe, tanulmányozta a lakosságot, annak akaratát és színvona­lát. Aztán mindezekről írt egy dolgozatot. A komoly, adatokkal alátámasztott, megalapozott dolgozat elju­tott egy józan életű, reálisan gondolkodó amerikai humo­ristához. Ez belelapozott, egyes részeit kimásolta és saját vicclapjához beadta, amely szó szerint, eképpen leközölte: »Az Egyesült Államokban a lakosság túlnyomó többsé­gét földművesek, napszámo­sok, kisiparosok, morzsabir­tokosok, értelmiségiek és munkások alkotják. Ezek munkabért kapnak, sztrájkba lépnek, közben adót fizetnek saját akaratukból. Az Ame­rikai Egyesült Államokban ugyanis rendkívül megnyug­tató, hogy az történik, amit a többség akar. A Szabadság Országában a többség aka­ratát fejezik ki azok a tör­vények, amelyek megszabják a magas adót és kamatlábat, illetve a kevés munkabért. Sajnos, a milliomosok nem tehetnek semmit, ők ugyanis kisebbségben vannak és a Szabadság Országában a la­kosság kisebbsége nem tehet mást, mint belenyugszik a többség akaratába.« Meri-e ezekután valaki is állítani, hogy a Szabadság Országában a kapitalizmus egyik helyen tudományos kapitalizmus, a másik helyen nevetség tárgya? A Szabadság Országában ezt állítani senki nem meri. Dénes Géza fordítása

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom