Somogyi Néplap, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-24 / 225. szám
i GYÄSZJELENTÄS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapám, nagyapánk, dédapánk, KOVÁCS DANIÉI. volt erdélyi lakos, életének S3, évében váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 27- én, kedden fél 3 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászolják: leánya, Bedő Miklósné, unokái és rokonai. t • • Ezúton búcsúzunk KOVÁCS ANDOR szeretett munkatársunktól, aki több évtizeden át hűséges dolgozója volt vállalatunknak. Temetése 1977. szeptember 27-én, kedden du. fél kettőkor lesz Kaposváron, a Keleti temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A Somogy megyei Vendéglátó Vállalat vezetősége, szakszervezeti bizottsága és összes dolgozója. A Balaton déli oldalán 2—3 szobás, vízhez közeli üdülőt vagy társasházi házrészt vennék. Dr. Melczer, Pécs, Sállái u. 48. (íraeo) Kaposváron hétvégi telek (szőlő, gyümölcsös) épülettel és egy lakóház eladó. Víz, villany van. Benedek Elek u. 60. (190) Attalában 404 n-öles, közművesített telek téglával eladó. Érdeklődni : Attalában a Vörösmarty u. 27. sz. alatt. Domokos. (181) Eladó Toponáron az Őrei u. 19. sz. alatti ház. Érdeklődni: vasárnap. . Bogdán. Karádon eladó a Vörösmarty út 5. szám alatti lakóház — megélhetést biztosító nagy telekkel, valamint a Latinca u. 44. sz. alatti lakóház szerelőműhelynek megfelelő garázzsal. Ugyanott fekvő sza- lagfűrés is eladó. Kö- vesút mellett, áron alul ! Horváth Fri- gyesné, Karád, Latin- ca U. 44. (4j85369) Siófoki kétszobás társasházrész kész- pénzért+OTP-átvál- lalással eladó. Leveleket »Helyi bérlakást beszámítok-« jeligére a siófoki szerkesztőségbe (Szabadság tér • .). (50749) Beköltözhetően eladó Kaposváron a Nyár u. 106. sz. alatti háromszoba-hallos, összkomfortos, nagy méretű családi ház — kocsibejárattal, melléképületekkel, 200 n-ölön. Érdeklődni a helyszínen vasárnap délután vagy Kaposvár, Petőfi u. 60. sz. alatt, Pintéréknél lehet. ' (101) Eladó kétszobás, összkomfortos családi ház, üzlethelyiséggel. Érdeklődni: egész nap. Kaposvár, Bartók B. U. 52. (1.72) Telket vennék Balatonfenyvesen közművesített 120 négyszögölig. Ajánlatokat »►Fenyves-« jeligére a 1321294. számra, a Magyar Hirdetőbe kérek. (1322194) Vennék Fonyódtól Bferényig parti vagy parthoz közel levő kisméretű telket vagy ikervillarészt. Faházas is lehet. Ármegjelöléssel ! Várady, Kaposvár, Léva köz 7., L lph. 1/1. (132300) Kertes családi ház garázzsal eladó. Kaposvár, Vöröstelek u 24. (Pázmány Péter u. sarok.) (218) Eladó Kaposváron a Kecel-hegyen hétvégi nyaralónak alkalmas telek. Részletre is! Kaposvár, Szent László u. 7. (185) Balatonöszödön az Ady Endre u. 28. sz. családi ház — 900 n-öl szőlő-gyümölcsös kerttel — sürgősen eladó. Érdeklődni : a helyszínen. naponta. (132285) Kaposvárhoz ló kittre kétszobás családi ház — gazdasági épületekkel. 2000 négyszögöl belsőséggel. 30 termő gyümölcsfával — eladó. Várda, Meggyes u. 46. (132250) Szilvásszentmártonban szőlőhegy pincével eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Bem u. 22. (132261) Nagyatádon a Napfény u. 22. sz. alatt 302 négyszögöles telek • eladó. (133192) IS“es Zaporozsec eladó. Érdeklődni mindennap: Kutas, italbolt. (132331) ZD-s Wartburg eladó. Érdeklődni: egész nap. Kaposvár, Petőfi u. 62./a, Völgyi. Üzemképes Pannónia vagy Csepel motorkerékpárt vennék. (Forgalomból kivontat is.) Kaposvár, Zalka M. u. 19. (kollégium), Horgas Géza. Üzemképes Danuvia vagy Csepel motorkerékpárt vennék (forgalomból kivontat is). Memye, Dózsa Gy. u. 6. Miklós Zoltán. (173) 1500-as Moszkvics ZT-s eladó. Tapsony. Széchenyi tér 16. Telefon : 5. (50772) Engedményes vásár az Ezermester- és Üflörőboltban Régi ár: Üj ár: Tesla B 90-es magnetofon 4300 Ft 3000 Ft mikrofon (M D 14-es típusú) 807 Ft 500 Ft tapéta (import) 114 Ft, 127 Ft, 132 Ft/rol. 60 Ft/rol. öntapadós tapéta (angol) 25 Ft 18 Ft/fm angol szegélytapéta 13,50 Ft Triplex fúrógéptartozékok! 9 Ft/m Fiat 128-as tartalék motorral eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Munkásőr sor 3. Telefon: ll»-3®8, 8-tól 5-ig. (133268) Trabant — CN-es — üzembiztos állapotban eladó. Kaposvár, Szalma I. köz 1. An- hoffer. (150) ÜB-s írsz. Zsiguli eladó. Kaposvár, Szigetvári u. 199. (188) Beköltözhetően eladó kétszoba-összkomfor- tos, gázos lakás. Érdeklődni: szombatvasárnap, egész nap- Kaposvár, Losonc köz 4., fszt. 2., Decsi. El*dó egy 4 éves tehén, 6 hetes bika- borjával. Érdeklődlődni: Vísnye, Fő út 48. (133303) Gázrezsó palackkal, reduktorral eladó. Osztopán, Bem u. 11. Horváthéknál. (132331) Kötődében bébi- és csecsemőruhák nagy választékban kaphatók. Siófok, Sió u. 3. Patakyné. (A múzeummal szemben.) Szőlőoltványok, lugasszőlők termelői áron ! Díjtalan árjegyzéket küldök. Valiskó szőlész, Gyöngyös, Aranysas 3. (197373) Szőlőoltványok, za1 agy öngye, őszi szállításra megrendelhető. Kérjen árlapot! Rostás Istvánné, Abasár, Fő U. 167. (1197456) Étkezési holland rózsaburgonyát (garantált, szagtalan) házhoz szállítok, 20 kg- tól fölfelé — helyben. — 5 Ft kg-ként. Id. Fülöp, Kaposvár, Egyenest út 2. Nyigző. (172) Háztáji és nagyüzemi tartásra egyaránt kiválóan alkalmas, to- j óérett TETRA SL előnevelt jérce októberre, novemberre, decemberre soron kívül megrendelhető. Cím : Mezőgazdasági kombinát, Bábolna, Agrá- ria külkereskedelmi iroda. (39-55) Figyelem ! Reflektorok, fényképszárí- tó-krómlapok felújítása garanciával. Postán is küldhető! So- mogyvári Ferenc galvanizálómester, Dombóvár, Riesz u. 7. Telefon : 19-67. (132128) Szőlőoltványok bő választékban — őszi és tavaszi szántásra — kifogástalan minőségben kaphatók. Abasár. Magony Imre, Jókai u. 18. Telefon: 60-926. (197246) Balatoni kerttulajdonosok, felvásárlók ! Ezüstfenyők különleges kékes-ezüstösök, örökzöldek helyszíni kiválasztáskor kiásva, garanciával. Árusítás : hétvégeken. Zamárdi- felső, Zalka Máté u. 55. (7333) Kisgyermek gondozását vállalom a lakásomon. Ajánlatokat a 135:355. számra, a hirdetőbe, Í133355) Tetőtérbeépítéses balatoni nyaralóhoz gyalult, méretre szabott, 6 m-es fenyőpallókből álló komplett tetőszer- kezet eladó — esetleg tervvel együtt. Hodics Károly, Kaposvár, Ezredév u. 17. ' (203) Bútorozott albérleti szoba gyermektelen házaspár vagy két férfi részére kiadó. Kaposvár, Béka u. 48. (177) Szoba-konyhás, külön bejáratú lakást ’•'■eresek Kaposváron, az Arany, a Kisfaludy vagy a Marx utcához közel. Ajánlatokat a 17-0. számra, a kiadóba kérek. (170) Príma hálószobabútor új ágybetétekkel eladó. Érdeklődni 26—29-ig egész nap, Kaposvár, Damjanich u. 36. (222) [UCÉP.ÉS SZERSZÁM Négykerék’meghaj- tású kerti traktor pótkocsival eladó. Érdeklődni : mindennap. Balogh Károly, Segesd, Ady u. 29. irányár: 48 000 Ft. Eladó burganyahámozós robotgép, szeletelőgép. gáztüzelésű automata, Fritu préselt melegszendvicssütő. Cím : Kapos- szekcső, Béke u. 3. (517714) Cementlap gyártására alkalmas hidraulikus présgép — csiszolóval, betonkeverővel — eladó. Szigetvár, Fertőtó köz 1/L (132299) Értesítem tisztelt ügyfeleimet, hogy a Kaposvár. Berzsenyi u. 9. sz. alatti ruitakslcsönzí üzletemet áthelyeztem Budai Nagy Antal u. 1. szám alá. Esküvői koszorúslányi ruhák, fehér bundák nagy választékban kölcsönözhetők. ♦ Győrfi Eladók: használt boroshordók. kád. Szita Lajos, Kaposvár, Dimitrov u. 62. Délután. (64) Dől qozokat a ka maznak ' A Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat barcsi körzeti üzeme fölvesz villanyszerelőt, lakatost és rakodókat. Jelentkezés: a barcsi tárháznál. (16628) Takarítónőt és fiatalkorú kisegítőt fölveszünk. Csecsemőotthon, Kaposvár, Dimitrov u. 26. (16661) A Nagyatádi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága pályázatot hirdet műszaki ügyintézői állás betöltésére. Az állás betöltéséhez üzemmérnöki vagy építésztechnikusi képzettség szükséges. Fizetés a jogszabályban meghatározottak szerint. A pályázatot a városi tanács vb. EKV-osztályára kell benyújtani. (10634) Egy férfi dolgozót nyersbőrmunkára fölveszünk. BIVIMPEX Vállalat, Kaposvár, a szennyvíztelep mellett. (132274) A Somogy megyei Hletményhi- vatal fölvesz egy takarítónőt. Jelentkezés: Kaposvár. Rákóczi tér 12—13. (16636) A Somogy megyei Élelmiszer-, Háztartási- és Vegyiáru-kiskeres- kedelmi Vállalat fölvesz 466. számú nagyatádi és 440. számú bala- tonföldvári boltjába hentes szakmunkást. Működési és erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: a bolt vezetőjénél. (16641) Ha, efeil-tSI dec. 31-ig . egy blokkon r 400 Ft értékben ^ /cipőt vásárai utalványt kap, amelyre január 2-án kisorsolunk: 1 db m’rwi taWiW» S db automata mMÓg*p«ti 3 db centrifugát. 3 db Minmxoit, r 20 db Philip« táíkarádíát, r 20 db Braun elektromos káfáMW* r 100 db 200 Ft-os, 200 db 100 Ft-os vásárlást utaWnyt* I* Szerezze be minél előbb ŐSZI-TÉLI lábbelijét*. Dunántúli CipSkw íét* az Óbudai gépipari szövetkezet 1033 Budapest, Bogdáni u. 3. 8700 Marcali, Széchenyi u. 11. KOOPERÁCIÓS partnert keres az 1977—78-as évre — nagy sorozatú alkatrészek gépi sajtolására, 63—100 tonnás gépre — nagy sorozatú alkatrészek gépi forgácsolására — különféle méretű ventillátorok gyártására lemezlakatos, (élhajlító, hegesztő) — 5—10 mm-es alumíniumhegesztő-kapacitással A gyártáshoz szükséges anyagokat biztosítja. Ügyintézők: Marcaliban Szűcs László, Nyers Tibor, (telefon: 307, telex: 33243) Budapesten: Érsek István, Lipsicz Gyula (telefon: 688-652, télex: 225522) SertéshizEaló kistermelők! 1978-ban a 100 és 125 kg közötti szerződéses hús- és húsjellegű hízott sertésekért 27,50 Ft-os ALAPARAT FIZETNEK az állatforgalmi és húsipari vál- . lalatok, illetve a helyi megbízottak. A 100—125 kg közötti hús és húsjellegű hízott sertések után — a több éves szerződéses felárral és a mennyiségi felárral együtt — 28,50—29,50 Ft-os kilogrammonkénti eladási ár is elérhető. Már most kösse meg a több évre szóló sertéshizlalási szerződést az állatforgalmi és húsipari vállalatokkal. illetve azok megbízottjaival! ÄLLATFORGALMI ÊS HÚSIPARI TRÖSZT (9347) Kisgazdaságok, kistermelők, figyelem! Az áfész-ek 1977. OKTÓBER 31-IG kedvező, biztosított (garantált) árakon vásárolják föl az étkezési szárazbabok Felvásárlási ár: fehér- és egyszínű babnál 17,50 Ft/kg, a fürjbabná! 22,— Ft/kg. HASZNÁLJA KI A KEDVEZŐ ÉRTÉKESÍTÉSI LEHETŐSÉGET! Keresse föl az áfész felvásárlótelepét és értékesítse terményét! (16603) A CSEPEL MÜVEK EGYEDI GÉPGYÁRÁNAK * KAPOSVÁRI NEHÉZGÉPGYARA felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére, 1977. IV. negyedévi belépéssel: 1 tmk-lakatos 3 segédmunkás 1 raktári segédmunkás 1 raktári kiadó 2 szerszámkészítő 2 öntvénytisztitó 1 festő A jelentkezési határidő: 1977. október 15. Fizetés a kollektív szerződés szerint. A jelentkezéseket a városi tanács terv- és munkaügyi osztályára kell leadni — a jelenlegi munkahely megjelölésével — Kaposvár, Kossuth tér 1. sz. alá. MAI í műso Kaposvár, Vörös Csillag: du. 3 és 5 órakor: FEDŐNEVE: LUKÁCS, este 7 órakor: ÉGŐ PAJTÁK (14). Szabad Ifjúság: du. 4 és 6 órakor: SANTIAGO FÖLÖTT ESIK AZ ESŐ, este r órakor: SÖTÉT TORINO (14). Siófok: este 7 órakor : MUNKÁS FILMNAPOK : SZÍN DB AD (18). TELEVÍZIÓ Budapest L 7.59: rilűsorismertetés. 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. 8.05: Iskolatévé. 8.30: Petula Clark műsora. 9.05: Felfedezőúton Észak-Ameri- kában. 9.30: A rózsaszín párduc. Amerikai film. 11.20: Mindenki közlekedik ... 11.35—12.00: Játék a betűkkel. 14.36 : Fejezetek az állatlexikonból. 14.56 : Közvetítés a férfi kosárlabda Európa-bajnok- ságról. 16.05: Jövőbe látók klubja. 16.35: Hírek. 16.40: Hajlékot az embernek. 17.20: Reklám. 17.25: Filmszem. 18.15: Nyitott boríték. 18.50: Reklám. 19.00: Egymillió fontos hangjegy. 19.15: Cicavízió. 10.20 : Idősebbek is elkezdhetik. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Gusztáv. 20.05: Vidám Padlás. 20.55: Ciao Amico . . . Lucia Altieri műsora. 21.35: Kaptunk egy labdát... Félkész cirkusz. 22.05: A fej. Elképzelhetetlen tv-ripot. 22.15: Tv-híradó 3. 22.25: Reklám. 22.30: Telesport. Budapest 2. 19.28: Műsorismertetés. 18.30: Férfikosárlabda-EB. Döntő. 20.00 : Visszapillantva. Válogatás a Tv archívumából. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Az első és az utolsó fuvar. Szovjet film. 22.35—23.00: Doktor a háznál. Angol tv-filmsorozat. Jugoszláv Tv. 15.30; Labdarúgás: Budunost— Partizán. 17.26: A sibeniki gyermekfesztivál. 18.25: A kosárlabda- EB döntője. 20.30: Az ember nem kerítés. 21.00; Vad messiás. Angol játékfilm. Osztrák Tv. 15.35: Hindu síremlék. Film. 17.30: Heidi. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek. 18.00: Egy hely az állatoknak. 19.00; Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 19.55: Sporthírek. 20.15: Vidám, zenés műsor. 21.40: Sporthírek. 22.00: Egy forró, nyári reggelen. Film. 23.35: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek, műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.30: BNV-reklám. 8.33 : Lányok, asszonyok. 8.58 : Korunk hősei. 10.00: Hírek. 10.05: Zenekari muzsika. 11.15: Rádiószínház. 12.00; Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva. 12.45: Melódiakoktél. 14.00: Hírek. 14.05: Népballadák. 14.25: Sertéshús. 14.55: Üj zenei újság. 15.30: Táncdalok Rómából. 15.56: Rck- lámparádé. 16.00: 168 óra. 17.30: Arthur Schnabel és Zino Frances- catti lemezeiből. 18.26; Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink fi-* gyeimébe. 18.30: Hírek. 18.40: Embermesék. 19.40: Vidám percek... 19.55: Alfredo Kraus éneKel. 20.18: A zongoraművészet első aranykora. 21.15: Hírek. 21.20: Simonífy Kálmán és Szentirmay Elemér nótáiból. 22.00: Hírek. 22.15: Sport- híradó. 22.25; A beat kedvelőinek. 23.10: Nyitányok. 24.00: Hírek. 0.10: Melódiakoktél. 1.58; Himnusz. 2.00: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59 : A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Viktor Jara énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: A szép Galathea. 9.15: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.33: Heti lapszemle. 9.38: Mezők, falvak éneke. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: Dalok. 12.18: Dávid Gyula: Színházi levele. 12.33: Világhírű énekesek dalfelvételeiből. 13.05: Egy mecénás hétköznapjai. 13.30: Hírek. 13.33: Donizetti: Lam- mermoori Lucia. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Napraforgó. 14.50: Éneklő ifjúság. 15.01: Hotel Arany Szivárvány. 15.33: Orvosi tanácsok. 15.38: Versek világa. 15.55: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.55: ötórai tea. 13.00: Huszka Jenő operettjeiből. 18.33: Sportkrónika. 19.05: Jó estét, gyerekek! 19.12: Gaál Gabriella. Marczis Demeter és az OTP Bartók Béla kórusa népdalokat énekel. 19.50: Katona Klári és az Omega együttes felvételeiből. 20.33; Sporthírek. 20.38: Monna Vanna. Maurice Maeterlinck drámája. 22.44: Mendelssohn: D-dúr szonáta. 23.10: Slágermúzeum. 24.00: Hírek. 0.10: Magyar és idegen nyelvű vízjelzőszoglalat. 3. MŰSOR 8.00: Hírek, műsorismertetés. 3.08: Basszusáriák. 8.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. 10.00: Hírek. 10.05: Slágerlista. 10.40: A zongorairodalom remekműveiből. 12.00: Déli krónika. 12.20 : otto Klemperer vezényel. 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 14.25: Mathis, a festő. 15.15: Délutáni hangverseny. 16.53: Zenekari muzsika. 17.30: Világhírű vonósnégyesek lemezeiből. 18.45: Az 1977. évi debreceni dzsessznanok felvételeiből. 19.20: Hírek. 19.23: «-Mi a széo könyv«? 20.19; Wagner: Parsifal. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. Munkásművelődés. Bárdosi Németh János versei. A komlói Lyra egvüttes felvételeiből. 18.00 : Hírek. Fele sport — fele muzsika. 18.30: Szerb-h^rvát nyelvű műsor. 19.15—20.00: Német nyelvű műsor.