Somogyi Néplap, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-09 / 212. szám
A nagy család A közösség nevelő ereje Egy fogyatékost akkor tekintünk szociálisan rehabili- táltnak, ha a neki megfelelő munkakörben, munkaviszonyban dolgozik. A társadalmi normáktól eltérő magatartási!, érzelmi és akarati sérültek helyzetével az egységes családjogi törvény által bevezetett új intézményrendszer, a hivatásos pártfogói felügyelet csak 4—5 éve foglalkozik. A gyermekek egy része ugyanis az állami gondozás megszűnése, illetve a különleges nevelőintézetből való elbocsátás után nem kerül gondos családi környezetbe. Sokan közülük nem képesek önálló életre, szükségük van a felnőttek irányítására. Megyénkben hét pártfogói körzet van. Az utógondozottak száma 250—300 fiatalkorú. A gyámhatóság a védő- és óvóintézkedések során bármikor pártfogót rendelhet ki a veszélyeztetett kiskorú részére. Feladata: a szülők és a gyermek segítése abból a célból, hogy magatartása megfeleljen a társadalom szokásainak, követelményeinek. Segíti a gyermek erkölcsi fejlődését, nevelési tanácsaival támogatja a szülőket. E feladatokat részben hivatásos, részben pedig társadalmi pártfogók végzik. A gyámhatóságok — felismerve a megelőző és az utógondozó funkció egységének rendkívül fontos szerepét — mind több veszélyeztetett környezetben élő kiskorút helyeznek felügyelet alá. Az utóbbi évben az ilyen fiatalok száma a kétszeresére nőtt, számuk évente 150—200. Az eddigi eredmények a pártfogás létjogosultságát igazolták. A széthulló családok miatt sajnos egyre több azoknak a száma, akik beilleszkedési zavarokkal küzdenek, nem tudnak megfelelni a társadalmi (iskolai) követelményeknek. Ez az állapotuk azonban átmeneti, és speciális neveléssel megszüntethető. Megyénkben a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma emelkedett. Ügyükben a fiatalkorúak bírósága jár el. A döntések nagy részének ellenőrzése, a fiatalok gondozása és nevelése a pártfogók feladata. Az utógondozás célja ugyanis az, hogy a fiatalkorú ne kövessen el ismét bűncselekményt. Megyénkben a pártfogói felügyelet sokat tett a visszaesések megakadályozására, amit igazol, hogy az általuk szemmel tartott fiataloknak csak 4—6 százaléka visszaeső. Ez országos viszonylatban is figyelemre méltó eredmény. Nehéz feladatot, áldozatos munkát végeznek az erre vállalkozók. A pártfogó tanulmányozza az iratokat, fölkeresi az iskolát, a munkahelyet, érdeklődik és segítő társat keres munkájához. A társadalmi beilleszkedés előfeltétele a tanköteles korúaknái a rendszeres iskolába járás, a munkaképeseknél pedig a munkaviszony létesítése, a tényleges munka. Sajnos, a megelőzői szakaszban a felügyelet alatt állók közül az iskolás korúak aránya 60 százalékos. A 70—80 ipari és mezőgazdasági vállalattal, oktatási intézménnyel — ahol a gyermekek dolgoznak, illetőleg tanulnak — eleven munkakapcsolatot alakítottunk ki, hogy minden utógondozottért társadalmi pártfogó is tevékenykedjen. Néhány fiatalkorú esetében azonban azt tapasztaljuk, hogy a brigádok idegenkednek az antiszociális magatartást tanúsító fiataloktól. Esetenként jogosan is, mert a munkában állók egyharmada még 6 hónapot sem dolgozott ugyanazon a helyen. Nagykorúvá válásuk után azonban kötődnek előző munkahelyükhöz, 70—80 százalékuk ottmarad. Az ilyen fiatalok többségének 2000— 2200 forint körüli átlagkeresete van. Az állami gondozásban levő gyermekek kisebb hányada (évente 15—20), különleges nevelőintézeti elhelyezésben részesül. Nehezen nevelhetők, éppen ezért személyiségváltozásukra a közösség nevelő erejével kell hatni. Társadalomellenes magatartást tanúsítanak, néhányan még a legelemibb társadalmi szabályokat is figyelmen kívül hagyják. A közösségi nevelés azonban személyiségüket pozitív irányba fejleszti. Befejezhetik megkezdett tanulmányaikat, szakmunkás-bizonyítványt szerezhetnek. Szabadulásuk után elhelyezésüket gondosan előkészítjük, segélyezzük őket, és megszervezzük utógondozásukat, amelynek hatásfokát a munkahelyek dolgozóinak segítségével növelni lehet. A 2016/1969. Korm. sz. határozat 'kötelezte a munkavállalókat, hogy segítsék a pártfogói felügyelet alatt álló fiatalok társadalmi beilleszkedését. Dr. Orbán István, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet Igazgatója (Folytatjuk.) I Lemezfigyelő Egy nemzedék életleltára {»Rádiós bemutatója után rpa&nós kazettákban, folyóiratban, a budapesti Radnóti Irodalmi Színpad műsorán szerepelt Szilágyi György Hányás vagy? című monológja. Most hanglemezen is megjelent a mű Kálmán György előadásában. Miért e példátlan siker? »Hányás vagy? 28-as? Mi félszavakból értjük egymást ...« Vissza-visszatérve, mint rögeszme, s mégis azonosítási jelként szerepel a monológban ez a rész. Egy nemzedék tart Szilágyi György művében életleltárt. »Hányás vagy?« Még a nyílt á zárttá csukásának is cinkosi jelentés- tartalma van : »hányas«. E nem egészen félórás felvételen az a történés van jelen, melyet történelemnek nevezünk. Történelem, az 1928-ban születettek szemszögéből. Békaperspektíva vagy madártávlat? Ez is, az is. Olykor egy időben mindkettő, a paradoxon is lehet megtörtént valóság: ami az előbbi percben még lehetetlennek tűnt, realitássá válhat a következőben. Ezek a 28-asok ilyen időket is megéltek ... Kívülről fújták az első háború tábornokainak nevét, szin- , te a »hiszekegy« pontosságával. Apáik, nagyapáik szájából ez szállt a gyermekfülekig. 19- ről ritkán esett szó, s akkor is , csak a felszínt súrolva, ahogy a madár néha elhussan a víz fölött. Nyiladozó értelmükbe — a gyerek fogékony — beivódott minden. Olyan is, ami később jelentéktelenné szürkült. Héjjas, Prónay nevét megtanulták, Bacsóért és Somogyiét legföljebb félve ejtették, az összeesküvők feszültségtől vibráló, halk hangját. Látták a Zeppelint. Látták Pacelli bíborost. Volt »Csonka Magyar- ország nem ország ...« feliratú falvédőjük otthon, a konyhában. Kamaszként élték a második világháborút. A leventefoglalkozásról elmaradót pofonokkal visszatérítették a csendőrök. Kaptak cigarettát a vagonokban kelet felé utazó németektől. Lett belőlük Hunyadi-páncélos. Lett belőlük röpcédulát közvetítő. Kaptak cigarettát orosz katonáktól. Kijöttek a fényre, és fényes szelek fújták a lobogójukat. Ágáltak, agitáltak, megforgatták a világot. Ott voltak mindenhol, lett belőlük minden. »Lent« és »fent«. Neveket tanultak: Mao Ce-tungét, Enver Hodzsáét, Eisenhowerét, stb. Ugyanakkor neveket kellett elfelejteniük. Ma, közel az ötvenhez; megritkultak. »Megtanultuk mi már ezt a harcot...« — éneklik néhanapján, találkozókon. Megtanultak állni forgószélben Vajon a fiák is fölveszik-e majd a dal fonalát? »Megtanultuk mi már ezt a harcot...« Szilágyi Györgynek nincs kétsége efelől, hiszen monológjában a folyamatosság it érzékelteti, utolsó kérdése költői kérdés. Az apák mindig elbeszélik fiaiknak, mit és hogyan értek meg. A fiák mint leckét mindig megtanulják ezt. Nemzedéki arculatukat ez is formálja. Igaz: a 28-asoknak nagy terheket kellett viselniük. De így van ez: aki egyedül él, annak tüskéi nőnek. Kifelé is, befelé is. Jobbik kirendeltségvezető magamagán tapasztalta ezt. Ettől a Lábtörlősditől elröppent belőle a maradék kedv; minek jött ide?! Egyáltalán, miért hívta be az öregasszony? Ledöccent a kínált helyre; Istenes Franciska az utolsó pillanatban párnát is nyomott alá. — Iszol valamit, elnök? Nem várta meg a választ, poharat koccantott a férfi elé. Fonatos üvegből bugybogott bele a bor. Rá-rátölt az öreglány magának is, ahogy sus- mogják? De Istenes Franciska előtt nem állott pohár. Vastag karjait perecforma egymásba fűzte, úgy nézett Jobbikra. — Egészségedre., ; Lötyögsz az ingedben, Lajos. Pihenhess! Sok magot vészel egyszer talán akad valaki, aki megírja majd — mondjuk — a 20-asok vagy a 43-asok nemzedéki életleltárát is. Bizony mondom: ezek is gazdagok lesznek negatív és pozitív emlékekben. Mint ahogy minden emberi generációé az volt, és lesz. Szilágyi vállalta, s szép folyékonysággal, irodalmi stílusban vallomást is tett nemzedékéről. Tulajdonképpen folytatta azokat a hosszú iel- tárverseket, melyeket időnkén* hallottunk tőle már a rádióból. S, amelyeket korábban is ked véltünk. Kálmán György a felvételen kitűnő »nemzedéktársa«, noha ő 25-ös. Érzékenyen, árnyalva adja elő a monológot, szép színészi teljesítménnyé emelve. L. L. ki a mezőre, de keveset takarsz be, mert felemészti azt a sáska. Hideggel, meleggel egyszerre önti nyakon az embert ez a Franciska. Jobbik zavartan dünnyögte. — Nem értem én a példabeszédeit, Francis néni. Mondja ki, kerek perec, amit akar. Az öregasszony szemével az asztalterí tőt térképezte. Nem tud rögtön a sűrűjébe vágni, ismert föl a kirendeltségvezető. Ügy van, ahogy én voltam Magyalékkal. Milyen lajtorját állítsak neki? De Istenes Franciska megelőzte: — Meg akarok én köszönni neked valami, elnök ... elvtárs ... Jobbik lapockatáján szúrás- nyi fájdalomsorozattal verej- tékcseppek kezdtek buggyanni. Az »elvtárs« úgy hullott koaéjük, mint egy lőtt madár. Románia népművészete Román női viselet. Stólarészlet a szász női viseletből. Fölavatták Balázs János festőművész síremlékét a Emlékkiállítás nyílt megyei könyvtárban Kegyelettel emlékeztek tegnap délután a kaposvári Nyugati temetőben Balázs Jánosra, a fiatalon elhunyt festőművészre, aki többet teljesített az ígéretnél, de a kiteljesedést megvonta tőle a sors. Huszonhárom éves volt, amikor meghalt. Síremléket állított Balázs Jánosnak a város — a festő portréját Ispánky József formázta bronzba — megjelölve azt a sírt, ahol a művész ötven éve nyugszik. A Hazafias Népfront városi bizottsága és a Kaposvári Városi Tanács rendezte a síremlékavató ünnepséget, melyen fúvószenekar és a Hámán Kató Általános Iskola énekkara működött közre. Eljöttek emlékezni Ba- lázi János hozzátartozói, barátai, és azok, akik közvetve, művészetén keresztül ismerték meg. Ady Endre A Duna vallomása című versét Pellérdi Gyula mondta el a sír mellett, majd Novák Ferenc, a népfront városi titkára mondott avató beszédet. Kiemelte: a hányatott sorsú művész életútjának, kallódó hagyatékának a feltárásával Mautner József és Bernáth Mária alapozta meg az utódok, a város, a művészetpártolók tisztelgő emlékezését Balázs Jánosra. A síremlékre elsőként az emlékezés vörös szegfűit Balázs János húga, Balázs Rózsi helyezte el, majd a rendező szervek és a festő nevét viselő képzőművészeti szakkör tagjai rótták le kegyeletüket. A megyei könyvtárban megnyílt emlékkiállítás a ma is ható festő műveit tárja a nézők elé. Többségét Balázs régi barátai, rokonai adták az intézménynek a bemutatóra. Az emlékkiállítást Bernáth Mária művészettörténész nyitotta meg. 0 , — Balázs János, amikor 50 évvel ezelőtt meghalt, ránk bízta magát. Gondoljuk csak el: ő nem tudott 'már felnőtt fejjel kiállni képeiért, ő nem tudott részt venni kiállításokon, hogy nevét megismertesse, ő nem tudott helyet szorítani magának a magyar festészet egészséges vérkeringésében, ő meghalt, mielőtt élt volna, és szó szerint: kiszolgáltatta magát nekünk. Meg kell menteni egy csodálatos tehetséget az enyészetnél is rosszabbtól, a feledéstől. Balázs János művészi hagyatékának sorsát nemcsak Kaposvár ügyének érzem. Helyesebben fogalmazva: sajnálatos, hogy egyelőre csak Kaposvár érzi magáénak. Mindenesetre az, hogy a figyelem, halálának 50. évfordulóján, most feléje fordul, biztosan nem lesz hiába való — mondta Bernáth Mária. S hogy így fogalmazott, annak csak egy oka lehet: az adósság. A jelentős művészi hagyaték elismertetése fűtötte a művészettörténészt. Milyen festő volt Balázs János? — Csöndes művészet ez — magyarázta Bernáth Mária. — Alázattal kell megközelítenünk, hogy feltáruljon különös szépsége. Olyan szerénység és tisztaság árad Balázs képeiből. hogy feltétlenül a szemlélőnek kell megtennie feléje az első lépést. Legyen fülünk a csendhez és legyen szemünk meglátni a hivalkodás nélküli szépséget! Szorongó szemű önarcképe, egy kis vázában elénk állított virág leheletérzékenv szirmai, az életét körülvevő szegényes tárgyakból szőtt csendéletek sora megannyi tanúja a balázsi mikrokozmosznak, amely zárt és a maga nemében tökéletes világ. A Kaposvári Városi Tanács az évfordulóra megjelentette Bernáth Mária és Mautner József monográfiáját, amely Balázs életét és művészetét mutatja be. A kiadvány huszonnyolc fekete-fehér és színes reprodukciót közöl. H. B. Istenes Franciska életében először mondta ki hangosan. Jobbik szemhéja meg-megreb- bent, nem nézett az öregasz- szonyra. A bástyaszerű kre- dencről a gáztűzhelyre pattant a pillantása, onnan meg a mosógép tömbjére. A »Mindene megvan !«-megállapítás föggüny a nyugtalansága előtt. Mára a Magyal Mari-féle cirkusz éppen elég! — Nagyon nehéz volt előtte egyedül. Tudhatod, hiszen, tőled sem kér enni senki... Mit akar ez?! Jobbiknak hosszú idő óta először jutott eszébe a felesége: hét — vagy nyolc? — éve már, hogy megszökött tőle a gyerekkel, pedig igazság szerint neki kellett volna nyúlcipőt rántania, annyit marta az asszony: »A falunak esküdtéi örök hűséget, vagy nekem!?« Arankának a maga módján igaza volt, de nem egyeztek ők ösz- sze másban sem. Tűz és víz együtt: lucskos hamu. A gyerek iskolában van, Jobbik pénzeli. Viszolygás kezdett benne cefrésedni. Mit akar tőle az öregasszony? Mit kö- szönget néki? Mit elvtársaz- za? Mi az, hogy »előtte«? Hirtelen eresztett gyökeret a gyanú: Istenes Franciska meghibbant. Mint az apja a második háború idején. Igaz, annak oka volt. Az öreg Csengető asszony nélkül nevelte fül mi a Francist). őrzötte volna még a szemek elől is, mert fogadalmat tett a felesége koporsója mellett, hogy csak a boldogságnak engedi át. A boldogság később meg is testesült Csengető Márton képzeletében : jegenyés, nem e világi legény volt. Franciskát belenevelte a bibliás nyelvbe, mert a vaskos, zöld fedelű könyvben — úgy érezte — minden bajra talál gyógyító tanácsot. Vasárnap délutánonként úgy üldögélt a ház előtti kispadon, ahogyan sodomai Lót ülhetett a városkapuban, amikor a két angyal ítélkezni érkezett: »Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nőtt az Űr előtt...« Talán az ilyen beszédek miatt kezdtek húzódozni Csengető Franciskától a lányba- rátnék. Hamar el is vitték őket a legények, némelyiknek két-három, zöldet szivárgó orrú poronty is kapaszkodott a szoknyájába, amint Franciskától kérdezte álnokul: — Te, hogy s mint Francis? Mikor hirdetnek? De nem kérte senki, mert Csengető Márton mindenkit elmart mellőle. Egészen addig, amíg Sovány András meg nem markolta mellén az inget: — Igaz, hogy a lányát az ágyasának őrizgeti? — A bibliás ember bicskáért kapott, de lefogták. Sovány András aznap este bekopogott Franciska ajtaján. Csengető Márton hallgatott a oizita alatt, de amikor a legény tüntetőén nyílt mozdulattal »felejtette ott« a bekecsét a dikón, az öreg úgy horkan- ott, mintha köpni készülne. Ha a bekecs a házban marad — elfogadják a kérőt. Ha másnap reggel szégyenszemre a kerítésen lobogtatja a szél — le is út, fel is út! Csengetőék kerítésének nyárshegyes karói másnap is csak a semmit sebezték, nem böktek lyukat Sovány András bekecsébe ... Rá két hónapra megtartották az esküvőt. Vendéget nem hívtak: Franciska huszonhat éves volt már. Igaz, a tizenhat évesen anyává lett fiatal menyecskék is irigyelték kupolás melléért, fehér lábáért. A Csengető lány öt holdjához Sovány András hozott még kettőt, ezzel kezdték meg az életet. Az újdonsült férj szófukar ember volt; fiatal korában megbicskázták, s a kés — mely a homlokától orrnyerge mellékéig megjelölte — mogorvává faragta arcát. (Folytatjuk.) Somogyi Néplap
