Somogyi Néplap, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-07 / 210. szám

A nagy család A Taigeíosztói napjainkig A rock and roll alkonya Társadalmunk összeha­sonlíthatatlanul többet juttat a családoknak, mint korábban a különböző társadalmi rend­szerek. A segítés módszerei is korszerűbbek lettek. Ennek következtében módosultak az egységes családvédelemmel kapcsolatos rendelkezések. Tehát alapvetően megválto­zott a gyermek- és ifjúságvé­delem. A felszabadulás előtt a gyer­mekvédelem úgyszólván élet­mentésre vagy szociális gon­doskodásra szorítkozott, ma azonban társadalmi ügy. Az ókorban a nyomorék, el­hagyott, fogyatékos gyermekek szenvedését halállal »-enyhí­tették-«. Lükurgosz törvényei szerint a gyermek születése után határozni kellett annak élete vagy halála felől. A gyenge, nyomorék vagy élet- képtelennek látszó gyermeke­ket lehajították Taigetosz he­gyéről. Athénban Heraklész templomának előcsarnoká­ba helyezték a szülők azokat a csecsemőket, akiket nem kívántak fölnevelni. Az ilyen gyermekekből rabszolgák let­tek. Magyarországon I. József 1711-ben kiadott rendelete szabályozta először a gyer­mekvédelmi tevékenységet. A királyi pátens azonban csak a vagyonos árvákkal foglalko­zott. Az első két egyházi ár­vaház 1741-ben Nemescsón létesült, ezt követte 1749-ben a kőszegi. A zeleméri pusztán pedig 1845-ben állítottak fel javítóintézetet. A kapitalista társadalom kialakulásával já­ró új életforma számos gyer­mekvédelmi probléma okozó­ja volt. Intézményes gyermek- védelemről csak az 1900-as évektől beszélhetünk. A Tanácsköztársaság — a gazdasági és politikai élethez hasonlóan — a gyermekvéde­lem területén is súlyos örök­séget vett át. A Forradalmi Kormányzótanács rendelete kimondta, hogy a gyermekvé­delem állami ügy. Eltörölte a »►törvénytelen gyermek« meg­különböztetést. Először ismer­te fel a megelőzés jelentősé­gét. A Tanácsköztársaság le­verése után a Horthy-rend- szer megszüntette azokat a kedvezményeket és juttatáso­kat, melyekkel a Tanácsköz­társaság a gyermekvédelem fejlődését elősegítette. Ugyan­akkor szaporodott az elzüllött fiatalkorúak és a fiatalkorú bűnözők száma. A felszabadulás után az új törvények megszüntették a » házasságon kívül születet I — Nem eszi meg a kutya a telet — mondta Jobbik, hogy ne maradjanak szó nél­kül, s hogy ne kelljen azon­nal — nem is való! — a tárgyra térnie. — Nincs a télnek rossz gyümölcse... — A tél tél, de a szél az szél! Jobbik ahogy kimondta, már szívta volna is vissza: nem bölcsességköpő okosja­ninak jött ő ide! De ez a ma­gagerjesztése sem engedte még, hogy egyenes rendet vágjon kérdésével. — Hogy élnek itt bent a faluban, Magyalné? — ez még mindig kitérő. — Hisz látja az elnök elv­társ ... Kicsivel könnyebben, mint a pusztán. Ott már igen elfogytak mellőlünk a népek. De ez a ház meg olyan, mint a rózsa, kezdenek kinyüani a sarkai. Karácsonypuszta lakóit ta­valy költöztette be Jobbik a faluba. Tízezret kellett Ma- gyaléknak törleszteniük, de harmincötöt is megért még az épület. »-Elfogytak« mellő­gyermekek megkülönbözte­tését. Alkotmányunk kimond­ta: a Magyar Népköztársaság különös gondot • fordít az ifjú­ság fejlődésére, nevelésére, következetesen védelmezi ér­dekeit. Üj alapokra helyezte a házasságról, a családról és a gyámságról szóló jogi és tár­sadalmi gyakorlatot. Megszü­letett az a felismerés, hogy a szocializmust építő társada­lomban a gyermekvédelemnek egységes pedagógiai irányítás­ra van szüksége. Foton 1957- ben létrejött az első gyermek- város, melyet azóta több kö­vetett. Történelmi jelentőségű a gyermek- és ifjúságvédelem továbbfejlesztéséről szóló 2016/1969. Korm. sz. határo­zat, amely kötelezte az állami és társadalmi szerveket, hogy a maguk eszközeivel járulja­nak hozzá a társadalom fele­lősségének növeléséhez, a gyermek- és ifjúságvédelmi munka továbbfejlesztéséhez, anyagi alapjainak bővítésé­hez. Űj intézményrendszer­ként létrehozta a pártfogói felügyeletet, elrendelte a csa­vargó gyermekek és a fiatal­korúak ideiglenes elhelyezé­sére szolgáló szállások működ­tetését, a túlkoros fiatalko­rúak foglalkoztatását, vala­mint az üzemi patronálási mozgalmat. Végrehajtási ren­deletként megyénkben is meg­lük a népek a pusztán. El! Annyira, hogy ők voltak az utolsó lakók. Seriki sem ma­radt meg a surnmási élet szín­helyén. Jobbik Lajos mégis dorozmás úton döccentette tü­dejéből a kérdést, amikor Magyalék itteni életéről kí­váncsiskodott. Nem hitt ab­ban, amiben az öregek; az épülőért, de a vásároltért is áldozni kell. Magyalék életet áldoztak ezért az épületért. Fatalizmus! A téeszgépkocsi platójáról rakódtak az udvar­ba, amikor Magyal Bálint, ke­zében a szűzmáriás képpel összerogyott. Két kórházi hét alatt felélte élete máradékát. Noha a kirendeltségvezető tisztában volt avval, hogy Magyal Bálintban szolgakorá­ban kezdett bogasodni a be­tegség gledicsiabokra. halála miatt orvul munkáló lelkifur­dalást érzett. Ügy igyekezett megfojtani magában ezt a su­nyi fekete macskát, hogy ahányszor csak találkozott Magyal Borával, arra a régi summáséietre terelte a szót. Az asszony már szinte kán- tálta a szokott szöveget: »Az uram sokszor szolgálaton kí­vül is az istállóban haiti jobb alakult a nevelési tanácsadó és a Pályaválasztási Tanács­adó Intézet. A szocializmust építő társa­dalomban megteremtődtek az állami gondoskodás jogi for­mái, lehetőség nyílt a kedve­ző személyi és tárgyi feltéte­lek kialakítására. Megyénk­ben sajátos intézmények léte­sültek. Például a Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő In­tézet, a Nagyszakácsi Nevelő- otthon, az Öreglaki Kiegészí­tő Iskola és Nevelőotthon, a Kaposvári Ifjúmunkás Neve­lőotthon. Javultak az ellátás általános feltételei is. Erre ugyancsak nagy szükség van, mivel az állami gondozásban levő gyermekek száma me­gyénkben kétezer körül van. Mégis igaz : semmiféle törvény, intézkedés nem pó­tolhatja a szülői szeretetet és gondoskodást. Társadalmunk nem ad fölmentést a szülői felelősség alól, de a rendelke­zésre álló lehetőségeket cél­szerűen ki kell használnunk. Eredményeink a jövőt illetően biztatóak. Arra kell töreked­nünk — mint ahogyan a me­gyei pártértekezlet is megha­tározta —, hogy az értelmi nevelést jobban egészítse ki az érzelmi nevelés. Dr. Orbán István, A Gyermek és Ifjúságvédő Intézet igazgatója volt ott, mint abban a pe­nészvirágos helyiségben, ahol tíz-tizenkét cselédfamília szoroskodott.-K Úristen, micso­da élet lehetett az! Kiszolgál­tatva intézői kénynek, de sa­ját osztályosaiknak is! Az asszonyok naponta marakod­tak a közös tűzhelynél, kinek a babpipicéje, görhönypogá- csája készüljön meg előbb. Ezek a szerencsétlenek nem tudták, mi az a »-meghitt együttlét«. De nem lehettek sivár életüket enyhítő apró titkaik sem egymás előtt! Mint ahogy nem volt titok a fogamzás, a születés sem. Az is szégyenkezik, akinek csak mesélik a sok nyomorúságot. »Tizenkét éves koromban már harminchat aratópárnak vol­tam a vízhordója. Este tizen­egykor bevégeztük, s hajnali háromkor már megkongatták a jelzővasat... A bíbort éjjel kellett behordani, az nem áll­ja a napot.« Hát csoda, hogy ezek minden beszélgetésükbe belefoglalták a halált? »Egy fiatal lány tetszhalottá vált. Már siratták, amikor magá- hozjött. — Kit sirattok? — Téged, ’sz meghaltál! — Nyak- láncosan sirattok? A pokol­ban — láttam — annak, aki nyakláncot visel, kígyóvá lesz a lánca ...« Ezek, szerencsét­lenek igy gyártottak magyará­zatot a falusiak előtt, miért nincs arany nyakbafityegő- jük ! Summásnyomorúság... — Csak ez a három gyere­ke vc.t, Magyalné? — Hut. Hí rom megélt, há­lómból angyalka lett. Angyalka! Csak mondja, n ért könnyebb szájra venni ezt, mint azt, hogy a föld nyomja őket. Vajon mikor Meghalt a király! — kür­tölték a világ lapjai. —- Meg­halt Elvis király! — sa régi angol mondást most úgy kel­lene folytatni: Éljen a király! De hol van a trónörökös! Mert trónkövetelők unos-un- talan jelentkeznek, csak az­után kiderül, egyik sem az igazi. Pécsen a napokban valódi világhíresség látására-hallá- sára gyülekezett öreg és fia­tal. Budapest után most itt is bemutatkozott Suzi Quatro, ez a százötven centiméter magas, csupa láng énekeslány. Besö­tétedett már, és a stadionban összegyűlt pár ezres közönség fáradt érdeklődéssel várta a csillag színpadra lépését. A fáradtságban része volt a mű­sor első felében bemutatkozó Mini együttesnek. Alacsony színvonalú műsoruk »-fény­pontja« egy ballada volt arról, hogy »►Engem a bor elkábit, de a whisky meg a pezsgő feldob, ó igen !« (Egyébként Budapesten tartós füttykon­cert kísérte egy hasonló ma­gyar produkció bemutatkozá­sát. Vajon miért erőltetik ezt a rendezők?) A csillag színpadra lépett, és a nézősereg türelmesen várt Hiába. A rutinos sztár mindent »bedobott«. Jól be­Ketten készültek a nagy uta­zásra, minden eddiginél na­gyobb távolság bejárására, amikor óriási utat kell meg­tennie a hajónak. Olga és ő. Együtt indulnak az ismeretlen csillag felé, melynek egyik bolygója lesz az úticél. A központban már rég arra a megállapításra jutottak, hogy a bolygón lehetséges az élet. Olyan jeleket fogtak a föld óriási »fülei«, melyekből arra következtettek a számítógépek, hogy értelmes lények élnek ott. Az űrhajó kész, fölszerel­ték, bármikor indulhat. ötven év. Ennyi fog eltelni a földön, mire az ismeretlen bolygón leszáll a hajó. Természetesen számított rá, hogy bármikor útnak indít­hatják. De hogy ilyen hamar? ötven év az út oda, ugyan­ennyi vissza. Mire hazatér — ha hazatér egyáltalán —, az ismeretlenek várják majd. A feleségét rég eltemették, a gyerekeket is. Mert ami itt száz év, az neki csak néhány hónap lesz. Elrohan az idő elől. Ügy jön vissza, ahogy elment, alig lesz öregebb, de vesztette el szája két fehér gyöngysorát Magyal Bora? — Nem bírja azt egyetlen doktor sem kitudni a tudo­mányból, miért lettek az én szép fiaim gyengegondolkodá- súak! Mit nem lehet ezen »kitud­ni«? Azt, hogy baromnak mé­retezett munkát végzett diny- nyehassal, mindenórásan is? Azt, hogy kétnapos haláltu­sával ért fel minden szülése? Hisz’ az a csoda, hogy ha így is, de életben maradtak... — Hallom, hogy a Marikát bizsei fiú kéri... — most hirtelen kicsusszant a száján az, ami elé eddig gát maga- sult, ahányszor csak bele akart kezdeni. — Úgy mond­ják, oda is költözne a legény szüleihez. A lány mint a vackáról fel- rezzentett vad kapta fel a fe­jét, orrlyukai kitágultak, ösz- szemarkolta kínálásra hagyott blúzát. — Mit akar maga evvel? Bolond Lázi. aki eddig elé­gedetten szöszmötölt a föl­dön a kukoricacsutákkal, most a húga hangsúlyában megérezve az ingerültséget, vicsorgatni kezdte sárga fo­gait. Mindegy, gondolta a ki- rendeltoégvezető, ezt végig kell vir nem ! — M - gyalné, én magával beszélen — nyomta meg a szavakat. — Nem így szólt a megegyezésünk. Fogy a falu, holnapra hírünk sem marad. Maguka; azért hozattam be, hogy itt éljenek köztünk. Nincs hatalmam arra, hogy Marikát Pogányszálláson tartsam, ezért csak kérek ... A dömdömmellű lány bele­kapaszkodott a szavába. (Folytatjuk.) vált trükkökkel ingerelte taps­ra a meglehetősen bágyadt közönséget. Nem sikerült. Pedig a műsor sikerszámok­ból állt. Valami mégsem jött össze. A lemezeket hallgatva Suzi Quatro méltán jelentkez­hetett volna a megüresedett trón követelői eként. A kon­cert után, azt hiszem, aligha volna magyar fiatal, aki rá adná a voksát. Mi történt? Elmaradt az üvöltés (amit tu­lajdonképpen már nem is saj­nálunk). Mi hiányzott? Az effektusok megvoltak: fényorgona, elektromos torzí­tó, a közönség szemébe vakí­tó, váratlanul felvillanó ref­lektorok — erre egyébként mi szükség lehetett? Talán a mű­vésznő maga sem hitte, hogy érdekel valakit, amit csinál, s időnként technikusai segítsé­gével ellenőrizte, ott va­gyunk-e még? A pályakezdő magyar együt­tes szereplését kísérő fütty­koncerthez képest valóban emélkedett a hangulat. Kö­rülbelül annyit, mintha a hű­tőszekrény , mélyhűtőjéből mondjuk a zöldségtároló rész­be kerültünk volna. Azt hiszem, végre a rende­ző szerveknek is tudomásul kellene venniük: egy korszak végérvényesen lezárult. A itt már semmi nem várja- ab­ból, ami most van. Százszor, ezerszer végiggon­dolta annak idején, hogy mi történik, ha ilyen útra küldik. Csak arra gondolt: meg kell tennie, mert ezt kívánják tőle. Nem lehet érzelgős, és ha kell, hát feláldoz mindent a nagy célért A feleség, a gyerekek most ezerötszáz kilométerre van­nak innen, és még nem tud­ják, hogy mennie kell. A gye­rekek, akik úgy várják, úgy rajonganak érte. Akikkel együtt kirándul otthon a tó­hoz, együtt rohannak a par­ton, nevetnek, birkóznak a fűben. És az asszony, aki ve­lük nevet, aki uzsonnát készít a három hancúrozónak. Az asszony, aki elkísérte őt világ­részeket átszelő útjaira. Az asszony, aki ismeri minden gondolatát. Reggel korán ébresztették. A készültség emberei jöttek érte, és száguldottak vele a telepre. Nem értette, miért ez az óriási felfordulás. Olga már várta. — Este indulunk. Végre — tette hozzá lelkesen. Olga imá­dott utazni. Eredetileg orvos­nő volt, csak később lett re­pülő. Tévedhetetlennek tart­ják, szinte egy gép pontossá­gával ruházta fel a természet. — Lehetetlen. Én még ott­hon sem voltam, nem is bú­csúztam el tőlük — mondta, és teljesen kétségbeesett. Be­rontott az irányító központ parancsnokának a szobájába. — Igaz, hogy indulunk? — Igen. Már elkezdődött a visszaszámlálás. — De hát én még senkitől... — Tudom — közölte szára­zon a parancsnok. — Úgy akartuk, hogy maga is csak az utolsó pillanatban tudja meg. A búcsúzkodás mindig megrázó, mély nyomot hagy az emberben. Ha látja őket, ha megtudják, hova indul, sokkal nehezebb. Így viszont egyszerűbb a dolog, és jobb mindenkinek. A családjának majd azt mondjuk: baleset ér­te egy próbarepülésen. Maga meg könnyebben elfelejti őket, ha nem látja most a síró ar­cokat. Nem lehet érzelgős. Az emberiségért repül. Elvállalta ezt a feladatot, és végre kell hajtania. Maga erre a legal­kalmasabb. — Szavak. De az lehetetlen, hogy legalább még egyszer ne lássam őket! Nem bírom ki! — Ugyan barátom. Éppen maga ne bírná ki, aki annyi mindent átélt. — Elmegyek hozzájuk. Ál­lítsa le a visszaszámlálást, ta­láljon ki valamit, és adjon nekem egyetlen napot! — Tudja, hogy ez lehetet­len. Itt marad. Maga a világ számára megszűnt. Ettől a pil- 1 lanattól fogva itt a földön már nem él. — De értse meg, parancs­nok ... hanglemezboltokban szinte minden jelentősebb — olykor a kevésbé jelentőseké is — világsztár lemeze megkapható. A rádióban pedig az évek óta népszerű Komjáthy révén azon melegében hozzájutha­tunk a legfrissebb slágerek­hez. Ki-ki kiválaszhatja ma­gának azt, ami ízlésének a legjobban megfelel. Havonta átlag 30—40 új sláger jelenik meg a piacon. Ebből mondjuk egyet, esetleg kettőt énekel a bájos SuzL Sztár vagy nem, ő is csak egy a sok közül, tegnap még nem ismertük, s holnap már nem is emlékszünk rá. Kívánom neki, hogy ne így legyen. A pálya közepére helyezett dobogón álló, egyébként is aprócska lányból úgy 100—150 méterről a színes megvilágí­tásban semmi sem látszott. Ami meg a »zenét« illeti, ott kinn éppúgy a hangszóróból érkezett, mint otthon vagy egy disco-klúbban. — Meghalt Elvis király — kezdtük a híradást. Azt hi­szem, el kell fogadnunk a történelem sorsformáló erejét: úgy látszik, a rock birodal­mában is áttérünk egy de­mokratikusabb államformá­ra. »Meghalt a király, éljen a köztársaság.« B. A. — Korábban is tudta, hogy sor kerülhet erre az utazás­ra. Az ember csak egyetlen cél felé törhet életében. És ahhoz, hogy ezt elérje, le kell mondania néhány dologról. Ha családot akart, miért nem vá­lasztott más pályát. Hát persze. Nem véletlenül jön vele éppen Olga. Nemcsak elsőrangú repülő, de kitűnő asszony is. Arra számítanak, segít majd. hogy elfelejtse a családját. Az út elején még úgyis a földről irányítják a hajót, akkor nem csinálhat ostobaságot. Mire pedig a ve­zérlőpult mögé ül, begyógyul­nak a sebek, elfelejti a föl­dieket. Nem. Haza kell mennie mindenáron. És elbújdosik. Megszökik és elbújdosik, soha többé nem jön vissza a telep­re, csak egyszer szabaduljon. Soha többé nem látják itt. Mindent szépen kieszeltek, ő meg csak repüljön. Vigye a föld üzenetét, és hagyjon itt mindent. Eddig a hírnév csá­bította. Most, amikor már az órákat számlálják, most derült ki, hogy képtelen megtenni, és nem is teszi meg. Inkább fel­robbantja a hajót. Rohant a kilövőhöz, őrség. Nem engedik fel, csak ha majd indulnak. A repülőtérre sem tudott eljutni. Tovább ro­hant, szinte már eszét veszt­ve. A hangszórók az ő nevét üvöltötték, mindenütt harsog­ták, hogy azonnal menjen az eőlkészítőbe. Már a keresésé­re indultak. Nem fogják meg­találni ! Ha kell, megöli, aki a közelébe jön. Nem repül többé, sehova nem utazik, ma­rad a földön. Hazamegy és ott is marad. Ha kell, elsze­gődik pásztornak, bárminek, de nem jön el többbet az övéitől. Sehova nem fogják útnak indítani. Sehova. Nem érdekli a dicsőség, hogy tiszta nagybetűvel írják a nevét az űrtörténelem hősei 'közé, hogy ő viheti egy másik bolygóra a föld üzenetét. Egy másik boly­góra, ahol talán boldog csa­ládok élnek, ahol a férfinak bűn elhagynia asszonyát és a gyerekeit. Nem értik majd meg, ő hogyan tehetett ilyet. Nem megy sehova. Hazaro­han, és nem tarthatják vissza többé. Nem érdekli Olga, a hajó, nem érdekli a távoli bolygó, nem érdekli semmi, csak el innen... Arra ébredt, hogy csurom­vizes a párnája. A szíve szúrt, fulladozott. Kint szél cibálta a fákat, néha az ablakhoz csa­pódott egy-egy vizes levél. A felesége egyenletesen, csende­sen szuszogott. Nem is ébredt fel, amikor kibújt mellőle az ágyból, hogy megnézze a gye­rekeket. Dán Tibor (Folytatjuk) Árammérők a világ minden Iájára A lengyelországi Ziclona Gorában van a Mera—Lumel gyár. Ez az üzem arról nevezetes, hogy itt gyártják a jó minőségű lengyel árammérő műszereket. Évente 800 ezer ilyen készülék kerül ki a gyárból, s elviszi az ügyes kezű munkásnők hírét a világ számos országába.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom