Somogyi Néplap, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-30 / 230. szám

I GYÁSZJELENTÉS Mély megrendüléssel közöljük, hogy szeretett munkatársunk, PACKT JANOS mezőgazdasági mérnök életének 52. évében — tragikus hirtelenséggel — elhunyt. Teme­tése október 3-án, hétfőn 14.30 órakor lesz Kaposváron a Keleti temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A Kaposvári Mezőgazdasági Főis­kola Tangazdaság vezetősége, párt- és szakszervezeti bizottsága, dolgozói köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik szeretett halottunk, ILLÉS JÓZSEF temetésén részt vettek, és rész­vétükkel, valamint virágaikkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család (207) • • • • Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonoknak és ismerősöknek, akik szeretett nagynénénk. BAKA JANOSNfi temetésén részt vettek, és sírjá­ra virágot helyeztek, fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család (132422) CT Wartburg SBS-as, bordó színű, eladó. Somogyvár, Kossuth u. 41. Szabó László. (308) Trabant Spéciéi, ZR frsz., eladó. Keszt­hely, Gagarin u. 35. (400969) Nagykanizsa köz­pontjában kétszobás, összkomfortos, szö­vetkezeti lakás eladó. Sneff tér 4. Bobay. (71000) Hévízen három­szobás, összkomfor­tos öröklakás plusz tárolótér és garázs 400 ezer forintért plusz részlet, azonnal be­költözhetően, elköl- tözködés miatt kiadó. Érdeklődni: Molnár Sándomé, Hévíz, Su­gár u. 10. fszt. 2. (105200) ISYt*. A VOLÁN IS. ta. Vállalat nagyatádi üzemegysége és ttt 534. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet szervezésében 1977. novemberében gépjárművezetők részére 309. se. gépjárművezetői és karbantartó szakmunkáéi tanfoiyamot indítanak Jelentkezni a VOLÁN 13. sz. Vállalatának nagyatádi üzemegységén lehet, 1977. október 10-ig. (16609) Féléves Amati dob­Felvételre keres megyei vállalat ■— szervezői, irányítói munkakörbe — műszaki vezetőt (feltétel: felsőfokú iskolai végzettség, valamint 5 év vezetői, irányítói gyakorlat) részlegvezetőt ■ munkairányítót (feltétel: középiskolai végzettség, 3 év vezetői, irányítói gyakorlat). Ajánlatokat a 132177. számra, a Magyar Hirdető Somogy megyei Központjába kérek. IRG«TIA«>< Kaposváron, a Ka­nizsai utca 77. számú, Zója Nevelőotthon melletti, ISO négyszög- öles házhely hétvégi épülettel eladó. Rá­építhető. Cl32402) Fonyódon, 131 r-öl lakótelek eladó. Fő u. 46. Halász. (50738) Nagykanizsa köz­pontjában egyszobás, komfortos házrész eladó. Érdeklődni : Nagykanizsa, Somo­gyi Béla u. 32/a, Szollár. (70998) Vennék Fonyódtól Berényig parti vagy közeli, kis méretű telket vagy ikervilla- részt, faházas is le­het. Ármegjelölés­sel. Várady, Kapos­vár. Léva köz 7. I. lph. IA. (132306) Háromszobás, kom­fortos családi ház igényesnek eladó. Ér­deklődni : Kaposvár, Berzsenyi u. 11. Fü- löp. (132347) Nagyberkiben, a Vörös Hadsereg útja 76. sz. alatti családi ház — melléképüle­tekkel — eladó. Ér­deklődni ugyanott. (210) Balatonlellén, a Becsalival szemben 124 négyszögöl telek, megosztva is, sürgő­sen eladó. Érdek­lődni: Kaposvár 14-300 telefonszámon, egész nap. (132425) I Kaposváron, Bajcsy- Zs. u. 74. szám alatt 2 szobás, komfortos házrész eladó. Érdek­lődni: Bajcsy-Zs. u. 2., FÉK étterem 8— 16-ig, Márkus. (132427) Orciban, a Kossuth L. u. 32. alatti há­romszobás családi ház eladó. Vétel esetén azonnal beköltözhető. Érdeklődni a helyszí­nen. (214) CZ 1000-es MB Sko­da igényesnek eladó. Megtekinthető napon­ta 5 órától, vasárnap egész nap. Kaposvár, Nagyszeben u. 54. ____________________(265) T rabant Combi ZG-s, eladó. Kapos­vár, Szombathely u.* 7. Szántó, 17 óra után. (132483) IE írsz. Wartburg de Luxe eladó. Víg József, 7140 Bátaszék, Vörösmarty 15. (172418) UK-s 110 L SKODA — most műszaki \izs- gázott — eladó. Ka­posvár, Iszák u. 38., délután. (132392) Most műszakizott IL-es 801-es Trabant eladó Kéthely, Bala­ton u. 27. (90784) Trabant Limousine 901-es — 4 éves — eladó. Érdeklődni: Kaposvár 12-457 tele­fon, Mosdós, Tüdő­gyógyintézet. Dr. Na- ményi. (132425) I felszerelés sürgősen eladó. Arató Antal, Barcs, telefon : lie. (132414) Eladó bontásból származó két üveges­ajtó, egy 14xl90-es teraszablak, 750 darab falcos cserép. Megte­kinthető: Kaposvár, Iszák u. 38., délután. Esküvőiruha köl­csönző nyílt a Déli­nél, vadonatúj áru­készlettel, vidékre is. Budapest, X32., Gre- guss u. 8. (8481) Szőlőoltványok bő választékban, őszi és tavaszi szállításra, ki­fogástalan minőség­ben kaphatók. Aba- sár, Magony Imre, Jókai u. 18. Telefon: 60-006. (197246) Felvetőire keresünk 1 gépészmérnököt (calorikus végzettséggel). Jelentkezni a vállalat műszaki igazgató-helyettesénél, lehet: Kaposvár, Rákóczi tér 9—11. Fölveszünk továbbá fűtőket és salakozókat. (Fűtőnek képesítés nélküliek is jelentkezhetnek, a képesítés megszerzéséhez a feltételeket biztosítjuk.) Jelentkezni a vállalat központjában lehet: Kaposvár, Rákóczi tér 9—11. (16658) Eladók szekrények, hever ők, sezlonok, székek. villanyhe­gesztő trafó, villany- motorok, konyha- szekrények, jOO-as Tra bantalkatrészek. Nagykanizsa, Magyar út 125. Használtcikk- kereskedő. (83953) 220 és 100 kg-os bi­kaborjú eladó. Po- lány, Temető u. 16. (209) Mckalor olaj kályha, P 10-es motorkerék­pár, Elektrosvit hűtő eladó. Pannónia- és Balkán-alkatrészek is. Érdeklődni: Kapos­vár, Sallay u. 31. (132423) AZ ÓBUDAI GÉPIPARI SZÖVETKEZET 1033 Budapest, Bogdáni u. 3. 8700 Marcali, Széchenyi u. 1L KOOPERÁCIÓS PARTNERT KERES az 1977—78-as évre — nagy sorozatú alkatrészek gépi sajtolására, 63- tonnás gépre — nagy sorozatú alkatrészek gépi forgácsolására — különféle méretű ventillátorok gyártására (lemezlakatos, élhajlító, hegesztőt — 5—10 mm-es alumíniumhegesztő-kapadtással A gyártáshoz szükséges anyagokat biztosítja. Ügyintézők: Marcaliban Szűcs László, Nyers Tibor, (telefon: 307, telex: 33243) Budapesten Érsek István, Lipsicz Gyula (telefon: 688-652, telex: 225522) 100 Angol mechanikái, páncélozott tCkés, Hansmann-zongorám eladó — megegyezés szerinti áron. Nádörfl Lajosné, 8630 Bala- tonboglár, Kisfaludy u. 1«. <16660) Nagy méretű Irha férfibunda eladó. Kaposvár, Arany Já­nos u. 8. n. lph. 1/4. Érdeklődni hét köz­ben délelőtt, szomba­ton egész nap. (282) A XIV. sz. Autójavító Vállalat 4. sz. siófoki karbantartó üzeme feEafénlla szolgáltatását Megszűnik a gondja, időt takarít meg! Az üzem által műszaki vizsgára felkészített gépjárművek vizsgáztatását a karbantartó üzeműnk vállalja. Telefon: Siófok, 11-030 (16578) Egy sötét kombi- náltszekrény és 2 darab sötét, kétajtós szekrény olcsón, sür­gősen eladó. Kapos­vár, Honvéd u. 28. I. lph. IV. em. 1» Nagyszabású műsoros divatbemutatót rendez a Sió Áruház Siófokon a művelődési ház színháztermében 1977. október 3-án 20 órai kezdettel. A MŰSORBAN FELLÉPNEK: Rodolfó, Szegedi Molnár Géza énekes parodista, az Univerzál együttes, Horváth Attila táncdalénekes, az Apostol együttes, Lelkes Péter zongoraművész. a ruhákat fővárosi manekenek mutatják be. A DIVATBEMUTATÓT VEZETI ÉS KONFERÁL: SZÁDVÁRI GABRIELLA TV-BEMONDÖ. Jegyek válthatók a siófoki művelődési ház pénztáránáL Férfi plakátragasztót 8 órás munkaidőre felveszünk. Magyar Hirdető Somogy megyei Központ­ja, Kaposvár, Kossuth Lajos u. 15. (132500) A balatonboglári Fűszért-fi- ókhoz azonnali belépéssel fölve­szünk áruszállítókat, kereskedel­mi szakképzettséggel rendelkező raktárosokat. Jelentkezni szemé­lyesen a fiókigazgatónál lehet. (50791) Ápolónőt és konyhai felszolgá­lót azonnali, 6 órás salakoző-fű- tőt október 15-i belépéssel felve­szünk. Siketek Általános Iskolája, Kaposvár, Beloiannisz u. 8. (132163) A Dél-dunántúli Mesterséges Termékenyítő Főállomás, 7101 Szekszárd, Pf.: 42., kaposvári munkahelyre pályázatot hirdet gépkocsi-előadói munkakör be­töltésére. Képesítési előírás: gép­ipari technikumi oklevél. Bün­tetlen előélet igazolása szükséges. Bérezés a 11/1974. (V. 28.) MüM számú rendelet B kategóriája szerint. Jelentkezni személyesen vagy írásban az intézmény sze­mélyzeti vezetőjénél lehet. (172415) Költségvetési, számviteli gya­korlattal, felsőfokú pénzügyi ké­pesítéssel rendelkező gazdasági vezetőt felveszünk. Cím a kiadó­ban. (10063) A Kaposvári Bíróság gazdasá­gi hivatala előadót és elektro­technikust keres. Az előadói állás betöltéséhez középiskolai végzett­ség szükséges. KALÁSZ-vizSgával rendelkezők, gépírásban jártas jelentkezők előnyben. A technikusi állás betöltésére magnetofonok és írógépek javítá­sában, karbantartásában szakmai gyakorlattal rendelkezők Jelent­kezhetnek. Jelentkezni lehet a hi­vatal vezetőjénél. (18696) > Kulturális központ. Siófok: T. Wilder: A HAZASSAGSZERZŐ. A Madách Színház előadása, este 7 órakor: KARINTHY-BÉRLET. Kaposvár. Vörös Csillag du. 5 és este 7 órakor: RIASZTOLÖ- VÉS (14). Szabad Ifjúság de. 10. du. 4 és 6 órakor: KÜLDETÉS (PORTRÉFILM BALCZÓ AND­RÁSRÓL). Este 8 órakor: MAC­BETH (16). Rákóczi mozi du. fél 6 órakor: A STRUCC KÁVÉHAZ VENDÉGEI (14). Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor: VANNAK MÉG CSODÁK. Siófok este 7 óra­kor: KATHARINA BLUM ELVE­SZETT TISZTESSÉGE (16). TELEVÍZIÓ Budapest L 7.59: Műsorismertetés. 8.00: Idő­sebbek is elkezdhetik . . . 3.05— 9.00: Iskolatévé. 10.00—10.20: Ix)t- tósorsolás. 10.20—12.45: Iskolatévé. 12.45—13.25: Síppal, dobbal . . . 14.15—16.20: Iskolatévé. 16.28: Mű­sorismertetés. 16.30: Hírek. 16.35: Zene mindenek fölött, ie.45: Ta­tabányai Bányász—Honvéd Szon­di SE kézilabda-mérkőzés. 18.00: Természetbarát. 18.20: öt perc meteorológia. 18.25: Falujárás. 19.05: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: idősebbek is elkezdhetik.. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Budapesti művészeti hetek. 22.00: Delta. 22.40: Tv-híradó 3. 22.50: Világ­színpad. 23.30—23.35: Képtelen képes történelem. Budapest 2, 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Üj hanglemezek. 20.35: Tula homok­dűnéken. Ausztrál rövidíüm. 21.05: Tv-híradó 2. 21.25: öt perc meteorológia. 21.30—22.50: A sa­vanyú Jones. Amerikai film. Jugoszláv Tv 16.15: A kis Mikula kapitány. 17.00: A JKSZ Vajdasági Tarto­mányi Bizottságának ünnepi ülé­se. 18.45: Népi muzsika. 20.00: Szórakoztató zenei adás. 21.00: Serpico. Filmsorozat. 21.50: Elő­térben. 22.35: New York, ökölví­vás: Ali—Shevers. Kb. : 23.20: Hét tv-nap. Osztrák Tv 9.90: óvodások műsora. 9.30: Orosz nyelvlecke. 10.00 : Iskolaté­vé. 10.30: Seniorklub. 11.00: He­gedűs a háztetőn. Film. 17.30: Ki­csinyek műsora. 17.55: Jó éjsza­kát, gyerekek! 18.00: Udvari szín­ház. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák ké­pek. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Der­rick. Filmsorozat. 21.10: Riport- műsor. 22.00: Egy olyan szép lány, mint én. Filmkomédia. 23.35: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.05: Műsorismertetés. 8.30: A mai nap kulturális program­jából. 8.27: Kócsagbúcsúztató. 8.37: Rossini operáiból. 9.34: Tol­na megyei óvodások énekelnek, 9.53: Ránk! György: Vonós mi­ma túra k. 10.00: Hírek. 10.05: Is- koiarádió. 10.35: Az én lakásom. 10.40: Tusa Erzsébet zongorázik. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Ba­rokk muzsika. 12.00: Déli króni­ka. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei kokte;. 13.20: Színes népi muzsika. 14.07: Az Alekszandrov-együttes műso­rából. 1^.25: »Nyitnikék-«. I5.0u: Hírek. 15.10: A hugenották — A királynő áriája. 15.26: Kamaraze­ne. 15.59: Hallgatóink figyelmé­be! 16.00: Útközben. 16.05: Kilen­cedik emelet. 17.00: Hírek. 17.03: Reklámkaiauz. 17.10: A 14-es tan­teremben. 17.52 : Dzsessz! elvéte­lekből. 18.25: Mai könyvajánla­tunk. 18.28: Hallgatóink'figyelmé­be! 18.30: Esti magazin. 19.15: Versszínpad. 20.10: Slágermúze­um. 20.52: Hírek. 20.57: Láttuk, hallottuk — a színházban és mo­ziban. 21.12: Szvjatoszlav Richter magyarországi hangversenyei. 23.27: Nóták. 34.00: Hírek. 0.10: Zentai Anna és Rátonyi Róbert operettkettősöket énekel. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgíiat. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió regge­li, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.0ö: Dalok a gyerekekrőL 8.18: Pol­kák fúvószenekarra. 8.30: Hírek. 8.33: Verbunkosok, nóták. 9.10: Miért lépnek ki? 9.30: Hírek. 9.33: Zenés játékokból. 9.57: Rek­lám. 10.00: A zene hullámhosszán. U.50: Napló a *-Napló-«-ról. 12.00: Az élő népdal. 12.10: Olasz da­lok. 12.30: Hírek. 12.33: Szimfoni­kus táncok. 13.00: Nőkről — nőd­nek. 13.30: Hírek. 13.33: Goossens : Kaleidoszkóp. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől öt­ig... 17.00: ötödik sebesség. 17.57: Tizenkét szék. 18.30: Hírek. 18.33: A Rádió Dalszínháza. Of­fenbach: A varázshegedű. 13.12: Reklám. 19.17: Jó estét, gyerekek! 19.27: Szervusz, Budapest! 19.50: Kerekes Tóth Erzsébet népdal­felvételeiből. 20.10: Mit üzen a múlt a jövőnek. 250.30: Hírek. 20.33: Merre jártunk? 22.15: Peter Nero zongorázik. 22.30: Hírek. 22.33: Kellemes pihenést! 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű víz- jelzőszolgálat. S. MŰSOR 14. W: Hírek. 14.03: Műsoris­mertetés. 14.05 : Bartók-művek. 15.Oil: Berlioz: Faust elkárhozása. 17.09: A Fonográf együttes fel­vételeiből. 17.39: Donizetti: Boleyn Anna. 18.00: A világgazdaság hí­rei. 18.05: Szereti ön Beethovent? 18.44: Magyar zeneszerzők. 19.15: Iskolarádió. 19.30: Hírek. 19.33: Közkívánatra! 20.42: Lortzing: Undine. 23.00—23.15: Hírek. Idő­járás. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek — Ritmus és dal­lam — Orvosi tanácsok — Sport- magazin — 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.30-: Szerb—horvát nyelvű műsor. 19.00—19.30: Német nyelvű műsor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom