Somogyi Néplap, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-28 / 228. szám

AZ EMBER ÉS A TERMELÉS év után Csendes — Viharos erejű társadalmi változásoktól csak ritkán érintett — megyénk legutóbbi tízéves története hallatlanul mozgalmasan ala­kult. A XX. század második felében felgyorsult idő itt kü­lönösen sebesen pergett. Az események nemcsak egymást érték, de egymást élesztget­ték, ösztökélték. Gyárak, üze­mek épültek, és szélesre tárt kapuik várták az embereket. A somogyi embert, aki falun cseperedett föl, világa, látó­köre nem ért túl a határon, a szántóföldeken, a domboldal­ban békésen meghúzódó pin­céken, s a ház körül lábaló seregnyi állat gondján. Ez a hatvanas évektől fú­vó egyenletes, erős szél fel­kavarta és egy csapásra le- omlasztotta e csendes folyású életvitel kereteit Megcsillan­totta és körvonalaiban láttat­ni engedte egy új, minőségi­leg más életmódét Csak cím­szavakban soroljuk e gyors, egymással szorosan összefüg­gő változások körvonalait Iparosítás, város- és telepü­lésfejlesztés, a mezőgazdasá­gi nagyüzemek életképes gaz­dálkodásának megteremtése, egyre több, az emberi egyé­niség tartalmas és hasznos ki­bontakoztatására alkalmas szabad idő. Mert hiszen erről van szó: az iparosítás, a ha­talmas méretű és léptékű tár­sadalmi változások nem ön­magukért vannak. Céljuk az anyagi javak mind hatéko­nyabb termelése, az anyagi kultúra soha nem látott ma­gasságokba emelése. Az ember javára, az ember szolgálatá­ban. S mindez csak eszköz ahhoz, hogy az ember a mun­kahelyén való szüntelen mun­kálkodással, illetve a szabad idő hasznos megszervezésével teljesítse ki életét Hogy több idő, alkotó energia jusson a művelődésre, a szakmai in­telligencia, a társadalmi látó­kör-bővülés és a művészetek, irodalom alkotásainak megér­tésére, befogadására. Világosan látható, hogy szoros összefüggés van a sa­ját munkájában elmélyedő, abban újabb és újabb újdon­ságot, örömet fölfedező mun­kás, tisztviselő, értelmiségi, állatgondozó közérzete, kedve, világra nyitottsága és minden­napi munkateljesítménye kö­zött Ez egy dolognak két ol­dala, az emberi természet szét- választhatatlan kettőssége. Ma Somogy lakosainak szá­ma meghaladja a 360 ezret. Ennek több mint 10 százalé­ka, 44 ezer ember dolgozik az iparban és az építőiparban. Majdnem ugyanennyi a me­ző-, erdő- és vízgazdálkodás­ban dolgozók száma. Ez or­szágos és nemzetközi összeha­sonlításban azt jelenti, hogy Somogybán a mezőgazdaság­nak még mindig fontosabb szerepe van, mint az ország más, fejlettebb megyéiben. 1975-ben az országban 1 039 000-en keresték kenye­rüket a mezőgazdaságban. Ez a lakosság 10 százaléka. Mi a helyzet külföldön? A magyar mezőgazdaságban dolgozó 1 millió 39 ezer em­ber a keresők 20,4 százaléka. 1967-ben ez az arány 28,3 szá­zalék volt. Ugyanebben az időben Bulgáriában 41,7, Csehszlovákiában 19,9, a Szovjetunióban 29,5, Ausztriá­ban 20, s a fejlett módszerek­kel gazdálkodó, de a mező- gazdaságot népes kistermelői rétegre alapozó Franciaor­szágban 16,4 és Dániában 16,6 volt a mezőgazdasági keresők részaránya. Nem véletlenül idéztük az adatokat ilyen részletesen. A mezőgazdaság világszerte — fejlett és fejletlen országok­ban egyaránt — munkaerő­kibocsátó ágazat. Érdekes, hogy a termelés gyors ütemű bővítésével fordított arány­ban csökken az e munkát végző népesség. A mezőgaz­dasági keresőlétszám csökke­nésének évi üteme Magyaror­szágon 3,7, Bulgáriában 3,5, Csehszlovákiában 2,9, Auszt­riában 3,1, Franciaországban 3,6, Dániában 2,6 százalék. HATVAN ÉV - HATVAN KÉP A Szovjetunió története képekben ütött az óra. Jelképnek is tekinthető az óra számlapja, s az idő, amely arról leolvasható. Ütött a cárizmus utolsó órája. Munkások, parasztok és katonák rohammal vették be a Téli Palotát, Somogy megyében az el­múlt 10—12 évben a fejlődő ipar mintegy 35—40 ezer em­bert alkalmazott a gyárakban, s adott munkát az emberek­nek. E nagy tömeg összetéte­le vegyes: általános iskola után szakmát tanult ifjúmun­kások, munkásdinasztiák sar­jai, falut-várost-országot járt, az ötvenes évek nagy épít­kezéseit egyetlen lendülettel végighajrázó, de mára lehig­gadt, tapasztalt emberek, technikusak, mérnökök, akik az ország másik feléből jöt­tek a kedvező lehetőségekre várva. A somogyi üzemekben dolgozók zöme azonban mégis a környező falvakból érkezett. Volt tsz-tag, egyéni gazda, iparosember, ma segédmun­kás, betanított munkás, s a kitartóbbja, érlelmesebbje pe­dig szakmát cserzett, megbe­csült szakember vagy terme­lésirányító. A gyárban eltelt tíz év után már aligha nézik, ki honnan érkezett. Azt nézik: ma mit csinál? Hogyan dolgozik, mennyi a teljesítménye, a szakmai fölkészültsége, szor­galma; mennyire lehet számí­tani rá, amikor az éves ter­vekben fölmérik a gyári kö­zösség tudását, munkaerejét. Ez a somogyi üzemek­be, gyárakba érkezett sokféle indíttatású, műveltségű, ér­deklődésű sereg úton van ah­hoz, hogy vérbeli munkássá váljon. A falun maradottak munkáját is egyre inkább vá­rosba szakadt társaikhoz ha­sonlóan, üzemszerűen szerve­zik, iparszerűen tervezik. Milyen ez az út? Erre a csöppet sem egyszerű kérdés­re próbálunk választ adni írá­sunk következő két részében. Csupor Tibor (Folytatjuk.) Egy cigaretta a tízperces szünetben Csoportkép győztesekkel. Az Októberi Forradalom főhadi­szállásának, a Szmolnij-palotának lépcsőjén készült ez a kép. Putyilov-gyári munkások és katonák állnak a sikeres akció után a lépcsőkön. Főgépész, autószerelő, szer­számkészítő, mintakészítő asz­talos, fűtésszerelő és karosszé­rialakatos. Hat ember külön­böző vállalatoktól. 18 óra 20 perc. A ködös szeptemberi est csöndjét iskolacsengő világítá­sa bolygatja meg. A kis utca családi házai félhomályban, csak az utca közepén ömlik a fény az emeletes épületből az előtte sorakozó autókra. A gé­pészeti szakközépiskola esti tagozatának tanulói felállnak, nyújtózkodva tódulnak a fo­lyosóra. A hat ember közülük való. A négy negyedikes magabizto­san. otthonosan sétál a folyo­só legbarátságosabb zugába, a két elsős még bátortalanul mozog az új környezetben. Egyikük körbekínál egy doboz Symphoniát — Tízegynéhány ér kiha­gyás után ültem ismét iskola­padba — kezdi a beszélgetést a főgépész. — A munkaköröm betöltéséhez szükséges a bizo­nyítvány. Viszonylag könnyű helyzetben vagyok, mert vala­mikor autóközlekedési techni­kumban tanultam, éppen csak az érettségi maradt el, s most, hogy megkapjam, újból kell járnom. Sok anyag, tankönyv azonos, így tulajdonkénoen az én esetemben ismeretfelújítás­ról van szó. Az autószerelőt az általá­nos műveltség utáni vágy hoz­ta ide, s a géptan, melyet az iparitanuló-intézetben nem ta­nult. — Ketten vagyunk testvérek — mondja a fű<ésszerelő. — A bátyám matematika-fizika ta­nár, de nekem nem fűlt a fo­gam a továbbtanuláshoz. Még­is, amikor e’kezdtem dolgozni, egy idő után fölébredt ben­nem, hogv az inari iskola mel­lé kell még valami... — Az ide járók kilencven százaléka megmarad fizikai munkásnak. Nem azért tanu­lunk. hogv technikusok le­gyünk, hanem egyszerűen azért, mert máris érezzük: 5óbban konvítunk a munká­hoz, nem hangzanak olyan fu­rán a műszaki dolgok. Maga­biztosabban eligazodunk a számításokban, a technológiá­ban. világosabb előttünk, hogy mit miért csinálunk. A szerszámkészítő: — Űgv érzem, azáltal, hogy már negyedik eve itt tanulok, magasabb szinten ismerem a szakmámat. Azóta többre tar­tom a szerkesztők munkáját, s otthonosabb vagyok a forgá­csolásban. Biztosabban megy az edzés, a hőkezelés a mű­helyben. A főgépész: — A mi üzemünkben kor­szerűsítettük a fűtést, és bizo­nyos hasznát vettem a máso­dikban tanult csőszerelésnek. A harmadiknak az újítások benyújtását könnyíti az, amit itt megtanul. így vélekednek: — A benyújtott újításról első pillantásra megállapít­ható, hogy aki kigondolta, az technikumot végzett-e vagy csak ipari iskolát. Éppen úgy izgulnak, mint a kisdiákok egy-egy vizsga vagy dolgozatírás előtt. A negyedi­keseket már elfogta a félsz, hiszen ebhen a tanévben szá­mot kell adniuk arról, mi maradt meg a fejükben az évek során. Egyikük osztályá­ból áz ötvenegy induló közül nyolcán vágtak neki az erő- próbás tanévnek. — Sok »bejáró« elmaradt mellőlünk, meg olyanok, aki­ket nem segített a gyár, az üzem, s leginkább azok, akik helvett a feleségük nem vállalt több terhet a családban. A házastárstól legalább annyi függ, mint tőlünk, s az 6 ér­deme is, ha sikerrel tanulunk. Reggel hatkor jönnek el otthonról, és hetenként há­romszor csak este nyolcra ér­nek haza. A negyedikesek nem szívesen emlékeznek visz- sza az első két évre. amikor délután öttől este fél tízig tar­tott a taní+ás. Akkor még ne­hezebb volt, de most is sok báni! a feleségekre. Gvakran csak éjféltájban kerül idő ar- a, hogv a soron levő családi gondokat megbeszéljék a há­zaspárok. A grerekeTrre terelődik a szó. akik szükségszerűen na- gvobh önállóságra szoknak. A beszéleetők felérek két gve- reke van. Akad közöttük, aki­nek akkora a lánya, hogv ver- senvben tanul az apjával. 18 óra 30 perc. Beesengetés. Elnyomják a cigarettát: Simotics Károly, Kotáns»ky Géza, Gergely Sán­dor, Kezén László. Móricz Gyula és Takács László. Még két negyvenperces órájuk van bátra. Azután sietnek haza, hogy még ébren találják a csemetéjüket. G. J. A Magyar Hidrológiai Társaság közgyűlése 1990-ig gyakorlatilag az egész lakosság részesül köz­műves vízellátásban — hang­zott el a Magyar Hidrológiai Társaság keddi közgyűlésén a technika házában. Gergely Istvánnak, az OVH elnökének beszámolójában, amelyet tá­vollétében olvastak fel. A beszámoló a vízgazdál­kodás távlati tervei 'között ki­tért a Duna—Tisza csatornára is. A két folyót'összekötő csa­torna kialakítása azért fontos, mert ezzel nemcsak a vízellá­tás javulhat ezen a területen, hanem a kelet—nyugati irá­nyú hajózás is megindulhat, s ezzel fejleszthető a hazai vízi közlekedés. Az elképzelések szerint vízlépcsők, tározók építésével a Tisza-völgy víz­utánpótlását is fokozzák. Emellett más folyók hatéko­nyabb kihasználására is gon­dol a tervezet, a Dráván épí- [ tenének például ilyen célú lé- I tesítményeket. A nyugalom légköre Z avartalan, kiegyensúlyozott élet, béke, nyugalom. Ezek a fogalmak ötlenek föl az emberben, s mc. ilyen körülmények között voltaképpen csodálat j elm, ritkán beszélünk róla. A múlt emlékei — bárki belát­hatja — nem nosztalgikus kesergéssel merülnek föl be nünk. Nem úgy fogalmazunk, hogy »hóra lettek a rettegés­sel teli, álmatlan éjszakák?«; hogy »hol vannak már azok a gyötrelmek, amikor nem tudtuk, holnapra lesz-e betevő falat«, vagy »hova lett az az idő, amikor még suttogva sem mertük kimondani a véleményünket«. Ehelyett így beszé­lünk: volt olyan időszak is — túléltük —, s ez soha többé nem térhet vissza. A nyugalom légköre nem önmagától való. Ez volt és ez lesz a célunk. Politikából és emberi cselekvé­sek sokaságából, egyetértésből és összefogásból, küzdelem­ből és tettvágyból fakad. S hogy a nyugalom légköre éltető erő, kedvteremtő és szárnyakat adó, rendezett családi és közéletet formáló közeg, ehhez nem férhet kétség. Mondom, keveset beszélünk erről, talán azért, mert tartunk tőle, hogv lelkendezés lesz belőle. S a lelkendezésnek sincs helye, hi­szen a légkör tovább javítható. Az elmélyült számvetés ma sokkal gyakoribb nálunk, mint egy évtizede volt. Ez is a politikából, a következete­sebb vezetésből származik. S a beszámoltatás gyakran hoz felszínre hibákat, felelőtlenséget, hozzá nem értést, felüle­tességet is. Egy tanácskozáson azt hallottam az egyik fel­szólalótól: »Túlságosan nyugodt, néhol idegesítően maga­biztos a légkör.« Valaki más így válaszolt rá: »Nincs ok ar­ra, hogy a hibák láttán pánikhangulat uralkodjon. Igaz, hogy lemaradtunk ebben meg abban, de az idegeskedés nem segít.« Mindegyik véleménnyel egyetértettem. Éppen ebből következik mai mondanivalóm lényege. A nyugalom egy tár­sadalom életében felbecsülhetetlen érték. De a nyugalom az építőmunkában, a közéletben és a közszellemben nem a mozdulatlanság, a belenyugvás, a túlzott elégedettség kife­jezője. Magyarán szólva: a nyugalom légkörében is lehet­nénk néha nyughatatlanabbak... Miért mondom ezt? Nincs más okom rá, mint az, hogy időnként — belátom: kissé kajánul — a slágerhez hason­lítom néhány közéleti megnyilvánulásunkat, amikor unalo­mig ismételt » magyarázatok« hangzanak el »megnyugtatá­sul«. Refrének, amelyeknek nincs dallamuk, csak szövegük van, s ez a szöveg — tíz-tizenöt év óta hallva »-lelombozza« az ember kedélyvilágát Beletörődést a »nyugi-állapotot«, az erőfeszítések értelmetlenségének érzetét táplálják az egyéb­ként nagyon is világosan gondolkodó fejekbe. Miért van ez? Miért tudunk fejlődésünk ellenére is túlzott magabiztosság­gal »érvelni« olyan szólamokkal, amelyek egy évtizede még hitelesnek látszottak, jóllehet akkor sem voltak azok. Túl általános megfogalmazás ez, tudom. De gondoljanak csak arra: mikor hallottak, olvastak először például a beruházás­ban részt vevő szervek együttműködésének hiányáról, az előkészítés elmaradásáról, a tervezés álmodozásairól és így tovább. Igaztalan lennék, ha azt állítanám: nincs fejlődés. De tizenöt éve visszatérő megállapítások ezek. Nem a gének tehetnek róla, hogy »öröklődik« a lassúság, a kényelem, a tehetetlenség! Nem biológiai, még csak nem is politikai okai vannak ennek. Azt hiszem, ma még sokan félreértik a nyugodt légkör fogalmát hazánkban. Higgyék el — hiszen végigéltem a felszabadult ország harminckét évét — nem vagyok híve a kapkodást szülő idegeskedésnek, a fenyege­téstől és az »elbánástól« terhes légkörnek. De a fegyelem­nek, az előrelátásnak, a felelősségnek igen. Márpedig eze­ken áll vagy bukik a tervek megvalósulása, fejlődésünk mir?’-"T-mozzanata. ~ P éldákat vár az olvasó, nos hát ne fukarkodjunk ve­lük. »A beruházáshoz csak ígéret van, fedezet nincs.« »Az építkezéshez megvan a pénz, de még nincs építési terület, a terv sem kész.« »Az üzemszervezés­hez — a határozat ■ szellemében — időben elkészült az in­tézkedési terv. (Négy éve!) Végrehajtására még nem ke­rült sor.« »Az átlagtermés elismerésre méltó, de számon tartja-e valaki, hogy mennyiért termelünk...?« »A haté­konyság növekedése lassú, a termékszerkezei átalakításában is lemaradás tapasztalható.« »Helytelenül még, mindig a munkahelyek száma nő, ahelyett, hogy előrelátással, ész­szerű szervezéssel a gazdaságosság fokozását segítenék elő.« »Igaz, hogy a takarékosság nem egy évre szóló program, de azért ennyire nem kellene megfeledkezni róla.« »Furcsa, de még mindig azok a vállalatok járnak jól, amelyek rosszul gazdálkodnak — és nem fordítva.« »Baj van a szemlélet­tel« (pedig a képességgel, az akarattal és a fegyelemmel van baji). De miért folytatnám tovább? Az idézett monda­tokat nem én fogalmaztam. Különböző értekezleteken je­gyeztem fel őket — nem először, és tartok tőle: nem is utoljára. Hiszem, hogy nem vagyok türelmetlenebb a megenged­hetőnél, s izgalmamban sem becsülöm le a bajoknál sok­kal nagyobb sikereinket. De — már elnézést a hasonlatért —, ha a könnyűzenétől elvárjuk hogy állandóan megújhod- jon, akkor a társadalmi, gazdasági életben mennyivel szíve­sebben hallanánk új slágerek új refrénjeit... Még akkor is, ha minduntalan visszatérne a »dal« mélységesen igaz sora: »Nem lehet mindent egyszerre megoldani.« A nyugalom légköre társadalmunkhoz, ily módon em­berekhez kapcsolódik. Szeretem a tettekre késztető, nyugal­mas légkört. De fázom tőle, ha bárhol azt hallom egy-egv fejlődésünkkel együtt járó, újabb ellentmondás feltárásakor hogy: »Van erre határozat. Csak végre kell hajtani.« És hány olyan határozat van, amelyet végre kellene hajtani? Ügy látszik: a hivatkozás önmagában nem viszi előre közös dolgainkat. A tettek igen. A következetes számonkérés igen. Nem vitatom: jobb, ha a belső kényszer, az önbecsülés ser­kent tisztességes munkára, s ez ügyben — általában nem is lehet hiányérzetünk. »Rosszalkodásaink« miatt azonban úgy érzem, túlságosan komolyan vettük a szólásmondást., miszerint nem a hegedűt, hanem a prímást kell cseréim. ha hamisan szól a muzsika. Különböző szinteken cseréltük eleget. És alig jut eszébe valakinek, hogy a hegedű is lehet rossz, korhadt, lelkevesztett. S mert a hangszer a zenében az eszköz szerepét tölti be. bizonyára érthető, hogy módsze­rekre, munkastílusra, begyöpösödött szokásokra, megmere­vedett vezetési szisztémákra gondolok, amelyek igencsak kínálnak alkalmat az elmélyültebb gondolkodásra, az útke­resésre és a megoldásokra. Van példa a jóra, fülön is csípjük, próbáljuk elhinteni magvait. De sokakban felmerül a kérdés: ki figyel oda? Mintha csak nyugati tapasztalatcseréken, a tengeren túlon lehetne fölszivni magunkba valami jót. hasznosíthatott De hiszen a szomszéd gyárat, a két utcával odább működő in­tézmény belső .életét sem ismerik sokan. S ha hallanak ró­la : hogyan szerveznek, miként irányítanak, hogyan haszno­sítják a közösség bölcsességét, hogyan teremtenek alapot a munkafegyelemhez, fitymálva legyintenek: »reklámozzák önm"«ukat«. Pedig »csak« példát mutatnak, követhetőt. A nyugalom légköre erjesztő légkör. Bizalmat, jogos büszkeséget, elégedett életérzést kelt. Ebben a kö­zegben érdemes is, kell is nyughatatlanabbnak len­ni a hibák, a visszatérő refrének ellen. Az önelégültség fé­kező erő. Nincs okunk rá. Úgy gondolom, nem árt jobban örülni sikereinknek, s méltatlankodni, de inkább tenni, hogy gyorsabban jussunk előre. Itthon vagyunk: Balázs Béla azt írta valahol: »Csak az van otthon, aki változtatni akar...« Jávori Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom