Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-12 / 189. szám
A közel-keleti körút utolsó állomásán Vance Szadattal tanácskozott Cyrus Vance, az Egyesült Államok külügyminisztere csütörtökön délelőtt — ammará villámlátogatását és Husszein jordániai királlyal folytatott eszmecseréjét követően — Damaszkuszba érkezett. Hafez Asszadot, a Szíriái Arab Köztársaság elnökét és az ország'más vezetőit tájékoztatta izraeli tárgyalásairól. Utána Alexandriába repült. A iegsúíyosabSi összecsapás robbant ki Belfastban Miközben az angol királyi család tiszteletére ünnepségeket rendeztek Észak-írország- ban, Belfast 'központjában az utóbbi idők legsúlyosabb ösz- szecsapása robbant ki a látogatás ellen tiltakozó köztársasági érzelmű katolikusok és a tüntető menetet feltartóztató karhatalom között. A mérleg: több sebesült mindkét részről és hét őrizetbe vétel. Az erőszakos cselekmények ' a 'késő esti órákban is folytatódtak. Belfast egyik katolikus negyedében orvlövészek súlyosan megsebesítettek egy brit őrnagyot. A tartomány fővárosának katolikusok lakta nyugati része ostromlott város képét mutatta. Barikádok szabdalták, autóroncsok, cserepek és törött üvegek borították. A városrész fölött sűrű füst gomolygott. Az Al Baath, a kormányon levő szíriai Baath-párt központi napilapja, csütörtöki vezércikkében ismertette az igazságos és tartós közel-ke- ieii rendezéssel kapcsolatos szír álláspontot. Figyelmeztetett arra, hogy »Izrael — görcsösen ragaszkodva elgondolásához-----igyekszik kirekeszt eni a Szovjetuniót a közel- keleti békefolyamatból-«. A vezércikk írója leszögezte, hogy Szíria álláspontja szerint békés rendezés csak akkor lehetséges, ha biztosítják a Palesztinái népnek az önrendelkezéshez való jogát, a Palesztinái menekültek visszatérnek otthonukba, és Izrael kivonul az 1967-ben megszállt összes arab-/ területről. Vance amerikai külügyminiszter tegnap közel-keleti látogatásának utolsó állomására, Alexandriába érkezett. Itt Szadat egyiptomi elnököt tájékoztatta útjának eredményéről. Előző villámlátogatása alkalmával Damaszkuszban mintegy 3 és fél órás megbeszélést folytatott Asszad szíriai elnökkel és Khaddam külügyminiszterrel. A megbeszélésekről kiadott rövid nyilatkozat csupán annyit közölt, hogy Vance tájékoztatta a szíriai vezetőket azokról a tárgyalásokról, amelyeket Da- maszkuszból történt elutazása után közel-keleti körút.lának további állomásain folytatott. Nem árult el többet az a nyilatkozat sem, amit Vance a damaszkuszi repülőtéren adott az újságíróknak. A megfigyelők a három arab országban tett villámlátogatás után megerősítve látják azt a benyomást — amit egyébként Vance szerdai sajtóértekezletén maga is elismert —, hogy az amerikai külügyminiszternek nemigen sikerült haladást elérnie a közel-keleti rendezés tekintetében. Vance-szal ellentétben Me- nahem Begin izraeli kormányfő ismét derűlátásának adott hangot, amikor a kormány csütörtöki rendkívüli ülésén tájékoztatta minisztereit az amerikai külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokról. Begin szerint a kétnapos találkozó »-politikai sikerként« könyvelhető el. Megtárgyalta a Minisztertanács Jól balad a petrolkémiai fejlesztési program meovalssífása A kőolajtermékeket dolgozza föl vegyi anyagokká a petrolkémiai ipar, amelynek központi fejlesztési programját 1973-ban hagyta jóvá a Minisztertanács, s azóta is évente megtárgyalja, ellenőrzi végrehajtását. A hazai vegyiparnak ez a legfiatalabb ága, amely fontos vegyipari, műanyagipari alapanyagokat vegyiszálakat, műanyagokat készít és szállít a népgazdaság valamennyi ágazatának. Az V. ötéves tervben kereken 20 milliárd forint értékű beruházás segíti a hazai petrolkémia gyorsütemű fejlesztését. A most a kormány elé terjesztett jelentés a fejlesztési program alapján létrehozott és üzembe helyezett létesítmények múlt évi termeléséről, az egyes beruházások munkálatairól és a műanyagfeldolgozás helyzetéről adott számot. A központi fejlesztési program alapvető létesítménye, a Tiszai Vegyi Kombinátban fölépített olefinmű a múlt évben 202 500 tonna etilént és emiek megfelelő ikerterméket állított elő — mégpedig a korábbinál gazdaságosabban, mert jelentősen csökkentette a fajlagos villamosenergia- és benzinfelhasználást. A gyáregység minden tekintetben teljesítette a magyar—szovjet olefinegyezmény szerint vállalt kötelezettségeit, s ezen túlmenően az olefinmű — amelynek építése 40 millió dollárba került — a múlt évben 29,6 millió dollár értékű etilént,,propilént szállított tőkésexportra. Az idén 210 ezer tonna etilént, 110 ezer tonna propilént és egyéb műanyag alapanyagot készítenek L<eninvárosban. A korszerű petrolkémiai termelésben néhány olefintermék keletkezik egymással párhuzamosan, s ezekből 35—40 féle közbenső anyagot lehet előállítani, amely még 250— 300 féle műanyag, vegyiszál adalékanyag gyártását teszi lehetővé. Az olefinek tervszerű hazai feldolgozásának megfelelően múlt év januárjában kezdő-/ dött meg a Tiszai Vegyi Kombinát évi 40 ezer tonna kapacitású polipropilén gyárának építése, s az év végén már sor került a technológiai berendezések szerelésére is. Az idén a két nagy generálkivitelező építőipari vállalat 197 millió forint értékű munkát végez el, hogy újabb munka- területet adjon a technológiai berendezések szerelőinek. A hazai etilén feldolgozására évi 150 ezer tonna kapacitású új PVC-gyár épül a Borsodi Vegyi Kombinát ipartelepén, de tavaly sok nehézség — munkaerőgondok, szállítási problémák stb. — akadályozta a beruházást, s nem sikerült teljesíteni az előirányzatokat. Ezért az idén tavasszal a beruházó és a kivitelező vállalatok a munka meggyorsítására együttműködési szerződést kötöttek, hogy 1978. első negyedévének végére lehetővé tegyék a legfontosabb technológiai üzemek próbatermelésének megkezdését. A szocialista gazdasági integráció alapján bővítették a Magyar Viscotsagyárban a ve- gyiszáigyártást. A poliakril- nitril szálat gyártó PAN—II. üzemet — a beruházók, az építők és a szerelők jól szervezett összefogásának eredményeként — a tervezettnél hat hónappal hamarabb, az idén március 3Í-én helyezték üzembe. Ez a féléves előny majdnem 5000 tonnával több poliakrilnitril szál termelését tette lehetővé, s ezzel már az idei tervben számolt a textilipar. A beruházás folytatódik, s gyorsítja^: a munkát, hogy a még hátralévő 12 millió forint értékű melléklétesítmények építését is befejezzék, tehát végleges megoldással váltsák föl a termelés gyorsabb beindí tása érdekében kialakított ideiglenes építményeket. A központi fejlesztési program szerint a népgazdaság műanyagfelhasználása 1980- ig 420 ezer tonnára növekedik. A múlt évben 243 ezer tonna műanyagot használt föl az ország, 12 százalékkal többet, mint 1975-ben. Ennek megfelelően bővült tavaly a műanyag-feldolgozás, amelynek lendületesebb fejlődéséta tervidőszakban 7 milliárd forint értékű fejlesztéssel alapozzák meg. Gyors ütemben bővül a Tiszai Vegyi Kombinát poliole- fin-feldolgozó kapacitása is, amely most már elérte az évi 40 ezer tonnát. XXX Népgazdaságunk évi acéligénye ebben az ötéves tervidőszakban mintegy 40—45 ezer tonnával növekszik. A legnagyobb kereslet az úgynevezett laposáruk, azaz a melegen és hidegen hengerelt lemezek és az ezekből készített hajlított szelvények, valamint a csövek iránt mutatkozik. Vaskohászatunk az utóbbi két évtizedben évről évre növelte acéltermelését, mégpedig azokból a martinkemencékből, amelyek az ötvenes években épültek. A kohászati üzemek rekonstrukciós fejlesztése, a gyártási technológiák, eljárások korszerűsítése már az előző ötéves tervidőszakban megkezdődött, s jelenleg is — több helyen gyorsított ütemben — tovább folytatódik. Az elmúlt években üzembe lépett a Lenin Kohászati Művek új nemesacélhengersora, Ózdon pedig egy rúd-drót-hengermű. Ózdon és Dunaújvárosban folyamatos öntőművek kezdtek üzemelni, ily módon 10 százalékos anyagmegtakarítást érnek el a hagyományos acélöntéshez képest. Hazánkban ebben az évben az előállított összes acél 30 százalékát folyamatosan öntik. A konverteres acélgyártás azonban bizonyítottan gazdaságosabb valamennyi, eddig nálunk alkalmazott technológiánál. Közismert, hogy a I Véget ért Waldheim pekingi látogatása Lenin Kohászati Művek martinacélműve helyébe kombinált acélművet építenek, amely egy konvertesegységből és nagy teljesítményű ívfényes kemencéből áll majd. Most elhatározták az acélgyártó kapacitás bővítését a Dunai Vasműnél is. Ez 'a fejlesztés is az ötödik ötéves terv egyik legjelentősebb beruházása lesz — a Dunai Vasmű konverteres acélműve több mint kilencmilliárd forintba kerül. Mjg a Dunai Vasmű martin ÿemencéi általában 4—4,5 óránként csapolnak egy adag acélt, addig a felépülő 130 tonnás konverterben a gyártott acél adagideje 35—45 perc lesz. A beruházás kiviteli terveinek egy része már elkészült, s ennek alapján 6000 tonna építési acélszerkezetet még ebben az évben összeszerelnek. A harmadik negyedév végére befejeződik a csarnok alapjainak lerakása és felépül az új oxigéngyár is. A beruházás a tervek szerint 1982-re fejeződik be. Kurt Waldheirji, az Egyesül Nemzetek Szervezetének fő titkára csütörtökön befejezi' egyhetes kínai látogatását. El utazása előtti nyilatkozatába] — amelyet a főtitkár sajtó szóvivője olvasott föl — Wald heim elégedettségének adót hangot, hogy mind á kína külügyminiszterrel, Huani Huával folytatott tárgyalása során, mind a Hua Kuo fenggel, a Kínai Kommu nista Párt Központi Bizottsá gának elnökével történt talál kozója alkalmával a kínai fé kifejezte szándékát az ENS2 támogatására és szerepénei fokozására. Ebben az összefüggésbei megvitatták, milyen szerepe játszhatnak a jövőben a fej lődő országok a világszerve zetben. A nyilatkozat szerin Waldheim és a kftiai vezetői tárgyalásain szóba kerültek ! világpolitika fontos kérdése is, többek között a közel-ke leti, valamint az Afrika dél részén kialakult helyzet. Sorbanállás munkáért ötezer fiatal munkanélküli — többségük színesbőrű — rohamozta meg a munkaközvetítő irodákat New Yo-khan. ah' l a városi hatóságok kétezer munkást hajlandók alkalmazni az áramszünet következményeinek fölszámolására. (Telefoto — AP — MTI — KS) Portugál ofár Mario Soares portugál kormányfő derűlátó mondatát a közelmúltban több vüáglap idézte: »Portugália a béke egyetlen oázisa a háborgó Európában«... Nos, ami tegnap még csak vitatható megállapításnak látszott, mára teljesen elvesztette hitelét. Lisszabonban »visszavonulót« fújtak a forradalriii vívmányoknak, <s a kisebbségi szocialista kabinet egyre inkább behódol a jobboldal követeléseinek. Ez pedig tovább növeli a társadalmi feszültséget. A legnagyobb vihart a két évvel ezelőtt elfogadott földreform felülvizsgálata, majd pedig a parlamentben megszavazott módosítása váltotta ki. A kommunisták az 1974 áprilisában bekövetkezett forradalom legkomolyabb vívmányának minősítették a földreformtörvényt. Jelentősége különösen az ország déli, az úgynevezett Alentejo- vidéken a »portugál viharsarokban« kimagasló: Itt főleg a nagybirtokok földjein folyt a művelés a fasizmus idején, ám a földesurak java része három évvel ezelőtt kereket oldott. A nincstelen parasztok, a forradalmi hagyományaikra méltán büszke agrár- proletárok hozzáláttak, hogy művelés alá vegyék a parlagon hagyott birtokokat. Az igazi okok A mintegy négyszáz mező- gazdasági kollektíva elleni éles harc nem nélkülözte a rendőri brutalitás elemeit, és a megfélemlítés módszereit sem. Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtit- 1 kára védelmébe vette a »vad földfoglalással« vádolt társulásokat, mondván: az igazi ok az, hogy a kormányzat képtelen elegendő hitelt és megfelelő számú szakembert rendelkezésükre bocsátani. A földreform részbeni módosítását persze a vérszemet kapott hajdani, földesurak is egyre zajosabban szorgalmazták az erőteljes kommunista befolyás visszaszorítására. Soares a múlt csütörtökön rendkívül indulatos hangon válaszolt sajtóértekezletén a kommunisták bírálatára. A PKP ugyanis veszélyes precedensnek minősítette a földreform módosítását, s a demokrácia védelmében a parlament feloszlatását, új választások kiírását indítványozta. A szocialista miniszterelnök szerint a kabinet katasztrófapolitikájával szembeszegülő kommunista álláspont »visszatérés a közvetlen konfrontáció időszakához«, s fölér egy minden alapot nélkülöző polgári engedetlenségi kampány kezdeményezésével. Munkanélküliség A portugál helyzet kezd ismét veszélyessé válni. Mind gazdasági, mind politikai értelemben. Legalább 450—500 ezer a munkanélküliek száma — vagyis a felnőtt lakosság 12,6 százaléka —, az infláció évi ütemét pedig a szakértők a várt 25 helyett 3—40 százalékra becsülik, a béremelések éves mértékének felső határát viszont a kormányzat Nagy esők Ismét esősre fordult az időjárás az Alpok vidékén, és ennek nyomán Svájcban és Ausztriában sok kisebb patak ■kilépett medréből. Salzburgban 300 pince és pincelakás került víz alá és három kisebb üzemet is elöntött a kiáradt Alterbach patak. Az esőzések nyomán Ausztriában és Svájcban több helyütt földcsuszamlás következett be. A Gotthard-hágón több órán át nem közlekedhettek járművek, mert a hágón átvezető utat sziklaomlás veszélye miatt lezárták. Bécsben olyan nagy volt az esőzés, hogy kedden és szer- i dán nem rendezhették meg az osztrák labdarúgóbajnokság nyitányának számító mérkőzéseket. Ezeket a találkozó15 százalékban határozta meg. A szervezett dolgozók mind gyakrabban sztrájkokkal tiltakoznak életkörülményeik rohamos romlása ellen. Portugália külföldi adósságai meghaladják a négymil- liárd dollárt, s a jövő hónapban a Nemzetközi Valutaalappal ismét tárgyalnak, előreláthatólag újabb 750 millió dolláros hitel feltételeiről ... Ami a politikai válság jegyeit illeti, az okok nem új- keletűek. Előbb-utóbb várható volt, hogy — ha a szocialisták elvetik az együttműködés gondolatát a kommunistákkal — Soares minden egyensúlyozó képessége ellenére a kisebbségi kabinet rákényszerül a kompromisz- szumok veszedelmesen síkos útjára. Az egyik oldalról a jobboldali CDS (Demokrata Szociális Centrum Párt), a másikról a korábbi Néppárt mai nevén: Portugál Szociáldemokrata Párt) igyekszik elképzeléseit rákényszeríteni Mario Soares kormányára. A stabilitás záloga Lisszabon jobboldali köreiben úgy fogalmaznak: elérkezett az idő egy koalíciós kabinet megalakítására, amelyben a szocialistákon kívül a szociáldemokraták, és a jobboldali CDS kapnának helyet. A koalíció létrejöttével a portugál ellenzék gyakorlatilag a kommunistákra korlátozódnék. Soares legutóbbi sajtó- értekezletén azonban ismételten kijelentette: nem áll szándékában koalíciós kabinetet alakítani, s kormánya csak akkor mond le, ha Ra" malho Eanes tábornok — az államfő — megvonja tőle a bizalmat, vagy a parlamentben kétszer egymás után bizalmatlanságot szavaznak a kabinetnek. Az elnöknek azonban — a jelekből ítélve — teljes mértékben megfelel a március végén Soaressel összhangban átalakított — 12 katonából és civil politikusból álló — kormány működése. Sőt: a portugál sajtó egyre gyakrabban »az elnök embereiként« emlegeti a minisztereket. Arról is sok szó esik, hogy a lisszaboni döntések színhelye mindinkább a rózsaszín falú, rokokó stílusban épült Belem-palota, az elnöki rezidencia ... Megfigyelők szerint a portugál rendszer fejlődési iránya prezidencia- lizmus, vagyis az elnöki hatalom felé tart. Ramalho Eanes tábornok ebben a törekvésében számíthat a hadseregre, amelynek tiszti karában a korábbi viták elcsendesedtek. A baloldal képviselőinek többségét leszerelték, aNSpinola tábornokkal rokonszenvező jobboldalt elhallgattatták, a centrum és a mérsékeltek hívei pedig a korábbinál nagyobb aktivitással támogatják a tábornok elnököt. Sokan ebben látják a portugál stabilitás egyetlen zálogát, mert — úgymond — Lisszabonban még mindig a katonáké a döntő szó. Más kérdés, hogy a mondanivaló tartalma 1974. április 25-e óta igen-igen megváltozott. Gy. D. Ausztriában kát az időjárás némi megja- vulása után csütörtökön délután játszották le. a megyei kórház CÉLGAZDASÁGA felsőfokú mezőgazdasági végzettségű gazdaságvezetőt keres fölvételre. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni a Megyei Kórház gazdasági főigazgatójánál lehet. _________________(16444) \