Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-11 / 188. szám

NÉZŐK ÉS FILMMŰVÉSZEK Kontaktushiba V alami kontaktushiba van a magyar film és a magyar közönség áramkörében. Nem röv'dzár- lat ez — hogy az elektromos­ságnál maradjunk a hasonla­tokban —, hanem valahol meglazult a vezeték: nincs érintkezés. Vagy csak nagyon ritkán szikrázik át az áram, ha egy-egy mű olyan magas- feszültségű, hogy még a hé­zagon is »átver«. Persze, mint minden hason­lat, ez is nagyon gyarló. Azt a képzetet keltheti, hogy hi­szen igazán egyszerű a meg­oldás: meg kell húzni a ve­zetékeket befogó kis csavaro­kat, vagy kiegészíteni a foly­tonossági hiánvt, betoldani egy kis pótvezetéket, és kész. Sajnos, a dolog nem ilyen egyszerű, mert senki nem tud­ja, hol lehetnek azok a bizo­nyos leszorító csavarok, mer­re van a vezetékhiány, s mi­vel lehet pótolni azt. A lényeget mindenki érti, érzékeli : a mozilátogató kö­zönség nem lelkesedik a ma­gyar filmekért. (Még szeren­cse, hogy lesújtó véleményé­vel ellentétben, ha némileg csökkenő számban is, de azért látogatja a magyar filmeket, nem sokkal rosszabbul, mint öt-tíz évvel ezeiőtt.) A közvélemény, persze, a filmeseket hibáztatja e hely­zet kialakulásáért, a filmesek pedig — legalábbis a bátrabb- ja — néha szót emelnek azért, hogy eloszlassanak bizonyos rossz beidegződéseket. A kri­tikus, aki hivatásánál fogva valahol a középen áll a nézők és a művészek között, hiszen az a feladata, hogy közvetít­sen a mű és a befogadók kö­zött, ugyancsak pórul jár eb­ben a helyzetben. A közönség számon kéri: miért nem ad erőteljesebb hangot elégedet­lenségének. A művészek meg nagyobb védelmet kémek, ki­állást a kritika részéről az iga­zi értékek mellett — s melyik művész ne tartaná a maga a művét igazi értéknek? — és persze nagyobb szeretetek Ál­talában a filmművészetnek, ami persze mindig a konkrét filmek elismerőbb fogadtatá­sát jelenti. Akkor jár csak igazán pó­rul a kritikus — mint talán ez esetben is —, ha egyik vé­leménnyel sem tud igazán azonosulni. Ha arra gondol, hogy a Jutalomutazásnak vagy az Azonosításnak milyen kis nézőszáma volt, s aki látta •ezeket a filmeket, az se na­gyon lelkesedett értük, cikkor a filmművészek pártjára sze­retne állni. Ha arra gondol, hogy a Déryné hol van? és a Ha megjön Tózsef esetében is védelmet várt a filmművészet, akkor inkább a közönség ol­dalára áll. Amiből mindjárt az is kiderül, hogy ez a fajta kérdésfeltevés nem a legsze­rencsésebb. Valahogy máskép­pen kell a dolgokhoz közelí­teni. Kezdjük a nehezebbjén. Vi­tathatatlan, hogy a magyar filmművészet alkotói — fiata­labbak és idősebbek — között ma is nagyon sok az eredeti tehetség, talán még több a nagyszerű operatőr. (Nem vé­letlen, hogy a nemzetközi fesztiválokról ma is garmadá­val szállítják haza a díjakat.) Az sem vitás, hogy ezek a művészek őszinte érdeklődés­sel, nagy szellemi felkészült­séggel fordulnak a mai és a tegnapból a mába átvezető társadalmi kérdések felé. Mégsem tudják gondolataikat, elemzéseiket elég hatásosan* a néző számára is érdeklődést keltőén tolmácsolni. A rossz hatásfok oka nem a tehetség hiányában keresendő — bár ez is előfordulhat —, hanem elsősorban talán a szemléle­tükben. A társadalom köz- gondolkodása ugyanis valószí­nűleg ma más fázisban tart, mint sok filmrendezőnké. A hetvenes évek Magyaror­szága talán kevésbé él át drá­mai helyzeteket, mint mond­juk a téeszesítés éveiben, vagy a személyi kultusz és az el­lenforradalom után, a mélyre­ható tisztázások idején — de a társadalmi és ezen belül az egyéni konfliktusok ma sem kisebbek. Csak mások. Akkor például a »belépjek — ne lépjek be? a téeszbe, például százezrek dilemmája volt. Ma millióké valahogy így jelent­kezik: csak saját, egyéni ér­demeimre figyeljek, vagy va­lamit vállaljak, s tegyek an­nak veszélyeztetés^, esetleg Szándék és lehetőség Pályái választ 3700 nyolcadikos Szándékfelmérést végzett a Pályaválasztási Tanácsadó In­tézet a Somogy megyei általá­nos iskolások és a gimnáziu­mok 1977—78-ban végző fia­taljai között. Azt , kutatták, hogy az elképzelések a jövő­ről mennyire vannak össz­hangban a társadalőm, a me­gye érdekeivel. Az összesítésből most a na­gyobb tömeget érintő általá­nos iskolai tanulók válaszait emeljük ki. 1978-ban várha­tóan 3719 fiatal fejezi be az általános iskolát a megyében. Ez lesz a legalacsonyabb lét­számú korosztály. Pályairá­nyításuk ezért is renákívül fontos. Az összesítés alapján meg­állapítható, hogy gimnázium­ba 582, szakközépiskolába 1001, szakmunkásképzőbe 1975 fiatal kíván menni. Még nem tudja, hogy hova megy, vagy nem tanul tovább 181 végzős fiatal. A felmérésből 'kitűnik, hogy a megkérdezett fiatalok több­sége pályaérett, és döntött a jövőjéről. A gimnáziumokba jelentkezni kívánók száma alig haladja meg százzal a le­hetőséget, és örvendetesen nagyfokú az érdeklődés a szakközépiskolák iránt. Külö­nösen népszerűek az egészség- ügyi, a kereskedelmi és a közgazdasági iskolák. Ilyen sok fiatalt azonban hely hiá­nyában nem lehet fölvenni. Jónak minősíthető a szak­munkásképzőbe jelentkezés is. A korszerű intézetek egyre vonzóbbak. Az idei felvételek­nél országosan Somogybán volt a legjobb az arány, a hyolcadik osztályban végzet­tek 55,06 százaléka jelentke­zett szakmunkásképzőbe. Az országos felvételi arány 48,28 százalék. Néhány szakma iránt azonban kevesen érdeklődtek. Ilyen a vas- és fémszerkezet­lakatos, a hegesztő, az építő gépszerelő, a bádogos, a gal­vanizáló, a fonó, a kőműves, az ács-állványozó és az épü­letburkoló. A most nyolcadikos fiatalok helyes pályaválasztási dönté­seinek erősítése a legfonto­sabb tennivaló. Helyet kell adni a pályakorrekcióknak is. A fiatalok egy kis része még nem választott pályát és bi­zonytalanok a szülők is. Ilyen esetekben fontossá válik a szakorvosi, a pályaválasztási intézetben a pszichológiai vizsgálat és a szülők pedagó­giai segítése. A helyes pályaválasztási döntés után a családnak és az iskolának együtt kell biz­tosítania, hogy a fiatal rész­letesen is megismerkedjen vá­lasztott pályájának legfonto­sabb követelményeivel. A fia­talok egy része szilárdan ki­tart a célja mellett, másik része bizonytalan, ingadozó, és van olyan is, aki az életpá­lyák iránt érdektelen és pasz- szív. E különböző típusú tanulók­kal való foglalkozás módsze­rei a nyolcadik osztályban el­térőek. Ezért nevelőink előtt két feladat áll: egyrészt a ta­nulók helyes útra irányítása, másrészt a család felkészítése a pályaválasztás segítésére. Nem könnyű, és nagy fele­lősséggel járó feladat ez. Tóth László feladása árán is? Naponta és valamennyien átéljük ezt az ellentmondást, amit a mi vi­szonyaink között még az is komplikál, hogy egyéni érde­keinket, okkal vagy ok nél­kül, gyakran azonosítjuk, egy kisebb vagy nagyobb közösség érdekeivel, esetleg az ország érdekeivel­Tisztelet a néhány kivétel­nek, ám egy sor jeles rende­zőnk ehelyett a történelem természetéről, a forradalmár őstípusáról, az öregedés és a hivatás konfliktusáról, a há­ború és az ember viszonyáról próbál filmet készíteni. Rend­szerint nagy műgonddal, néha a képi megjelenítés tökélyé­vel, de a látásmód olyan el­vontságával, hogy ez már ele­ve kizárja a Széles tömegek azonosulását a filmben ábrá­zolt gondolatokkal. Nem be­szélve arról, hogy néha a né­zők rá sem ismernek, nem pontosan értik, mi közük van hozzá. Ilyenformán a közön­ség elutasító véleményével kell egyetértenünk. M ás dolog persze, hogy jó néhány néző azt várja: minden film egyfor­mán csak kikapcsolja, ahogy mondani szokták: szórakoztassa, pedig en­nek a szónak nagyon sok ér­telme van, és így önmagában nem sokat jelent. Nehezen fogadható el ma, az általános televíziózás korában, hogy minden filmtől ugyanazt vár­juk. Amíg a zenében a komo­lyabb muzsikához nem értők, csak a cigányzenét vagy a popmuzsikát kedvelő hallga­tók ma már tudják és tudo­másul veszik, hogy azért Bar­tók is zenét szerzett, s nem is akármilyet, addig a filmről igen sokan nem akarják elfo­gadni, hogy annak is van pop- | zenéje és Bartókja, krimije és * Thomas Mann ja, történelmi kalandregénye vagy Háború és békéje. Pedig van, s ezért jó lenne, ha a közönség is ■ na­gyobb figyelemmel fogadná a tényt, hogy a magyar film­művészet az évi húsz produk­cióból megpróbál ilyet is, olyat is gyártani. Ha van mit szidni vagy dicsérni — ami egyformán akad —, azt jó a saját műfajában művelni. Nemcsak azért, mert így igaz­ságos, hanem azért is. mert így célravezető. A kritikus mindenesetre úgy érzi, hogy ez a magatartás jobban fel­használható. semmint hogy végletes kérdésekben ide vagy oda álljon. Bernálh László  régi kaposváriak úgy emlegetik az Ady Endre utca 3. számú házat: »A tyárom testőré«. Valóban, megeleve­nednek Dumas hősei a kaposi utcán? Igen: elkészítették az eredeti testőrfigurák szép má­solatát, és a napokban he­lyezték ki a romantikus sze­cessziós ház homlokzatára a valamikori építtető fantáziá­ját dicsérő kis szobrokat. Az épület egyébként — városké­pi jelentőségénél fogva — vé­dett, hígy minden időkben hirdesse az 1900-as évek ele­je szecessziójának romantikus élni vágyását. Öröm, hogy Kaposváron is megfiatalodnak az öreg házak. A Május 1. utca városképiieg talán a legfontosabb. De nem­csak itt találni érdekes »régi« házakat. Mivel ezek zöme 1 három testőr háza A kaposvári szecesszió kor a tatarozás a homlokza­tot is érinti, szerezzék be a lakók a szükséges engedélyt a városi tanács építési osztá­lyán. Miért? Erre is feleletet ad a Lenin utca 6. szám alat­ti ház pillanatnyi képe. A ház homlokzatán félig meghagy­ták az eredeti díszítéseket — egy ördög is megúszta a ka­lapácsot —, s az új vakolás egyszerűsége sehogy sem il­lik ehhez a képhez. A száz­éves ház nem attól lesz újra fiatal, hogy régi díszeit lever­jük és modern külsővel pró­báljuk felruházni. A megfia­talítás titka: a folyamatos karbantartás. Az épületek jel­legének megtartásával. Az építési engedély ezt szavatol­ja. H. B. erősen megrongálódott, idővel »elszürkült«, föl sem tűnik, milyen sokféle díszítést alkal­maztak a század eleji Kapos­vár építői. A Lenin utca 6. számú ház lakóinak azonban nem tetszettek az ablakok fe­letti ördögfejek, ezek közül kettőt leverettek az új hom­lokzat kialakításának a ked­véért. A. tatarozást valamics­két megdrágítja, hogy a hom­lokzat engedély nélküli meg­változtatásáért bírságot is fi­zetnek. Stadler József, a vá­rosi tanács építési osztályának vezetője leállíttatta a munká­latokat, s a bírság mellett a homlokzat eredeti visszaállí­tására is kötelezte a ház la­kóit. Mit lehet tenni, hogy ilyen esetek ne forduljanak elő töb­bé? A válasz egyszerű: ami­II Szeptemberben kezdődik „Kell a jó könyv A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 60. évforduló­jának tiszteletére szeptember végén »Kell a jó könyv« cím­mel országos pályázatot indít a Kulturális Minisztérium kiadói főigazgatósága és az MSZBT, más állami és társa­dalmi szervek közreműködésé­vel. Az 1972-ben először meghir­detett »Kell a jó könyv« pá­lyázat óriási sikert aratott, ennek alapján határozták el megismétlését. A mozgalom nevét Majakovszkij verssorá­ból — »Kell a jó könyv, s megértjük szavát« — kölcsö­nözték. A mostani olvasómozgalom célja a szovjet irodalom — ezen belül főként a mai szov­jet szépirodalom — további népszerűsítése az olvasók, el­sősorban a fiatalok legszéle­sebb táborában. A kiadói főigazgatóság iro­dalomjegyzéke — melyet a pályázat meghirdetésekor tesznek közzé — a klasszikus orosz, szovjet és mai szovjet irodalom negyven művét ajánlja, amelyből a pályázni kívánó olvasónak hat köny­vet kell kiválasztaniuk, elöl­mozgalom vasuiuk, s írásban válaszol­niuk a föltett kérdésekre. Ajánlott a többi között Alekszej Tolsztoj: Golgota és Szeráfimovlcs: Vasá/radat cí­mű regénye. Az októberi for­radalomról és a polgárháború­ról szóló elbeszéléseket tar­talmazza A parázs idő című antológia. A Vörös Hadsereg megalakulását dolgozta fel a Hadsereg született című szép- irodalmi összeállítás. A szov­jet költészet hat /évtizedét tel­jes keresztmetszetében mu­tatja be A végtelenség szomja című lírai antológia. Húsz művet a kortárs iro­dalom utóbbi 3—4 évének a terméséből választottak ki. Az olvasómozgalmat segítve klasszikus orosz és szovjet szerzők műveiből több rádió­játékot sugároznak majd, és tévéadaptációkat is bemutat­nak. A nézők ismét láthatnak majd régi és új szovjet fil­meket. A Rakéta regényújság­ban egy évig tartó szellemi totót hirdetnek. Az egy évig tartó akció ün­nepélyes eredményhirdetésé­re a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 61. évforduló­ján, a szovjet könyv ünnepi hetén kerül sor. Kölcsönsátrak, kölcsönszínpad Közeleg a hétvége, amikor is rangos néptáncfesztivált rendeznek Balatonföldváron. Érthető hát, hogy a részve­vők lázas készülődésben van­nak. Az utolsó napokat is ke­mény próbákra használják fel, hisz egyetlen műsorszámnak sem árt még egy utolsó simí­tás. A szombati fesztivál egyik bemutatkozója a kaposvári BM táncegyüttes lesz. ök kü­lönös formáját választották a készülődésnek : edzőtáborba vonultak a Balaton partjára. Jóllehet már szombaton fel­verték a kölcsönsátrakat a fo- nyódi szakmunkásképző iskola kölcsönkapott udvarán, a fiúk és a lányok csak vasárnap, illetve hétfőn hajnalban ér­keztek meg. Galicz János, az együttes vezetője elégedetten nyugtázhatta: senki sem hiányzik, mind a huszonhatan nekiállhatnak a próbáknak. Az együttes fenntartója a táncos fiatalok ellátását bizto­sította, míg a községi tanács a szabadtéri színpadot köl­csönözte. Délelőttönként és délutánonként itt tartják a próbákat. Galicz Jánossal a néhány perces szünetben be­szélgettünk : — Hogyan jutott eszükbe az edzőtábor? — Azt hiszem, minden mű­vészeti együttes érzi a nyár hátrányát. Kevesebb a próba- lehetőség. A fiatalok nyaral­nak, tanfolyamokon vesznek részt, építőtáborba utaznak, szóval nehéz összehozni a tár­sulatot. A kiesést pótolni kell, ezért választottuk az edzőtá­bort, itt egész nap együtt vagyunk, tudunk dolgozni. — Milyen darabokon? — Egyszerre *háron“i műsor­szám próbái is folynak. Rá­bai Miklós Szatmári táncok című koreográfiáját gyakorol­juk, Tímár Sándor Fekete le- gényese és Bodai Balázs La- kócsai csizmaverőse mellett. Az utóbbi a versenyszámunk, szombaton ezzel lépünk fel. Az együttes napi program­jában öt-hat óra próba szere­pel. Aki ismeri a néptánco­sokat, az tudja, hogy ennyi idő nagy munkát jelent. A kaposvári táncosok nem lazít­hatnak. Helyt kell állniuk a fesztiválon, hisz ezt követeli eddig szerzett hírnevük. — A versenykiírás értelmé­ben mód van arra is, hogy minősítést szerezzen az együt­tes — hallottuk az együttes vezetőjétől. — Szeretnénk megvédeni az eddigi ezüst minősítésünket, illetve, de azt hiszem, erről még korai beszélni. Az edzőtáborozó fiatalok a nehéz próbák mellett fellépést is vállaltak. Hétfőn a feszti­vál színhelyén, Balatonföld­váron mutatkoztak be a Sio- tour üdülőhelyi klubjában. Természetesen a fürdés sem maradt el, s fiatalokról lévén szó, mókában sem akadt hiány. Az első reggelen az el­ső álomszuszék »büntetésének« lehettünk tanúi: Svenda Gá­bort, az együttes szólistáját ágyastul cipelték ki a sátorból a fiúk. N. J. Dunai strófák A Csehszlovák Írószövetség Kiadója állandó sorozatban publikálja a szocialista orszá­gok líráját. A költői antoló­giák — melyeket az érdekelt írószövetségekkel együttmű­ködve adnak ki — azt a célt szolgálják, hogy közelebb hoz­zák a cseh olvasóhoz a baráti országok jelenkori költészetét. A sorozatban nemrég jelen­tek meg Dunajské strofy — Dunai strófák — címen tíz kortárs magyar költő versei. A kötetben Illyés Gyulát, Zelk Zoltánt, Vas Istvánt, Weöres Sándort, Benjámin Lászlót, Nagy Lászlót, Simon Istvánt, Juhász Ferencet, Garai Gábort és Csoóri Sándort mutatják be. A szemelvényeket az utób­bi tizenöt év terméséből vá­logatták. Az antológia elő- és- utószavát Jan Mészáros, a ki­advány szerkesztője és társ­fordítója írta, s ő mutatja be rövid életrajzzal a kötetben szereplő szerzőket is. Somogyi liiplop

Next

/
Oldalképek
Tartalom