Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-02 / 180. szám
HOB >K 1/1 BOTNapsütötte Kardzsali Azok, akik még nem jártak itt, vagy először jöttek erre a gyönyörű környékre, igencsak meglepődnek. Nem alaptalanul, mert ezelőtt harminc évvel egy elszigetelt és elmaradott vidék volt ez, amely azóta a fölismerhetőt- lenségig megváltozott. A régen megfeketedett, a déli naptol fölperzselt kopár hegyoldalon ma a fiatal erdők smaragdja ragyog. A kiszáradt ío- lyovöigyesöen mesterséges tavak hullámai csapdosnak, s az átlátszó kék vízen csónakok és bólyák úszkálnak. A bivalyok és szamarak húzta ekével megmunkált kis parcellák helyén nagy dohány-, kukorica- és búzamezők, gyümölcs- és zöldségkertek tárulnak elénk. A falvak és a városok megújultak — közművesítettek, vízzel és villamos árammal ellátottak. Az emberek, akik korábban nem tudtak semmi mást csinálni, csak dohányt termeszteni, ma mezőgazdasági gépészek, építők, bányászok, kohászok, fémfeldolgozók. Az évszázadokon át sötétségbe és tudatlanságba burkolózott rodo- paiek gyermekei ma tanárok, mérnökök, agronómusok, művészek. Az itteni emberek régen az ország belsejéből hozták haza a búzát, hogy megetessék éhes gyermekeiket. Gyakran az úton fagytak meg, vagy lavina temette be őket. Mai utódaik jói öltözöttek és jóllakottak, új és jói berendezett házakban laknak. Mitől ez a nagy változás? A föld ma is szegény, hegyvidéki. Ugyanaz a nap ragyogja be a tájat, mint évszázadokkal ezelőtt, s ahogy régen, úgy ma is dolgos emberek élnek itt. A szocializmus a »csodatevő« erő. amely megváltoztatta a vidék képét és embereit. A megye az ország legdél- keletibb részén terül eL Plov- divi, HasZkovói, Szmoljani megyével és Görögországgal határos. Területe 4030 négyzetkilométer. Nincsenek végtelen síkságok, de nincsenek örök hó borította csúcsok sem. A Keleti Rodope, mely a megye egész területét elfoglalja, itt alacsonyabb és enyhébb domborzatú, 200 és 800 méter közötti a magasság. Van néhány csúcs, amely meghaladja az ezer métert. A klíma meleg, erőteljes mediterrán hatás érezhető. Az éves átlaghőmérséklet 2—3 C fokkal magasabb az országosénál: 12,6 C fok. Amikor az ország más körzeteiben és a környező hegyekben hóvihar dúl, hótorlaszok teszik járhatatlanná az utakat, itt eső esik. A hó kevés, és ritkán marad meg tíz napnál tovább. A megye sok tava és erdeje hűvösebbé és nemesebbé teszi a nyarat. Három nagy és sok kicsi mesterséges tó épült; együttes vízbefogadásuk több mint 1,2 milliárd köbméter. A megye területének több mint a fele erdő, és minden évben 5000 hektárt ültetnek be fával. Különlegesen kedvező földrajzi, klimatikus adottságai miatt a legősibb idők óta lakják Kardzsali megyét. Kardosabban megtalálták egy hatezer éves neolit falu maradványait. Itt hagyták nyomaikat a békés trákok, a harcias és kezdeményező rómaiak, a jószívű szlávok. De tizenegy évszázada a bolgár rok az állandó lakosok. Per- pézdkon, Usztra, Monjak és sok más vár és helység maradványai e vidék ősi kultúráját mutatják. Sok helyen máig is állnak a várfalak, tornyok hét-nyolc méter magas maradványai. Ladzsa falu körül, négy kilométerre Ivajlov- gradtól római villa maradványait tárták fel a II. századból. A feudális török rabság idején elképzelhetetlen tragédia játszódott le itt. Több mint negyven évig folytatódott a vitéz rodopei bolgárok ellenállása a kegyetlen hódítókkal szemben, akik a lakosság egy részét kiirtották. A rabság évszázadokra visszavetette a gazdasági és eszmei fejlődést. A leigázottak védelmére kelt föl a híres Moncsil vezér, később pedig a legendás Petkó kapitány, akik félelembe kergették a leigázókat. Moncsilgrad közelében ma is tiszteHk azt a helyet, ahol a Csemozubol tábornok vezette orosz felszabadítók tábora állt. A felszabadítás után a bolgár burzsoá hatalom csak azt nézte, miként zsákmányolhatja ki jobban a rodopei lakosságot anélkül, hogy javítana életkörülményein. A Keleti Rodope a nyomor és tudatlanság megtestesítője volt. Ide küldték a fasiszták száműzetésbe a kommunistákat és más haladó szelleműeket. De ezzel se lehetett megfojtani a marxista forradalmi ideológiát. Ellenkezőleg. Így korábban szivárogtak be és találtak kedvező talajra a forradalom eszméi a dohánymunkások és a falusi szegénység körében. 1919-ben Kardzsaliban párt- szervezet alakult. 1929-ben a dohányraktárak dolgozói sztrájkba léptek tiltakozásul a kizsákmányolás és a nehéz munkafeltételek ellen. Az ellenállás éveiben a gimnáziumban és a kaszárnyákban aktív ifjúmunkáscsoportok tevékenykedtek. Kardzsali megye azonban nemcsak történelmi múltjára, hanem szocialista jelenére is büszke. Szovjet segítséggel nőtt ki a földből Bulgária színes fémkohászatának élenjáró létesítménye, az ólomcinkgyár. Az Arda folyón kiépítették a Sztuden Kladenec, a Kardzsali és az Ivajlovgrad duzzasztókat. A hozzájuk csatlakoz» vízi erőművek több mint kétszer annyi villamos energiát állítanak elő, mint 1939-ben egész Bulgáriában. Kardzsali megye az illatos, világhírű keleti dohány termeléséről és feldolgozásáról híres. A dohányon, az ásványA tévé mint gyógyszer? Fogyasztja felnőtt és gyerek Emlékszem, hogy az ismert pszichológus lakására becsöngetve a riporter milyen csodálkozó arcot vágott, amikor azt tapasztalta, hogy a derék lélekgyógyász csemetéi a televíziókészülék előtt ülve éppen 'krimit »fogyasztanak«. Nem érződött a jeleneten a meg- rendezettség. Az ismert pszichológus azután elmagyarázta, hogy az ő gyerekei nyugodtan nézhetik a krimit, hiszen olyan harmóniát, családi egyensúlyt teremtettek számukra, melyben a bűnügyi filmben előforduló kegyetlenkedés »nem él meg«, a gyerek »feldolgozza«, nem okoz neki álmatlan éjszakát. Sokaknak váratlan volt a magyarázat, szűkebb ismerősi körökben sem értettek egyet vele. Hivatkoztak mozifilmpéldára is: néhány évvel a tévériport előtt vettek le a műsorról egy amerikai alkotást, mert »erőszakra nevelt«. S fölmelegítették a régi esetet is: a Rocco és fivére című Visconti-film bemutatása után az újságok megírták, hogy a taxisofőr támadója előzőleg látta a kétrészes művet, s nem mondva ki, de sugallták, hogy a bűntett elkövetésében szerepe volt ennek. Hogyan hatnak az emberre a látottak? Mindennapi »táplálékunk«, a tévéműsor mé- reg-e vagy gyógyszer? Nálunk, tudomásom szerint, még -nem készült reprezentatív felmérés arra, hogy kérdésünket megválaszolja. De éPPen most olvastam, hogy az NSZK-ban a hangzatos nevű Racionális Lélektani Társaság ötszázhetvenhat személyt tartott szemmel ez ügyben, nem kevesebb, mint négy éven át. Fiziológiai, lélektani vizsgálatok sorával igyekeztek választ kanni. Amikor az értékelés megtörtént, az derült ki, hogy a négy évvel korábban még »újoncnak« Számító tévénézőket nem fárasztja, nem brutalizálja a készülékből áradó műsor. Ellenben szélesíti érdeklődési körüket, előmozdítja kapcsolatok kialakulását. A tévé megtanította kombinálni nézőit, akik egyre gyakrabban »láttak át a szitán«, felismerve bizonyos társadalmi és politikai összefüggéseket. Az Egyesült Államokban az 1940-es években a képernyőt ellepte a westernfilmek áradata. Az akkori fölmérés szerint ezek a »kötelező« üldözéssel, lövöldözéssel tarkított alkotások nem gyakoroltak negatív hatást a gyermeknézőre sem. 1951-ben szintén az iskolás gyermekek tévénézési szokásait vizsgálták. Háromezer gyermeket tekintve kiderült, hogy ezek között sincs több agresszív, feltűnően nehezen alkalmazkodó, mint amennyi átlagban van a gyerekek között. S amikor a kevés kivételt további vizsgálatoknak vetették alá, személyiségük negatívumairól bebizonyosodott, hogy nagyrészt a családban szerezték. A televízió úgynevezett »problémás« műsorai — krimi, kémfilm stb. — csak az eredetileg is sérült, lelki zavarokkal küzdő gyerekeknél okoztak negatív hatást, különösképpen akkor, ha a filmben látottak megegyeztek a gyerek gondjaival; ezt bizonyította 1958- ban az angol Himmelweit— Oppenheim—Vince vizsgálat, kétezer fiút és lányt kikérdezve. Egyébként a legritkább, már-már az extremitást súroló esetben fordul elő, hogy a már korábban agresszióval telített gyereknél a1 televízió adja meg a lökést, elősegítve ennek cselekedeteiben való felszínre törését. Denis Szabo montreali kriminálpszicholó- gus pedig ezt mondja: »Téves lenne, ha a nagv tömegkommunikációs eszközöket általában kriminogen hatásúaknak tekintenénk. Nem azok, kivéve bizonyos egyénekre. Hatásuk a közönség minősége szerint változik.« Vizsgálata szerint a filmnek például tíz bűnöző fiű közül egyre van serkentő hatása. Sokan pedig egynesen agresszív késztetéssel »villámhárítóját« látják a tévéműsorokban, filmekben. A már említett NSZK-beli fölmérés szerint a vizsgált tévénézők közérzete jelentősen javult, két év múlva pedig többségük pozitív értelemben nyilatkozott általános közérzetéről. Noha ebben kételkedtek a pszichológusok, azt tényként állapíthatták meg, hogy a tévénézés hatására a vizsgált személyek ítélőképessége, igazságérzete feltűnően fejlődött. Óvatosan tehát így fogalmazhatunk végkövetkeztetésként: a tévé kis mértékben orvosság... L. L. kitermelésen és a fémkohászaton kívül a megye gazdaságában mind nagyobb szerepet kap a textil-, a cipő- és az élelmiszeripar. Itt bányászszák és dolgozzák fel a perli- tet, melyet kivételes hang- és hőszigetelő tulajdonságai miatt ' csodaásványnak neveznék. Nagy bentonitfeldolgozó kombinátot is építettek a megyében. A helyi achát- és opálkitermelés fejlődik az ötvösipar is. Arannyal és ezüsttel kombinálva csodálatos színű és formájú dísztárgyakat dolgoznak ki. Minden vállalatnál megvalósították a termelőfolyamatok nagyfokú gépesítését és automatizálását. ötnapos munkahéten dolgoznak az emberek. A munkások és az alkalmazottak részére olcsó, kalóriadús ételeket nyújtanak a vállalatok üzemi étkezdéi, az üdülők pedig pihenési lehetőséget. Sok helyen a munkások ingyen ételt, tejet és szódavizet kapnak. A megye mezőgazdasága intenzív jelleget öltött. Évente 25 millió kilogramm dohányt termelnek. Ezenkívül mind szélesebb körben terjed a gyümölcs- és zöldségtermesztés. Az utóbbi években nagy területeket ültettek be őszibarackkal, cseresznyével, mandulával és szőlővel. Kényelmet és könnyebbséget ad az embereknek a megye fejlett kereskedelmi és közlekedési hálózata. Szinte nincs nagyobb község a megyében, ahöl ne lenne bolt, pékség és étterem. A 72 autóbuszvonal hossza 4723 kilométer. Aszfaltutak kötik Ö6sze Kardzsali megyét Haszkovó, Szmoljan és Plovdiv megyével, valamint a megye minden városát és nagyobb községét. A fiataloknak lehetőségük van bármilyen szakmát vagy munkát választani. A mező- gazdaságban felszabaduló emberek az ipari vállalatoknál és az építőiparban lépnek munkába. A gazdaságon kívül gyors ütemben fejlődik a megye szellemi élete is. Minden tanulókorú gy erek iskolába jár, ingyenes oktatásban részesül. Az állami költségvetésből nagy összegeket fordítanak könyvtárak, mozik, klubok létrehozására: A Kardzsali Állami Színháznak drámai, esztrád- és bábjátékrészlege van; ugyanitt amatőr operett-, szimfonikus zenekar, kultúr- ház is működik. Itt épült fel az országban az elsők között a könyvek háza. mely a kultúra igazi palotája. Kardzsali a megye közigazgatási központja és egyben a legnagyobb városa. Egy széles völgyben, az Arda folyó két partján terül el. 1944- ben 8000 lakosa volt, ma 50 000. A város nem nagy, de új. rendezett és parkosított. Sokemeletes házai és széles útjai egy modern, korszerű város arculatát adják. Most a folyó jobb partján egy új, 30 000 lakosú mikrokerületet építenek föl. Kardzsali nemcsak közigazgatási, hanem ipari és kulturális központ is. Sztefan Conev költő egy versében Kardzsalit a nap városának nevezi. És ez nemcsak művészi képzet. Kardzsali valóban megye, az ország egyik legnaposabb és legmelegebb körzete. Levél egy hitét vesztett hirakathoz Kedves Barátom! Naponta végigsétálok a Május 1. utcán, naponta vagyok tanúja egyre növekvő szomorúságodnak. Noha jól tudom, egyáltalán nem könnyű manapság könyvesbolti kirakatnak lenni, elismerem, a te sorsod különösen nehéz. Lassacskán egy éve állsz Kaposvár egyik legforgalmasabb pontján anélkül, hogy valaki is megállt volna előtted, anélkül, hogy bárki szemügyre vett volna. Biztosítalak, mélyen együttérzek veled! Ám gondold csak meg: mi néznivaló van egy kirakaton, melynek redőnye hónapok óta leeresztve, üvege átlósan megrepedt, s amelyben még magát sem látja az ember a rátapadt piszoktól. Ugye semmi? Persze, te vagy ebben hibás a legkevésbé. Hiszen, ha tehetnéd, rég meggyógyultál volna. A Természet azonban nem volt ilyen előrelátó. Az emberek szolgálatába állított, akikről most azt hiszed: becsaptak, magadra hagytak. Pedig hogy hittél bennük. Amikor megtörtént a baj, csak legyintettéi: »Katonadolog — mondtad —, egy héten belül kicserélik a törött üvegemet, és kínálhatom tovább a könyveket. Mi sem egyszerűbb ennél.« így gondoltad. Azután jött az ősz, és még mindig magabiztos voltál: »A közművelődési törvény megvalósításában, mint apró láncszem, én, is részt veszek. Lehetetlen, hogy megfeledkezzenek rólam.« Pedig megfeledkeztek. A karácsonyi könyvvásár után már csökkent a lelkesedésed, de vigasztaltad magad: »Időbe telik, míg megrendelik, kiszállítják, behelyezik az új üveget.« Igazad volt! A mezőgazdasági könyvhónap idején csak a porréteg növekedett rajtad, az optimizmusod nem. A költészet napján egy vasat sem költöttek rád. Az ünnepi könyvhét után pedig teljesen kiborultál. Igaz, egyelőre nem az utcára, hanem lelkileg, de ez is borzasztó. Most pedig ott állsz magadba roskadva, és csodálkozol az embereken, nem érted őket. Nem vigaszként, inkább mentségül mondom: gyakran egymást sem értik. Tudod, annyi gondjuk-bajuk van mostanában. Azon tanakodnak például, miként lehetne minél több emberrel megszerettetni a könyveket. Részt vesznek mindenféle ankéten meg konferencián; vitatkoznak, érvelnek, hadakoznak. Megesik, hogy a fennkölt eszmecserék alatt egy tábla üveg sorsa, ahogy a sok bába között is... de hát ezt úgysem érted. Ha netán keserűségedben arra gondolsz, hogy elhagyod ezt a hálátlan pályát, és felcsapsz maszek kötődésnek, vagy egyéb jól jövedelmező állás után nézel, mint sok népművelő, kérlek, ne tedd! Ne irigyeld szaktársaidat sem, a többi kirakatot! Jóllehet, sohasem kínáltál cicomás prémeket, csillogó mütyüröket, zamatos gyümölcsöt (legföljebb néha egy kis zöldséget) — sebaj, hibáiddal együtt is szükség van rád. Bízzál tehát az emberekben, és ne hidd, hogy nemtörődömségük akadályozza felgyógyulásodat! S mielőtt végképp feladnád a reményt, jussanak eszedbe Shakespeare ma Is időszerű szavai: »Viselős az idő, sok csuda jöhet még ,világra.« Igaz is, miért ne történhetne a következő éppen Kaposváron, a József Attila könyvesbolt kirakatával? Ennek reményében üdvözöl igaz barátod: Lendvai József Közúti emlékmúzeum Kiskörösön van Magyarország és Közép-Európa egyetlen közúti, útépítési emlékmúzeuma. Az útépítés eszközeit, történetét és intézményeit bemutató kiállítást Lévárdi Imre kiskőrösi gyűjtő anyagának felhasználásával létesítette a KPM. A római kori Pannónia útépítési módszereitől napjaink technikájának bemutatásáig gazdag anyagot tár a látogatók elé a múzeum. Mikrobiológus mikroszkóp nélkül A mikrobiológust rengeteg műszer, mikroszkóp, grafikon társaságába képzeli az ember. És természetesen a kutatóintézet csendjébe. A különlegesség egy része azonban lehán- tolódik a szakmáról, ha művelője — teszem azt — a mezőgazdaságban dolgozik. Má- tyásné Kiss Erika, a Siófoki Állami Gazdaság fiatal mérnöke mikrobiológusi státusban dolgozik. Amikor azonban a »rekvizitumait« keressük, mosolyog. — Tartósító szakot végeztem az egyetemen, az utolsó két évben dohányra szakosodtam. Amikor végeztem, a pécsi dohánygyárba kerültem — a pályakezdésem tehát a szűk értelemben vett szakmánál kezdődött. Azután férjhez mentem, a férjem a siófoki Gáz- és Olajszállítási Vállalathoz I került «zállításszervezőnek. Nekem is kerestünk helyet: találtunk. — Végül is jó messze került az eredeti szakától... — Nem. Mert a tartósítást és annak mikrobiológusi részét ugyanúgy tanultuk, mint a dohánytermesztést, tárolást, feldolgozást. — Mit kell itt csinálnia? — Hát semmiképpen sem azt, amire a kívülállók gondolnak. A mi munkánk nagyon is gyakorlati. Az ivólégyártásban dolgozunk négyen. Ahogy fejlődik a gyártás, úgy leszünk többen. — Azt mondta, nagyon is gyakorlati a munkája. — Igen. Két műszakban dolgozunk kollégáimmal. Ha a gyártásban dolgozók hatra jönnek, nekünk egy órával előbb itt kell lennünk, és meghatároznunk az ivóié összetételét. Csak akkor indulhat az aznapi termelés, ha az összetételt meghatároztuk. Gyártás közben és után pedig ellenőrizni kell. — Ezt mindennap meg kell csinálni? — Igen. Ezzel a minőséget biztosítjuk. Egyébként ez egy induló gyártás. Eddig a jugoszláv partnernek szállította a gazdaság a gyümölcsvelőt és cserébe kész terméket, ivóiét kaptunk. Most, hogy átvettük a licencet, magunk gyártjuk. Egyelőre így. Azonban, ahogy fejlődik a gyártás, úgy lesz a tevékenységünk egyre szakszerűbb, aprólékosabb. — Ügy érzi, mechanikus a munkája? — Egy kicsit igen. Én azonban nem érzem — hogy úgy mondjam — rangon alulinak. Ahogy fejlődik az ágazat, úgy tudok minél többet alkalmazni abból, amit- tanultam. Az pedig hasznomra válik, ha ismerem a gyártás folyamatait, ha közel kerülök a gyakorlathoz, és állandó kapcsolatban vagyok az emberekkel. — Hogyan fogadták a gazdaságban? — Elégedett vagyok azzal, hogy itt kezdhettem a munkámat. Segítettek. A gazdaság garzonházában lakunk a fér-, jemmel, nagyon jó körülmények között, mindössze száz forintért. Mivel ez nem házaspárok részére épült, hamarosan ki kell költöznünk a férjem vállalata általt bérelt lakásba. Addig, amíg önálló lakáshoz jutunk. — Itt, Siófokon? — Természetesen. — Eszerint ez a második pályakezdés végleges? — Minden jel arra mutat, hogy igen. S. M. Somogyi Néplap