Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-28 / 202. szám
M iért nem írtok valami szépét ? — Kérdezte távoli rokonom — Hiszen, annyi szép van az életben. Igaz is, miért nem írok valami szépet? Pedig évek óta készülök rá: Egy mesét ipéldául a kisfiamnak. Még sose írtam mesét a fiaimnak, és lassan el is kések vele. Kinőnek a meséből. Mesét, mondjuk a kiszabadított királylányról, a legkisebb fiúról, a fele királyságról. De fáradt voltam, nem (jutottam tovább a jámbor óhajnál. Talán holnap hozzákezdek. Aztán holnap lett, és kiderült, hogy már többen telefonáltak: az egész város tudja, »odafönt áll a balhé«, mert egy kommünikében elvétettem a rangsort. Ki informált, honnan vettem, milyen jogon? Felelős vagyok; helyreigazítás. Védekezés, magyarázkodás, égő fülek és a betűk a papíron: »munkatársunk hibájából«... A mese; a kiszabadított királylányról, a legkisebb fiúról, a fele királyságról beleveszett egy régen olvasott mesekönyvbe, semmi se maradt belőle. Ami maradt, az a szégyen volt, és sűrű, fekete méreg ömlött a papírra, mikor a tollat hozzáérintettem. Azért az elnyomott szándék előbukkant megint. Évekkel később moziból jöttünk, vad perverzitások és meztelen szadizmus után. Nem igaz — lázadt bennem a soha ki nem gondolt mesék írója —, nem igaz, hogy ilyen az életünk. Valami szépet kellene adni végre az embereknek. A szerelemről például. Annyi önkielégítés, marcangolás, ferde hajlam után ki kellene találni egy szép szerelmes történetet. A szerelemben legalább — akárhogy írják belőle — maradt még szépség. Csak észre kell venni. Meg kell mutatni. Nézzétek, ez a szerelem! Egy férfi és egy nő egymásért... a világ ellen. Meg fogom írni. Még holnap ... megírom. A ztán holnap lett. Egykori tanítványom keresett meg. Valamikor mindketten azt hittük egymásról, hogy lesz belőlünk valami. Utolsó találkozásunk idején egyetemista volt, tele népnevelő szenvedéllyel, életre szóló nagy elhatározásokkal. — Mit csinálsz? Hol vagy? Sikerült-e? Nem csinál semmit. A központban van. Nem sikerült ... De egészen jól keres. Sehol ennyit nem fizetnének. — De hát ezt akartad? Nem ezt akarta. Kiemelték. Három évvel ezelőtt. Aztán ott ragadt. — Hivatalnok lettél? Olyasmi. Kitűnő kávét főz. Ha egyszer arra járok, föltétlenül kóstoljam meg. — Látom, gyűrűd is van. Igém, férjhez merni. fis kell a pénz. Nagyon kell a pénz. Ha jól összehúzzák magukat, öt év alatt meglesz a társasház beugrója. A férje mellékállást vállalt, esténként fusizik... Ö pedig nem hízik eL Ha az ember sovány koszion van, az ülő munka sem hizlal annyira. Fenákel Judit Valami szépet... Valami szép történetet a szerelemről. Egy férfi és egy nő egymásért... A világ ellen? Egy férfi és egy nő a lakásért... Egymás ellen. Az a szép, ez meg az igaz. És nincs bennem elég önfegyelem, 'hogy a szép kedvéért az igazról lemondjak. E r s mégis ... Újra meg újra. Valami szépet kéne írni végre! Égy szép, nagy nekifeszülés történetét például. Az ember elhatároz valamit, vállal egy ügyet, és végigviszi. Beleöregszik, belefárad, de győz. És az öregséget meg a fáradtságot is csak a győzelem után veszi észre. Igen, vannak ilyen emberek. Hát miért nem írunk róla? Holnap megkeresem őket. Aztán holnap lett. A vendéglői asztalok között félrészegen kódorgóit régi ismerősöm. Egy botló lépésnél a székembe kapaszkodott. Fordultam, hogy rendre utasítsam. — Te vagy az? — örültem a találkozásnak. — Régen láttalak. — Hát most láthatsz — a részegek bamba arckifejezésével nevetett rám. — Nem vagyok valami fényes látvány. — Névnap vagy prémium? — Egyik se. Ünnepelem a leváltásomat. Leültettem. — Hogy történt? — Egyszerűen. Behívtak, és közölték, hogy le vagyok váltva.- így? — így. — Indoklás? • — Semmi. — Hát akkor? — Mit akkor? ők csináltak fejest belőlem, most ők csinálnak beosztottat. — Es te mit mondtál? — Semmit. — Szó nélkül tudomásul vetted ? * — Én ilyenkor nem tudok beszélni. — Az lehetetlen. Az ember kiabál, ha rálépnek a lábára. — Én nem kiabálok. — Nem tiltakoztál? Nem követeltél fegyelmi vizsgálatot? — Nem is tudom. Olya» zavart voltam. Aztán egykettőre kívül kerültem az ajtón. — fis ott maradtál a cégnél? — Persze. Hova menjek? — Hisz folyton dicsértek. Azt mondták, remek munkaerő vagy. Szorgalmas. megbízható... — Most van jobb. Semmi közöm nem volt a dolgához. Mégis győzködni próbáltam. Az embernek elemi joga, hogy kiabáljon, ha rátaposnak. A biztos kudarc tudatában is kiabáljon. Semmi másért, csak az önérzete védelmében. Hogy ne mondhassák rá : szétnyomták, mint egy bogarat. * A vállát rángatta: — Minek ugrálni? Ezt az ügyet úgyis elintézték már. — Hát nem érted? Itt erről az ügyről van szó, nem arról, hogy újra főnök legyél. Itt rólad van szó. Arról, hogy az ember mégse olyan, mint a hangya. Hordja a morzsát ész nélkül, aztán jön valaki, és ráteszi a cipője orrát, és vége. Az ember legalább ricsajt csinál. Kérdez, indokol, lármázik, szóval van, és észrevéteti a létezését... Nem érted? Nem értette. Ingatta a fejét, részeg mosolygás lógott a száján, és nem értette. En pedig tudtam, hogy ezt kell megírni. Hogyan törődik az ember kerék alatt, pocsolyában, cipők talpára ragadva, amíg tiltakozni se képes. Amíg eljut a száján lógó üres mosolygásig, es nem akar semmit. Lehet, hogy soha többet nem akar már semmit. Hova lett, a szép nagy nekifeszülés históriája? Az ember, aki vállalt egy ügyet és végigviszi. Vannak ilyen emberek, biztosan vannak. Csakhogy, olyan sokat kell utánuk gyalogolni. Ebbe meg itt... belebotlottam. H át mit tegyek, ha a szépet úgy kellene kitalálni, a többi meg, a ronda, a torz, a fájdalmas mindig itt van a kezeim ügyében. De azért valami szépet készülök írni évek óta. Talán holnap mégis csak hozzákezdek. Honly Márta: Szarvas. Bivalyszekér napkoronggal. Kohán György Kossuth-díjas festőművész alkotása. (A 11 éve elhunyt művész hagyatékából.) A megyehatáron túl Szigetvári emlékek Kelemen Lajos Napraforgó Az eleven földnek még maradandó, esőoldotta augusztusi fényben, gyűrt, sárga nyelve perdül fejére; széliránt útfélre hajol. Sértetlen magvából gondolja a jövő nyarat; — nekem szörnyűbb a felhőszakadás, tó felől a puszta nap sütése — nekem, ki szomorú bőröm mögötti, rejtett fehér, tiszta csontjaimra I gondolok. Pusztulása négyszázadik évfordulóján életképességét ismerték el: a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 22/1966. számú határozata Szigetvár községet járási jogú várossá nyilvánította. Tizenkétezer lakosú, forgalmas kisváros, félúton Pécs és Barcs között. Élő múltú ipari település. Az előző korok divatjait, stílusait szemlélteti néhány épület, sikátorszűk utcácska, és maga a településszerkezet. A hídon túl a hangulatos Vár utcát a 19. számú építmény zárja le. A vár, amelynek létét nevében hirdeti a település. Nyolc méter magas, négy méter vastag, szép falak hat holdnyi udvart ölelnek körül. A vár környéke egyetlen nagy, gondozott parkká változott. Védett tájrészlet. A hajdani mocsárra legföljebb a csónakázótó és a növényzet emlékeztet. Az Almás patak felőli sáncoldalra — mint a nők füle melletti huncutkák — élősövénytincsek tapadnak. Vártörténet — emléktáblamodorban: »Sziget első erősségét Szigeti Oszvald építette a XV. század elején, amikor az Almás patak szigetére vártornyot emelt. A tornyot Török Bálint földvárral vette körül, majd I. Ferdinánd megerősítette. A sarokbástyákat 1573-ban Szokoli Musztafa budai pasa kőből építette fel. A XVIII. század elején építették a kazamatákat és a földsáncok elé a téglafalakat...« A szép barokk kaputól jobbra eső bástyaudvart hadi- I parknak rendezték be. Svejki méretű laikusság szemüvegén át. Három különböző fajta ágyú. és egy repülőgép. Ez utóbbit belekarcolt monogrammokkal és a termékenység primitív rombusz szimioólu- maival tették még ártalmatlanabbá a kamaszkezek. Útelágazásnál táblanyilak igazítják el a tétovát. A volt Andrássy-kastélyból és II. Szu- lejmári dzsámijából álló közös épület ma múzeum, amelyet a Pécsi Janús Pannonius Múzeum rendezett be, becses kiállítási anyagot átengedve, vagy feltárva a helyszínen. Fegyverek, ágyúgolyók — égetett agyagból, kőből és vasból —, korabeli iratok, címermásolatok, könyvek, a várra vonatkozó dokumentáció, képzőművészeti alkotások. Miért éppen egy korabeli metszet — Zrínyi kirohanása előtt — marasztal legtovább? Nem tudom. Jóltáplált. nyomott kedélyállapotú férfit ábrázol, egyik kezében fegyvere, a másikban a kulcsok. Forgós sapka a fején; csigás, szép szakáll keretezi arcát, a szeme teltebb a mandulánál. A döntés pillanata ez. Mondják, Szulejmán dzsámija a ..török győzelem után néhány hét alatt készült el. Száztíz lépcsős minaretjét megkurtították az évszázadok. A dzsámi most a Sziget viadalával foglalkozó könyvek kiállításának színhelye. Természetesen a dédunokái eposz első kiadása is látható itt: a Szigeti veszedelem ... »Fegyvert, s vitézt éneklek, tőrök hatalmát, / Ki meg merte várni Szulimán haragját...« Azt a haragot, amelyet nyolcVálaszúton a tétlen szemtanú Ulrich Becher: Az ex-kaszinó vendégei Svájc mindannyiunk képzeletében úgy él, mint a korlátlan fogyasztáson és az örökös békén alapuló felhőtlen boldogság hazája. Am, hogy a vadregényes gleccserekkel, havasi gyopárral és hangulatos sörözőkkel teli kulisszák mögött az emberi közönynek, az elidegenedésnek, az egyéniség elsorvadásának milyen titkai rejlenek, arra is rádöbbenhettünk a «közelmúltban az alpesi ország olyan nagy íróinak jóvoltából, mint Dürrenmatt, Max Frisch vagy Matthias Diggel- mann. fis most, némi késéssel, ismét fölfedezhetünk magunknak egy — a felsoroltaknál aligha jelentéktelenebb — svájci alkotót: Ulrich Bechert. A most 67 éves írót már régóta ismeri a nagyvilág irodalmi közvéleménye; műveit — amelyeket a harmincas évek Németországában máglyára vetettek —kiadták németül, franciául, angolul, oroszul,' ukránul és lengyelül, a magyar könyvkiadás azonban csupán most figyelt föl rá. Érdemes volt. Az ex-kaszinó vendégei című regény olyan alkotás, amelyről bízvást az elragadtatás petárdáinak pufogtatá- sa nélkül is kinyilatkoztathatja bárki: az utóbbi évtizedek világirodalmának egyik legszínvonalasabb terméke, tartalmának lélektani igényességével, elképesztően izgalmas cselekményszövésé- vel, szellemes stílusával és mindenekelőtt a tárgyalt téma időszerűségével minden rendű és rangú olvasó igényét kielégíti. A téma pedig az egyén elkötelezettsége — az emberség és a haladás mellett! Hitsch Kandrian, az 1961 nyarán Nizzában üdülő svájci grafikusművész — a polgári baloldal felvilágosult képviselője, ugyanakkor reklám- plakát-rajzolóként a szellemi manipuláció tehetetlen előidézője — fölfedezi, hogy1 környezetében egy poütikai gyilkosság előkészületei folynak. Mit tegyen? Leplezze le a szélsőjobboldali OAS-külónítményt, amely Dif Hafiz Ben Dzselulnak, az Algériai Felszabad!lási Front küldöttének elpusztítását tervezi, hogy ezzel megakadályozza az észak-afrikai állam függetlenné válását, de legalábbis a tárgyalásokat? Vagy maradjon tétlen szemtanú, s inkább saját lábsebének gyógyulására figyeljen? Miközben töpreng, a modern regény időíelbontásos szerkezetének segítségével föltárul egész élete. A spanyol polgárháború előestéjén cserediákként Dél-Amerikába utazott: az ibériai ország sorsa alig érdekelte. A második világháború idején is csupán lélekben volt antifasiszta: csodálta ugyan szerelmét; az ellenállásban részt vállaló, hadifoglyokat a határon átszöktető svájci parasztlányt, csakhogy ő kívül maradt az eseményeken. S itt, Nizzában is csak töpreng, időközben» kalandba is bocsátkozik évtizedek óta nem látott barátnőjével, emlékeit ízlelgeti. És csak későn, az általa is tisztelt arab államférfi meggyilkolása után döbben rá, hogy egész életében kamera volt, amely látott és észrevett ugyan minden lényegeset, cselekedni mégsem tudott soha. A baloldallal rokonszenvező értelmiségi felelősségének vizsgálata, a sorsszerűséggel való szembeszegülés lehetőségeinek kutatása rokonüja Becher könyvét Max Frisch nálunk is jól ismert regényeivel. A két nagy svájci stílusa közt is szembeszökő a hasonlóság: ez íóleg a tényregény- elemek és a cselekménybe illesztett szellemes, művelődéstörténeti esszék felhasználásában nyilvánul meg. Érdekes, hogy az ex-kaszinó vendégeiben is — szintén jellemzően Frischre és Diggelmann- ra — főibukkan a konszolidált polgári házasság intézményének bírálata. Az çx-kaszinô vendégeit ■kétszer is érdemes elolvasni. Először engedve a krimisze- rűen izgalmas cselekmény és az erotikus jelenetek sodrásának, másodszor az árnyalt lélekrajzon, a mérnökiesen pontos szerkesztésen, a »vezérmotívumok« logikus végig- vezetésén, a mindig találó stíluselemeken »csemegézve«, Szondi Béla fordításában gyönyörködve. b. A. vanezer katona tett nyomatékossá. Zrínyi és a maroknyira fogyatkozott védösereg halálának színhelyén puritán emlékmű, három betondeszka áll. A látogató eljátszik a gondolattal: ugyanez lett volna a végeredmény, ha Zrínyi és a világ rendelkezik a stratégiai fontosságú információval II, Szulejmán eltitkolt haláláról? Zrínyi Miklós méltósággal ül a nyeregben; lova érzi a halált, sikoltva nyerít, így ábrázolja a pillanatot Somogyi József szobra. Nemcsak a vár, a történelem e szép konzervdoboza őrzi a török idők nyomait. Pusztítottak, majd idegen stílusban építettek is a hódítók. Utött-kopott épület Szigetváron Ali pasa dzsámija, amelyet barokk ízlés alakítgatott ugyan, de egészen a maga arcára formálni nem volt képes. Korlátok tiltják a belépést, a tetőn ácsszekerce csattog. Több mint másfél évtizede zárták be életveszélyessége miatt a templomot, s most kezd a remény halványan pislákolni,' hogy egyszer majd nyitható állapotba kerül. Egy hátsó ajtón sikerült besurranni: galambok rebbentek föl, s szállongtak kupolamagasságban. Dorfmeister István meny- nyezetfreskója elé cikkcakkot hímeztek repülésükkel. Sziget hőseit örökíti meg ez a kupolafestmény, amelyről a helyiek úgy tudják, hogy Dorfmeister legnagyobb felületű freskója. Sakktáblaszerűen be épített telkek, kertsaikok mögött lelhető föl a másik török hagyás, a karavánszeráj, amelyet eredeti formájában, keskeny téglákból, kúpcserepek- böl állítottak helyre. Éppen kiállítási tárgyakat várt a szigetváriak által »török háznak« emlegetett, Bástya utcai épület. Szigetvár ezekben a napokban a tragikusan végződött 1566-os várostrom 411. évfordulóját készül megünnepelni. Leskó László Kerék Imre JESZENYINÉREIi hajnali folyó tükrén harmonikázik a bánat ködbecsavart-derekú nyírfák sírnak utánad gyöngyöző szeszek tüze női szemben a tavaszi ég kevés annak menedékül aki nyelvén a föld ízét hordozza kiscsikó-emlékekct hajszol örökké nyugtalanul a kék búzavirágok ölelő gúzsából sosem szabadul Samui Htphw /
