Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-03 / 181. szám
VÁLTOZÓ VÁROSOK Egy életforma anatómiája Tisza-parti Aida „Az élet olyan, mint a mosoly — mondta Szentgyör- gyi Albert —, mert ahogy a mosolyt nem lehet elválasztani hordozójától, az ajaktól, az élet nem képzelhető el a természet nélkül.« A szépen hangzó kijelentés igaznak tetszik mindaddig, amíg az ember saját átalakított környezetére tekintve nem kényszerül föltenni a kérdést: De hát valójában természet-e, amit csináltunk? S a modern gyárakat, városrészeket látva, olykor meglehetősen nehéz a kérdésre egyértelmű feleletet adni... A Kalinyin városrészben magasodó sávház a felépítése óta a viták középpontjába került. A vitatkozók álláspontja meglehetősen szélsőséges: a börtöntől a technika csodájáig szinte minden hasonlatot kimerít. Állást foglalni nehéz, s ma már — ilyen formában nem is érdemes. Egy azonban bizonyos: az előbb említett természet bármely ősi elemét, az erdőt, a rétet, a ligetet vizsgálva eredeti állapotában minden ember számára, ízlésétől függetlenül harmonikus és szép. A modern városok tehát nem szépek? Nem állíthatjuk, s ez részleteiben nem is igaz. Egy azonban bizonyos: hiányzik az a bensőséges összhang, mely az ember és a természet között mindig fennállt. Ellentmondásnak látszik a megállapítás, hiszen az ember éppen saját kedvére, kényelmére formálta át környezetét, a tartalmasabb, sőt harmonikusabb élet reményében. És mégis, az újonnan épített városokban éppen az emberi lépték természetes arányait hiányoljuk, úgy tűnik, nem tudunk élni igazán a kényelmes környezetben. Valami hiányzik, amit nehéz megfogalmazni, s amit csak olyankor érzünk igazán, amikor egy régi város ódon utcáit járva átitatódunk egy különösen kellemes hangulattal. Ilyenkor az ember szinte önkéntelenül felkiált: íme, ez az, ami a tízemeletes bérházak között elveszett. De hát mi is veszett el valójában? Le Corbusier, a híres építész, amikor első emeletes lakóépületét tervezte, a kész ház bejárata mellé, a falba domborművet faragott. A mű egy álló ember körvonalait rajzolta ki, mellette centiméterskála mutatta, milyen magasan van a bokája, a térde, a válla, a feje teteje. A jelkép az emberi léptékekhez való igazodás törvényét példázza, irányt mutatva a jövő építészeinek. A mai modern városok építésekor azóta is érvényben maradt ez az alapelv, noha a technológia megváltozásával, ma már meglehetősen nehéz ezt kimutatni. A széria- és a panelszerkezetek révén felgyorsult a fejlődés, s bár ez a tempó ma is gyorsul, még így sem képes lépést tartani a még sebesebb társadalmi fejlődéssel. Elég csak egy példa: 1971-ben 2135, 1976-ban már 6343 lakásigénylőt tartották nyilván megyénkben. Meglehetősen nehéz a városépítők dolga. A progresszíven szaporodó igényeket úgy kell kielégíteniük o lehető legrövidebb időn belül, hogy azok egy reális minőségi követelménynek is megfeleljenek. A feladat nehézségének megértéséhez gondoljunk csak arra, hogy hány tényezőt kell Kitüntetett brigád a Balaton partján A balatoni idényről szóló újságcikkek, tudósítások ritkán emlékeznek meg azokról, akik a nyarat úgy töltik el a tó partján, hogy kevésszer ál! módjukban élvezni a hűvös hullámokat, a parti heverészés üdítő óráit; ők ugyanis azért dolgoznak konyhán, étteremben és más munkahelj'eken, hogy az üdülők jól érezzék magukat, hogy semmiben sem szenvedjenek hiányt. Tegnap délután a siófoki SZOT Csepel Üdülőben bensőséges ünnepségen hangzott el néhány szűkszavú, elismerő mondat azokról a fiatalokról, akik évek óta példásan látják el feladatukat. - Tizenhat felszolgálólány: a Petőfi Sándor szocialista brigád tagjai hallgatták Besenyei Józsefnek, a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatósága helyettes vezetőjének köszöntő szavait, s vették át az Országos Béketanács elnöksége által adományozott oklevelet. Besenyei József elmondta, hogy a kitüntető emléklap tulajdonosai sokat tettek avégett, hogy az üdülőben pihenő különböző nemzetiségű külföldi vendégcsoportok otthon érezzék magukat a Balaton partján, s minden alkalommal elégedetten, szép emlékekkel távozzanak. A főigazgatóság helyettes vezetője pénzjutalmakban részesítette a brigád tagjait. Ezután Zsombori József üdülővezető szólt a brigád életéről, hétköznapjairól. 1972 óta dolgoznak szocialista közösségben, s valamennyien a törzsgárda tagjai. Tizenketten közülük sza'kmunkás-bizonyít- vánnyal rendelkeznek, a többiek most végzik a szakmunkásképző tanfoJj amot. A brigád legidősebb tagjai is még csak huszonévesek, az üdülő KISZ-szervezetének a'ktív tagjai. »Itt nőttek fel« — hangsúlyozta Zsombori József, hiszen a legtöbben az általános iskola befejezése után ide jöttek dolgozni. Egy nagy család, amely felelősséget vállal tagjaiért, akik ugyanakkor hivatásként szeretik szakmájukat, s egyre tökéletesebben akarják betölteni hivatásukat. Az idén nyáron eddig 78 külföldi csoport nyaralt a SZOT Csepel üdülőben. Szovjetek, NDK-beliek, csehszlovákok, bolgárok, jugoszlávok. mongolok, románok, olaszok és osztrákok vitték hírét hazájukba a magyar vendéglátásnak, az itteni fiatal felszolgálók kedvességének, barátságának. figyelembe venni csupán egy új utca vagy lakótömb építésekor. Prognosztikai felmérések, talajszerkezeti vizsgálatok, a már meglevő városhoz való kapcsolás módja, a közművesítés lehetősége, a várható népesség száma, helyigénye, megfelelő ellátása közintézményekkel, a közlekedés kialakítása stb. Ezek mellett bizony háttérbe kell vonulnia az úgynevezett szépségigénynek. Itt merőben más kategóriában fordul elő: ha jól használható egy új lakótelep, akkor feltehetően a kellemes, harmonikus életformából következően szép is. Az utolsó megállapítással érdemes volna vitatkozni, azonban előbb még egy fontos tényt kell rögzítenünk. A hajdan »nőtt« városok lakói maguk építették házaikat, kifejezetten gazdasági szempontok szerint. Ezek hűen ábrázolták lakóik anyagi, társadalmi helyzetét. Az évszázadok folyamán természetesen változott a városok képe, csak az időálló, »egészséges« építmények maradtak fenn. A mai sétáló tehát a kész, az állandósult formát ismeri. S hogy egy régi utca szépnek látszik, abban hosszú évszázadok lassú munkája érvényesül. A mai utcák, lakótelepek, városok esetében erre nincs idő, s már nem egyes emberek igényeit hivatottak kielégíteni. Egyszerre több száz vagy ezer ember számára épül lakóhely, munkahely, óvoda, bölcsőde, iskola, üzletek. A hajdani polgárság után tehát egy új kategória bukkan elő, egy jól ismert fogalom: a közösség. Óriási a különbség, s az egyszerű léptékhez szokott szemlélő ebben a bonyolult törvények szerint kialakult, számára éppen újszerűsége miatt . idegen környezetben nehezen I képes tájékozódni. Nem köny- nyű megtalálni a környező valósággal az érzelmi, sőt személyes kapcsolatot. És valóban, a várostervezőknek ma ez okozza a legnagyobb fejtörést. A mennyiségi igények kielégítése mellett hogyan tudnák esztétikai, gyakorlati eszközökkel segíteni, könnyebbé tenni az alkalmazkodást. A jó és a rossz példák százait lehetne sorolni akár Kaposváron, akár a megye vagy az ország más városaiban. Számunkra, akik élünk és dolgozunk itt, égetően fontos ez a kérdés, hiszen eme új kapcsolatban megváltozott önmagunkat keressük — a városlakót. A téma tehát az utcán hever, illetve az elcsépelt szólásnak új tartalmat adva, ott hever minden téren és házsarokban, a lépcsőházakban, sőt a lakásokban is. Bencsik András (Folytatjuk.) Verdi Aida című operájának harmadik felvonása a Nüus partján játszódik. Itt találkozik a' győztes hadvezér, Rada- mes és Aida, a a titkot megtudó vesztes király, Amo- nasro... A múlt hét végén, vasárnap ismét felcsendült Verdi halhatatlan operája a szegedi szabadtéri játékokon. A város e napon tízezer vendéget , fogadott, köztük azokat a magyar és külföldi fiatalokat, akik a látványban szintén bővelkedő ifjúsági napokra érkeztek. E hatalmas vendégseregben ugyan elenyészett a somogyi részvevőik csoportja, de hgdd tegyünk említést róla, hogy mintegy kétszáz kirándulót utaztatott a hét végén Szegedre az IBUSZ és az Express Utazási Iroda. Emlékezetes programokban volt részük a kirándulóknak, ezek közül csupán néhányat említünk, mielőtt a dómszín- pádi operabemutatóról szólunk. Először is kezdjük azzal, hogy Szeged, ez a száz- hetvenezer lakosú város felkészülten képes fogadni a tízezres vendégsereget. Aki arra gondol, hogy nagy nyüzsgés volt a városban, az csalódik. Szeged nagy terei, széles utcái szinte »elnyelik« az egykét napra érkezett vendégeket. Szállodái, éttermei, presz_ szói bírják a rohamot, a városlakók nyugodt hétvégéjét semmi sem zavarhatja meg. A helyi idegenforgalmi szervek mintha egyeztetnék a csoportok kísérését, nem ütköznek a programok. Tulajdonképpen Szeged hétköznapjait lehet megismerni a szervezett kirándulásokon is. A város nevezetességei ugyan ilyenkor kirakatban vannak, de a vendég csak azt érzi, hogy személy szerint most ő itt a legfontosabb.,. A házak pedig megszólalnak, 'arról beszélnek, hogy itt tartotta nevezetes beszédét Kossuth — a mai Klauzál téren —, Móra erről az erkélyről jelentette be az őszirózsás forradalmat, sajnos a régi színházépület megöregedve, elhagyatottan áll. Erősen dolgoznak az építők városszerte ázoií, hogy eltűnjenek az ilyen foltok, a városképileg legfontosabb utcákat, ház.akat igyekeznek felújítani. A Dóm téren minden változatlan. Délelőttönként csapatosan érkeznek az érdeklődök, hogy bepillantsanak a színpad kulisszái mögé, ismerkedjenek a térrel. Este látni csak, hogy milyen sokan kíváncsiak Szegedre, az ünnepi játékok előadásaira, amikor hét óra után elfoglalja helyét az a hatezer ember, aki jegyet váltott az előadásra. ■ Négy alkalommal játsszák ezen a nyáron az Aidát, melynek címszerepét ezúttal aZ olasz Lorenza Canepára bízták. A művésznő alig néhány éve tűnt fel a nemzetközi zenei életben. A Traviata i címszerepe után a Trubadúr ’ Leonórája következett Brüsz- szelben. Rómában A végzet hatalmában énekelte Leonóra szerepét. Radames Spanyolországból hívják. A keresett tenoristák közé ívelt pályája. Verdi- és érkezett Francesco Ortiznak Puccini-hősök világszerte elismert alakítója. A szegedi szabadtéri színpadot betöltő másik operacsillag tűnt ki a Aida-előadáson azonban egy baritonjával. Amonasro szerepében a szófiai Nikola Szmo- csevszkit hallottuk, ütvénGondolatok a Balatonról HALLGATOM az autórádióban: az északi parton konvojok hadadnak, előzésre nincs lehetőség... Nem nehéz elképzelni. Esik az eső, a kempingekben megszűnik a szokásos nyüzsgés és ricsaj, mert mindenki beszáll a kocsiba, azután irány valamelyik kirándulóhely. Jellemző ez a nyaralóvendégek pszichológiájára. Konvojok azonban nemcsak a tó északi partján vannak. Előttünk is vagy harminc kocsi megy; zümmögéssel, motorzajjal és füsttel tele a levegő. Itt sem lehet előzni, ráadásul egy, a szakadó eső miatt furcsa mozgású férfi széles mozdulatokkal megállítja a forgalmat: felesége sehogy sem boldogul a volánnal, ugyancsak nagy hely kell neki, hogy meg tudjon fordulni. Az eső azonban türelemre inti a kocsikban várakozókat; intézkedj, atyámfia, a te bajod! Jómagam, aki rendszerint elhúzódom a tópart valamelyik csendesebb zugába és horgászom, alig-alig tudtam megfejteni: vajon hova tűnnek az emberek, ha megered az eső a Balaton mellett? Mert az bizonyos, hogy nem maradnak sem a szállodákban, sem a kempingekben, természetesen nem is fürde- nek (talán csak a németek), és az utcán sem látni őket. Egy kereskedő világosított föl : vásárolnak! Azóta már bebizonyosodott, hogy igaza volt, s nemcsak a rengeteg vevővel bajlódó boltvezető türelmetlensége szólt belőle. Tegyük föl, hogy egy önkiszolgáló élelmiszerboltban 200 kosár van. Az alaposan megnövekedett forgalom esetében a következő megoldást választják: csak annyi vevőt engednek be a boltba, ahány kosár van. Azaz az ajtó előtt várakozók közül csak akkor mehet valaki be, ha a másik ajtón kijön egy vásárlását befejező nyaraló. Sorok állnak mindenütt: a bazár és a palacsintasütő, a zöldség- és gyümölcsboltok, az élelmiszer- és tejboltok előtt. Sőt, időnként még a patikában és az idegenforgalmi hivatalokban is. Ez utóbbiakban dolgozó szakemberek a megmondhatói annak, hogy micsoda különleges kívánságokkal kell ilyenkor megbirkózniuk, mert — hallottam az egyiküktől — »a kávéházat helyettesíti ilyenkor az iroda«. Az eső zuho- gása nagymértékben megnöveli a vendégek fantáziáját, akik ilyenkor akarják megismerni — röpke pár óra alatt — a környék minden idegen- forgalmi nevezetességét. Nevezetességek! Hát ezekben bővelkedik a tó partja. Mindazt, amit eddig írtunk, nem ezek közé soroljuk. A rossz ugyanis csak akkor tűnik föl, ha vari mihez hasonlítani. Ezt a szempontot azonban az idegenforgalmi szakembereknek fokozatosan kell figyelembe venniük, mert . a Balaton vendégei között nagyon sok az olyan — sőt, zömmel ilyenek vannak —, akik máshova is elutaznak nyári szabadságukra. A nálunk pihenő svédek, nyugatnémetek, osztrákok egy része az egyik nyarat a magyar tenger .mellett, a másikat a spanyol tengerparton, a harmadikat az antik hangulatú Görögországban töltik. Azaz: van mihez hasonlítaniuk az ellátás színvonalát, a szolgáltatások fejlettségét — és természetesen az árakat is. Csakhogy a Balaton — nyugodtan állítom, nem az elfogultság mondatja ezt velem' — semmihez sem hasonlítható! És ebben rejlik roppant vonzereje. Tehát »csak« a »körítésről« kell gondoskodni. Helyesebben: a megfelelő körítésről. Tudok példát mondani, még pedig Balatonbog- lárról (van persze több is) : a Roky büfé. Hogy magánkézben van-e vagy gebinben, nem tudom. De megfogja a vendégeket a gyorsan és kulturált környezetben elkészített meleg szendviccsel, hideg hűsítő italaival. Ám szesz — pedig milyen gyakran ez a vendégfogó »lasszó«! — nincs. A Ro- kyban mégis sokan vannak, természetesen ahhoz mérten, hogy talán 30 négyzetméteres lehet az alapterülete. Akárhogy is, javaslom a kereskedelmi és vendéglátóipari szakembereknek: nézzék meg, ítéljék meg elfogulatlanul. Mert egy tömegeket fogadó üdülő- területen, ahol százezrek ellátásáról kell gondoskodni, ilyenekre is nagy szükség van. Csak a déli parton legalább százra! A kiindulópont ugyanis az: mi a jó a vendégnek! ÉS A BALATONNAK »a természete« által nyújtott ilyen lehetőségeit lassan kimerítjük. A tó varázserejét most már »pumpálni« kell, hogy ne csak önmagában jelentsen vonzerőt, hanem azzal is, -hogy felkészültség és gondosság, figyelmesség és kényelem párosul a természetes bájjal, a szép Dunántúl e rendkívüli adottságával. Mészáros Attila évesen Is fiatalos, ebből a tulajdonságából Radames is kaphatna kölcsön, hogy még iősiesebbnek lássuk... Nemcsak Aida és Radames szerelme miatt búslakodott Amneris, azaz Gisela Schärfer, aki a berlini Deutsche Staatsoper mezzoszopránja, hanem hirtelen jött gyengesége miatt is, amelyet megpróbált legyőzni, de szerepét nem formálhatta meg tudása szerint. A királyt Sinkó György érdemes művész, Ramfis főpapot Gregor József, a főpapnőt Karikó Teréz énekelte. A látványos tánckar élén Szőnyi Nóra szólója említésre méltóan, látványosan szolgálta az előadást. A dómszínpad egyiptomi terén annyi a látvány, hogy szinte beleborzongunk a csillagfényes »aréna« kiállításába. A díszlet Forray Gáboré, a jelmez Márk Tivadaré. Radames hadvezér népes serege a színpadon mintegy kétszáz katonát számlál! Mikó András rendezte őket látványos csapattá. Horányi Barna SomogyiNéplap
