Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-17 / 193. szám
Első az előszoba A sárga füzet alapján A vízminta veszélyt mutat... Hát nem a vegyszer a leg- I nagyobb veszélyforrás az élővizekre nézve a Balaton déli vízgyűjtő területén? Nem a növényvédő szerek tárolása, j felhasználása, illetve megsemmisítése során jut a legtöbb szennyező anyag a Balatonba meg az itteni vízfolyásokba? Bizony nem. A déli vízgyűjtő terület mintegy százezer hektárra terjed ki, huszonkét termelőszövetkezet és három állami gazdaság gazdálkodik rajta — harmincnégy növény- védőszer-raktár található ezen a területen —, a tapasztalatok szerint betartva az egyes vegyi anyagok felhasználásának korlátozásáról hozott rendelkezéseket. Erről tanúskodnak azok a laboratóriumi vizsgálatok, melyeket a Balatonba folyó vizekből vettek. Tóth István főmérnök és Visi Györgyné vegyészmérnök (mindketten a Somogy megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás dolgozói) az idén tette közzé egy somogyi kiadványban azokat a vizsgálati tapasztalatokat, melyeket a Balaton déli vízgyűjtő területén a növényvédő szerek felhasználásáról szereztek. Érdemes szó szerint idézni az egyik megállapításukat: »Elmondhatjuk, hogy ebben a térségben a több éven át végzett ellenőrzéseink kedvezőbb tapasztalatokat mutatnak a vegyszerek tárolása, felhasználása és megsemmisítése terén, mint a megyei átlag. Ez azzal is magyarázható, hogy az üzemek vezetői, növényvédelmi szak- irányitói — figyelemmel a térség kiemelt környezetvédelmi jelentőségére — fokozott gonddal végezték az üzemi növényvédelem szervezését, irányítását és a feladatok végrehajtását.« Pedig hányszor és hányán vádolták kimondottan a vegyszerezést, mint a vizek szeny- nyeződésének egyedüli eredöHatszázezer forinttal költöttek többet műtrágyára a közös gazdaságok az idén augusztusig, mint a múlt év hasonló időszakában! A szerződések értelmében az egy hektárra jutó hatóanyag-felhasználás 2,6 kilogrammal lesz több az év végére, mint tavaly volt. Tehát: előreléptünk. Ez azonban csak a látszat. Ha végignézzük a megye műtrágya-felhasználását — mondjuk 1971-től mostanáig —, akkor érdekes számokat kapunk. Tegyük fel, hogy ez 1971- ben 100 százalékos volt. Akkor ehhez képest 72-ben 22, 73-.ban 18, 74-ben 5, 75-ben 10,5 százalékkal használtak többet. A szakemberek szerint a műtrágya-felhasználásnak évi ) 10 százalékkal kellene emelkednie. Az utóbbi években azonban nem emelkedett ennyivel, sőt: az idén eddig mindössze egy százalékkal nőtt. Sok helyen például ugyanannyit használtak, mint tavaly. Csakhogy a műtrágyaárak emelkedtek, ez okozta a látszattöbbletet. Kérdés: vajon érdemes-e spórolni? A szakemberek szerint nem, ugyanis a leggyorsabban megtérülő befektetés a műtrágya. Ahol nem használják kellőképpen, ott meg is látszik a termésen. Az Agro- ker igazgatója mesélte el azt a példát, mely szerint két, hasonló domborzati viszonyok között gazdálkodó, egymáshoz közel levő termelőszövetkezet idei búzatermése között hektáronként tíz mázsa volt az eltérés. Igaz, ahol tíz mázsával magasabb volt a termés, ott több mint hetven kiló műtrágyával többet szórtak egy hektárra. Az őszi munkákhoz több műtrágya szükséges. Az Ag- roker felkészült a pótrendelésekre is. Egyelőre azonban ilyen igényekkel nem jelentkeztek nála. Csak annyit kérnek a gazdaságok, amennyit ez év eleji szerződéskötéskor. Növényvédő szerből sokkal I jét! Jóval kevesebbet beszéltünk viszont a másik, sokkal nagyobb veszélyíorrá&rol, a trágyakezelésrőt! , Az említett huszonöt mező- gazdasági nagyüzemoen hetvenkét szarvasmarna-,' harmincöt sertés- és tizenöt juh- telep található. Sebők József, a öomogy megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettese — a bizottság mezőgazda- sági szakcsoportja által végzett felmérés eredményeire támaszkodva — mintegy kiegészítette a Somogy megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás szakemoereinek észrevételeit, amikor megállapította: »Ezen a területen tíz év alatt csökkent a szarvas- marha- és a juhállomány, Ugyanakkor csaknem ötven százalékkal nőtt a sertések száma.-« Mi következett ebből? Az, hogy , több lett a hígtrágya, márpedig »a telepi hígtárgyakezelés jelenleg a legtöbb helyen nem megfelelő, így ez az anyag a vízszeny- nyezés .egyik legveszélyesebb forrásává vált... Az állattartó telepekről az élővizekbe kerülő trágyalé olyan oldott vagy oldatlan anyagokat tartalmaz, melyek a Balatonba jutva kisebb-nagyobb mértékben veszélyeztetik a víz biológiai egyensúlyát. A megfigyelések szerint az ilyen élővízfolyások torkolatánál fokozott az algásodás, a moszat- és a hínárburján zás.« Nem mehetnek el közömbösen e megállapítások msliett azok, akiknek a jog- és hatáskörébe tartozik, hogy változtassanak ezen az állapoton. Az ellenőrzések felszínre hoznak egy sor megoldásra váró problémát. Ha késik az orvoslás, a kár nemcsak a környezetvédelemben mutatkozik meg, hanem a gazdasági eredményeket is csökkenti. Többszörösen indokolt tehát a veszélyforrások megszüntetése. H. F. többet rendelnek. Ha nem ezt teszik, az elszaporodott kártevők, gyomok teljesen tönkreteszik a termést. A műtrágyánál azonban nem okoz katasztrófát egy kis takarékosság. 'Csak éppen a föld nem adja vissza nélküle azt, amit belefektettek. Márpedig kihasználatlanul hagyni vétek: oktalan, ésszerűtlen, takarékosság, amely előbb vagy utóbb visszaüt. S. M. Amikor a nagyközségi tanácson Gálosi Mihály vb-tit- kártól a határátkelőhelyi programról érdeklődtem, mindjárt ezzel kezdte a választ: nézzük meg a sárga füzetet... Az említett, mindössze ki- lencoldalas füzet egy körültekintő, alapos munka részleteit tartalmazza. Röviden azt is mondhatnám, hogy az »első az előszoba« jelszó alapján ezt a célt tűzték ki a dél-somogyi nagyközségben: aki Jugoszlávia felől belép az országba, annak kellemesek legyenek az első benyomásai. Mit kell tenni ennek érdekében? Ezt írja elő a sárga füzet, azaz a program 1977. évi feladatait. A település dinamikus fejlődése nemcsak az építkezéseken. a nagyarányú ipartelepítésen figyelhető meg. Barcs nyolc éve határátkelőhely, jelentős az idegenforgalom, elsősorban a tranzitforgalom. Ám nemcsak délről érkeznek vendégek, gépkocsikaravánok. Közismert az is, hogy a naey- község körzetében egyedülálló természeti ritkaságokkal lehet találkozni, s ez is vonzerőt gyakorol a közelebbi-távolabbi területekre. Maga a határátkelőhelyi program végrehajtása — olvasható a feladattervben — »azt a célt szolgálja, hogy a köztisztaság, parkgazdálkodás színvonala gyors ütemben növekedjen.« E cél eléréséhez nemcsak az V. ötéves tervben rendelkezésre álló jelentős pénzösszegek adnak segítséget, hanem a széles körű társadalmi összefogás is, ezt céltudatosan, jól megtervezve veszik igénybe. A program végrehajtása a múlt év őszén kezdődött. Mielőtt azonban erről szólnánk, röviden arról a szakaszról, ahol a határ felől jövők a nagyközség központjába érkeznek. A látvány jelenleg nem vidám. Ezzel az illetékesek is tisztában vannak. Levelet kapott például Szabó János, a SEFAG barcsi gyáregységének a vezetője, hogy minél előbb tétesse rendbe azt a részt, ahol a régi munkáslakások vannak. Igen ám, de ehhez pénz kell, s a gyáregységvezető tehetetlenül tárja szét a karját: hogyan adjon azok helyett új lakást? A tanács azonban szigorú, még akkor is, ha Szabó János a község társadalmi tanácselnök-helyettese. Van munka bőven, ha ezt a részt rendbe akarják hozni. S nemcsak a bevezető szakaszról van szó. A feladattervben foglaltak kitérnek a 6-os és a 68-as főközlekedési utak melletti zöldterületek kialakítására, ezek fokozott karbantartására, szólnak a Forradalmi ifjúsági park kivitelezéséről is. A határátkelőhelyi program végrehajtására ebben az évben összesen 8,2 millió forint áll rendelkezésre. Ezt a támogatást a Pénzügyminisztérium biztosította: parkfenntartásra, közvilágítására, köztisztaságra, egyéb kommunális feladatok ellátására és belvízlevezetésre fordítják. Jelentős összeget költenek ebből beruházásra: 5 millió 200 ezer forintot, mégpedig parkokra, elsősorban a már emltett bevezető szakaszra, a hídtól a Boróka étteremig. Zöldterületek, zöldsávok, parkolók épülnek ebből az összegből. A Forradalmi ifjúsági parkot társadalmi összefogással alakítják ki. Régi terv valósul meg: évek óta folynak itt már különböző munkák. Ebben az évben 500 ezer forintot fordítanak erre, s a tervek szerint ez lesz Barcs egyik legszebb területe. Elvégzik a földmunkát és megépítik a felszabadulási emlékművet is. Azt már említettük, hogy a •különböző munkákat rangsorolták. S minthogy határátkelőhelyi programról van szó, a kiemelt területek közé tartozik a nagyközségen átvezető főközlekedési utak mentén levő zöld terület is. Ezek fenntartására szintén nagy összegeket fordítanak. Ebbe az első kategóriába összesen csaknem 114 ezer négyzetméteres terület tartozik, s rendszeres karbantartására ebben az évben 7,00 ezejr forintot költenek. Nem említjük részleteiben a fentiekben már felsorolt főbb feladatokat. Azt azonban igen, hogy a figyelem középpontjában tartják a program megvalósítását. A munkákat a 'költségvetési üzem végzi, állandóan egyeztetve a tanáccsal. Az üzem — a feladatterv záradéka szerint — köteles kijelölni egy dolgozóját, aki felelős a munkák irányításáért. S hogy minden »sínen menjen« — helyesebben: zöld úton —, hétfőnként az érdekeltek megbeszélésre gyűlnek össze, ahol megkérdezik egymástól: végrehajtottad? Mészáros Attila Kazány szíve Érdekes táj a Szovjetunióban a Tatár Autonóm Köztársaság. A Volga—Káma mellékén terül el, alacsony, hullámos felszínű erdős, sztyeppevidék. Mivel nagy szárazulat belső területén fekszik, távol a tengerektől, éghajlata meglehetősen szélsőséges. Ásványi kincsei közül figyelmet érdemel a kőolaj és a földgáz, amelyeket csővezetéken szállítanák az uráli iparvidékre, de található kőszén és gipsz is. A bányászat természetesen csak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után kibontakozó átfogó geológiai felmérés eredményeként indult meg. Mezőgazdasági szempontból a rozs-, a burgonya-, a kukorica- és takarmánytermesztés jelentős; ez utóbbi látja el a tekintélyes szarvasmarha-, sertés- és juhállományt. Fővárosa a Volgától 6 km-re települt, nagy folyami kikötővel rendelkező, egymillió lakosú Kazány. A város gyors ütemben fejlődik, iparosodik. Különösen jelentős a gép-, vagon- és hajógyártása, de mezőgazdasági ipara is virágzik, főleg a bőr-, szőrme-, textil-, fa- és malomipar. De mint kulturális centrum is kiemelkedik, híres egyetemével és erdészeti főiskolájával. Egyetemén tanul L. N. Tolsztoj ' és V. I. Lenin; Gorkij: Az én egyetemeim c. önéletrajzi regénye itt töltött ifjúkori éveiről szól. A XIII. században alapított városban számos történeti és műemlék vonzza a turistákat, különösen a Kreml és a székesegyház. Közlekedését segíti elő repülőtere, amely, élénk légiforgalmat bonyolít le. A turisták elhelyezését szolgálja a város lüktető forgalmú szívében most felépült új szállodája, a Hotel Tatarsztan. Ésszerűtlen takarékosság Mentőakciót! r É rtékek arzenálját láttam: népi ihletésű, archaikus anyagok, használati eszközök gyűjteményét, és az újrateremtő fantázia legszebb mai szülötteit. Hetekig tartott a gyűjtő-gyötrő munkálkodás. Közeledett a búcsú. S ez az esemény már egy évtizede nemcsak a falu lakóinak és a meghívott rokonságnak az ünnepe. Buzsák idegenforgalmi nevezetessége lett; hazaiak és külföldiek ezrei keresik föl — szerencsére nemcsak a külsőségek, a felszínes látványosság miatt, hanem a szellemi eszközök gazdag tárházának befogadásáért is. Láttam a Buzsák népművészete című kiállítást, az eddigiek közül a legtartalmasabbat; a szakértelemmel megálmodoítat, a szívvel, szenvedéllyel és odaadással tömegeknek feltárt értékeket. És elszomorodom. Nyilvánvalóan nem a lelkesítő látvány miatt, hanem azért, mert megismertem e — szerintem Európában is egyedülálló — csodálatos anyag megjelenésének előzményeit és hátterét is. Ézért mondtam gyűjtő-gyötrő munkálkodásnak azt az erőfeszítést, amely néhány ember lelkesedéséről tanúskodott. Nem szándékozom méltatni a kiállítást, megtette más. Szomorúságom okát. szeretném feltárni, s a gondot megosztani az olvasóval, mert tudom, nemcsak Buzsákon lehet még tenni egyet és mást. .. Szó sincs arról, hogy fölfedeztem volna valamit, amire más még soha nem gondolt. Ellenkezőleg. Az utóbbi évtizedben — ha halványul is kissé — a népi kincs felkutatásának, megőrzésének reneszánsza van. Mégis nagy értéket fal föl a szükség, a pénzigény, az üzlet, az idegenforgalom. Ezekkel szemben nem elég hathatós a mentőakció S hogy mi vezetett e gondolatra? Amit tavaly láttam a buzsáki búcsú alkalmával, annak nagy része „eltűnt”, megszűnt nemzeti kincs lenni. Buzsákon évről évre nagyobb erőfeszítés kell ahhoz, hogy összegyűjtsék az emlékeket. Jellemző, hogy tavaly kilencvenhét házban találtak — és kaptak — anyagot a gyűjtők, az idén már csak harmincnyolc családnál lelték meg az ősi használati eszközöket, az életmód, a termelés- és lakáskultúra emlékeit. Van olyan sor a faluban — miért titkoljam: a Lenin utcáról van szó —, ahol egy év alatt úgyszólván mindent eladtak a buzsálciak. (De nem árulom el, hogy hány márkáért kel el egy rokka, a faragott sarokpad. a cséphadaró vagy egy hímzett párna, terítő.) Voltaképpen nem érheti szó a ház elejét. Amikor a huszadik század elején leégett a falu, és a Somssich-, a Jankovícs-birtokok tulajdonosai rácokat telepítettek be, már akkor is a megélhetés egyik forrása volt a népművészet. Az tnaradt a háború után, s az napjainkban is. Az asszonyok, lányok iparszerűen művelik a hímzést; a faragásnak is iskolája teremtődött. A készség, a hagyomány iránti tisztelet meg úgy öröklődik át, hogy a gyerekek az iskolai szakkörökben tanulják a faragást, a varrást; a táncegyüttesben az éneket, a táncot, az ősi szokásanyagot. Hogy túlságosan nagy lett a kereslet? Nem baj, hiszen így a nép alkotó fantáziájának legszebb termékei „utazó nagykövetek” lettek a világban. Csakhogy marad-e valami a faluban, amivel itthon büszkélkedhetnek a buzsákiak. Egyre kevesebb. I M itől lett mégis hallatlanul gazdag az idei ikiállítás? Hogyan lehetséges, hogy a rendezők szerint (hiszen a falakon és tárlókban megszámlálhatatlar.nak tetszik) 12 434 darabból áll ez a nagy sikerű kiállítás? Ügy, hogy jól szervezték, s hogy különböző szervek kölcsönadták a falunak az anyagot e tiszavirág életű tárlathoz. Nemcsak a régi, felbecsülhetetlen értékű faragásokat szerezték meg átmenetileg a Népi Iparművészeti Tanácstól; nemcsak védett múzeumi anÿag került vissza, hanem napjaink szebbnél szebb hímzései is a‘Dél-balatoni Háziipari Szövetkezettől, Siófokról vándoroltak a kétnapos bemutatóra, ugyancsak kölcsönkép- pen. Jóval több munkán láttam azt a nem éppen fennkölt vagy hangulatában ide vágó feliratot, hogy „A Dél-balatoni Háziipari Szövetkezet buzsáki hímzőrészlegének a terméke”, mint azt, hogy Benkő lstvánné, Kara Jánosné vagy Varga Istvánná munkája. Ezzel nem szándékozom elmarasztalni a szövetkezetét vagy más szervet, ellenkezőleg. Megértésük, segítőkészségük mindenképpen elismerést érdemel. De miért nincs már egy állandó kiállítási anyag Buzsák birtokában? Miért kell évről évre „összekoldulni” a sajátjukat? Szomorúságomat az a gondolat idézte elő, hogy ezt a tárlatot voltaképpen nem szabadna leszedni! Jövőre kevesebb lesz a fellelhető emlék. Talán érzelgősen hangzik, mégis elmondom: fáj a szíve az embernek amiatt, hogy egy ilyen nagy munkával teremtett és gazdag anyaggal rendelkező kiállítás csupán két napig él... (Az első napon tizenegyezren nézték meg !) Valamikor volt tájháza Buzsáknak, ócska, dugadőlt épületben. Nem sokáig „mutogatták”, inkább szégyen volt, mint látványosság. Most van új terv, lesz újra tájház és állandó kiállítás. A Siotour egy műemlék jellegű épületet kapott, az átépítés-felújítás tervei megvannak már (ha jól tudom, csaknem kétmillióba kerül), s ..talán jövő ilyenkorra el is készül. Van tehát lehetőség. Tájékoztattak arról is, hogy a tárgyak gyűjtése, beszerzése folyik. Mégis tartok tőle: szegényes lesz az anyag az idei kiállításhoz képest. Nyolc terem ízléses tárlói, falai, képei, ismeretterjesztő feliratai vezették végig a látogatót, megismertették a falu múltját és jelenét a kendertermelés eszközeitől a szobabelsőkig, a népi szőttesek gazdagságától a rátétes, a vézás, a boszorkányos hímzés motívumgazdagságáig, a szövetkezet mai életéig, mindennel. De ki őrzi az emlékeket? Ki menti át az utókornak? Találtam egy termet — a legszebbek közül valót —, amelyet egyetlen család „ereklyéiből” állítottak ösz- sze. A Kisfaludy család érti, érzi, hogy ez így együtt igazi érték; hogy meg kell menteni, s nem „elherdálni” még akkor sem, ha a szükség úgy kívánná. Miért ne lehetnének ők a példakép? Mi történne akkor, ha egy nemes mozgalom keretében maga a falu próbálna állandó anyagot teremteni a tájház vagy az ottani lehetőségeknél még nagyobb állandó kiállítás, ha úgy tetszik, falumúzeum berendezéséhez. Ha mindenki csak egy darabot, egy hímzést, párnát, térítőt, használati eszközt adna a „közösbe”... Akkór is az övék maradna, ők büszkélkedhetnek vele ... A kölcsön átmeneti segítség. És egyre kevesebb lesz a kölcsönkérhető anyag. Múzeumi, tanácsi vásárlás, beszerzés? Ez sem elkerülhető lehetőség. De nem bizonyos, hogy a legcélravezetőbb. Sok példa van már arra, hogy összefogással a falu önmaga és önerejéből teremt tájházat, múzeumot... M entőakcióról beszéltem. Majdnem későn. Négv-öt éve az attalai gyöngyös főkötő változatait fényképeztem. Akkor még harmincat is össze tudtak szedni a faluban. Jártam ott azóta. Talán egy-kettő még előkotorható a ládafiából, a többit eladták, elvitték. Karádon tessék utána járni: mennyi érték „tűnt el” a faluból az elmúlt tíz-tizenöt évben. Es sorolhatnám a többi, néprajzról, népművészetéről híres somogyi falut. Azt hiszem, épp ideje volna túllépni azon az elburjánzott gyakorlaton, hogy minden ilyen jellegű értéket pénzzé sorvasszanak az emberek. Lehetetlent kívánnék, ha azt mondanám: megállj!, ne bontsátok le a buzsáki kiállítást. Lehetetlent, nemcsak azért, mert az iskola termeit ékíti, hanem azért is, mert nagyobb részét kölcsönbe kapta a falu. Kölcsönkérte a sajátját, s ezt sehogy sem tudom megemészteni.. Jávori Béla t