Somogyi Néplap, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-02 / 154. szám
Felmentések, kinevezések A Minisztertanács dr. Bakos Zsigmondot könnyűipari mi- niszterhelyeittesá, dr. Oadó Ottót és dr. Ganczer Sándort az Országos Tervhivatal elnökhelyettesi, dr. Horváth Lászlóit nlehéziipari, Kovács Gyulát küiksréskedeilmi dr. Urbán Lajost közlekedés- -és postöaügyi má- nüszterhelyetltesi tisztségéből felmentette, egyben dr. Csurgat Lajost nehézipari miniszterhelyettessé, dr. Horváth Lászlót és Kovács Gyulát az Országos Tervhivatal elnök- helyetteseivé, Káplár Józsefet külkereskedelmi és dr. Szabó Imrét könnyűipari miniszter- helyettessé, valamint dr. Ganczer Sándort az Országos Vezetőképző Központ főigazgatójává kinevezte. Az Elnöki Tanács Földi László könnyűipari minisztériumi államtitkárt — nyugállományba vonulása miatt, érdemeinek elismerésével — felmentette tisztségéből és dr. Bakos Zsigmondot könnyűipari minisztériumi államtitkárrá, Urbán Lajost közlekedés- és postaügyi minisztériumi államtitkárrá kinevezte. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Földi Lászlónak több évtizedes munkássága, valamint munkásmozgalmi tevékenysége elismeréseként a Munka Vörös Zászló Érdemrendje; dr. Gadó Ottónak, az Országos Tervhivatal elnökhelyettesének eredményes munkássága elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést adományozta. A kitüntetéseket Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Jelen volt a kitüntetések átadásánál Huszár István, a Minisztertanács elnök- helyettese és Keserű Jánosné könnyűipari miniszter. (MTI) Belgrád Előrehaladás az egyeztetésben A belgrádi előkészítő értekezlet folytéit ja munkáját. A jugoszláv fővárosból származó értesülések szerint a szocialista, a semleges és az el nem kötelezett országok erőfeszítéseinek eredményeként érzékelhető előrehaladás történd az őszre tervezett értekezlet napirendjének egyeztetése terén. A pénteki plenáris ülésen Jurij Voroncov, a Szovjetunió képviselője dokumentumtervezetét nyújtott be az őszi találkozó munkájának megszervezéséről. Ez előirányozza, hogy az őszi értekezlet munkájának alapját a plenáris ülések képezzék; azdknak a konkrét kérdéseknek a megvitatás,ára, amelyekkel kapcsolatban a plenáris üléseken ajánlásokat kell kidolgozni, munka csoportokat hoznak létbe. Nőtalálkozó Moszkvában „Hálásak vagyunk az értékelésért" Pék Miklós, az MTI tudósítója jelenti: Pénteken Moszkvában befejeződött »A nő és a szocializmus« címmel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából tartott nemzetközi nőtalálkozó. A szovjet nőbizottság meghívására több mint 50 ország nőmozgalmának 136 küldötte — köztük a Magyar Nők Országos Tanácsának I Erdei Lászlóné vezette há- I romtagú küldöttsége — vett részt a négynapos nemzetközi szeminárium munkájában. A plenáris üléseken, valamint >>A nők munkája és tár- sadakná-palrtlikaá aktivitása« és »A nő és is család« témakörökben tanácskozó munkabizottságokban 74 küldött kapott szót. Valentyina Nyikola- jeva-Tyereskova, a szovjet nőbizottság elnöke, a tanácskozás házigazdája a péntek délelőtti befejező ülésen mondott zárszavában a szovjet nőbizottság köszönetét és elismerését fejezte ki valameny- nyi küldöttségnek, amely jelen volt és aktívan részt vett a Nagy Október 60. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi találkozón. A továbbiakban kijelentette: — A nemzetközi .regionális és nemzeti nőszervezetek képviselői hangsúlyozták, hogy a nőkérdés sikeres megoldása • a Szovjetunióban és más szocialista országokban internacionalista hozzájárulás a nők társadalmi felszabadításáért világméretekben folyó harchoz, az egész nemzetközi demokratikus nőmozgalom vívmánya. Hálásak vagyunk ezért az értékelésért. Véleményünk szerint a találkozó eredményes volt. Gazdagította tapasztalatainkat és megerősi tette a lenini gondolat igazát arról, hogy lehetetlen a világ forradalmi átalakulása a dolgozó nők aktív részvétele nélkül. ‘ A nemzetközi nőtalálkozó résztvevői pénteken a Legfelsőbb Tanács Elnökségénél tettek látogatást. A baráti hangulatban lezajlott találkozón iészt> vett Mihail Georgadze, a Legfelsőbb Tanács elnökségének titkára is. Frida Braun, a Nemzetközi Demokratikus Nőstíovetség elnöke, az NDNSZ első elnökének emlékére alapított Eugenie Cotton érmet nyújtotta át a záróülésen Valentyina Nyikoiajeva-Tyeresková- nak a nemzetközi demokratikus nömozgalomban betöltött kiemelkedő szerepéért, A zá- róülest követően a küldöttség- vezetők nemzetközi sajtóértekezleten összegezték a nemzetközi találkozó eredményeit, A nemzetközi szeminárium résztvevői pénteken este a szovjet főváros nőtársadalmának képviselőivel szervezett baráti találkozón vettek részt. Szavazott a Biztonsági Tanács A Biztonsági Tanács csütörtökön este egyhangúlag elítélte a rhodesiai rezsim agresszió« cselekményeit. A hét tagország által előterjesztett határozat a BT nevében valamennyi államot felszólít: nyújtson Mozambiknak olyan anyagi segítséget, amely lehetővé teszi (az ország védelmi képességének megszilárdítását a szuverenitás és a területi integritás védelmét. . (Telefotó: AP—MTI—KS) Ítélet a szolnoki gázrobbanás ügyében A Szolnok iMegyei Bíróság dr. Szabó Péter tanácsa tegnap .ítéletet hirdetett a szolnoki gázrobbanás ügyében. Mint ismeretes, .1976. november 2-án, 7 óra 50 perckor Szolnokon, a Tóth Ferenc utcai 1—3 szám alatti négyszintes lakóépület pincéjében gázrobbanás| történt. A nagy erejű detonáció következtében 24 lakás összeomlott, tizenhármán meghaltak, többen súlyos, illetve életveszélyes sérülést szenvedtek. A bírósági tárgyalás során bizonyítást nyert, hogy a súlyos tragédiát a szabályok durva megsértése, felelőtlenség idézte elő. A tragédiát megelőző napokban az épület előtti területen parképítési munkát végzett a városi tanács útfenntartó üzemének brigádja. A munkavégzés közben erőgéppel megsértették az épület mellett húzódó gázvezetéket, s bár a hibát észlelték, nem jelentették a gázszolgáltató vállalatnak, így a lakóépület pincéjébe nagy mennyiségű gáz szivárgott be. A bíróság foglalkozás körében elkövetett, halált okozó veszélyeztetés bűntette miatt Mező Balázs építési brigád- veizetőt hatévi, Hesz Jánosné építésvezetőt három évi szabadság vesztesre ítélte és mellékbüntetésként mindkettőjüket két évre eMltotJa az építésvezetői munkakörtől. Sztamkóczi Pál műszaki eso« portvezetőt két évi szabadságvesztéssel sújtotta. A negyedik vádlottat, Szabó István gépkezelőt a bíróság bizonyítékok hiányában felmentette az ellene emelt vád alól. Az ügyész súlyosbításért, a vádlóitok enyhítésért, illetve felmentésért fellebbeztek. I , (MTI) SALT-akadályok Enyhülés — nukleáris fegyverkezéssel? A jelenlegi amerikai kormányzat meghirdetett fő politikai elképzelései között fontos helyet foglal el a »nukleáris fegyverzettől való függés csökkentése«. Ezen azt kell értenünk, hogy az Egyesült Államok külpolitikai irányvonalában kisebb helyet szán a nukleáris ütőerőnek. Ez a koncepció, mint más egyéb elképzelés is, melyet a Carter-adminisztráció a sajátjaként kíván feltölteni, egyáltalán nem új. A washingtoni vezető körök már régóta igyekeznek felülvizsgálni azt a politikát, mely az Egyesült Államok átmeneti nukleáris fölényén alapult. Elég. ha az 1972-ben és 1973-ban kötött szovjet—amerikai egyezményekre, a jelenleg is folyó SALT-tárgyáfásokra utalunk és rögtön világos, hogy ezek csupán az amerikai fél nukleáris fölényének megszűnte után jöhettek létre. Ettől az időtől kezdve a Szovjetunió szüntelenül és következetesen betartja a magára vállalt kötelezettségeket, számos konstruktív kezdeményezést \ tett a nukleáris fenyegetés további csökkentése érdekében. E javaslatok egy részét az Egyesült Államok hibájából csak részlegesen fogadták el. Más javaslatokat Washington kategorikusan elutasított, ugyanakkor saját részéről semmilyen előremutató kezdeményezést nem tett. A demokrata párti kormányzatnak tehát e kérdésben semmilyen új irányvonalat nem kellett meghatároznia, csupán az USA vállalt kötelezettségeit kell teljesítenie. A dolog azonban egészen másképp alakult. A NATO tanácsának nemrég lezajlott ülésszakán elhatározták, hogy kidolgozzák a katonai blokk nukleáris rakétafegyvereinek »távlati korszerűsítési tervét«. E döntésnek megfelelően a NATO nukleáris szervezéssel foglalkozó csoportja Ottawában megvitatta az Észak-atlanti Szövetség nukleáris ütőerejének fokozását, és a csapatok csapást mérő erőinek növelését. A kezdeményező szerepet az Egyesült Államok játszotta. Brown hadügyminiszter, a kanadai fővárosban ismertette a közép-európai NATO-csapa- tok tökéletesített rakétahordozó rendszerekkel, új, úgynevezett szárnyasrakétákkal való felszerelésének tervét. Megvitatták a légierők újtípusú bombázókkal történő felszerelésének kérdését is. Ezek a harci gépek mind hagyományos, mind nukleáris bombák szállítására alkalmasak lesznek. Ugyanakkor a NATO vezetői nem változtatták meg korábbi elutasító álláspontjukat a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé bukaresti javaslatával szemben. Ismeretes, a szocialista közösség indítványozta, hogy egy európai katonai konfliktus esetén a két katonai tömörülés mondjon le a nukleáris fegyver elsőként való alkalmazásáról. E javaslat elfogadása kétségkívül komoly lépési jelentett volna a nukleáris háború megelőzésében. Tapodtat sem léptek előre a NATO képviselői a középeurópai fegyveres erők és fegyverzet csökkentése kérdésében. Pedig éppen e téren kellene megvalósítani a nukleáris potenciál gyakorlati csökkentését, amit a szocialista országok javasoltak. Közben pedig az Egyesült Államok a fegyverkezési verseny újabb szakaszát készíti elő, hatalmas összegeket fordít új-típusú nukleáris hordozóeszközök és eszközrendszerek kifejlesztésére. Ilyenek a B—1 hadászati bombázók, az MX-rakéta, a Trident típusú atom-tengeralattjáró, valamint az MK—12A típusú robbanófej. Világos, hogy e tervek megvalósulása egyre jobban függ a különböző rendeltetésű. hatóerejü nukleáris fegyverek lététől. Könnyű megérteni, ez. a gyakorlat aláássa a nehezen elért bizalmat, bonyolulttá teszi a hadászati támadófegyverek korlátozásáról folyó tárgyalásokat. Mindenekelőtt a szárnyas rakétákra vonatkozik ez. Ahelyett, hogy az ilyen korlátozásról tárgyalnának, a Pentagon fel akarja velük szerelni a NATO-szövetségesei t, és meg akarja akadályozni' hogy betiltásukra sor kerüljön. Sz. K. BARKAS 1000-ES TERMOS múlt évben műszaki vizsgázott kis tehergépkocsinkat eladnánk megegyezés szerint. Érdeklődni: ZÖLDÉRT szállítási osztálya, Kaposvár, Noszlopy G. u. 14. A SOMOGY MEGYEI NYOMDAIPARI VÁLLALAT okleveles közgazdászt (iparszakos), vagy számviteli főiskolát végzett munkavállalót üzemgazdász munkakörbe fölvesz Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti vezetőjénél, Kaposvár, Május 1. u. lül. (16269) Ítélet New Yorkban Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elfogadott határozatban ítélte el a fajüldöző fehértelepes rhodesiai rezsim támadásait Mozambik, Zambia és Botswana ellen. A vita három napig tartott New Yorkban, s egyetlen tagállam sem akadt, amelynek képviselője védelmébe vette volna a Smith-rezsim »magánháborúit«. A nyugati nagyhatalmakra gondolunk elsősorban, az Egyesült Államokra és Angliára, amelyek hónapok óta láthatóan egyetlen célt követnek: olyasfajta »kompromisszumos« megoldást keresnek a rhodesiai problémára, amellyel átmenthetik saját befolyásukat a »fekete kontinens« déli részén. Szándékait — látszólag — keresztezik Rhodesia sorozatos agressziói a szomszédos országok ellen. Egy összesítés szerint az elmúlt 15 hónapban 140 alkalommal támadta Mozambikot a Smith-rezsim hadserege. Mindezt azzal próbálják indokolni, hogy Rhodesia külföldi agresszió »áldozata,« és csak megelőző támadásokkal védekezik. Ez a logilca azonban meglehetősen furcsa: a harc valójában az országon belül folyik, s az ellenállás egyre nagyobb méreteket ölt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az utóbbi időben egyre több fehértelepes szedi a sátorfáját, távozik Rhodesiából. E távozás lassacskán a menekülés méreteit ölti. A félreértések elkerülése végett fontos leszögezni, hogy az afrikai lakosság felszabadító harcát vezető mozgalmak nem faji háborút folytatnak, nem általában a fehérek, hanem jogfosztottságuk, elnyomásuk ellen küzdenek S csak természetes, hogy ez a harc a független afrikai országok egyre szélesebb körű támogatását élvezi. A Smith- rezsim, amely nem bír a gerillamozgalommal, a szomszédok elleni agressziókkal igyekszik átmenteni magát. Nyilvánvalóan az a szándék is vezérli, hogy így valamiféle számára, vagy inkább pártfogói számára előnyös kompromisszumra . kényszerítse a szomszédos 1 országokat. A pártfogók helyzete nem irigylésre méltó: egyfelől bizonyítaniuk kell az afrikai országok és a világ előtt, hogy nem támogatják ezeket az agressziókat, másfelől viszont az általuk »igazságosnak« vélt megoldást kell keresniük én propagálniuk. Hogy ez mit jelent? A Biztonsági Tanács 14 pontos határozata kimondja, hogy az egyes tagállamoknak és az ENSZ szakosított intézményeinek pénzügyi, műszaki és anyagi támogatást kell adniuk Mozambiknak, kárpótolva az országot a rhodesiai agresszió okozta veszteségekért. A vitában felszólalók többsége hangsúlyozta a Mozambiknak nyújtandó katonai segítség fontosságát is, a nyugati országok azonban ellenezték, hogy az anyagi segítség fegyverszállításokat is magában foglaljon. Ez már egyáltalán nem lenne érdekükbe vágó. Annál is inkább, mert hírek szerint az amerikai és a brit kormány olyan rhodesiai »rendezési tervet« dolgozott ki, amelyben nemzetközi békefenntartó erő is szerephez jutna. A terv — mint ezt a zimbabwei felszabadító mozgalom képviselője megjegyezte — a hazafiak lefegyverzését, a fehér kisebbség törvénytelen uralmának meghosszabbítását jelentené. Z. I. A Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat fölvesz gyakorlattal rendelkező egysépárelemzőt Jelentkezés: Kaposvár, Füredi u. 37. (102870)