Somogyi Néplap, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-13 / 163. szám
Nélkülözhetetlenek A rnagyaratádi tsz a katonaidejét töltő Vati Gyula nélkül is le tudott volna aratni. Mégsem tette. Vezetőit az elmúlt öt aratás meggyőzte arról, hogy a fiatalember a brigád motorja. Megkezdődött a levélváltás az illetékes parancsnoksággal, és az ifjú határőr ma az egyik SZK 5-öst vezeti valamelyik búzatáblában. — Harminc nap rendkívüli aratási szabadságot kaptam — így Vati Gyula, akit ebédidőben kerestem meg. A homlokáról legördülő verejtékcSep- pek a porral keveredve fekete csikót húztak. Koromfekete hajából ■ élesen világított néhány ősz hajszál. — Még nem a kortól van — mondta neverve, mikor közöltem fölfedezésemet. — Csak 22 éves vagyok. A csurgói szakmunkásképző elvégzése után egyenesen idejöttem a gazdaságba. Amit ezután mondtam, az csak alig menthető -lázitás«. — Választhatott volna olyan gazdaságot is, ahol a kombájnokon már nincs por és izza- dás... — Ez igaz, csakhogy én ma- gyaratád; vagyok. Itt nőttem föl, itt mindenkit ismerek. Jobban érzem magam a tsz- ben, ezen a gépen, mint egy újabb típuson erezném idegenben. Apám is itt traktoro- zik... Ennyivel azonban még nem •»úsztam meg«. — Különben is a mi gazdaságunknak ésszerűtlen luxust jelentene megv.tnni egy ilyen méregdrága »csodagépet«. Itt nem lehetne kihasználni. — Azt qsak elismeri, hogy kényelmesebb — erősködtem színlelt makacssággal. — Nekünk kényelem, a tsz- nek milliós veszteség. Ez esetben a közös érdekei fontosabbak. — Hogyan fogadta a hírt, hogy hazavárják? — Természetesen örültem neki, hogy hiányzóm. Most napi 12 órát dolgozom melegben és porban, de hát azt csinálom, amit én választottam és amihez értek. Ha minden jói megy, három hét altit végzünk iZ aratással, és akkor jut néhány nap a pih.-uésie is. — Es r ? után? — Visszamegyek a laktar yá- ba. Majd a tavaszi vetésekre jövök meg újra, de akkor már mint leszerelt katona. Horváth Lajos 16 évesen ült először kombájnra tíz, évvel ezelőtt. Mikor az első Claas kombájn megérkezett, őt tették rá. A mernyei tsz-ben akkor már mindenki tudta, a fialaiemoer gépe »habzsolja« a szemet. Egy éve személy gépkocsi-vezető a t'z-ben. Mar úgy látszott, hogy többé nem i i be az uvegkalitkatoa, a ni- kor az irodába * 'Vták .. — A kombájn volánjánál most nagyobb szükség van rám, hát jöttem. — Egy ilyen korszerű gépet látszólag semmivel sem nehezebb vezetni, mint egy személyautót. — Ha az országúton kéne kombájnozni, talán így volna. Itt azonban sokkal jobban kell figyelni. Különösen most, hogy sok a dőlt gabona. Percenként kell változtatni a vágóéi magasságát vagy a sebességet. A gép műszertáblája fölött egy különös mérőszerkezet hívta fel magára a figyelmet. — Az a szemveszteségmérő — magyarázta Horváth Lajos. — Akkor dolgozom jól, ha a mutató nem tágít a nullától. Ha így lesz, a tábláról 45 mázsát is leveszünk hektáronként — mondta, majd még bizalmasan hozzátette —: Tudja, a tsz-nek az idén létkérdés, hogy jól sikerüljön az aratás. Közben megtelt a tartály. Ezen a napon már nyolcadszor. — Ma is legalább fél kilencig megyünk. A nyolc vagonnak meg kell lennie — mondta búcsúzáskor. B. F. •Három, arc a, Patyolattól Bátyúk a bejáratnál, bátyú^ a folyosón végesteien végig, egészen a mennyezetig. Leginkább ei jelzi a Patyolat dolgozóinak a nyaralási « főszezont: a szállodák, a Balaton-part üdülői ontják az asztalterítőket, ágyneműket. Régen csak a tavaszi, őszi hajrára mondták, hogy itt a szezon. — Amikor húsz évvel ezelőtt idejöttem, akkor is harminchárom forint volt egy öltöny és negyven egy nagyka- bát tisztítása. Most is. Ez lehet az oka, hogy az otthon is könnyen tisztítható jersey, teriiszter anyagú ruhákat is hozzánk adják. Bezzeg, amikor kezdtem, a gépvasaló ajtaját akár egy hétre is becsukhattam, ha szabadságra mentem, most fél napig sem lehetne... Gyurisics Lajosné, a Munka Érdemrend bronz fokozatával kitüntetett munkásnő tizenkét évig állt a vasalógép mellett, néhány éve pedig gyártásközi ellenőr. Tizenöt vasalónőnek adja ki a munkát. Összeráncolt homlokkal válogat, hogy igazságos legyen. — Elég magas a normájuk, bizony nem könnyű megcsinálni. Egy műszak alatt 210 darabot kell kivasalni, zakót, nadrágot, ami jön. Az egyiket nehezebb, a másikat köny- nyebb elvégezni, nem mindegy. hogyan osztom. Ide egy nehéz, oda egy nehéz, s utána egy könnyű ... Sértődés nincs. Két évem van vissza a nyugdíjig. Annak örülök, hogy Nemesné és a hozzá hasonló munkatársak őrzik tovább azt a szellemet, amelyet mi itt .megteremtettünk. Tudja, éppen vele szoktuk azt mondani, hogy nekünk valaki beadta a becsülettablettát. A szezonban, ha kell, reggel hattól este hatig-hétig dolgozunk, nem nézzük, hogy lejárt a munkaidőnk. Gumikesztyű védi a fiatalasszony kezét a bőrkabáttisztítás ártalmaitól. Nemes József né detazsáló, foltkezelő szakmunkás. Amikor egy evvel ezelőtt bevezették a Somogy megyei- Patyolatnál a bőrkabátfestést, az új munkakört ő kapta meg. — Angyalföldi vagyok, a Fővárosi Patyolatnál kezdtem a szakmát. Amikor férjhez jöttem Somogyba, családias vállalatra leltem. Itt az igazgatótól a legfiatalabb dolgozóig mindenki gondjával, bajával törődünk, igyekszünk egymáson segíteni. Magam is érezhettem a gondoskodást a beilleszkedés idején. Több mint tíz éve megbecsült tagja a közösségnek. A pártvezetőségben ő foglalkozik az agitációs és propaganda- munkával. — Sikeresek a tanfolyamaink, az oktatásaink. Az ifjúságpolitikai vitakörön Eigner Éva volt az egyik legaktívabb, ő az én segítőtársam. Mintha magamat látnám tizenhét éves koromban. Amikor van egy •»rázósabb« darab, együtt törjük a fejünket, hogyan, lehetne úgy megcsinálni, hogy ne okozzunk csalódást annak, aki nekünk adja, oda a kabátját. Társadalmi munka? Ha én megyek, már ő is iratkozik. . Eigner Éva konyhai kisegítőként, négyórásnak «szegődött a Patyolathoz, alighogy kijárta a nyolcadikat. Nehezen találta meg önmagát, és bizony akkoriban nem sok dicséretet kapott, igaz nem is nagyon lett volna miért. Amikor elmúlt tizenhat éves, és az új munkafolyamat, a bőrkabát- festés megkezdődött a vállalatnál, a szakmunkás mellé segítő keLlett. ő lett az. — Nem kell bíztatni. Lelkiismeretesen, türelemmel dolgozik — állítja róla két idősebb kolléganője. ö pedig így beszél: — Nem mindegy, hogy az ember milyen környezetben él. Én szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen emberek vettek pártfogásukba. Ha meglesz a négyéves üzemi gyakorlatom, szakmunkásvizsgát tehetek. Ez a célom. Meg az, hogy olyant legyek, mint Áz üzemben a lakóhelyért! Több tanács és társadalmi szerv vezetői panaszkodnak arról, hogy a községükben élő, onnan eljáró munkások nem nagyon vesznek részt a lakóhelyüket gazdagító társadalmi munkában. — Megértjük őket, hiszen elsősorban üzemeikben kell a feladatokból részt vállálniuk. Mi azonban emiatt hátrányos helyzetbe kerülünk. Többségük ugyanis még a fiatalabb korosztályhoz tartozik, s nem mindegy, hogy amikor egy- egy társadalmi munkaakciót szervezünk, kik vesznek részt abban! Főként az öregekre számíthatunk. Ök azonban — ha szívesen jönnek is — erő hiánvában nem tudnak olyan értékű munkát végezni, mint amilyenre szükség volna. így azután egv-egy munka befejezése sokáig elhúzódik. Nem egy helyen hallottam az ilven panaszt. Másutt azt mondták el. hogy a bejárók arra hivatkoztak: elegendő társadalmi munkát végeznek a munkahelyükön, s otthon, a ház körül is van mit tenni, nincs arra ideiük. hogy más feladatot vállalianak. A Nagyatádi Konzervgyár párt-, szakszervezeti és gazdasági vezetői, amikor ezt a panaszt hallották a körzetükben levő tanácsoktól, elhatározták: segítenek, hogy üzemük bejáró munkásainak a társadalmi munkában szerzett keresete elősegítse azok lakóhelyének fejlődését is. Megállapodtak — s ezzel a bejárók és a városban lakók is egyetértettek —, hogy a kampányt követő legközelebbi szabad szombaton tartandó kommunista műszak keresetének felét a háromfai tanács rendelkezésére bocsátják. Ezt a pénzt költsék a gyermekintézményekre, a művelődési ház fejlesztésére, sportcélra, vagy más, a közösséget gazdagító terv megvalósítására. Amikor ebben döntöttek, elsősorban az vezette őket. hogy a bejáró munkások is ott voltak a kommunista szombatokon, és becsületesen dolgoztak, amikor az üzem, illetve a város fejlődéséért fogtak össze. Másodszor: a bejáró, munkások is — együtt a gvár többi dolgozójával — járuljanak hozzá lakóhelviik előrelépéséhez, otthoni életük szebbé, kulturáltabbá tételéhez. Az elmúlt évek során nagyon sok szép példát lehetett látni arra, hogy a szocialista brigádok miként segítik egy- egy község fejlődését. Több település van, amely évek óta szocialista szerződésben is rögzíti ezit a tartalmas kapcsolatot. A munkahelyen tartott kommunista műszakkal segíteni a lakóhely fejlődését, ez új és követendő kezdeményezés. Lehetővé teszi a bejáró munkásoknak, hogy tevékenységükkel, a termelési feladatok túlteljesítésével egyúttal lakóhelyük fejlődését is elősegítsék! Sz. L. Munkavédelmi ellenőrzések az aratásnál Figyelmeztető elemzés A nagy nyári munka, az aratás, a legtöbb évben sajnos magával hozza a balesetek számának növekedését is. A MÉM szakemberei összesítették a múlt évi baleseti statisztikát, amely javuló tendenciát mutat. 1976-ban az egy évvel korábbihoz képest 3000-rel kevesebb baleset történt. A balesetek gyakorisága is javulást mutat, mind az állami gazdaságokban, mind a tsz-ekben. Az üzemi balesetek 20 százaléka elesésből adódott, az állattartással kapcsolatos munkáknál 18 százalék, a munkagépek kezelésénél 12 százalék, a kéziszerszámmal végzett munkáknál pedig 10 százalék az arány az összes baleseten beiül. A csonkulásos balesetek nagy része a munkagépeknél, éppen az aratási időszakban következett be. Az idei aratásnál — amint a MÉRI. illetékesei rámutattak —, minderre figyelemmel kell lenni; az alapvető munkavédelmi rendszabályok betartása az üzem és az egyén közös érdeke. 1976-ban a halálos balesetek közül 19 traktorral és vontatóval történt, négy alkalommal a védőkeret hiánya okozta a dolgozó halálát. Figyelmeztető, hogy kétszeresére nőtt egy év alatt a munkagépek helytelen kezeléséből bekövetkezett halálos sérülések száma. Az átfogó vizsgálat megállapította, hogy a tsz-ekben dolgozók munkakörülményei még mindig elmaradnak az állami üzemekben biztosított feltételektől, ezért arra van szükség, hogy a közös gazdaságok is fokozottabban ügyel- jenk a munkakörülmények korszerűsítésére. PRÓBASÜTÉS A Sflfőipari Kutató IntŐ7ptf>pn rendszeresen vizsgálják a búza minőségét, kísérletek folynak ú,i sütőipari gépek alkalmazására. valamint új termékek kidolgozására. Képünkön: A próbasülés ellenőrzése. Merjük vállalni ! V alamiféle szégyenérzet tanúi vagyunk. Nem merem megkockáztatni, hogy a változás lebecsülésének minősítsem az effajta magatartást; elképzelhető, hogy az információhiány is közrejátszik. Mindenesetre szégyellem, hogy szégyelljük sikereinket. Talán nem pirulunk miattuk szemlátomást, de szemérmesen hallgatunk róluk. Időnként ugyan föl-fölbukkan a közvéleményben a népesedéspolitika fogalma, de azt tapasztalom, az emberek nem túl nagy meggyőződéssel nyilatkoznak eredményeiről. Ez azért is elgondolkodtató, mert közben rendkívül sokat tesznek a politika megvalósulásáért. Ellentmondás? Ez is azok közé sorolható. Vaamikor arra bíztattuk egymást: ne szégyenkezzünk, merjük vállalni — és kijavítani — hibáinkat, tévedéseinket. Most meg arról kell beszélni, hogy merjük vállalni valamennyiünk erőfeszítésének promet, s a sikert tekintsük a magunkénak? Furcsa szerzet az ember. Pontosan öt évvel ezelőtt — ugyanezen a helyen — Kinek építjük? címmel váltottunk szót o nemzet jövőjéről. Kinek építjük — mármint: a szocializmust —. hangzott a kérdés, s bár nem idézhettek elő borúlátást, aggasztó figyelmet keltő valóságképet festettek a számok. Nem elevenítem föl őket, hiszen más alapom is van ahhoz, hogy mondjak egyet és mást a változásról. Csak eszembe jutott — és újra olvastam — akkor, amikor nem lelkendezve, de elégedetten térhettünk haza a megyei párt-vb'üléséről, ahol felelősséggel számoltattak el úgyszólván minden illetékest tetteinkről. Nem volt kétséges: à határozat súlya, politikai jelentősége és hatása, tettekre serkentő ereje vitt előre nemzeti jövőt építő munkánkban. Igaz, hallottam itt-ott furcsa megjegyzéseket: »A népesedéspolitikai határozatnak nem sok köze van a változáshoz. Elvégre szülésképes korba értek az úgynevezett Ratkó-gyere- kek.~ Ez is igaz. Az egyoldalú megközelítés azonban politikailag is hibás. Gondolják csak meg: elegendő-e a szülésképesség a gyermek vállalásához? Hiszen öt évvel ezelőtt orvos és demográfus, politikus és magánember is azt hangoztatta: meg kell teremteni a gyermekfogadás objektív és szubjektív feltételeit. Végtére is a társadalom biológiai egyensúlyáról van szó; arról, hogy tudunk-e elegendő és minőségileg kifogástalan utánpótlást biztosítani. Az utóbbi években rendkívül sokat tettünk a tárgyi feltételek, a körülmények, a gyermekfogadás lehetőségeinek javításáért. Ezért indokolatlan a szégyenérzet... De ne tekintsék felületes •»eszmefuttatásnak« soraimat, hiszen érvek sokaságával bizonyíthatom valóságtartalmukat, öt év alatt 14,1 ezrelékről 16,5 ezrelékre nőtt az élve születések száma Somogybán. S a szakfőorvos már korábban úgy nyilatkozott: az lenne az ideális, ha minden 1000 emberre 17 élve születés jutna. Így hát megközelítettük a biológiai egyensúlyt? Ki vitathatná? Vagy: a szülészeti ágyak száma Somogybán — 10 000 lakosra vetítve — 10,3-ra emelkedett, s az országos átlag 8,4! Nem. árt észrevenni, hogy némely dologban ütemesebb a fejlődés, mini másutt. De ne vádoljanak egyoldalúsággal: az is igaz, hogy a népszaporulat ma is az országos átlag alatt van, s egynémely összehasonlításban még a sor végén kullogunk. De honnan jöttünk? A fejlődés önmagunkhoz viszonyított mérőszámait sem szabad lebecsülni ... H agy társadalompolitikai siker, hogy Somogybán mtn- denki megértette es a döntés óta minden szerv oda- adóan szolgálja a népesedéspolitika ügyét. S mert végrehajtása hosszú távú feladat, mert a változás közepette újabb és újabb ellentmondások keletkeznek (hadd mondjak csak annyit: sikereink éllénéré látszólag rosszabb a helyzet Somogybán, mint öt évvel ezelőtt volt), szégyenérzetünket okosabb felcserélni a szakadatlan cselekvéssel. Kell-e lakás, bölcsőde, óvoda, jobb egészségügyi, szociális és kereskedelmi ellátás a népszaporulat fokozásához? A válasz nem lehet kétséges. Tavaly az elosztott lakások 14.7 százalékát nagycsaládosok. 59,1 százalékát fiatal házasok kapták! A muoikáslakás-épíitési akció keretében három év alatt 1000 lakás épült vállalati hozzájárulással. Ebből 332 munkáscsaládnak jutott. Igaz, az arányt fordítva szívesebben fogadnám, de az is igaz: a mostani ötéves tervben minden ilyen kívánságot (600 munkáslakás) ki tudunk elégíteni. Az igények nőnek. 1971-ben 2135, 1976-ban 6343 lakásigénylőt tartottak nyilván a megyében. A vágyak jogosak, de nem mindig követelnek azonnali intézkedést... Ezer új óvodai helyet terveztünk, több mint a kétszerese épült meg! Óriási összefogás és társadalmi áldozatvállalás eredménye ez. Mégis: két éve Kaposváron minden jelentkezőt fel tudtak venni, ma már nem dicsekedhetnek ezzel. Jó, hogy az igény a lehetőségek előtt jár, hiszen hajtóerő. De ennyivel? Mintha nőne a »szakadék«, s mintha a túlzott igényeket is a jogosak között tartanák számon. Nem adnak be egyesek túl nagy >*számlát« a társadalomnak? Nem akarják azt is áthárítani, ami az ő dolguk lenne? De menjünk tovább. Több mint háromezerrel nőtt, 1975-ben meghaladta a hét és fél ezret az anyasági sfegélyen levőik száma. Bár nem kielégítő mértékben, de fejlődött a bölcsődei hálózat is. Iskolák, tantermek sokasága épült — és fokozódik a zsúfoltság. Az egészségügyi ellátásban hallatlan eredményeket értünk el csakúgy, mint a nagycsaládosok szociális helyzetének javításában, üdültetésük megszervezésében, a gyermekruházati és élelmezési cikkek választékában. A testületi ülésen konkrét és bizalomkeltő volt az elszámolás. Tettekről, összefogásról, elszántságról tanúskodtak a tények, »s a megszabott feladatok is. Nincs hát okunk a szégyenérzetre. Ha magunkénak valljuk a sikert csak az ösztönözhet további tettekre. A népesedéspolitikai feladatokat nem fejeztük be; folyamatról van szó, s a további fejlődés feltételei is megvannak. Mégis az jut eszembe: a gondolkodásnak, a befelé tekintésnek is — vagy ahogy ma divatosan mondják: a szem- léletnök — gyorsabban kellene követnie a gazdasági-társadalmi változásokat. Nemcsak azok elismerése miatt, hanem azért is, hogy ne támadjon túl nagy szakadék az igények és a lehetőségek között. Mintha kihaltak volna a nagymamák . .. Tudom, nem lehet őket kötelezni a gyermeknevelésre. Mégis: érdemes volna fölmérni, hányán tudnának gyermeknevelést vállalni anyasági segély, bölcsőde és óvoda nélkül azok közül is, akik most élnek a lehetőséggel, esetleg elveszik a helyet a rászorultabbak elől. Nem jó, ha a fiatalok együtt laknak az öregekkel. Mégis: nem lehetne néhol türelmesen kivárni a »szakítás« társadalmi feltételét? V itathatatlan eredménveinkhez a termelés bővülése, s nyomában az életszínvonal növekedése teremtett alapot. Nem mondok újat: a szocialista államnak föltett szándéka, hogy anyagi lehetőségeitől függően egyre jobban levegye a gyermeknevelés anyagi és egyéb gondját a családok válláról. Nem elégedett azzal, amit eddig elért, mi magunk se legyünk önelégültek. De kérem, lássák be: sem a szégyenérzetre, sem a túlzott követelőzésre nincs ok. A szemérmes hallgatás, az egyoldalú szemlélet, a -szakadéktámasztó« követelőzés nem visz előbbre, csak a tisztességes szándék, a tettek sokasága, a türelem és megértés, az alkotó energiák teljes felszabaditasa. Ez a nemzeti jövő alapja — még a népesedéspolitikai határozat végrehajtása szemponrtjábál is. Merjük hát vállalni örömét, sikerét és tetteink esetleges gyöüteánet is. Jávori BéU
