Somogyi Néplap, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-07 / 158. szám
SZÜLŐÉ KINCSEI Nepballada a Italai anyáról "X nemzetiségi kultúra itt, Dél-Somogyban, úgy látszik; halványodni kezdett. Az elöregedés, illetve az elvándorlás folyamata Szulokot sem kerülte el, akárcsak azokat a községeket, melyek a közlekedési csomópontoktól, az ipari központoktól távol esnek. Sajnálnunk kell hát ezt az üdítő színfoltot? Nem, semmi esetre sem. Az aprófalvak helyzete mindenképpen a társadalmi szerkezet kedvező átalakulásának, életszínvonalunk, igényeink fejlődésének biztos jele. Legföljebb a nyugalom oázisai iránti hamis nosztalgia élhet bennünk, s ami ennél jóval fontosabb, a vágy arra, hogy feltárjuk, megőrizzük, mai tudatunkba szervesen beépítsük azt a nemes hagyományt, amellyel ez a község egész megyénk szellemi arculatát szépítette, gazdagította. Mert a városiasodás törvényszerű folyamata felszámolja ugyan a népköltészet, a népzene, a népbabonák társadalmi gyökereit; e vívmányok gondolkodásunk részévé tételével azonban hazafiságunk és internacionalizmusunk mélysége is megméretik. A nyelvi és más nemzetiségi hagyományok ápolásával Szulokon sem állnak jól. Az iskolai tanulók létszáma évről évre csökken, s a kicsinyek német nyelvismerete is erősen megcsappant; a szülők többsége nem tekinti fontosnak, hogy gyermeke — a magyaron kívül — a német nyelvet is elsajátítsa. Évek óta nem él a községben németül jól tudó nyelvtanár. Homok- szentgyörgyről jár át tanítani egy tanárnő, de a kisdiákok az utóbbi fél évben nem kaphattak osztályzatot, mert nem volt meg a kötelező óraszám. S miközben városainkban/egy- re-másra jönnek létre a nép- művészeti i ndíttatású , táncházak, a szuloki fiatalok az összejöveteleken egyáltalán nem, vagy csak alig hajlandók »btecnmusikra«, a rezesbanda dallamára táncolni. Pedig Szulokon is akad példa arra, hogy a népzene szeretete egyáltalán nem összeegyeztethetetlen a beat iránti rajongással! A szalag egyik oldalán talpcsáklandó slágerzene gitárral, erősítővel, a másikon haingszerkísé- ret nélküli sváb népdalok. Rekedtes férfihang énekel, színesen, kedélyesen. A dalocskák egy testes a&z- szonyság és egy cingár férfiú szerelméről, a hosszan tartó frigy kínjairól, a természet szépségéről szólnak, korántsem olyan burkolatlan őszinteséggel ugyan, mint a szalag másik oldalán a divatos táncdalok, ám jóval több költészettel, átérzéssel, ízléssel. S aki a régi dalokat hallgatja, mindössze húszéves. Kösz Magdolna, bár őt is megcsapta a város fuvallata, nem szakított szülei, nagyszülei szellemi hagyatékával. — A Pécsi Tanárképző Főiskola német-orosz szakos hallgatója vagyok. Egy évig tanítottam német nyelvet a szuloki iskolában, ám a körülmények meggyőztek arról, hogy jobb, ha tanulmányaimat nappali tagozaton folytatom. Munkámnak sem a tanulók előképzettsége, sem a szülők tanácstalansága nem kedvezett. Naponta meghallgatom a pécsi rádió német adásait, részint nyelvgyakorlás céljából, részint azért, hogy ne kelljen megtagadnom azokat a hagyományokat, amelyekben felnevelődtem. Kár, hogy egyre több fiatalt hidegen hagy nemzetiségének régi kultúrája. Nem értem, miért. Talán szégyellik? Talán ez az egész nem látszik korszerűnek? Hogy majd évek múlva tartanék-e »népi« esküvőt? Miért ne? Hogy pár esztendő múlva visszajönnék-e Szulokra tanítani? Ezen még nem gondolkodtam, de nem elképzelhetetlen ... Szuloki német népballada cseng vissza a fülemben. Az elhagyott fiatal anyáról, aki egyedül nevelte gyermekét, míg a következő gazdag kérő nem jelentkezett. És az új szerelem — a gyermek végzetét jelentette. Vagy talán az aíiyáét is? »Holnap lesz az örömünnep? Jelenj meg a nagyteremben, Hol a Bíró törvényt ül! A harangszó, melyet hallasz, Lélekharangod legyen, A szomjazó vendégsereg Halálosztó bírád legyen!« Bajban lennék, ha e ballada bölcsőjét meg kellene határoznom. Utalhatnék Württem- bergre — a gyermek Kasper Hauser könnyfakasztó históriájára, és Bürger ködös hangulatú balladái is ott keletkeztek —, ám gyanús, hogy a téma az erdélyi és vajdasági népköltészetben is igen elterjedt. Az alapgondolat itt is, ott is keletkezhetett. De mindenképpen — Közép-Európá- ban jött létre... Lengyel András Könyvespolc Á hatvanadik évfordulóra jelentette meg « Kossuth Könyvkiadó az így látták a kortársak, 1917—1919 című gyűjteményét, mely magyar írók, költők, publicisták vallomásait, cikkeit tartalmazza a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról, illetve annak magyarországi hatásairól. Az olvasó Remete László összeállításában szép és történelem- szemléletileg hasznos kiadványt kapott. A bevezetőből idézünk: »Nemcsak a haladó írók színe- java, hanem a szerkesztőségek azóta elfeledett vagy névtelen robotosai is az előbbiekkel azonos hőfokon méltatták a változást, olykor a mai békésebb idők olvasói számára furcsán ható, misztikus elemekkel átszőtt, naivan lelkendező, néha szinte áhítatos hangvételű cikkeikben...« S mégis, sokszínű az a kép, mely az olvasókban kialakul az októberi eseményekről, azok irányítóiról. Egyúttal folyamatában ismerhetjük meg azt az időszakot is, mély a Magyar Tanácsköztársaság 1919. március 21-i megalakulásáig vezetett. E kötetnek egy, az eddiginél jóval szerényebb és terjedelmében is kevésbé tekintélyes változata éppen húsz éve jelent meg; a mostani kiadás a vizsgált időszakot is tágabbra nyitotta, még szemléletesebb anyagokkal bővítve az összképet. Kronologikusan felépített antológiáról van szó, melynek már a fejezetcímei is beszédesek: »Fut, fut a cár... Megkéstünk kissé, el ne késsünk ... Villámsugár... Hoffmann tábornok megzörrenti kardját... Hadjárat a »boise- vikizmus« ellen ... Virradóra új fény dereng ... Mit mondana Lenin? ... Világtörténelmi hivatás...« S közben egykori újságok illusztratív oldalai, karikatúrák és vezércikkek színesítik a bő terjedelmű anyagot. Az Est, a Budapesti Hírlap, a Déli Hírlap, a Dombóvári Proletár, a Hét, a Friss Újság, a Népszava, a Vörös Újság, az Ifjú Proletár stb. adott helyet legkiválóbb íróink, publicistáink és a mára »névtelenné« váltak októbert festő, emberi megrendülésről és csodálatról tanúskodó tudósításainak, riportjainak, novelláinak, verseinek. Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Tömörkény István, Móra Ferenc, Somlyó Zoltán, Ady Endre, Gábor Andor, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Tóth Árpád, Szabó Dezső, Színi Gyula, Juhász Gyula és mások írásait olvashatjuk az Így látták a kortársak című gyűjteményben. Móricz Zsigmond például orosz hadifoglyokkal beszélgetett és előbb meghökkenve, majd egyre nagyobb tisztelettel tapasztalt». I milyen jól ismeri a katona Tolsztoj munkásságát. S ezt jelnek értékeli. Az ellentmondásos Szabó Dezső novellában I írja meg : a magyar és az orosz szegényember között semmi különbség sincs. Móra Ferenc a szocializmusról - cikkezik. Tóth Árpád megannyi remeket költ, melyekben tiltakozik, jövőt és reményt fest. S kezdik egyre többen értelmezni a forradalmat. Már Leninről is írnak: valót és legendát, de mindent a csodálat hangján. Olyan ember portréja kerekedik ki a cikkekből, aki ezek által valahogy magyarközeli is lesz. A Nagyváradi Napló egyenesen neki tulajdonítja egy magyar honvéd százados szabadulását. A Világ cikkírója, Lovag Ádám pedig azt deríti ki, milyen könyveket olvasott Lenin Genfben. Egyre inkább Magyarországra terelődik a figyelem; a Nagy Októberi Forradalom eseményeit megelőző népnyomorral kezdik összehasonlítani a honi viszonyokat. »Meg ne állj, proletár!... Előre! Előre!« — kiáltja teli torokból a költő. »Rohanunk a forradalomba ...« A Kossuth Könyvkiadó új kiadványával azt a hangulat- világot kívánja az olvasónak, melyet a hatvan évvel ezelőtti események az akkori emberben kiváltottak. A szimpozionmozgalom jövője Interjú a siklósi konferencia után Három napig Siklóson tanácskoztak a nemzetközi szimpozionmozgalom időszerű kérdéseiről, a művésztelepek ügyéről a szocialista országok képzőművész szövetségeinek képviselői. Az értekezleten, részt vett és közreműködött Decsko Uzunov, az Unesco- Aiap elnöke, Dunbar Mar- shaü-Malagola főtitkár, valamint Kiss István szobrászművész, a Magyar Képzőművészek Szövetségének elnöke is. A tanácskozás befejeztével a küldöttek ajánlásokat fogadtak el. 1. A Magyar Képzőművészek Szövetsége felkéri a magyar kulturális kormányzatot, tegyen lépéseket, hogy az Unesco következő plenáris ülésén tűzze napirendre a szimpozionmozgalom témáját. Az országok képviselői szövetségük révén hassanak oda, hogy saját nemzeti delegációik az Unesco előtt is támogassák ezt az ügyet. 2. 1978 januárjában Berlinben összeül a szocialista országok képzőművész szövetségei elnökeinek és első titkárainak értekezlete. A konferencia kérte, hogy tűzzék napirendre a szocialista országokban működő szimpozionok együttműködésének ügyét, és hozzanak határozatokat. 3. A konferencia egyetértett abban, hogy nemzetközi méretű koordinációra és folyamatos információcserére, valamint az ehhez szükséges szervezetekre van szükség. A konferencia örömmel vette a Baranya megyei Tanács ajánlását, hogy átmeneti időre létrehoz Siklóson egy adatbankot. Ez az adatbank mostantól folyamatosan gyűjti az információkat a szocialista és más országokban működő művésztelepekről, és továbbítja azokat. Bencsik István szobrászművész, a magyar szimpozionbi- zottsá« titkára tartotta a magyar küldöttség vitaindító referátumát. — Miben látja a siklósi értekezlet jelentőségét? — A képzőművészek nemzetközi szervezete évek óta meg-megújuló kísérletet tesz, hogy a világon mindenütt elterjedt szimpozionokat összehangolja. A siklósi konferenciára csak a szocialista országok képviselőit hívtuk meg, ez azonban nem jelenti azt, hogy a későbbiekben nem kívánunk európai, illetve világméretű együttműködést. — A konferencián elfogadott ajánlások kötelező érvé- nyűek-e a szocialista országok képzőművész szövetségeire? — Nem kötelezőek. A tanácskozásnak nem volt joga határozatokat hozni. Ennek ellenére bizonyos vagyok abban, hogy minden szocialista ország képzőművész szövetsége magáévá fogja tenni ezeket az ajánlásokat. — Mi indokolja a nemzetközi koordinációt, hiszen a müvésztelepek még egy országon belül is egymástól eltérő profillal és programmal működnek. — Éppen ez indokolja. A mai fejlődési szakaszban egy jól szervezett szimpozionon az egy műre fordított összköltség megközelíti, alkalmanként eléri a megrendelésre készített mű tiszteletdíját. Ugyanakkor egy-egy szimpozion sajátos szakmai programját Európában csak néhány művész tudja kielégíteni. Ha több művésztelep hasonló programmal működik, egy-két telepre nem azok a művészek kerülnek, akik a legtöbb eredményt tudnák felmutatni. Ezért ésszerű a nemzetközi egyeztetés. — Ehhez a meghívóknak sok művészt kell ismerniük. — Igen. A megfelelő információ ugyanolyan fontos, mint a munkához szükséges anyag vagy eszköz. Természetesen ez nemcsak a személyekre vonatkozik. Az említett szakosítás elképzelhetetlen teljes tájékozottság nélkül. A magyar küldöttségnek például be kellett látnia, hogy az általunk helyesnek tartott nívórendszer nem megalapozott. Tudniillik a legjobbaknak tartott művésztelepeknél is vannak sokkal jobbak. A másik fontos tanulság az volt, hogy a mozgalom fejlődésében két fázis figyelhető meg Az elsőben — amely mintegy tizenöt éve kezdődött a világon — aszim- pozionok létrejöttének és a munkának morális indítéka volt: demonstfáció a konformizmus és a manipuláció ellen. — Milyen fejlődési fokon vannak a magyar müvésztelepek? — A létrehozók elég kevés információhoz juthattak, de ahhoz elegendő volt, hogy ar magyar művésztelepek többsége a második fejlődési szakaszban induljon, — Mi a tartalom és a cél a második szakaszban? — A közös munka közös társadalmi felelősséget eredményezett. A szimpozion nevű alkotóműhelyekben létrejöttek a közösség számára szóló, a közösség által »fogyasztható« művészet csírái. A közösséghez szóló mű bonyolultabb mondanivalója miatt viszont jóval bonyolultabb formát igényel. Létrehozása nagyobb anyag- és eszközigénnyel jár. Ezért kellett a szimpozionokat szervezettebbé, ellátottabbá tenni. Az utóbbi harminc évben a szó igazi értelmében kialakult a közösségi élet. Ez azt jelenti, hogy az emberek viszonya a környezetükhöz is megváltozott. E környezet esztétikussá, humánussá tétele nélkülözhetetlen. , Könnyen belátható, hogy az esztétikai Objektumokat (szobrok, kerámiák, képek, textilek stb.) a közösség használja. Ez tartalmilag is meghatározó, hiszen olyat kell mondaniuk, ami sok ember számára fontos és érdekes. Hozzá kell tenni, ez még felderítetlen terület. Azt biztosan tudjuk, hogy kell, a kommunikációs csatornákat azonban még nem találtuk föl. — Milyen helye van a nagyatádi fafaragó alkotóműhelynek ebben a gondolatkörben? — A működtető városi tanács és a közreműködő képzőművészek szövetsége között még ma is arról folyik a vita, hogy a nagyatádi művésztelepnek specifikusan helyi programot keil-e kitűznie, vagy igazodjon a magyar, illetve a nemzetközi szimpozi- onmozgalomhoz. — Erről mi a véleménye? — Semmiképpen se működjön helyi programmal, hiszen csak akkor tudja elvégezni azt a munkát, amelyet Nagyatádon és annak vonzáskörzetében el kell végeznie, ha nem alkalmazkodik a helyi igényekhez. — Ezek szerint nem kell figyelembe venni az ott élő emberek ízlésszintjét? — De igen. Figyelembe kell venni, mint m^gváitoztatan- dót. De a legkisebb mértékben sem szabad alkalmazkodni hozzá. Természetesen mindenki, aki ezzel foglalkozik, tudja, hogy az emberek ízlésének megváltoztatása hosszú folyamat. A nagyatádi alkotóműhely és az ott élő emberek viszonya élő kapcsolat. A művésztelepen felállított szobrokra reagálnak az , emberek. . A hatásra tehát visszahatás következik. A hatás azt célózza, hogy megváltoztassa az ott élő embereket, de az ő reakciójuk is egészen biztosan változtatni fog valamilyen módon a hatást kiváltó művek létrehozói, a művészek gondolkozásán, így változtatjuk meg az emberek gondolkozását, s ezzel egyidőben létrejön a közösségi művészet. Ez a szimpozionmozgalom lényege. Hangulatos este Drahos Béla vendégszereplése KAPOSVÁRNAK nincs margitszigeti szabadtéri színpada, amely nyári színházi előadások, hangversenyek megtartására alkalmas lenne. Am lehetőség mégis akad a holt idény egyhangúságának, ese- ménytelenségének feloldására. Ha a művészetbarát nem rest arra, hogy néhány megállónyit autóbuszozzon, azután három-négyszáz méternyit vad- regiényes környezetben gyalogoljon lépcsőn fölfelé, biztosan megtalálja a számítását. Mert a kaposszentjakabi várromok hangulatteremtő ereje, a kilátás nagyszerűsége kárpótol a fáradságért. Hétfőn estére irodalmi-zenei műsort szerveztek a Barokk Együttes és a Fanómun- kás Kisszínpad közreműködésével. Az igényes összeállítás színvonalát az is emelte, hogy ígéretes tehetségű fiatal fuvolaművészt, a kaposvári születésű Drahos Bélát is vendég- szereplésre hívták. — Szokatlan számomra az ilyen festői környezet — mondta a művész. — Eddigi 14—15 szólóestem mindegyikét teremben adtam, s a Rádió- zenekar tagjaként sem léptem még föd szabad téren. Ennek ellenére örömmel válllatam ezt a szereplést. — A zenekarban nyilván »egyetemes« érdeklődésű muzsikusnak kell lenni. De melyik korszak, melyik irányzat szerzőitől játszik szívesebben szólistaként? — A barokk muzsikusok, elsősorban J. S. Bach alkotásai foglalkoztatnak. De játszottam már Johann Crhistian és Philipp Emmanuel Bach szerzeményeit is. Természetesen az impresszionista Debussy és Ravel sem idegen tőlem. — A legtöbb ifjú művésznek vannak példaképei. — Természetesen. A külföldiek közül elsősorban Jean- Pierre Rampai és Aurele Ni- colet — ez utóbbinak néhány óráján is jelen lehettem. Itthon Jeney Zoli bácsi Bach- fuvolajátékát szinte utolérhetetlennek tartom. — A rendszeres zenekari játék nem akadályozza művészi adottságainak kibontakoztatásában? — Ellenkezőleg. Alkalmazkodásra, közösségi játékra nevel, s ennek hasznát veszem a kamaramuzsi'kálásban is. Drahos Béla önvallomását igazolta a koncert is. A húszas éveinek elején járó művész hibátlan alkalmazkodási képességgel adott elő egy technikailag igén nehéz Vi- valdi-fuvolaversenyt, egy bonyolult Honegger-alikotást, s Debussy hellenisztikusán, finom Syrinxe sem okozott gondot neki. Meggyőződhettünk róla, hogy két hónappal ezelőtt hatvan fuvolás prágai nemzetközi versenyén nem véletlenül nyerte el a második díjat. A tőlük már megszokott igényes, hangulatos produkciókkal működtek közre a Bárodik Együttes tagjai. Az ismeretlen szerzőtől szármázó reneszánsz dallamok, a kedves Stamilz- kompozíció vagy az ismert, mégis megunhatatlan Adbitoo- ni-adagjo remek tolmácsolása, a tökéletes összhang elnyerte a meglepően nagy számú, a romok tetején is üldögélő hallgatóság tetszését. A FONÖMUNKÁS Kisszdm- pad versmondói dicsérendő helytállással, anyanyelvi igényességgel, költészethez méltó átéléssel adták elő Radnóti, Kassák, Szabó Lőrinc és Hermann Hesse műveit. Feltétlenül hatásosabb lenne, ha a kiválasztott költemények nem egyszerűen laza hangulati »aláfestést« nyújtanának a zenéhez, hanem a muzsika korának szellemét is megidéznék. A reneszánsz és barokk költészet elég gazdag ahhoz, hogy ez megvalósítható legyen. L. A. mmmmit U h.
