Somogyi Néplap, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-19 / 168. szám
Súlyos összecsapás Libanonban Elfogadtak egy közös tűzszüneti tervet Rakétákat Is bevetettek a küzdelembe a két szembenálló palesztin frakció harcosai az egyik libanoni menekülttáborban kitört összecsapásban. A vérontásnak végül az arab békefenntartó erők szír csapatai vetettek véget. Képünkön: Egy sérült harckocsi szállítása- (Telefotó: AP—MTI—KS) Pénzügyi tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról) — A kétoldalú termelési kooperáció közepes cégek együttműködésén alapul. Ezek a gazdasági szervezetek azonban nem tudnak annyi információt feldolgozni, mint a nagyvállalatok, s ezért az NSZK kormányhivatalai széles körű tájékoztatást nyújtanak majd, hogy megismerjék a kooperációk létrehozásának és fejlesztésének lehetőségeit. Meg kell vizsgálnunk azt is, hogyan lehetne kiterjeszteni a kétoldalú , együttműködést harmadik országban, főként fejlődő országokban való közös fellépésre is. A megbeszéléseken Faluvégi Lajos pénzügyminiszter pozitívan fogadta az NSZK felvetését a vámigazgatási szervezetek kétoldalú együttműködésének létrehozásáról, ami különösen fontos probléma megoldásában, a kábítószercsempészet elleni küzdelemben nyújthat Sok segítséget. A sajtótájékoztatón megjelent dr. Laurids Hölscher, az NSZK budapesti nagykövetségének első titkára is. (MTI) Palesztin forrásokból jelentették, hogy a Szíriái és a palesztin vezetők vasárnap este végre elfogadtak egy olyan tervet, amely a dél-libanoni harcok teljes beszüntetését hivatott előmozdítani. A megállapodás a Libanonból érkezett palesztin küldöttség hétvégi — damaszkuszi — tárgyalásainak eredményeképp született meg. Hani El-Hasszán — Jasszer Arafat politikai tanácsadója — egy bejrúti lapnak adott interjúban azzal vádolta Carter amerikai elnököt, hogy az úgynevezett »palesztin hazáról« elhangzott állásfoglalásai szándékosan homályosak. Hasszán rámutatott, hogy miközben Carter az arabokat homályos ígéretekkel áltatja, Izraelt dollármilliókat érő fegyverzettel látja el. A palesztin vezető elutasította Carternek azt a legutóbbi indítványát, hogy a megalapítandó palesztin állam lépjen szoros kapcsolatba Jordániával. Andreotti Párizsban tárgyal Giulio Andreotti olasz kormányfő rövid hivatalos látogatásra hétfőn délután Párizsba utazott. Látogatása viszonzás Valery Giscard d’Es- taing francia köztársasági elnök hét hónappal ezelőtti — toszkanai — villámlátogatására, amikor elhatározták: gyakoribbá teszik az érintkezést ‘ a két ország vezetői között. Andreotti Párizsban találkozott és eszmecserét folytatott Raymond Barre miniszerel- nökkel és Giscard d’Estaing köztársasági elnökkel. Callaghan a durhani bányászgyúlésen r , ígért, kért és ijesztgetett A „társadalmi szerződés” ideje lejárt László Balázs, az MTI tudósítója jelenti Londonból: James Callaghan brit miniszterelnök személyes tekintélyének teljes latba vetésével igyekezett eltéríteni az ország negyedmillió bányászát jogos bérkövetelésétől, amelynek kiharcolása esetén a kormány, egész gazdasági stratégiáját az összeomlás veszélye fény:, ?tné. A durhani bányászünnepélyen elhangzott Callaghan- beszéd ugyanakkor az egész szakszervezeti mozgalomnak szólt, amelynek legjelentősebb csoportjai megszüntették a két éven át központilag jóváha„Japán indiánjai •» Ismét hallatnak magukról a japán szigetvilág őslakói, az ajnuk, akiket a később beözönlött hódítók évszázados küzdelemben szorítottak visz- sza jelenlegi lakóhelyükre, Hokkaido szigetére. A »Japán indiánjainak« nevezett és ma már alig 17 ezer főt számláló néptöredék képviselői most “Ajnu Közlöny-« címmel japán nyelvű folyóiratot indítottak kisebbségi jogainak védelmében. Az újság azzal a kéréssel fordult a közvéleményhez, hogy mozdítsa elő a japánok és az őslakosság új alapokon nyugvó, testvéri egységének kialakítását. gyott szigorú bérkorlátozás rendszerét. A többezres bányászgyűlésen a kormányfő — érezhetően nagy szakszervezeti múltjára és ebből eredő bizalmi tőkéjére hagyatkozva — ígért, kért és ijesztgetett. Bejelentette, hogy a kormány e.leget tesz a bányászok régi követelésének: az ősztől fogva fokozatosan 60 évre szállítja le a nyugdíjkorhatárt. Utána a bányászok bérkövetelésére tért rá, és oly módon leckéztette őket, hogy -a szabad bértárgyalások rendszerében persze az oroszlánoké lesz az oroszlánrész, de a munkás- és szocialista mozgalom nem az oroszlánokért van. hanem a gyengékért meg a betegekért is« ... A miniszterelnök az inflációs veszély rémét is előrevetítette. A brit kormányfő váltakozó húrokon játszó beszéde azonban nem érte el a kívánt hatást. Egy-egy mondatára gúnyos közbekiáltások és hurrogások jelezték, hogy a bányászoknak elegük van a fondorlatos szavakból, amelyekkel életszínvonaluk csőkkenését akarják újra meg új ra elfogadtatni velük. Arthur Scargill, a yorkshi- rei bányászok vezére Callaghan előtt felszólalva nyíltan kimondta, hogy a »társadalmi szerződés« ideje lejárt, a bányászoknak csak két év előtti életszínvonaluk helyreállításához is legkevesebb ötvenszázalékos béremelésre van szükségük. Befejeződtek a kárpátaljai hadgyakorlatok A kárpátaljai katonai körzetben, Luck, Lvov és Rovno térségében megtartott hadgyakorlatok szombaton befejeződtek. A gyakorlatok elérték a kitűzött célokat. A manőverben részt vett katonai alakulatok visszatértek állandó szálláshelyükre. Törökország tiltakozik ;3r világbó Szaharai csúcs Marokkó és Mauritánia beleegyezett abba, hogy rendkívüli afrikai csúcsértekezleten vitassák meg Nyugat-Szahara kérdését — közölte vasárnap a Maroc Soir című kormány- párti lap. Mint ismeretes: a spanyolok kivonulása után Marokkó és Mauritánia szállta meg Nyugat-Szaharát, a Polisario Front viszont a terület függetlenségéért folytat fegyveres harcot. Teljes hírzárlat Kairóban Abdel Alim Makluf vezérőrnagy, katonai főügyész vasárnap teljes hírzárlatot rendelt el azzal a vizsgálattal kapcsolatban, amelyet az A1 Takfir Val Hedzsra elnevezésű szélsőséges muzulmán szekta ügyében az ő irányításával folyik. A főügyész hivatalos közleményben jelentette be: a vizsgálat során olyan jelekre bukkantak, amelyek a csoport és »küföldi körök« kapcsolataira utalnak, s ezért tartotta szükségesnek a hírzárlat elrendelését. HELMUT SCHMIDT nyugatnémet kancellár befejezte Kanadában, az Egyesült Államokban és Izlandon tett 12 napos látogatását és Reykja- vikból történt elutazása előtt tartott sajtóértekezletén megelégedéssel szólt látogató körútja eredményeiről. KÉT BOMBÁT DOBTAK a Vietnami Szocialista Köztársaság londoni nagykövetségének épületére hétfőn hajnalban, ismeretlen tettesek. Az egyik robbanószerkezettől, amelyet egy ablakon át hajítottak be, tüzet fogtak a függönyök, a másik az épület bejáratánál okozott károkat. Személyi sérülés nem történt. A merénylet indítékairól egyelőre a részletek ismeretlenek. MEGÁLLAPODÁST ÍRTAK ALÁ Havannában három évre szóló, 95 millió svéd korona értékű fejlesztési segélyről. Ennek értelmében Svédország oktatási felszereléseket és élelmiszeripari berendezéseket szállít a Kubai Köztársaságnak. A MADAGASZKÁRI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG kormánya bejelentette, hogy államosít öt magáncéget. Irányításukra bizottságot állítottak fel 71 MILLIÓ DOLLÁROS kölcsönt folyósít a sertéstenyésztés fejlesztésére Romániának a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank. AZ IRÁNI KÖZPONTI BANK szóvivője közölte, hogy vasárnapi hatállyal valameny- nyi iráni bank számára megtiltották pénzügyi tevékenység folytatását Rhodesiával. A Központi Bank rendelete hangsúlyozza, hogy nem kívánnak kapcsolatokat fenntartani »Rhodesia törvénytelen rezsimével«.., IVAN ARHIPOV, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese hétfőn fogadta Berisizlav Séfért, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnökhelyettesét. 25 SZÁZALÉKKAL felemelik az élelmiszerek és a ben- zja árát Izraelben. Hásonló arányban növekszenek a postai szolgáltatások és a közlekedés díjszabásai is. ANDREW .YOUNG, az Egyesült Államok ENSZ nagykövete tegnap Londonba érkezett. Young Dávid Owen angol külügyminiszterrel elsősorban a dél-afrikai helyzettel és az ENSZ-közgyűlés következő ülésszakával kapcsolatos kérdésekről tárgyal. Törökország tiltakozó jegy- 1 zéket juttatott el Görögországnak, amiért az utóbbi »beavatkozott« egy az Égei- tengeren tartott török légi- és haditengerészeti hadgyakor-' latba — közölte hétfőn az ankarai külügyminisztérium. A török fegyveres erők »Tengeri farkas 1977« fedőnéven július 6—16 között tartották a szóban forgó hadgyakorlatokat. A külügyminisztérium szóvivője szerint szerdán négy görög katonai repülőgép »zavarta« a török légierő parti őrjáratának mozgását, Chios sziget körül. Rawalpindi Bhutto találkozott i híveivel A Ziaul Hak tábornok vezette pakisztáni kormányzat lehetővé tette, hogy a »védőőrizetben« tartott Zulfikar Ali Bhutto szombaton találkozzék híveivel. Az erről szóló hivatalos közlemény szerint a katonai fordulat során leváltott miniszterelnök megbeszélést folytatott az általa vezetett Pakisztáni Néppárt vezetőivel és volt kormányának több tagjával is. A találkozó létrejötte azoknak a lépéseknek a sorába illeszkedik be, amelyekkel a tábornok — legalábbis kijelentései szerint — biztosítani kívánja az októberre kiírt választások »tisztaságát és pártatlanságát«. Szélsőséges csoportok akciói A Franco-rendszert hatalomra juttató 1936-os szélső- jobboldali spanyol katonai puccs 41. évfordulója alkalmából szélsőséges fegyveresek tegnap délelőtt rövid időre átvették az ellenőrzést a magánkézben levő »Radio Madrid« adóállomás felett és kormányellenes jelszavakat tartalmazó magnótekercs leforga- tására kényszerítették az alkalmazottakat. A magukat Grapo elnevezésű dsoport tagjainak valló fegvveresek előzőleg lakásáról hurcolták el a rádió egyik technikusát, majd üzenetük letorgatása után, több mint 9 kiló robbanóanvagot hagyva a rádió épületében, elmenekültek. A csendőrség tűzszerészeinek csak több órás munkával sikerült hatástalanítaniok a pokolgépeket. Az utóbbi napokban különböző spanyol városokban számos robbanószerkezetre vagy pokolgépnek feltüntetett ártalmatlan csomagra bukkantak. Az évforduló miatt merényletektől tartva, a spanyol fegyveres rendőrség, valamint a csendőrség egységei szombat este óta készültségben vannak. Az »Október 1. antifasiszta ellenálló csoport« (Grapo) elnevezésű szervezet éppen egy évvel ezelőtt hallatott először magáról: a szélsőjobboldali katonai puccs 40. évfordulóján a csoport tagjai pokolgépes merényleteket követtek el különböző kormányépületek, illetve francoista emlékművek ellen. Félmillió dollárral Lopott jachton menekültek ■ Szombaton három álarcos, fegyveres bandita Korfu szigetén egy luxusszállodában meggyilkolta a hotel pénztárosát, és félmillió dollár értékű készpénz zsákmánnyal egy lopott jachton elmenekült. A hatóságoknak hétfő reggelig sem sikerült a hajó nyomára bukkanni, annak ellenére, hogy felkutatásában a görög légierő gépei, parti őrhajók., különleges rendőrségi alakulatok vesznek részt. A görög hatóságok az Interpol segítségét kérték, és állandó összeköttetésben vannak az albán, jugoszláv és olasz biztonsági szervekkel. A gyorsjáratú luxusjacht egy Ale- xio Monsello nevű olasz újságíró tulajdonát képezi, akiről eddig nem sikerült kideríteni, hogy a hajón tartózkodott-e. Amennyiben igen, akkor feltételezhető, hogy a banditák túszként foglyul ejtették. Támadás két arcvonalról A Zimbabwei Hazafias Front két vezetője, Magube és Nko- mo sajtóértekezletet tartott a tanzániai fővárosban. A két politikus, akiknek mozgalmát az AESZ, mint a zimbabwei nép egyedül jogosult képviselőit ismerte ei, elítélte a Smith-rezsimmel paktáló afrikai vezetőket. (Telefotó: AP—MTI—KS) Afrika közepén egyre gyakrabban a puskáké a szó. Mindinkább nyilvánvaló: a fajüldöző kisebbségi fehértelepes rendszer nem hajlandó a hatalmat átadni a fekete többségnek, s tovább fokozza terrorját a zimbabwei hazafiakkal szemben. Az események láncolata önmagáért beszél: a Smith-rezsim kivégeztette a zimbabwei Afrikai Népi Unió (ZAPU) több aktivistáját, s a rendőrállam igyekszik tovább növelni katonai erejét. Rhodesia világszerte folytatja a zsoldostoborzást, nagy előszeretettel alkalmaznak angol és amerikai leszerelt katonákat — Vietnamot megjártak előnyben —, de bevesznek volt portugál gyarmati veteránokat, sőt olaszokat is. A zsoldosok ma már a rhodesiai hadsereg katonáinak 30—40 százalékát teszik ki. Rhodesiának annál is inkább szüksége van a külföldi hivatásos gyilkosok alkalmazására, mivel a rendszer gazdasága a férfi lakosság teljes mozgósítása miatt egyre nagyobb munkaerőhiánnyal küzd. A Zimbabwei Hazafias Front adatai szerint naponta 15—30 zsoldos érkezik Rhodesiába, így aztán világos, mire megy el az a 142 millió dollár, ami a Smith-rezsim katonai költségvetését jelenti. A dollármilliók, s a dollárokért gyilkolok azonban nem nyújtanak olyan biztonságot Smith-nek, amilyenre korábban számíthatott. A sa- lisbury-i kormány most kénytelen látszatmegoldást keresni. Miután csődbe fulladt az a korábbi törekvésük, hogy a rendszer fizetett embereit. a törzsfönököket felhasználva állítsanak fel fekete Quisling-kormányt, most újabb tárgyalópartnerek után néznek. A zimbabwei mozgalmak két korábbi elismert vezetője az, akit Smith saját különbékéje. illetve az Owen-terv végrehajtására kiválasztott. Sithole lelkész és Muzorewa metodista püspök békecsinálóként lép fel, s igyekeznek kihasználni az angol—amerikai közvetítési kísérlet nyilvánvaló kudarcát. Amit jelez az is, hogy Owen angol külügyminiszter rendezési tervét még saját kormánya sem tartja elfogadhatónak. A brit politikus elképzelése szerint az átmeneti időszakban nemzetközi békefenntartó erők biztosítanák a rhodesiai politikai rendezés biztonságát. A terv veszélyeire a kabinet egyik tagja, Benn energiaügyi miniszter igen erélyesen hívta fel a figyelmet, s vázolta egy Vietnam típusú afrikai háború kirobbanásának veszélyeit... Ezek a fejlemények egyre érthetőbbé teszik a hazafias erők erőfeszítéseit: Az afrikai egységszervezet librevil- lei csúcsértekezlete a Zimbabwei Hazafias Frontot ismerte el az ország népe egyedüli képviselőjének, ezzel azt a tényt erősítették meg, hogy ez a szervezet vesz részt leghatékonyabban a felszabadító harcokban. A harc folytatódik. Ezt jelzi a Dar Es Salamból keltezett bejelentés: a Zimbabwei Hazafias Front két tagszervezete most egyesíti fegyveres erőit is. Azt jelenti ez, hogy a hazafiak egyeztetve két arcvonalról, északról és kelet felöl indíthatják felszabadító célú támadásaikat. M, G,