Somogyi Néplap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-14 / 138. szám

NB III... NB III... Oózsa-ököfvívógyőzelem Pécsen / Kun B. SE a Vasast is legyőzte Szombaton és vasárnap foly­tatódott az ökölvívó csapat- bajnokság. A nyugati cso­portban mindjárt váratlan eredménnyel. Kiskunfélegy­házán — ahol korábban a K. Dózsa vereséget szenvedett — a nagyon megerősödött Hon­véd Kun Béla SE legyőzte a bajnokság eddigi éllovasát, a Vasast. E találkozóból ugyan '— Pém válogatottsága miatt — egy mérkőzés még hátra­van, ennek a kimenetele azon­ban már nem befolyásolja a végeredményt. A K. Dózsa Pécsen a vára­kozásnak megfelelően győ­zött. Igaz, hogy a viharos légkörű, a kettős leléptetéssel tarkított mérkőzésen nem volt könnyű dolga a kaposvári le­génységnek.. Ezzel együtt most holtversenyben áll az élen a Vasas és a K. Dózsa. így az­tán rendkívül érdekesnek ígérkezik a most szombaton Kaposváron sorra kerülő rangadó, amelyen eldőlhet a tavaszi elsőség. Igaz, hogy a »titokban« pontot gyűjtögető Kun Béla SE is beleszólhat még az első hely dolgába. K. Dózsa — Steinmetz SE 13:7 Vezette: Gregor, Takács. Pontoztak: Barabás, Cselkó, Kovács I., Neményi. Pécsen a sportcsarnokban került sor a mérkőzésre, s bi­zony az ötszáz nézőtől kon­gott ez az impozáns sportlé­tesítmény. A következő mér­kőzésekre került sor. (Elől a kaposvári ökölvívók). Papír­T o t ó ­A 24. heti 13 plusz 1 talá- latos szelvény: 2 2 1 2 x x 2 1 2 1 2 1 x plusz x. A 24. játékhéten .13+1 talá- latos szelvény nem volt. 13 ta­lálatot egy fogadó ért el: nye­reménye 1 048 291 forint! A 12 találátoS szelvényekre 30 385 forintot, a 11-esre 274, a 10 találatosokra 438 forintot fi­zetnek. súly: Vladár ellen Kálmánt a 3. menetben sorozatos sza­bálytalanság miatt leléptet­ték. 2:0. Légsúly: Már az első menetben kihirdették Nagy Z. döntő fölényét Gera ellen. 4:0. Harmatsúly: Ferstek egyhan­gú pontozásos győzelmet ara­tott Előd ellen. 6:0. Pehely­súly: Rajczi — Jerzsabek dön­tetlen. Nemcsak a pontozók véleménye oszlott meg, hanem a szakvezetőké is. 7:1. Könnyű- súly: Varga pontozással vesz­tett Bús ellen. 7:3. Kisváltó- súly: Bogyó pontozással vesz­tett Panduriccsal szemben. 7:5. Váltósúly: Rákosa ponto­zással vesztett Farkas Gy. el­len. 7:7. Nagyváltósúly: Lévai ellen Sifter a 3. menetben fel­adta. 9:7. Középsúly: Rigót Gregor mérkőzésvezető az el­ső menetben mélyütés címén leléptette Cziffra ellen, a pé­csi versenyzőt viszpnt sport­szerűtlenségért zárta ki, így egyik versenyző sem kapott pontot. Félnehézsúly: Istiván ellen Sallait az első menet­ben sérülés miatt leléptették. 11:7. Nehézsúly: A második menetben kihirdették Túri döntő fölényét Markó ellen. 13:7. Hergert Jenő, a K, Dózsa edzője így vélekedett a tör­téntekről : — Szerintem nagyobb arány­ban is nyerhettünk volna. Rajczit én győztesnek láttam Jerzsabek ellen. Rákosa sem érdemelt vereséget, igaz, hogy ez a találkozó éppen Rákosa számára figyelmeztetés volt, hogy esetenként bizonyos pluszra is szükség van a győ­zelem kivívásához. Nagyon jól bokszolt Ferstek, Vladár, Nagy meg Lévai. Rigó sajnos nem vigyázott eléggé. Pécsi győ­zelmünk a Vasas veresége után érdekesnek ígérkezik majd a szombati K. Dózsa— Vasas rangadón. További eredmények az ökölvívó NB I. nyugati cso­portban: A bajnokság K. Dózsa állása: 4 3 — 1 54-30 6 Vasas 4 3 — 1 54-30 6 Bp. Építők 4 2 — 2 45-41 4 Kun B. SE 3 2 — 1 39-29 4 Sv.IM Vasas 4 1 — 3 28-5 fi 2 Steinmetz 3 — 3 18-46 — Idény zárás a kosárlabda NB II-ben Az utolsó tavaszi forduló mérkőzéseit játszották csapa­taink a Nemzeti Bajnokság II. osztályában. Egy mérkőzés azonban még hátravan. Az MNK-fordulók miatt a Tán­csics SE csak holnap játssza le az első hely sorsát is befo­lyásoló mérkőzését Oroszlány­ban. A többi somogyi csapat számára nem sok babér ter­mett. A K. Gazdász és a Ta­nítóképző Főiskola játékosai­nak teljesítményén erősen ér­ződött a vizsgaidőszak: ezek a csapatok nem tudtak teljes odaadással küzdeni. A Fonyó- di Petőfi az egyetlen sikerrel szereplő együttes: szoros küz­delemben tartotta otthon a bajnoki pontokat. Nagy mér­kőzést vívott az Építők a Pé­csi Postással; a pécsiek a szü­net után jobbak voltak ellen­felüknél. Női mérkőzések Fonyódi Petőfi—Soproni KSE 66:64 (26:27) Fonyód: Székely (38), Har- tai (4), Kovács (12), Rákosa (6), Gábos (4). Csere: Gelen­csér, Czékus (2), Harcsa. Ed­zők: Harmatit Gyula és Hor­váth József. A jó iramú találkozón a második félidő 16. percéig a vendégek vezettek. A végén azonban jól hajráztak a fo- nyódiak és elsősorban Székely eredményességével a maguk javára fordították a mérkő­zést. Sabaria—Tanítóképző Főiskola 41:37 (21:17) Tanítóképző: Mikus, Czéh, Fazekas, Gacs, Bartha. Csere: Petrunovics. Edző: Rákosi Márta. Csak egy félidőn át játszott jól a kaposvári együttes. A szünet után hamar elfáradtak, és nem állt rendelkezésre kel­lő számú cserejátékos sem. A képzősök öt győzelemmel zár­ták a tavaszi idényt. Férfi mérkőzések: Pécsi Postás—K. Építők 70:62 (33:32) K. Építők: TóthZ. (14), Tóth T. (13), Gálosi (21), Sziget, Vajda. Csere: Stickel (4) Klopfer, Műdig, Gulyás. Ed­ző: Stettner János. A tartalékos kaposvári együttes a nagy melegben le­játszott találkozó első félide­jében egyenrangú ellenfele volt a négy győzelemmel ren­delkező pécsieknek. Az Építők azonban a szünet után nem bírta a pécsiek által diktált tempót. Sabaria—K. Gazdász 69:60 (35:36) K. Gazdász: Háncs (12), Vojtkó (6), Ronga (18), Vár­aljai (12), Danes (8). Csere: Rehling (4), Varga, Péter, Ma­tus, Diseri. Edző: Vojtkó Pál. Az első félidő 18. percéig igen jó teljesítményt nyújtott a Gazdász. A szünet után — elsősorban centereinek gyenge játéka miatt — vesztették el a mérkőzést. • * • A Táncsics SE kétfordulós MNK-mérkőzést vívott az NB I-es Videotonnal. Az első ta­lálkozóra Budapesten a BHSE tornacsarnokában került sor. A visszavágót Székesfehérvá­ron játszották. A Táncsics Pesten győzött, igaz ugyan, hogy Fehérváron vereséget szenvedett, de összesítésben ő jutott be a legjobb nyolc kö­zé. Táncsics SE—Videoton 97:93 (49:58) Videoton—Táncsics SE 83:82 (51:49) A két találkozón az aláb­biak szerepeltek: Hoffmann, Honti, Csepreghy, Tóth, Né­meth, Nagy, Duppai, Magyar- t fi, Zsámbéki, Gálosi. A leg­eredményesebb dobók: Csep­reghy (43), Tóth (41), Honfi (35), Hoffmann (24), Németh Gyengén hajráznak a somogyi NB Sll-as csapatok fi Székesfehérvári Máv a második (eljutó A labdarúgó NB II-ben is a jövő vasárnap zárul majd a bajnokság. Az élen azonban a 37. fordulóban tisztázódott, hogy a PMSC mellett a Szé­kesfehérvári MÁV Előre a második feljutó az NB I-be. Ügy fest, hogy a Szolnoki MÁV meg az Oroszlány mel­lett a Ganz-MÁVAG is eset­leg búcsúzni készül a máso­dik osztálytól. Itt azonban majd csak a jövő vasárnap dől el, hogy — a már kiesett Oroszlány és Sz. MÁV mellett — melyik csapat búcsúzik. A Székesfehérvári MÁV Előre a K. Rákóczihoz hasonló bravúrt vitt végbe. A fehér­váriak osztályozón kerültek föl az NB II-be, s mint újon­cok, egy év alatt kiharcolták a feljutás jogát. Székesfehérvári MÁV—Ganz MÁVAG 3:2, Várpalota— BVSC 2:1, Kossuth KFSE— Eger 1:1, Komló—Nagykanizsa 3:0, Debrecen—Vasas Izzó 2:1, PMSC—Budafok 2:1, Volán— Szolnoki MTE 3:1, MÁV DAC —Szolnoki MÁV 2:1, Özd— Szekszárd 2:0, Oroszlány— Fűzfő 4:1. Az NB II állása: 1. PMSC 37 23 10 4 82-27 56 2. Szf. MÄV 37 20 8 9 66-52 48 3. Budafok 37 16 9 10 83-60 45 4. SZMTE 37 20 5 12 73-56 46 5. Volán-“ 37 16 10 11 62-40 42 6. Izzó 37 17 8 12 63-42 42 7. BVSC 37 15 12 10 62-53 42 8. Debrecen 37 14 12 11 46-38 40 9. Eger 37 10 8 13 61-62 40 10. N.-kanizsa 37 14 10 13 54-57 38 11. Szekszárd 37 12 11 14 41-51 35 12. K. KFSE 37 13 7 17 50-53 33 13. Várpalota 37 10 13 14 44-50 33 14. MÁV DAC S 7 14 5 18 51-65 33 15. Komló 37 12 8 17 41-51 32 16. Ózd 37 12 6 19 49-59 30 17. Fűzfő 37 9 12 16 42-62 30 18. G.-MA VÁG 37 8 12 17 48-65 28 19. Oroszlány 37 7 10 2P 49-95 24 20. Szf. MÁV 37 7 8 22 29-59 22 Az utolsó előtti bajnoki for­dulóra került sor a labdarúgó NB Ill-ban. Mindhárom so­mogyi csapat a hazai pálya előnyével lépett küzdőtérre. A rekkenő meleg mintha elbá- gyasztotta volna a mieinket: bizony, gyengén hajráztak csa­pataink. Csupán a Siófoki Bá­nyász szerzett egyetlen pontot. A Kiss J. SE veresége — a bajnok BKV Előre ellenében — veszélyes helyzetet terem­tett a kapolyi csapat számá­ra. Az őszi idényben kitűnően szereplő honvéd együttesnek a befejező fordulóban — Má- zaszászváron — jobban oda kell figyelnie, ha el akarja ke­rülni az osztályozót. Véménd—Siófok 2:2 (1:0) Siófok, 1000 néző. V.: Nagy M. Véménd: Doszpod — Kiss, Rótt, Kajtár, Fiochsz, Mács, Gáli (Ta­kács), Törjék, Borovácz, Grubo- rovics, Bencsik. Edző: Szám Fri­gyes. Siófok: Zsuponyó — Tillin- ger, Szilágyi, Babán (Fiath), Bő- zsöny, Kékesi, Horváth L., Sab- ján, Csépán, Bihari, Dróth, Bo- csev. Edző: Puskás Lajos dr. 8. perc: Bencsik futott el a bal szélen, éles beadását a sió­foki védők elhibázták, s Tör­jék öt méterről a kapu köze­pébe fejelt. 1:0. 12. perc: Babán Csépánt futtatta, aki a hosszú sarok­ba lőtt. 1:1. 48. perc: Kékesi fölöslege­sen emelgetett a 16-osnál, el­vétette a labdát, amellyel Tör­jék kiugrott, Dróth a 16-oson belül tudta csak feltartóztat­ni, — szabálytalanul. A meg­ítélt 11-est Rótt értékesítette. 2:1. 60. perc: Bihari—Bocsev összjáték után az utóbbi Kiss és Doszpod között élesen lőtt a kapu közepébe. 2:2. Változatos, jó iramú mérkő­zés volt. A nagy meleg sem bágyasztotta el a csapatokat; a végén igazságos eredmény született. Jók: Kiss, Rótt, Bo­rovácz, Gruborovics, illetve Szilágyi, Babán, Bőzsöny, Csé­pán. Molnár József BKV Előre - Kiss J. SE 3:1 (1:0) Kapoly, 600 néző. V. : Há­mori. Előre: Gőgös — Vári, Sínké, Légrádi, Nagy (Boruzs), Richt- 5cheid, Udvarev (Balogh), Gubán, Füsi, Csukás, Stockbauer. Edző : Borbély András. Kiss J. SE: Rácz — Lakos, Rékási, Küher, Mód, Csatári, G. Kiss, Fábián, Máté (Palotai), Gergelics, Landek, Ed­ző : Kétszeri Ferenc. 12. perc: Stockbauer futott föl, a szabadon álló Füsihez játszott, aki a késlekedő Rácz mellett megszerezte a vezető gólt. 1:0. 46. perc: Ártatlan támadás végén Udvarev ívelt a kapu elé, s Füsi 3 méterről zavar­talanul fejelhetett a hálóba. 2:0. 48. perc: A kitörő Landeket 17 méterre az Előre kapuja előtt felvágták. A szabadrú­gást 17 méterről G. Kiss bom­bázta a jobb sarokba. 2:1. 87. perc: Udvarev, Gubán volt a labda útja, s’ az utób­bi beállította a végeredményt. 3:1. Végig nagy iramú mérkőzés volt. A kapolyi csapat 2:1 után fergeteges rohamokkal próbált egyenlíteni — de ez nem sikerült. A vendégek dol­gát megkönnyítette, hogy Rácz kapus ez alkalommal eléggé Indiszponált volt. Jók: Vári, Richtscheid, Gubán, Füsi, Csu­kás, illetve Mód, G. Kiss, Landek. Kálmán Ferenc Enying-Barcs 1:0 (0:0) Barcs, 200 néző. V. : Hor­váth. Enying: Takács — Kiss, Mol­nár G. (Vass), Lakatos, Saiga, Semjén (Harta), Bereczki, Polgár, Horváth, Bende, Marton. Edző: Egei János. Barcs : Kirmer — Kiss, Karsai, Orsós, Petrinovics, Takács, Otártics, Bátori (Benkő), Studer, Szilágyi, Szekeres. Edző : Lend- vai Miklós. 58. perc: Nagy védelmi hi­bából szereztek vezetést az enyingiek. A labda a kapu előtt 20 méterre álló Márton­hoz került, aki egy csel után már csak a kapussal állt szemben. Kirmer megpróbált menteni, de mellette Marton a hálóba lőtt. 1:0. Közepes iramú és színvona­lú mérkőzést hozott a sereg­hajtók között tanyázó két csa­pat találkozója. A vendégek szerencsés góllal nyertek, a látottak alapján inkább a bar­csi győzelem lett volna reális. A barcsiak hazai búcsúja az NB III-tól bizony nem sike­rült. Jók: Takács, Lakatos, Marton, illetve Karsai, Studer, Szilágyi. Pandur Ferenc További eredmények az NB 111 délnyugati csoportban: Vo­lán Szállítók—EMG Sashalom 2:1, Bp. Spartacus—Pécsi VSK 2:1, Perbál—Lőrinci Fonó 2:0, Dunaújvárosi Építők—Sziget­vár 3:1, Pénzügyőr—Ikarus Alba Regia 3:3, Bp. Építők— Mázaszászvár 2:1, Paks—Sá­risáp 2:1. A bajnokság állása a befejező forduló előtt: 1. BKV Előre 37 27 6 4 81-22 60 2. PVSK 37 20 8 9 80-33 48 3. Perbál 37 17 13 7 C7-44 47 4. Dunaújv. 37 IC 14 7 62-30 4(6 5. Véménd 37 16 13 8 67-47 45 6. Siófok 37 16 13 8 56-37 45 7. Pénzügyőr 37 16 12 9 72-49 44 8. Bp. Spartac. 37 15 14 8 66-46 44 9. Bp. Építők 37 15 10 12 54-36 40 10. Kiss J. SE 37 15 10 12 64-61 40 11. EMG SK 37 14 12 11 41-39 40 12. V. Szállítók 37 13 13 H 45-42 39 L3. Enying 37 14 10 13 53-58 38 14. Szigetvár 37 12 12 13 48-56 36 15. Paks 37 11 8 18 55-75 30 16. Alba Regia 37 8 12 17 47-74 17. M.-szászvár 37 5 12 20 48-72 18. L. Fonó 37 5 11 21 31-69 2;1 19. Sárisáp 37 5 8 24 34-87 18 20. Barcs 37 3 3 31 21-111 9 Bihari fejese nagy helyzetben a véméndi kapust találta el. Megyei labdarúgó-bajnokság Az utolsó fordulóban dől el a bajnoki cím sorsa A bajnokság utolsó előtti fordulójának mérkőzéseit ját­szották vasárnap a megyei labdarúgó-bajnokságban. A Táncsics és a Marcali a vára­kozásnak megfelelően ezúttal is biztosan nyert, így a ka­posváriak továbbra is egy pont előnnyel állnak a táblá­zat élén. A bajnoki cím sorsa tehát csak az utolsó forduló­ban dől el, amikor a két ri­vális egymással játszik Ka­posváron. Nyitott az is, hogy a Gyékényes mellett hányán esnek ki, és mely csapatok. Szerencsés esetben még a je­lenlegi 15. helyen álló Csur­gónak is lehet esélye a benn­maradásra, de adódhat olyan helyzet is, hogy a táblázat 12. helyén álló Somogyszob- nak is búcsúznia kell. Ez a je­lenlegi helyzet. Természetesen az utolsó fordulóban még sok minden módosulhat. Sokat javított helyzetén a Szőnyi SÈ, amely a jelek sze­rint szinte biztosnak látszó ki­eséstől menekült meg az utób­bi hetekben nyújtott teljesít­ményével. A forduló legszín­vonalasabb mérkőzését a Va­sas—Latinca SE összecsapás hozta. Ezen a mérkőzésen vé­gül is igazságos döntetlen szü­letett. Táncsics SE—K. H. Vasutas 7:2 (3:1) ..Kaposvár, 200 néző. V. : Hajdú. Táncsics: Bank — Jezeri (Ko­vácsa), Somogyi, Farkas, Méhes, Drahos (Burcsa), Markovics, Vinkler, Iván, Andorka, Molnár. Edző: Zsoldos László. K. Vasutas: Dörnyei — Méreg (Csajági), Ber­kes, Kaszás, Varga, Steller, Ze- len, Laczkovics (Diósi), Varga II., Szrnka, Bakos. Edző : Laczkovics Lajos. A listavezető győzelméhez egy pillanatig sem fért kétség. Már a harmadik percben ve­zetéshez jutott, igaz, hogy egyenlítettek a vasutasok, sőt szünet után volt lehetőségük a fölzárkózáshoz is. Végül a na­gyobb tudás és a rutin dön­tött. Góllövők: Andorka, Mar­kovics (2—2), Somogyi, Kovács, Farkas, illetve Varga II. (2). Jók: Somogyi, Méhes, Mar­kovics, Andorka. A vasutasok­nál nem volt jó teljesítmény. Rákóczi ifi 11.—K. H. Vasutas ifi 10:0 Simon Ferenc Marcali—Lengyeltóti 3:1 (0:0) Marcali, 700 néző. Vezette: Hardi. Marcali : Bartha — Dunkler, Kusz, Pék, Kiss, Sándor, Szántó, Filagics, Domsa, Borsfái, Izsák. Edző : Borsfái Géza. Lengyeltóti : Benkő — Bodó, Riba, Hosszú, Ba­logh (Smida II.), Nagy, Szabó (Komócsin), Vacsi. Smida I., Tú­li, Pasztusics. Edző: Haszon La­jos. A kissé elbizakodottan kez­dő marcaliak ellen lelkesen és jól játszott a lengyeltóti együttes: Nemcsak mezőny- fölényt harcolt ki, hanem több helyzetet is teremtett. A má­sodik félidőben javultak föl csak a hazaiak, és nagyon meg kellett küzdeniük a győzele­mért. Góllövők: Szántó, Izsák, Borsfái, illetve Vacsi. Jók: Dunkler, Kusz, Pék, illetve Benkő (a mezőny legjobbja), Riba, Túli. Lengyeltóti ifi—Marcali ifi 5:2 Bősz Adám VBKM Vasas—Latinca SE 3:3 (1:1) Kaposvár, 100 néző. Vezet­te: Szabó T. Vasas: Heuthaler — Weisz, Hor­váth (Szálai), Lenti, Kurdi, Er- n.ves, Mali, Borbély. Kiss, Huszár, Bíró. Edző: Fülöp János. Latinca: Király — Batki, Török, Berki, Tóth, Palasics, Beiicza (Csorba), Bán, Ferencz (Kun), Bélák, Ható. Edző : Kisborsó Imre. A rekkenő hőség ellenére is nagyon változatos, jó mérkő­zést játszott az élcsoport két csapata. l:0-ra a Vasas veze­tett, majd 3:l-re a Latinca húzott el. Nagy küzdelem után született meg a végered­mény. Góllövők: Bíró, Ernyes, Huszár, illetve Bélák (3). Jók: Borbély. Kurdi, Ernyes, Máli, Bíró, illetve Török, Bélák. Ki­állítva Kiss, talpalásért, a 85. percben. Rákóczi ifi 11—VBKM Vasas ifi 1:0 Csupor Gyula Balatonlelle—Tab 4:1 (3:1) Balatonlelle, 300 néző. V. Szerecz. Balatonlelle: Both — Brunner,, Bolla (Oláh), Kenéz, Vázsonyi, Csepregi, Berdán, Vass, Makai (Folytatás az 5. oldalon) Egy Tincrics-gól a hét közül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom