Somogyi Néplap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-01 / 127. szám
A kerületvezető Fejlődik Kaposvár zenei étele KISKESERŰ „Gyorssegély” a lábadozónak Megyénk művészeti életének ma is Achilles-sarka a zenei ismeretterjesztés. Tagadhatatlan ugyan, hogy Somogy felnőtt- és diákkórusainak száma, színvonala legalábbis eléri az országos átlagot, ám a hangszeres muzsikálás lehetőségeiről, a hangversenyéletről, a zeneoktatás körülményeiről korántsem mondhatunk sok jót. A hiányosságok okait ter-' mészetesen a megyeszékhelyen találjuk. Nem, nem a közönségigényben; a nálunk föllépő vendég zenekarok sikere, a hangversenylátogatók tekintélyes száma, a több száz zeneiskolai tanuló bizonyítja, hogy a szép muzsikálás Kaposváron sem talál süket fülekre. A személyi és tárgyi föltételek azonban egyelőre semmiképp sem teszik lehetővé, hogy városunk ebből a szempontból is fölzárkózhas- sék a sokat emlegetett versenytársakhoz. Az oknyomozásban feltétlenül a kaposvári zeneiskolánál kell elindulnunk: annál az intézménynél, amelynek a muzsika népszerűsítése szilárd tartópillérének kellene lennie. Nos, a helyszűke itt már-már elviselhetetlen. A tantermekben egymásnak adják a kilincset a diákok, sőt a zeneoktatás más iskolák »kölcsöntan- termeiben« is folyik. Ennek ellenére nincs okunk az elkeseredésre, hiszen elkészült a 40 tantermes új zeneiskola és egy 500 személyes hangversenyterem terve. Mint dr. Kovács Ferenc, a városi tanács elnöke mondta: »-Egyik leglényegesebb feladatunk az alapfokú oktatás fejlesztése, s ebbe a fogalomkörbe a- zeneoktatás is beletartozik. Ezért eltökélt szándékunk, hogy a hatodik ötéves tervben korszerű, minden igényt kielégítő zeneiskola létesüljön Kaposváron.« A távlatok mégsem rózsásak. Felötlik ugyanis a kérdés: ki fog taflítani a 40 tanteremben? A zeneiskolában jelenleg 29 pedagógus tevékenykedik, s még legalább tizenegyre volna szükség. Merényi György igazgató: »Nem kis nehézségek árán sikerült a következő tanévre öt új pedagógust szerződtetni. Ahhoz azonban, hogy elérhessük a negyvenes létszámot, lakások kellenének.« Dr. Kovács Ferenc, a városi tanács elnöke: »A holtpontról mindenképpen el kell mozdulnunk. Azt természetesen nem vállalhatjuk, hogy a Kaposváron letelepedni akaró zenetanárokat lakással várjuk, de fészekrakásukhoz a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban igyekszünk hozzájárulni.« A fészekrakás megkönnyítése nem csupán a zeneoktatás javítása szempontjából döntő. A zenetanárok alkotják ugyanis a gerincét a helyi szimfonikus zenekarnak is, amely az utóbbi időszakban igen kevés dicséretet kapott. Rajtuk kívül színházi zenészek — már amennyi megmaradt — és amatőr muzsikusok a tagjai ennek az együttesnek. S körülbelül tizenöttel vannak kevesebben, mint amennyi egy »egészséges zenekari létszámhoz« kellene. Dolguk nem könnyű, hiszen hangversenyeik alkalmával jó néhány Budapestről, Nagykanizsáról, Pécsről érkezett kisegítőt kell alkalmazniuk, s nem ritkán próba nél- j kül. Ez pedig nyilvánvalóan nyomot hagy produkciójuk I színvonalán. A vergődés láttán sokan már a zenekar lét- jogosultságát is megkérdőjelezték. Az öt új zenetanár érkezése azonban a létszámgondokat részben megoldja. Plusz százezer forinttal kiegészítették az anyagi bajokkal küszködő együttes költségvetését is. összesen 350 ezer forint áll tehát rendelkezésre ahhoz, hogy a tagok bérezését megoldják. Az előzetes számítások szerint a zenekar állandó tagjainak bérezése évente körülbelül 220—230 ezer forintot vesz majd igénybe, a kisegítő mu- muzsikusoké hatvan-hetvenezret. Tehát mindenképpen jövedelmezőbb lenne az utóbbi összegből állandó muzsikusokat foglalkoztatni. A megmaradó pénzösszeget az utazási költségek fedezésére és a karmester bérezésére fordítják. A Latinca Sándor Megyei Művelődési Központ hatvanezer forinttal járult hozzá a zenekar működtetéséhez, »ellenszolgáltatásként« az együttes munkáshangversenyeket váiiaitMegmozduIt hát az állóvíz — a jóindulat cselekvéshez vezetett. A pedagógus- és zenészlétszám gyarapodása. a szimfonikus zenekar költségvetésének növelése, az új zeneiskola tervei természetesen nem jelentik azt, hogy a nehézségek egy csapásra megoldódtak. De legalább elkezdődött a fejlődés! Ha ilyen ütemben folytatódik, bízhatunk benne, hogy néhány év múlva nem kell majd fanyalognunk és lemondóan legyin- tenünk szimfonikus zenekarunk koncertjeinek hallatán. Lengyel András Tél volt és bejött valaki a kerületközpointba. Egész éjjel fájt a szíve — mondta —, szinte égette belül. Nagy Pista bátyám a fejét csóválta, szerinte az infarktus,közeliség biztos jele az ilyesmi. Ifjabb Keserű beültette a szívpanaszost a kocsijába, indult vele Darányból Barcsra — kivizsgáltatni a bajt. Nyárelő van, újra itt ülünk a barcsi Vörös Csillag Tsz darányi kerületközpontjában, s most igyekszünk folytatni a megkezdett beszélgetést. Ö már nem is emlékszik egykori gyors döntésére — csak az újságírói memória őrizte meg. Alacsony, fekete férfi — farmernadrágban, kék alapon fehér csíkos ingben. Nyugodt. Tud-e »pattogni« is? Kisportolt, botondi alkata erőt sejtet. Huszonnyolc éves, s most ugyanabban az irodában dolgozik területvezetőként, amelyben az édesapja tsz-el- nökként tevékenykedett. — Nem furcsa? — Sokat jártam be ide azelőtt is — válaszolja ifjabb Keserű József. — A nyarakat traktoron töltöttem. Apám hozzám szigorúbb volt. mint másokhoz. Ma így fogalmazom meg : következetesen nevelt Pályámra (Keszthelyen végeztem az egyetemet) ez a környezet inspirált. Állattenyésztő szakközépiskolába egyébként Csurgóra jártam. — Itthon lehet-e »próféta«? — Ha próféta nem is, vezető igen, úgy tapasztaltam. Ismertem az itthoniakat ők is engem. Volt, aM megkérdezte: »Most hogyan?« Ügy. mint régen; azt feleltem. Amikor én voltam a »Jóska gyerek«. Mintha illusztrálni akarná az élet, szerelőruhás fiatalember lép be: »Te, kellene a kocsid ...« Gép hibásodott meg, alkatrészért »szaladna« a — Volt, aki megkérdezte: »Most hogyan?« szerelőruhás. »Vidd — így a kerületvezető. — Tudja-e. hogy Kiskeserű- nek hívják az apja, Nagykeserű után? — Tudom, Van ebben egy adag »ami gyerekünk!«-jóérzés is. Hogyan fogadta vajon a »hazahelyezését« ifjabb Keserű? — Itt gyakoraokoskodtam a barcsi szövetkezetben, majd a munkaihelyem is ez a tsz lett Központi mezőgazdászként dolgoztam: 1977 január elsején neveztek ki kerületvezetőnek Darányba. Ez váratlanul ért, mit tagadjam! Még akkor is, ha szó 'volt róla. Megbecsülést éreztem ebben a feladatban. Itt naponta bizonyítani kell. És különösen az a nehéz ebben a munkakörben, hogy nem egyetlen szakterületről van szó, hanem sokrétű feladatok összességéről. Tehát a szakmámon túl is értője kell lennem a dolgoknak. Bhhez ad jó segítséget idősebb es fiatalabb szakgárdáink. Gyakorta találkozom a íőmezőgazdá- szunkkal, a termelési elnök- helyettessel. ök is kijárnak, én is bejárok a tsz-közponiba. Mégis: önállóságot élvez a terület, amelynek Darányon kívül Drávatamási, Drávagár- dony is része. — Milyennek látja ma a darányi embereiket? — Beszélhetnénk most a községkép megváltozásáról, az igények növekedéséről. Fürdőszobás lakások épültek, épülnék, sokszor tsz-kölcsönnel ; s ez nem Ms összeg, kedvező feltételekkel. Mondom, beszélhetnénk erről is, én azonban egy másik dologról szólok: jó a kerületben dolgozók m unkaerkölcse, s ez jövőt ígérő bizonyosság. — Hogyan hangolódnak ösz- sze három falu tsz-tagjai? — Csak kezdetben mentek egymás között rosszhiszemű találgatások, beszédek. Aztán kiderült: az asszonyok jól megértik egymást. Sokat dolgoznak együtt. Nyolc szocialista brigádunk van. ezek sokat tettek azért, hogy kerület legyen a kerület, a szó szoros értelmében. Egyébként: a három településen kívül Ist- vándiból, Kastélyosdombóról is járnak ide a műhelybe dolgozni emberek... A felesége tanárnő, Barcson tanít. Kétéves kisfiúk van. Szolgálati lakásban laknak Darányban. — Építünk a járási székhelyen. — Mi lesz akkor a kerülettel, ha elköltöznék? — Nem szerepel a terveim között, hogy elhagyom. Itt minden dűlőt, folyókanyart, házat ismerek. L. L. Meg kell találni a helyüket Tanácskozás a rehabilitációról Fából faragott „állatkert” A Balatonszárszón élő és dolgozó Halassy László Iparművész faragott ajándéktárgyaiból, az erdő—mező állataiból egy kis »állatkertre valót« kapott lencsevégre fotóriporterünk. SZAPUDI ANDRÁS POFONOK Egy ifjúsági vezető naplójából Furcsa. Majdnem egy órája vagyok itt, és csak most veszem észre a dögnehéz ebédlőasztalt, a komorbarna vitrint, tele porcelán csecsebecsével, a sarokban gunnyasz- tó zongorát, az üveges szekrényt pukkadásig tömve könyvekkel. Csak most látom a cirádás csillárt is, a csavart szárú gyertyatartókat, a rengeteg plüsst, csipkét, horgolt térítőt és egyszerre fázni kezdek. Mintha tél közepe volna, és egy egész évszázad hidege áramlana a falakból. Az öreg jegyzőné bútorai jutnak eszembe gyerekkoromból. Egy földes parasztszobába zsúfolta össze a holmiját, s alig lehetett mozogni a tágas úri lakás méreteihez szokott szekrények, asztalok között. Olyan volt az a szoba, mint egy titokzatos barlang. A jegyzőné is ritkán lépett be od, az ágya a konyhában állt. Szelni, ősz asszony volt, sült alma illata áradt a ruhájából. Ha bevásároltam neki a boltban, mindig adott egy-egy forintot. És könyvet is adott kölcsön. Beeresztett a titokzatos szobába és a portól, homálytól megvakult üveges szekrény belsejében kedvemre kutathattam olvasnivaló után. És találtam ott egy Gárdonyi-sorozatot, ma is emlékszem a kötetek különös penészszagára, amely egyáltalán nem volt1 kellemetlen, sőt én kellemesnek éreztem. Furcsa. Az igazgatóék tágas »nappali« szobáját mintha a jegyzőné bútoraival rendezték volna be. Megint a férfi szólalt meg. — Tudja, kérem, én már az égvilágon semmit sem értek. Semmit. Ez a lány olyan szelíd, szófogadó gyerek volt, hogy álmomban sem gondoltam volna ... — elcsuMik a hangja, legyint. Egy ideges mozdulattal végigsimít a homlokán. aztán rágyújt. Kezében remeg a gyufaszál. — Bocsánat — mondja —, megkínálhatom? — Nyújtja a doboz Kossuthot. — Köszönöm, nagyon keveset szívok — mondom, és teljesen nyugodt vagyok. — Szóval — folytatja —, én azt hittem, ismerem a gyerekeimet Abban meg egészen biztos voltam, hogy a feleségem előtt nincs, nem lehet titka Tecának... — Hogy kezdődött? — kérdezem tárgyilagosan, majdnem hűvös hangon. Fölemeli a fejét, s most az az érzésem, valami gyanakvásféle támadt benne. Talán most fogja megkérdezni, mi közöm ehhez az ügyhöz. De engem már nem zavar. Arra, hogy mi közöm Teca viselt dolgaihoz, nehezen tudnék válaszolni. De abban biztos vagyok, hogy közöm van hozzá. Rendíthetetlenül nyugodt vagyok. A félig elszívott cigarettát elnyomja, majd a zakója belső zsebéből elővesz egy összehajtogatott papírlapot. — Fölírtam mindent — mondja. — Nem tudom megmagyarázni, »miért, de pontosan följegyeztem minden.., Talán, mert folyton rágondoA korszerű egészségvédelemben a gyógyítás mellett nagy szerep jut a betegség megelőzésének és a felgyógyulás utáni rehabilitációnak. Ez utóbbinak három formáját tartják számon: az egészség- ügyit, a társadalmit és a munkahelyit. Orvosak, ápolók, pedagógusok, munkahelyi vezetők és szakoktatók dolgoznak azért, hogy a sérült emberek megtalálják helyüket a társadalomban. Hogyan áll a rehabilitáció ügye Somogybán? — erről tanácskoztak a szakemberek tegnap Kaposváron a városi tanács nagytermében. A legnagyobb figyelmet azok a gyerekek igénylik, akik születési vagy betegség következlok. És mert.;: mert meg akarom érteni ezt a szörnyűséget. .. Már arra is gondoltam, hogy talán én vagyok mindennek az oka. Vagy a feleségem. Higgye el, nem tartozom az öntelt emberek közé, tudom, hogy sokat tévedtem, hibáztam életemben... De a gyerekeimnek mindent megadtam. A feleségem meg különösen ... Valósággal kényeztette őket. Az én gyerekkorom, akárcsak a feleségemé, sivár, szomorú volt. Küszködés, gond, cseléd- sor, háború... Már nem is voltunk egészen fiatalok, amikor összekerültünk. Gondoltuk, legalább, a gyerekeink kapjanak meg minden jót Tudom, vannak, akik azt mondják, evvel rontjuk el őket. Hogy talán Teca is azért tette, amit tett, mert túlságosan jó dolga volt. Megmondom őszintén, én nem hiszek ebben. Itt van a kisebbik lányom, Márta, öt sem neveltük másképpen, s alig egy év van közöttük. Hosszú, csontos ujjaival matat a papírlapon, azután fölteszi a szemüvegét. Aranykeretes. Valahogy nem illik az arcához. (Folytatjuk) menyeként kialakult fogyatékossággal küszködnek. A legnagyobb gondot az okozza, hogy mihez kezdjeneík, ha elvégezték az iskolát — az értelmi fogyatékosok a kisegítőt, a siketek és nagyothallók a számukra kijelölt intézet évfolyamait Mindenképpen meg kell találni számukra azt az elfoglaltságot, amit szívesen végeznek és amire alkalmasak. Tóth László, a megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet igazgatója arról beszélt, miként foglalkoznak a hozzájuk forduló fogyatékos gyermekek pályairányításával. Sajnos, a szülők legtöbbször későn viszik őket az intézetbe, pedig épp ezeknek a gyermekeknek volna legnagyobb szükségük rá, hogy pszichológus és pedagógus segítse őket a helyes pályaválasztásban. A sérült gyerekek többsége idegi sérült vagy beszédzavarral küszködő. Viszonylag kevés — az összes fogyatékos gyereknek harminc százaléka — károsodott valamilyen betegség következtében. Figyelmeztető adat azonban — amint a pályaválasztási intézet igazgatója hangsúlyozta —, hogy emelkedett a mozgásszervi betegek száma. Különösen a fiúk között sok a gerincferdüléses. Az értelmi fogyatékosok az általános iskola elvégzése után lehetőséget kapnak rá, hogy valamilyen szakmát tanuljanak. Sok jó példa van arra, hogy megállják a helyüket Megyénkben azonban nincs olyan szakmunkásképző, amely — a kisegítő általános iskolához hasonlóan — a sérültek oktatásával foglalkozna. Más megyében próbálkoztak vele — sikerrel. A kisegítő iskolában végzett gyerekek gyakran kerülnek hagyományos szakmunkás- képzőbe vagy olyan munkahelyre, ahol nem foglalkoznak velük megfelelő tapintattal. Erről Maitz János, a somogy- vári gyógypedagógiai intézet igazgatója beszélt. Év végén — mikor munkaerőt toboroznak — vállalatok keresik föl őket, aztán a hozzájuk került fiatalokkal már nem törődnek. Az intézetben végzettek így gyakran kiábrándultán mennek vissza volt iskolájukba. Aj somogyvári intézet igazgatója a fogadó munkahelyek nagyobb felelősségére apellált, amikor azt kérte: necsak munkaerőt lássanak az intézetből kikerült fiatalokban, hanem segítsék beilleszkedésüket is. Dr. Környei Vilmos kardiológus a gyermekkori szívbetegségek felismeréséről és azok hatásáról szólt. Már eltűnőben van a reumás láz okozta szívbetegség, még mindig nagy figyelemmel kell kísérni a betegségből felgyógyult gyermekeket, s olyan munkahelyet kell találni számukra, ahol nincs veszélyeztetve testi épségük. Dr. Orbán István, a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet igazgatója azokról a fia- talkorúakról szólt, akik az állami gondoskodás megszűntével nehezen találják meg helyüket a társadalomban. Kaposváron a városi tanács szociális foglalkoztatójában testi és szellemi sérültele, egyedülálló emberek dolgoznak. Az intézmény kezdetben valóban megfelelt a célnak, mamái azonban az ott folyó munka egyre inkább az üzemi termeléshez hasonlít Pedig számolni kell azzal a ténnyel, hogy a foglalkoztatottak között 23-an szellemi fogyatékosok. Ezeket a körülményeket Bódi János igazgató mondta el, hozzátéve, hogy az induláskor 17 vállalattal álltak kapcsolatban, most csak négygyei, s helyzetüket nehezíti, hogy a megyei megrendelőktől ritkán kapnak munkát. Pedig a rehabilitáció elsősorban a hasonló foglalkoztatókban érhető el. A károsodott embereknek arra van szükségük, hogy megtalálják a számukra alkalmas munkát, s így a társadalom hasznos tagjai legyenek. S. M.
