Somogyi Néplap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-29 / 151. szám
V Agymosás derűvel Herbert I. Schiller: Tudatipar made in USA Vajon emberbaráti szere- tetből üdültet-e a hírhedt Pentagon, az amerikai hadügyminisztérium évente két- háromszázezer szegény sorsú gyermeket a floridai és a kaliforniai tengerparton? Társadalombírálóvá válik-e egy krimi attól, hogy a gazdag gyilkos börtönbe kerül? Demokratikus-e az amerikai tömegtájékoztatás attól, hogy három állami tv-állomás informálja naponta a gyanútlan nézőket ugyanarról — és ugyanúgy? Valóban olyan ártatlanok — és ártatlanok-e Walt Disney csodálatos birodalmának gyermek-, varázsló- és állatszüleményei? Ilyen és hasonló kérdésekre kapunk választ a világhírű amerikai szociológus könyvéből, amsiy nemrégiben jelent meg nálunk. A művet joggal nevezhetjük nemcsak az amerikai tömegtájékoztatás, hanem a rengeteget reklámozott amerikai életforma kézikönyvének is. A felsorakoztatott bizonyíték- és idézetmennyiség, a sz'ellemes írásmód azt is lehetővé teszi, hogy pe csupán a tudományos I igényű olvasó, hanem a ke-1 vésbé tájékozott érdeklődő is kíváncsian mélyüljön el a témában, s töprengjen azon, vajon arany-e minden, ami fénylik. Mert Amerikában szinte minden 'fénylik, a reklámszöveget beolvasó tv-bemondók arca, a The National Geographie ízléses fényképei, s a Broadway üzleteinek feliratai. A társadalmat irányító mam- mutvállalatok urainak, a politikusoknak, a tömegtájékoztatás hangadóinak le nem hervad arcukról a mosoly. Mindig mosolyogj, mert csak így vagy képes elhitetni másokkal, az irányítottakkal, hogy a »létező világok legjobbikában« élnek — ez az amerikai sajtó, rádió, s a mindenható televízió jól bevált bölcsessége. A szórakozás, a »kikapcsolódás«, a csinos külsőségekbe való belefeledkezés elernyeszti a figyelmet. A közéletiség pótlása az árudömping feladata, és az így »elaltatott« tömegek könnyen integrálhatók a fennálló rendbe. Mindez nyilvánvalóan elképzelhetetlen lenne eszmei alapul szolgáló mítoszok nélkül. Ezeknek a remekül kiagyalt ideológiai alapoknak az ízekre szedése az, ami Schiller könyvének talán legmélyebb, legmegszívlelendőbb tanulságait adja. Az Államokban hirdetik az egyéni választás és a korlátlan szabadság- jogok mítoszát — de üldözik a kommunistákat és az indiánokat. Fennhangon szónokolnak a semlegességről, a tömegtájékoztatás eszközeinek pártatlanságáról — s ha látszólag nem is foglalnak állást például a tv-ben, megteszik ezt a hirdetések, a léptenÉvadzáró társulati ülés Cyrano, Sipov, Kálvin nem búcsúzik 166 000 néző váltott jegyet az elmúlt évadban a Csiky Gergely Színházba. A társulat tegnap délelőtt 11 órakor összegező ülésen búcsúztatta a színházi évet. Hogy eredmé- ,;nyes időszak volt, azt nem- ; csak a nézők érdeklődése, ha- fjnem díjak — most éppen Molnár Piroska, Pogány Judit és Koltai Róbert tévéfesz- tiváii kitüntetése —■ is bizonyították. Zsámbéki Gábor, a Csiky Gergely Színház igazgatója évad végi beszámolójában utalt arra, hogy a színházat kezdetben az a vád érte: a rendezőké. A mostani évadot a nagy színészi alakítások évadának nevezte. Számos tehetség beérkezett, mások pedig önmaguk eddigi művészi színvonalát múlták felül. A színház munkájára a profilú t- íormálás volt a jellemző, s ez hosszú távon adott és ad feladatokat. A sajtóban és a közvéleményben kedvező kép alakult ki a kaposvári társulat munkájáról. A cél: tovább dolgozni egy olyan színház felépítésén, amelyben mindenki a legmagasabb szinten bontakoztathatja ki tehetségét. Útban a repertoárszínház felé, így is jellemezhető az eltelt időszak. Ezt igazolja az a tény, hogy a társulat a következő évadban is tovább játssza az Erdőt, a Cyranót, a Piros bugyellárist, a Merszi, avagy Sipov kalandjait és — immár a harmadik évét kezdi — a Csillag a máglyán-1. A két studióelőadás is szerepéi a jövő évi műsortervben, melyről más alkalommal számolunk be. Hausz Gyula, a Somogy megyei Tanács - művelődésügyi osztályának a vezetője hangsúlyozta, hogy a szí nház munkájáról beszélni úgy érdemes, ha folyamatról beszélünk, melynek része volt a most befejeződött évad. Pozitívumként említette, hogy a vezetőség mögött erős színészi gárda sorakozott fol. A társulaton belüli jó közhangulat erősítéséhez a pártalapszervezet és az újonnan alakult KISZ- alapszervezet is hozzájárult. Hausz Gyula több mai darabot sürgetett, mely a jelen magyar valóságának gondjait tükrözi. Megállapította, hogy a színház legaktívabb nézőré- tege a közép- és főiskolás fiatalság, s a korszerű színházra fogékony felnőtt közönség. Dr. Huszár János, a Kultu- caüj Minisztérium főelőadója a színházi főosztály köszönetét tolmácsolta, kiemelve modernség-jegyként azt a tényt, hogy a társulat a gondolatiság szintjén akar hatni a nézőkre. Zsámbéki Gábor ezután megköszönte a társulat, illetve a máshova szerződöttek — Réti Erika, Fekete Gizi, Kiss Jenő, Stettner Ottó, Keserű Ilona, Csővári Lenke — munkáját. nyomon az amerikai polgárra zuhogó, kizárólag fogyasztásra ingerlő reklámok. Márpedig az ABC-t, az NBC-t és a CBS-t egyaránt a hirdető nagyvállalatok tartják el... Schiller természetesen nemcsak a tv-műsort és a TV- Guide című folyóiratot veszi nagyító alá, hanem az amerikai sajtó olyan termékeiről is bőséges magyarázatot ad, rrünt az objektivitás, az »ideológiamentesség« és a tudományos megbízhatóság mintaképének tekintett The National Geographie. Bebizonyítja, hogy ha egy lap következetesen elkerüli a politikai, közéleti témájú cikkeket, s a nagyvilág földrajzából kizárólag a természeti jelenségeket és az építészetet tartja említésre érdemesnek, szándékától függetlenül is az apolitikusságra nevelő tőkés rend szószólójává válik azáltal, hogy a világot csak mint turisztikai szempontból szép tájak summázatát mutatja be, a társadalmi ellentmondások feltárása nélkül. A könyv egyik legelké- pesziőbb, hallatlanul elszomorító fejezete arról szól, hogyan hatolt be a reklám, a fogyasztási cikkekkel való irtózatos »agymosás« a kicsinyek — Európában még úgy-ahogy tabunak tekintett — birodalmába, a gyermekkönyvekbe, s Walt Disney színpompás rajz-, báb- és állatfilmjeibe. Másutt az ipari—katonai komplexum és a közoktatás összefonódásáról találunk szinte hihetetlennek látszó adatokat. Külön fejezetben tárgyalja a szerző az amerikai tömegtájékoztatási eszközöknek azt a tevékenységét, amelynek célja a harmadik világ egyelőre többé-kevésbé »fertőzetlen« lakosságának befolyásolása az északi mam- mutvállalatok érdekében. Schiller műve illúzióromboló, sőt — nem túlzás — elkeserítő olvasmány az embef eldologiasodásáról. Összegezésként egy régi Lukács György-idézet felel meg: az egyéniség kibontakozása szempontjából a legrosszabb szocializmus is jobb a jó kapitalizmusnál. Lengyel András VÉGHANTAL r JE6ZAMS Az ének első sora végeztével csend lett. Mintha ebben a csendben valami rémítő felismerés szállta volna meg az anyát, de nem tudta végiggondolni, hogy mi. Meg akart szólalni, először nem jött hang a torkán, azután mégis. Csak annyi, hogy: jaj! Félelem fogta el az embereket, várták, hogy Angyal Sándor kezdje meg az ének második sorát. „Uram, Téged tartottunk hajlékunknak”. Az apa; ki hitte volna harmadnappal ezelőtt, hogy most itt fognak énekelni felette? Vajon mi lehetett az első gondolata, amikor elindult a halál f olyosóján? Tudta-e, hogy ho- a indult? Mi lehetett az utolsó gondolata, amikor érezte, hogy nincs menekvés? Az ének második sora utáni csendet nem hallotta az anya. Csak annyit érzett, hogy valami felett, valami között szédülten lebeg Újra elájult, de tartották két oldalt a lányai. Elvira zokogott, feljajdult, most értette meg mindazt, ami három nappal ezelőtt történt: jött rohanva Sándor bátyja, hogy jaj, uram, Istenem, apátok meg Bálint... Angyal Sándor rővidebb szünetet hagyott, mint az első két sor között. Az utolsó szó- tagot nem is énekelte, levegőt vett, hogy minél előbb kezdhesse: „Mikor még semmi egek nem voltak”. Most azután nem hallani, ki sír, ki sóhajt, ki zokog, csak Népzenét tanulnak A bulgáriai Kötél városkában különös zeneiskola működik. A tanulók Itt nem a klasszikus hangszerek kezelését sajátítják el, hanem a hagyományos bolgár zeneszerszámokon tanulnak meg játszani. Szerte az országban fellépnek a koteli iskola fiatal művészei, akik maguk is tovább fejlesztik az ősi mesterséget. Tanulj! Mozdulj! — Csodálatos . 11 Ez volt az első reagálásom, amikor Mosdóson megpillantottam a tüdőszanatórium parkját. A húszholdnyi területen egykor Pallavicini őrgróf volt az úr. A felszabadulás után az állam tulajdonába került a park is, a kastély is. Ma a parkban már nemcsak a kastély áll, hanem a kiegészítő épületek is ott sorakoznak. Van bölcsőde, óvoda, általános iskola és a természetesen minden, ami egy gyógyintézethez szükséges. — Már mini uszodánk is van — magyarázta Völgyi Attila, aki három évvel ezelőtt került a gyógyintézethez általános iskolai tanárnak. A parkban valóban ott található a két mini medence. Az egyik 6x5 méteres, hatvancentiméter mély a vize, a másik 9x5 méteres, és egy méter mély. — Néhány napja készült el a két medence. Az a tervünk, hogy a gyerekeket a nyár folyamán megtanítjuk úszni. — Persze, az intézet dolgozói sem maradnak sportolási lehetőségek nélkül — mondta Szálkái Attila röntgenasszisztens, a gyógyintézet KISZ-tit- kára. — Még a héten kitisztítjuk a fürdőmedencét, s azután már nem kell a Balatonra vagy Kaposvárra mennie annak, aki úszkálni akar. — Hány dolgozója van a szanatóriumnak ? — Körülbelül kétszázötven. — S hányán sportolnak, mozognak közülük rendszeresen? — A fiatalok szívesen lejönnek a sportpályára. Röp- labdázhatnak, focizhatnak, tollasozhatnak. Remélem, hamarosan már teniszezhetünk is. az ének hangja szárnyal. Járó Bálint __szegény! Még e l se temették, máris megfordulhatna a koporsójában. Bálint halott; tudja mindenki. De hogy miért? Ezt még azok sem, akiknek a szeme előtt ragadta őt magához a halál. Egy valaki van, aki tudhatná, de az nincs itt. Pedig neki kellene legközelebb állnia a koporsóihoz. Bálint, ha élne, emlékezhetne rá; nem is volt olyan rég, hisz nem is régen ismerik egymást -— egyszer nekibúsulva a kettőjük életének; megkérdezte: Zsuzska, te eljönnél az én temetésemre? Azt mondta: igen! Bálint akkor, arra gondolt, hogy szeretné látni: igazán Zsuzska lenne-e, aki as legszomorúbb gyásszal gyászolná el őt? Mind a ketten hangosan, szívből elkezdtek nevetni. Zsuzska azt, hogy ő milyen balga... — Elmennék a temetésedre? Azt hiszed, tudnék én egy perccel is tovább élni azután, ha te nem vagy? Még el sem hangzott végig az ének előző sora, Angyal Sándor kezdte: „Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva”.^ Megzengette teljes erővel, utána a férfiak keményen, mint a kapák száraz akácfa nyelei, megtörhetetlenül; az asszonyok csengve, hajlongva: suhogó nádrengeteg véges-végié beláthatatlan tavakon. „Te voltál és Te vagy, erős Isten”. Az anya felállt, és oda akart menni a koporsóhoz. Melyikhez menjen? Elindult, de megtán torodott Szállt az énekszó. »És te megmaradsz minden időben.« Csendes temetésnek Indult az apa és fia halotti búcsúja. De mar nem az... 3. Csák Albert tiszteletes úr az asztalterítő fekete mintáit nézte. Sándor — a halott testvérbátyja — azt kérte, rövid legyen a szentbeszód, A tiszteletes úr fiatal ember volt. Nem most temetett először. De ezt a két halottat... Mégiscsak az lett volna jó, ha eljön a temetésre a felesege is. A pap intett Angyal Sándornak. Jöhet a második versszak. Úgy gondolta, azalatt rendbe szedi magát; előbb a biblia, az imádság, utána a halotti beszéd. »Az embereket te meghagyod halni.« Csák Albert tiszteletes úr már nem énekelt. Mindjárt rajta a sor. Nem lehet elodázni! Csak addig jusson el, amíg meghallja a saját maga első hangos szavát. »És azt mondod az emberi nemzetnek.« Tegnap este Járó Sándor elment a tiszteletes úrhoz, és azt mondta: eljöttem, tiszteletes úr, hogy megbeszéljük, ami az Isten dolgából ránk tartozik. Hogy mondhatta volna neki : nem, Sándor bácsi, magukra igen, de rám semmi! »Légyetek porrá, kik porból lettetek.« Hangos beszéddel kell szóljon, ő, a pap, Jó lenne elintézni mindent csendben ... otthon is, és most ezen a temetésien is... »Mert ezer esztendő előtted annyi...« A tiszteletes asszony a temetés előtt — életében most először igazán — könyörgött az Istenhez. Bátorságot kért tőle. »Mint a tegnapnak ő elmúlása.« Felhő mögé húzódott a nap, érdes, hideg leheletével idecsapott a szél a Szamosról. Angyal Sándor az ének utolsó sorát is elkezdte. »És egy éjnek rövid vigyá- zása.« Teherautó zakatolt az úton. Lassított már a falu közepén, és ide, a falu végére — lábujjhegyen jött. A harmadik ház előtt álltak meg, azután csendesen kiszálltak az emberek. Először három civil. Balogh István —az új főispán — két társával, azután egy katona: Ivan Ivano- vics Karpatov, a kapitány. A kapuban Ivan Karpatov kapitány sapkájához emelte kezét. A többiek levették a kalapjukat, azután óvatosan beálltak a gyászolók gyülekezetébe. Reggej indultak él. az első útjuk nem ide. hanem ki a Tisza grófok tanyájára vezetett Ott voltak majd délig. Sokáig beszélgettek az emberekkel. Először Kun Mihályt keresték, vele tárgyaltak meg mindent. Megnézték a hidat a túlsó oldalról, azután föl kellett menjenek messze Szatmárig, hogy átjöhessenek a Szamoson. Eljött Kun Mihály is az embereivel. Mind kemény, mogorva paraszt összehúzták a szemüket, nézik a koporsót, káromkodnának, de nem lehet! Ügy jötték, hogy nem is mennek haza egy ideig, elszállásolnak a faluban, szerszámokat is hoztak. (Folytatjuk) — Teniszpálya is van? — Van bizony, csak az a baj, hogy még nem tudtunk finom vörös salakot szerezni. — De ez is lesz, rövidesen kapunk Tatáról. — Hogy mennyire szeretnek sportolni az intézet dolgozói, azt hamarosan megláthatja — mondta dr. Albert Áron főorvos. — Már régóta törjük a fejünket, hogy miként lehetne megmozgatni a munkatársainkat. A sportolást azonban szeretnénk összekötni a tanulással is. Épp ezért indítottuk el a »Tanulj ! Mozdulj!« akciónkat. A részvevőknek nemcsak sportolniuk, mozogniuk kell, hanem tíz verset is föl kell ismerniük. Évente négy »Tanulj ! Mozdulj!« napot tartunk, s azok, akik legalább három alkalommal eljönnek, felismerik a verseket és lefutják a néhány száz méteres távot, emléklapot és könyvjutalmat kapnak. Öt óra felé már vagy har- mincan-negyvenen voltak a sportpályán. Fiatalok, Idősebbek egyaránt. Amíg a kocogás kezdetére vártak, nem tétlenkedtek, hanem az odakészített labdákkal játszottak. Mindenki mozgott. Öt óra után néhány perccel Völgyi Attila néhány bemelegítő gyakorlatot mutatott be, amelyet valamennyien együtt csináltak. A bemelegítés után mindenki legfutotta a körülbelül ötszáz méteres távot. A célba érkezés után a nővérek és az orvosok egymás után húzták a verseket, végigolvasták, azután, megmondták, ki írta és mi a címük. Senki sem hibázott. — Nagyszerű dolog ez!^ — mondta az egyik fiatal nővér. — Már oly régen olvastam verseket, hogy szinte nem is emlékszem rá, talán utoljára a gimnáziumban volt a kezemben verseskötet. — Ezt a sokszorosított, előre kiadott tíz verset mindegyikünk elolvassa már a rendezvény napja előtt — szólt közbe egy másik nővér. — Egyikünk sem akar felsülni a többiek előtt. — Jólesett a kocogás is. Akár mindennap szaladgálhatnánk egy kicsit itt a parkban — mondta az egyik doktornő, aki hároméves kisfiával együtt vágott neki a távnak, s ha lassan is, de mindketten teljesítették. A nap — ahogy kezdődött — játékkal, sportolással fejeződött be. Mosdóson elkezdtek valamit, ami egyelőre szokatlan. Egyelőre. Az első nap bizonyította, hogy az elképzelés jó, életrevaló. Olyannyira, hogy a mosdós! ötletnek máshol is lehetnének követői. Cser Kovács Gábor Somogyi Néplap
