Somogyi Néplap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-01 / 127. szám

Mai fsz — régi szemmel Fogynak az emberek, szaporodnak a gépek A választók érdekében Közösen a megoldásért Kánya kis község; szűk völgyben szorongó falu. A dombon innen Tab. a nagy­község embereket vonzó ipar- vállalataival, odaát meg az egyre fogyó létszámú telepü­lés. — Az egykék községe let­tünk — mondja Antal István, a termelőszövetkezet bérelszá­molója. — Kevesebben szü­letnek itt, mint ahányan meg­halnak. lila délelőtt is teme­tés volt; a fiatalokat meg el­szívja Tab. Ott könnyebb és jobban fizető munkát talál­nak, így aztán csaknem fele­annyian élünk itt, mint a tsz alakulásakor. Siófokon lakott, a háború- bán lerombolták a házukat; a szomszéd csalogatta ide, e csendes tájra. Itt maradt, megnősült, és 1951-ben fele­ségével együtt belépett a ter­melőszövetkezetbe. Két tsz is alakult a faluban; az egyikbe a szegények, a másikba a módosabb gazdák tömörültek. Tag volt Antal István kez­detben, s tagnak jelentkezett 1957. október 24-én is az újonnan szervezett Alkot­mány Tsz-be. — Akkor már csak ez az egy tsz alakult a faluban, ez vette át az előző kettő terü­letét. Fejlődgetünk; hetven- háromban meg egyesültünk a szomszédos községekkel. Altkoriban persze nem volt gép. Tagról jöttek át szánta­ni a vesét rázó »kormos« traktorok. A vetőgépet ló von­tatta. aratni kaszával jártak. A felszabadulás előtt az ura­dalomnak állt ott egy istálló­ja, amit az új szövetkezet ki­sajátított, — ez volt a kiin­dulópont. Később betonsilót kaptak az államtól, s volt hol tárolni a takarmányt. Aztán építkezni kezdtek. A fejlődést a fokozottabb gépesítés jelenti, mint annyi más gazdaságban. Kányán azonban nehezíti a helyzetet a közeli, iparosodó község von­zása. Meg az. hogy távol es­tiek a főútvonaltól. A csend és a látszólagos nyugalom ára az állandó munkaerő- hiány. Az 1973-as egyesülés némileg javított a gondokon: Somogyegresről járnak át dolgozni az asszonyok, fiata­lok, ha úgy diktálja a munka. — Az első gépeket akkor szereztük, amikor megszűntek a gépállomások, s jutányo­sán megkaptuk a használt körmösoket. A traktor lét- szükséglet volt, de a további ' gépekre várni kellett egy ki­csit. 1964—65-ben kezdtünk komolyan vásárolni: kaszáló­gépet és kombájnt, ami a leg­fontosabb volt. Az akkori fia­talok mind traktoron ültek; ők azelőtt a gépállomáson dolgoztak, s ahogy az meg­szűnt, átkerültek hozzánk. Ma már John Deere jár a ha­tárban, de a nyergében az az ember ül, aki hajdan a »kor­mos« nyergében ráztatta a va­csoráját ... Van olyan is, aki visszajött. Ma már egyre többen látják azok közül, akik ipari mun­kára cserélték a mezőt, hogy a könnyebb munkának is »ára van«. Itthon az állattenyész- tésban ugyan előbb kell éb­redni, mint a nap. viszont ha ellátta az állatokat, szabad az ember, dolgozhat otthon. Aki nem fél a munkától, így többet kereshet, mint a gyár­ban. — öt évem van a nyugdí­jig; ha itt elbúcsúzok eldol­gozgatok majd otthon a ház­tájiban. Meg aztán van nekem szórakozásom is: játékvezető vagyok, 1952 óta. Vezettem NB Il-es és megyei első osz­tályú futballmérkőzéseket is, megkaptam már a »bronz-« meg az »ezüstsípot«, s mivel letöltöttem már 25 évet a1 sportpályán, talán megkapom az »aranysípot« is ... Ha a közös jövőjére gondol — mint mondja —, mindun­talan egy mondat furakszik .elő: a gépekkel, a nagyobb megbecsüléssel talán vissza lehetne csalogatni a fiatalokat B. A. A tanácselnök megbök: »Az egy külön regény lenne« — súgja, hogy ne zavarja a beszélőt, aki ’a helyi ABC-áru- ház megépítésének szükséges­ségét bizonygatja. Nincs is kü­lönösebben nehéz dolga: Osz- topánban valóban ideje volna már megfelelő boltot építeni. Csakhogy... — Terv már van? — kér­dezek vissza. — Most készül. Van kivi­telező is, ha kell. A kijelölés­sel vannak problémák. Ezen egy kicsit érdemes el­gondolkodni. Épp a helykije­löléssel? Hiszen azt ígérték, hogy 1973 novemberére elké­szül, s most még nyoma sin­csen az építkezésnek. A ka­posvári járási hivatal elnöke megjegyzi: tudunk két olyan esetről is, amikor alig egy év alatt elkészült az ilyen léte­sítmény. Horváth László országgyűlé­si képviselő már a második ol­dalt írja tele nagyalakú fü­zetében. Van bőven följegyez- nivaló. Nem mintha az oszto- pániak nagyon panaszkodó természetű emberek lennének. A képviselőnek sok település­re kell eljutnia, ha mindegyik választójával találkozni akar, s időközben összegyűlnek a problémák, a gondok. A községekben élők bíznák képviselőjük segítségében. Joggal. Nagy hozzáértéssel nyi­latkozik — akár igazgatási kérdésekben, akár a szociális ellátással kapcsolatban, akár a térmelőszövetkezetek mun­kájáról, akár a közlekedés szervezettségéről van szó. Így egyáltalában nem volt vélet­len, hogy fogadónapján ott volt a község valamennyi politikai, társadalmi- és tömegszerveze­tének vezetője. Csaknem 1300 ember nevében beszéltek, s ha jól belegondolunk, képvi­seletükben nem is túl sok problémát tártak parlamenti küldöttük elé. Az osztőpániak ugyanis már néhányszor bebizonyították, hogy elsőként nem a képvise­lőjük segítségét kérik, hanem megpróbálják megoldani ön­erőből a gondjaikat Az ön­erő nem mindig pénz: számos alkalommal társadalmi munka jelentette a lendítőerőt. A községből 250 ember jár el dolgozni, sokan közülük a So­mogy megyei Állami Építőipa­ri Vállalathoz. így — bár len­ne sűrűbben előforduló —nem keltett különösebb meglepe­tést, »csak« jó érzést, hogy a vállalat egyik szocialista bri­gádja készítette el azt a ját­szóteret, amelyet a közelmúlt­ban vehettek birtokukba a gyerekek. A közös községi tanács el­nöke — 1977. április 1-e óta tartozik közös igazgatás alá Oszlopán és Somogyjád —, Horváth Imre is az eredmé­nyek felsorolásával kezdi. Az általános iskola felújítására 700 ezer forintot költöttek. El­készült a KRESZ-park; az utóbbi időszakban három kilo­méter hosszú járda épült a községben. Végül hozzáteszi: »De...« A beszélgetés, a meg­jegyzések a törpe vízműre te­relődnek. Újabb kutat kellene fúrni, vagy lehet, hogy a re­gionális vezeték ellátja majd a községet vízzel? S ha igen, .mikor és milyen minőségűvel? Egy már biztos: az év máso­dik felében elkezdik az épí­tését. »Minél gyorsabban, mert a költségek emelkednek...« Külön Ösen az országgyű­lési képviselőt a termelőszö­vetkezet munkája érdekelte — maga is ezen a területen dol­gozik, a nagybajomi tsz elnö­ke. Az osztopáni szövetkeze­tét a kedvezőtlen adottságúak közé sorolták. Ad ez némi könnyebbséget, de jelzi nehéz körülményeiket is. Keresik hát a megfelelő utat: a szarvas- marha fajtaváltására, az ál­lomány javítására több millió forintot fordítanák. Támoga­tás nélkül azonban, nem megy. Ez Horváth Ikiszló jegyzet- füzetébe kerül. Mint ahogy az is, hogy új ágazat Oszto- pánban a juhászat: 1980-ra háromezres állományt szeret­nének elérni, ehhez jön majd a szaporulat, a hizlalt bárá­nyok. Ez sem megy önerőből, Állásfoglalás a lakáshasználatbavételi díj egységes értelmezéséről Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium, vala­mint a Pénzügyminisztérium elvi állásfoglalást adott ki a lakáshasználatbavételi díjról szóló jogszabály egyes rendel­kezéseinek egységes értelme­zése érdekében. Egyes taná­csok gyakorlatában ugyanis bizonytalanság mutatkozott a tanácsi bérlakásra megállapí­tott lakáshasználatbavételi díjról engedélyezhető szociál­politikai kedvezmény, vala­mint a lakás kiürítése ellené­ben fizetendő pénzbeli térítés megállapításáról. Azokban az esetekben, ami­kor a tanácsi bérlakás szo­ciálpolitikai kedvezményben részesített bérlője másik vá­rosba vagy községbe költözik, s pénzbeli térítés ellenében a tanács javára lemond bérla­kásáról, új lakóhelyén pedig másik tanácsi bérlakást kap, mindig felvetődik a kérdés, hogy az újabb bérlakás kiuta­lásakor kaphat-e ismét szo­ciálpolitikai kedvezményt a lakáshasználatbavételi díjból. Egyes tanácsok automatikusan ismét megadták a kedvez­ményt, holott az érvényes jog­szabályok kimondják, hogy a tanácsi értékesítésű lakást vá­sárló, valamint a telepszerű többszintes és egyedi több­szintes lakóházat építő vagy vásárló személy részére az építési költségből, illetőleg az eladási árból adható szociál­politikai kedvezmény ugyan­azon gyermekek és más csa­ládtagok után csak egy ízben engedélyezhető. E jogalkotási célnak megfe­lelően kell megítélni a tanácsi bérlakásra megállapított la­káshasználatbavételi díjból engedélyezett szociálpolitikai kedvezmény ismételt meg­adását is. Ennél fogva a taná­csi bérlakásnak az a bérlője, aki újabb tanácsi bérlakást kap, csak olyan gyermeke vagy más eltartott családtagja után részesülhet szociálpoliti­kai kedvezményben, akit az előző kedvezmény megállapí­tásánál még nem vettek figye­lembe, mert csak a lakáskiu­talást követően született, vagy később lett a bérlő eltartott családtagja. Ezt a körülményt természetesen az újabb lakás kiutalása alkalmával megvizs­gálja a tanács lakásügyi ha­tósága. A kedvezmény megíté­lése után utólag azonban visz- szafizetés nem rendelhető el, mert a módosítás az állampol­gár jóhiszeműen szerzett jogát sértené, ellenkezne az érvé­nyes jogszabályokkal. Az ÉVM és a'PM elvi ál­lásfoglalása hangsúlyozza azt a jogszabályt, amelynek alap­elve szerint a tanácsi bérla­kás bérleti joga is pénzértéket képvisel. Ezért helytelen, jog­alap nélküli egyes tanácsi la­kásügyi hatóságoknak az az álláspontja, amely szerint a bérleti jogviszonyról a tanács javára lemondó bérlő csak a kiutaláskor ténylegesen befi­zetett, tehát a szociálpolitikai kedvezménnyel csökkentett lakáshasználatbavételi díjjal azonos összegű térítésre tart­hat igényt. A bérleti jog ér­téke azonos a lakáshasználat­bavételi díj összegével. Tehát azt a személyt, aki tanácsi bérlakásáról a lakásügyi ható­ság javára lemond és a lakást beköltözhetően, tisztán, ren­deltetésszerű használatra al­kalmas állapotban átadja, megilleti a bérleti jog értéké­nek megtérítése, s a korábban kapott szociálpolitikai ked­vezménnyel nem csökkenthe­tik a térítés összegét. Ennek az alapelvnek megfelelően azt a bérlőt is megilleti — ha • tanács javára lemond bérla­kásáról — a lakáshasználatba­vételi díj összege, aki 1971. jú­lius 1. előtt kapta meg a ki­utalást, amikor még nem kel­lett lakáshasználatbavételi dí­jat fizetnie. Növelik az ü veghomoktermelést Keresett termék világszerte az üveggyártás alapanyaga, az üveghomok, amelyet hazánkban az Érc- és Ásványbánya Vállalat dudántúli művének fehérvárcsurgói üzemében bá­nyásszák. Az idén 410 ezer tonna — a legfinomabb fehér- üveg gyártására is alkalmas — üveghomokot dolgoznak föl. A most folyó rekonstrukció befejezése után 1980-ra terme­lésük eléri az évi 550 ezer tonnái, s ebből százezer tonná­nyi .kerül tőkésexportra. Képünkön: a tárolótéren speelális gépek segítik a rakodást. íMTi-fotó —- Branstetter Sándor íelv.) * Szövevény É rdekek szövevénye; sűrű. kusza, nehezen áttekinthető helyzet Ez lenne mai témám lényege? Nem. A ha­tósági magatartás foglalkoztat, amely előírások és rendeletek, presztizsokok és a »szintkülönbségek« hangsú­lyozása miatt még bonyolultabbá, néha kilátástalanná tesz egy-egy ügyet. S az útvesztőben rendre eltűnik az ember... Eltűnik igazságkereső szándékával, törvénytiszteletével és egyéni — a társadalom által elismert — érdekeivel együtt; ráadásul anyagi és erkölcsi veszteség éri. Példám nem - ál­talános: konkrét történethez és nevekhez fűződik. De egy eset fölkorbácsolná-e a szenvedélyeket, ha csak egy lenne belőle?... Döntsék el Önök! Házépítésről és bonyodalmairól lesz szó. Huszonöt akta fekszik előttem: határozat, fellebbezés, panasz és kérelem, jegyzőkönyv és terv — pedig az iratok egy része már »el­tűnt«. Szembesíteni szerettem volna az álláspontokat. Fájda­lom; éppen az erre alkalmas dokumentumokat »nyelte el« a föld. Mégis találtam bizonyítékot — igaz, nyomozó mód­jára, nagyítóval kutatva az iratok részleteit. Egy ember házat épít. A neve: Sümegi József. Kapos­váron, a Bartók Béla utca 136. szám alatt vett egy telket Lőrincz Páltól és feleségétől. Nagy »birtok« volt ez, jócs­kán maradt belőle az eredeti tulajdonosnak és családtag­jainak; néhányat még el is adhatott. Mégis ő a háborgó, az »ügyet kovácsoló«, a másikat építési szándékában rend­re akadályozó ember. S a hatóság — nehéz kimondani — közreműködik ebben. Az »utolsó cérnaszál«; Sümegi József panasza. Ebből idézek egy mondatot: »Amikor az állam óriási terhet vál­lal a lakásépítésben, akkor az egyénileg vállalkozó családok helyzetét — ha támogatni nem is (bár ez sem volna tör­vénytelen) — igazán akadály- és bürokráciamentessé kel­lene tenni.« Nem az áskálódó, hanem a kétségbeesett em­ber szava ez. Sümegiék szép házat terveztettek. Nemcsak mára, nem­csak önmaguknak, hanem az »utókor« számára is. Meg­osztott szintű, modem családi ház ez — a tetőtér haszno­sításával. Építési engedélyt kértek rá. Igaz, a magánter­vezői szakértő bizottság nem javasolta ezt a tervet, de saját nyomtatványán az áll, hogy az építési hatóság nem köteles figyelembe venni észrevételét. (Nem is tudom, mi­re való ez a bizottság???) Sümegiék 1976. június 18-án megkapták az építési engedélyt. A 15 nap fellebbezési idő lejárt, hozzákezdtek az építkezéshez. Telekszomszéduk (Sza­bó Sándorné, Lőrincz Pál lánya) azonnal föllebbezett. Ki­fogásolta, hogy a telekhatárra épül a ház, s ez sérti az ér­dekeit A megyei építési osztály előadója szerint határidőn belül fellebbezett, Sümegiék szerint szq sincs erről. Nézem a papírt 1. A fellebbező »elfelejtette« aláírni. 2. Az ok­mányon bélyeg van, de dátum nincs. Felső szegélyére egy előadó piros ceruzával ráírta, hogy: »beérkezett 1976. VII. 9-én«. Csak azt nem vette észre, hogy az okmánybélyegen van egy — csak nagyítóval kivehető — dátumbélyegző: 1976. július 20! Ki »tévedett?« A város? A megye? Egyik hatóság sem iktatta az okiratot... M e kívánják, hogy elmondjam az ügy minden részle­tét. Tény, hogy a másodfok (a megye) a panaszos­nak adott igazat egy korábban saját maga által fe­lületesen kezelt és hibás határozat alapján, amely — a te­lekméreteket rosszul rögzítve — szabadon álló. egyszintes házak építését tartotta jónak. A várost új eljárásra köte­lezték. Az I. fokú hatóság felfüggesztette korábbi építési engedélyét, erről Sümegiék azonban azt mondják: nem érte­sültek róla. Építkeztek tovább. 1976. augusztus 14-én megszü­letett a második építési engedély, amely ugyancsak a telek­határra építést írta elő, és kisebb módosításokat, valamint azt, hogy Sümegiék saját költségükön helyezzék át a vízórát (Dőrinczék szolgalmi jogot élveznek) az ő telkükre. A szomszédok újra föllebbeztek, és újra a határidőn túl. Ne­héz ugyanis elképzelni, hogy az augusztus 14-i építési en­gedélyt csak 31-én kapták kézhez. Bizonyíték nincs. A tértivevények »eltűntek« az irattárból. Most is utólag — és külön felszólításra — írták alá a fellebbezést, s újabb határozatok születtek. < A sorozatos panasz nyomán vitatkozik a város és a megye. Nem tudják eldönteni — s ez a mai napig sem si­került —, hogy a ház tetőtérbeépítésesnek. tehát egyszin­tesnek avagy kétszintesnek minősül. A városi osztály a tetőtér mellett, a megyei a kétszintes mellett szavaz, s a vitának Sümegi issza a levét. Nem vagyok szakember, de áttanulmányoztam az Országos Építésügyi Szabályzatot Véleményem a város felé »hajlik«. Döntsön, aki jobban ért hozzá. A határidő már nem lehet vitatéma. A felületes ügyin­tézés igen. A sorozatos hibák, tévedések és rosszindulat láttán is okvetlenül annak van igaza, aki panaszkodik? És annak, aki másodfokon, tehát »magasabb szinten« dönt? Hiszen a megye szép lassan visszaáll eredeti véleményétől. Nemtudomhányadik határozatában már ő is a telekhatárra építés mellett tör lándzsát, s csak formai kibúvókat keres. Az egyszint — kétszint vita azonban ma sem dőlt el. S a felsőbb szint — ezúttal nem emeletre gondolok — görcsö­sen törvény- és jogszabálysértéssel vádolja az »alsóbb szin­tet«. A két ház kétszáz méterre van egymástól. Nem lehet­ne végre a hatóságok képviselőinek személyesen megbeszél­ni és egységesen értelmezni az országos szabályzatot? Sümegiéknek azóta tető alatt van a házuk. Részleges le­bontással, bírsággal és más egyébbel fenyegetőznek a ha­tározatok, mintha csakugyan engedély nélkül építkezett volna. Hogy a ház nem magasabb a körülötte levő föld­szinteseknél? Ki veszi észre? Egy év alatt alig volt négy vagy öt helyszíni szemle... Újabb jegyzőkönyvek, átiratok, döntések születtek, s megvallom, igencsak feltűnt, hogy a 25 akta között öt ha­tározatban (!) olvastam a kérlelhetetlen kijelentést: Felleb­bezésnek helye nincs. Ugyan már, hogyan bonyolódhat mégis ez a beláthatatlan szövevény? A ház áll. Szép és korszerű. Meggyőződésem: nem ellentétes az előírásokkal, csak a volt telektu­lajdonosoknak nem tetszik. Ki és miért támogatta őket jogtalan »ügybuzgalmukban«? Volt értelme? Le­het hivatalos fórumon képviselni egy olyan álláspontot, miszerint inkább a több százezer forintos házat kell »áthe­lyezni« és nem a kétezer forintos vízaknát? Lehetne a szomszédtól hat méterre építeni egy családi házat, amikor mindössze 15,10 méter keskeny a telek? Vagy miért járult hozzá a hatóság egy földterület ilyen nadrágszíj-parcellás kialakításához? És meddig lehet gyötörni egy állampolgárt, aki ha valamiben hibát követett volna el, akkor sem fér­het kétség jóhiszeműségéhez... M ost ott tart az ügy, hogy Sümegiék kérjenek »fenn­maradási engedélyt«. Már enyhült a föhivatal. Az. építési engedély nyomtatványszövegét hibáztatják (három éve használják ugyanezt!), s »belátták«, bírságnak sincs helye, mert »az engedély nélküli építkezésre nagy­részt az első fokú építésügyi hatóság jogszabálysértő eljá­rása miatt került sor«. És csakugyan jogszabálysértő volt ez a határozat? Lélekmérgező szövevény ez. Ha a hatóságnak egy év — vagy három — kevés is volt hozzá, most ‘megtanulhat­tam, hogy mi a különbség a tetőráépítéses és a kétszintes ház között. Jávori Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom