Somogyi Néplap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-01 / 127. szám
1 life®/ A kormányt nyugtalanítják Carter kijelentései Ligái Állón izraeli külügyminiszter kedden magához kérette Sámuel Lewist, az Egyesült Államok nagykövetét, és a legélesebb formában tiltakozott amiatt, hogy Carter elnök az utóbbi időben több olyan kijelentést is tett, amelyek az izraeli kormány véleménye szerint »olyan új elemeket visznek be a közel-keleti problémakörbe, amelyek csak tovább keményíthetik a máris merev arab álláspontot-«. Az izraeli kormányt — mondotta Állón — azok a nyilatkozatok nyugtalanítják, melyek szerint a palesztinoknak hazára van szükségük, jogosultak izraeli kártérítésre, s amelyek azt szorgalmazzák, hogy Izrael ürítse ki az 1967. évi háborúban elfoglalt arab területek jelentős részét. Az amerikai nagykövet ígéretet tett az izraeli külügyminiszternek, hogy tájékoztatni fogja Washingtont Tel Aviv »aggodalmairól«. A Demokratikus Mozgalom a Változásért elnevezésű, újonnan alakult párt megnyerése érdekében Menahem Begin, a LIKUD tömb vezetője kedden levélben tájékoztatta a mozgalom vezetőjét arról az elhatározásáról, hogy a miniszteri tárcák elosztását a koalícióban részt vevő összes pártok jóváhagyásától teszi függővé. Madrid Lemondott a képviselőház elnöke Torcuato Fernandez Miranda, a spanyol képviselő ház elnöke, tegnap sajtóértekezleten jelentette be. hogy egy héttel ezelőtt benyújtotta lemondását János Károly királynak, aki azt elfogadta. Elhatározását nem indokolta, csupán any- nyit mondott, hogy a király iránti lojalitása késztette a Hollandia A túszokat már nem akarják maiikkal vinni Nem sietnek a válasszal a holland hatóságok a terroristáknak arra a javaslatára, hogy jelöljenek ki közvetítőt a tárgyalások folytatására. Bár Hágában a kora esti órákban is folytatta tanácskozásait a kormánynak a dél-malukui terrorakcióval foglalkozó öt tagja, az asseni sajtóközpontban az igazságügyminisztérium képviselője az esti órákban azt mondottá, hogy egyelőre nincs válasz a javaslatra. A minisztérium képviselője egyébként nem támasztotta alá, de nem is cáfolta azt a jelentést, hogy a terroristák esetleg az afrikai Benin Népi Köztársaságba, a volt Daho- meybe szeretnének benni. Benin korábban jelezte, hogy egyetért a dél-malukuiak függetlenségi törekvéseivel. Egyelőre azt sem tudni, váljon továbbra is ragaszkodnak-e a I két terrorista csoport tagjai ahhoz a követeléshez, hogy velük együtt külföldre mehessen a korábban terrorcselekmények miatt börtönbüntetésre ítélt 21 társuk. Azt a követelést azonban már visszavonták, hogy túszaikat magukkal vihessék. A bovensmildei iskolában fogva tartott., négy pedagógus és a vonatban levő több mint öt ven túsz rendszeres élelmezést kap a katonai hatóságoktól. Hivatalos közlés . szerint jelenleg nincs közvetlen veszélyben az a nyolcadik hónapban levő terhes íiatalasz- szony, aki a vonat túszai között van. A bovensmildei iskolában fogva tartott gyermekek közül kedden egy ismét gyógyultan távozhatott a kórházból, és este már csak hat kisgyermek szorult további ápolásra, bélfertőzéssel és gyomorhuruttal. (MTI) Gyorslista a gépkocsi-nyeremény- betétkönyvek 1977. május 30-án és 31-én megtartott sorsolásáról Az Országos Takarékpénztár a gépkocsi-nyereménybetétkönyvek 64. sorsolását május 30-án és Síén Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5 030 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1977. január .31-ig váltottak és 1977. április 30-án még érvényben voltak. A budapesti és vidéki betétkönyvekre összesen 848 gépkocsit sorsoltak. Az 5 000 forintos betétkönyvekre 538 darab, a 10 G00 forintosokra 250 gépkocsi jutott. 10 (XX) Ft összegű betétkönyvek 13 01,4210 Polski F. 1500 13 027052 Trab. Lim. 13 02fii02 Wartb. de Luxe 13 029031 Polski F. 1500 13 030221 Zsig. 21011 5 000 Ft összegű betétkönyvek 13 520951 Trab. Lim. 13 539785 Polski F. 326 33 5583133 Polski F. 126 13 562710 Trabant Lim. 13 574630 Trab. Lim. 13 579236 Polski F. 126 13 580644 Polski F. 126 13 5841516 Polski F. 1500 13 585350 Zsig. 21011 13 586805 Polski F. 126 13 589771 Trab. Lim. 13 580084 Trab. Lim. 13 590951 Trab. Lim. 13 592965 Polski F. 126 A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A nyertes betétkönyveket, vagy az azt helyettesítő »igazolásit a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fióknál, takarékszövetkezetnél vagy postahivatalnál kell bemutatni. döntésre és hogy a választó- , Rhodésia sok után alakuló új parlamentben nem kívánja az elnöki tisztet betölteni. Madridi megfigyelők szerint e fejlemény következtében lehetséges, hogy ha a választások során Dolores Ibárruri, a Spanyol KP elnöke, képviselői mandátumot kap, korelnöksége jogán ő lesz az új parlament elnöke, amíg a tisztséget választás vagy kinevezés útján be nem töltik. A Fran- co-korszak alkotmánya értelmében a parlament elnökét a király jelölte ki ötéves időszakra. A politikai pártok követelései közé tartozik, hogy a képviselőház elnökét a legtöbb törvényhozás gyakorlatához hasonlóan választások útján jelöljék ki. Fernandez Miranda János király kérésére a választásokig hivatalában marad. Folytatódtak a hadműveletek A rhodesiai fajüldöző rezsim csapatai, amelyek vasárnap állítólagos zimbabwei gerillák elleni akció ürügyén behatoltak a Mozambiki Népi Köztársaság területére, hétfőn s kedden folytatták hadműveleteiket, és nyugati hírügynökségek jelentése szerint, elfoglalták a rhodesiai határtól 75 kilométerre lévő Mapai városát. A hírügynökségek Peter Wallsra, a »»terrorizmus elleni hadműveletek« főparancsnokának bejelentésére hivatkozva közölték a város elfoglalásának hírét, s ugyancsak őt idézve hozzátették, hogy a rhodesiai csapatok mindaddig megszállva tartják a mozambiki várost, amíg — úgymond — »meg nem tisztították a környéket a zimbabwei gerilláktól«. Luandái rádióbeszédek Agostinho Neto angolai államfő újabb rádióbeszédben fordult az ország népéhez — jelentették a hírügynökségek. Ami Angolában történik, már hosszabb ideje éber figyelemmel kíséri a világ. A legutóbbi híreket nyilvánvaló kárörömmel fogadják Johannesburgtól Pekingen át Washingtonig számos olyan fővárosban, amelyben tettek és tesznek egy és mást az agolai népi állam ellen. Az igazság az, hogy Angola jelképpé és ennek megfelelően vízválasztóvá vált a fekete kontinens legeslegújabbkori történetében. Ami ott történik, hatalmas láncreakció része. Bár a nemzeti felszabadulás folyamata a második világháború után Afrikában is sorra szűkítette balzaci szamárbőrként a kolonializmus pozícióit, a minap még komoly »fehér bástyák« előtt torpantak meg az újabb és újabb hullámok. A radikális változás Lisz- szabonban kezdődött 1974. április 25-én, amikor megdőlt a fasiszta portugál rezsim. Ezzel a portugál gyarmattartók uralma megpecsételődött Afrikában. A nagy kérdés »csak« az maradt, kik veszik át tőlük Angola kormányrúd ját : a Washington és Peking által támogatott, a szomszédos Zaire-ból közvetlenül segített FLNA, amely a neokolonia- lista befolyás kapuit szélesre tárta volna, vagy a következetesen haladó MPLA. A harc kimenetelét valamennyien tudjuk — és azt is. hogy ebbe számos bel- és külföldi erő egyszerűen nem hajlandó belenyugodni. A portugálok úgy hagyták ott ötszáz év után ezt a nagy és potenciális gazdag országot, hogy a nehézségeken kívül egyszerűen semmiből sincs elég. Szinte a semmiből kell új, igazságos elveken alapuló országot teremteni. Tudjuk magunkról, hogy az ilyen feladatok még Európa szivében is gigászi erőfeszítéseket igényéinek. Hogyan lenne másképp Afrikában, ahol a törzsi széthúzástól a külső beavatkozásig minden visszahúzó erőnek nagyobb lehetősége van? Ügy tűnik, voltak, akik meginogtak a hatalmon lévő haladó mozgalom, az .MPLA sorain belül. De a párt és a nép többsége kiállta az újabb nagy erőpróbát. Nem kell jósnak lennünk ahhoz, hogy biztosak legyünk benne: nem is az utolsót. De hát a társadalmi haladás útja sehol sem kényelmes séta. Miért lenne az éppen egy olyan országban, amely csak '■ tegnap rázta le a fél évezredes szolgaság béklyóit? V. E. Éj m1 jmTsimm ti. f — MEGKEZDŐDÖTT a tárgyalás tegnap Ahmed Hasszán Al-Bakr iraki és Gusztáv Husák csehszlovák államfő között. — A CHILEI NÉPPEL való szolidaritás jegyében hétfőn este Firenzében Hortensia Allende részvételével naggyűlést rendeztek. Ez alkalomból a toszkániai lakosság körében gyű jött 40 millió lírát átadták az Olaszország—Chile bizottságnak. — A FÖLDÖN VESZTEGELNEK a Lufthansa nyugatnémet, légitársaság gépei. A repülésben közvetlenül részt vevő személyzet szakszervezeti képviselői magasabb béreket, jobb munkaviszonyokat követelnek. — A JAPÁN KORMÁNY tegnapi ülésén elhatározta, hogy július 10-re írja ki a félidős felsőházi választásokat. A közvélemény kutatás adatai szerint a kommunista, párt megőrzi jelenlegi pozícióit — AZ EGYHÁZI VEZETŐK »A tartós békéért, a leszerelésért, a népek közötti igazságos kapcsolatokért« címmel a jövő héten nemzetközi konferenciát rendeznek Moszkvában öt földrész számos országa képviselőinek részvételével. — A HADÁSZATI TÄMA- DÖFEGYVEÍÍEK korlátozásával foglalkozó genfi tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség tegnap megtartotta soronkövetkező ülését.. Belgrád előtt Palota a Száva partján I Kisfenyésztők, ÁFÉSZ ek, figyelem! ELŐNEVELT Hampshire CSIBE — 34—40 dkg átlagsúlyú — 19 Fí/db-kénti egységáron megrendelhető, előjegyezhető: ÁFÉMSZ, 8800 Nagykanizsa, Lenin út 7. Telefon: 11-471 A CSIBÉT — rendeléstől függően ütemezve — június 11-ig a helyszínre szállítjuk. (A rendelést visszaigazoljuk.) VOLÁN 13. SZ. VÄLLALAT 1977. júniusában saját szervezésű alapfokú személyes tehergépjármű vezetői tanfolyamot indít A jelentkezőkkel szerződést kívánunk kötni. Jelentkezni lehet személyesen a vállalat személyzeti és oktatási osztályán, Kaposvár, Füredi u. 180. , (16057) Eladó kettő üzemképes Marabu Vili ikerkazán, széntüzelésű fűtőfelület 35,5—35,5 mJ. Tájékoztatást ad az üzemfenntartási osztály Kaposvári Ruhagyár ^ Telefon: 13-075/56 (16055) Üveghajónak nevezték el Belgrádban azt a gyors ütemben készülő épületet, amely rövidesen otthont ad Európa küldötteinek. Mondják, a jugoszláv fővárosnak régóta szüksége lett volna kongresz- szusi palotára, s most Európa még segítségükre is jött: a két esztendővel ezelőtt Helsinkiben elfogadott határozat értelmében június 15-től itt találkoznak harminchárom európai és a két észak-amerikai állam képviselői. S ha már az épület ezt a nevet kapta, »üveghajó«, folytassuk a hasonlatot; a nyugodt hajózáshoz megfelelő időjárás is kell. A közeledő európai biztonsági találkozóra vonatkoztatva : nem közömbös, milyen lesz az általános európai »időjárás«, a politikai légkör, miközben a »hajóban« zajlanak a tárgyalások. E megállapítás már az előkészületekre, a találkozót megelőző hónapokra is érvényes. Ha történetesen a szovjet—amerikai kapcsolatok olyan mélyponton maradtak volna, mint márciusban, Vance külügyminiszter moszkvai látogatásai idején voltak, hűvösebb légkör alakulna ki június 15-én, és azt követően a belgrádi hajóban. De miután Genfben a két hatalom diplomáciája kimozdította a mélypontról a két nagy közötti kapcsolatokat, ez jó hatással lehet az európai biztonsági eszmecserére is. Fenti megfontolásaink átvezetnek a leszerelés, a katoArukiszállítói munkakörbe gépkocsira — azonnali belépéssel — fölveszünk társvezetőt és segédmunkásokat Füszért-fiók Kaposvár, Zalka M. u. 12. nai kérdések más témaköréhez. A közép-európai csapatcsökkentési tárgyalások egy helyben topogása nem akadályozza ugyan a politikai és a gazdasági együttműködést, — de nagy lendületet adna az európai biztonság megszilárdítását szorgalmazó eszmecseréknek, ha sikerülne tető alá hozni az első fegyverzetkorlátozó megállapodást földrészünkön. A helsinki záróokmányban foglaltak megvalósításához nyugalom, legalábbis viszonylagos nyugalom, a kölcsönös bizalom bizonyos foka szükséges. A helsinki záróokmányban foglaltak egymás bel- ü gyeinek tiszteletére intenek, a gazdasági, a tudományos együttműködés különböző formáit ajánlják, a kulturális értékek cseréjét ösztönzik, az utazások bővítését, a kölcsönös tájékoztatás szélesítését, egymás jobb megismerését kívánják elősegíteni. Nyilvánvaló, hogy hosszabb távon mindez a katonai feszültség csökkentését is megkívánja, hiszen aligha lehet éveken át fegyverkezési versenyt folytatni, és egyidejűleg zavartalanul szaporítani a keletet a nyugattal összekötő szálakat. A hadászati támadó fegyverrendszerekről folyó szovjet —amerikai tárgyalások kimozdulása a holtpontról biztató jel, a bécsi fegyverzetcsökkentési vita egy helyben topogása kevésbé az. A» két nyugati kampány a szocialista országokkal szemben: az emberi jogok ürügyén indított hadjárat és az a vád, hogy a Szovjetunió védelmi szükségleteinél nagyobb mértékben Engedményes áron tiázlarlásiiiaíivao-vÉsár egész héten át a 404. számú háztartási boltban Nagyatád, Kossuth Lajos tömb 1. sz. alatt. Somogy megyei Élelmiszer-, Háztartási - és Vegyiáru-kiskereskcdekni Vállalat (16122) A mezőgazdasági főiskola központi laboratóriuma felvételre keres 1 nöl dolgozót mosogatáshoz és ep Röi vagy férfi dolgozót kísérteti kecskék gondozásához Jelentkezés: személyesen mindennap 13—16 óra között a központi laboratóriumban, Kaposvár, Dénesmajor (16124) fegyverkezik, azonban hűvösebbé teszi a nemzetközi légkört, mint az két esztendeje, Helsinki idején volt. Csakhogy akkor magát a záróokmányt az európai együttélés alaptörvényét kellett létrehozni és elfogadni, most pedig csak közbenső mérlegkészítésre készülünk. De nemcsak a nemzetközi fejleményeknek van jelentőségük az európai biztonság szempontjából, fordítva is le- ' mérhető a hatás. Ha sikeresen halad a helsinki záróokmányban foglaltak megvalósítása, ez erősíti a bizalmat egymás iránt és ismételten igazolja, hogy nincs szükség a fegyverkezésre. A gazdasági és a kulturális együttműködés mindinkább kiemeli a népek, az államok egymásra utaltságát. Belgrádban mérleget vonnak majd a küldöttek, beszámolnak arról, hogy ki mit tett 1975 nyara, a dokumentum aláírása óta. Minden siker, amelyről beszámolnak, minden eredmény gyengíti az enyhülés ellenségeinek helyzetét. A jó mérleg tehát nemzetközi tényező lesz és minden más fórumon érezteti majd üdvös hatását. Belgrád közbenső állomás Helsinki és a jövő között. Két esztendővel ezelőtt a harmincöt állam legfőbb vezetői találkoztak a finn fővárosban és erkölcsi kötelezettséget vállaltak a záróokmány megvalósítására. Most Belgrádban a külügyminisztériumok küldöttei részben beszámolnak arról, hogy mit tett országuk eddig az ügyért, s főleg (remélhetőleg így lesz), meghatározzák, hogyan haladhatnak még gyorsabban az úton. Júniusban, s valószínűleg még egy-két héten át a diplomaták előkészítő megbeszéléseket folytatnak a találkozó napirendjéről, időtartamáról, technikai és szervezeti feltételeiről. Az érdemi tárgyalásokra azután ülnek asztalhoz ugyancsak itt, a külügyminiszterek megbízottai. A szocialista országok azzal az 'elhatározással küldik képviselőiket Belgrádba, hogy építő eszmecseréket folytassanak. Azt emeljék ki, ami már eddig is hasznos volt, s ebből kiindulva keressék az együttműködés további lehetőségeit. Sok jel vall arról, hogy Nyugaton is szép számmal vannak, akik meggyőződéssel hirdetik: az »üveghajónak« nem szabad viharos vizekre sodródnia! v t. I.