Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-14 / 112. szám
Vendégünk: a Vígszínház Négy este, két színmű Tordy Géza és Szabó Sándor a Királyi vadászatban. Május 16-tól 19-ig a Vígszínház társulata vendégszerepel Kaposváron, a Csiky Gergely Színházban. Mim ismeretes, a társulatok közötti, örvendetesen megszaporodott cserék egyikének lehetünk tanúi. Március elején a kaposvári együttes óriási sikerrel vendégeskedett a budapesti, Szent István körúti színházban. De előzménye egy múlt évadbeli ünnepi esemény is ennek a mostani vendégségnek. Akkor Darvas Ivánt láttuk az Egy őrült naplója című produkcióban. Mit kínál most a Vígszínház a kaposvári nézőnek? Tizen - hatodikán és tizenhetedikén, hétfőn és kedden este a kitűnő író, Csurka István Eredeti helyszín című kétrészes tragikomédiáját, mely a pesti társulat nagy sikere a múlt évad végi bemutató óta. A mű egy filmforgatás zűrzavarában bont ki elemi viszonyokat, el- leQtmondásokat. Képes-e ura lenni egy-egy produkciójának a Rendező? Alkalmas-e a pályára? Tud-e érvényesülni mellette egy igazi tehetség? Ezekre a kérdésekre kapunk választ. A főbb szerepekiben Sulyok Mária Kossuth-díjav kiváló művészt, Bánki Zsuzsa érdemes művészt. Bárdy Györgyöt, Tordy Gézát, Bilicsi Tivadar érdemes művészt látjuk majd. Szerdán és csütörtökön, 18- án és 19-én a mai magyar dráma egyik legizgalmasabb egyéniségének, Hernádi Gyulának színművét adja elő a Vígszínház társulata. Az alaphelyzet fikció, az írói képzelet teremtette. IV. Károly, az utolsó Habsburg uralkodó 1921-ben tett eredménytelen kísérletet a trón visszaszerzésére. Hernádi drámájában a királyi párt két, hozzájuk megszólalásig hasonlító ember helyettesíti, mert Károlyt és Zita királynőt már előzőleg meggyilkolják. Ml lesz a hasonmásokkal? Erre válaszol a mű. Szabó Sándort, Tordy Gézát, Bánsági Ildikót látjuk majd színpadon. Az Eredeti helyszínt Hor- vai István kétszeres Kossuth- díjas, érdemes művész, a Királyi vadászatot Marton László rendezte. L. U Keresztmetszet a Szovjetunióról Háborús kenyér és lírai lakásszentelő Világhírű művész alkotásaiból nyílt tárlat a múlt hét végén Budapesten, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. 48 képével együtt eljött hozzánk a festő is: a 74 esztendős Jurij Pimenov, a Szovjetunió népművésze, Lenin- díjas, kétszeres Állami-díjas. Műveit láthatta már 14 szovjet város és számos külföldi metropolis — például London, Tokió, New York, Delhi — közönsége, s most a magyar nézők gyönyörködhetnek bennük. Ez a kiállítás egyben egy sorozat kezdete. A szovjet kultúra háza vezetőinek ugyanis az a tervük, hogy az októberi forradalom 60. évfordulója alkalmából bemutatókat rendeznek az ország képzőművészeinek legszebb alkotásaiból. Az idős művész — amint azt a megnyitó sajtótájékoztatón lapunk tudósítójának kérdésé- ' re elmondta — a húszas években a táblafestők csoportjához — Maskov és Koncsa- lovszkij köréhez — csatlakozott. Manapság azonban nem tartozik egyetlen iskolához, csoportosuláshoz sem. Legfőbb eszményképei a nagy orosz' realisták, ám az avantgarde művészet bizonyos vívmányait is felhasználja munkáiban. A kiállítás valóban sokrétű témabeli és módszerbeli érdeklődésről tanúskodik. Számomra mégsem elsősorban szépészeti eszmefuttatásokra, esztétikai bogozgatásokra adott alkalmat: inkább töprengést idézett elő arról, mit jelent egy alkotó ember számára az egyéni élményanyag, illetve az általánosítható össztársadalmi tapasztalat. Mert Pimenov nem horgonyzott le egyetlen tárgykörnél és egyetlen művészeti módszernél sem, s ez könnyen megmagyarázható a fél évszázad szovjet történelmének hallatlan változatosságával, a háborúk és újjáépítések, a nagy átalakulások hullámhegyeivel és hullámvölgyeivel. Néhány, nyilván nem véletlenül tompított szinhasználattal készült kép a háborúról szól, nem mutatós tömegjelenetekkel, hanem a magánéletből vett egÿ-egy apró mozzanattal. (Például: sorbaállás a háborús kenyérért.) Ám - húsz-harminc évvel utóbb a művész már pajkos kis kohold módjára, pikareszk hősöket megidézve pillantott be az újonnan épült moszkvai lakóházak ablakain, s mindent feledve önmagát csino- sítgató menyasszonyt, vagy a berendezkedés közben elmélyülve csókolózó ifjú párt vett szemügyre. Azonkívül toronydarukat lebegő panelekkel, szorgosan munkálkodó bolti eladólányokat. (Pimenov egyébként az új moszkvai negyedek életét ábrázoló ciklusáért kapott Lenin-díjat.) Elvontabb, impresszionistább látásmóddal találkozhatunk a Titokzatos látványok i világa című ciklusban. Pimenov hosszú időn át színházi díszlettervezőként dolgozott, s a színpadok, kulisszák, öltözők utánozhatatlan légköre inkább sejtető, mintsem megfogható fantáziaképekre ihlette. A fanyar szemlélet, az egyszerű jelzések olyan ízig-vérig korszerű felfogásról tanúskodnak, amelyet hazai színházaink egyikébe-másikába sem ártana becsempészni. A szovjet kultúra házában rendezett kiállítás tulajdonképpen az első magyarországi kísérlet arra, hogy egy világhírű szovjet festőművész életművéről átfogó keresztmetszetet adjon. Színvonala indokolja, hogy közüggyé váljék, akárcsak a sorozat megvalósítására irányuló kezdeményezés. L. A. Valentyin Csernik I Busziajev emlékezései — Erre valahogy sosem gondolok — feledte Nataska. — Egyszerűen csak átmegyek az utcán. — Hát éppen ez az — mondta Oszipov. — A normális ember nem gondol naponta életre, halálra, győzelemre, vereségre ... És és tieszi a dóigáit. Akkor engem sem a félelem gyötört, dühvel voltam tele. — Gyűlölettel — javította ki Nataska. — Talán gyűlölettel — hagyta rá Oszipov. — Nem gondolkoztunk akkor a terminológián. Régebben, a háború előtt még vadászni sem jártam. De akkor ölni akartam. Még félni is kezdtem: nem fogom tudni türtőztetni magam, és fényes nappal lövöldözni kezdek. ’ — De hát türtőztetni kellett magát — mondta megértőén Nataska. — Nem tudom — felelte Oszipov. — Talán nem is mindig kellett. Bizonyára ez már egy régi és eldöntetlen vitakérdés lehetett köztük, mert az igazgató is közbeszólt: — Mi ott az iskolában semmit sem tudtunk segíteni. Mindössze öt ember meg egy tucat illegális munkán levő elvtárs, a német garnizon meg nagyobb egy zászlóaljnál. — Talán mégis lehetett volna — ellenkezett Oszipov. — Legföljebb mi is meghalunk. — Eldöntött tény — mondta az igazgató. — Kamatostul megfizettünk nekik, elvégeztük a feladatot, mindenki tudja. — Igen — hagyta rá Oszi- poy. — A szó szoros értelmében kinyírtuk őket a legvégén. nyolcán maradtak életEmlékek és bélvesrek Sokan ismerik Fodor Józsefet Barcson. Neki is személyes ismerőse majdnem mindenki, aki több éve lakik a községben. Sokat tud a település múltjáról. — Szüleim, nagyszüleien is itt éltek. 1843-ból való a nagyanyám születési bizonyítványa, de már az ő szülei is barcsiak voltak. Talán ez sarkallt arra, hogy visszanézzek időnként a múltba. Milyen is volt. hogyan éltek az emberek? Sok mindenre magam is emlékszem. 66 éves vagyok, átéltem itt a nehéz időket, a háborút. ■ Fodor József tanítónak készült, de nem fejezte be a tanulmányait — szülei nem tudták tovább taníttatni. Hazatért, katona lett, számviteli iskolát végzett, majd leszerelése után szabó lett. A felszabadulás után járta a pusztákat, fölkereste a zselléreket a többi kommunistával együtt: földet osztottak. — Akkor még hét párt működött Barcson. Nehéz volt nekünk. Nagy volt az ellenpropaganda, és sokszor azok sem értettek meg minket, akikért dolgoztunk. — Hogyan indult az élet a felszabadulás után? — Bizony nehezen. A község lakosságát a nagy drávai harcok miatt kitelepítették. A családok szétszóródtak. A feleségem például Szigetváron húzódott meg, én Pécsen voltam. Amikor visszajöttünk, a házak nagy része tönkrement, az. itt hagyott értékek, bútorok eltűntek. Mindent újra kellett kezdenünk. »Gyorsítani szükséges a kutatási eredmények gyakorlati elterjesztését. Amiről meggyőződtünk, hogy jó, azzal ne kísérletezgessünk tovább, hanem gyorsan és határozottan széles körben alkalmazzuk.« Dr. Romány Pálnak a közelmúltban tartott sajtótájékoztatón elhangzott gondolatához nagyon szorosan kapcsolódik Juhász Lajosnak, a KITE ágazatvezetőjének a munkája, amely a Mezőgazdasági Kiadó gondozásában a napokban jelent meg. A Ma újdonság, holnap gyakorlat sorozatban különös figyelmet érdemel ez a Cukorrépatermesztési modellek című kiadvány. Az utóbbi években sokat javult a cukorrépatermesztés anyagi-műszaki ellátása, ezzel a fejlődéssel azonban nem tartott lépést az agrotechnika, a szakmai fel- készültség. Olyan termésingadozás mutatkozik, és az üzemek között olyan szóródás tapasztalható az eredményekben, ami nem indokolható a termőhelyi eltérésekkel. Ezeknek a különbözőségeknek a megszüntetése önmagában olyan tartalék, mely az ágazat jelentős fejlődését vonja Barcs első párttitkára volt. Az első napoktól pontosan jegyezte, mikor, hol, mi történt? Hogyan sikerült a kommunista pártnak megszilárdítania a hatalmat. Miként indult meg a munka, az élet, a termelés; az első termelőszövetkezet megalakulása Szilonics-pusz- tán. A tizenegy évi gondos gyűjtés eredményét a helytörténeti szakkör őrzi. Fodor József a középrigóci szakközépiskola gazdasági vezetőjeként ment nyugdíjba. Azóta több ideje jut a szenvedélyére, ami a helytörténeti munkája mellett ugyancsak ismertté teszi a nevét. Hatalmas bélyeggyűjteménye van. Amikor nála jártunk, a több tízezres gyűjteménynek csupán a töredékét láttuk. Benne a legértékesebbet. — Ha a nyomáskor valamit elrontanak, olyan bélyeg kerül ki a nyomdából, amelyből csak néhány darab van. Ez rendkívül értékessé teszi. Van néhány ilyen a birtokomban — itt van ez a fordított Madonna. Egy Wartburg ára az értéke. — Eladná ennyiért? — Semmiért sem válnék meg tőle. Sem ettől, sem a többitől. A bélyeg nem eladó nálam. Soha nem kereskedtem vele, és annak idején, 1924-ben, amikor elkezdtem gyűjteni, egyet sem vettem. Az nem igazi gyűjtő, aki csak vásárolja a bélyeget. Szerezni, csereberélni, valóban gyűjteni kell. Akad olyan darab, amelyikért Kecskemétre utaztam. Megtudtam, hogy ott valakinek van belőle kettő. Felültem a vonatra, vittem a cserebélyeget, és teljes lett a sor. maga után. Juhász Lajos a maga nemében egyedülálló munkát adott a gazdasági vezetők, az üzemszervezők kezébe. A nádudvari Kukorica- és Iparinövény Termelési Együttműködés tággazdaságaiban szerzett tapasztalatokra támaszkodva, a különböző adottságokhoz alkalmazkodó technológiai modelleket dolgozott ki, melyek nemcsak a termelés növelését, a termelés biztonságát szolgálják, hanem gazdaságosak is. A táblázatokkal, képekkel gazdagon illusztrált munka részletesen foglalkozik a cukorrépatermelés valamennyi összetevőjével és költségviszonyaival. Az üzemek gazdálkodásának, agrotechnikai színvonalának, élőmunka-ellátottságának megfelelően három technológiai modellt bocsát közre. Mindegyik modellen belül három változatot dolgozott ki az eltérő géprendszerek miatt. Ez a csaknem százoldalas, tudományos igényű, de immár gyakorlati tapasztalatokon nyugvó munka valóban méltó arra, amit a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter mondott: gyorsan és széles körben alkalmazzuk a benne foglaltakat. — Melyek a legértékesebb darabok? — A Lánchíd-, azután a posta nemzetközi jubileumára kiadott sor, a sportbélyegek. Megvan a híres 6:3-as magyar—angol meccs emlékbélyege is. Először kis celofánzacskóba teszi a bélyeget, majd ezt helyezi el az albumban. — Védeni kell. A gyűjtés rendszeretetre nevel. Többek között ezt is szeretném átplántálni a fiatalokba, akikkel foglalkozom. Több mint száztagú bélyeg- gyűjtő kört vezet a művelődési házban. Mindenkinek ő rendeli meg a bélyeget a szövetségtől, elosztja, borítékolja, könyveli, kiküldi — nemegyszer elviszi azoknak, akik valamilyen okból nem tudnak részt venni a havonta rendezett találkozón. — Most már én is veszem a bélyeget. Mindent, ami megjelenik, megküld a szövetség. Ez persze kényelmesebb ... Gyűjteményéből kiállítást tervez: a sporttal kapcsolatos sorokat, blokkokat állítja ki. Elméleti munkát is írt a bélyegek gyűjtéséről, kezeléséről. — Kié lesz a gyűjtemény? — Ez nagy gondom. Nincs gyerekem, és azt szeretném, hogy ne szóródjon szét, amit összegyűjtöttem. Azt hiszem, majd a szakkörre hagyom. S. M. Jó évet várnak a babtermelők (Tudósítónktól.) Az utóbbi években volt olyan időszak, amikor jól sikerült a babtermelés. és a háztáji területekről 200 vagonnal is megvásároltak a szövetkezetek. A tavalyi időjárás nem kedvezett érmék a növénynek, így a fogyasztói ára elég magas, érthető tehát, hogy az áíész-ek szorgalmazzák a száraz bab termelését. A balatonimáriai és a tahi áfész már a tél végén megkezdte a szerződéskötést. Arra számítanak, hogy — ha az időjárás egy kicsit is kedvez — 80—80 vagon, száraz babot vásárolhatnak fel az ősszel. A baibvetés ideje elérkezett. A szövetkezetek úgy adják a vetőmagot a termelőknek, hogy egy kiló kiváló vetőmagért ugyanennyit kell majd visszaadni az új termésből. A Balatonmária körzetéhez tartozó községekben \ öt vagon száraz bab termelésére vállalkoztak a gazdák. Az áfész boltjai mellett levő, eddig meg nem munkált kerteket is felszántották és bevetették babbal. Javasolták ezt a módszert a parlagon álló tanácsi területekre. Kérték a kistermelőket, hogy a fagykárt szenvedett gyümölcsösökben, szőlőkben is vessenek a sorok között babot. A termelőket mindenütt bőven termő vetőmaggal látták el. Ma újdonság, holnap gyakorlat Cukorrépatermesztési modellek ben az egész helyőrségből, utána iratok alapján ellenőriztem. Nataska leírta a »kinyírtuk« szót, gondolkozott, áthúzta és odaírta : »csapdát állítottunk nekik és megsemmisítettük őket«. — És mi lett később azokkal, aikik illegalitásban dolgoztak a városban? Meséljen a további életútjukról — kérte Nataska. — Hisz maga is nagy ember volt. — Én mindig középtermetű voltam — mondta Oszipov. — Átvitt értelemben gondoltam — helyesbített Nataska. — Én is — válaszolta Oszipov. Szemjon maga is szeretett hősökről olvasni. Traktoristák és falusi könyvtárvezetők, szélesre kötött nyakkendős fiatalemberek, rövid hajú nők, »Vorosilovi lövész«-jelvénnyel a kabáthajtókájukon, s a mellette levő képen ugyanazok a nők húsz év múlva: miniszterek és tábornokok, híres sebészek és szanatóriumigazgatók. Oszipov felsorolta beosztásuk és rendfokozatuk szerint az életben maradt volt illegális harcosokat, és az elégedett Nataska aludni ment. 16. Hárman maradtak az asztalnál. — Figyelj csak — mondta Oszipov. — A feleséged szörnyen unalmas valaki. — Szemjon hallgatott. Ügy szerette Natasikát, amilyen. — Világos — mondta Oszipov. — A kérdés el van döntve, vitának helye nincs. — Igen, részemről mindenesetre eldöntött kérdés — jelentette ki Szemjon. — Helyes — mondta Oszipov. — Az ember ne hagyja bántani a feleségét. — Még nem a feleségem, de azért nem hagyom megbántani. — És te hogy élsz? — kérdezte Oszipov. — Jól — felelte Szemjon. — Minden rendben. Ne sértődj meg, de Marija Trofimovna valami pletykát emlegetett a polgári múltadról. — Ezt szóbeszéd nélkül is tudja mindenki. — És még valami: furcsa, hogy olyan egyszerűen elengedtek abból a magas beosztásból! — Már egy éve nyugdíjas vagyok. A szűklátókörű ember mindig megtalálja a magyarázatát a maga számára. Illegális múlt, hős, főnök, azután hirtelen majdcsaknem maga talpalja a cipőket. Tehát valami nincs rendjén, lehet, hogy az erkölcsi életével kapcsolatban merült fel valami kifogásolható? Nem, még mindig ugyanazzal a feleségével él. Akkor talán policáj koráiban csinált valamit? — A megfelelő tájékoztatás hiánya mindig szóbeszédre adhat alkalmat — jegyezte meg az igazgató. — Köpök rá. Egy félévig csak horgásztam, de nem bírom tovább. Manapság csak mosolyognak a nyugdíjasokon, és senki sem gondolja, hogy mi mindig tevékeny életet éltünk, nem bírjuk a tétlenséget. Ha megtorpanunk — meghalunk. Jól talpalják nálam a cipőket? Mondd meg az igazat! — Jól — erősítette meg az igazgató. Javultak a szolgáltatások, mióta Oszipov ott dolgozik. — Ez is valami. (Folytatjuk)
