Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-13 / 111. szám
Közös vonásuk a líraiság Fiatal festőművészek kiállítása a Somogyi Képtárban A Fiatal Képzőművészek Stúdiója és a kaposvári Rippl- Rónai Múzeum somogyi képtára — jól megértve a szárnyukat bontogató tehetségek pártolásának közös feladatát — második alkalommal adott módot fiatal festők bemutatkozására. Az ifjú művészek — Fábián Pál, Kárpáti Tamás, Kiss Zoltán László és Püspöky István — szerencsés csillag alatt születtek — hárman 1949-ben, egyikük rá egy évre. Nemcsak tehetségesek, hanem máris kapják az elismeréseket. Érdemes végignézni a képcímek alatti megjegyzéseket is. Ilyeneket olvasni: a Kulturális Minisztérium tulajdona, a Művészeti Alap tulajdona. Jó érzés ilyet látni. Nemcsak az a közös vonásuk a kis csoportnak tekinthető »négyeknek«, hogy egy- időben születtek, hanem szemléletben is nagyon közel állnak egymáshoz. Csak a műveik különbözőek. Közös szemléletükben a lírai telítettség; mindegyiküknek erős hajlama van a lírai- ság és a groteszk összekapcsolásra, de az e világból való elvágyódás, nosztalgia mesébe röpítő szárnyait is együtt csatolták fel. Kárpáti Tamás a legmesésebb és legérzelmesebb közülük. Vásznain leheletfinom rousseau-i emberek bujkálnak a bokrokban, a ligetekben, szemérmes-szerelmesen próbálnak azonosulni a természettel. De ez nemcsak »történik« a vásznakon, hanem minderről fanyar humorral is szól a festő. Ezzel a plusszal fogadtatja el, hogy tulajdonképpen kritikai szemlélete is van munkásságának. A mélybarnák adják Fábián Pál festményeinek hangulatteremtő alapszínét. Az emlékek, az emlékezés az ő munkásságában is központi helyet foglalnak el, csakhogy markánsabban fogalmazza meg mondanivalóját. (Talán nem vesz hajtűkanyart a gondolatom, amikor közös vonásaik mögé pillantva fölvetem: vajon miért kívánják közvetve átélni azokat az élményeket, melyek apáikat foglalkoztatták? A fiatalok — ez többszöri tapasztalás és mások is megerősíthetnek ebben — sokszor nem elégszenek meg azzal, hogy a generációs váltás számukra csak a folytatást jelenti, hanem etikai megközelítéssel próbálják fölfrissíteni a múltat, hogy meglássák az akkori életet is. Ügy vélem, a fiatalok egy részénél — mint jelen esetben a négy kiállító festőnél — ez szinte programként is jelentkezik.) Kiss Zoltán László képei rokonabbak Fábiánéval, mint Kárpáti festményeivel. Ö is a sötétebb alapszínt választja, hogy elbeszélje költői látomásait az Öreg királyról, a Nap- fogyatkozásról. Püspöky István kísérlete- zőbb alkat, szélesebb területen dolgozik. Könnyű kezű grafikus, akinek a mesterségbeli tudása — és a mesterség tisztelete — átsüt a rézkarcon. Szenvedélyes motívumkereső, hogy ezeket azután variálhassa, ritmust keltsen a lapon, játékra ébresszen. Vásznai ellenben szorosan kapcsolódnak ahhoz a szemlélethez, melynek, úgy látszik, nincsenek még korlátái a »négyek« előtt. További ötletek Püspöky képei is. A Fészek, az Űsz — ez utóbbi az Ady-pályázatra készült —, a kismadaras Dal. Szentimentálisak? És vajon igazában átélt életérzések-e ezek, vagy divat diktálta fel- tűnősködés? Ellenszegülés komoly korunk súlyos problémáival szemben? A kérdéseket, azt hiszem, kár szaporítanunk, hisz ők teszik föl ezeket, s választ akarnak adni. E gondjukat — műveik révén — velünk is megosztják. Tehát a kiállítás élményei bennünket is eligazítanak. Horányi Barna Klubvezető óvónőjelöltek A múlt tanévben végzett az első óvónőképző osztály a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban. Akik akkor az érettségi bizonyítvány mellé oklevelet szereztek, most már a megye óvónőhiányán enyhítenek — a tapasztalatok szerint jól. Az idei tanévben ehhez a képzéshez egy újabb járult. Féléves klubvezetői tanfolyamot végzett a negyedikesek egy csoportja. Megtanulták, hogyan kell ifjúsági klubot szervezni, annak programját összeállítani, fiatalokkal kapcsolatot teremteni. A tanfolyamot vizsga követte és az óvónői oklevél — és természetesen az érettségi bizonyítvány — mellé a közeljövőben alapfokú klubvezetői jogosítványt is szereznek. A féléves kurzust V. Horgos Klára, a Latinca művelődési központ főelőadója és Klujber László, az iskola tanára vezette: — Miért hívták életre ezt a tanfolyamot? Klujber László: — A nálunk végzett óvónőit nagyon sok pedagógiai alapismeretet tanulnak, pszichológiai, szociológiai képzésben részesülnek, ezeket pedig föl lehet használni a klubvezetői ismeretek megszerzéséhez. Ez az alap tehát, amelyre építeni lehet. A vizsga kedvező tapasztalatokat hozott. Így a szeptemberben kezdődő tanévben ismét szervezünk hasonlót, de már egész évre. V. Horgos Klára: — Aktív, érdeklődő fiatalok az óvónőjelöltek. Ügy láttam, valóban készülnek hivatásukra, melyet többségük falun gyakorol majd. A megye nem bővelkedik szakképzett klubvezetőkben, ezért nagy szükség van rájuk. — Mi a biztosítéka annak, hogy el is fogadják majd őket a falvakban? — Mi igyekszünk segíteni. Mielőtt elfoglalják állásukat, írunk a tanácsoknak, hogy a leendő óvónőnek van közművelődési képesítése. Bízzák meg azzal, hogy foglalkozzon a fiatalokkal. Ezzel talán elérjük, hogy olyan társadalmi munkát végezzenek, amilyet szeretnek, s amelyhez értenek is. A klubvezető óvónőjelöltek egy csoportjával az utolsó tanítási napokban beszélgettünk. Túl a klubvezetői vizsgán, az óvónői szakmai gyakorlaton és az érettségi előtt. Czabula Magda Tabon dolgozik majd egy másik társával, Dobándi Évával. — A gimnáziumi évek alatt egy kicsit elszoktam a falutól, attól a közösségtől, amelyben felnőttem, és ahova szívesen megyek vissza. Dobándi Éva somogygeszti. Bejáró volt a gimnáziumi évek alatt, így otthon a faluban vett részt az ifjúsági klub munkájában, szórakozásaiban. — A mi klubunk sok dicséretet, aranykoszorút kapott. Azonkívül, hogy jól éreztem magam, sokat tanultam a vezetőktől. Gyakorlati tapasztalataimat szeretném jól hasznosítani A lányok között akad tovább tanulni szándékozó. Pap Beatrix a Pécsi Tanárképző Főiskola nappali tagozatára jelentkezett. — Ha nem vesznek föl, óvodában dolgozom. Ha igen, tanárként is hasznát veszem annak, amit itt tanultam. Többüktől hallottam azt, ami náluk néhány évvel idősebb, diploma előtt álló fiataloktól sem mindig. Határozott céllal várják, hogy gyakorolhassák választott hivatásukat óvónőként, és szívesen dolgoznak a közművelődésben mint klubvezetők. S. M. Valentyin Csernik Buszlajev emlékezései — Megpróbáljuk tartalmassá tenni az itt-tartózkodásoto ■ kát; egy kis meglepetést tartogatok neked. — Valamilyen iskolába telefonált, az igazgatót kérte: — Misa, tudsz fogadni engem és két moszkvait? Hogy ki? Majd meglátod Egy ismerősöd. — Én is ismerem? — kérdezte Szemjon. — Ismered. Szemjon valamennyi ismerősét számba vette, de iskola- igazgató nem akadt köztük. Oszápov Moszkvicsán mentek a folyó mentén húzódó faluig. Az iskolaigazgató már várta őket. Odament az autóhoz, ügyetlenül, szertartásosan kezet csókolt Nataskának, látszott rajta, hogy ritkán és nem is régóta csinálja. Az utóbbi időben egyre gyakrabban. csókolnak kezet a nőknek, valami mintha megváltozott volna a férfi-nő kapcsolatban. Lehet, hogy a jó modorról szóló cikkek hatása, gondolta Szemjon. Nataska elmosolyodott, ettől kezdve aa igazgató egyszerre a legjobb és a legintelligensebb ember lett, neki az emberek vagy rögtön megtetszettek, vagy egyáltalán nem. — Tehát mi ismerjük egymást? — mordult az igazgató, miközben kezet nyújtott Szemjonmak. — Igen — vágta rá Szemjon. Bizonyosan tudta, hogy látta már ezt az embert, csak nem jutott eszébe, hol és mikor. — Ne töprengjetek —mondta Oszipov. — Emlékszel arra az ötéves kisfiúra, aki az egész rendőrséget becsapva megszökött? — Maga lenne az? így megnőtt! — Az igazgatónak könny szökött a szemébe. — El sem tudja képzelni, menynyire örülök, hogy így látom, felnőttként — hangja elfulladt a meghatottságtól. Szemjonnak eszébe jutott: ő az a magas policáj, aki kivitte az iskolából. Semmit sem változott, csak még soványabb lett, és a szeme alatt táskák húzódtak. — Szomorú, hogy az apja meghalt — folytatta az igazgató. — Hogy szerettük volna, hogy amikor hazajön a háborúból, elmesélhessük neki : nézd, komisszár; megóvtuk a fiadat... Az anyjával együtt nőttem feL Tyihomirov szerelmes volt bele — jutott eszébe rögtön az igazgatónak. — Szép asszony volt az anyja — tette hozzá sóhajtva. Szemjon elgondolkozott: élt és nem is tudta, hogy van még egy hozzá közelálló ember, ez az igazgató. 15. Még Moszkvában mondta Nataska Szemjonnak. hogy okvetlen szervez majd a könyvtárban egy író—olvasó találkozót, meghívja azokat, akik a partizánmozgalomról írtak, és ő is elmondja majd, hogy személyesen ismeri az egyik könyv hősét. Az asztalnál az ismerősökről beszélgettek. így Marija Trofimovnáról is szót ejtettek. — Megfélemlítették. Egész életében félt Valamitől — mondta Oszipov. — És maga félt a háborúban? — kérdezte Nataska, megtalálva a kellő pillanatot, hogy rátérhessen a kérdéseire. Egy kis füzetet vett elő, és engedélyt kért, hogy lejegyezhesse a szavait. Oszipov és az igazgató összenéztek. Oszipov a titkos összejövetelekről, a diverziókról kezdett mesélni. Hangosan beszélt. Az ünnepelt Illyés Gyula művéből készít televíziós filmet Hinch György rendező Az ünnepelt címmel. A történet Petőfi Sándor követté választásának idején játszódik. Petőfi Sándor szerepét Szacsvay László játssza, Jókai Mórt Nagy Gábor alakítja, Szendrey Júlia Hűvösvölgyi Ildikó. Hans Castorp és József Attila Milyen kötés lehet egy regényalak — végül is szellemi lény — és egy költő között? Thomas Mann-nak, a Buddenbrook ház és A varázshegy írójának 1937-es magyarországi látogatásakor József Attila verset írt: Thomas Mann üdvözlésére. Igévé vált gondolatokat találunk e pontos, szép versben. »... a költő sose lódít: / az igazat mondd, de csak a valódit«, vagy: »honnan uszulnak ránk új ordas eszméké, és: »... lesz, aki csak éppen 7 néz téged, mert örül, hogy lát ma itt 1 fehérek közt egy európait.o A Nobel-díjas nagy német író akkor már emigrációban élt. József Attila, előtt példa volt, rakomérzések keltek benne. E két sor pedig azt is tanúsítja, hogy otthon volt A varázshegy világában: »Ahogy Hans Castorp madame Cha- uchat testén, / hadd lássunk át magunkon itt az estén.« A regényben búcsúajándékul Chauchat asszony rüntgenkép- felvételt hagy Castorpnál, e német polgárifjúnál, aki a szanatóriumban ismerkedik meg szerelemmel, halállal, ütköző filozófiákkal. József Attila költészetében azonban — s ez nem puszta érzés — más bizonyíték is van Thoman Mann hatásáról, mintha nem is egy kis szobában, hanem egy teremben lenne. Lassan, ahogy a feladatokat szokták diktálni, ismételte meg az elmondottakat, hogy Nataska le tudja jegyezni. Az asztalnál hirtelen mindenki unatkozni kezdett. — És maga félt akkor? — kérdezte újra Nataska, mert Oszipov nem válaszolt a kérdésére. — Igen — jelentette ld határozottan Oszipov. Szemjon megérezte, hogy idegesítik Nataska kérdései, az ügybuzgó- sága, a füzet az asztalon, az ennivaló között. Nataska mindig nagyon agilis volt. Még iskoláskorában olvasott egy könyvet egy neves angol nőről, közéleti személyiségről, és példaképül választotta. Jeligéje is volt: előbb a munka, s csak aztán vagyok nő. Elég butaság, döntötte el magában rögtön Szemjon. Miért félnek annyira egyszerű nőnek lenni, gondolta, miközben hallgatta, ahogy Nataska Oszipovval beszélget. — De ez biztosan másfajta félelem volt: a baj társaik életét féltették és nem a sajátjukat? — Nataska szerette volna Oszipov elbeszélését előre kigondolt mederbe terelni. — Amikor átmegy az utcán, a maga életére gondol inkább, vagy a barátaiéra? — kérdezte Oszipov. s konkrétan A varázshegy című regény (1924) egy nagyszerű részletének újjáéledéséről. Híres-szép versét, az Ódát 1933-ban írta; a körülmények ismertek, s néhány sor utal is g helyszínre, például : »— amint elfutt a Szinva patak —«. Bízvást mondhatjuk, hogy világirodalmi rangú szerelmi líra ez. így indul: »Ití ülök csillámló sziklafalon.«. Mint Thomas Mann A varázshegy regényének hőse a Kutatás című fejezetben : »A fiatal Hans Castorp ott pihent a csillám- ló völgy felett...« Mann hősét egy, a szerelmet szinte anatomikusan ábrázoló festmény indította a test. az életfunkciók tanulmányozására. József Attila egy hirtelen fellángoló szerelem hatására vall érzékletesen boldog éneket az emberi testről. Kapcsoljunk vissza A varázshegy 91 oldalára (1960-as kiadás): az em- •beri test »élénk életet él ... fizikai és vegyi szempontból is rendkívül élénk üzem folyik benne...« — így Thomas Mann, Hans Castorp szájába adva mondandóját. És József Attila az Ódában? így: »tavak mozdulnak, munkálnak gyárak«. Hans Cast- orpnak »a fagyos éjszakában megmutatkozott ... az élet képe.« Költőien, de ugyanakkor nagyon is érzékletes, már-már taszító mivoltában. Thomas Mann: »Ott állt a kép, mosolyogva, feléje fordulva, kecsesen megpihenve, hamvasan csillogó könyökét előrefeszítA Kaposvári Tanítóképző Főiskola hallgatói az idei tavaszon a Kaffka Margit kollégium társalgójában több írót láttak vendégül. Harminc-öt- ven irodalombarát hallgatta rendszeresen a somogyi születésű alkotókat. Tüskés Tibor József Attila-díjas író, az írószövetség kritikai szakosztályának egyik vezetője a magyar szociográfiáról, valóságkutató törekvéseiről, pedagógiai tevékenységéről beszélt. A Tanácsköztársaság irodalmi életére emlékezve Somogyi Pál veterán írótól, a szocialista avantgarde-ról, a korabeli vajdasági irodalomról volt szó. Papp Árpád költővel irodalomtörténészi, műfordítói munkájáról, a jelenkori világirodalom helyzetéről; Fodor András kétszéres József Attila-díjas íróval, a költőszakosztály titkárával a tanulmányírói munkáról, a versírásról, a zene és a társművészetek vonzásában élt évekről, az elmúlt évtizedek irodalmi vitáiról beszélgettek. Veress Miklós József Attila- díjas költő, a Mozgó Világ főszerkesztője, a KISZ Központi Bizottságának tagja, a ve, tagjai, testi jegyei páros szimmetriájában.« Józsgf Attila: »Miféle lélek és miféle lény t s ámulatra méltó tünemény, / hogy bejárhatom a semmiség ködén / termékeny tested lankás tájait?« Az emberi test funkcióinak biológiai törvényszerűségeit Mann részletezően pontos naturalizmussal írja le: »Has és mellkas egy központi szerv meg a gerincvelőből eredő mozgatóidegek ösztönzésére működtek, a pleuroperitoneá- lis üreg tágult, összehúzódott, a lehelet a légzőcsatorna nyálkahártyái közt felmelegedx« és megnedvesedve. kiválasztási anyagokkal telítve kiáramlott az ajkak közt, miután a tüdő légsejtjeiben oxigénjét átadta a vér hemoglobinjának belső légzésre.« Madame Chauchat áll előttünk. Most így látja Castorp a szerelmét. József Attilánál muzsikálni kezd a biológia, amikor szerelmének életfunkcióiról ír: » Vérköreid, miként a rózsabokrok f reszketnek szüntelen, / Viszik az örök áramot ...« Vagy : »Gyomrod érzékeny talaját / a sok gyöke- recske át meg át l hímezi...« És: »Az örök anyag boldogan halad / benned a belek alag- útjain I és gazdag életet nyer a salak / o buzgó vesék forró kútjain.'« Hans Castorp és József Attila találkozott... kortárs irodalom napi kérdéseiről, a fiatal művészek munkafeltételeiről, készülő gyermekverskötetéről, az irodalom és a közélet viszonyáról szólt. A megyei könyvtárban tartott előadása után vendégük volt Vekerdi László irodalom- történész is. Közös volt ezekben a beszélgetésekben az irodalmi hagyományok elemzése, a kortárs magyar irodalom egészét a világirodalom mai jelenségeivel párhuzamosan vizsgáló szemléletmód, és a helyi értékekért felelősséget érző gondolkodás. Terveik szerint Berták László költőt, a Jelenkor egyik szerkesztőjét, Kocsis István drámaírót, a Kincskereső és a Zalai Tükör szerkesztőit várják beszélgetésre. Szeretnék egy összeállításban bemutatni a főiskolán jelenleg tanuló fiatal alkotók mellett azokat is, akik korábban szereztek itt oklevelet, s irodalombarátok maradtak azóta is. Sz. I. L. L. Kollégiumi esték (Folytatjuk.)
