Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-12 / 110. szám
wAtnamu ár. bognak g*za •6. évében —- szenvedés után — elhunyt. Temetés« pénteken, l$-án du. fél 3 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászolják: felesége, gyermekei, unokái. (09993) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás trríwel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek és barátoknak, akik felejthetetlen halottunk, ÖZV. BUNEVACZ JANOSNÉ temetésén részt vettek, részvétükkel, koszorúikkal és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család CUM») * * * Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, GÁL DEZSŐ temetésén részt vettek, részvétük- , kel, koszorúikkal és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászol*» család étim?) Ü • * Fájd szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, PETI ZOLTÁN temetésén részt vettek. Külön köszönet az osztálytársainak és a lábodi iskola VIU/B osztályának. A gyászoló család ítmi) * • « Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, SZÁSZ JÓZSIÉT temetésén részt veitek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászok» család (11*160) » • A Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek es külön a csökölyi áféss dolgozóinak, akik HOLLÓSI S ANDOK temetésén megjelentek, koszorúikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló családja, unokái. H250) • • * Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, jóbarátoknak és kedves ismerősöknek, akik felejthetetlen, drága halottunk, DEMETER ISTVÁN ny. r. wl. temetésén részt vettek és nagy fájdalmunkat enyhítették. Külön köszönetünket fejezzük ki a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság, illetve a pártalapszervezet részvételéért és közreműködéséért. A gyászoló család é« rokonság CM 7176) * • • Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen édesanyánk, ÖZV. IMRE GABORNE temetésén részt vettek, koszorúikkal és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a barátoknak, ismerősöknek, a Somogy megyei Tanács V. B. egészségügyi osztálya, a Somogy megyei Közegészségügyi—Járványügyi Állomás és a Somogy megyei Gyógyszertárvállalat dolgozóinak, akik szeretett férjem, édesapánk, gyermekünk és rokonunk, DR. B ERÉNYI ERVIN a megyei KÖJÁL osztályvezető főorvosa, igazgatóhelyettes temetésén részt vettek, együttérzésükkel, koszorúikkal, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család (117224) Itatta (ital <wi fkervilia fele eladó. Farkas, Kaposvár, Pázmány Péter u. 30. ________________(117301) S zoba-kon y hás, für" dőszobás házrész eladó. Kaposvár, Kani- zsai u. 19.______(117231) K aposméröben 25C négyszögöl es házhely eladó fizetési könnyítéssel, a Gyár utcái játszótér mellett. Érdeklődni: Kaposvár, Mező I. u. 115. Boncz- né.______________(117206) L átrányban, a Kossuth u. 5. számú ház — 600 négyszögöles telekkel — eladó. Érdeklődni: vasárnap. 15-én 9-től 13 óráig a helyszínen._____(1172.25) E ladó Balatonfeny-. vesen a Bodrog utca 8. sz. alatti, vízparti, 86 négyszögöles telek. Érdeklődni: Prikk. Imre, Bonyhád, Gárdo- nyi U. 25.______(192946) A dandón közművesített telek (4i00 négyszögöl) olcsón eladó. Érdeklődni: Szőke Ferenc, 8477 Kisberzseny. Petőfi u. 14. (16947) Barcson a Munkácsy M. u. 51. sz. alatt há- romszobas, összkomfortos, kertes családi ház eladó. Éi^ieklödni: a helyszínen/ (4265) Kétlakásos liáz — akácos környezetben — beköltözhetően eladó. Kaposvár, Bene- dek Elek u. 60. (4262) Háromszobás családi ház eladó. Hetes, Pe- tófi u. 35. _________(4268) C sornában a szőlőhegyben l kh terület (szőlő, szántó, erdő) minden elfogadható áron eladó. Fülöp Er- nőné, 7202 Attala, Dó- zsa u._____________(4264) Telek építési engedéllyel és anyaggal eladó. Magyaregres, Táncsics u. 5. Érdeklődni: Kaposvár, Nyírfa u. 7. sz. 15 óra után. Erdélyi. (117228) Kossuth u. *6- s*. ház eladó IND aé*y«zó£öl területtel. A fele ház beköHözhefcő. Kedvező ár ! Érdeklődni : helyben, a 62. sz. alatt, valamint Kaj>osvár, Dési. Huber L u. 6. Eibeck. __________m?»f) E ladó Budapest központjától busszal 25 percre — OTP-köl- csönátvállalással — kétszobás, összkomfortos családi ház. Ezenkívül három külön bejáratú szoba. Két családnak megfelel. Azonnal átjrható, beköltözhető. érdeklődni : Kaposvár, Léva u. 15. ___________(117068) K aposváron a Klapka utca 13. számú kétszobás, összkomfortos házrész eladó. Érdeklődni ugÿanott. ________________(117066) K aposszekcsőn a Dobo u. 12. sz. alatt 3 hold föld (részben szántó, gyümölcsös, szőlő) házzal és mel- ; léképületekkel eladó, gazdálkodásra alkalmas. Érdeklődni: So modor, Kossuth L. u 127. (117064) Ka poháronkisajátításra nem kerülő. jó állapotban levő, két- vagy három- szobás. összkomfort»«, kertes családi házat. Ajánlatokat ^irányár megjelölésével-* jeligére a 1170128. számra, a Magyar Hirdető Somogy megyei Központjába kérek. (11026) lO-s Zsiguli igényesnek eladó. Kaposvár, Szigetvári u. 106. táraasházb** levő két és fél szobás fcafcás — melléképülettel - beköltözhetően, sürgősen eiadó. Barcs, Lewin Samu u. X. Kalács István. (56356) Eladnám vagy budapesti másfél szobásra elcserélném Kaposvár. Németh István fasor 17/a, m. em. 2. sz. alatti háromszobás, összkomfortos öröklakásomat. Érdeklődni: a* 14-334 kaposvári telefonon. _______(1.17153) L akás eladó Kaposváron a Május 1. uth az -tervezést, -kivitelezést, m őszaki éllen- őrzést vállal építészmérnök. Budapest, 210-650 7-től 12 óráig. Uzdtoé._________Ç117233) S zemes kukorica és bontott tégla eladó. Kaposvár, Semmel- I és weisz u. 7. (117235X eladó pianínó,. Jó raszt Kongom. harmonium hangolását és javítását vállalom : végh Imre, 3634 Balatonszárszó, Petőfi Utca 56.__________(6062TE) Hetesen a Vikár Béla u. 67. az. alatt 8 hónapos vemhes üsző egy borj as tehén _______(69928) C habaud szegfűk — óriás virágú, erős, edzett palánták. Tűzpiros, fehér, élénk rózsaszín, halvány rózsaszín, bordó, sárga. Száz darab 90 Ft. Utánvéttel expressz fr» Toponáron a Veres Péter u. 57. számú , , közművesített telek posvar, Nyár utca 92. Kaposújlakon ház 927 négyszögöles telekkel eiadó. Cím': Kaposvár, Dési Huber u. 2. Házfelügyelő. ________________(*117151) 3 szoba-konyhás, fürdőszobás házrész eladó. Varga Antal, Balatonlelle, Rákóczi u. 38.____________(50365) E ladó egyszobás lakóház mellékhelyiségekkel, a Balatontól 5 perc. Benzinkút közelében 236 n-öles t*e- lek, szőlővel és gyümölcsfával. Balaton- boglár, Rákóczi u. 10. _________________(5>S34f) E ladó Igalfürdőn 734 n-öles gyümölcsös, épülettej. Tarr, Igái, József Attila u. 28. ____________(4235) C saládi ház eladó 480 négyszögöles kerttel. vegyeskereskedői üzlet megnyitására is alkalmas. Cím : Kaeladó, a rajta levő anyaggal, vagy ikerház építéséhez társat keresek. Érdeklődni: Félsőmocsolád, Sán- dorpuszta, Hegyi. ________________(69067) K aposfőn a Kossuth Lajos utca 161. számú ház beköltözhetően el- adó._____________(117101) H áz beköltözhetően eladó. Kaposvár, Arany János u. 91. (117177) Eladó Csurgón 1200 négyszögöles házhely, az állomással szemben. Érdeklődni: özv. Fadggyas Györgyné, Aranyász u. 5. ____(117161) K adarkúton a Szabadság u. 10. sz. alatti négyszobás családi ház eladó.________(4249) E ladó Balatonlellén a Rákóczi út 44. alatt kétszer1 kétszoba- hallos, fürdőszobás ikervilla — egészben is. felében is. ugyan ott gyümölcsfákkal és szőlővel betelepített, — ikervilla építésre alkalmas — 220 n-öles telek eladó. Érdeklőd- ni ugyanott. _____(4255) A Balatonhoz 4 kilométerre Látrányban 1200 n-öles házhely sürgősen eladó. Érdeklődni: Látráhy. Rákóczi u. 96. (lfOOl) (11715?) 350 cm3-es Jawa 3000 krn-rel igényesnek eladó. Érdeklődni: du. 5 óra után. Cím a kiadóban.___________(H273) R —10-es, karambolozott eiadó. 7500 Nagyatád, Aradi u. 10.. I. em. 4.___________Q1C013) T rabant 600-as eladó. Kaposvár. Szi- getvári u. 31. (50369) CP-s rendszámú 601-es Trabant felújított állapotban eladó. Most' műszaki vizsgázott. Barcs, Nagyhíd u. 46. Érdeklődni mindennap, 17 óra után,_____________(50357) N agykerekű Wartburg 1979 novembe réig érvényes műszakival eladó. Szabó József, Balatonszéplak alsó, Tulipán u. i. _______________ (50351) f ortos. Leveleket »►Idős lakóval-« jeligére a 117059. számra, a "hirdetőbe._________(117069) Nagyméretű, 1 1/2 szobás szövetkezeti lakás eladó. Irányár: 280 ezer + OTP-köl- csönátvállalás. Érdeklődni : Kaposvár, Marx Károly u. 12. (1.17070) kertészete : Mezőtúr, Nagycsapatkert. ________________(54191) N DK-gyártmányü, mély gyermekkocsi eladó. Cím : Farkas József, Kaposvár, Damjanich U. 20. (1.17240) Jó állapotban levő olaj kályha és egy 300 literes olajoshordó jutányos áron eiadó. Cím : Szemző Mihály. Kaposvár, Virág ú. 116. (69882) OTP-társaslakás eladó. Barcs, Munkás őr u. 8., ül. em. 12, __________________(50344) 60 1-es Trabant eladó. Kaposvár, Ta nácsház u. 11. Ger gely. ____________(117233) W auxhall 1100-as — most vizsgázott ~ eladó. Érdeklődni : Siófok, 11-492. (117234) Volkswagen Variant Combi 1600-as tetőcso magtartóval eladó. Keszthely, Cserhalmi. Telefon: 12-906. (460430) Fonyód központjában családi ház építésére alkalmas, 125 négyszögöles tglken levő, lebontásra váró épület lakható, új melléképülettel eladó. Egyszobás, kony- hás cserelakás szükséges. Dr. Zólyomi, Pécs, Munkácsy u. 7. (57ÄL1) Gige községben kétszobás ház eladó — melléképületekke', 1505 négyszögöles telken. Érdeklődni : Dömötör József, Gige, Kossuth Lajos u. 66. sz. alatt. (117066) Volkswagen 1600-as — hatéves felújított motorral és futóművel — eladó. Dr. Körösi, Szentpéterúr. Telefon: 11. (Zala (megye).____________\13278l) Eladó egy 500 km-t futott Verhovina moped és egy szovjet gyártmányú, újszerű állapotban levő, egy- tűágyas kötőgép. Megtekinthetők : Kaposvár, Arany u. 2.. II. lph. I. 1. Virágné. (69939) Kaposváron a Tókai utcában 237 négyszögöles, építésre engedélyezett házhely eladó. Érdeklődni: Rózsa u. 45. (117178) Háromszobás családi ház eladó Kaposváron az Irinyi János u. 9 szám alatt. Érdeklődni: csak vasárnap. _________________(117193) A Balatonhoz közel (4 km-re) Szólád községben kétszobás komfortos, új családi ház eladó 400 négyszögöles telekkel. Érdeklődni: Vicze János. Szólád, Öszödi u. 28 ______________ (69942) C surgón a szőlőhe gyen vasútra nyúló telek eladó — családi házzal. szőlővel. Érdeklődni: a helyszí'nen. özv. Kovács La- josnénál.________(69940) B alat onberényben szabad strand mellett KH) négyszögöles, vízparti villatelek eladó. Érdeklődni levélben : Varga Kelemen. 7400 Kaposvár, Kőrös u. 4. (699E1 ) Somogydöröcskén kétszobás, kertes ház olcsón, készpénzért eladó. Érdeklődni: Ko- rupcsák Józsefné. Ma- gvarkeszi, Bercsénvi U. 9. («>9889) ! fino n-öles beépíthető házhely áron alul ! eladó. Barcs, Nagyhíd Igalfürdőn három - szobás villa eladó, készpénzfizetéssel. Érdeklődni: mindennap 18 óra után, szombat— vasárnap egész nap. Cim: lgal, Camping u. 30. (117205) Szigetváron, a Szív u. 11. *z. alatti családi ház olcsón eladó. 4417199) u. 46. (30358) Ordacsehiben a Balatonhoz 3 kilométerre családi ház eladó. Érdeklődni: Ordacsehi. Fő u. 67. (5D352) Vennék Balatonbog- lár. Balatonlelle térségében lakrészt. vagy házrészt, vagy kisebb lakást. Ajánlatokat a baiatorboglári ruházati boltba kerek. (5C354) Garázs házrészként eladó a Szalma István közben — vízzel, villannyal fölszerelten. Telefon: Kaposvár. 11-060. ___________(117209) T öröcskén a Harang u. 1-2. számú. 1963-ban épült kétszobás, kertes családi ház eladó. Érdeklődni: 17 óra után.____________r 17210) S iófokon családi ház fizetési könnyítéssel eladó, beköltözhetően. Cím: Molnár, Kaposvár, Rákóczi ter 2., íl/t. (117207) Eladó háromszobás, összkomfortos, kertes utcai házrész. Két csa Iádnak is alkalmas. Kaposvár, Dimitrov u. 98. ______________(117176) K isebb házrész eladó garázslehetöséggel Kaposvár, Szigetvári u. 6.____________(117168) K aposváron a Hunyadi János u. 22. számú háromszobás, konyhás, közművesített ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Kaposfő, Kossuth L. u. 184. Ressnéi. (117169) Kiskorpádon a Kossuth L. u. i.x számú családi ház —' méhészetre, gazdálkodásra kiválóan alkalmas — azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni a helyszínen. (117174) Eladó Kaposváron a Géza u. 45. számú háromszobás. kertes családi ház. Vagy kétszobás,. összkomfortos lakásra cserélhető — megegyezéssel. Megtekinthető egész nap. ________________(117.172) Nagyon szép helyen családi ház eladó Kaposváron — családi okok miatt. Érdeklődni egész nap : Kaposvár, Szigetvári u. 106. _________________(4240) E ladó Kaposváron a Füredi út 83. sz. alatti házrész. Érdeklőd- mindennap dél- eiőtt. Hódos. (4238) Belvárosi egyszoba- hallos társasházrész eladó. Cím a kiadóban. (4247) Warszawa személy- gépkocsi alkatrészenként eladó, ugyanott malacok is eladók. Kénesé, Kossuth u. 35. ________ (69776) 25 0-es jawa é* alkatrészek eladók. Kaposvár, Éger u. 19. sz. 17 óra után. (117194) 1000- es Wartburg sürgősen eladó. Kaposvár, sávház, VII. em. 4. ajtó, Varga Pál. Érdeklődni: 17 órától. __________(1171 6 00-as műszaki vizsgázott Trabant pótalkatrészekkel eladó. Nagyatád, Szabó D. út 27.___________(117179) T S 125-ös MZ motorkerékpár eladó. Érdeklődni: 17 óra után, Kenyér Lajos, Kaposvár, Arany J. u. 10., I. ép. I. em. 4. a. ________________(117214) 1 979-ig érvényes műszaki vizsgával fehér Zsiguli eladó. Érdek lődni 17 óra után: Ka posvár, Bajcsy-Zsi- linszky u. 24., II. 3. Könye Sándor. (117205) Kétszobás kaposvári, összkomfortos, új lakás reális áron eladó, vagy családi házra cserélhető. /Munkaidőben: a 11-135-ös, este a 14-856-os telefonon. (117154) Kétszobás, kertes társasházrész eladó. Kaposvár, Tóth Árpád u. 10. Érdeklődni: du. 5 óra után. Horváth. ____________(117170) P écsi kétszobás, távfűtéses, összkomfortos, szövetkezeti lakást cserélek hasonló kaposváriért. Ajánlatokat »Uránváros« jeligére a 117167.. számra, a kaposvári hii’Qetőbe kérek. ___________(117167) B alatonföldváron a József Attila u. 56. sz. alatti társasüdülőben lakrész eladó. Megtekinthető : vasárnapokon. Sánta. (11Î106) Közgazdasági érettségivel fiatal nő állást keres Kaposváron. Ajánlatokat »Júliustól-« jeligére a 117237. számra,- a hirdetőbe kérek. (117287) Villanymotorok — 22(V7Sd W, 2200 fordulat — 1530 Ft helyett 762 Ft a ZALAIPAR- KER VILLÉRT-szaküzletében. (Zalaegerszeg, Szabadság tér 2. Telefon : 12-439. Amíg a készlet tart !) (153776) Nagyberkiben a Petőfi u. 17. sz. alatt 4— 5 hónapos közötti uszőborjak eladók. Érdeklődni: 16 óra után. _____________ (ft58) L akosság, építők, figyelem! Villanyszerelési munkákart, valamint átalakítási, javítási munkákat vállalok. Jáger János villanyszerelő, Kaposvár, Xantusz János utca 18. (A Cserben a József utcából nyílik.) (69947) Csikók és igáslovak eladok. Érdeklődni: Szulokban, a gyógyszertárnái. (69537) 4 hónapos németjuhász szuka — győztes és munkavizsgás szülőktől — fizetési köny- nyítéssel eladó. Kaposvár, Kisfaludy u. 46. (4244j Tízhetes bikaborjú eladó. Toponár, Gagarin u. 5. (HUM* Román, autóba akasztható sportkocsi eladó. Háromkerekű gyermekbiciklit vennék. Molnár, Kaposvár, sávház, II. lph. VU/12. (117187) Eladó 3 éves, friss borjas tehén. Andocs. Petőfi u. 70. (4253) Jó állapotban levő. bontásból származó fenyőgerenda — 7—8 méteres — eladó. Kaposvár, Madár u. 57. (CSER). (4264) Gáztűzhely palackkal, reduktorral eladó. Érdeklődni: Fonyód, Fürdő u. 5. Telefon : 30: _______(1,17213) K ét darab 5 hónapos bika eladó. Hen- cse, Kossuth Lajos u. 76._____________ (117212) F iatal, jó fejős tehén eladó nyolchetes bikaborjúval. Fonó, Petőfi u. 23. (117067) Pekingi palota import kan kölykei igényesnek eladók. Kaposvár, Honvéd u. 2i3., VI 1.____________(117074) B ontott, nagyméretű tégla eladó. Kaposvár, Május 1. u. 33. Érdeklődni: május 14—15éjn._______________ (4231) V álasztási bikaborjú eladó. Ordacsehi. Fő U.__52.____________(50350) A lkalmi áron eladó ablak alá szerelhető, új gázfútőtest. Kapós- var, Nádor u. 3b. __________________(4281) n Alfod- (not) főévé»**, több érre is. Lakás biztosítva. Levélben való jelentkezést kérek, rövid életrajzzal. Szabó Sándor fodrászai., 9739 Nemesvid, Rákóczi u. 42. 414998) Siófokon a Jegenye sor 79. sz. alatt 300 n-öles terület, sürgősen eladó. Villany, víz van. Érdeklődni: ugyanott, egész nap. _________________(14096) E gy NDK-gyártmá- nyú sportkocsi új állapotban eladó. Kaposvár. Adria u. 2. Megtekinthető : egész nap. Pintér.______(4244) I dős férfi, bejárónőt keres heti 3 alkalomra. Jelentkezés: Kaposvár, Rippl-Rónai u. 1._________________(60770) Tíz darab 4 m hosz- szu, 10xl0-es stáfli eladó. Fonyócfliget, Török Bálint u. 27. ________________(117W* N DK-gyártmányű sátortetős gyermekkocsi megkímélt állapotban eladó. Károly István, Kaposvár, Dési Huber I. u. 6. ________________(117007) P iaci elárusítóbódé (fedett) és mérlegek eladók. Érdeklődni: a piaci gondnoknál. _______<69086) 235x1 30- as előszoba- ablak eladó. Halász, Kaposfüred, állomás. ___________________(69694) Mély gyermekkocsi eladó. Kocsis József, Kaposvár, Szántó lm* Eladó 1 db háromhónapos csikó, erős. [re u. hl/2. Érdeklődni: sodrott anyával együtt, ! egész nap, szeméiye- Varga Kálmán, Lat- ! sen vagy a 13-176 12- rány, Péntekhely 17. j es telefonon. («M00) _________________(50840) J ““ F iatal vemhes tehen eladó. Lőw Tamas, Gige. ______________(4&3U) F ender zongora, Fender Bastsman 50/110 W erősítő új állapotban eladó. Érdeklődni telefonon : Pécs, 11-946.____________(57815) E ladók új beton- es fagerendák, valamint hófogocserep. Kaposvár, Xantusz János u. 11.______________(117195) É ves üszők eladók. Mecsnóbel József. Vászoly, Jókai ú. 10. _________________(16343) K isiparoshoz, kiskereskedőhöz betársulnék nagy személygep__kocsival. Érdeklődni: L akható, 4 gumiké- ! Kaposvár, 15-255-os teréken vontatható fa- j lefon-____________(117190) h áz — 4.20 x 2,80-as — | Két db NONIUS es 1 db sodrott, 3 éves kancacsikó sürgősen eladó. Andocs, Ady Endre U. 26. (117183) olcsón eladó. Érdeklődni : Siófok, sorház D/A. Tel. : 10-607. (117192) Egy pár fuvarosló spediterrel (komplett) eladó. Érdeklődni: Mé- szer Jenő, 8623 Bala- tonföldvár, Ady E. ti. 34. ______________(093994 ö téves borjas tehén bikaborjával eladó. Kaposkeresztúr, Kossuth L. U. 96. (€9677) Hároméves negatív tehén üszőborjával együtt eladó. Beleg, Rákóczi u. 11. (117044) Nagy mennyiségű bontott tégla, falazó- kő, épületfa. ajtók, ablakok eladók egy tételben vagy ftülón is. Kaposvár, Marx K. ú. 13. sz. 17 óra után. Naoközben telefon: 13-533.___________(69960) B alatonfenyvesen a kisállomáshoz közel 10 (KM) db nagyméretű, bontott tégla éladó. Érdeklődni egész nap: Kaposvár. Szántó I. u. 11. Agócs. Telefon: 11-334. (69932) Egy elóhasi tehén borjával eladó. Bárdudvarnok, 47. szám. (117063) MZ 150 cm3-es igényesnek eladó. Balogh Attila, Somogyszob. ________(117073) J ó állapotban Babetta segédmotor eladó. Sipos, Kaposvár. Marx u. 13. (117055) Moszkvics 408-as — nyolcéves —, valamint sport Zetka eladó. Fonyód, Napsugár u. 42. _________________(50340) I V-s Wartburg de Luxe első kézből jó állapotban eladó. Kaposvár, Virág u. 56 a. (117155) Eladó Kaposváron a Benedek Elek utca 3. számú háromszobás, részben beköltözhető ház. Ugyanott háztelek is eladó. Érdeklődni a Helyszínen. 15- én délelőtt. Levélcím : Graff its Lai os. 7912 Nyugatszenterzsébet. (Baranya). _______(69945) L ábodon a Hosszúfalusi út 28. szám alatt kétszobás, elö- szobás családi ház — gazdasági épületekkel, ezerhatszáz négyszögöles területtel — azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: a szomszédban, a 27. szám alatt. (69764) Z-s rendszámú Trabant Combit, 1200-as Z.sigulit vagy Dáciát vennék. Ajánlatokat a 117189. számra, a hirdetőbe. (117189) IAKÂS : Pécsi, tanácsi, kétszobás. összkomfortos, n. emeleti lakásomat elcserélném nagyatádi hasonlóért. Érdeklődni: Nagyatád, Zrínyi U. 60._____________(50612) Kaposváron az Ezredév u. la szám alatti egyszobás, összkomfortos szuterénla- kás olcsón eladó. _________________(117226) P écs legszebb részén — a székesegyház fölött — kétszobás, távfűtéses lakás sürgősen eladó. Készpénz: 320 000 Ft -f OTP : 110 000 Ft. Érdeklődni: Kaposvár, Bajcsy-Zsi- linszky u. 31 b. földszint 4. vagy a 13-899- es pécsi telefonon 17 óra után. (69875) Gáztűzhely palackkal, reduktorral eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Brassó u. 14. __________ (117064) A z Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet felhívja az üzemi rehabilitációs bizottságok, az . egészségügyi intézmények vezetőinek, valamint a helyi tanácsszervek ügyintézőinek figyelmét arra, hogy 1977. augusztus 1-vel REHABILITÁCIÓS SZAKMUNKÁSKÉPZŐ tanfolyamot indít a MECHANIKAI MŰSZERÉSZ szakmában. Szervezetten és egyénileg is jelentkezhetnek azok a 18—45 év közötti tbc-ből és más betegségből gyógyult vagy baleseti sérülés következtében MEGVÁLTOZOTT (CSÖKKENT) MUNKAKÉPESSÉGŰ férfiak akik az általános iskolát (a 8. osztályt) eredményesen befejezték, önellátók és eszméletvesztéssel járó betegségben nem szenvednek. A képzésben résztvevők számára havonta 700— 1600 Ft-ig terjedő keresetet, vidéki tanulóink részére ingyenes kollégiunhi elhelye zést biztosítunk. ROKKANTSÁGI NYUGDÍJAS TANULÓINK a képzés időtartamára rokkantsá gi nyugdíjukat teljes összegben megkapják. A felvételhez szükséges szakorvosi igazo lást, érettségi vagy általános iskolai bizonyítványt, valamint önéletrajzot 1977. május 20-ig «-REHABILI TAC1ŰS SZAKMUNKÁSKÉPZÉS« jeligére személyesen vagy postán 2002 Budakeszi, Erkel u. 1. sz. alatti kollégiumunkba kell élj uttat nL _________(3441) S ürgősen eladó 25 méhcsalád. Kaposfő. Kossuth u. 265. Baumann.___________(117260) E lőnevelt' vörös csibék eladók. Kaposvár, Zichy u. 16.. a donnert víztoronynál. _______________ (117202) E ladó bontott tégla, szalufa, gerenda több méretben, . valamint léc. pala, cserép (jó minőségű). Nagyberkiben, az iskola mellett. (117196) 1 MAI műsor Csiky Gergely Színház: 15 órakor: MERSZI, AVAGY SIPOV KALANDJAI. Noszlopy-bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: NEVELETLENEK (16). Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: DUNDIORR ES TÁRSAI, du. 6 és este 8 órakor: EDITH PIAF (16). Dàllos Ida mozi: du. 6 orakor: HIPPOLYT A LAKAJ. Siófok, este 7 órakor: NYOMOZÁS OSZTRAVABAN. Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: BUDAPESTI MESÉK (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.59: Műsorismertetés. 9.00: Tvtorna. 9.05: iskolatévé. 11.05: Iskolatévé. 14.05: iskolatévé. 16.48: Műsorismertetés. 16.50 : Hírek. 16.55: Iskolatévé. 17.30: Vendégségben. 18.00: Telesport. 18.26: Reklám. 18.30: Tavasz a földeken. 19.00: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.30: T^-híradó. 20.0ű: Gabi. Tv-film. 21.15 : Az enyhülés hívei és ellenfelei. 21.55: A Magyar Rádió dalversenye. 22..40: Tv-híradó 3, 2. műsor 20.00: Műsorismertetés. 20.01 Iszlám. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20 IV. budapesti nemzetközi sport- filmfesztivál. 212.00: Végtelen látóhatár. 23.40: Tv-börze. Jugoszláv Tv 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Mérleg — pontos méréshez. 18.15: Tanácsadás — szülőknek. 18.45: Homokóra. Vetélkedő. 19.15: A konyha nagy mestereinek kis titkai. 20.00: Külpolitika. 20.50: A bűntény ideje: Az árulás útján. 22.20: Komolyzene. Osztrák Tv 9.00: Óvodások műsora. 10.00 : iskolatévé. 10.30 : Csibészek a Co- te-Azuron. 17.30: Kicsinyek műsora. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Tv-konyha. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv- híradó. kultúra, sporthírek. 2fl.no : Szolgálatba lépés. Tv-film. 21.35: Hírek, sporthírek. KOSSUTH RÁDIÓ HíKb. 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00 rek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20 : A mai nap kulturális programjából. 8.27: Harsan a kürtszó! 8.57: Szimfonikus zene. 10.00: Hírek. 10.05: iskolarádió. 10.30: Bartók: l. vonósnégyes. n.Ofl: Házat laboratóriumban? 11.15 : A kórusirodalom remekeiből. 1143: Édes Anna. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. 14.00; Isten a székéren. 14.27: A Magyar Rádió lés Televízió énekkara énekel. 14.42: Híres énekesek könynyűzenet felvételeiből. 15.60: Hírek. 15.10: Mascagni: Parasztbecsület. 15.28 : Ezeregy délután. 15.58: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: Útközben. 16.06: Reklám. 16.10 : A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik, Mészáros Tivadar vezetésével, Marczis Demeter népdalokat énekel. 17.00: Hírek. 17.07: Hogyan élünk — hogyan élhetünk? 17.27: Népszerű szimfonikus zene. 18.15: Kritikusok fóruma. 18.2-5: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe. 18.30: Esti magazin. 19.15: Világszínház. Szentivánéji alom. 2L30: Hírek. 21.25: Két Beethoven-szo- náta. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Erkel operáiból. 22,54 : Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 24.00: Hírek. fl.lfl: Virágénekek. 0.25: Himnusz. fl.3fl: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.90: Hírek. 8.05: Vico Toriani svájci dalokat énekel. 8.20: A szocialista világ- rendszer gazdasága — Moszkvából. 8.30: Hírek. 8.."*3: Verbunkosok. népdalok. 9.10: A remete bora. Versek. 9.30: Hírek. 9.33: A fehér ló. Részletek. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Gyermekek könyvespolca. 12.00: Dzsessz- ícivételekből. 12.30: Hírek. 12.33: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 12.5*5: Balettzene — operákból. 13.25 : Édes anyanyelvűnk. 13.30: Hírek. 13.33: A nemzetközi munkásmozgalom dalaiból. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Szórakoztató antikvárium. 18.00: Mindenki iskolája. 18.,‘JO: Hírek. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 2«.:«): Hírek. 20.33: Nótacsokor. 21.29: A rádió dalszínháza. Tavasz. 22.30: Hírek. 22.. 33 : Tíz perc külpolitika. 22.43: Tánczene éjfélig. 24.00: Hírek. 3. MŰSOR 14.00: Hírek, műsorismertetés. 14.06: A guarany. Részletek. 14.40: Magyar előadóművészek felvételeiből. 16.00: Hírek. 16.03: Albert de Klerk orgonái. 16.40: Fonoté- ka. 17.00: ötórai tea. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Olasz operaest. 19.15: Iskolarádió. 19.So: Hírek. 19.33: Formabontás Beethovennél. 20,00 : A Cseh Filharmonikus Zenekar hangversenye. Kb. 22.00 : Dzsesszfelvételekből. 22.19: Martha Argerich zongorázik. 23.00 : Hírek. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Műsorismertetés. , hívek. 17.05: Dél-dunántúli antológia. 17.20: A zeneműbolt újdonságai. 17.35: Pályakezdők. 17.4/5 : Sanzonok. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Joe Carr zongorázik, Zsoldos Imre trombitál. 18.2-5: Hírösszefoglaló. 18.30: Szerb—horvát műsor. 19.00—19.30: Német műsor. Somogyi Néplap