Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-11 / 109. szám
A jövő egy darabkája Munkája a szenvedélye A balatonszabadi tsz fiataljai védnökséget vállaltak a tavaszi vetésekért. Az újszerűén csengő hír, hátterét indultam felkutatni a gazdaságba. Mikor az egyik tizenéves traktorossal beszélgetve megkérdeztem. jelent-e valamilyen pluszt ez a felelősségvállalás. meglepő választ kaptam. »Akkor is vállaltuk volna az éjszakázást, ha nincs védnökség, és akkor sem dolgoztunk volna rosszabbul. Annak az írásnak inkább erkölcsi jelentősége van.« A tsz elnöke ehhez még hozzátette: »Nagyon örültem ennek a kezdeményezésnek mert azt bizonyította, hogy a fiatalok átérzik: a gazdaság egész évi eredménye függ a munkájuktól. Ügy tapasztalom, hogy egy egészen új mezőgazdasági szakembertípus van kialakulóban. Egyre több az olyan fiatal, akinek nemcsak a szaktudására lehet biztosan számítani ... Akinek szíve is van a munkához. Ott van például a Füst Pista.. .<* f Az eső már jócskán megeredt, de a fiatal traktoros mintha nem vette volna észre. Vetőgépének vezetékeit vizsgálta elmélyülten. Csak a közeledő terepjáró motorzúgására pillantott föl. — Eltört a nyomjelzőm! Pedig ezzel a táblával még ma végeznem kell! — Gyere, beugrunk a műhelybe, tíz perc alatt meghegesztik — javasolta a segítőkész gépkocsivezető. A fiatalember örömmel szállt be. — Mit csinált volna, ha nem jövünk? — Éppen indulni akartam, hogy beszólok a műhelybe. — Ráment volna vagy két órája. — Ez csak most van ám így, hogy alig egy-két apróbb tábla van hátra. Néhány napja még mindenki a vetésre figyelt. Éjjel-nappal a tábla szélén állt a műhelykocsi. A . gépem félórát sem állt műszaki hiba miatt, pedig tizedik napja vet. — A gépek tehát állták a •arat. És az emberek? — Ha jól tudom, a gazdaságban összesen 1500 hektáron került földbe a kukorica vetőmagja, ebből ezret mi vetettünk el a váltótársammal. Még május 1-én is dolgoztunk. 12 óra a gépen nem kevés, hát még, ha tudja áz ember, hogy a többiek közben a majálison szórakoznak ... — Miért vállalta az éjszakai műszakot? — Mert vállalnom kellett. Egy ilyen kétmilliós gép, mint az enyém, amúgy is dçàga, ha meg csak nappal dolgozik, kész tönkremenés volna a tsz-nek. Különben is éjjel gyorsabban haladunk, olyankor minden figyelem a munkára összpontosul. Igaz, úgy két óra tájban már káprázík az ember szeme a monitorok és a jelzőlámpák villogásától. A gépműhelyben — úgy látszott — mindenki ideges. A soron kívüli munkát leplezetlen bosszúsággal fogadták. Néhány perccel később a fiatal traktorost egy satupad mellett találtam, vasfűrésszel a kezében. — így gyorsabban végzek — magyarázta, azután még védelmébe vette a mühelybe- lieket. — Gk is fáradtak. Jó néhány éjszakát munkával töltöttek mostanában. Volt mikor azt sem tudták, hová kapjanak. Néhány perc múlva rrtár indultunk is vissza. — Ügy tudom, a faluból sokan járnak dolgozni Siófokra. — Alig fél éve dolgoztam a tsz-ben, és már rám bízták az új IHC-t. Számítanak rám, megbecsülnek, ezért maradok. Apám Is majd két évtizedet traktorozott ebben a tsz-ben. Mikor ő kezdte, én még meg sem születtem. Később elmondta : mezőgazdasági technikumban szeretne továbbtanulni. — A mezőgazdaságban dolgozó fiatalok legtöbbje a kevés szabad időt panaszolja... — A nagy munkák idején valóban éppen hogy alvásra jut. Az is igaz, hogy a vetés, az aratás és a szántás nem tart egész évben. Olyankor, ha este leteszem a gépet, felülök az MZ-mre, és irány Siófok. Az egvik barátommal szívesen járunk disco klubba. Máskor — ha túl késő van — otthon magnózok. Füst István valódi fiatal. Szereti a beatzenét és a gyors motorokat, de jól ismeri a dolgok értékét. »Hosszú hajú«. mégis 17 évesen megbecsülést szerzett munkájával. Később még láttam egy villanásra a zápor után víztől csillogó, nagy traktort és fiatal vezetőjét. Az egész olyan volt, mint a jövő egy darabkája. Bíró Ferenc Az utcán érdeklődtünk felőle. —( Siessenek — mondta egy asszony —, amott a második házban éppen egy tehén borjadzik, ott van ő is. — Az istállóban már többen állták körül a vajúdó állatot. Az elles azonban csak nem akart megindulni. Túl nagy a borjú — vélte valaki. Elküldték az állatorvosért. Halász Imre nevével egy közlönyben találkoztam. À háztáji kistermelők között kiugró eredményt ért el tavalyi tejtermelésével, ezért a Mező- gazdaság kiváló dolgozója címmel jutalmazták. A drá- vaszentesi áfész boltvezetője volt; ritka eset, hogy valaki »más szakmából« ér el ilyen sikert. — Már nem vagyok boltvezető. beteg lettem, és egy hónapja abba kellett hagynom. Talán nem is bánom, több időm jut az állatokkal foglalkozni. Most hat tehenem van két borjúval. Tavaly 16 ezer liter tejet értékesítettem, így az átlagos tejtermelés tehenenként körülbelül 4400 liter volt. — Hátramutat az istálló felé. — Az ott benn fiatal üsző, ez lesz az első borja. Ügy látszik, még nincs eléggé megerősödve, s ha mi sem tudunk segíteni, akkor már nehéz dolga lesz az állatorvosnak. Könnyen lehet, hogy vágni kell. Gyerekkora óta foglalkozott az állatokkal, édesapja magángazdálkodó volt, a fiának korán oda kellett állnia az állatok mellé. Ez a munka azóta szenvedéllyé vált, s ma már nemcsak az eredményekre. a szakszerű tartásra, hanem az újabb megoldásokra, a további fejlesztésre is ügyel. — Jó kapcsolatunk van a termelőszövetkezettel, segítenek, rétet és alomszalmát adnak, most is a legelőn vannak az állataim. Ügy gondolom, ahhoz, hogy jó, eredményeket érjen el az erpber, állandó és következetes munkát kell folytatnia. Hiszen nem mindegy, milyen képességű állatot tartok. Ha vásároltam, vagy borjú született, csak azt tartottam meg. amelyik jobb képességű volt. Előfordult, hogy kettőt-hármat is le kellett cserélnem. Magyar tarkát tart. s a magas átlag bízónvitja: lehet fajtán belül is jól termelni. A továbblépés lehetősége azonban nemcsak őt, hanem a falubelieket is ösztönzi. Nemrégiben kérvényt küldtek az állattenyésztési felügyelőségre: a falu minden gazdája kérte, hogy engedélyezzék a magyar tarkák holsfjeln -frízzel való keresztezését. — Sokat számítana nekünk — mondja Halász Imre. — Talán lesz belőle valami. Szenvedélye azonban nem- ! csak az állatokra terjed ki. Iparengedélyért folyamodott, s a napokban meg is kapta; ezután otthon faipari munkákkal is foglalkozhat. Eszter- gályozott dísztárgyakat készít. — öregapám bognár volt, tőle tanultain a mesterséget meg a szakma szeretetét. Eddig az istállóban volt egy kisebb műhelyem, de most majd újat építek. A vejem csinálta a faesztergát, azon gyártok padlóvázát, asztali vá- zát, gyertyatartót, fatányért, egyszóval dísztárgyakat. Azt hiszem, kedvelik az emberek, mert sokan rendelnek nálam Ilyesmit. A faluban 55 tehenet tartanak a ház melletti istállókban, összejárnak a gazdák, segítik egymást, ha kell, mint például most is. Ez természetes, hiszen mindenki szorulhat egyszer segítségre. B. A. A jövő tavasszal kezdik Szőlőtelepítési program Böhönyén Néhány hónappal ezelőtt, amikor Balatonboglaron megalakult a Viticoop Balaton Társulat, a szőlőtermesztésre és feldolgozásira társult somogyi és más megyebeli gazdaságok egyöntetű véleménye volt; az ágazat hatékony fejlesztéséhek formáját látják az együttműködésben. Ahhoz ugyanis, hogy egy-egy üzem előbbre lépjen, nélkülözhetetlen egy sor olyan feltétel — műszaki-technológiai, szakember vonatkozású —, amelyet csak így. társas alapon lehet megteremteni. Barkóczi Béla, a böhönyei Szabadság Termelőszövetkezet ágazatvezetője például így vélekedett a napokban, amikor a gazdaság szőlőjében jártunk: — Talajvizsgálat a további telepítésekhez, levélanalizis, helikopter igénybevétele — minderre a társulati tagságunk alapján nyílik mód. Nyolcvanhét hektár új telepítéshez teljes egészében a Ba- latonboglári Állaim! Gazdasag biztosítja a szaporítóanyagot, a saját üzeméből. — Nagy területet említett. Milyen fajtákkal telepítik be? — A meglevő termő területünk tizenhárom hektár, ez öt fajtából áll : oporióból, kékfrankosból, olaszrizl ingből, hárslevelűből és ottonel muskotályból. Nem egy borversenyről hoztunk el értékes díjakat. 1980-ra száz hektárra kerekítjük ezt a területet. Nagv lépés lesz, de jól előkészítjük, és amit teszünk, szorosan illeszkedik a társulat programjába. Ennek keretében fogunk hozzá jövő tavasz- szal tizenöt hektár Alicante Bouschet teleoífóséhez. Ez a telt« festő borszőlő, s a társgazdaságoknak is adunk ennek a terméséből. Evvel egy- időben tizenöt hektáros aíany- telepet is létesítünk, melynek hozamát sima vesszőként értékesítjük. Az első lépcsőben tehát harminc hektárral növelik szőlőskertjüket a böhönveiek. Jártunk a hegyen, s láttuk a javában folyó előkészületeket: elvezetik a vizet, rendezik a terepet. A munkához — telepítési támogatásként — csaknem 100 ezer forintot kapnak hektáronként. Nagy munka, de az előzetes számítások szerint megéri a szövetkezetnek. Folytatásként 1979-ben húsz hektár rizlingszilvánit, majd 1980-ban, az ötéves tervidőszak végén húsz hektár Char- donnay-t és tizenhét hektár Királyleánykát telepítenek. — A fajták kiválasztásánál különféle követelményeket tartottunk szem előtt. Például ügyeltünk arra, hogy a szüret idejét lehetőleg minél jobban széthúzzuk, így könnyebben boldogulunk vele. Arra is tekintettel voltunk, hogy minél több olyan fajtánk legyen, amelyet géppel is betakaríthatunk. És persze megnéztük, mi »él meg« a mi talajunkon, az itteni éghajlati viszonyok között. Három és fél év múlva tehát százhektárnyi szőlővel rendelkezik a böhönyei Szabadság Termelőszövetkezet. A mai, már évek óta termő állomány megsínylette ugyan a tavasziba tört telet, de már nem mutat olyan elszomorító képet, mint néhány héttel ezelőtt. A domb tetejéről nézve kitáirul a szem előtt az a terület, amely most még szántóként hasznosul ugyan, de hamarosan szőlőtőkék sora vonalazza hosszú csíkokra ... H. F. Vízelvezetési munkák a telepítésre szánt területen. Diopész nélkül Á ltalános alanyt is hívhatnék segítségül mai mondanivalóm kifejtéséhez, a példa akkor sem veszítene hiteléből. Mégis egy fiatal építőművész esetét választom. Konkrétan feltárt és könnyedén bizonyítható té- - nyékét mondok el, amelyekhez legföljebb annyit lehet hozzátenni, hogy a történetbe ki-lcí behelyettesíthet elevenen élő tapasztalatát. Tehát nem építészeti téma a mai. Ernőért magatartásról, féltékenységről és lekicsinylésről, sznobizmusról és köpönyegforgatásról, arisztokratikus gőgről és az alkotás lebecsüléséről, irigységről, s az egymás iránti tiszteletről lesz szó. Alig múlt egy éve, amikor örömmel adtunk számot arról, hogy Egyed Tibor kaposvári építészmérnök a IV urnádul ás ünnepén Ybí-díjat kapott a nagybajomi pártház tervéért. A fogadtatás? Gratulációk, kényszeredett mosoly, irigységgel teli lekicsinylés. Néhány tőmondat a háttérben elhangzott megjegyzésekből: »Pártház? Ja, így könnyű ...« »Tudjátok, hogy van? Irányítják a zsűrit.« »Falusi gyerek, iharosberényi; igazán nem csoda.- »Egy ilyen kis semmiházra Ybl-díjat? Megvan a véleményem.« -Ráadásul a megyei pártbizottság székházát is 6 tervezte ... Még csodálkoztok?« Az a hír járta, hogy a Somogyi Néplap is »nagy hibát« követett el, hiszen ezt a címet adta elemző tudósításának: »Ybl-díj egy pártházért.« Így könnyű. Csak pártházat kell tervezni, és tálcán hozzák az elismerést. Hogy milyenek ezek a pártházak? Azt csak néhány, — kollégája sikerének örülni tudó — szakember, s a nagy közvélemény látta meg. Csak? Hiszen értük van minden. A sanda mészárosok hada azonban fertőzte a levegőt... Előzmények. Gondolatot, emberközpontú házat, célszerű otthont, és nem hivalkodó, önmagáért való »építészeti remeket« alkotott a tervező. Szándékát — amely csodálatos egyszerűséggel valósult meg — méltattuk már; hitelesebb lesz, ha később mások ajkáról hallják, űzőkéről, akik megérezték, fölfedezték ezt a szándékot. A terv fogadtatását nem kísérte »díszmenet«. »Minden lesz ez a ház, csak jó nem« — mondták Nagybajomban. A helyiek kétszer is leállították az építkezést: jobb lenne a sátortető, minden ház olyan. Bevakolták a hajópadló burkolta mennyezetet — hogy csak egy példát mondjak. »Ilyen még nem volt, ezt nem lehet megcsinálni« — vélekedtek a »szakemberek«, s nem az észérvek, hanem egy láda sör bírta jobb belátásra őket. A szokatlan tetőfedés is úgy készülhetett el, hogy egy tervezőirodai technikus megmutatta, hogyan kell fölrakni a palát. Akkor — bár megszégyenülten — a legegyszerűbb sablonhoz szokott szakember is vállalta a munkát. Nem folytatom. A pártház elkészült — alkalmazkodva a célhoz, a környezethez. S amikor a helyiek készen látták, már nem volt ellenvélemény. Nagybajomra figyelt az ország szakmai közvéleménye. A Magyar Építőművészet című szaklap 1975. 4. számában IS képet és méltatást közölt az újszerű megoldásról. Egy év múlva beszámolt Egyed Tibor alkotásának hivatalos fogadtatásáról, az Ybl-díjról is. -Ja, így könnyű... csak pártházat kell tervezni, kész az elismerés.« Ugye emlékeznek még a »brancsbeliek« s az egyéb lekicsinylők véleményére? Nem ez határozza meg az alkotás értékét. De kifejez egy magatartásformát, amelyet mélységesen elítélek. A pártház .útja nem ért véget. Az Architektúra című lengyel építőművészeti lap pályázatot hirdetett a szocialista országok számára. Országonként három — 1976-ban méltatott — tervet küldtek Varsóba, köztük Egyed Tibor nagybajomi pártházát is. Pedig óriás szállodák és lakótelepek, kórházak és közintézmények terveit is bemutatta a Magyar Építőművészet. A kaposvári terv azonban egyedi volt, újszerű, gondolatgazdag és szemléletformáló. Irodalmárokból, művészekből, közéleti személyiségekből álló zsűri bírált, hiszen a szakemberek már minden országban ellátták a feladatukat. Idézek néhány varsói véleményt a házról. »Hallatlanul kedves meglepetés a számomra, hiszen nem a megszokott méretekben fejezi ki a hétköznapokat. Nem akar versenyezni; őszinte, nyílt, belépésre hívó épület.« (A. J. Wieczorkowski.) »Ilyen építészeti környezetben szeretnék élni, függetlenül attól, hogy mit kell ott csinálnom.« (T. Hopfer.) »Ráadásul kitűnik azzal, hogy nincs emlékeztető jellege a nagy közösségekre. Nagyon kedves, hogy találkoztunk irodával, intézménnyel, amelynek egyéni építészeti stílusa van. Ügy megyünk be az udvarra, mint egy kis házba, és ez tetszik.« (B. Ostromeczki.)/»Ez nem ismétlése valami monumentális épületnek nagyközségi kiterjedésben; ehelyett megtörni próbálja ezt a sajnos egyre gyakoribb konvenciót. Emiatt különösen érdekes társadalmi-politikai gondolkodásban is. Valami új keletkezett itt, aminek építésznyelven is van mondanivalója. Ezért tetszik nekem.« (M. Wierzynski.) Nem folytatom. Egyed Tibor 23 pályázat közül első díjat nyert a nagybajomi pártházzal — Varsóban. Az Architektúra 1976. 7—8. száma 10 képet és egybehangzó értékelést köbölt. Az első díj jelképes: Diogenész hordójáról van szó. Az elismerés ezúttal — a hivatalos szakzsüriket félre- állitva — a befogadók egységes véleményét tükrözi. Azt hihetnék, ezután még jobban megnőtt idehaza az ellenlábasok, az irigyek, a sanda mészárosok száma. Tévednek. A művet azóta csodálat és elismerés veszi körül. Mert külföldön is méltatták, mert másnak is tetszik. Az irigyekből és lekicsinylőkből egy csapásra köpönyegforgatók lettek. Most ájuldoznak a gyönyörűségtől. Pedig hol van a lengyel szaklap Diogenész-hordója a magyar Ybl-díjtól? (Ezzel nem becsülöm le a külföldi sikert!) Nem egyszerűen az Ismert szólásmondásról van szó, arról ugyanis — amit örök életemben vitattam —, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Több ez; elítélendő magatartás, ízig- vérig sznobizmus és arisztokrata gőg társaink alkotásával szemben. Csak azt tudnám, hogy miből táplálkozik.., És most lehet -behelyettesíteni«. A kandidátust, a tudományok doktorát, a művészt, aki idegenbe — más megyébe — menekül a meg nem értés, a tehetség és alkotás elismerésének és befogadásának hiánya miatt. Hány példát mondhatnék az elmúlt húsz év történetéből? Ha országos, nagy elismerés követi a tisztességes, becsületes munkát; ugye hallották már, hányán veszik körül a kitüntetettet, és súgják a fülébe: tettem néhány lépést az érdekedben, végtére is nekem köszönheted... Mintha nem is a munkájával, tisztességével, alkotó szenvedélyével érte volna el a megérdemelt elismerést M iért csak akkor lesz »művész« a festő, ha a Der- kovits-teremben is kiállít, s miért nem, ha idehaza? De nemcsak az alkotó művészekről van szó. Hivatásukat munkájukat átlagon felüli szinten teljesítőket űz el más megyékbe a féltékenység, az irigység, a lekicsinylés. Miért nem tudjuk eléggé becsülni egymást? Miért csak az fejez ki tehetséget, szakmai tekintélyt az emberek szemében, ha egy művész, író, kutató vagy netán újságíró Budapesten is fórumot kap? Miért ez az arisztokratikus, ez a kétarcú, és értékeket — idehaza — lebecsülő felfogás? Nem lehetne Diogenész hordója nélkül is jobban elismerni, értékelni megyénk sok tehetséges alkotó, szebbet és jobbat teremtő emberét? Jávori Béla
