Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-10 / 108. szám
„Egy napig katona voltam Élmény és játék a laktanyában Piros nyakkendős úttörők gyülekeztek vasárnap kora reggel Taszáron. A járás községeinek úttörőcsapatai küldték el képviselőiket, hogy »egy napig katonák legyenek« Baria Gyula alezredes egysége KlSZ-bizottságának és a Vass Zsigmond ifjúsági klub vendégeként, a győzelem napján. Elhangzottak Kása József alezredes üdvözlő szavai, s a gyerekek egy csoportja máris ott állt a laktanya bejáratának közelében talapzatra helyezett repülőgép mellett. Nagy figyelemmel hallgatták Vadas Tibor őrnagy szavait: — Ezen a gépen — MÍG 19- es típus — nagyon sokat repült az egyik legkiválóbb pilóta, a fiatalon elhunyt Mezei János alezredes, elfogó vadász, aki katonáival ötször érdemelte ki a kiváló címet. Ez a gép, amely hadseregünk korszerű technikájának fejlődését jelképezi, egyúttal neki is emléket állít... Ismerkedés a gépágyúval. A gyerekek csillogó szemmel nézegetik a hatalmas, mégis karcsú gép áramvonalas testét, hallgatják a tájékoztatót, hogy milyen magasan és milyen sebesen repül. Sokan elhatározták : ha katonakorúvá érnek, ők is repülők lesznek. Katonasapka-próba következik. A nagyobbak, a nyolcadikosok már azzal a tudattal teszik a fejükre, hogy néhány év múlva nemcsak egy napra választanak sapkát. Azután megkezdődik a versengés. Ennek a napnak r.em csupán laktanyalátogatás, találkozás a katonákkal az egyetlen célja. A rendezők — a KISZ járási bizottsága, az úttörőelnökség és az MHSZ járási vezetősége — arra is kíváncsiak, milyen ügyesek a gyerekek, mennyire felkészültek a honvédelmi ismeretekből, megvan-e az állóképességük az ilyen versenyhez. Nos, a járás úttörői nem okoztak csalódást. Fáradhatatlanul megoldották a »harci brigádokra« előírt feladatokat. Lövészet és kézigránátdobás, »mocsaras« terepen való áthaladás, modellezők vetélkedője váltotta egymást. A leányok egy része még a fiúknál is ügyesebbnek bizonyult. Elméleti felkészültségből is jól vizsgáztak. Kifogástalanul ismerték az úttörőélet, a mozgalom különböző területeit, s akkor sem jöttek zavarba, amikor a katonai rendfokozatokat kellett megnevezni. Többen már jó ismerői a hadseregnek, évente eljönnek egy-egy alkalommal, hogy ismerkedjenek a katonákkal, s közben összemérjék tudásukat. Akik éppen nem versenyeztek. azok a kiállított fegyverekkel ismerkedtek. A katonák alig győztek a kérdésekre válaszolni, hogy melyik fegyvert milyen harcnál alkalmazzák, milyen gyorsan és mesz- szire lehet velük lőni. Vadas Tibor őrnagyot hallgatják a csökölyi gyerekek. A gyerekeket egész nap kísérő Petre Dezső hadnagynak, a KISZ-bizottság tagjának sem volt könnyű dolga. Ugyanis nemcsak a fiúk, hanem a lányok is kíváncsiak voltak a katonák életére: mi a KISZ-tag joga, kötelessége, van-e lehetősége szórakozásra, tevékenykedni a művészeti csoportban. Azt pedig szinte mindenki megkérdezte, hogy mikor kaphat eltávozást, szabadságot a katona — milyen előnyben vannak e téren a nős katonák? Az úttörők egynapos katonáskodása késő délután a díjkiosztással ért véget. Fáradtan, mégis jókedvűen tértek haza otthonukba az »obsitot« átvett »öregkatonák«. S nem-1 csak azok, akik elsőséget értek el és valamilyen díjat kaptak: ' a göllei, a somogyjádi, a ta- szári, a somogysárdi csapatok és az abszolút győzelmet szerző göllei II. Rákóczi Ferenc honvédelmi alegység: a felső- mocsoládi Sziráki Csaba, a taszári Petrina György és Balogh Erika, a szentbalázsi Kelemen Mária, vagy a somogyjádi Vass György és Helyes Ágnes, akik a lövészetben, a honvédelmi versenyben jeleskedtek. Valamennyien sok élménynyel gazdagodtak e napon. Ez volt az érzésük a pedagógusoknak is — köztük a kadarkúti Mányoki Jánosnénak —, akik nagyon sokat tettek a siker érdekében. Amikor a KISZ és az MHSZ járási vezetői átadták a díjakat, a katonák ezzel köszöntek el a fáradt gyerekektől: — Köszönjük a fegyelmezettségeteket, büszkék vagyunk rátok. Kérünk benneteket, ha majd igazi katonák lesztek, akkor is ilyen becsülettel teljesítsétek kötelezettségeiteket! Szalai László Tippek nyaralóknak Nem lesz gond, ha rossz az idő Somogynak nem sok része dicsekedhet annyi látnivalóval, mint a marcali járás. Legtöbb idegenforgalmi értéke mindössze néhány kilométerre található a Balaton- parttól. Balatonszentgyörgy, Fonyód, Somogyvár, Buzsák, Marcali, Nikla, Szőcsénypusz- ta a maga nemében — némi túlzással — páratlan értéket rejt. Vajon hogyan élnek ezekkel a lehetőségekkel a marcali járásban? — ezt kérdeztem Győri Attilától, a járási hivatal művelődésügyi osztályának munkatársától. — A marcali járás valóban gazdag látnivalókban. Kezdjük a sort talán Balatonszent- györggyel. A Csillagvár ma már ismert az utazást, kirándulást szerető emberek körében. Kár, hogy a Siotour nem hoz ide csoportokat, ugyanakkor Keszthelyről lovas túra vezet erre. A faluban a tájSomogyi Néplap ház kínál látnivalót, csakhogy annak meg a nyitva tartása nincs megoldva. Marcaliban a képtár és a múzeum igen hasznos időtöltés. A várostól alig két kilométerre található a nemrégiben felújított niklai Berzsenyi-kúria. Szőcsénypusztának a növényvilága érdemel szót. A so- mogyvári ásatások Európa- szerte ismertek. A buzsáki búcsú évente mint több érdeklődőt vonz a faluba, ahol hamarosan elkészül a tájház is... — Mennyire kihasználtak a lehetőségek? — A KISZ-bizottságok, -alapszervezetek legtöbbjének terveiben szerepel a járás nevezetességeinek megtekintése, valamilyen rendezvénnyel összekapcsolva. Mi magunk is gondot fordítunk arra, hogy egy-egy kiemelt rendezvényt az említett helyeken tartsunk meg. Néhány példát. A honismereti tábor az idén Sző- csénypusztán lesz. Lehetőséget adunk arra, hogy az érdeklődő fiatalok megtekinthessék az ottani munkát, részesei lehet senek az előadásoknak. A ne pi hangszeresek — valószínűleg megyei — bemutatóját Csillagváron rendezzük meg, s meghívjuk a nyaralókat a Balaton-parti üdülőkből. A honismereti tábor lakói által készített munkákból kiállítást rendezünk a Csillagvárban, a gyerekcsoportokkal pedig bemutatót. Az eseményen számítunk a környéken nyaraló gyerekekre. A buzsáki búcsú az idén is meglesz. — A marcali járás északi határa a Balaton-part egy ré sze. Ott hogyan várják a vendégeket? — Már februárban készen voltak a terveink. Ezek részben ismertek. Amiről eddig még nem volt szó: a járás főhivatású népművelői közül azokat, akik a belső részeken dolgoznak, rövidebb-hosszabb időre kihelyezzük a Balaton- partra. Ennek több célja is van. Segíthetnek egyes rendezvények előkészítésében, szervezésében, másrészt nagy A várható időjárás: Nyugat felől lassan felszakadozó felhőzet: délkeleten zápor, helyenként zivatar. Élénk, erős lökésekkel kísért északnyugati, északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma lő—20 fok között lesz. A távolabbi kilátások (péntekig) : a hőmérséklet emelkedik. Többfelé zivatar lesz, záporesővel. Általában mérsékelt, időnként élénk szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15—25 fok között alakul. MÁJUS 10 KEDD Ármin — Megemlékezést tartottak vasárnap a Győr határában levő Rábca-parti Radnóti- emlékműnél. A költő nevét viselő brigádok képviselői is megkoszorúzták az emlékművet. — A magyar nyelvészek III. nemzetközi kongresszusát augusztus 23—27. között tartják Nyíregyházán. A 220 hazai nyelvészen kívül mintegy 80 külföldi tudós is részt vesz a tanácskozáson. 30 díj Lipcséből Az IBA ’77-en, a lipcsei nemzetközi könyvművészeti kiállításon kiosztották a díjakat. A magyar könyvművészetet és könyvnyomtatást 30 díjjal honorálták, s ezzel hazánk a Szovjetunió (50 különböző díj), az NDK (45), Csehszlovákia (39) és az NSZK (35) mögött az 5. helyet foglalja el. Magyarország az NDK különböző tekintélyes intézményei által adományozott tiszteletdíjakból és különdíjasból is részesült. — Hanoiban aláírták a Magyar Népköztársaság és a Vietnami Szocialista Köztársaság 1977—1980-as évekre szóló tudományos, kulturális és közoktatási együttműködési tervét. — Második lett Drahos Béla, a kaposvári zeneiskola volt növendéke a prágai nemzetközi fuvolaversenyen, 86 induló között. — Véget ért Sopronban a nemzetközi eszperantótalálkozó. A háromnapos eseményen hét európai ország több mint 300 küldötte vett részt. — Kairóba utazott Méhes Lajos, a Vasas Szakszervezet főtitkára, a Vas- és Fémipari Szakszervezetek Szövetségének elnöke. A mai ügyeletes: Lengyel András Telefon: 11-510, este 8-ig. gyakorlatot szerezhetnek. A járási közművelődési tájékoztató révén rendszeresen köz- zétesszük a programokat. — A járásban több amatőr művészeti csoport és szakkör nűködik. őket nem nagyon vonták be a nyári programokba az elmúlt években. — Rendszeres bemutatkozási lehetőséget nyújtunk számukra a Balaton-parti településeken. A díszítő és amatőr képzőművész-csoportok munkáiból pedig vándorkiállításokat szervezünk. Fontos feladat vár az ifjúsági klubokra is, amelyekben a fiatalokat érdeklő előadásokat, kiállításokat tartanak. Jobb lehetőségeket teremtünk az olvasni szerető nyaralóknak. Könyvtárainkban nemcsak a magyar nyelvű irodalmat tesszük hoz- I záférhetővé, hanem az idegen nyelvűeket is. Programban tehát nem lesz szegény a Balaton déli partjának ez a része sem. Lehet kirándulni, ha rossz az idő, hisz olyan múzeumok, műemlékek várják az idegeneket, amelyek megtekintésére érdemes néhány órát szakítani. N. J. — Kiállítás nyílt tegnap 1 Siófokon a Dél-balatoni Kulturális Központban Fuszene- ker Ferenc budapesti fotóművész műveiből. — Nemzetközi konferencia kezdődött hétfőn Budapesten, a Hotel Intercontinentalban, Műszaki kooperáció a vegyiparban címmel. Az ötnapos tanácskozáson 19 európai ország képviselői vesznek részt. — Walesi pár — Day James és Krista James — lett a szombathelyi Savaria nemzetközi táncversenyen lezajlott standardtáncbajnokság győztese. A magyar táncbajnok pár ismét Jánosi László és Gruber Mária. — Avantgarde-színházaU világfesztiválja kezdődött Bécsben. A Spektrum ’77 rendezvénysorozaton 16 ország 21 társulata vesz részt. MÉM felhívás A MÉM àllateçészsé&ügyi és élelmiszerhigiéniai főosztálya felhívja a méhekkel vándorolni szándékozó méhészek figyelmét, hogy az április 30-i állapot szerint a fertőző méhbetegségel: miatt zárlat van Barcs és So- mogymeggyes, valamint'a Zala megyei Rzcntgyörgyvölgy és Vaspör térségében. Az osztrák, illetve a jugoszláv határtól számított lo km-es övezetbe is tilos méhekkel bevándorolni. — Öregek napját rendeztek vasárnap Kaposszerdahelyen. Az iskolások kedveskedtek műsorral az ünnepeiteknek. — Európa legnagyobb protongyorsítóját, a Genf közelében épült 400 milliárd elektronvoltos szinkrotront vasárnap hivatalosan is üzembe helyezték. — Gálaműsorral vasárnap befejeződött Püspökladányban a VI. országos szövetkezeti kórustalálkozó. Ezen 17 énekkar vett részt. — Átadták a mikei tsz burgonyatárolójában az NDK- gyártmányú automata gépsort. Ez a berendezés a be- hordástól az értékesítésig teljesen kiküszöböli a kézi munkát. — Somogyiak is részt vettek a Balatonfüreden tartott országos fodrász- és kozmetikusversenyen. Közülük Tárr Imréné kaposvári nőifodrász szerepelt legjobban; a hatodik helyen végzett a vidék: összetett versenyben. — 820 hízósertésre kötöttek eddig szerződést a nagy herényi tsz háztáji üzemágában. Az igénylések szerint az idén mintegy 200 darabbal túlteljesítik a tervet. Egy évvel ezelőtt, 1976. május 10-én halt meg — 78 éves korában Alvaro Aalto finn építész, a modern építészet világhírű mestere. Tanulmányai elvégzése után 1921-től 1927-ig külföldi ismeretszerző utakat tett. Már 1922-ben megkezdte magánépítészeti tevékenységét, és 1925-től felesége, Aino Marsio munkatársi segítségével folytatta. Működésének színhelye kezdetben Turku, később Helsinki volt. Művészetét az anyag- és szerkezetszerűség, a funkciók szellemes megoldása, a dinamikus téralakítás, a következetes formálási módszer és a népi vonások gvakori felhasználása jellemzi. Ifjú kémikusok versenye Az ifjú kémikusok Irinyi János országos versenye most fejeződött be Győrben. A budapesti és a 19 megyei elődöntőn ötezer középiskolás vett részt, s közülük 126- an jutottak a döntőbe. A vasárnapi záróversenyen négy kategóriában 20-an versengtek a végleges helyezésért. A somogyiak közül ötödik helyezést ért el Kiss István, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium első osztályos tanulója. — Véradónapot tartottak Mesztegnyőn és Kadarkúton: 198-an, illetve 180-an jelentek meg a véradáson. , — 13 magyar külkereskedelmi vállalat mutatta be termékeit a nyugat-berlini exportkiállításon, amely vasárnap zárta be kapuit. A bemutató teljesítette kettős feladatát: képet adott hazánk gazdasági fejlődéséről és elősegíette a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését — Éjjel-nappal dolgoznak, váltott műszakban, a kukoricavető gépek a vízvári tsz területén. Az idén — a háztájival együtt — 700 hektáron termesztenek kukoricát. Müszívet készített Roberto Bosio olasz biomérnök. A bejelentés szerint Christian Bemard profesz- szorral, a világhírű dél-afrikai szívspecialistával működött együtt a műszív konstruálásánál. E készülék, amely 15 évi kutatómunka eredménye — a mérnök szerint — megfelelő körülmények között tíz évig is működhet megszakítás nélkül. Először majmokon próbálják ki. — Szerencsétlenség történt vasárnap Zágrábban egy helyi autóversenyen : az egyik versenykocsi lesodródott a pályáról. Egy néző meghalt, négy súlyosan megsebesült. — Életfogytiglani börtön- büntetésre ítélte Novara olasz város bírósága azt a hat férfit és két nőt, akik csaknem két évvel ezelőtt elrabolta, majd meggyilkolta Christina Mazzotti 18 éves diáklányt. — Mája, 15-én, vasárnap 8 órától a töröcskel víztározón horgászversenyt tartunk. Nevezési díj felnőtteknek 30 Ft, ifiknek 15 Ft. Nevezni lehet a pénztári órákon és a helyszínen. Kaposvári Sporthorgász Egyesület. (4000 — A siófoki kulturális központban a Camerata Hungariea együttes koncertje május 13-án 20 órakor, Pénztárnyitás: ma. (14063) Értesítjük Siófok város lakosságát hogy 1977. május 12-én 12 órától 16 óráig az egész város területén gáxsxiinetet tartunk Kérjük, szíveskedjenek zárva tartani a gázkészülékei KÖGÁZ Kirendeltség, Siófok (16024)