Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-01 / 101. szám
Különös gonddal [ v A közművelődési törvény egyik passzusa arra figyelmezteti a hivatásos népművelőket, a közművelődési intézményeket és a tanácsok művelődésügyi osztályait, hogy különös gonddal tegyenek meg mindent a munkásság művelődéséért. S ez a külü- nös gond — kinek-kinek belső indíttatása, ötletessége és lelkiismeretessége szerint — nagyon sokféleképpen értelmezhető. De e különös gond még akkor is csak szűk, részleges eredményt produkálhat, ha a népművelő vagy a népművelők csoportja kellő szakértelemmel, odaadással lát neki a munkának, ám megmarad a sokszor rosszul értelmezett „münkásmüvelödés” kifejezés bűvkörében. Mire gondolok? Arra, hogy ez a nagyon összevont, tömör kifejezés — amely vitában, újságcikkben, előadói beszédben kitűnően használható — a gyakorlatban csakugyan „összevont” és „tömör”, vagy inkább „szűkkeblű”. E kifejezés ugyanis helytelen értelmezés következtében „takaróvá” válik. Takaróvá, amely azt fedi, hogy az emberi kultúra egészéből csak a munkások számára létező és közvetítendő részről van szó. Márpedig ha így értelmezzük a „munkásművelödés"-t, akkor egyrészt tagadjuk a kultúra demokratizmusát, másrészt tagadjuk azt, hogy társadalmunkban a munkásosztálynak meghatározó szerepe van a múlt és a jelen teljes kultúrájának elsajátításában és közvetítésében. A munkásművelődés nem jelenthet valamiféle rövidített tanfolyamot és semmiképpen sem jelenthet brosúrajellegű, nem egyszer teljesen vulgarizált tudáskivonatot (tehát olyasmit, amit Amerikában digest- nek neveznek, s ami nem ,egyéb, mint az irodalom nagy alkotásainak silány és gépies kivonata.) Az imént ezt írtam: „. . . meghatározó szerepe van a múlt és a jelen teljes kultúrájának elsajátításában és közvetítésé ben”. Álljunk meg egy pillanatra a közvetítés nem csupán a hivatásos népművelők dolga? Nem, egyáltalán nem. Kétségtelen, hogy nagyon fontos a népművelők szerepe, a hivatásos népművelők léte szükséges, de nem elegendő feltétel. Bőven jut szerep ebben a szakszervezeteknek, a munkahelynek, az ifjúsági szervezeteknek, a családnak — magának a munkásosztály minden egyes tagjának. Maguk a munkások kísérjék figyelemmel, hogy üzemük vezetői nem formális szerződéseket kötnek-e valamely kulturális intézménnyel, hogy nem felszínes ígéretek hang- zanak-e el, hogy nem hamar kihúnyó-e a kezdeti lelkesedés, hogy nem pusztán „jelentésbe kerülő”, „statisztikai adatot” jelentő szerződésekről, vállalásokról van-e szó. Maguk a munkások kérjenek, követeljenek lehetőséget a művelődéshez! S ahol a lehetőségek megvannak, ott éljenek is velük! Sajátítsák el a műveltséget, és közvetítsék a műveltséget ők maguk. Különös gonddal. égre elérkezett a nagy nap. A gyárakban és az üzemekben szünetel a munka. A munkásság ünneplőbe öltözött — úgy mint azelőtt karácsonykor és húsvétkor. A Népszava vörös fejjel jelent meg, s az emberek tüntetőleg kezükben vitték a lapot. Valamikor így indulhattak kezükben az imakönyvvel templomba. De most semmi szenteskedés, semmi alázat nincs ezekben az emberekben. A hajukat megfésülték, a bajuszukat rendbe hozták, kezeikről lemosták a kormot, rozsdát, port és olajat, s akinek gyereke van, az most kézen fogva maga mellett vezeti a jövő nemzedékét, s akinek megértő asszonya van, az is ott ballag most a csoportokban, megenyhült arccal és kiöltözötten. A Tisza Kálmán téren volt a találkozó. Korán ebéd után már tömve volt a térség, a mellékutcákban sötét, nagy csoportok álldogáltak, a rendezők loholtak ide-oda, oszlopokba állították a tömegeket, s fél kettőkor vörös zászlókkal és jelmondatokkal teleírt táblák alatt elindult a menet. Az első zászlók árnyékában haladt a pártvezetőség, utána következett a végtelen munkástábor, szakmai csoportokba rendezetten. Ki a körutakra. Négyes sorokban, hármas oszlopokban hullámzott az áradás. A tömegben zenekarok dolgoztak. Valóban olyan volt ez, mint a munka hadserege, fáradhatatlan lelkesedéssel, ostromlásra készen. A trombitákból kiszálltak a for- radálmi dalok, és sokáig úgy kóvályogtak a tömegek fölött, mint a magasba és messzire hírt vivő madarak. összevissza kiáltozták: éljen az Általános, TITKOS VÁLASZTÓI JOG! LE A NÉPNYŰZÖKKAL! ÉLJEN A NÉPPARLAMENT! LÁMPA VASRA A HERÉKKEL! ABCUG TISZA ISTVÁNT! LE A VONATMEGÁLLÍTÓ GRÓFFAL! VESSZEN A MÁGNÁSKASZINÓ! A z útvonalon végig az üzletek zárva vannak. Kíváncsi urak és hölgyek állnak a kávéházak hatalmas üvegei mögött, s fönt a házak emeletein megtelnek a balkonok, a nyitott ablakokból előrehajolnak az emésztő polgárok, lomyonok- 1 kai és gukkerekkel értékelik a tömeget. S a háztartási alkalmazottak fölkiáltanak hozzájuk, és vörös ökleiket mutogatják. LE A PÚDERES NAGYSÁGÁKKAL ! LE AZ ÉTELMARADÉKOKKAL! •Részlet az Egy ember élete című regényből. Balányi György Virágok virrasztása köveznek virágok arcszínű virágok szívemet befonják köveket virágzók hajnallá hasítani köd ülte éjszakát indulok fölverni embernyi szép hazát virágzó szavamat kövekké formálom vigyázza utamat virrasztó halálom K. D. Gyarmati László ERDEI HAJNAL Látom a tétova hajnali pírt, hogy ég el a dombok ölén; fák töve tartja a lombkoronát, mit lángba borít a hajnali fény. Hullott a könnye sok éji virágnak, szívták a földnek éltető vizét, harmatos cseppek — félve remegtek levelek fénylő, karcsú ívén. Mert megjött a reggel, újra felállott; bús odújából egy álomteli hang, s felzendült újra ezernyi dallam: ' naplényt éneklő pacsirtádat-. A szakmai oszlopok táblá- láján virít a három vörös nyolcas. t 8 8 NYOLC ÓRAI MUNKAI NYOLC ÓRAI SZÓRAKOZÁS! NYOLC ÓRAI PIHENÉS! Az Andrássy úton át ki a Ligetbe! A járdák szélén kíKássák Lajos* Juhász Gyula MÁJUS ÜNNEPE A hatalom kiadta a parancsot: Ne legyen ünnep május elsején! Zászló ne lengjen és ének ne zengjen. Csak robotoljon csöndben'a remény! És jött a május. Ezer orgonának Lila bugája búgott, a napon Minden bokor virágba öltözött jöl És a paréj is megnőtt szabadon. r ■ _Egy régi május ünnepén váncsiak álldogálnak, a tömegből gúnyosan és fenyegetően kikiáltanak hozzájuk: LE A SZALONSZOCIALISTÁKKAL ! A tömeg egyre nő az eleje már a ligetben van s a vége még mindig beláthatatlan. — Ha egyszer csakugyan tenni akarna valamit ez a tömeg — mondja Bagó —, ki állhatna neki ellent? Valaki felel neki: — Ez az, elvtárs! Egyszer végre is össze kellene törni mindent! Bagónak vörös rendezői szalag van a karján, lihegve és boldogan szalad tovább. Arra a juhászkutyára emlékeztet, aki ott lót-fut a nyáj oldalán fönntartja a rendet, de a farkasokkal is szembeszáll, ha kitör a veszedelem. A Vasas Otthonban és a ligeti Nagykert vendéglőjében oszlik meg a tömeg a gyűlésekhez. B okányi, Weltner, Van- czák, Buchinger és még néhány ismertebb nevű elvtárs a szónok. A választójogról és a május elseje történeti jelentőségéről beszélnék. Magasan állnak az emelvények a tömeg fölött. Mindenütt rengeteg az ember. Mi Bokányit hallgatjuk. Ö a szervezett munkásság kedvenc szónoka. Szép ember, jó hangja van, és beszél, beszél, hogy csak úgy játszik a szívünkkel. Csak ki kellene mondania, hogy előre, és mi valamennyien megindulnánk. — Amíg ilyen parlamenti rendszer lesz, addig nem lesz nyugalom ebben az országban mondja, s egyszerre fenyegetés és bátorítás van a hangjában. A tömeg visszakiált neki: — Ügy van! Ügy van! A dalárdisták énekelnek. A tömeg először csöndben hallgat, aztán kéretlenül is beleszól a dalba. S már az egész kerthelyiség szól, és zeng a délutánban. Aztán a rezesbanda. Az elnök bezárja a gyűlést, és azt mondja : — Munkások! Elvtársak! Ez a nap a munka ünnepnapja. Ma az egész világ munkásái ünnepelnek. Feléjük küldjük testvéri üdvözletünket, titeket, magyar munkásokat pedig fölszólítunk arra, hogy álljatok a talpatokra valamennyien, szakadatlanul követeljétek meg a munkásság megbecsülését és valamennyiünk jogát A rezesbanda újra rázendít, de már nem a szónoki emelvény mellett, hanem ott fönt, ahol a vasárnapi mula- tozóknak játszik a zene. S az emberek barátaikkal és családjaikkal letelepednek az asztalokhoz. Meleg, tiszta délután van. A Ligetből behallatszik a verkliszó; sípok visítanak, dobok peregnek, nevetés és kiáltozás mindenütt. A kerti fák között drótok vannak kifeszítve, papírszalagok csüngnek le róluk és papírlampionok. A gyönge szél játszik ezekkel a csacsiságokkal, himbálja az emberek feje fölött, az asszonyok és gyerekek tekintete eljátszik velük, mint az ünnepi játékszerekkel. Fehér kabátos pincérek megrakott tálcákkal hordják szét a söröket. Az emberek isznak, némely asszony is, és itt-ott a gyerekek is belekóstolnak a keserű lébe. A filogóriában játszik a zene. Fiatal párok átölelkezve táncolnak. Mintha diadalmas győzelem után lennének, senkinek semmi gondja. A tekintetek földerülnek, az asszonyok arca megszépül, az emberek bajsza megnedvesedik a sörtől, kész cigarettát vagy szivart szívnak valamennyien. Olcsó mulatság ez, és mégis hogy megmámorosodnak tőle ezek a lehasznált, igához és nyers parancsoló szavakhoz szokott emberek. Az alkohol lassan fölszívódik a fejükbe, oktalanul kiáltoznak, vagy le- kókadnak, mint a hervadó virágok. Kint a kerítés mögött lovas rendőrök cirkálnak, oldalukon hosszú karddal, katonapuskával a vállukon. A kertben gyalogos rendőrök és detektívek lézengenek. Ezeket a keménykalapok mögé rejtőzködött, nagy botos legényeket jól ismerik itt. Ha valahol föltűnnek, összehunyorítanak az emberek, és olyasmiket mondanak egymásnak, hogy a detektív megértse belőle a véleményüket* De nincs duhajkodás, s nincs verekedés. M ire beesteledik, az emberek alig bírják a fejüket a válluk között, az asszonyok is fáradtak, csak a gyerekek élnek még vidáman: ide-oda futkároznak az asztalok között, színes papírost gyűjtenek, valahol távolabb lopva cigarettára gyújtanak. Aztán itt van az este. Ha valaki megkérdezné tőlem: — Érdemes volt-e a nagy készülődés ezért a táncba és sörbe fullasztott napért? Azt felelném: — Igen, érdemes volt. Ez a nap is egyik foka annak a lépcsőnek, amin fölfelé haladunk a mi céljaink felé. Mint győzedelmi zászló, égbe lendült Ax jegenye, s ezer pacsirtadal Hirdette boldogan és büszkeséggel, Hogy itt a május és a diadal! A nap bíborban hunyt el, a vizekben Millió élet nászdalt remegett, Míg a világ világ, még soha senki Nem készített ennél szebb ünnepet! Munkásmozgalmunk története Állandó kiállítás a Várban Részlet a kiállításból. Lassan megszokottá és természetessé válik, hogy legnagyobb és legjelentősebb kulturális központunkban, a budavári palota múzeumokkal- közgyűjteményekkel folyamatosan benépesülő épülettömbjében mindig történik valami említésre érdemes vagy akár világraszóló esemény. Sorrendben a Budapesti Történeti Múzeum, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria beköltözésére, állandó és időszaki kiállításaikra, valamint a nevezetes gótikus szoborleletre gondolunk, amelyet televízióból, újságból, szakpublikációkból ország- világ megismert, amelyre a Munkásmozgalmi Múzeum tőszomszédságában bukkantak reá. Mintegy jelképezi ez is a történelem kontrasztjait és folyamatosságát. A Munkásmozgalmi Múzeum viszontagságos hányódások után vette birtokába a Várban a jelenlegi épületet. A József nádor téri, majd a Szentháromság téri bájos kis paloták ugyan szemet gyö- nyörködtetőek voltak, de múzeumi tudományos gyűjtővagy közművelő-kiállító munkára teljességgel alkalmatlanok. A múzeum személyzete és gyűjteménye a nagy sikerű 1969-es — jubileumi Tanácsköztársasági — kiállítással, amelyet vendégként a Budapesti Történeti. Múzeum termeiben rendezett, bizonyította be az önálló intézményi lét jogát és a saját, megfelelő épület elodázhatatlanságát. A mostani, a végleges otthon hagyományos külseje nemcsak a belső terek alkalmazkodó és mégis modern építészeti bravúrját takarja, hanem a raktárak és dolgozó- szobák tucatjai mellett immár a magyar munkásmozgalom történetének teljességét felölelő állandó kiállítást is. Az annak idején jelentős szakmai és látogatói elismerést szerzett első rész (A Magyar munkásmozgalom története a Tanácsköztársaság leveréséig) után, végre április elején megnyílt a napjainkig terjedő további korszakokat bemutató második és harmadik is. Az új kiállítás rendezői az előző korszak bemutatásának tapasztalatait is hasznosítva végeztek eredményes munkát. Sikerrel kerülték el az újkori történeti kiállítások buktatóit és nem fulladtak a papírok az okmányok és fényképek tengerébe. Tárgy- és enteriőrközpontú minden terem és majd minden vitrin. Vagyis a kiállítás nemcsak tanít, nemcsak informál, hanem látványnak is kellemes. További eredményeket is felmutatott még ez a most megnyílt kiállítás. Olyan kor — a két világháború közötti időszak — történetében segít eligazodni, az arányokat és a fontossági sorrendet egyaránt betartva, amikor a munkás- mozgalom reformista és forradalmi, legális és illegális, hazai és emigráns stb. szárnyakra oszlott. A felszabadulás utáni fejlődés érzékeltetésével sem marad adós a Munkásmozgalmi Múzeum. A történelmi távlat és a megfelelő múzeumi anyag hiánya ugyan a legközelebbi múlt ábrázolását nem könnyíti meg, * azonban különösen a népi demokratikus korszak első évtizedéről ad sokat — és sokunknak még emlékeiben élót — ez a kiállítás. Úgy véljük, a magyar munkásmozgalom történetének teljessé vált állandó kiállítása méltó sikerre számíthat a látogatók körében. ij. m. Kompozíció. Molnár Gabriella grafikája.
