Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-08 / 107. szám
Gondok és feladatok az újítómozgalomban FÓRUM Válaszolunk a kérdésekre tBMi« keresik a viszonylag írj műszaki vagy munkaszervezési megoldást a megye üzemeiben, vállalatainál és szövetkezeteinél, mint néhány évvel ezelőtt. Az újítók elismerését is szabályozó új rendeletek 1974-ben jelentek meg. Igaz, az anyagi megbecsülésben lényeges változást nem hoztak e szabályok, de munkájuk erkölcsi, politikai elismerése nőtt. Az eredmény: amíg 1972-ben 1192 dolgozó nyújtott be újítást, számuk a múlt évben már 2614-re emelkedett. Javaslataik megvalósításából származó megtakarítás összege 12 millió forintról 28 millió forintra emelkedett. A fejlődés ellenére — mint azt a közelmúltban a megyei párt-végrehajtóbizottság megállapította — jelentősek még a tartalékok: a beadott újítások fele tíz vállalatra esik. A javaslatok hatvan százaléka a fizikai dolgozóktól származik ugyan, de az újítók között kevés a munkásnő. A műszakiak lehetőségei — vállalati ismereteik, szakmai felkészültségük miatt — nagyobbak: beadott újításaik száma viszont azt bizonyítja, hogy nem élnek eléggé ezzel. Segíteni közös érdek Az újítást benyújtók körének szélesítése érdekében a szakszervezeteknek kell még több módszertani segítséget adni. Fokozott figyelmet igényel ez a mozgalom azoknál a vállalatoknál, szövetkezeteknél is, ahol az újítók tevékenysége nem éri el a kívánt színvonalat. Az újítók munkájának előmozdítását segíthetik a megyében működő tudományos egyesületek azzal, hogy tájékoztatják őket szakmájuk újdonságairól a vállalati, szakszervezeti vezetők részére pedig az újításokkal, az iparjogvédelemmel kapcsolatosan gyakrabban szerveznek előadásokat, fórumokat, tapasztalatcserét, s még inkább hozzáférhetővé teszik a szak- irodalmat. Az újító munkát értékelő adatok azt is bizonyítják, hogy • legtöbb javaslat az anyag, az energia és a munkaóra megtakarításra érkezik. Az üzem- ég munkaszervezéssel kapcsolatos, valamint a beruházási újítás viszont kevés. Arra meg alig van példa, hogy az egyik vállalatnál benyújtott javaslatot másutt is megismerik, hasznosítják. Ennek egyébként nem jogi akadályai vannak, hanem inkább az, hogy az egyik helyen elfogadott javaslatról a másik vállalatnál nem tudnak. Kialakult szervezeti keretek A viszonylag új műszaki és munkaszervezési megoldások keresésére a vállalatnak kell ösztönözni a dolgozót. Ennek csak egyik formája az, hogy rövid határidő alatt bírálják el a beadott javaslatokat, s döntenek bevezetésükről és díjazásról, vagy elutasítják azt. Sokkal fontosabb ennél az újítók munkájának irányítása. Az ezzel kapcsolatos — középtávra szóló — szabályzatot mindenüt elkészítették. Egyértelműbben fogalmazták meg ebben azt, hogy mi tekinthető újításnak az adott vállalatnál. Szabályozták az ügyintézés és elbírálás rendjét, meghatározták az anyagi és erkölcsi elismerés rendszerét. A Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsának elnöksége e szabályzatokat értékelve azt állapította meg. hogy többségükben jól szolgálják az újítók munkájának ösztönzését, javaslataik minél gyorsabb megvalósítását. Az újítások akkor szolgálják leginkább a vállalati célkitűzések megvalósítását, ha összegyűjtik és ismertetik a dolgozókkal a megoldásra váró legfontosabb feladatokat. Ezek a feladattervek azonban nem mindig töltik be szerepüket. Ezt bizonyítja, hogy a kijelölt feladatok túlnyomó részére nem érkezik javaslat. Tavaly például a Kőolajvezeték-építő Vállalatnál, a textilműveknél, a villamossági gyárban és a cukorgyárban egyátalán nem, vagy csak egykét javaslat érkezett a feladattervben meghatározott témákban. Az oka ennek szinte minden esetben az, hogy a terv összeállításánál nem vették kellően figyelembe az újítók felkészültségét, lehetőségeit; nehéz volt a megoldás, sőt olyan eset is akadt, hogy a műszaki fejlesztési tervben megoldatlanul maradt problémát tűzték ki újítási feladatúi. Lehet találkozni a megyében jó példával is: a Dél- Dunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalatnál, valamint a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnál csaknem teljes egészében megvalósult a feladatterv programja. Az SZMT kezdeményezte a vállalatoknál, hogy az éves újítási program ismeretében kössenek előzetes szerződéseket a megoldásra a vállalatok dolgozóikkal. A javasolt megoldással azonban még sehol sem találkoztak. Ösztönzi a jobb módszerek vagy megoldások keresőit az is. ha javaslataikra gyorsan kapnak választ. A vállalatok többsége az elbírálásra biztosított 60 napos határidőt be tartja: néhány vállalatnál ezt az időt jelentősen le is rövi dítették. Másutt — elsősorban azokon a helyeken, ahol a vállalati központokban döntenek a javaslatok sorsáról — a jogszabályokban meghatározott időnél tovább tart az el bírálás. A Kaposvári Villa mossági Gyárban például négy, a Mezőgép Vállalatnál pedig több mint két hónap telik el, mire az újító választ kap javaslatára. A gond mutatja a megoldást is: decentralizálni kellene az elbírálását ezeknél a budapesti központú vállalatoknál. Építve az eredményekre Az újra, a többre törekvő ember munkájának ösztönzése, erkölcsi és anyagi elismerése a közösség érdeke. A tapasztalat az. hogy munkájúk díjazása arányban áll a létrehozott gazdasági eredménnyel. Több helyen a kiemelt jelentőségű v feladatokra érkezett helyes megoldást magasabban díjazzák, s a vállalatok többsége 200 forinttal felemelte a rendeletben meghatározott legalacsonyabb díjat. Kiemelt díjazást, vagy soronkivüli elbírálást biztosítanak azoknak a javaslatoknak is, amelyeket a vállalatoknál szervezett újítási hónapban nyújtottak be. Több helyen versenyt is rendeznek megfelelő díjazással, a különböző egységek között Ilyenkor külön értékelik a legjobb szocialista brigádok teljesítményét is. örvendetes tapasztalat, hogy egyre több brigád tesz újítással kapcsolatos vállalást, tért hódít az Egy brigád, egy hasznosított újításmozgalom. Követendő példa ként tartják számon a SAÉV kezdeményezését, ahol már négy team-szerű újító brigád dolgozik. Az újítók erkölcsi elismerése korántsem olyan egyértelműen jó, mint az anyagi : a vállalatok »-feledékenységének“ is része van abban, hogy kevés Kiváló újító kitüntetés a megyében és sok helyen »-megfeledkeznek-« az újítói. tanúsítványról is. Az erkölcsi elismerés ösztönző hatása éppen ezért kihasználatlan még. A fejlődés egyértelmű: az újító emberek tevékenysége növekvő mértékben járult hozzá a megye gazdasági feladatainak megoldásához. Az újítók fokozottabb megbecsülése, munkájuk sokoldalú segítése, az ezzel kapcsolatos vállalati tevékenység ellenőrzése a további előrelépés biztosítéka. 11 (Például az uborka 2 forint, illetve R forint.) Miért van ez? — A fogyasztói ár tartal- 1 mázzá a kereskedelmi árrést , és a romlási veszteséget is. A i primőröknél gyakran nagy a I szállítási távolság, és ez tovább növeli a költségeket. Az i egyes zöldségfélék felvásárlá- I si ára garantált; a felvásárló, értékesítő vállalat akkor is I annyit fizet érte. amikor olcsón tudja eladni. Ez is oka annak, hogy időbeni eltolódás is van a felvásárló és a fogyasztói ár között — Berzencén mondták el, hogy a helyi tanács sa- ját pénzforrásából, valamint a megyei tanács támogatásával óvodai és is- kolai korszerűsítést hajt végre, tornatermet is épít. A falu lakóinak az a véleménye, hogy a korszerűsí- tés a jelenleginél nagyobb anyagi támogatást igényel. Van-e erre lehetőség? — Berzencén az V. ötéves tervben az új általános iskolához tornaterem építése szerepel. A tervkészítés folyamatban van. A létesítmény megvalósításához a megyei tanács 1,5 millió forinttal járul hozzá. A helyi tanács tervében szerepel a napköziott-1 honos óvoda 25 hellyel való bővítése, ehhez a megyei tanács a felújításukra szánt pénzből négyszázötvenezer forintot biztosít. Felmerült az óvoda központi fűtésre való átállítása, ami további 250— 300 ezer forintba kerülne. A megyei tanács az V. ötéves tervben a fentieken kívül további támogatást nem tud biztosítani. — Somogymeggyesen gondot okoz az iskola kör- zetesítése. Mi várható ebben az ügyben? — A Somogy megyei Tanács V. B. 1976. december 7-i ülésén határozatot hozott az alsófokú szakrendszerű oktatás továbbfejlesztésére. A határozat nyomán a megyei művelődésügyi osztály — az érdekelt tanácsokkal egyeztetve — kidolgozta az általános iskolák körzetesítésének közép- : és hosszútávú tervét. Eszerint : a somogymeggyesi általános iskola — amely jelenleg ösz- szevont alsó-felső tagozatú, négy tanulócsoportos — Tab- ra körzetesítése a következő- i képpen történik. A felső tago- ] zatos tanulók körzetesítése A pártnapokon elhangzott kérdésekre ma Kelemen Ferenc, a megyei tanács ipari osztályvezetője, Boros József, a MEZŐGÉP igazgatója, Tamás József, a megyei tanács kereskedelmi osztályvezetője, Szakonyi Gyula, a DÉDáSZ kaposvári üzemigazgatója, Hausz Gyula, a megyei tanác^ művelődésügyi osztályának he_ lyettes vezetője és dr. Üjsághy Erzsébet, az egészségügyi osztály helyettes vezetője válaszol. — Helyes volt-e a nagymértékű, iparosítás Somogybán, amikor munka- erőhiány van? — Az iparfejlesztési célkitűzések helyességét bizonyítja a megye településeinek fejlődése. Elég példaként említeni Marcalit, Barcsot és Nagyatádot. A somogyi ipari üzemeknek eddig nem volt munkaerőgondjuk; minden telepített vállalatnak volt elég munkása. Amikor az ötödik ötéves terv célkitűzéseinek meghatározásán dolgoztunk, több vállalatnál hangzott el, hogy nincs szükség további iparosításra. A megye vezető téstü- letei viszont úgy vélekedtek, hogy szükség van olyan új ipari üzemekre, amelyek nem nagy létszámot foglalkoztatnak, hanem korszerű technikát honosítanak meg. (Ilyen például a Csepel Vas- és Fémművek egyedi gyára vagy a Chemical barcsi gyára.) Ez ösztönzi a többi vállalatot is a belső tartalékok feltárására és ésszerű hasznosítására. — A MEZŐGÉP Vállalat kezdetben a mezőgazdaság műszaki bázisa volt. Mi indokolta, hogy »gyártó vállalattá* szervezték át? — A MEZŐGÉP ma is , a mezőgazdaság műszaki bázisa. Tevékenysége azonban átalakult. Ez a vállalat végzi Somogybán és Zalában a mező- gazdaságban használt külföldi gépek garanciális javítását és üzembehelyezését. Ezenkívül még Tolnában is a mi vállalatunk látja el az állattartó telepek gépeinek javítását és felújítását. A mezőgazdaságnak nagy a gépek iránti igénye, ezt csak megfelelően szervezett gyártással lehet kielégíteni. — Sokszor nagy a különbség egyes mezőgazda- sági termékek felvásárlási és fogyasztói ára között. 1980-ban várható, ha Tabon megteremtik fogadásuk feltételeit. Ezek: a napköziotthonos ebédlő és konyha építése, a napközis csoport biztosítása és a tanulók szállítása. A körzetesítés megoldja a felső tagozatosok szakrendszerű oktatását. Ezzel egyidőben tervezzük a negyedik osztályok körzetesítését is, szintén Tabra. Ezt az Új általános iskolai tanterv bevezetése indokolja. Az átszervezés útón csak az 1—3. osztályos tanulók maradnak Somogymeggyesen. — Miért kell falun tőb- bet fizetni a villanyáramért, mint a városokban? — A fogyasztói sűrűség és a hálózatok kihasználtsága falun kisebb, mint városon. Az egy családra jutó áramfogyasztás is kevesebb a falvakban; az energia házhoz szállítása — a vezeték építésének és fenntartásának költsége — viszont ugyanannyi. A díjakat egyébként nem az áramszolgáltató, hanem az Országos Anyag- és Árhivatal állapította meg. — Lakácsához 20 km-re. van Szigetvár, mégsem vihetik oda kórházba a betegeket. Ugyanez a gond Iha- rosberény térségében is, ahonnan Nagykanizsa könnyebben megközelithetö, mint Nagyatad, — A nagyatádi kórház a megye egészségügyi ellátásában olyan mennyiségi és minőségi változást hozott, amely lehetővé tette, hogy Somogy lakossága minden szinten a megyében részesüljön egészségügyi ellátásban. Ezért vált lehetővé az egész megyére szóló betegbeutalási rend kidolgozása és életbeléptetése. Eszerint a területi kórház felelős a hozzátartozó terület egészségügyi ellátásáért. E feladatának csak úgy tud eleget tenni, ha területéről saját intézményébe utalják a betegeket, és nem más egészség- ügyi intézménybe. A kórházba utalt betegek figyelemmel kísérése, az utókezelés, a táppénzes kérdések rendezése csak akkor biztosítható egyöntetűen. ha a körzeti orvosok és a területi kórház kapcsolata szoros. Ez a rendelkezés elsősorban a betegek érdekelt szolgálja, mert a magasabb szintű kapcsolatrendszer jobb, tartalmasabb szakmai ellátást biztosít. Így nincs lehetőség arra, hogy a korábbi szokásoknak megfelelően más területek kórhazaiba utalják a betegeket. Június és április időjárása üldözte egymást május első hetében. A fülledt hőség a Balaton körül is hirtelen megnövelte a forgalmat (és vele együtt a közúti ellenőrzések számát) — jó néhányan meg is mártóztak a tó gyorsan melegedő vizében. De azért májusi eleme is volt az időjárásnak: a csendes, nevelő eső, melynek — mint a szólás tartja — minden csöppje aranyat ér. Ki is használtáig a csapadék kedvező hatását a kertészke- dők: siettek szabadföldi helyükre ültetni a különböző palántákat. Ebben segítségükre volt a tegnapi, a szokásosnál jóval forgalmasab kaposvári piac, amely bő választékot kínált a zöldségfélének valóból. Ezenkívül a vágott virág — anyák napjára — és a fejes laláta volt a sláger, no meg a tojás alacsony ára örvendeztette meg a vásárlókat. Az időjárás nemcsak a nagyüzemi és kiskerti növény- termesztésnek kedvezett, hanem az utcák, parkok szépítésére is ösztönzött megyeszer- te. Kaposváron a héten — csü- | törtökön — indult meg az idei mozgalom a város virágosítá- tára, amely az igyekezet, az előkészületek szerint minden eddiginél szervezettebbnek és tervszerűbbnek ígérkezik. Az illetékes hivatalos szervek, társadalmi mozgalmak erőfeszítése természetesen önmagában aligha elégséges: találkozni kell a lakosság igényével, munkakészségével is. Nos az első napok eredményei nem tölthetik el bizalommal a szervezőket. Tegnapig ugyanis egyetlen kijelölt körzetből sem érkezett be igény kiültetendő virágpalánták iránt. Remélhetőleg azonban a következő napok, hetek megcáfolják a kezdeti aggodalmat és a június 5-ig tartó virágosítási hónap észrevehetően hozzájárul a város szépítéséhez. Három fontos gazdasági tanácskozást is rendeztek a héten Kaposváron. Szerdán a megyei tsz-szövetség tartotta küldöttgyűlését. A 82 szövet- I kezetet képviselő másfélszáz küldött szenvedélyes hangú, önkritikus vitában kereste a i kiutat a jelenleg egyáltalán nem megnyugtató termelési helyzetből. Hiszen nem gondolom, hogy bárkit is megelége- j déssel tölthetne el az országos ! 17. helyezés, az egy hektárra j vetített nyereség alapján. A gazdálkodás és az eredményesség javításának egyik módjáról volt szó azon a megbeszélésen, melyet kedden tartottak a Katej termelési rendszerbe tömörült megyei szövetkezetek, gazdaságok részért. Elégedetten állapították meg a taggazdaságok: 2,1 millió literrel magasabb termelést értek el az I. negyedévben, mint a múlt év hasonló időszakában. Ez nem kis részben annak is köszönhető, hogy a termelők éltek a bankhitel lehetőségeivel. A hitelrendszer további kiszélesítését és igénybevételének módjait tárgyalták meg most a Magyar Nemzeti Bank képviselőjének részvételével. Természetesen nemcsak több pénzre van szükség a tejtermelés növeléséhez, hanem legalább ennyire gondot kell fordítani az anyagiak körültekintőbb, célszerűbb fölhasználására. Erre ösztönzött a megyében meghirdetett tej termelési verseny is, amelyben ugyancsak a héten hirdettek eredményt. A benevezett 45 szövetkezet, hat állami gazdaság és 332 kistermelő gondos munkájának, az általuk alkalmazott korszerű technológiának is köszönhető, hogy megyénkben 27 százalékkal nőtt a tejtermelés a múlt év azonos időszakához viszonyítva. Természetesen ezzel még mind’g nem lehetünk elégedettek. Túlságosan is mélyről indultunk ahhoz, hogy — a figyelemre méltó ütem ellenére — hamar fölzárkózzunk az országot átlaghoz. Paal László Üj üzemrésszel gyarapodott a Mechanikai Művek marcali gyáregysége. Az új üzemcaHb nokban — amely egy folyamatos beruházás első része — olajkályhák készülnek. Olajkályhák Marcaliból