Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-28 / 124. szám

Mozi — jegykezelő nélkül Képünkön: » washingtoni metró új szakasza. A nagyvárosok közlekedési csődje világjelenség. Az utak zsúfoltságát többféle módon igyekeznek csökkenteni. Min­denekelőtt arra törekednek, hogy a közlekedésben részt vevőket a tömegközlekedési eszközök használatára szorít­sák rá, s ennek megfelelően a gyorsvasút- és metróhálózatot minél nagyobb mértékben ki­építsék. A tömegközlekedési eszközöket vagy a föld alá bújtatják, vagy a magasba emelik a pályájukat, illetve az utat, ahol közlekednek, hogy minél gyorsabban és zavarta­lanabbal érhessenek céljuk­hoz a jármüvek utasaikkal. Fontos feltételnek számít, hogy ahol csak lehet, elkülö­nített szintű keresztezéseket hozzanak létre, vagyis az egymást keresztező utakat egymás alá-fölé bujtassák. A nagy külföldi városokban sok helyütt látható ilyen megol­dás, de Budapesten is talá­lunk már rá néhány példát. A sínhez kötött tömegköz­lekedési eszközök vonalveze­tésénél a kombinált megoldá­sok sem ritkák. Igen sok pél­da van rá, hogy a földalatti vasutak pályájába olyan sza­kaszokat is beiktatnak, ahol a szerelvények »kibújnak« a mélyből és felszíni vasútként folytatják útjukat. Máskor kénytelenek azt a megoldást választani, hogy a földalatti felszíni szakaszát még meg is emelik, magas pályára helye­zik. Ez a helyzet a washingto­ni metrónak a múlt évben át­adott egyik új vonalszakaszá­nál, ahol a szerelvényeket a jelentős mértékben megemelt vasbeton pályára fektetett sí­neken kénytelenek közleked­tetni, a képen látható módon. Egészen szélsőséges esetnek számít, de már ugyancsak van rá példa, hogy a földalat­ti alagútból a felszínre kive­zetett szerelvényeket épületek tetején kiépített pályán köz­lekedtetik. Ez azonban csak szükségmegoldás. AZOK AZ ASSZONYOK... Mennyi bajt okoznak a fe­leségek! Az utóbbi időben két hír is érkezett arról, hogy az asszony homályos vagy talán nagyon is világos pénzügyei miatt neves politikusoknak kellett helyükről távozniuk. Előbb Rabin izraeli minisz­terelnök volt kénytelen be­nyújtani lemondását, mert fe­lesége (a hazai törvényes elő­írások megszegésével) dollár­folyószámlát tartott fenn New Yorkban. Nem sokkal ezután pedig Neubauer nyu­gat-berlini belügyi szenátor feje felett sűrűsödtek a feke­te felhők: megbukott és ma­gával rántotta főnökét, a kor­mányzó polgármestert is. A szenátor pártja megbízá­sából évek óta tagja egy vál­lalat felügyelő bizottságának. A hely szép tiszteletdíjjal jár, ezt az összeget azonban be kellett volna fizetnie a párt­kasszába. Ez valóban elma­radt, s amikor kirobbant a botrány, azzal védekezett, hogy felesége »elfelejtette át­utalni« havonta az összeget. Berakta otthon a nahkaszli fiókjába. Ismerjük, kedves férfitár­sak, valamennyien a szemre­hányó jeleneteket, melyek so­rán az asszony felhánytor- gatja életünk nagy mulasztá­sait. »Bezzeg X. Y. többre vitte! Jobban keres. Te mam­lasz vagy, csak kullogsz há­tul.« És így tovább. Nyilván így kezdődött a dolog az em­lített miniszterelnöknél és a szenátornál is, de ők még idejében észbe kaptak: rá­bízták a feleségre az ügyet, mutassa meg, mit tud! Mind­kettő megmutatta. Egy gyanús körülmény za­varja csak az iménti csalá­dias magyarázatot. Mindkét esetben évek óta tartó ügy­ről van szó. Az említett nyu­gat-berlini szenátor például esztendők óta részt vesz a felügyelő bizottság ülésein, havonta fölvette a tisztelet­díjat a pártpénztárban és tudták kezdettől, hogy az ösz- szegnek rendszeresen be kel­lene futnia. Soha senki sem tett észrevételt. Csak éppen, amikor az egész szenátus helyzete megrendült, és a fő­polgármester pozíciója is megingott, amikor tehát a nyugat-berlini kormányzat válságba jutott — akkor nyomban észrevették a sza­bálytalanságot. Ügy látszik, nemcsak egyes asszonyok, de az ellenőrzés­sel megbízott férfiak szemé­vel is lehet valami baj: látá­suk csak akkor élesedik, ami­kor egyes politikusok helyze­te, pozíciója gyengülni kezd. T. L Chicagóban megnyílt a vi­lág első, jegykezelő nélkül üzemelő mozija. Az ülőhelyek számozottak: a látogató meg­felelő pénzdarabot dob egy automatába, amely a belépő­jegyet adja. A jegyen lyukak vannak, mégpedig minden je­gyen más ás más elrendezés­ben. Az üléseken záróberen­dezés van. Ennek a nyílásába kell dugni a megfelelő szám­mal ellátott, lyukasztott je­gyet. Ha a lyukasztás megfe­lelő, lecsapható aiz üllés és he­lyet lehet foglalni. A televíziózás lényege a ké­pek elektromos átalakítása, az elektromos jelek hírközlési csatornákon történő továbbí­tása és képpé visszaalakítása. A képek elektromos átalakí­tására, felbontására ikonosz- kópot, a kép visszaállítására pedig katódsugárcsövet alkal­maznak. Az egyre érzéke­nyebb képbontó csövek és a« egyre nagyobb képernyők, bo­nyolult stúdiótechnikai beren­dezések és korszérű automati­zált vevőkészülékek, félveze­tők és nyomtatott áramkörök alkalmazása után a fekete-fe­hér televízió valószínűleg már elérte fejlettsége csútsát. A televíziózás »őskorában«, a harmincas években az első tv-készülékek dobozának a mérete megegyezett a mai középméretű készülékével, a képernyője azonban mind­össze 10 centiméteres átmérő­jű kör volt. A fejlesztés első­sorban a képcső növelését, ugyanakkor az egyéb beren­dezések méretének a csök­kentését tűzte ki célul. Ezt az tette szükségessé, hogy a na­gyobb képernyőn kevésbé szemrontó, tehát élvezhetőbb képet nyerhetünk. A nagy képernyő birtokában a fej­lesztés ismét a miniatürizálás felé fordult. A legutóbbi han­noveri vásáron mutatták be az AEG-Telefunken cégnél kifejlesztett miniatűr képcsö­vet, amelynek segítségével zsebben hordozható tv-készii- lék építhető. A képcső 30x40 milliméteres nagyságú. Ké­pünkön: a parányi képcső szinte elvész a normál mé­retű televíziós készülék mel­lett.  Jogról mindenkinek Csalnak a csárdában Ä Szabálysértési Kódex fo­kozott védelmet nyújt a vá­sárlóknak, üldözi a hamis mérést, számolást, az áru mi­nőségének rontását, a vevők megkárosítását. Azt például, aki elmulasztja az árjelzést, vagy megtévesztő árjelzést al­kalmaz, 1000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtják. Az ide vonatkozó rendelet egyik pa­ragrafusa lehetővé teszi, hogy büntessék az áru jogtalan visszatartását, tehát a pult alatti árusítást is. Mindemel­lett a belkereskedelmi mi­niszer új rendelkezései is a vásárlók hatékonyabb védel­mét szolgálják. Valljuk be: szükség van a szigorú jogszabályokra, ren­delkezésekre. Csakis ezek alapján lehetett eljárást in­dítani a balatoni keszegsütő ellen, aki rövid idő alatt 88 kilónyi papírtálcát mért ki — hal gyanánt. Másutt, mások is csalnak a Balaton partján. Egy nyári szezonban hét álla­mi vendéglátóipari vállalat és öt szövetkezet egységeit el­lenőrizték a tó közelében az Állami Kereskedelmi Fel­ügyelőség képviselői. Az egyik étteremben például 160 adag húslevesbe kilenc kiló hús helyett csak hatot főztek bele. Baj volt a borok ma- ligánfokával is. Az egyik vizsgálatnál a szürkebarát csak 12,4 fokos volt, 13 he­lyett, a muskotály pedig a titokzatos »átváltozás« során 13,2 fokról 11,4-re esett visa* sza. Az ellenőr ugyanis fröcs- csöt kért, és két deci bor he­lyett csak egyet kapott. A csaposnak 500 forintjába ke­rült ez a »tévedés«. Nemrégiben csak ötven ven­déglátóipari dolgozó állt bí­róság előtt Egyiküké sem volt »krajcáros« ügy: a vádlottak több százezer forinttal káro­sították meg a fogyasztókat, az államot. A módszer közis­mert: a pénztár kiadja a sö­rös blokkot, a csapos csak minden másodikat szúrja fel, a többit félreteszi, rflajd a pénztár ismét eladja. Ezért kapunk sokszor fél pohár sört, holott az egészet kifizet­tük. De szólunk-e érte? Csak elvétve. Igen, sokszor magunk is kezére játszunk azoknak, akik a vásárlók becsapásával akar­nak pluszjövedelemre szert tenni. Ha azt akarjuk, hogy a csalók észhez térjenek, mind a társadalmi ellenőr­zést, mind a felelősségrevo- nást szigorítani kell például fegyelmi úton történt elbocsá­tással, a szakmától való eltil­tással. Régebben egyes válla­lati igazgatók erre azt mond­ták: »Hiába bocsátom el fe- gyelmileg, másutt felveszik..« Az akkori gyakorlat szerint ez való igaz volt. De — az említett jogszabályok és ren­deletek — ma már központi­lag szabályozzák, hogy azt a pincért, eladót, akit fegyelmi- leg elbocsátottak, legalább egy évig nem lehet más, ha­sonló rendeltetésű vállalatnál alkalmazni. Súlyos esetek­ben bevezették a szakmától val eltiltást is. A becsületes, tisztességes kereskedelmi alkalmazottak, vendéglátóipari dolgozók tíz­ezreinek érdekeivel találkozik, hogy ma már megfelelő tör­vények biztosítják a maga­sabb kereskedelmi morál ér­vényesítését Passiók, misztériumjátékok \ középkori színház Sötétnek szoktuk közhelyes igazsággal emlegetni a közép­kort, mely »hivatalosan« az V. és XV. századot fogja idő­keretek közé. Ha a kor sötét volt, milyen lehetett a szín­háza? Satnya a görög, de még a római színházhoz viszonyítva is! Emlékszünk: az ókori színjátéknak vallásos eredete volt, a felmerülő konfliktu­sokat az istenek oldották meg. A középkor színházának gyökereit ugyancsak a vallás­ban, pontosabban a kérész­Babaházak Az angol Hunt házaspár az utolsó száz év építészeti stílu­sában készített több száz babulláidat, amelynek szobáit ap­ró bútorokkal be is rendezték. tény egyházi szertartásokban kell keresnünk. A mise egy­fajta színjáték, dráma alapja lett, noha kezdetben a papság idegenkedett ettől, később vi­szont sok pogány szertartást vallásos tanítással töltött meg. Így az alakoskodásokat, a ka- rácsonyünnep játékait stb. A IX. században kezdték a húsvéti szertartást Jézus szenvedéseit, halálát megele­venítő színjátéktípussá bőví­teni. A latin nyelven felolva­sott, majd megjelenített pár­beszéd lassan-lassan népnyel­vi formákat öltött. Ahogy az ókorban Dionüszoszt, a bor istenét, úgy állítják a közép­kori ember elé Krisztust. Észak-Franciaországban ala­kult ki a passiójátéknak (passió = szenvedés) az a formája, mely Európában el­terjedt, s megújulva a német Oberammergauban vagy, hogy közelebbi helyszínt mond­junk: Budaörsön napjain­kig élt. A XV. századtól ne­veket is ismerünk a szerzők közül: Arnoul Grébanét pél­dául, vagy Jean Michelét. Egy rendezőpéldány is megmaradt örökségül. Ez bizonyíték ar­ra, hogy a passiójáték a vá­rosok főterén, tizenkét játék­téren, azaz szimultán színpa­don játszódott fénykorában. Tehát kikerült a katedráli­sok, templomok falai közül, Később már szentek életét, legendákat és csodákat is megelevenítettek, ezeket a játékokat mirákulumnak ne­vezték, lévén, hogy a mira- culum csodát jelent. A középkor legnagyobb sza-' bású színjátékformája o misz­tériumjáték volt, mely már nem ragaszkodott szigorúan a Szentíráshoz, bár vallásos tárgykörűségét megtartotta, Királyok, nemesek, parasztok, kereskedők is előfordultak ezekben, s néha megszemé- lyesült a Jóság, a Reménység, a Gonoszság fogalma. Az elő­adó polgárokból lassacskán társulatok születtek. A párizsi Confrérie de la Passion több mint két évszázadon át mű­ködött. A korszak egyetlen ma is igazán élvezhető műfaja a francia farce, az angol inter­lude, a német Schwank, mely valószínűleg már a jokuláto- rok (hivatásos szórakoztatók) műsorán is szerepelt. Négy­öt szereplős, elvilágiasodott darabok ezek, általában a pa­raszt a céltábla. Talán nem véletlen, hogy a remekmű — a francia Pathelin mester — a parasztot nem együgyűnek, hanem a darab legfurfango­sabb figurájának ábrázolja. U U Ott, ahol az első kubai In- terszputnyik-állomás létesült, 1971-ben kezdték építeni Ala- mart, az »űrkutatók városát«. Alamarnak ma már 26 ezer Földalatti a föld felett lakója van, 227 épületet emel­tek Kuba legifjabb városában, két-, három-, négyszobás la­kásokkal. A lakosság fele nő, s igen sok a fiatal. A távlati tervek szerint a városnak 150 ezer lakosa lesz. A városkában kilenc böl­csőde, hat napközis óvoda, egy műszaki iskola épült. Van olimpiai méretű uszodá­juk, poliklinikájuk, szabadtéri filmszínházuk, két vásárcsar­nokuk és számos szolgáltató­házuk. Nemcsak a várostervezés kiváló, de a közigazgatás megszervezéséért is »minta­városnak« tartják Alamart. Mini képcső rr Űrkutatók városa Kukában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom