Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-21 / 118. szám

Tallózás a sorsolásban Mit sejtet a papírforma és mit jósol az R — 20-as? A labdarúgásban divatos a számolgatás. Minél közelebb kerülünk a bajnokság befeje­zéséhez. annál több helyen kerül elő a papír és a ceru­za. no és természetesen a sor­solás és a tabella. Bár az is igaz, hogy az ilyen előzetes számi Iga tás csak a legritkább esetben válik valóra. Rendsze­rint ugyanis a papírforma és „Ki a leggyorsabb, ki a iegkitartóbb ?” Atléták teh'etségkutatója Ismét egy országos felhívás alapján gyülekeznek ma te­hetséges úttörő sportolóink Kaposváron, a Dózsa sportte­lepen. A futás népszerűit-ése és a tehetségesek felkutatása érdekében a Rádió és a Nép­sport szerkeszt tősége szólította a piros salakra a fiatalokat. A megyei atlétikai szakszövet­ség. a művelődésügyi oszuáiy, az úttörő szövetség és a sport­iskola közös rendezésében ta­lálkoznak azok. az úttörők, akik 1963 és 1966 között szü­lettek és az alábbi feltételek­nek megfeleltek. A városi és a járási versenyeken az első három között végeztek, ille*ve teljesítették azt előírt szintidő­ket, mélyeket hatvan és nyolc­száz méteren kell korosztá­lyuknak megfelelően elérni. A megyei döntőn is ezen a két távon mérik össze tudá­sukat a megye legjobbjai. Az itt elért eredmények alapján név szerint kapnak meghívást az országos döntőre, azok az ötödikes és hatodikos fiúk és lányok, akik a legjobb hu­szonnégy közé kerülnek. A he­tedikes és a nyolcadikos úttö­rőknek csak a megyei verse­nyeket rendezik meg. A' te­hetségkutatót a MASZ ver­senyszabályai szerint rendezik, s a legjobbak éremdíjazásban részesülnek. Sportműsor a pillanatnyi erőviszonyok ! alapján születik, és jellemző­je, hogy hétről hétre felborul. Vajon mert volna-e valaki néhány napja esélyt adni a Csepelnek a Népstadionban az Újpest és az FTC ellen? Gon­dolta-e bárki, hogy a tar járn­ak pontot hoznak el Szombat­helyről és a szegedi ele Zala­egerszegről. Azt is kevesen hitték, hogy az itthon koráb­ban játszó Rákóczi megembe­reli magát Békéscsabán és Diósgyőrben. A hátralévő öt fordulóban bizonyára még nagyon sok­szor fejtetőre áll a papírfor­ma. Mi is csak az érdekesség kedvéért számolgattuk a hajrá várható esélyeit. Az úgynevezett veszélyes zóna a 11. helyen álló ZTE- től kezdődik. Lássuk innen a táblázatot : 11. Zalaegerszeg 29 9 7 13 37-39 25 12. Békéscsaba 29 8 9 12 35-45 25 13. Rákóczi 29 R 8 13 31-37 24 14. Szeged 29 8 8 13 23-56-'4 15. Dunaújv. 29 7 7 13 30-50 21 16. Salgótarj. 29 8 5 IV 36-64 21 17. Csepel 29 5 10 14 30-50 M 18. Dorog 29 3 6 20 22-67 12 SZOMBAT Kosárlabda NB It: Táncsics SE—Pécsi Sí, Kaposvár, Munkácsy gimn., 15.30 óra. Köplabda NB II: Tabi Videoton—Ajkai Videoton, Tab, Szabadság park, le óra. Ökölvívás CSB: Kun B. SE—K. Dózsa, Kiskunfélegyháza, 16.30 óra. Lövészet Meghívásos lövészverseny. Ka­posvár, Zalka Máté lőtér, 14 óra. Atlétika , Siófok város bajnoksága. Serdü­lő B. egyeni. Siólok, Bányász sporttelep, 1.4 óra. Üszás Sportiskolások országos kupa­versenye. Kaposvár, Csík Ferenc uszoda. 15 óra. Kézilabda Megyei bajnokság: K. Gazdász— K. Vasas. Gazdász pálya, "17 óra; Szőnyi SE—Fonyód, Taszár, 16 óra : Csurgó—Segesd, Csurgó, 16.30 óra. Női mérkőzések: Marcali—K. V. Lobogó. Marcali, 16.30 óra; Bala- tonboglár—Rákóczi, Balatonbog- lár. 16.30 óra. Üttörősport A Magyar Rádió és a Népsport szerkesztősége által meghirdetett «■Ki a leggyorsabb, ki a legki­tartóbb-« atlétikai tehetségkutató verseny, Kaposvár, Dózsa-pálya, 14.30 óra. Labdarúgás NB I: Tatabányai Bányász— Rákóczi, Tatabánya, 17 óra. NB I taríalékcsoport: Tatabá­nyai Bányász—Rákóczi, Tatabánya. 1.» óra, (Bay). VASÁRNAP Kosárlabda NB II: Fonyódi Petőfi—Pécsi Sí, Fonyód, gimnázium, 11 óra. Röplabda \'B II: Tabi MSC—Zalaegersze­gi Építők, Tab. Szabadság park, 12 óra. Női mérkőzés: Tabi Videoton— Szombathelyi Spartacus Styl. Tab. Szabadság park. 13 óra. Autó Sió Kupa országos meghívásos ügyességi verseny, Siofok, Hajó­állomás. 10 óra. Asztalitenisz NB 1, női: MÁV TI—VBKM Va­sas, Budapest, Szőnyi út, 11.30 ó. Üszás Sportiskolások országos kupaver­senye. Kaposvár, Csík Ferenc uszoda. 10 óra. Lövészet Meghívásos lövészverseny. Ka­posvár, Zalka M. iőtér, 8 óra. Atlétika Siófok város serdülő B. össze­tett bajnoksága. Siofok, Bányász sporttelep, 9 óra. Kézilabda Megyei bajnokság: Nagyatád— Marcali, Nagyatád, U óra; Tab— Siófok, Tab, 11 óra. Női mérkőzések: K. V. Izzó— Nagyatád, Kaposvár, il óra; Csur­gó—Siófok, Csurgó, 11 óra. í Természetjárás A Kapós turista egyesület nyílt túrája Böszénfa—Sasrét—Nagytót ~ város—Csepegőké»—Gálosfa útvo­nalon. Indulás 7.30-kor az autó­buszpályaudvarról a bószénfai já­rattal. Túravezetö: Karbuczky Zoltán. Labdarúgás NB in: Ikarus Alba Regia— Kiss J. SE, Szekesfehérvar, 17 ó., (Marton) ; Bp. Építők—Barcs, Bu­dapest, Népliget, Építők pálya, 17 óra, (Holier) ; Énying—Siófok, Enying, 17 ora, (Hartmann). Megyei bajnokság: kiöl anoic a pályaválasztók. Kezdési idő 17 óra. Tao—Szőnyi aE, (ronuui); VBKM Vasas—ba- íatonlene, (uucsaij ; somogyszob— Fonyód, (Perger) ; K. H. vasutas —Eatinca öe, (Hajuu) ; Marcali— Nagyatad, (Buzs3*ci) ; Kadarkút— Táncsics, (Vajda) ; Csurgó—uen- gyeitoti, (Bálint). Területi bajiiOKsag Kezdési idő a kaposvári es a baiatoni csoportban 17 óra. Kaposvári csoport: Patalom— Mernye, (Rubecz> ; Zimány—Kis- Korpad, (ivtatnesz) ; Nagyoerki—K. V. LoDogó, (Baiogn) ; somogysárd —K. Gazdász, (Kiss) ; Goiie— Nagybajom, (Pintér) ; Igái—So- mogyjaü, (Fegyveres) ; Hetes—Bö- hönye. (Rosits). Balatom csoport: Szőlősgyörök —Zamardi, (Karaüi) ; Taska—Bu- zsak, (Mates; ; Balatonendréd— Nagybereuy, (Kovács) ; Balaton­szárszó— Baxatonbereny, (Horvath) ; Karád—Kethely, (Csapó) ; Kötcse— S. JVibUOaZ, (Horváth) ; Balaton- szentgyörgy—Ordacsehi, (Bako­nyi) ; Baiatonfóldvár—Baiaton­íenyves, (Kutor). Dráva csoport: (Ahol külön nem tüntetjük iei. kezdési idő 16.30 o.) : Felsöbogat—Vese, (Rotter) ; Szabás —Tapsony, (Kercza) ; Babócsa— Somogytarnóca, (Kulcsár) ; Sze- nyér—Eakocsa, (Horváth E.) ; Ne- mesvid—Kutas, (Borsodi) ; So- mogyudvarheiy—Nagyatád II., (Kisdeák) ; Péterhioa—Bolhás, (14 óra, Loczi) ; Somogyi B. SE—Ho- mokszentgyórgy. (io óra, Kálmán). NB-s tartalékba jnokság: Siofok n.—Videoton III., Siófok, 9 óra, (Kreiner). NB-s ifjúsági bajnokság: Sió­fok—Videoton, Siófok, 11 óra, (Pa- zaurek) ; Barcs—Zalaszentgrót, Barcs, 17 óra, (Hardi). A csapatok hátralévő mér­kőzései. Zárójelben tüntetjük föl, hogy otthon (o), vagy ide­genben (i) játszanak. ZTE: Békéscsaba (o), Tata­bánya (o), Csepel (i). Vasas (i). Dorog (o). Békéscsaba: ZTE (i). Sze­ged (i), DVTK (o), Videoton (i), Üjpest (o). Rákóczi: Tatabánya (i). SBTC (o), Dunaújváros (o), Újpest (i), Vasas (o). Szeged: Videoton (o), Bé­késcsaba (o), SBTC (i), Hon­véd (i), DVTK (o). Dunaújváros: Csepel (i), Do­rog (o), Rákóczi (i). FTC (o), Haladás (o). SBTC: Győr (i), Rákóczi (i), Szeged (o), Dorog (o), Honved Ö). Csepel: Dunaújváros (o), Videoton (i), ZTE (o). Hala­dás (i). Győr (i). A Dorog már biztos kieső­nek számít. így mérkőzéseiket nem elemezzük. A papírforma alapján a felsorolt csapatok a követke­ző öt találkozón reális számí­tás szerint az alábbi pontszá­mokat szerezhetik meg. (Zá­rójelben az R 20-as számító­gép által -jósolt-“ pontokat ir­tuk.) ZTE: 6 (5), Békéscsaba: 5 (8), Rákóczi: 4 (3), Szeged: 4 (4), Dunaújváros: 6 (3), SBTC: 5 (4), Csepel: 6 (1). A fenti pontmennyiségekkel bizonyára valamennyi Rákóczi szurkoló egyetértene. A vá­lasz nem sokat késik, a nyi­tott kérdések egy részére már ma hiteles választ kapunk. A következő fordulókban egymást érik a kiesés szem­pontjából döntő fontosságú rangadók. Különösen a június 4. fontos dátum, akitor három ilyen találkozóra is sor kerül. Izgalmas befejezésre van te­hát kilátás. A somogyi szurko­lók azonban bizakodnak, hogy ezekoöl az izgalmakból minél kevesebb jut nekik. Most pedig kanyarodjunk vissza a mai mérkőzéshez. Mi újság a Rákóczinál, hogy használ Lák fel a rövid szüne­tet a mai mérkőzésre való felkészülésre ? Márkus Tibor technikai ve­zetőtől kaptunk t ei világosi­tust. — Ismét megváltozik az MTK-VM eilen győztes csa­pat. A hét középen Maié egy edzésen megaérült és nem tudja vállalni a játékot. Kiss sérülése sem jött teljesen rendbe, így még ő sem lehet ott a pályán. Karasz kerül a csatársor jobboldalára és Ka­nyar lesz a középcsatár, néni külön taktikai feladata lesz a középpályán. Varga sem tel­jesen egészséges. Könnyen le­het, hogy ismét újoncot avat a csapat. A tartalékok között hétről hétre jól játszó Csorba lesz az egyik cserejátékos. A csapat tehát a következő: Buús — Petrák, Ágfalvi, Z en­tai, Duschák — Nagy, Kovács, Konrád — Karasz, Kanyar, Túrái. Cserék: Horváth, Né­meth, Csorba. A Rákóczinál bíznak az egyik pont megszerzésében. A számítógép is döntetlent -jó­solt». Azt hisszük, ezzel min­denki elégedett lenne. J. R. Idegenben a Dózsa öklözni Járási labdarúgó bajnokság Nagyatádi járás: Pogány- szentpéter—ötvöskónyi 1:0, Lábod—Kisbajom 2:0, Görge­teg—Örtiios 3:3, Mike—Rinya- szentkirály 5:1, Háromfa—Be­leg 7:4, Tarany—Berzence 1:6. 1. Lábod 2. Tarany 3. Háromra 19 14 4 1 77-22 32 19 12 16 53-34 25 19 11 3 5 53-28 24 Marcali járás: Pusztaková­csi—Lengyeltóti II. 0:1, So- mogyzsitfa—öreglak 1:5. Ba- latonker esztúr—Somogyvár 1:5, Sávoly—Vitya 1:4, Marca­li II.—Somogyszentpál 2:4. 1. öreglak 14 9 3 2 41-18 21 2. Vitya 14 8 3 3 33-18 19 3. B.-keresztur 8 2 3 32-21 18 Bélavár 2:0, Rinyaújiak—Ist- vándi 1:4. 1. Cs.-visonta I. 19 17 1 1 94-19 35 2. Kálmáncsa 19 11 3 5 45-27 25 3. Heresznye 19 12 2 5 59-33 24 Siófoki járás: Kőröshegy— Somogymeggyes 3:5, Somogy- babod—Nágoos3:0, Kisbárapá- ti—Kiss J. SE II. 5:2, Ságvár —B. Vasas 2:1, Látrány—Ba- latonszabadi 2:2, Balatonsze- mes—Ádánd 5:0. 1. Ságvár 19 13 4 2 58-29 30 2. B.-szemes 18 14 2 2 56-31 30 3. S.-meggyes 13 12 2 4 72-27 26 barcsi járás: Barcs II.—He- ■znye 2:0. Szülök—Kálmán- I 0:3. Cskonyavisonta II.— d 3:7. Csokonyavisonta I.— Kaposvári járás: Kaposfő— Kaposfüred 1:1. Böszénfa— Osztopán 2:3, Mezőcsokonya— Toponár 2:4, Somogy szil— Ecseny 6:2. Jákó—Taszár 3:5, Magyaratád—Kaposszerda- hely 4:2, Hedrehely—Magyar- egres 2:4. Az ökölvívó csb nyugati csoportjának listavezetőjé­nek, a K. Dózsának a bokszo­lod ma újabb mérkőzést vív­nak. Erre a találkozóra ide­genben .— Kiskunfélegyházán kerüL sor. Tétje, hogy ha a kaposvári lila-fehér gárda meg akarja őrizni vezető helyét, ahhoz Le kell győzniük a Kun B. SE-t. Ez nem látszik köny- nyű feladatnak, hisz tavaly a próbabajnokságon is csak 12:10-re tudott győzni Kapos­váron a Dózsa. Azóta a kis- kunfélegyházaiak megerősöd­tek. Többek között hozzájuk került Ínkei Tibor, a kapos­váriak jól képzett öklözője. aki most anyaegyesülete ellen lép szorítóba. (Inkei ott tölti katonaidejét.) — Kit állít ellene- ringbe? — érdeklődtünk az elutazás előtt Hernert Jenő edzőtől. — Minden bizonnyal Bogyó veszi fel Inkeivel a küzdel­met. Izgalmas, heves összecsa­pásnak ígérkezik kettejük pár­harca. De még több olyan mérkőzés is lesz, ahol bármi­lyeneredmény születhet. Ilye­nek a Varga Z.—Csűri, a Rá­kosa—Borbély, a Hideg—Lévai összecsapás. Ezeken a mérkő­zéseken a pillanatnyi forma dönthet, s ez nagyban befo­lyásolja majd a végeredményt. Az említett neveken kívül ökölvívó berkekben a hazaiak közül Flórián, Pintér és a volt Vasas versenyző, Döme neve is jól cseng. Nagyon szoros mérkőzésre van kilátás, és a két együt­tes ’ közül bármelyik megsze­rezheti a győzelmet. Én bí­zom a mieinkben — mondot­ta a szakedző, aki közölte az utazók névsorát is. Ezek: Vla- dár, Nagy Z., Rajczi, Ferdek. Varga Z., Orsós, Bogyó, Rá­kosa, Lévai. Budai, Rigó, Sa­lamon, Istiván és Ignácz. A KŐOLAJVEZETÉK ÉPÍTŐ VÁLLALAT fölvesz közgazdaságtudományi egyetemet végzett. 8—10 eves gyakorlattal rendelkező szakembert, munkaügyi vezetői munkakörbe Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán írásban, 8601 Siófok, Pf. 2., vagy személyesen Siofok, Tanacshaz u. 7. sz. alatt. (16059) A várható időjárás: Időnkén! megnövekvő felhőzet, főleg a Dunán­túlon szórványos záporral, zivatarral. Megélénkü­lő déli. délkeleti szél. A várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma4 szombaton: 23—30 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap II óra­kor Siófoknál 20 fok volt. MÁJUS 21 SZOMBAT Konstantin fi lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Mágocson megtartott 20. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 10, 15, 32, 51. 75 Tudományos ülés Nagyatádon A Nagyatádi Városi Tanács kórháza és a szegedi Orvos­tudományi egyetem női kli­nikájának kutatói tudomá­nyos ülést tartottak tegnap a nagyatádi kórházban. A szak­mai előadások időszerű nő- gyógyászati és szülészeti kér­désekkel foglalkoztak. Elő­adást tartottak a szegedi női klinika igazgatója, dr. Soós Mihály professzor, dr. Domá- nyi Sándor és dr. Prievara Ferenc, a kaposvári kórház szülészeti osztályvezetője, il­letve munkatársa, valamint dr. Gellén János és dr. Far­kas Márton, a szegedi klini­ka adjunktusai. — A legkorszerűbb mód­szereket ismerhették meg az érdeklődők azon a borsó- gyom-irtási vegyszeres be­mutatón, melyet tegnap tar­tottak a tabi tsz-ben. Az üzemi tapasztalatok ismerte­tése után a budapesti vegyi­művek szakembere tájékoz­tatott a gyomirtó szerek vár­ható fejlesztéséről. — A rádió Fiatalok stúdió­ja című műsorában — ked­den 17.07-kor — a Kossuth adón bemutatják Kerék Im­re költőt és verseit. Bödöcs Pál kritikus elemzi a műve­ket. — Különdíj kaposvári ta- nu'ónak. A Mezőgazdaság diákszemmel országos rályá- 7atra beküldött munkájáért a Magyar Rajzpedagógusok Szövetségének különdíját nyerte el Horváth Gábor, a kaposvári Kisfaludy utcai iskola harmadikos tanulója. — Tíz halálos és 13 sebe­sült áldozata van annak az autóbuszszerencsétlenség­nek, amely egy Manilától 80 kilométerre délre fekvő vá­rosban történt. A busz veze­tője egy kisgyermeket akart kikerülni, de elvesztette ural­mát a jármű fölött és egy ünnepi felvonulás résztvevői közé rohant. A MÁV közleménye Sárbogárd—Rétszilas között fo­lyó pályaépítési munkák miatt május 23-tól előreláthatólag jú­nius 17-ig a Budapest Déli-pá­lyaudvarról 13.35 órakor mduló pécsi gyorsvonat, a pénteki na­pokon Dombóvárig közlekedő 13.15 órakor induló személyvo­nat, valamint a Pécsről 13.30 órakor induló budapesti gyors­vonat kerülő útirányon Puszta- szabolcs—Dunaújváros—Rétszila- son át közlekedik. A kerülő út­irány miatt Budapestről a gyors­vonat 23 perc késéssel érkezik Pécsre, a személyvonat ugyan­csak 23 perc késéssel érkezik Dombóvárra, és a Pécsről indu­ló gyorsvonat előreláthatólag 20 perc késéssel érkezik Budapest Déli-pályaudvarra. A helyi vo­natok ideiglenes menetrendi változásáról az állomások adnak felvilágosítást. A mai ügyeletes: Csupor Tibor Telefon: 11-510. este 6-ig. 75 évvel ezelőtt, 1902. május 21-én született Pé­csett Breuer Marcel építész, a modern építészet világhírű mes­tereinek egyike. Építészeti tanulmányait a weimari Bauhausban, Walter Gropiusnál végezte. Az iskola Dcssauba telepítése után 1925- től 1928-ig annak tanára volt, majd három esztendőn át Ber­linben tevékenykedett. Kezdő­dő vándorútja során kísérletet tett, hogy Magyarországon te­lepedjék le (1934—35), ezt azonban a fasizáíódó magyar közélet és a szakmai soviniz­mus megakadályozta. Előbb Angliában, majd az Egyesült Államokban telepedett le. s a Harvard egyetemen lett az építészet professzora. Égy ideig Gropiusszal társult, de azután néhány közös munkát követő­en önállóan folytatta tevékeny­ségét. Valamennyi műve a modern művészet racionális felfogásá­nak kitűnő ízléssel történt ér­vényesítése. Fontosabb alkotá­sai "közé tartoznak az első eső- székek, az első alumíniumszé­kek, a Gropiusszal közösen az amerikai New Kensingtonban (Pennsylvania állam) tervezett lakótelep, a Harvard egyetem épületei stb. Cohányreklámozási tilalom A belkereskedelmi minisz­ter a mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszterrel egyet­értésben módosította, kiegé­szítette a dohányipari ter­mékek fogyasztói forgalmá­ról szóló korábbi rendeletet. A Magyar Közlöny 38. szá­mában megjelent rendelet szerint ezentúl tilos a do­hányipari termékek fogyasz­tására ösztönző reklám és hirdetés megjelentetése. A korábban kihelyezett ilyen reklámeszközöket 1978. októ­ber 1-ig. kell eltávolítani. — A Paksi Konzervgyár 100 tagú küldöttsége látoga­tott el a Nagyatádi Konzerv­gyárba, ahol megtekintették az idényre készülődést és tá­jékoztatást kaptak az üzem társadalmi tevékenységéről. — Országos kaktuszkiállí­tás lesz Budapesten, a Ker­tészeti Egyetemen május 28. és június 5. között. — 100 ezer literrel több tejet értékesít az idén a so- mogyszili tsz. Már a tavalyi eredmény is rekord volt: csaknem egymillió liter. — Virágba borult a pécsi »normafa« : egy százéves akác, amelynek az a neve­zetessége, hogy virágai első­ként nyílnak ki minden ta­vasszal. Az idén azonban néhány dél-alföldi megye fái megelőzték. A megkerül! papagáj Tizenegy napi távoliét után tért vissza megszokott kalit­kájába Nottinghamban egy »elveszett« törpepapagáj. A végsőkig legyengült ma­dárra egy gyár munkásai találtak rá: gondjaikba vet­ték, s miután megerősödött, káromkodott egyet, majd gazdája telefonszámát kezd­te ismételgetni. Ezekután már nem volt nehéz hazavinni. — Pianínók most érkeztek a kaposvári villamossági— hangszer szaküzletbe és a siófoki sportszerboltba. (x) — Elveszett, ezért érvénytelen az alábbi szövegű bélyegző: KAPOSVÁRI RUHAGYÁR Fo- nyódi üdülője. <102198)

Next

/
Oldalképek
Tartalom