Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-20 / 117. szám
< Vendegünk : a Vígszínház » A NÖTAFA UNOKÄJÄ m. KIRÁLYI TRÜKK? Bánsági Ildikó és Tordy Géza. Hernádi Gyula ma a legtöbbet játszott színpadi szerzők egyike Magyarországon. Bizonyságként soroljuk drámáit, ezek bemutatóinak időpontját, helyét: Falanszter (1971, Pécs). Fényes szelek (‘1971, 25. Színház), Antikrisztus (1972, Pécs), Vörös zsoltár (1973, 25. Színház), Utópia (1974, 25. Színház), Vérkeresztség (1975, Pécs), Csillagszóró (1976, Kecskemét), Királyi vadászat (1976, Pesti Színház), A tolmács (1976, Pécs), Miksa (1977, Gyulai Várszínház), Bajcsy- Zsilinszky Endre (1977, Pécs). A bemutatószéria titka valószínűleg az, hogy Hernádi remek dráimatechtókával olyan politikai, társadalmi szituációkat elevenít meg, amelyek az érdeklődés fókuszában álltak, s nemegyszer éppen tisztázatlanságukkal. Éppen emiatt a drámaíró műveinek egy része — talán így lehetne címkézni — pól-fiction, az az politikai kitaláció. Krimiizgalmú fantasztikus játék. A Királyi vadászat nem, tartozik a legjobb darabjai közé, még akkor sem, ha a dramaturgi bábáskodással »-egészséges gyermek« született. Hármas játékba kényszeríti a nézőt az író. Történelmi ismereteinket kell megerőszakolnunk akkor, amikor belemegyünk abba a fikcióba, hogy a restaurációt megkísérlő IV. Károlyt és hitvesét, Zita királynőt véletlenül megölték. Másodszor: bele keli egyeznünk abba, hogy ezek helyett más személyek valósították meg a budaörsi kudarccal végződött hatalomátvételi kísérletet. Harmadszor pedig bqlintanunk kell rá: IV. Károly bűntény áldozata lett Madeirán. Kicsit sok ez így együtt. A hasonlóságon alapuló személyiségcsere, mint drámaírói trükk, régtől ismert és kedvelt. Még akkor is, ha a néző nehezen fogadja el. Jupiter isten hasonul Amphitryon hadvezérhez, hogy a feleségét el- " csábíthassa. Shakespeare íker- t párjait folyton összekeverik. Molieretől sem idegen ez a trükk. Victor Hugo Ruy Bl ris- a pedig még közelebbi Hernádi müvéhez. De a legroko- rabb rokon John Osborne Bamberg-vér című drámája, mely némely vonatkozásban kísérteties hasonlóságot t mutat. Hernádi Gyula egyébként már korai filmforgatókönyvében, a Szegénylegényekben is alkalmazta az alterego-trük- köt: emlékezzünk a Latinovit s Zoltán által megformált csendőrtisztre és betyárra. A trükk tehát megkopott, s ez nehezíti is, könnyíti is a néző dolgát. A dramaturg dicséretével kezdjük: Radnóti Zsuzsa segítségével olyan lényegbevágó változásokon ment át Hernádi folyóiratból, kötetből ismert drámája, mélyek bővebb terjedelmű ismertetőt igényelnének. »Dobták« az eredeti mű egész első felvonását, mely voltaképpen az író egy regényét idézte fel újra, Az erődöt, melyben vérre menő hadijátékot játszanak unatkozó mágnások és zsoldjukért szolgáló pribékek. A Királyi vadászat is így kezdődött; a helyszín Erdődy gróf — legitimista főúr — birtoka. A hiteltelen embervadászat a dramaturgiai közreműködés hatására elmarad, s némileg hitelesebb a trónt visszaszerezni szándékozó királyi pár halálának szituációja. Tovább gazdagodott Hernádi műve, a hasonmás — IV. Károly és Horthy Miklós (alias Erdődy gróf) »találkozásával«. Lényeges változás, újabb krimit idéző trükk az is, hogy , a hebehurgya restau- rációs kísérlet kudarca után Erdődy már Horthy embere ; a darab során megismert »ravasz rókához« nagyon is illik ez a köpönyegfordítás. Helyesen, a színház elhagyta a befejező, fikcióértékű boldoggá- avatási jelenetet is. Marton László rendező tovább gazdagította a dramaturgi beavatkozással erősen feljavított művet. Fehér Miklós remekül működő paravándíszletével jó helyszíneket tudott teremteni. Egy-egy jelenetet a következővel tanítani való módon kötött össze: a halott királyi pár vetkőztetése stb. Sok eredeti, figyelemreméltó rendezői mozzanat körül azt a leleplező játékot emeljük ki, amikor az álkirály palástként magára teríti a térképet. Ebben benne van az esetleges győzelem további ára... Tordy Gézát kell említenünk elsőként a színészek közül. Egy jellem fejlődési cikk-cakkjait játssza el, ezernyi jó megfigyelésből építve feL a láthatóan nagy színészi élvezettel megformált IV. Ká- roly-hasonmást. Szabó Sándor óriási színészi intelligenciával alakítja Erdődy Pált; ahogy leül, már gz kész tanulmány egy főárhoz. Bánsági Ildikó hiteles, igazi Zitaként, macs- katula.idonságokkál rendelkező Aldobói Évaként, s álkirálynőként is. Remek hármas ez. A többiek jól egészítik ki játékukkal hármójuk »viadalát«. Az emlékezet azt a jelenetet tárolja, melyben a két hasonmás találkozva egymással, valóban szellemes, és jól megírt párbeszédet folytat. Igaz, hogy egy egész darabhoz ez kevés... Leskó László Valentyin Csernik Buszlajev emlékezései Az autó elhúzott mellettük. A hátsó üvegen álmosan nézett ki egy borzas hajú kislány. A rablók az ajtóhoz rohantak, gyorsan beugrottak az autóba, becsapták az ajtókat. A százados kapkodva köpenye zsebébe dugta Szemjon papírjait, szintén az autóhoz rohant, a sofőr mellé ült. A Volga nem száguldott tovább, ahogy azt Szemjon remélte. Az odáig hallatszó izgatott hangokból ítélve megértette, hogy a fosztogatók nincsenek megelégedve. Szemjon hallotta, ahogy az egyiknek azt parancsolták, hogy szálljon ki. Megismételték a parancsot, majd csönd lett. Nincs az az erő, amely rávette volna ezeket az embereket, hogy kiszálljanak. 21. Csapódott az ajtó, a volán mellől szállt ki végül is a vezető. A magas, testes, kissé kacsázó járású férfi tüntető nyugalommal, kimért léptekkel közeledett az autóbusz felé. i Még egy gyakorlati lecke az ifjoncoknak. A magabiztosság félelmet kelt, minden ember fél az erőtől. Ez a bandavezér, Szemjon biztosra vette. Megnézem én «zt a magabiztosságot néhány perc múlva, gondolta, és nagyon szerette volna, hogy minél gyorsabban elérkezzen az idő. Nem szabad hagyni, semmi szín alatt sem szabad, hogy meglógjanak. Ha most sikerül nekik, igyekeznek majd megismételni. Csattant a busz kinyitott rno- torházának zárja. Ezt is előre eltervezték. Elvágták .a hajtószíjat. Végül megmozdult a Volga. Az esélyek kiegyenlítődtek, vonta le a következtetést nyugodtan Szemjon. Valamennyi lehetőség közül csak egy, a legkevésbé átgondolt maradt, de már nem tehetett mást. — Gyorsan, szálljon ki mindenki a buszból! — kiáltotta, és kiugrott a fülkéből. Az utasok meg se moccantak. Nem értették, mit akar. Az új szíjat néhány másodperc alatt fölötte. Az utastérben megindult a beszélgetés. — ... értesíteni a rendőrséget. — Kérem, mindenki szálljon ki! — ismételte Szemjon. — Parancsolom, hogy mindenki szálljon ki! — kiáltotta türelmét vesztve. Az utasok sietve kiszálltak. Csak a hadnagy maradt a kocsiban. — Gyorsabban! — szólt rá Szemjon. A hadnagy lassan odament az ajtóhoz. Kiszáll, megtanult engedelmeskedni, gondolta Szemjon. Nagyon szerette volna, ha a hadnagy benn marad a buszban, legalább ő maradna. — Gyorsabban! Vagy nem értesz a szóból?... — Szem- jón elkáromikodta magát. — Ne — kérte a hadnagy. — Ha ketten leszünk, vidámabb. — A hadnagy mosolyogni próbált. — Ördög vigyen! — hagyta rá Szemjon, bár tudta, hogy végül a hadnagyot is ki kell szállítani. Leereszkedett a lejtő végéig, és megfordult. Az emelkedő végtelennek tűnt. Azután, amikor elérte a lejtőt, teljes sebességre kapcsolt. — Ha történik valami, átveszem a kormányt — jegyezte meg a hadnagy. — Van jogosítványom. Autóvezetést is tanultunk az iskolán. Mire most a jogosítvány? — gondolta Szemjon, senki sem fogja kérni tőled, és soha többé nem is lesz már rá szükséged, ha a buszon maradsz. A kanyar után hosszú, néhány kilométeres műút következett. Szemjon megörült, hogy nem látta a Volgát jobb, ha később kerül sor a dologra. Tudta, hogyan történik majd. Beéri az autót, megkerüli, élesen jobbra fordítja a kormányt. Már világosan látta maga előtt, hogyan röpül le az útról, az ütközéstől az autó hogyan csapódik a betonkorláthoz, az autóbusz majd lassan, nagyon lassan felborul. Ilyen sebesség mellett kiugrani belőle értelmetlenség lenne, de egyébként is az összeütközéskor biztosan elveszti az eszméletét. ___ F olklór a pódiumon Buzsák hagyományőrző szelleme régtől fogva ismert. Mostanában került a kezembe egy füzet, mely a húszas években hagyta el a nyomdát. Abban olvastam, hogy az itt összese- reglett pásztorokat id. Kapoli Antal tanította faragni. A bu- zsáki hímzés pedig már ismert volt. A díszítőművészetet a népművészet kevésbé fenyegette a feledés veszélye. Amit a nótafa tud, de már az unokája nem, az elveszett kincs, hiszen — sokáig így volt — nyomát sem találni. A faragás a padláson is faragás, bármikor előásható, de a nóta, a mese, a lélekkel szárnyaló ballada úgy elveszhet, ha már nem mondják, hogy jeltelen sírjára senki sem lelhet. Vajon hagyja-e a nép ily köny- nyen elveszni az énekét? A gyűjtők tudják igazán, hogy az emlék csodálatos raktár. Folklórunknak az a része, mely épp erre az emlékezetre volt bízva, ma is szépen Csörgedező patak. A technika segítségével adattárba kerülhet a hang is. De csak azt őriz- 'heti a mágneses szalag, a viaszlemez, ami a mikrofon elé jut. S az sem elég, ha valaki őrzi a foszlányokból ösz- szeállított dalt; ki ismeri fel az értékét? Ki juttatja el a hangtárba? S mi lesz ott vele? Minderre feleletet adott Együd Árpád Somogyi népköltészet című gyűjteménye, melyet 1975-ben jelentetett meg a múzeum. A gyűjtemény mindenhol elismerést aratott, a televízió is fölismerte, hogy a még élő adatközlők bemutatásával fontos szolgálatot tehet: milliókkal ismertetheti meg a már csak kevesek által ismert, valamikor pedig együtt dalolt énekeket, balladákat, meséket, víg és szomorú hangulatokat. Így gondolta a Somogy megyei Múzeumok Igazgatósága is; keljenek útra az adatközlők, élőben mutassák be a gyűjtemény egyes lapjait. Az adatközlők — és a gyűjtők, Együd Árpád és , Olsvai Imre — első állomása a megyei könyvtárban rendezett folklórest volt. Később az ÉDOSZ Művelődési Otthonban megismétlik a bemutatót. A folklórest keresztmetszetei adott a somogyi népköltészetről, a szakszerű magyarázat pedig jól beágyazta tudatunkba az évszázadok — apáról fiúra szállt — nemzeti kincseit. Együd Árpád optimista: vallja, hogy Somogybán — s Ki- tudja, miért, eszébe jutott az első ejtőernyős ugrása. A nyílásnál állt az őrmester, ellenőrizte az ejtőernyők karabinerjeit. Ha nagyon látszott valakin, hogy fél, a háta mögé állt, és kilökte. Egy év múlva, amikor 5 is kiképző lett, megtanulta, hogyan lehet a szemekből kiolvasni a félelmet. Első alkalommal mindenki fél. A szemük nyugodt volt, de a tekintetükben ott ült a félelem. Ezek le fogják győzni a rettegést, és kiugranak. Mások becsukták a szemüket ugrás előtt: lesz, ami lesz. És voltak üres tekintetek is, ezek mögé mindig odaállt. Szemjon ránézett a hadnagyra. A hadnagy nyugodtan visszanézett. — Figyelj csak ide — mondta a hadnagynak. — Jobb lesz, ha mégis kiszállsz. Én is elég leszek nekik. Fékezek. — Gyorsíts — kérte a hadnagy. A sebességmérő mutatója elérte a száznegyvenet. — Jobbról közelítsd meg őket, és egyenest neki a bal lökhárítónak. A kormányt rögtön fordítsd balra. Az ütés jobbra vágja őket neki a korlátnak. Szemjon gépiesen bólintott és meglepődött: a hadnagy pontosan kiszámította az ösz- szeütközést. Lehet, hogy a harckocsikon oktatják ezt nekik. Biztos,an tanítják, gondolta, és megkönnyebbült. Akadt egy ember, aki döntéseket hoz, és most ő engedelmeskedhet. — És utána? — kérdezte mégis Szemjon, — Utána meglátjuk — felelte a hadnagy. (Folytatjuk.) bizonyára nem elfogódott lokálpatriotizmus vAette, amikor ezt mondta, hozzá kell értenünk más tájak értékőrző kultuszát is — ötven év múlva is érdemes lesz a gyűjtőnek bekapcsolnia a magnót... Kara Lajosné buzsáki nótafa, a Gunaras lány típusú vígballada egyik változatának az őrzője több évtizede rakosgatta. össze ezt az éneket. Kislány korában Borús Györgytől — aiki akkor kilencvenéves volt — hallotta először A bíró fia címen fennmaradt történetet. Az ének útja nem ért véget Kara Lajosné emlékezetében — és a hangszalagon — : tudja és énekli a család legfiatalabbja is. A legfőbb érv ameilett, hogy a nótafák pódiumra lépjenek: ismerni kell őket személyesen, hogy arcmásuk — egyéni hangjuk, ízlésük (ami személyes hozzájárulás az ilyen emlékek őrzéséhez) — összefonódhasson a dallammal, a szöveggel. Egy kérdés nyitott maradt: kész-e a »leltár«? Azaz, folytatható-e az a gyűjtőmunka, amelyet Együd Árpád bevég- zett a Somogyi népiköltészet címen kiadott kötetben? A szerda esti folklórbemutatón 1 nagy meglepetést keltett a Rab páva tipusú klasszikus ballada újonnan fölfedezett somogyi változata, melynek párját az erdélyi székelyek őrzik. Ez a lelet adhat rá választ! A műsor szerkesztése — erről azért szólunk, mert több ilyet terveznek — tovább finomítható, javítható. S ez az anyag, melyet láttunk, szinte megköveteli, hogy kiegészüljön, mondjuk Ady Endre Föl- szállott a páva című versével. Költészetünk is sokra becsülte a népköltést, máig kimutatható ez a hatás. És: Bartók sem hiányozhat e sorból, aki a falun gyűjtött zenét bevitte a hangversenytermekbe. Ügy, ahogy ő gondolta. Ahogy sajátja lett az élő népdal, zene. Akiket a szerda esti műsorban hallottunk: Tislér Antal- né, Káplár Mihályné, Gál Istvánná — Szenyér —, Kara Lajosné, Tölgyes Istvánné — Buzsák —, Virág Gyuláné, Horváth Györgyné — Hódos- Jiát —, Tóth Imre — Kis bárapáti — és a Pápa János tanár vezette Csurgói fiatalok, akik regöséneket mutattak be. Horányi Barna Regösének Csurgóról. Felnőttoktatás Csurgón Tanácsülés foglalkozott tegnap Csurgón az állami oktatás továbbfejlesztésére hozott eddigi határozatok végrehajtásával, s központi témaként tárgyaltak a felnőttoktatás helyzetéről. Dr. Göldner Vilmos vb-titkár szóbeli kiegészítésében ismertette a felnőttoktatásban részt vevők száma csökkenésének okait, s kiemelte: mivel a harminc éven aluliak többsége bejáró, iskoláztatásukat az eddigieknél szélesebb összefogással lehet csak segíteni. A munkahelyeken és a helyi általános iskolákon kívül a környező települések is sokat tehetnek annak érdekében, hogy minél többen szerezzék meg a bizonyítványt a nyolc osztályról. A tanácsüléseken évrőt évre visszatérő téma az oktatás helyzetének elemzése, s a tanulságokból az új feladatok megjelölése. A tavalyi tanácsülés három fő feladatot szabott meg: a felnőttoktatás ki- terjesztését, a pályaválasztás fokozottabb segítését és a szorosabb együttműködést az oktatási, valamint a közművelődési intézmények között. Szép eredményt értek el Csurgón az ötéves gyerekek óvodába járatásának a biztosításában. Az 1977—78-ban iskolakötelessé váló gyerekek óvodai kérelme közül egyet sem utasítottak vissza: igaz, hogy nehézségek árán, de a 84 gyereket elhelyezték. Két általános iskola működik a nagyközségben. Az I. számúnak azonban megoldatlan gondja, hogy a napközis tanulószobát csak hatodik osztályos korig tudj® biztosítani. A II. számú általános iskola bővítése hat évig húzódott, a hat új tantermet azonban már az 1977—78-as tanév elején birtokukba vehetik a tanulók. Elkezdődött az új tornaterem alapozása is. Joggal elvárják az iskola vezetői, hogy ez a beruházás ne tartson olyan sokáig, mint a hat új tanterem építése. Sajnos, nem zavartalanok a bejárási körülmények sem. Megoldást jelenthetne, ha az ipari szakmunkásképző intézettől át tudná venni az autóbuszt a költségvetési üzem. Az összevont ipari és mezőgazdasági szakmunkásképző intézet eredményesen segítette a felnőttoktatást, ebben a tanévben két szakmunkástanfolyam működik itt; női szabókat és növénytermesztő gépészeket képeznek. Az intézetben három betanított munkás tanfolyam működött, s 65-en tettek eredményes vizsgát. Jelenleg villanyszerelő szakmában folyik szakmunkásképző tanfolyam. Csökkent a felnőttoktatásban részt vevők száma — ennek oka azonban nemcsak a bejárás nehézsége. A munkahelyeknek és az iskoláknak is többet kell törődniük azokkal a dolgozókkal, akik még nem rendelkeznek a nyolc osztályról szóló bizonyítvánnyal. (A felmérések szerint Csurgón kétszázan vannak). A tanácsülés határozati javaslata az volt, hogy a végrehajtó bizottságtól fogadja el a testület annak a szervező, koordináló bizottságnak a létrehozását, amelynek feladata lesz a felnőttoktatás segítése. Ebben nagy szerepet vállal a Hazafias Népfront nagyközségi bizottsága is.
