Somogyi Néplap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-24 / 95. szám
H uszonhat évig csak pénzt kért hazuAról. Blóbb ontodartianuJ. mert gyermek vol/t. később ax iskolai években, már tudatosan. Gimnázium, egyetem, végeláthatatlan Sorban, szavta-húzta a forintokat. Odahaza az öregek szá- molatlanul körbejárták a roggyant házikót, és néhány üdvözlő sor nyomán büszke út vezetett a megbillent léckerítések mellett a postáig meg vissza. Ök azok, akiket már csak az adás öröme éltet Nagyritka hazamenetelkor elbűvöltem nézi mennyire lerövidült az út a világok között. A fényt, a sikert a mezön elvetett búzaszemek dicsérete, az állatok farbave- regetése jelentette. Fél kiejteni a gondolatokat. A betűk úgy elmerültek emlékezete örvényében, hogy egy-egy mentésnél, amikor megkérték, kurtítsa alá valami pasz- szusra a nevét, mint két gazdátlan tutaj, úgy forgott kor- mányozhatatlanul a két X a papíron. Ez alól talán csak egy kivétel volt: a téeszszer- vezés. Akikor «-az anyjuk« vette kezébe a göcsörtos kormányt, végigvezetve a serce- Eö tollhegyet a belépőnyilatkozaton az »apjuk« kezében. Azóta darazsak rajzanak, ha előkerül a ládafiából: ki is írta alá tulajdonképpen a lajstromot? Éjszaka, amikor fekete fénykoszorúban kést köszörülnék a szelek, a zsörtölő- dés agyonüti az álmatlan magányt. örökké újraéledő dicsérete a fiúnak, no és a kárörvendéssel vegyített apai kacarászás zárja a napot. Megérkezésekor anyja legelső dolga, hogy szemügyre vegye. Nőtt-e, fogyott-e, van-e emberi formája, színe? Óvatosan körbejárja, szemeivel tapogatva, mint az újévi malacot és elindítja féltésárját: — Csontvájsz vagy, seszí- nü. Kiszívott a városi levegő. Fehér vagy, mint a hóit ember. És tartatlan is. Biztosan nem eszel rendesen. Levest egészen biztosan nem. Csak lótsz-futsz, kutyafuttába bekapod. No majd itthon! Tömök valamit beléd, ne félj ! Egy kicsit megiperedsz legalább ... Amikor mindezt .megállapítja, egyszuszra kimondja, köténye csücskével megtörli arcát, megcsókol ja, megfogan a kezét és Mvezeti hátra. 191 egészen a disznóólig. Az a büszkesége, a reménye. Ilyenkor titkon nézi őt Látja csillogni, megfiatalodni. Nem hiszi el, és nem is hiheti el soha, hogy alkonyát tiporja. A szíve csak harminc. A hite, az akarata csak húsz. Lelkiismerete pedig oly tiszta, miképp a csecsszopóké. 1— Ne te ne, ne szürke! — mondja, tenyerével jó nagyokat odapaskolva a fekete foltos disznónak. Érződött mennyire óvatosan teszi. Inkább csak szeretetből, hálá— Weg braonr! Szép egy état, mondtatom .,. Most eladom. Veszek belőle egy kisebbet. Azt megöljük magunknak karácsonyra. Nekünk elég lesz az is. Amit mi apáddal megeszünk, az már egy macskának is elég. De vágni azért kell. Ügy illik. Neked is küldök belőle... — Ezt eladom, és még pénzem is marad. Majd tízezret kapok érte. Tízet! Ötért veszek egy másikat... öt marad. Abból hármat megtartunk magunknak, épp ahnyi hibádzik a sírkövünkből. Mert csináltatunk. Nagy, fehér lappal a tetejibe, hogy Barta Szabó József A csomag bői, mert volt kegyes egész éven át szorgalmasan enni és meghízni. — Na, mit szólsz hozzá? — kérdezi, és az áhítattól úgy kitágul a szeme, nagy kerékre, mintha az egész világot egyszerre akarná nézni. Szeme — a cselédkönyv írása szerint — barna. A fiú tengertükrében viszont a búzavirágnál is kékebb. — Szép, mi? Meghiszem azt! Irigyelnek is érte. Főleg azok, akik csak a sonkáját kívánják, és nem a munkáját Szerinted mennyi lehet? — Hát... — feleli a fiú, és úgy tesz, mint aki töpreng, rakosgatja a számokat, a mázsákat. Hallgat — Több, mint négy mázsát nyom — mondja fölegyenesedett hangsúllyal, nem várva meg a »musrálgatás« eredményét. Négy mázsa húsz kiló! De etetni kellett ám! Kellett bizony... Tudod, mit megevett ? Azt a rengeteg árpát, répát, kukoricát, krum- lit, darát. Apád nem győzte hordani. Ki is ürült a kamra, meg a padlás. Még venni is kellett hozzá. Azért. kértem tőled a pénzt a jómúltkorá- ban. Darára. Apád nyugdíja tudod, bagóra is kevés. — De megérte — teszi hozzá zavartan a fiú. ne legyen rá senkinek se gondja, hogy ne füvesedjünk ki. Te messze laksz... Kettőt pedig neked adok. — Ne beszéljen ilyet, anyuka! És a pénz sem kell, nem azért... ■ .— Te csak ne magyarázz! Tudom, hogy szegény vagy, mint a templom egere. Mert csak azzal a nyavalyás papírokkal törődsz . .. Miért nem választasz valami tisztességes szakmát? Egy rendes iparos nem szűkölködik semmiben. Több lenne a pénzed ... — De... — Semmi de! Kapsz belőle, és kész! Ha nem is sokat, de kapsz. Mi is szűkölködünk. Apád hétszáz forintját forgatjuk. Mert nincs az a sok, amelyik el ne fogyna, és nincs az a kevés, amelyik elég ne lenne. Be kell osztani. A fiú állt, és messzire nézett. Nem tudta, sírjon-e, nevessen-e, örüljön-e avagy el- bújdosson szégyenében. Talán ezek az apró pillanatok, anyja feddő szavai nyomán, ezek, amelyekben kesernyés fájdalommal gondol hőn áhított »mesterségére«, a todlforgatásra. Az ő finom leS&e, megtéríti néhány gondolat idejére, de ta másra lerMődik a szó, marad minden a régiben. Csak a szeretet piramisa nő egyre nagyobbra, hatalmasabbra. Fogíúrúval Csőn t faragó A napokban csomagot kapott a fiú. A csomag tetején levél. Kedves Fiam! Biztos meg fogsz lepődni te is, milyen nagy baj ért most kédden minket. Várom a disznót a húsüzemnél, bejön a traktor, nincs disznó. Mondják, vissza köllött vinni. Megdöglött. Maid megőrültem. Elveszett az a gyo- nyörűszép állat; tízezer forint. T udod, milyen a nép. örülnek az ember kárának. De valahogy csak lesz. Csak egészség legyen. írjál, megkaptad-e a csomagot. Alma van benne, de nem fért bele mind. Fogyaszd egészséggel! Az ünnepekben, ha tudsz, -gyere haza! Csókolunk. írjál! Az újság megérkezett. Elfelejtetted bekarikázni, melyiket írtad te. A szennyest is küld. Vagy hozd. Anyádék. A csomagban, az almák között, a fiú egy bagarolos dobozt lelt. Benne: két húszforintos, egy fémtizes, négy kétforintos, öt egyforintos, kettő ötvenfiliéres, két húszfilléres és egy tízfilléres. Ö, ha az anyáké lenne a világ! Népmű vészét fogfúróval? Huszonhárom éve faragja a csontot a somodon Fehér Lajos. Korábban megkapta a népművészet mestere kitüntetést. Juhász volt, majd hivatásaként választotta a faragást. Ügy mondja: százhúsz — somogyi népi motívumokkal díszített — osont cigárettatar- tót farag meg a hónap végéig. Aki a népművészetet a hagyományos „. ... értelemben Készül a dísztárgy, keresi. elcsodálkozik, ha az idős mester műhelyébe lép. Hiszen a szemet egy régi, valamikor lábbal hajtott fogfúró és egy fogtechnikusi — elektromos energiával működő — szerkezet alkotja. Fehér Lajos a népművészet mo- tivumkincseit ipart körülmények között »állítja elő«. A hosszú combcsontot a kaposvári húskombináttól szerzi be: velős marhacsont felel meg leginkább a céljainak. Néha a felesége is segít neki' a munkában. Egyébként tanítványa nincs. Havonként árut postáznak Fehéréktől1 Budapestre. Felzümmög a fogfúró... Simái Mihály Mikor nem látja az éjjeliőr az alacsony állványok a csőbilincsből kiszabadítják elzsibbadt tagjaikat ellökik mabukat a jöldtől új magasságokra feszül föl egy buzgóbb akarat mikor nem látja az éjjeliőr redőzve homlokukon a habarcsot vakolókanálért nyúlnak az épülő falak dörmögni kezd a betonkeverő gyötrelmes centrifugális erő forgatja egyre a tízemeletes gondokat üres telkeken megköt a jövő mikor nem látja az éjjeliőr a magányos toronydaru az ég mélyén új csillag után kutat. Ezt a maga gyönyörűségére faragta. Az év első Somogy-száma Hippi-Rónai vonzásában A horog' Sokat tehet megyénk kulturális, társadalmi és gazdasági szemléje azért, hogy ebben az évben méltóképp tisztelegjünk Somogy szülöttének, az európai festészet nagy alakjának, Rippl-Rónai Józsefnek emléke és művészete előtt. Ezt felismerve közli a Somogy ez éúi első száma Gál István írását, amelyben a festő és Babits Mihály, rajtuk keresztül pedig Rippl-Rónai és a Nyugat íróinak kapcsolatát tárja fel. A tanulmány címe: Babits Rippl-Rónai búcsúztatójának keletkezése. Rippl-Rónai írói-arcképei közül — írja a szerző — a legtöbbet reprodukált alkotás Ba- bitsot ábrázolja. Rippl-Rónai 1923-ban készítette budapesti Kelenhegyi úti műtermében s még ebben az évben egy kiállításon bemutatta a közönségnek. A Nyugat közölte először 1924-ben a Babits külön- számban. Az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárának Ba- bits-hagyatékában őrzik a Rippl-Rónai halálára írott költemény eredeti kéziratát. E vershen a költő — viszonzásul a remek arcképért, — a halott mester rendkívüli szellemének hódol. A másik írás Laczkó András tollából született. A Somogy- vármegye című hajdani napilap tüzetes kutatása során fölfedezte Lengyel Menyhért írását, amely Somogyi művészet címmel jelent meg. Rippl-Rónai meglátogatása és a főszerkesztő kérése »kötelezte el« Lengyel Menyhértet, hogy »tárczája« állást foglaljon^ a város művészeti életét illetően. Két megállapítása a Lengyelcikknek: Kaposváron országos mércével is eleven művészeti élet alakult ki, s ezen belül sajátos és magasra ívelt utat járt be Rippl-Rónai. És volt még egy haszna Lengyel kaposvári látogatásának: a somogyi műértők közül többen rendelték meg és vásárolták rendszeresen a Nyugatot. A Somogy ez évi első számában több figyelemre méltó vers olvasható: Kelemen Lajostól és a sajátos hangjáért dicsérendő Csokonai Attilától; Horgas Béla prózaversei is ide tartoznak. Egy értékes tanulmány — Bellyei László igényes munkája — Somogyi Pálról, a jugoszláviai magyar avantgarde egykori, húszas évekbeli rangos képviselőjéről szól. »Az utóbbi években sorra jelentek meg a jugoszláviai magyar irodalom történetét feltáró, az irodalmi hagyományokat publikáló kötetek, nagyrész.t Bori Imre ismert jugoszláviai magyar irodalomtörténész tollából és válogatásában. Ha ezeket a könyveket lapozgatjuk — írja Bellyei —, Somogyi Pál nevével úgy találkozunk, mint az ottani magyar irodalom egyik költőjével, akinek a munkássága a maga korában úttörő jellegű volt, és ezért Jugoszláviában elismerő értékelést kap napjainkban is.« Somogyi Pál a jugoszláviai magyar írók közül elsőként jutott el az avantgarde szocialista eszmevilágához. Így fiatalkori költészetét a hazai irodalom- történet is számon tartja. A tanulmány szerzője Somogyi Pál három versét közli a Márciusi zsoltár című kötetből, amelyet 1973-ban adtak ki Újvidéken. A Somogy vers- és prózatermésének érdekes sajátossága ebben a számban, hogy a szerzők közül többen gyermekkori élményeikből merítették műveik témáját. Ezenkívül arra is felfigyelhetünk, hogy formai újításokhoz is vezetett a gyerekkori emlékek idézése. Változások a somogyi értelmiség soraiban a felszabadulás óta címmel Virányi István tanulmányát közli a folyóirat. A szerző megállapításai szerint: megyénkben is számottevően emelkedett az értelmiség száma, fokozódott elismerésük. Lengyel Menyhért fentebb idézett írásának mondanivalója az volt: Kaposváron eleven művészeti élet alakult ki. Ennek ápolása viszont á ma fontos feladata. Ezt bizonyítja az is, amit a II. dunántúli tárlatról Pogány Gábor írt a Somogybán. így összegezi mondanivalóját: »Elsősorban az anyag színvonalát kell még emelni. Meg kellene vizsgálni, hogy a területen élő, országosan elismert rriüvészek miért maradnak távol e fórumtól, s törekedni kell a részvételre megnyerni őket.« A művészeti élet másik területére, a zenei kultúrára, illetve Heisz Károly új kórusművére — Fodor András: A győztes című versére írta — hívja fel a figyelmet a pécsi áfész Janus Pannonius Női Karának a vezetője, Ivasivka Mátyás. A művet, amelyet Heisz zeneszerzői munkásságában kiemelkedőnek tart a karnagy, a pécsi kórus vállalta bemutatásra. H. B. A horgász bedobta a horgot. Amikor a gyűrűző karikák elsimultak, a vízen rezzenéstelenül lebegett az úszó. Nem messze onnan, két iszapba mélyedö mohos kő között unottan hasalt a csuka. Vénségesen vén volt már, sok kalandot megért, három ízben kis híján partra rángatták a horgászok. Az életúnt keszeg harmadik napja kóborolt a part mentén. vízbe hullott kenyérdarabkákat eszegetett és úgy unatkozott, hogy legszívesebben ráakasztotta volna magát legelső tompa horogra. Maga sem tudta hányról csipegette már le finoman a ráakasztott táplálékot — szakmájának mestere volt, de mint a szakadék fölött egyensúlyozó kötéltáncost, öt is csalogatta a halálos vágy: követni egyszer a rakétaként fölröppenő horog útját az ismeretlen magasságba. Lenézték öt a többi halak jelentéktelen külsejéért, ezért mindennél erősebben dolgozott benne: kitörni a szürke hétköznapok börtönéből, utazni, repülni valahova. Távolabb, a korhadó sás gyökerei közt éhesen ödövgött egy másfél éves, fiatal ponty. Gépek kotorták a tó fenekét, a nagy fölfordulás idő előtt felébresztette. Tapasztalatlan volt még, nem tudta, hol keresse az áhított táplálékot. .4 horgász megszokott mozdulattal rántotta ki a horgot, s csalódottan állapította meg, hogy a paprikás kenyér leázott. Üjabb gombóckát akasztott a horogra, s visszahajilot- la az előbbi helyre. A csobbanás felébresztette a közelben szunyókáló hatalmas harcsát is. Ahogy felnyitotta szemét, először azt hitte álmodik, aztán meg azt, hogy az éhség kápráztatja. De a lassan közeledő pontyocska csak nem akart eltűnni. A harcsa érzékeny oldalán bizseregni kezdtek az idegvégződések, s már biztosan tudta: nem látomás, várva várt vocsorája közeledik. Lomha teste megfeszült. A csuka is észrevette a pontyot, s lassan, mintha csak sodródó faág volna, mellúszóinak finom lebegtetésével igyekezett belopni'a távolságot. Az éhes ponty ezalatt különös, csípős illatot érzett. — Ennivaló? — tűnődött, s elindult a szag nyomán. Amikor odaért, sejtelme beigazolódott. Az egyre erősebb illatot egy alaktalan gomolygó valami árasztotta a fenéken. Ez is több, mint a semmi, vélte, és bekapta. A paprika azonban még jobban mardosta belsejét, valósággal szenvedett az éhségtől. 'Kínjában kétségbeesve tekintett fölfelé, s láss csodát, odafönn a csillogó víztükör alatt gusztusosán göm- bölyödő falatot pillantott meg, egy lassan sodródó faág és egy vaskos tuskóforma között. A keszeg csodálkozva figyelte a különös csoportot. Nem félt, hiszen látta, hogy nálánál jobb csemegére vadászik a két hatalmas ragadozó, tehát kíváncsian közelebb merészkedett. Ekkor vette észre a felszín és a mély között lebegő, ezüstösen csillámló femet. A horog! — Képzelődöm — vélte • ponty, mivel a táplálék csak nem akart leérni hozzá. — Nincs nekem olyan szerencsém! — De azért lassan emelkedni kezdett fölfelé. A kis keszeg méregbe gurult. Hogy jön ez a dülledt szemű iszapfaló ahhoz, hogy öt megelőzze! Féltékenyen vetette magát a horogra. A vaksi vén csuka csak egy gyors villanást látott, s vadul utána lendült. A kövér harcsa, amikor meglátta régi ellenfelét, mérhetetlen dühbe jött, s nekirontott az öt megelőző csukának. Beleharapott az oldalába ... — Égszakadás-, földindulást — rémült meg a ponty odalenn, s menekülni kezdett. Vszott teljes erejéből; még az éhségről is elfeledkezett. A csuka meg ijedtében félbehagyta a lakomát, rángatózva igyekezett kiszabadulni a szorításból. Azt hitte egy hegy szakadt rá. Az elhízott harcsa azonban nem bírt a csuka szívós bőrével, és kénytelen-kelletlen elengedte áldozatát. Amikor a csuka fölismerte támadóját, halálraváltan inait biztos fedezékbe. Egyedül maradt a győztes harcsa, de hiába nézegetett körül, eltűnt a vacsora is. így hát csalódottan ű is odébbállt. Odafenn a parton fejét vakarva nézte a horgász a különös zsákmányt: hal, farok nélkül. Dühösen a vízbe hajította. A nagyravágyó keszeg földi maradványa lassan alásüllyedt, és ott is maradt a fenéken. A lassú vízmozgás pedig belepte finom iszappal. Bencsik Andráa Somogyi Néplap
