Somogyi Néplap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-27 / 97. szám

Mit rejt a várdomb? Fejezetek Babócsa múltjából X Jókat- és Jósika-regé- nyekből megőrzött emlékeink elevenednek föl a babócsai várdomb láttán. Nincsenek itt ízlésesen ápolt fák, nincs gon­dosan megnyírt pázsit sem, ám van szertelenül burjánzó bozótos, meredek lejtő, s né­hány aggastyán fa, amely va­lószínűleg sokat elárulhatna a domb, a község, a környezet eseményekben csöppet sem szegény történetéről. Mért Babócsa egykoron a hadak útján feküdt. Jelentős központja volt a Dráva-mellék mezőgazdaságának és keres­kedelmének, ezért a XV. szá­zad elején Luxemburgi Zsig- mond királytól városi kivált­ságokat kapott. Egy 1495-ből származó okirat már várként említi: a városi előjogok ter­mészetesen elképzelhetetlenek voltai-: erődítmény nélkül. A várépítők akkoriban még nem sejthették, milyen megpróbál­tatások várnak majd a követ­kező évtizedekben csinos épít­ményükre — akár egész Ma­gyarországra. 1532-ben II. Szulejmán szul­tán hadai vonultak át a me­zővároskán, Bécs, illetve Kő­szeg felé haladtukban. Azon­ban még huszonkét esztendeig kellett várni ahhoz, hogy a vár végérvényesen török kéz­re kerüljön. Ekkor kezdődött el nemcsak a kis végvár, ha­nem a helység megpróbáltatá­sainak sorozata is. 1556-ban a megszálló törö­kök felgyújtották a várat. Nem sokkal ezután véres üt­közet zajlott itt le a Zrínyi Miklós és Nádasy Tamás ve­zette magyar sereg, illetve az Ali basa irányította török had között; a csata a hódítók si­kerét hozta. Csakhogy a birtoklásért fo­lyó küzdelem ezzel még nem ért véget. 1562-ben egy ma­gyar csapat — a krónika sze­rint Perneszi Farkas vezeté­sével — visszafoglalta a vá­rat, ám négy évvel később — Szigetvár eleste után — is­mét félholdas zászló lengett a bástyán. Az alig több mint * ötszáz főből álló török őrség , csak az 1,595. éy.i hadjárat i<Je- « jén hagyta el a várat, a Zrínyi "’György és Harjmási Kristóf vezette magyar sereg közeled­tére. Az újjáépített erődít­ményt két évvel később is­mét a törökök vették birto­kukba, s a városka lakosai csak 1664-ben szabadultak meg a mezőgazdaságot, keres­kedelmet elsorvasztó idegen »pártfogástól«, Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér segítségé­vel. A vár a Habsburg-megszál­lás első évtizedeiben végér­vényesen elvesztette jelentő­ségét, hasonlóan más végvá­raink tucatjaihoz. Kézről kéz­re vándorolt: a császári ház által kinevezett tulajdonosok gyakorta váltották egymást. A múlt század közepétől kezd­ve lassacskán az enyészeté lett, olyannyira, hogy tényle­ges épületmaradványokat már alig-alig találunk a helyszí­nen. Értékes régészeti leleteket annál inkább. Amikor az egy­kori várárok közötti területet művelni kezdték, ágyúcsövek, ágyúgolyók, a török időkből megmaradt cserépedények ke­rültek felszínre. Sőt, ma is látható egy török kút, amelyet sárga félhold díszít. Másutt értékes harci eszközöket — kardokat, tőröket — találtak. A XIII. században épült Szent Benedek-rendi kolostor helyén emberi csontokra bukkantak. Valószínű azonban, hogy a felsorolt leletek csupán cse­kély részét alkotják annak a kincsnek — régészeti érték­nek —, mely a várdomb bel­sejében rejtőzik. Minden jel arra utal, hogy a következő esztendőkben — ha majd az ásatások megkezdődnek — a Dráva-vidék egyik leggazda­gabb emléktára tárul a kuta­tók szeme elé. A Somogy me­gyei Tanács ezért nemrégiben védett területté nyilvánította a babócsai várdombot. A középkornak ez a szép­séges emlékhelye a kutatások kezdetéig sem marad gazdát­lanul. A várdomb tövében meglapuló iskola diákjai és tanárai figyelik, óvják a ro­mantikus tájékot, a honisme­reti szakkör pedig szinte tu­dományos alapossággal kutat fel minden adalékot, mely a község és a vár múltjára vo­natkozik. L. A Költő a költészetről M. Tótfalusi K. Miklós, a híres nyomdász hitvallását választotta nemrégiben meg­jelent kritikagyűjteménye mottójául Somlyó György: »A jó mester-embert senki meg nem ismerheti valójában, csak a jó mester-ember.« Az idézet a költő hatszáz oldalas könyve előtt egyben a célt is megjelöli: költésze­tünkről költő mond véle­ményt. Igyekszik jó mester­ember módján, avatott kriti­kát írni a pályatársakról és az elődökről. Ismeri a »mes­terség«- csínját-bínját, nehéz­ségeit, a költészet korlátáit és végtelenségét, a magyar iro­dalom nyelvi határának, vi­szonylagos elszigeteltségének okait. Majdnem negyven év kriti­káit, elemzéseit, visszaemléke­zéseit, személyes találkozásait mondja el költőkkel, valóságos és vélt tehetséggel. Szólt sa­ját költészete indíttatásáról, a vele együtt induló, üstökös­ként feltűnt és végig egyen­letes, tiszta fénnyel világító Devecseri Gáborról, akinek Ahol a rossz bor a jó Pezsgőve! tels palackok AZ EMBEREK egy része — mondjuk azt, a laikusok — úgy tartják: a pezsgőgyártás­hoz nem kell más, csak rossz bor. Amelyet egyébként a ku­tya sem inna meg. Abból lesz a legjobb pezsgő. Van ebben némi igazság, de azt rögtön hozzá kell tenni: hogy melyik bor a jó és melyik a rossz, az ízlés dolga. Mert a Mecsek vidéki Pincegazdaság pécsi pezsgőüzemében tudják, hogy a vendégkergető borokból nem űesz igazán jó szilveszteri ital. A kitűnő villányi oportóból. az egri bikavérből és a tokaji furmintból sem lesz soha pezsgő. Hát akkor miből? Az alapanyagnak 11 szezfo- kosnál gyengébbnek kell len­nie. Tegyük még hozzá, hogy csak a magas savtartalmú bor jó a pezsgőgyártásra. Aki tehát az ilyen borokat nem szereti, annak igaza van: a legrosszabb borból készül a pezsgő. Aki pedig semmilyen bort nem szeret, az még in­kább hangoztathatja az előbbi mondatot. Kell-e jobb érlelőhely a pezsgőnek, mint Sopianae pin­céi? Azt hiszem, a válasz egy­értelmű nem. Ötszintes pince- folyosó-rendszerben sorakoz­nak az üvegek. Aki először jár itt, annak bizony nagy szüksége van »kalauzra«. Akár napokig bolyonghatna a pin­cékben, és biztosan csak vé­letlenül találná meg a kijára­tot. Még azzal sem vigasztal­hatná magát, hogy a több millió palack közül egyet- egyet leemel, mert az itt tá­rolt palackokban csak érik a pezsgő, az ital élesztőtől za­varos. A falak mellett 3 mil­lió üveg sorakozik. Az em­bernek szinte az az érzése, hogy olyan hűvös, félhomá­lyos üvegpalotába került, ahol a falakat teli palackokból emelték. A pezsgőgyártás egyik érde­kes része, amikor a palackok­ból eltávolítják az élesztőt. Korábban úgy történt mind­ez, hogy az üvegeket olyan állványra helyezték, ahol nyakkal lefele álltak, ide gyűlt az élesztő. Most már nem volt más hátra, mint jégdugót képezni az üveg nya­kában, amelybe belefagy az élesztő. Ezt a dugót azután eltávolították, és maradt a tiszta, finom pezsgő. A tízéves üzemben azonban korszerű­södtek a módszerek. Hatalmas kádba ürítik az érlelő palac­kokat, majd ülepítik, és újra palackoznak. Tízéves üzemről szóltam, holott a pécsi pezsgőgyártás sokkal régebbi múltra tekint vissza. A felszabadulás előtti években is kitűnő pezsgők ké­szültek itt, azután megszűnt a gyár, és egy évtizede újra üzemel. A Pannónia pezsgőt az országhatáron túl ugyan­csak jól ismerik, hiszen az itt készült ital zömét külföld­re szállítják. Tavaly például két és fél millió palack hagy­ta el az üzemet és ebből 1 millió 900 ezer ment kül­földre. A PANNÓNIA pezsgőcsa­ládnak egyébként nyolc tagja van. Hatféle fehér és két szí­nes — rose, illetve vörös — pezsgő készül itt. Még egyet­len adatot: a tavalyi országos borversenyen öt Pannónia pezsgő lett aranyérmes. D. T. búcsúztatóját Is Somlyó György mondta. Régiek és maiak: Balassitól a fiatal író­kig tart a »sor a költészet elemzésében. Olvashatunk Somlyó első versének megjelenéséről, majd a következő meg nem jelené­séről, a költői hitvallásról, Babits iránti tiszteletéről. A hatszáz oldal többségét azon­ban egy vezérfonal alapján összeállított kritikák alkot­ják. Nagyrészt azt kutatja, hol a magyar irodalom helye az európai és világirodalom­ban, hogyan hat a magyar költészet? Somlyó György egy kissé a kritikai különállás képviselő­je: sokakkal vitázott sokszor — szóban és írásban a ma­gyar irodalom helyzetéről. Könyve előszavában ki is mondja erről alkotott vélemé­nyét: »Kezdettől fogva a leg­csekélyebb hajlamot sem érez­tem arra az öncsonkításra, mely a magyar irodalmat le­metszené az egyetemes iroda­lom eleven törzséről, hogy valamilyen nem létező, tragi­kusan önálló életet tulajdonít­son neki.« Nem hisz abban, hogy iro­dalom fejlődhet az egyetemes hatásoktól elszigetelten ; min­denképpen hatott a magyarra a külföldi, és a körülöttünk élők irodalmára a magyar. Természetesen sok sikerte­len próbálkozás volt az iroda­lomban Balassitól mindmáig, hogy megismertessék a ma­gyar nyelven írt verset a vi­lággal. Ennek akadályai közül fölsorol néhány példát. A magyar nyelvű vers az országban is csak kevesekhez jutott el. Egy Adyról írt ta­nulmányában kifejti, milyen rosszul értelmezték a fordítók a költőt. A harmincas évek­ben, Karinthy, Babits irodal­mi munkásságának fénykorá­ban már csak saját sajtótör­téneti érdekességnek számító írók, költők neve szereoelt a külföldi irodalomban. Herczeg Ferencet terjesztették föl No- bel-díjra (természetesen nem kapta meg). Folytatja a sort József Atti­lával, akinek francia fordítói is nehézséggel küszködtek, amikor vissza kellett adniuk impresszionista képeit. Ugyan­akkor szól sikeres kísérletről is. Elemzi azt a nemes költői versenyt, amelyben tizenöt francia költő méri össze te­hetségét: ki tudja hiteleseb­ben visszaadni a magyar líra egyik legszebb gyöngyszemét. Arany János Vén cigányát? A kortárs költők közül sokan kapnak helyet a kötetben — a szerző aprólékosan elemzi verseiket, gyakran motívu­mokra, képekre szedi szét a sorokat. A kötet igazi erénye azonban az a szál, amelyet igyekszik költői, kritikai hit­vallásként is végigvinni. S. M. Az érettségire készülnek A nagyatádi gimnáziumban működő egészségügyi szak- középiskola diákjai a napokban megkezdték a felkészülést az érettségire: átveszik az elmúlt négy év tananyagát. Valentyin Csernik Busziaiev emlékezései Az is ilyen rá tűzött zsebes, zubbonyszerű kabátot viselt, tekintete is épp ilyen határo­zott volt. Az öregúr mellett egy öt év körüli, dundi, hir­telenszőke. kék matrózblúzos fiúcska állt. Ugyanilyen ru­hácskája volt Buszlajevnek is gyermekkorában, csak a gal­lérján a fehér csíkok helyett pirosak díszelegtek. Az öreg és a kék matrózruhás kisfiú hir­telen azokat a régmúlt idő­ket idézték Buszlajev emlé­kezetébe, amikor először ta­lálkozott apai nagyapjával. 2. Az utasok kinéztek az ab­lakon. Áruházak kirakataival szegélyezett, skatulyaszerű há­zak suhantak el mellettük. A falak szürke alapszínét az er­kélyek piros és sárga foltjai élénkítették. Moszkva perem­kerületeibe érve egyre keve­sebb lett a jelzőlámpa. A kilométeróra mutatója le- föl ugrált, majd a 80-on álla­podott meg. Személyautókat előzött meg. Buszlajev észre­vette, hogy egy Volga sofőrje a kormány fölé hajolva fo­kozza a sebességet. Egy szem- pillantás alatt majd kétszáz méterrel megelőzte a buszt. A kanyarban igyekezett áttér­ni a jobb oldali sávra. A lej­tőnél majd megelőzöm, gon­dolta Buszlajev, és ő is növelte a sebességet. A motor tökéle­tesen működött. Benn az utas­térben előkerültek az útra elő­készített könyvek, a zubbo­nyé» öregúr újságot olvasott ... Szibériai nagyapjával á háború előtt ismerkedett meg. Az öreg csak azért uta­zott fel Szibériából, hogy a menyével megismerkedjen és megnézhesse az unokáját. A nagyapa, posztó zubbonyán a Vörös Zászló Érdemrenddel, le-fol járkált a szobában és arról mesélt hogy ő maga bá­nyász volt meg arról is, ho­gyan csinálta Szibériában a forradalmat. Szemjon nem hitt neki. A moziban a bányászok piszkosak meg soványaik vol­tak, a nagyapa pedig most is délceg, ápolt külsejű férfi. Szemjon előadta kétségeit az apjának is: lehetséges, hogy a nagyapja nem is bányász, ha­nem szabót őr? — Nagyapja hosszan, harsányan nevetett, és unokája osztályörjtudatárói mondott valamit. Az utastér­ben az öregúr és Szemjon szibériai nagyapja mégis ha­sonlítottak egymásra. Az idő­sebbek egy nemzedéke régi katonaruháját viselte. Életük a háborúval kezdődött, a há­ború közti szünetek pedig olyan rövidek voltak, hogy nem tudták megszokni a civil öltözéket Az öregúr »mellett ült az unokája, és mesekönyvet ol­vasott elmélyültem Felvonta a szemöldökét, mozgatta ajkait, olykor felpillantott: látják-e az utasok, hogy igazából tud olvasni. Szemjon ötéves korában még nem tudott olvasni, de azért sok mindent ismert. Tudta, hogy a Naguán-rend- szerű forgópjszlolyt a feltalá­lójáról nevezték el. A gyalog­sági harci szabályzat paragra­fusaira még ma is emlékszik. Szemjon egy katonai telepü­lésen született, a déli határ­nál, innen apját később áthe­lyezték a nyugati határszélre. Az apja parolinján két sö­tétvörös, zománc téglalapot vi­selt, az ingzubbonya ujján pedig vörös posztócsillagot. Az apja mindig tanult. Esténként könyvekkel és térképekkel bástyázta körül magát, a könyvekben a sorokat piros ceruzával húzogatta álá. Ré­gebben valahogy gyakoribb szokás volt ez: minden régi tankönyv sűrűn alá van huzi­gálva. Fiatal korában az ap­ja szintén bányász volt. A háború előtt' apja kato­nai akadémián tanult. Szem- jonnak élesen emlékezetébe vésődött apja megérkezése. — Buszlajev megjött! — kiáltották az udvarról. Szemjon az apja elé futott. Az apja kivette az autóból a bőröndjét. Szemjonnak egy sárga doboz gyümölcszseiét, egy riasztópisztolyt, hozzá ke­rek dobozkában tartalék kap- szikat hozott ajándékba. Az anyja is örült az új ru­hának. krepdesin — jutott Szemjon eszébe az anyag ne­ve; az akikor nagyon drága volt. Majdnem olyanok voltak rajta a rózsák, mint ezen a diáklányén. Az anyja igyeke­zett gyakran elmenni a tükör előtt, hogy láthassa magát az új ruhájában. Az apja mindig korán ment el hazulról, és egyre később tért haza. Egyszer úgy ala­kult, hogy Szemjon három napig nem látta. Megfogadta magában, hogy feltétlenül fel fog ébredni, amikor. megjön az apja. Fel is ébredt, mert apja egy hadnaggyal jött ha­za, akinek hangosan dübör- gött a csizmája, az anyja mondta is neki: — Csendesen, felébreszti a gyereket ! Szemjon ismerte a hadna­gyot, ukránul énekelt, s ez mindig olyan mulatságos volt, hiszen majd mindent értett, és mégse oroszul volt. Az apja felhívott valakit te­lefonon. — Igen, nyugtalan a hely­zet — mondta. Ügy látszik, tankokat vonnak össze. Ezután apja az ezredpa­rancsnokkal, Ivan Anyiszomo- viccsal beszélt telefonon. Az ezredparancsnok rövidesen megérkezett, a szomszéd ház­ban lakott. Egy térképet terí­tettek ki az asztalon. A tér­kép még egészen új volt, és valahányszor megmozdították, erősen zörgött. — Csendesebben ! — szólt rájuk az anyja. Szemjon jót mulatott ma­gában, ahogy elnézte: hogy a felnőttek lábujjhegyen járnak az asztal körül, nem veszik észre, hogy ő közben feléb­redt. Tenyerét a szájára ta­pasztotta, nehogy elnevesse magát. — Küldjenek hírvivőiket a parancsnokokhoz. Holnaptól nincs eltávozás! — adta ki az utasítást az ezredparancsnok a hadnagynak. A hadnagy eltá­vozott. (Folytatjuk.) A demonstrációs teremben a mindennapos egészségügyi be­avatkozásról beszélgetnek a lányok. Nagy figyelmet követel az infúzió bekötése. (Gyertyás László képriportja) A vérnyomásmérő kezelése Is munkájukhoz tartozik.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom