Somogyi Néplap, 1977. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-10 / 58. szám

Rajt előtt... így készültek megyei csapataink Vasárnap már igazi »nagy­üzem« lesz a somogyi labda­rúgásban: megkezdődött a me­gyei bajnokság tavaszi idé­nye. A másodszor kiírt Ta­nács Kupa jól szolgálta a föl­készülést. A korábban ellen- véleményen levő együttesek is megbizonyosodhattak arról, hogy a felkészülés időszaká­Barátságos mérkőzés Komlói Bányász - Rákóczi 1:1 (1:0) Komló, 100 néző. V.: Sze- , Az első félidőben 1—4-3­beli. Rákóczi: Hegedűs — Zen- tai — Németh, Márton, Agfal- vi, Duschák — Éger (Karasz a szünetben), Kanyar, Fet- rók — Varga, Túrái. 2-es, a szünet után 4—3—3-as felállásban játszott a Rákóczi, s a második 45 percben mu­tatott biztatóbb teljesítményt. Góllövők: Pál, illetve Du­schák. Birkózás Hatvanöt induló a kaposvári versenyen Halas! (Dózsa, jobbról) győz Almási ellen. A megyei birkózószövetség utánpótlás-seregszemlét ren­dezett az A és B korcsoport részére. A Dózsa-sportcsarnok- ban tartott összecsapáson a kaposváriakon kívül marcali, lengyeltóti, pécsi, dombóvári és szigetvári birkózók léptek szőnyegre. A legnépesebb me­zőny az A korcsoport 35 kilo­grammosok súlycsoportjában jött össze; itt szigetvári győ­zelem született. Ugyancsak eb­ben a korcsoportban, a 38 ki­logrammosok és a nehézsú- lyúak mezőnyében egy-egy induló jelentkezett versenyre. Az alábbiak győztek: A korcsoport (1965—66-os születésűek) 29 kg (5 induló) Koszta (Pécs), 32 kg (6) Reizer (K. Dózsa), 35 kg (11) Mozsgai (Szigetvár), 38 kg (1) Bálint (Szigetvár), 41 kg (5) Lukács (K. Dózsa), 45 kg (2) Kiss T. (Szigetvár), nehézsúly (1) Györkös (Marcali). B korcsoport (1963—64-es születésűek) 35 kg (4 ind.) : Módos (Szi­getvár), 38 kg (5) Nagy Z. (K. Dózsa), 41 kg (5) Győré (Dombóvár), 45 kg (2) Tóth (Marcali), 49 kg (4) Vághi (K. Dózsa), 53 kg (2) Horváth T. (K. Dózsa), 58 kg (3) Horkai (Pécs), 63 kg (2) Somogyvári (Szigetvár), 68 kg (2) Csonka (Szigetvár), nehézsúly (5) Tóth Gy. (Lengyeltóti). Kevés résztvevő a lövészek Zselic Kupáién Az MHSZ Latinca Sándor Lövészklubja első ízben ren­dezte meg a Zselic Kupa lö­vészversenyt. A kétnapos sporteseményre- 15 lövészklub és sportegyesület kapott meg­hívót, de mindössze hárman jöttek el a versenyre. So- mogyból a latincások mellett a marcali lövészklub. Zala megyéből pedig a Zalaeger­szeg és a Nagykanizsa lövői indultak. A kevés számú résztvevő ellenére kitűnő ered­mények születtek — elsősor­ban a kaposváriak jóvoltából. Kiss András, Álmos Edit, Pu- lay és Cseh teljesítményeit érdemes külön is kiemelni. Eredmények: Légpuska, 40 lövés: Serdülők: 1. Horváth (La­tinca) 307 kör, 2. Mergancz (Marcali) 269, 3. Peternel (La­tinca) 250. Ifjúságiak: 1. Pulay 369. 2. Tápi 366, 3. Cser 361 (mind­három Latinca). Juniorok: 1. Cseh (Latinca) 369. 2. Sólyom (Latinca) 364, 3. Vass (Zalaegerszeg) 252. Felnőttek: 1. Harák 362, 2. Péter 359, 3. Novoszed 359 (mindhárom Latinca). Leányok: Ifjúságiak: 1. Álmos (La­tinca) 377, 2. Ékes (Latinca) 382, 3. Rózsás (Zalaegerszeg) 323. Juniorok: 1. Almos 365, 2. Horváth 355, 3. László 347 (mindhárom Latinca). Légpisztoly, 40 lövés: Serdülök: 1. Horváth (Za­laegerszeg) 340. Ifjúságiak: 1. Kiss 367, 2. Thurzó 365, 3. Lukoviczki 356 (mindhárom Latinca). Juniorok: 1. Kiss A. (La­tinca) 378, 2. Oh (Latinca) 368. 3. Juhász (Zalaegerszeg) 356. Felnőttek: 1. Eőry (Latinca) 372, 2. Németh (Latinca) 365, 3. Kátai (Nagykanizsa) 364. Nők: Serdülők: 1. Peternel (La­tinca) 329. Ifjúságiak: 1. Varsányi (La­tinca) 330, 2. Mester (Zala­egerszeg) 307, 3. Jovánczai (Latinca) 306. Felnőttek: 1. Fekefcéné (Mar­cali) 352, 2. Leposáné (Lalin- ca) 261. összesített csapatverseny­ben: 1. MHSZ Latinca Lö­vészklub 5862 kör, 2. MHSZ Marcali LK 4109, 3. MHSZ Zalaegerszeg LK 2421, 4. MHSZ Nagykanizsa LK 2381. ban szükség van ilyen mér­kőzéssorozatra. A kellő szá­mú találkozó — remélhetőleg — tovább javítja majd a színvonalat. A kupatalálko­zók eredményei azt tükrözik, nem sikerült mindenhol jól a felkészülés, erőnlétben és játékban egyaránt mutatkoz­tak különbségek. Az igazi fokmérő azonban a bajnoki küzdelem lesz. Vasárnap újabb és ezúttal teljes bi­zonyságát adhatják a csapa­tok annak, hogy miként használták ki az utóbbi hó­napokat. Kérdéseket intéztünk az egyesületekhez — felkészülé­sükről, a csapatnál történt változásokról és a várható tavaszi szereplésről. TÁNCSICS SE A bajnokaspiránsnak gyen­gén sikerült a fölkészülés. Csak februárban kezdték meg az alapozó munkát, heti négy alkalommal. Teremi ed­zést ezért nem is tartottak. Többen távoztak az őszi csa­patból: Molnár K., Kucsera, Németh, Hamar, Eisemann, Kiss P. és Szieber leszerelt, újakat viszont még nem sike­rült igazolni. Zsoldos Lász­ló egyelőre , 15 játékosból vá­logathat. Ezek közül is töb­ben betegeskedtek — így az előkészületi mérkőzéseken nem tudtak kétszer ugyan­abban az összeállításban pá­lyára lépni. Örvendetesnek tartják viszont, hogy az ősz­szel végig sérüléssel bajlódó középhátvéd, Kovács, ismét játszhat. A szakvezetés a fentiek ellenére bajnokságot vár a csapattól. MARCALI SE Január 9-től alapozott a keret. A heti ötszöri szabad­téri munkát teremfoglalkozá­sok is »fűszerezték«. A csa­patból nem távozott el senki, viszont a ZTE-től igazolt Fi- lagics Istvánnal jelentősen megerősödtek. A kupamérkő­zéseken kívül a tartalékok­kal és az ifjúságiakkal ját­szottak több mérkőzést. A csapat az őszi lesz •— Fila- giccsal és néhány ifjúsági já­tékossal kiegészítve. Marcali­ban azt remélik, sikerül 23— 26 pontot összegyűjteni, s ez elég lehet a második hely megszerzéséhez. A sportköri vezetés élén is változás tör­tént: Árvái Zoltán elnök egyéb elfoglaltsága miatt le­mondott, s helyére Parrag Já­nos, a volt szakosztályvezető lépett. NAGYATÁDI VÁROSI SE Január 5-én kezdődött az alapozás, heti négy alkalom­mal. Teremben 12-szer talál­kozott a csapat. Egyetlen vál­tozás van a keretben : egyik kulcsjátékosuk, Segesdi Sán­dor, abbahagyta a játékot. Nyolc előkészületi mérkő­zést vívtak, s úgy ítélik meg Atádon, hogy kellő alapokkal vágnak neki a bajnokságnak. A tervek szerint néhány te­hetséges fiatalnak a tavasszal játéklehetőséget biztosíta­nak. Csapatukat az idény vé­gére a 3—4. helyre várják. VBKM VASAS Január második hetében kezdtek dolgozni, heti öt ed­zéssel. Próbálkozásuk ellené­re sem sikerült termet bizto­sítani a felkészüléshez. Több változás van a csapatban: a régiek közül Vágvölgyi, Szu- kics és Mike munkahelyi problémák miatt nem láto­gatja az edzéseket. Három volt játékosuk visszatért: Weisz a Latincából Lenti és Horváth a Kiss J. SE-ből igazolt át. Az ifjúságiak kö­zül Szabó, Bőd is és Fodor lé­pett előbbre. 7 kupa- és 4 barátságos mérkőzés szolgál­ta a feli:észülésüket. A gon­dok ellenére jó folytatást re­mélnek; a terv 26 pont és a harmadik hely megszerzése. BALATONLELLE Az év elejétől komoly munka folyt az együttesnél. Az alarozó időszakban egy hetet Harkányban készültek, s igénybe vették a bogiári tornacsarnokot is. Keretük­ben változás nincs, csupán az ifjúsági edző más: ezentúl Stammler László foglalkozik a fiatalokkal. Pályájukat a télen nagyon megrongálta az időjárás, s ez zökkenőket okozott az előkészületi mér­kőzéseknél. Változás nincs a keretben. A bajnokság végé­re 36 pontot várnak és ha­todik helyezést. TABI MSC Január második hegében — heti négy alkalommal — láttak neki az alapozásnak. Hetenként kétszer tornate­remben is gyakoroltak. Az őszi gárdából Németh bevo­nult ; Karád'ról Kaveczkyt igazolták. A saját utánpótlá­sukból tavasszal Grófnak, Molnárnak és Csontosnak szavaznak bizalmat. Hét elő­készületi mérkőzés szerepelt a programban, s ezeken sike­rült eggyé kovácsolni a ta­vaszi csapatot. A bajnokság végére 31 pont megszerzése a cél. Véleményük szerint ez­zel a 9—10. helyen végez­hetnek. Az óvatos tippelés hátterében a felkészülést za­varó pályaviszonyok, beteg­ségek és kisebb fegyelmezet­lenségek húzódnak meg. LATINCA SE A Táncsicshoz hasonlóan, elfoglaltságuk miatt ők sem alapozhattak januárban. Feb­ruárban heti négy edzés — köztük 2 tornatermi — szere­pelt a műsoron, öt játékosuk távozott: Csatári, Weisz, Pá­kái, Stolczenberger és Ko- lonpai. Jelenleg még folyik annak a felmérése, hogy az újak közül tavasszal kikre számíthatnak. A Tanács Ku­pán kívül a keszthelyi labda­rúgó szövetség által kiírt Téli Kupában is indultak. Erre szükség is volt, mert az em­lítettek helyett új játékoso­kat kell beépíteni a csapatba. 18—20 pontot remélnek, s a 4—5. hely valamelyikének az elérését és megtartását. KADARKÚT A legfrissebbek közé tar­toztak. Már az úiévet követő napon edzettek. Három sza­badtéri és egy teremi felké­szülés szolgáltatta az alapot. Változás nincs a keretben: az ősszel mindenki helytállt, s az ő szereplésüket a jövő­ben is bizalom kíséri. A ku­pasorozatot jónak ítélik meg, szerintük is megfelelően se­gítette a fölkészülést. Kiesési gondjaik nincsenek. Azt vár­ják csapatuktól, hogy megis­métli az ős.zi teljesítményt. A tavaszi célkitűzés ismét 15 pont. Ez helyezésben a 10— 12-et jelentheti számukra. J. R. (Folytatjuk.) ÉHcsífjiik t. ügyfelei nket, hogy a 4. sz. siófoki szervizüzem autómentő gépkocsijának javítása idején az autómentést a 9. sz. marcali (telefon: 124), az 5. sz. kaposvári (telefon: 12-126), a 10. sz. dombóvári (telefon: 15-67) üzemeink végzik. MÁRCIUS 10 CSÜTÖRTÖK Ildikó A várható időjárás: Időnként kissé megnövekvő felhőzet, szAmottevt csapadék nélkül. Mérsékelt, változó irányú, nap­közben délnyugat felől megélénkülő szélre szá­míthatunk. Hajnalban erős párásság, helyenként köd lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütör­tökön 11—19 fok között alakul. — Erhard Krack, Berlin főpolgármestere küldöttség élén tegnap Budapestre érke­zett, a ma nyíló berlini na­pok eseményeire. — Magyar lemez nagydíja. A Charles Cros Akadémia nagy díjainak egyikét a Clau­de Rostand-díjat nyerte el Párizsban a Bartók Vonósné­gyes Brahms-felvétele, amely Konrád György és Banda Ede, a Tátrai vonósnégyes két tagjának közreműködé­sével készült. — Két új brosúrát jelen­tetett meg a Kossuth Könyv­kiadó. A napi politikai mun­kában mindkettő jól haszno­sítható. Az agitáció időszerű kérdései és a Bogota—Garam Mit kell tudni az 1977. évi népgazdasági tervről? című kiadványból 500—500 dara­bot kaptak a somogyi párt- szervezetek. — Fiatalok ezreit várja a jubiláló Sopron két, immár hagyományos rendezvényé­re: áprilisban a diáknapok­ra, júliusban az ifjúsági na­pokra. öt dunántúli megye képviselői is részt vesznek ezeken. — Egy kisbolygót neveztek el március 8-án, a nemzet­közi nőnapon Jevgenyija Rudnyeváról, a II. világhábo­rú hős szovjet pilótanőjéről. A most elnevezett 1907. szá­mú aszteroida pályája a Merkur és a Jupiter között van. — Kommunista műszakot tartanak szombaton a kapos­vári Mezőgép dolgozói. A fel­hívásra a vállalat minden dolgozója jelentkezett; a be­vételt a gyermeknitézmények támogatására, valamint a munkáslakások építésének elősegítésére fordítják. — A tokaji írótábort július 31-e és augusztus 6-a között rendezik meg a Hazafias Népfront borsodi bizottsága, valamint a Napjaink című miskolci folyóirat. — »Vesebankot« létesítet­tek Fukuoka városában, a Kyushu egyetemen. Eddig 36-an közölték a japán egye­tem illetékeseivel, hogy ha­láluk után rendelkezésükre bocsátják veséjüket — átül­tetés céljából. — Rendkívüli tehetségű 8—14 éves gyerekek részére hirdet felvételt az 1977/78-as tanévre — zongora-, hege­dű- és gordonkuszákra — a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola előkészítő tagozata. Jelentkezési lapot a főiskola tanulmányi osztályán (1391 Bp., Liszt F. tér 8.) ’ lehet igényelni. A jelentkezés ha­tárideje; 1977. április 30. — Áramszünet. Az Áramszol­gáltató Vállalat értesíti Kapos­vár lakosságát és közületeit. hoey március ll-én 7 órától 16 óráig a Szigetvári utcában és az abból nyíló mellékutcákban, március 12-én 7 órától 14 óráig a Kapos-rét soron, a Csalogány utcában, a Pacsirta utcában, a Buzsáki utcában és az abból nyíló mellékutcákban, március 14- cn 8-tól 16 óráig a Bartók B. utcában, az Iszák utcában, az Árok utcában, a Mikszáth ut­cában, az Eötvös utcában és a Jókai utcában, március 14-én és 15- én 7.30-tól 15.30 óráig a Ka­tona József utcában, a Sörház utcában, a Tompa M. utcában, az Akácfa utcában, a Vasvári utcában, a Bózsa utcában. a Gilice utcában, a Cseri úton az Akácfa utcáig és a Liszt Fe­renc utcában áramszünet lesz. (68344) A mai ügyeletes: Nagy Jenő Telefon: 11-510, este 8-ig. 100 évvel ezelőtt. 1877. március 10-én született Kolozsváron — és 82 éves ko­rában, 1959 januárjában halt meg Pécsváraűon — Entz Béla akadémikus, kiváló patolőgus, egyetemi professzor. Orvosi oklevelét 1900-ban sze­rezte meg, s már 1899-től a budapesti Anatómiai és Élet­tani Intézetben működött. Az 1909-as éveit közepén ösztön­díjjal külföldön tanult, s előbb tanársegéd, majd magántanár lett. 191ï-ben n3vezték ki Bu­dapesten, az Állatorvosi Főis­kolán a kórbonetan professzo­rává. 1918-tól 19:2-ig előbb a pozsonyi, maid a pécsi egye­tem kérbonctantanára volt, s évtizedeken át a törvényszéki orvostan témaköréből is tar­tott előadásokat az egyetemen. A kiváló orvosprofesszor je­lentős kutatásokat végzett a tuberkulózis és a szifilisz kőr- bonctana terén. Az elsők kö­zött hangoztatta a leukémia daganat jelleget. Kiváló peda­gógus is volt, aki kitűnő ta­nítványokat nevelt. — Gyenge földlökéseket észleltek kedden este Jugo­szlávia több városában, így Belgrádban és Kragujevácon is. A rengések anyaki kárt nem okoztak. A pesti és a piszkés-tetői műszerek is ér­zékelték a földmozgást. — 725 könyvet és más ki­adványt jelentet meg az idén 23 millió példányban a Tankönyvkiadó Vállalat. Eb­ből 170 első kiadású mű. — Apad a Tisza a Csong­rád megyei szakaszon is, így a védelmi készültségét má­sodfokúra mérsékelték. Sze­gednél tegnap 762 cm-es volt a vízállás. — Újabb atomhajtású jég­törőhajót építenek a Szovjet­unióban. À Szibéria nevű jégtörő már a harmadik atomhajtású hajó lesz; az el­ső — mint ismeretes — a Le­nin, a második pedig az Arktika volt. — Éleslövészet. A Kapos­vári Városi Tanács értesíti a lakosságot, hogy a néphad­sereg alakulatai március 15- től 31-ig éjjel-nappal éleslö­vészetet tartanak a sántosi katonai lőtéren. Kérik a la­kosságot és az erdészet dol­gozóit, hogy a fenti időben a lőtéren és annak biztonsá­gi területén ne tartózkodja­nak, mert tilos és életveszé­lyes. a biztonsági őrök fel­szólításának pedig tegyenek eleget. Sophia Loren h a vámosok A római renülőtércn több mint kilenc órát át visszatartották a vámhivatal tisztviselői Sophia Lorent, s férje, Carlo Ponti pénzügveiről faggatták. A világ­hírű színésznőt — aki végül is könnvek között mosolyt erő­szakolt az arcára — a több órás kihallgatás után foUlltették egv Pári-sba induló járatra. Sem Sophia Loren, sem a vámtisz­tek nem voltak hajlandók bő­vebb felvilágosítást adni az esetről. — A Kaposvári A fősz 1577. március 20-án a kaposvári pia'*! felvásárlóhelyen mindenfajta öreg galambot felvásárol leg­emként i>9 Ft-os áron. Kérik, 1977. március 12-ig a mennyi­séget jelentsék be a 14-on4-es te­lefonon vagy személyesen a ka­posvári áfész piaci felvásárlóhe­lyén. (14706) — Az Autóközlekedési tanin­tézet személvgénkoesi-vezetői tnnfolvamot indít Barcson. Je­lentkezés: folyó hó 26-ig, Barcs, Báthorv u. 16. sz. alatt, délután 14.30-tói. (68716) — Most érkezett kiskamasz és farmer lánykakabát (370 Ft-tól 500-Ft-ig) a Somogy Áruház konfekcióosztályára! « ■1 e

Next

/
Oldalképek
Tartalom