Somogyi Néplap, 1977. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-08 / 56. szám

Szerencse — ba [szerencse Két pont és más semmi — mondogatták a szakemberek és a szurkolók a tavaszi nyi­tómérkőzés lefújása után. Va­lóban. a színvonalon erősen érződött az idénykezdet: a csapatok inkább csak »kóstol­gatták a focit«, mintsem ját­szottak. A nézőtérről úgy lát­szott. mintha mindkét fél megelégedne egy-egy ponttal. .Pillanatok alatt kialakultak a párok, akik békésen kísérget- ték egymást — többnyire a pálya középső harmadán. Mintha egy cseppet sem akar­tak volna kellemetlenkedni nemcsak a döntetlenhez, ha­nem a győzelemhez is köze­lebb állt.« Ennyit a múltról. Ha a lab­darúgásban hosszú távon va­lóban léteznek bizonyos tör­vényszerűségek, akkor most nem születhetett más ered­mény. Fortuna ezúttal hoz­zánk volt kegyes. Elsősorban azzal, hogy egy eléggé mér­sékelten játszó Videotont »ál­lított« velünk szembe. Marad­junk tárgyilagosak, mert a jö­vő érdekében annak kell len­nünk. Sokat kell még javul­nia a csapatjátéknak. Na­NB III... NB /ff« Hét gólt rúgott idegenben a Siófok Páros küzdelem: Kovács F. és Nagyit, harcol a labdáért. Kovács J. (5) beavatkozásra készen. egymásnak. A két kapuvédö több mint félórán át nyugod­tan »szendereghetett« a háló előtt, csak egy-egy hazaadás zavarta meg pihenését. Ennyi hazagurított labdát régen lát­tunk. Ez is a biztonságra való törekvést tükrözte. Érdekes módon egyik csa­patnak sem jutott eszébe, hogy egy-egy ilyen »elaltató« periódus után hirtelen rit­must váltson és merész tá­madást kezdeményezzen. A Rákóczi egyszer élt vele a mérkőzés végén, s bizonyára nem bánta meg.-Balszerencsés vereség« — mondogatták: a találkozó után a Videoton jelen levő szakve­zetői és szurkolói. Értsünk egyet velük! Valóban, a já­ték képe és a helyzetek alap­ján igazságosabb lett volna a döntetlen. De . . . Pergessük vissza kissé az eseményeket! Korábban háromszor találko­zott egymással a két csapat az élvonalban. 1975. szeptember 27. A sok­szor emlegetett 3:3-as döntet­len napja Kaposváron. A Rá­kóczi már 3:0-ra vezetett, s ki mert akkor arra gondolni, hogy pontot visz el a Vidi. Maguk a fehérváriak is ka­tasztrofális vereségtől tartot­tak. Sajnos, a hazaiakat elra­gadta a hév, no és volt egy jogtalan büntető, ami elég volt ahhoz, hogy »elússzon« a biz­tos győzelem. 1976. március 13. Egygólos vereség Fehérváron. Idézet a tudósításból : »Vesztes csapat ritkán távozhat a küzdőtérről olyan emelt fővel, mint Fe­hérvárról a Rákóczi... Ha egy csapat úgy tud küzdeni, mint a Rákóczi, ott kopogtatni kell a sikernek is.« A tény ettől még tény marad. Csatáraink akkor kihagyták a lehetősége­ket, a Videoton viszont a mérkőzés vége felé a hálóba talált. Csak balszerencse volt? 1976. november 28. Székes- fehérváron újabb egygólos vereség. A mérkőzésről szóló tudósításunk címe: »Pontot érdemelt volna a Rákóczi.« Részlet a mérkőzés értékelé­séből: »Igazán veszélyes hely­zeteket elsősorban a Rákóczi tudott kialakítani...« A tá­madósor tagjai nem egyszer faképnél hagyták a hazai vé­dőket. Egy balszerencsés el­lentámadás azonban döntött.« (Emlékezetes: a labda Zentai lábáról vágódott saját kapu­jába.) »A játék képe és a helyzetek alapján a Rákóczi gyobb átütőerőre van szükség a támadósorban. Nem vakíthat el egyetlen embert sem ez a győzelem. Bizonyára, a következőkben jobb formában levő csapato­kat látunk. Legyőzésükhöz tehát lényegesen többre lesz szükség. Ha ezt mindenki tisz­tán látja, akkor a jó kezdetet hasonló folytatás követheti majd. J. R. Fehérvári pyezslem az M1$ rangadón A listavezető PMSC és a baj­noki táblázat második helyén álló •zékesíehérvári MÁV Előre ösz- ■ezecsapása volt a 23. NB II baj­noki forduló kiemelkedő mérkő­zése. Székesfehérváron — 503-0 né­ző előtt — némileg váratlan ered­mény született. A MÁV tElőre — noha a PMSC vezetett — a vé­gén elég könnyedén nyerte a mérkőzést, s ezzel két pontnyira megközelítette az éllovast, a pé­csieknek persze még így is 5 pont előnyük van az Izzó előtt, de erre a csapatra azért az élen állóknak jó lesz figyelniük. Még a Deb­receni VSC próbál lépést tartani a Pécs. Székesfehérvár kettőssel. A héten értékes pontot szerzett a Komlói Bányász. A táblázat al­ján újra helycsere történt. Eredmények : Szf. MÁV Előre—PMSC 3:1 (1:1) Budafok—Szokszárd 0:0 Sz. MÁV—Kossuth KFSE 1:0 (1:0) l'üzxó—.1ZMTE 2:2 (1:1) Volán—Eger 3:1 (1:1) Nagykanizsa—Várpalota 1:0 (1:0) Ganz-MÁVAG—Oroszlány 1:0 (0:0) Komló—Ózd 1:0 (0 :ö) Vasas Izzó—-BVSC 1:0 (1:0) Debrecen—MÁV DAC 2:1 (1:1) Az NB II állása: Sikeres fordulón jutottak túl a délnyugati NB III so­mogyi csapatai. Igaz ez a megállapítás még akkor is, ha a Barcsi SC vesztesként tért haza a fővárosból. A barcsiak mentségére szolgál, hogy egy elég balszerencsés góllal ma­radtak alul Sashalmon. Ez volt egyébként a somogyiak egyetlen vesztett meccse. A másik két csapat: a Kiss J. SE meg a Siófok, bravúros győzelmet aratott. Feltétlenül bravúrnak szá­mít, hogy a Siófoki Bányász idegenben hét góllal terhelte meg el’enfele hálóját. Ügy mondják a csapat szakveze­tői: a Bányász végre azt nyújtotta, amit tud. Hasonló siker a Ktts J. SE- nek az Enying fölött aratott győzelme. Kapolyban ezer néző (!) gyűlt össze, hogy szemtanúja legyen néhány le­szerelő játékos búcsújának. Bonnyaiék szépen köszöntek el attól az egyesülettől, ahol két éven át lehetőségük volt továbbfejleszteni tudásukat. Remélhetően a Kiss J. SE úgy folytatja, ahogy vasárnap abbahagyta a »régi csapat«. A listavezető BKV Előre ez alkalommal hazai pályán csak döntetlent ért el. A köz­lekedésiek azonban továbbra is hét pont előnnyel vezetik e listát, mert ellenlábasuk, a Véménd — szintén otthon — ugyancsak döntetlenig vitte. A bajnoki táblázaton a Kiss J. SE felzárkózott a ve­zető hármas nyomába. A 23 1 forduló után a tábla mutatja, hogy milyen nagy szüksége volt Siófoknak a győzelemre. A kiesési veszélyt rejtő 11. helyen 25 pontos csapat áll, s a Bányász úgyszintén 25 pontos. Barcs vigasztalanul az utolsó. KissJ. SE—Enying 4:1 (1:1) Kapoly, 1000 néző. V.: Meiz- ner. Kiss J. SE: Rácz — Horváth, Rákási, Csatári, Lakos, Gergelics, Czabuía, Boros, Máté (Tóth-Bagi), Bonnyai, Landek (Fábián). Edző: Kétszeri Ferenc. Enying: Takács — Kiss F., Lakatos, Vass, Csókás, Saiga (Semjén), Megyeri, Csehkis, Horváth, Bereczki, Márton. Edző: Egei János. 35. perc: Bonnyai lefejelte a labdát Boros elé, aki kapás­ból — 14 méterről — óriási gólt lőtt. 1:0. 45. perc: Ártatlannak tűnt a vendégek támadása, még ak­kor is, amikor Mártonnak si­került egérutat nyernie. Aztán a kiugró csatár, felismerve a helyzetet, a kifutó Rácz mel­lett kiegyenlített. 1:1. 60. perc: Czabula szögletét a jó ütemben fölugró Bonnyai a tehetetlen enyingi kapus mellett a hálóba fejelte. 2:1. 75. perc: Bonnyai »búcsú- gólja« úgy esett, hogy kicse­lezte a vendégek egész vé­delmét, aztán elegánsan to­vábbított a hálóba. 3:1. 39. perc: Czabula is góllal köszönt el csapatától. Eopúgv, mint korábban Bonnyai, ő is több csel után már csak a ka­pussal állt szemben, aztán 4 méterről beállította a vég­eredményt. 4:1. Az orkánszerű szél (kereszt­be fújt a pályán) bizony elég­gé zavarta mindkét csapat já­tékát. Az első félidőben még nem mutatkozott lényeges erőkülönbség a két együttes között, a szünet után azonban a hazaiak szétzilálták a ven­dégek védelmét, s remek gó­lokkal biztosították a kapolyi csapat győzelmét. Jók: Boros (a mezőny legjobbja), Hor­váth, Lakos, Czabula. Bony- nyai, illetve Kiss F., Bereczki, Márton. Kálmán 1. PMSC 23 13 7 3 53-19 33 2. Szf. MÁV E. 23 12 7 4 42-32 31 3. V. Izzó 23 11 6 6 41-29 28 4. Debrecen 23 11 5 7 31-24 27 5. SZMTE 23 12 12 9 44-36 26 6. Budafok • 5 10 5 8 57-44 25 7. MÁV DAC 23 11 3 9 3**-37 25 8. N.-kanizsa 23 9 7 7 33-3<2 25 9. Szekszárd 23 8 9 6 25-27 25 10. Eger 23 10 4 9 41-41 24 11. BVSC 23 7 9 7 47-35 23 12. V ólán 23 7 8 8 34-30 22 ll G.-MÁVAG 23 7 8 8 35-40 22 14. K. KFSE 23 9 3 11 36-36 21 15. Komló 23 8 5 10 22-30 21 16. Fűzfő 23 7 7 9 27-36 21 17. ózd 23 7 5 11 27-35 19 18. Várpalota 23 4 7 12 23-33 15 19. Szf. MÁV 23 4 6 13 17-33 14 20. Oroszlány 23 3 7 13 21-55 13 dőket. Vanek lecsapott a lab­dára és szépített. 3:1. 35. perc: Tűzijáték után Fiath találta meg a rést a hazai kapuba. 4:1. 55. perc: Bocsev 12 méter­ről a bal kapufa mellett bom­bázott a hálóba. 5:1. 70. perc: A csereként beállt Horváth János szerzett meg egy lepattant labdát, s aztán elegánsan a kapuba lőtt. 6:1. 78. perc: Az elemében levő Bocsevet nem tudták föltar­tóztatni a hazai védők, s a csatár bombája a bal felső sa­rokban kötött ki. 7:1. Egy pillanatig sem volt vi­tás, hogy a siófoki csapat nyeri a mérkőzést. A gyors Bihari-gól megnyugtatta a siófoki együttest, amely aztán sorozatban vezette szebbnél szebb támadásait. Ennyivel jobb volt a Bányász-rangadón a siófoki csapat, amelynek igazából nem is volt gyenge pontja. Egyénileg Babán, Ké­kesi, Bihari meg Bocsev oly­kor mégis kitűnt, különösen Bocsev volt feltartóztathatat­lan. A hazaiaknál Piroska és Farkas igyekezetét lehet di­csérni. , Molnár József EMG Sashalom - Earcs 1:0 (1:0) 200 néző. V.: Sashalom, Kávai. EMG : Jantsck — Svorda, Bírna, Hábersdorfer, Bathó, Ridács (Pál), Hoffmann, Rédei, Kiss (Csík), Ke­lemen, Lévai. Edző : Öroszi Lász­ló. Barcs: Kirscliner — Kele, Or­sós, Hunyadi, Utasi (Gazda), Ta­kács, Szabó, Bátori, Petrinovics, Szilágyi, Szekeres (Barolek). Ed­ző: Lendvai György. Kosárlabda NB II Továbbra is veretlen a Táncsics SE és a Fonyódi Petőfi Siófok —Sárisáp 7:1 (4:1) Sárisáp, Szendrő. 200 V.: Vasárnap a harmadik tava- ’ szí bajnoki mérkőzésre szólí- ] tóttá pályára a csapatot a já- i tékvezetői sípszó. Együtteseink j közül a Táncsics SE és a Fo- nyódi Petőfi hazai pályán sze­repelt, míg a többiek idegen­ben igyekeztek helytállni. A Táncsics és a Fonyódi Petőfi kihasználta a hazai környezet előnyeit: mindkét együttes biztosan győzött, s ezzel to­vábbra is veretlenek. Balsze­rencsés mérkőzést vívott Sop­ronban az Építők. 110 pontot dobtak, és mégis vesztesen hagyták el a pályát, akárcsak a Kaposvári Tanítóképző fő­iskolásai, akik mindössze egy kosárral maradtak alul Veszp­rémben. Ez utóbbi két mér­kőzésen — tudósítóink sze­rint — a játékvezetők műkö­dése is befolyásolta a vég­eredmények alakulását. Eredmények Táncsics SE—Győri KTMF 133:91 (64:36) Táncsics SE: Hoffmann (29), Honfi (14), Csepreghy (19), Gálosi (19), Magyarfi (10). Csere: Petellei (2), Nagy (22), Kauzál (7), Déri (6), Dupai (5). Edző: Györke István. Már kezdettől magához ra­gadta a vezetést a Táncsics, és végig nagy fölényben játszott A szünet utáni cserék után védekezésük bizonytalanabbá vált, ennek tudható be, hogy 55 pontot dobott a második félidőben az ellenfél. SOTEX—K. Építők 117:110 (64:42) Nem volt telitalá!at a tetőn X 10. játékhét 13 plusz 1 tatálatos szelvénye: 2 x x 2 1122xlxxl plusz 2. Telitalálatos szelvény nem akadt, 13 találatos is mind­össze kettő. Ezek nyereménye egyenként 717 828 forint. A 12 találatos szelvény 12 761, a ll-es 929, a 10-es 166 forintot fizet. K. • Építők: Hirth (7), Tóth (20), Szabó (47), Gálosi (9), Szi- geth (12). Cse­re: Vájd», Stickel, Mol­nár (4), Tóth T. (10), Műdig. Edző: Stettner János. A hosszú uta­zástól kissé fá­radtan lépett pályára a ka­posvári együt­tes. A szünet után már föl­engedett a merevség. A K. Építők nagy akarás­sal és helyen­ként jól is ját­szott. Nagy küzdelemben balszerencsés vereséget szen­vedtek. Bakony Vegyész—K. Gazdász 88:66 (44:35) K. Gazdász: Danes (4), Ron- •ga (6), Péter (2). Vojikó (11), Háncs (26). Csere: Rehling (9), Varga (6), Vavika (2), Váral­jai. Edző: Vojtkó Pál. Szoros küzdelemben végig nagy csatát vívott a két együt­tes. A Vegyész nem tudott je­lentős előnyt szerezni. A mér­kőzés végére azonban elfárad­tak a kaposváriak, s ekkor el­húzott a veszprémi csapat. Női mérkőzések Fonyódi Petőfi—Győri Universitas 77:68 (41:42) Fonyód: Kiss (4), Hartai, Kovács (17), Rákosi (11), Szé­kely (39). Csere: lgali (4), Gá- bos (2), Gelencsér, Harcsa, Egervölgyi. Edzők: Harmath Gyula és Horváth József. A hazai nézők lelkes bűz­Siófok: Málics — Tillinger, Szi Iágyi, Babán, Bőzsöny, Fábián, Kékesi, Fiath, Horváth L. (Hor­váth J.). Bihari, Bocsev. Edző: Puskás Lajos de. Sárisáp: Pilez (Varga) — Piroska, Kertész, Ma- kai, Kacséra, Farkas, Pusztai, Vi- rágh, Banek, Izsó (Flórián), Bat- ka. Edző: Kurinyecz Ferenc. 3. perc: Bihari középen ki­ugrott, s kapura lőtt. A gólba tartó labdát Piroska csak kéz­zel tudta kiütni, ll-es! A bün­tetőt Kékesi vágta a bal alsó sarokba. 1:0. 8. perc: Űjabb Bihari-szóló után ismét rezdült a hazaiak hálója. 2:0. 12. perc: Bocsev a bal olda­lon tört előre, 25 méterről vá- 1 ratlanul lövésre szánta ma­gát, s a jól eltalált labda védhetetlenül vágódott a bal felső sarokba. 3:0. 22. perc: Farkas beadásánál a szél becsapta a siófoki vé­Alacsony színvonalú, csap­kodó játék volt. A végig fö­lényben játszó hazaiak egy elég szerencsés szabadrúgás­góllal csikarták ki a győzel- I met. Hábersdorfer talált a barcsi hálóba. Egyénileg Há­bersdorfer. illetve Orsós játé­ka dicsérhető. További eredmények: BKV Előre—Dunaújvárosi Építők 0:0, Pénzügyőr—Lőrinci Fonó 2:0, Véménd—Bp. Építők 0:0, PVSK—Ikarus Alba Regia 3:0, Perbál—Paksi SE 1:0, Sziget­vár—Mázaszászvár 2:1, Volán Szállítók—Bp. Spartacus 1:0. A délnyugati csoport állása : 1. BKV Előre 23 18 2 3 56-13 n 2. Véménd 23 12 7 4 45-27 31 3. PVSK 23 11 7 5 52-26 29 4. Kiss J. SE 23 10 8 5 40-36 28 5. Dunaújváros 23 8 11 4 29-20 27 6. Pénzügyőr 20 11 4 ö 50-36 26 7. Perbál 23 9 8 6 38-31 26 8. Bp. Spartac. 23 8 9 6 42-30 25 9. Siófok 23 8 9 6 34-27 23 10. Szigetvár 23 9 7 7 20-30 25 11. EMG SK 23 8 9 6 22-26 25 12. V. Szállítók 23 7 9 7 25-25 23 13. Bp. Építők 23 7 8 8 25-22 22 14. Enying 23 7 8 8 38-43 22 15. Paks 23 7 7 9 40-41 21 16. Álba Regia 23 5 9 9 26-40 19 17. Mázaszászv. 28 4 9 10 33-43 17 13. Lőrinci F. 23 2 9 12 17-44 13 19. Sárisáp 23 3 6 14 25-56 12 20. Barcs 23 2 2 19 18-67 6 A Táncsics szerzi meg a labdát. Csepreghy (8) és Hoffmann (10) a következő pillanat­ban már indíthatta a támadást. dításától kísérve az első tíz percben elhúztak a fonyódiak. A győriek azonban nemcsak egyenlítettek, hanem a szü­netre már egy ponttal vezettek is. A második félidőben to­vább javult a hazaiak játéka, s a 25. percben visszaszerzett vezetést végig tartani tudták. Veszprémi Volán—Tanító­képző Főiskola 51:49 (23:18) Tanítóképző: Tóth (9), Czéh (18), Bartha, Fazekas (16), Gacs (6). Csere: Péter, Mikus, Kovács, Visnyei. Edző: Ráko­si Márta. Közepes színvonalú mérkő­zésen a kaposvári főiskolások végig nemcsak egyen'rangú el­lenfelek voltak, hanem időn­ként jobban is játszottak el­lenfelüknél. A szünet után jól védekeztek, s csak az utolsó percekben sikerült a hazaiak­nak kicsikarni a győzelmet. A siófoki Afész állandó alkalmazásra F mm mm rr ■■ §1 Keres Jelentkezés: Siófoki Áfész, Siófok, Kálmán Imre sétány 4. Telefon: 10-813, Nyíri. (14682) EXPRESS együttes show műsora Közreműködik : Angyal János, Nagy Éva. 1977. március 21-én 17.30 és 20 órakor a Csiky Gergely Színházban. Jegyek válthatók a Rendezvényirodában, Május 1. u. 8. Telefon: 11-103 (14679)

Next

/
Oldalképek
Tartalom