Somogyi Néplap, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-06 / 31. szám

Naplójegyzet Közel a földhöz I Kaposvári farsangi napok Z suzsi nénivel együtt laktunk albérletben. Éveket töltött vizes szobánkban, majd egy esős januári reggelén bútorszállító teherautón utazott velünk az új lakótelepre. Közönyei fo­gadta a beépített kényelmet: itt is, mint mindenütt, ahol eddig laktunk, elfoglalta he­lyét a virágállványon, az ab­lak mellett. Akkor még nem is neveztük Zsuzsi néninek. Névtelen szobanövény volt, egy csöppet sem tetszetős, né­hány szívalakú levéllel a le­felé görbédé száron. Ajándék­ba kaptuk valamikor, és elő­fordult. hogy hetekig megfe­ledkeztünk róla a nagy roha­násban. Ilyenkor kioserepese- dett körülötte a fö'd, a leve­lei sápadozni kezdtek, való­sággal magába roskadt. De kibírta. Talán mert hi+t a véletlen kegye'mében. Hogy méltatlan gazdái közül vala­melyik egyszercsak rápillant majd, és egy »jaj, a virág!« felkiáltással megteszi azt a néhány nagyon fontos lépést a vízcsapig. Kétségtelen, előbb vagy utóbb ez mindig bekövetke­zett. de általában utóbb, mint előbb, .s ezért Zsuzsi néni a mostoha körülményekhez al­kalmazkodva, valóságos aszké­tává igény telenedett. Az el­múlt hét esztendőben más szobanövény is előfordult ná­lunk, de még a szívós kaktu­szok is döbbenten hullatták el tüskéiket, méltatlankodva for­dultak ki cserepeikből. Csak Zsuzsi néni maradt a helyén. Akit azóta nevezünk Zsuzsi néninek, mióta rádöbbentünk, hogy ő az egyetlen élő tanúja »hétpróbás« hétesztendőnknek, ő az, aki, a nap- és a végső pillanatokban érkezett vízsu- garakon kívül azzal a légkör­rel is átitatta magát, amely a mi sajátos világunké. A visszapillantásra és önvizsgálatra sarkalló gondolat egy asszociá­ció révén támadt bennem, mégpedig húsz-egynéhány ki­lométerrel odébb városi la­kásunktól, a szülőfalumban. Zsuzsi néni ment el az abla­kunk előtt — az igazi —. tal­pig gyászban, rózsa füzérrel és virágcsokorral. Szaporán lé­pegetett Csak néhány másodpercig lehetett látni az ablakból, de én mindjárt sejtettem, hogy hiába kerül a temető felé ve­zető gyalogútra, bennem ez­után mindig azon a pár mé­ternyi útszakaszon jár, ami a házunk előtt álló két diófa között van. Zsuzsi néni olyan közel_ hajolt a földhöz, mint­ha valami elveszett kincset keresne. Vagy mintha répát egyelne, gondosan és állhata­tosan, ahogy egész életében dolgozott. A rózsafüzér és a csokor kis híján a földet se­perte. Ment a litánia utáni bágyadt délutánban, szaporán, kötelességes igyekezettel. Megszólalt anyám: — Addig hajlongott, gör­nyedt a sorsa előtt szegény, míg egyszercsak nem tudott fölegyenesedni . . . Nemrég halt meg az ura. A János bá­csi — tette hozzá. — Minden­nap meglátogatja ... János bácsi kemény, félel­metes ember volt. Különösen, ha ivott. Tulajdonképpen nem volt részeges, dülöngélni sen­ki sem látta soha. De minden­nap fölhajtott néhány pohár bort vagy pálinkát, és már az első kortyok után düh sárgál­lott a szemében. Ahány pohár következett, annyival több fogcsikorgatásos mordulás a lelkében, annyival lett ke­ményebb az ökle a kocsma- •asztalon. Otthon olyankor el­szabadult a pokol. — Bosztihó egy ember a János — panaszolta másnap Zsuzsi néni a faluban, ha va­laki elkerekedő szemmel né­zett a kék foltjaira. Mást nem mondott soha, de a hangja ilyenkor is a juhok és a ga­lambok szelídségére emlékez­tetett. — Bosztihó egy ember — Ismételgette szomorkás, elnéző mosollyal, mintha mentegetni akarta volna az urát. Aztán hazament, hogy kilenc gyer­meke ingét foltozza, hogy megsüssön egy-egy kemencé­re való kenyeret, a környék legízletesebb kenyerét, amit a falusi idill rajongói régen ka­kastejjel dagasztott cipónak neveztek volna. Markot sze­dett, kukoricát kaoált, répát egyelt, hajnaltól késő éjsza­káig nyűtte magát, s közben olyan keveset és halkan be­szélt, hogy csaknem sikerült észrevétlenné válnia a hatal­mas családban. Azonban Já­nos bácsi, ha ivott, mindig észrevette. Ha ütésre emette az öklét, az mindig Zsuzsi né­nit találta. És egyszer észrevette a leg­idősebb fia is. János bácsi egyik este meg­érkezése után épnen a ha­gyományos fenyítéshez ké- szü’ődött, arrikor az ugyan- csak észrevétlenül legénnyé keménvedett Jani felállt az asztaltól. — Ne bántsa édesanyámat! — szólt elszántan. J ános bácsi elnémult. Szúrósan nézett a fiá­ra, de a következő pil­lanatban Zsuzsi nénire ron­tott. Jani gyorsabb volt nála. Elkapta a karját, hátracsa­varta. majd a nyitott kony­haajtón kilökte apját az ud­varra. Azután halálsápad tan visszaült az asztalhoz vacso­rázni. Zsuzsi néni erre, mint a fergeteg, képen vágta legény fiát, és jajveszékelve rohant az embere után. Azt mondják, ettől az esettől fogva nem tud fölegyenesedni. — Bosztihó egy ember — mondta másnap a fiának bé­kítőén —, de az apád. Ezt ne feledd! Most is. ahogy földig hajol­va. talpig gyászban sietett a temető felé, az arcán ott de­rengett az a -lefegyverző, mentegetőző mosoly: bceztihö ember volt, szegény... I A virágcsokor és a rózsa­füzér csaknem a földet se­perte. — Mint otthon a virágunk... — harapta el a mondatot fe­leségem, azután egy hirtelen mozdulatot tett, mint akinek valami halaszthatatlan köte­lesség jutott az eszébe. Zsuzsi néni pedig hiába sza- porázza lépteit, most már mindig azon a néhány méteres útszakaszon jár, ami a két diófa között van a házunk előtt. Szapudi András Dorottya megfiatalodott Csokonai »testamentumá­nak«, a Dorottya című víg­eposznak a lapjai elevened­tek meg Kaposváron, ahol a víg poéta 1799-ben maradandó élmények a'apián megörökí­tette a dámák diadalmát a farsangi furcsa vitézi verse- zetben. Tegnap folytatódott a ka­posvári farsangi na nők ese­ménysorozata: délelőtt kanka- tú'rakiállítás nyílt a megyei könyvtárban, 'késő délután pe­dig jelmezt öltöttek a karne­váli felvonulók, hogy vígsá- gukkal adózzanak a farsangi hagyomány örökhagyója emlé­kének és forró karneváli hangulatban töltsék a szom­bat estét. A reflektorfényes Kossuth tér volt a 'központja a felvonulók találkozásának, ahol sok-sok kaposvári várt a különös alkalomra. Pontban öt órakor érkezett a térre hin­táján Karnevál hercege — Kiss Jenő, a Csiky -Gergely Színház művésze vá'lalta ezt a szerepet — és Dorottya sze­mélyében Réti Erika színmű­vész, hogy kíséretükkel bevo­nuljanak a megyebál fényes termetbe, a Dorottya-szállóba. Itt, a téren találkoztak a fé­nyes hintó utasai a rongyo­sokkal, élükön a Bolond Ki­rály — Kaszás István, a Fo- nómünkás Kisszínpad tagja — haladt. A Fodor térről indult, kaposvári fiatalokból álló ron­gyos sereg útközben »emlék­hellyé« nyilvánította a lebon­tott Véndiófa kocsma környé­két, díszszemlét tartottak, egy­szóval — kedvükre mókáztak, szórakoztak. Gyárfás Endre Busójárás Bak-bika-kos-kanördög furkófogú dönyhe dög szakadékszáj, sarjúszakáll saskeselyű szemöldök Csonka rönk a szarvatok perzselt szérű arcotok aszály kútja szemetek viharfelhő hajatok Kergessétek kergessétek janicsár-félelmeinket ! Ránktámadót szipolyozót sohasem a tökély büntet Mitől magatok Is féltek attól reszket ellenségtek merjetek hát megformálni minden megálmodott rémet Amíg bent morajlik — rontás amint feltör — igaz forrás! Tárgyat lelve borzongássá csapódik le a szorongás Bak-bika-kos-kanördög furkófogú dönyhe dög szakadékszáj, sarjuszakáU saskeselyű szemöldök Szépséges nyugalom Balatoni képek Kossuth-díjas, Munkácsy- díjas festőnk — jogos érzés­ből fakad a szorosabb kap­csolatra utaló rag —, id. Bene­dek Jenő kiállítást rendezett Budaipesten a Csók Galériá­ban. Zömében azokból a ké­peiből, melyeket itt, a somo­gyi Balaton-parton festett á táj' és az ember meleg szí­nekkel érzékeltetett, szoros kapcsolatáról. Id. Benedek Jenő 1906-ban Kecskeméten született. Révész Imre irányításával kezdett raj­zolni, festeni az ottani mú- vésztelepen, majd a Képzőmű­vészeti Főiskolán folytatta ta­nulmányait B enkhard Ágost növendékeként. Külföldi út­ján elsősorban a német ex­presszionisták hatottak rá. Ha­zatérve tanított: 1953-tól nyug­díjba vonulásáig a budapesti Képző- és Iparművészeti Gim­názium tanára .volt. Első kiállítását Vetrovics Elek rendezte: az Ernst Mú­zeumiban Benedek Jenő tizen­két év termését mutatta be- 1944. március 19-ét írtak a ki­állítás megnyitásának napján: aznap szállták meg a németek Budapestet. A festőnek sok képe, a kiállított műveknek körülbelül egynegyede elpusz­tult' a bomba talál ttot kapott épületben. 1945 után a művész Szolnokon telepedett le, ott alkotott képeiért tüntették ki 1950-ben, majd 1952-ben Mun­kácsy-, illetve Kossuth-díjjal. A budapesti kiállítás egy kicsit mindig az ország előtti szereplést is jelenti, hiszen nemcsak fővárosiak járnak a múzeumokba, galériákba, ha­nem az érdeklődő vidékiek is. A váci utcai Csók Galériában id. Benedek Jenő mostani ki­állítása mindazt igazolja, amit eddigi műveinek kapcsán számon tartattunk: a derű szí­neit, a széles ecsetkezeléssel megfestett nyugalmat, a 1áj ihlető varázsát. S ami érde­kes: a kiállítás sorát nyitó Tengerparton című képet a Balaton felé című követi, mint­egy annak bizonyításaként, hogy id. Benedek Jenő festé­szetiét költői értelmezés hatá­rozza meg és nem a Látvány másolása­Szuverén világé . képek fes­tője id. Benedek István. Vász­nai: a tenger és a Balaton, a táj és az ember eavüvé tar­tozását sugározzák. Talán új ra ébred a festőben a század elő fura forgataga is, ám a »dámás« Balaton érzékletes megfestésével is hozzánk, a je­lenhez tool. a. b. A Karnevál hercege pompás ajándékkal »férkőzött« a Bo­lond-Király kegyeibe: a Kos­suth térről a farsangi feljebb­való szamárháton tehette már meg az u*at a város fő­utcáján át a Dorottya-szállóig, ahonnan kiáltvány formájá­ban invitálta meg az öt kísé­rő ifjúságot a Kilián György Üttörő- és Ifjúsági Műve* 1 ódé- si Központba, a rongyosbáliba. A Kossuth téren közben pergett a karneváli felvonulás: az elha’adt díszes menet után a miklósi népi eqifüties és a szuloki táncegyüttes tagjai, német nemzetiségi hagyomá­nyokat őrző somogyi művé­szeti csoportok, illetve a Bara­nya megyéből, hívott együtte­sek. a nagyárpádi és a hímes- házi fúvószenekar haladt, bál­ra hívó talpalávalót fújva.' Őket követte a kaposszentja- kabi cigányegyüttes, s végül Kaposvár népe is elfoglalta a Széles utcát, hogy beleolvad­jon a színes forgatagba. A kaposvári farsangi, napok látványos karneváli felvonu­lása különösebb bizonyítékok nélkül is elegendő tanu’sággal szolgált, hogy Csokonai »tes­tamentuma« biztos alapja az országos eseménynek számító somogyi rendezvénynek, s er­re igényt tart a megyeszék­hely lakossága. Megfiatalo­dott tehát a »rút« Dorottya, s további »kozmetikázással* még szebb.'üdébb lehet! Ami­lyennek éjfél után láttam, jel­mezét levetve — a megyebál reggelig tartó m"1afságón. H órányi Barna Palásti László Magasiskola Nagy érdeklődéssel hall­gattam a rádió zenei magas­iskoláját, amelynek kereté­ben rendszerint két kiváló zeneesztétikus eszmecserét folytat. Persze nagy hiba, hogy egy ilyen szupernívós előadást leginkább csak a ze­ne területéről hallani. Es hogy más területről is legyen, néhány ötletet adunk a rádiónak­Itt van mindjárt a giecs el­leni harc. Milyen sokan vá­sárolnak villogó szemű ci­gányasszonyt ábrázoló képet, vagy macskát a vánkoson, esetleg az erdei patakban szomját enyhítő őzikét. Ak­ció folyik a giccs varázsa el­len. A harc egyik formája lehetne ez a rádióbeli párbe­széd. Például: KÉPVASARTJÖ: — önök­höz, mint műértőkhöz fordu­lok tanácsért. Ki akarom dob­ni a lakásomból azokat a ké­peket, amelyek nekem nagyon tetszettek, de amelyekre azt mondják, hogy giccsek. Mi­lyen kéneket vásároljak? I. MŰÉRTÖ: — Nagyon ja­vasolom a Mantegna Andrea- képeket. A padovai iskolához tartozott; fokozott drómaisng és merész perspektivikus rö­vidítések jellemezték műveit­II. MÜÉRTÖ: — Hozzáte- hetem a szavaidhoz. Zuár^om. hogy Mantegna, mint a Goii- zagák udvari festője ' tom­pább színezésével... KEPVÁSjí RLÓ: — Bocsá­nat! Kik voltak a Gonzagák? II. MÜÉRTÖ: — Azt a jö­vő keddi, 17.15 órás Kossuth- adásban fogja a Gonzagák két kiváló szakértője előadni. kola tanulói közül, bizony sokan gyengén állnak a szám­tannal. Az ő számukra java­soljuk: * I. ELŐADÓ: — Ha jobban meg akarjuk érteni, hogy két­szer kettő miért négy, fel­tétlenül ismernünk kell Pto- lemaios trigonometriáját. II. ELŐADÓ: — Szerintem az egyszeregy gyorsabb elsa­játításához meg kell tanul­ni Pietro Antonio Cataldi lánctörtjeit. ‘ I. ELŐADÓ: — Igazad van, Tihamér, de hangsúlyozni kell: ha a kisdiák már hú­szig tud számolni, okvetle­nül vegye figyelembe az in- finiterimális számítást. De előadásunkat már be is fe­jeztük, mert csak 10+6—1 perces előadásunk volt és ne­gyedóra alatt csak ennyit le­hetett elmondani. A kisiskolásokra is gondol­ni kell magas röptű előadá­sokkal, hiszen az általános is- ____________________!___ A korszerű takarításról is lehetne színvonalas előadást tartani. Így: , TAKARÍTÓNŐ; — Kérem, nem elég fényes a kilincs, akárhogy is dörgölöm. I- VEGYÉSZ: — Mert nem veszi figyelembe, hogy a ve- gyület összetett test, amely­ben az alkotóelemek mindig meghatározott súlyarányban fordulnak elő. Amikor pucol, gondoljon arra, hogy az alko­tóelemek elvesztik tulajdon­ságaikat. Fontos a savak és a savmaradékok szerepe ... 11. VEGYÉSZ: — Ne fe­ledkezzünk meg a tisztítás­sal kapcsolatban a csere­bomlás útján előálló addíció- ról sem! TAKARÍTÓNŐ: — Bocsá­nat .. - Akkor milyen tisztító- szert vegyek? I—II. VEGYÉSZ (egyszer­re): — Amilyet kap ... A Rubens-év nyitánya A Rubens-év em’ékünnép igeinek sorozatát pénteken este dísze’őadássa’ nyitották meg Antwerpenben. A nagy flamand festő szül tésének 400. évfordulóját egész éven át tartó kiállításokkal, bemutatókkal és más eseményekkel ünnepük meg abban a városban, ahol élete jelentős részét töltötte. A Rubens-év fő eseménye ez a nagyszabású kuátóíjás les*.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom