Somogyi Néplap, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-01 / 26. szám

A nagyanya dédi volt Madarászék a Madarász utcából »Madarász József (1814— 1915) ügyvéd, liberális poli­tikus, az 1848—1849-i forra­dalomban és szabadságharc­ban a radikálisok, 1868-tól a Negyvennyolcas Párt, 1874-től a Függetlenségi Párt egyik vezetője.« (Kislexikon) Apró település ez a Ne- meskisfahid. Németh István postás a pontos tudója: negy­ven portát számlál, s a külte­rülettel együtt is csak ötven­nyolc háznyi. Az emberek mintegy . beismerőleg úgy mondják: »magtalan falu«. Tréfáltak-e vagy sem — nem tudom —, amikor még ezt is hozzáfűzték: »Úgy kellett még egy gyereket hozni, hogy »ki- 1 egyen« az alsó tagozat hét (!) tanulója; ne kelljen az is­kolát már az .idén bezárni«. A »buzogányos« fejű öreg templom — a XIX. század elején épült klasszicizálóra, majd -romantikus arcúra for­málták — most a csöndet őr­zi. Mád araszok a Madarász ut- , eában laknak. A házon tábla: »E házban született Madarász József... a magyar független­ség és népjog 48-as harcosa. Élete példa nekünk!« Majdnem igaz tény ez: va- , lamikor egy nagyobbacska kú­riaépület állt ezen a helyen, ahol most Madarász Kálmán bátyánk háza. Abban a régi kisnemesi portáiban születhe­tett a nagyszerű márciusi ifjú. — Az én dédapám édestest­vérének a fia volt ama József — mondja Madarász Kálmán bácsi. — S mivel egyenes ágú utódjáról harminc éve nem hallottunk, úgy gondoljuk, mi vagyunk hírének őrzői. — Mit őriz róla a családi emlékezet? Mit örökít apa a fiúra? — Legendát-e vagy valósá­gat? Ki tudja. Az egyik ez: amikor a szabadságharc el­bukott, Jóska bácsi hazame­nekítette magát. De rövidesen itt is zaklatná kezdték a zsan­(Járok. Megérkeztek azon az úton, amelyik ide bevezet. Va- lathogy megneszelite ezt a Jós­ka bácsi. A ház megett volt egy fenyves, azt akarta elér­ni, akkor nyert ügye lett vol­na. Kiugrott a hátsó ablakon, merthogy azt nem őrizte vas­rács. De az utcán megfogták... Megszínesíti Madarász Kál­mán arcát az izgalmas törté­net. Vonásaiban valahogy ott él »Jóska bácsi« is. Vékony, keskenyülő arc, magas hom­lok, a szemek mint a fényes gesztenyék. A haja fiatalosan félrefésülve ; pontosan hetven esztendő terhe nyugszik a vállán, mégis egyenes a tar­tása, senki sem mondaná meg, hogy a betegség itt is, ott is támad ellene. — A másik történet meg így hangzik: kilencévi .várfogság­ra ítélték a Jpska bácsit. He­tet letöltött Kufsteinben. Ügy őrzi az emlékezet, hogy ezt mesélte erről a hét évről: kar­vastagságú vasban tartották, a lábánál meg a víz csordo­gált aibban az embertelen mélységben. Amikor szaba­dult, nem látta a- világot. Há­lyog nőtt à szemére, de sze­rencsére egy bécsi professzor lecxperálta, akkor azután lá­tott megint. — A kisunoka — Zsuzsi lány — ott sertepertél körülöttünk, hallgatja nagyapját. Van is mit hallgatnia; a nagyapa szá­járól szépen pörög a szó. — Jóska bácsi nem tudott itthon megmaradná, akkor adta el a kúriát az én csalá­domnak, jobban mondva hát az őseimnek. Azok Itt laktak Ételiemben, ö meg elment a felesége után Sárbogámd kör­nyékére, ott lett abban a kör­zetben képviselő. — Maradt-e legenda a kép­viselői időkből? — Maradt, hogyne maradt volna! Ugye, hogy az ország­gyűlést megnyitották, azon je­len kellett, lennie Ferenc Jós­kának is. Na, amikor felálltak a tiszteletére, az én Jóska bá­tyám meg akik egy elven vol­tak vele, elhagyták a termet. Így ment ez évről évre. Egy szemfüles újságíró kikéidezte erről a Jóska bácsit. »Én, fiam — mondta neki ő — Kufsteinben megfogadtam, hogy Habsburggal egy levegőt nem szívok.« Ha egy újságíró tud valamit, akkor azt min­denki tudja! Be is hívatta nemsokára Ferencz Jóska Ma­darász Józsefet. »Képviselő úr — azt mond ja néki —, ha a tiszteletemre feláll és a te­remben marad, én báróvá te­szem önt!« De az én Jóska bátyán? nem engedett a ki­rálynak sem, olyan ember, volt... Bicsaklik a hang, a szem megnedvesedik. Hogy túl le­gyünk a perceni, kérdezek: — Milyen érzés a Madarász nevet viselni ? — Nagy érzés, szép vissza­gondolná JÓ6ka bácsira. — Örzá-e a könyvtárban kö­tet Madarász József nevét, hí­rét? — Sajnos, nem. Én a móri vejemtől hoztam magamnak könyveket; ezek vallanak a híres rokonról. Faggatom őt is, kedves feleségét is régi időkről, egye­nes ágú ősökről. Nagyapja regényes életű ember volt: a Burgban testőr strázsamiester- kérit vigyázta a királynét, cséh grófnő szerelmese volt — el is távolították miatta a Hontobágyra betyárokat fogni —, majd Nemesdéden talált élete párjára. A nagyanya te­hát dédi lány volt. Madarász Kálmán bácsi apjának élete viszont már úgy zajlott, mint bármely nemeski6faiudi pa­rasztemberé. S így Kálmán bácsié is, noha valamikor be­töltötte a fontos bírói tisztet. — Azt szeretném én, ha minél többen tudnánk itt helyben is, ki volt az a Mada­rász József, no meg a testvé­re, a 48-as rendőrminiszter Madarász László! ‘Talán segített e kis megem­lékezés ebben. Lesfcó László Ády-szavalóve A hét végén két napig tar- z*6 Beatrix képviseli Samo­tó esemény volt az országos Ady-szavalóverseny megyei döntője. A nagyatádi Ady gimnázium és a József Attila kollégium látta vendégül a középiskolás fiatalokat. Tál­cán kínálva az alkalmat, hogy az- Ady-évfardulón is együtt lássuk költészetünk két ki­emelkedő csúcsát. A géniu­szok emlékének adózva, élet­művüket megidézve sem mo­sódott el a mai költészet, foly­tatása az előbbinek, mélyet — épp Ady, József Attila példá­ján — egyszerre tartunk ma­gyarnak és európainak. A szombati megnyitón ün­nepélyesen megemlékeztek Adyról. A megye legjobb vers­mondói közül továbbjutott ti­zenhat tanuló a verseny foly­tatásaként kétszer is példát adott a vers rügyfakasztó sze- ratetéről, a szerényebb tóhet- ségűék jeles önműveléséről. Vasárnap délelőtt tizenhat versmondót hallgatott meg a zsűri. Bölöni György Az igazi Ady című tanulmánya jutott az eszembe a zsűri elnökének ér­tékelő szavairól. Ügy létszák — az igazi Ady, az igazibb pályakép megrajzolása sosem befejezett feladat. Béres Gyula, a zsűri elnöke: — Egészen ellentétes élmény­ben volt részünk szombaton, illetve vasárnap. Az Ady-ver- sek zömmel afféle tisztelet- adási kötelezettséggel _ hang­zottak el. A versmomdók nem is vonultatták föl_ teljes fegy­verzetüket az első napon. A forradalmár, a mindig küzdő és megújuló költő itt felvá­zolt portréja nem volt teljes,, előtérbe kerülték a dekadens vonások, az érzelmesség. A vasárnapi tizenhatos dön­tő mindegyik részvevője ka­pott jutalmat. A mezőnyből a barcsi Bódy Katalin negyedi­kes középiskolás és Nagy Mik­lós kaposvári szakmunkásta­nuló, illetve a helyi «-mrázi- um legjobb versmo.i ja, Ján­gyot az országos döntőn. Megkérdeztük Bódy Katitól: — Miért nehéz Ady-verset mondani? — Adyt könnyebb megérte­ni, mint verseit elmondani. Egészen különleges tehetség kell ahhoz, hogy a költőhöz méltóan szólaljanak meg a versei. A hagyományos isko­lai tudással nem lehet sikere­sen Ady-verset mondani. Ezt tudtuk, amikor vállaltuk a feladatot, igyekeztünk, de... Béres pyula: — Vasárnap a szabadon vá­A halászat legősibb módja a szigonyos halászat. Később kézbe kerültek a halászat más eszközei is: a nádvejsze, a varsa, az emelő, a turbuk, a kerítő- és eresztőhálók. A ke­rítőhálók használata már a társulást, a csoportos halá­szatot tette szükségessé. A tár­sulások, a bokrok a XVIII. században halászcéhekbe tö­mörültek. A kis bokrok há­rom-három tagból álltak, és általában száz öles hálókkal halásztak, a nagy bokrok tíz­tíz halászt foglaltak magukba, és háromszáz öles hálókat használtak. A halászok a vi­zet ladikkal vagy bödönhajó- val járták. A bödönhajókat, az egyetlen vastag faderékból vájt csónakokat a vörsi halá­szok készítették. A vörsi par­ton álltak azok a hatalmas .tölgyfák, amelyeknek törzsét parázzsal égették kl. A tiha­nyi halászok is vörsi hajókat használtak. A halászat sajátos formája volt az éjszakai halá­lasztott versek alapján meg­győzőbb képet kaphattunk a tanulók valódi tehetségéről. Tehát végül is szép sikerek és élmények születtek Nagyatá­don, ahol a házigazdák is min­dent megtettek a megyei ver­seny színvonalas lebonyolítá­sáért. Valóban. Élmény volt a ti­zenhat versmondót hallgatni. Ugyanakkor a szombati buk­tatóra is gondolni kell — el­sősorban az iskolákban, hogy a tanulók az Ady-évben az igazi Adyt ismerjék meg. H. B. szait és a téli halászat, amikor a jég alatt keresték meg a halat. Egészen a századfordulóig a balatoni halászat legelterjed­tebb formája a kerítőhalászát volt Ez két halászhajó segít­ségével történt. A hálót vagy a nyílt vízen húzták össze, vagy »lábra« halásztak, azaz a halászok a vízben álltak húz­ták és a parton »csapatták össze« a hálót Azt a helyet, ahol a halászok kerítőhálóju- kat kivetették, halászóhely­nek, tanyának, húzóhelynek, kihúzónak, vonyónak, vető­nek, kerítésnek, kötésnek ne­vezték. A régi balatoni ha­lászéletnek sajátos a tájnyel­vi szókincse. A halászóhelyek­nek csak a halászok által is­mert neve volt. A tófenékkel kapcsolatos név például az akadó: az a hely, ahol a ha­lász hálója húzás közben meg- akadihat, természetes vagy mesterséges eredetű köves hely, általában veszélyt rejt a ...TÜSKÉS TIBOR s—r-"--- ■ ■ 1 A Balatontól a Dráváig R 20-as számítógépet adtak át Szegeden A Központi Statisztikai Hivatal Számítástechnikai és- ügyvitelszervező Vállalat szegedi számítógépközpontja a növekvő igények ellátására R—20-as számítógépet kapott 50 mÚHó forintos beruházás keretében. Diákkórusok találkozója Csurgón Kővetendő példa »A gyermek zenei nevelését kilenc hónappal az édesanya születése előtt kell megkez­deni« — mondotta idestova •két évtizeddel ezelőtt Kodály Zoltán. Nos, ez Csurgóra is érvényes. Hiszen ami a jó fü­let, a kellemes hangot, a da­lolókedvet illeti, a helyzet már ma is reményteljes. Ezt bizonyította az az énekkari hangverseny, amelyet szom­bat délután a művelődési központ nagytermében tartot­tak zsúfolt nézőtér előtt, há­rom általános iskolai és há­rom középiskolai énekkar részvételével. »A dal az élet legszebb va­rázsa, / A szív zenéje, a mun­ka bája« — hirdették a fel­iratok a találkozó szellemét. Igaz, Juhász Gyula fél évszá­zada egy szegedi munkáskó­rust köszöntött a verssorok­kal, ám nem kellett sokáig vámunk, hogy meggyőződ­jünk az éneklés e költői ösz- szegezésének helyi időszerű­ségéről. Bocs ássuk előre, hogy gyer­mekkórustól a zenei tökéle­tesség csupán ritkán kérhető számon. Természetes, hogy a kicsinyek a legodaadóbb ének­tanári tevékenység ellenére sem' lehetnek képesek a szer­zői utasítások hibátlan vég­rehajtására. És — habár pa­radoxonnak hathat — ez a szerencse! A zenei pontosságra való görcsös törekvés az ő előadá­sukban még nem nyomja el a dalolás természetes vágyát, a minduntalan kikívánkozó hangulatot. Ily módon a jó­kedv néha szinte robbanás­szerűen tör elő, máskor az elmélyült érzés a szemek csillogásában is kifejezésre jut. Figyeltem egy kisfiút. Zavartan, megilletődötten áll­dogált az első sorban, félig csukott szájjal suttogta a nép­dal első sorait, miközben — mintha valamiért szégyenkez­nie kellene — mereven pis­logott maga elé. A zavar azonban nem tartott sokáig. Egy hangosabb résznél a fiúcska szinte kicserélődött, társainak magabiztossága rá is átragadt, s önfeledten, kerek­re nyitott szájjal zengte ő is. Az énekkari mozgalom egyik fontos feladata kétség­telenül a közösségi emberré nevelés, ám a zenei ízlés for­málása hasonlóképpen jelen­tős cél. A hat iskola kórusá­nak felkészítő pedagógusai ebből is jelesre vizsgáztak. A műsorban jó néhány népdalt hallhattunk, de nem hiányoz­tak a klasszikus kórusmű­vek sem. Boldogan figyel­hettük Palestrina, Marenzio, Mozart, Schumann és Smeta­na alkotásait, s az előadás színvonalában sem kellett csa­lódnunk; a fiatal dalosok a legkevésbé sem ijedtek meg a zenei szerkesztés és a dallam­vonalak bonyolultságától. Sem a nagyatádi gimnazisták vagy a kaposvári Munkácsy gimnázium diákjai, sem a csurgói általános iskolások. Az összejövetel nem verseny volt, nem állítottak fel hiva­talos értékrendet. Fölöslege« is: mindenkinek aranyérmet kellett volna kapnia. Hogy mégis külön felhívjuk a fi­gyelmet két énekkarra, azt nem a többiek gyengébb tel­jesítménye indokolja, hanem az ő tökéletes éneklésük. Az egyik a Berzencei Általános Iskola 19 tagú kamarakórusa. Nem véletlen, hogy több rá­diófelvételt készítettek már velük. A tavasszal az ország úttörőkórusainak soproni ta­lálkozóján is fellépnek. Hogy mitől énekelnek ilyen bájo­san, tisztán, pontosan? Taná­ruk, Peperő Gyula egyénileg is foglalkozik a kis éneke­sekkel, felhasználva a hang­képzés legváltozatosabb mód­szereit. Hasonló élményt szerzett a hallgatóságnak a csurgói Csokonai gimnázium és óvó­női szakközépiskola kamara­kórusa, Pintér József vezeté­sével. Hangtisztaságuk, dina­mikai felkészültségük, ked­vességük, kiterjedt repertoár­juk önálló hangversenyre is alkalmassá tenné őket. A kö­zönségnek nagy élményt je­lentene! Műsoruk hallatán csöppet sem csodálkoztam' a szünetben két kislány lelke­sedésén: elárulták, hogy hét­ről hétre alig várják a követ­kező énekkari próbát. A csurgói gimnázium és óvónői szakközépiskola, vala­mint a művelődési központ kétévenként szándékozik megrendezni a középiskolás kórusok hasonló találkozóját. L A. hálóra, de ha a halász tudja, hol van az akadó, és megfe­lelő irányban húzza a hálót, éppen ezek a helyek adják a legbőségesebb zsákmányt. A vízre vonatkozó elnevezés a lötyögő: a keleti és a nyugati hullámok találkozási pontja, ahol a hullámok érdekes, ma­dár cs i csörgésre emlékeztető hangot adnak. Parti vonatko­zású név a likaspart: Bala­tonszárszónál a madarak által lakott, kifúrt magas löszfal neve. Reöthy Ferenc, a balatoni halászóhelyek névanyagának kutatója 724 halászóhelyet je­lölő tulajdonnevet gyűjtött össze. Ebből csaknem három­száz név a Somogy megyéhez tartozó, mintegy hetven kilo­méter hosszú déli parton osz­lik el. Egy-egy név általában három-négyszáz méter hosszú szakaszt jelöl. E tulajdonne­vek éppúgy a régi balatoni halászat tanulságos és érde­kes emlékei, mint a hajdani halfogó szerszámok, a szigony, a vejsze, a kerítőháló. Egy eltűnt világról beszélnek, a múltat őrzik, a szavakat értő nyelvésznek a földrajzról, a népéletről, a történelemiről vallanak. ln>e, néhány halá- szóhelyet jelölő név a déli parton, a szó. magyarázatával együtt. »Aluttejes: A függőleges partfal sárga lösztalaja meg­szakad. Itt van most az aka- rattyai strand lejárata. A ta­laj agyagos, szürke színű. Ha a hullámzó víz felkavarja, a víz is ilyen lesz. Kenyőfődes: Az itt termelt agyagot régen a földes szobák és padlások tapasztására hasz­nálták. Simonlakás eleje: A Simon- család barlanglakása volt a múlt század második felében. Az aligai magaspartba vájt lyukban lakott az' öreg Si­mon, eresztős halász, akit még ma is emlegetnek Siófo­kon. Harcsás: Jó harcsafogó hely. A téli halászat emléke él ebben a névben. Palkó eleje: Szabó Pál be­ceneve: Palkó. Híres orvha­lász volt.« A halászbofcrakait és halász­céheket már a múlt század második felében fölváltotta a Balatoni Halászati Részvény­társaság. A bödönhajót, az evezővel hajtott ladikot kiszo­rította a motoros vontatóha­jó. A nádvejsze, a varsa, az eresztőháló átadta helyét az ezier méter hosszú kerítőháló­nak. A Balatonon megszűnt az éjszakai halászat, eltűnt a téli, jógi halászat. Ma a Balatoni Halászati Vállalat tartja kéz­ben a balatoni halászatot, és gondoskodik a tó halállomá­nyának telepítéséről. A válla­latnak termelési tervet kell tejesítenie. Egyre több szó esik arról, hogy végleg meg kellene szüntetni a Balatonon az üzemszerű halászatot. Mondják, a balatoni halászat nem hoz annyi értéket, mint amennyi örömet okozna a hal­bőség a horgászoknak. Ma még kifutnak a halásztelepek­ről a vállalat motoros halász- hajói, és az ezer méter hosszú hálókkal meghúzzák a Balaton vizét. A siófoki halászok két mo­toroshajója, a Csuka és a Fo­gas a fenyvesi partok előtt vesztegel. Megkezdődött a ha­lászat. Lent ólomnehezékek húzzák a mélybe, fönt para­faúszók tartják felszínen a ki­vetett hálót. Sarló alakban hajlik a háló. Két végét las­san egymáshoz közelítik. A riadtan menekülő halakat hosszú rudakkal zargatják, te­relik a szűkülő kör, a zsák belseje felé. — Húzd meg, la­pítsd meg! — biztatják egy­mást a halászok. A kifogott halakkal gyorsain megtelnek a fűzfakosarak. A halászokhoz evező nyaralók, a gumimatra­con úszkáló fürdőzők, a par­ti horgászok sóváran nézik a motoros halászhajók munká­ját (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom