Somogyi Néplap, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-03 / 28. szám
Ä gyermekek érdekében As ifjúság elleni bűntettekről lesz szó. Az ilyen eseteket vizsgálva kiderül, hogy * kellő időben, tett intézkedés legtöbbször megelőzhette volna a gyermekek több évig tartó éreztetését, üldöztetését, bántalmazását, kínzását. Garázda apák, szívtelen nevelőszülő Andok István bakházi lakos 1974 augusztusától 1974. szeptember 8-ig — előzetes letartóztatásáig — követett el ifjúság elleni bűntettet. Az elvetemült apa egy alkalommal 10 éves- kisfiát a csuklójánál fogva úgy kötötte egy 'szöghöz, hogy a lába alig érte a földet. Verte, kínozta a fiút. A porrogszen tkirályi Der- gecz Vendel tavaly február 27-én. 12 éves - kislányát egy gyümölcsösben több száz méteren keresztül egy lábon ugráltatta, közben vesszővel a lábát, arcát ütötte. Amikor a kislány kimerült és a földre esett, rugdalta, majd a bukdácsolva, jajgatva menekülő gyermeket tovább bántalmazta. Kaposváron, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet közeiéiben egy idős nevelőszülőnél lakott két állami gondozott. Az asszony a szeretette vágyó gyermekeket rettegésben tartotta, többször — a nevelői szigort meghaladó mértékben — bántalmazta, lakásából kizárta őket. 1976. december 24-én a 6 éves kisfiút a szokásos verést követően vízzel leöntötte, a teljesen átázott gyermeket a hideg ellenére a bérház erkélyére zavarta. A példák tragédiákról szólnak. Ártatlan gyermekek szomorú sorsa arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyermek- és ifjúságvédelmi albizottságok hatékonyabb működésére, a társadalmi, iskolai, óvodai, védőnői jelzőrendszer eredményes bővítésére, a közömbösség megszüntetésére, nem utolsósorban pedig az illetékes ügyintézők, felügyelők helyes szemléletének kialakítására fokozott gondot kell fordítani. Jogpropaganda, felvilágosító munka A Büntető Törvénykönyv 3 évig terjedhető szabadságveszmaga tártáét a törvény csak általánosságban határozna meg; A törvény indokolásából kiindulva a nevelést mint folyamatot tekintve, arra a megállapításra kell jutnunk, hogy — bár a bűncselekmény megvalósulhat akár egyetlen mozzanattal — a kiskorú testi, szellemi, erkölcsi fejlődését súlyosan veszélyeztető magatartásról általában a rendszeresen megismétlődő esetekben beszélhetünk. Nem feltétlenül szükséges a kiskorú testi, szellemi, erkölcsi fejlődésében megmutatkozó valamely károsodásnak bekövetkeznie, elég, ha csupán ennek közeli lehetősége fennáll, s várható mértéke jelentős. Az ügyek döntő többségében a túlzott alkoholfogyasztás hatott közre az_ifjúság elleni bűntett elkövetésében. Azt a férfit, aki például nehéz fizikai munkát végez, rendszeresen dolgozik, családját eltartja, emellett néha szeszes italt fogyaszt, természetesen nem lehet elítélni. Büntetőjogi felelősségre vonást nem igényel olyan eset sem, ha a nehéz szociális körülmények között élő, több gyermekes családapa saját hi/báján kívül nem tudja az egy szobába zsúfolt gyermekeinek az átlagos anyagi ja- I vakat biztosítani, gyermekeit kellően ruházni, tisztán tartani, tanulmányi eredményeiket fokozni. A nehéz szociális helyzettől függetlenül viszont az ifjúság elleni bűntett megállapítható altkor, ha például a 6 gyermekes szülő még a kenyér árát is italra fordítja, a kiskorúak pedig — még a szülők az italboltban gondtalanul szórakoznak — a késő éjszakai órákban is a fűtötten lakásban, felügyelet és élelem nélkül vannak. Az italozással összefüggő tipikus magatartás az, amikor az apa a Házastársát, a gyermekeiket indokolatlanul bántalmazza, üldözi, emiatt a szomszédokhoz, rokonokhoz menekülnek. A rendszeresen folytatott ilyen magatartás következtében a gyermekeknél olyan értékelhető idegrendszeri elváltozások jöhetnek létre, amelyeket az ideggyógyász szakértő fed tud mérni és meg tud állapítani. A gyermekek iskolai viselkedésében is rendellenességek mutatkoznak. A [gyermek több alkalommal készületlenül jelenik meg az iskolában, az órákon nem figyel, vagy éppen zavarja társait, tanulmányi eredményei jóval képessége alatt maradnak, lényegesen rosszabbodnak. A bíróság a szülőket azért mondta ki bűnösnek ifjúság elleni bűntett miatt, mert 6 ktateorú gyermeküket felügyelet nélkül hagyták, a 2 és 3 éves gyermek éhségének csillapítására nyers burgonyát, marharépát vettek, egy hideg pincéhez hasonló lakásban laktak. A gyermek tankötelezettségének elmulasztása önmagáiban csak kivételes esetben liehet indok az ifjúság elleni bűntett megállapítására. A gyermekek erkölcsi fejlődését súlyosan veszélyeztető magatartást tanúsított az az apa, aki italozó életmódot folytatott, s gyermekeit arra biztatta, hogy levelet írjanak, mely szerint anyjuk idegen férfiakkal tart kapcsolatot. Hasonlóan veszélyeztető annak az anyának a magatartása, aki italozó életmódot folytatott, válogatás nélkül ■ismerkedett férfiakkal, gyermekei jelenlétében fogadta őket. ' Az ifjúság elleni bűntettek-1' ről megállapítható, hogy az elkövetők leginkább az alacsony műveltségűek köréből kerülnek ki. A magasabb mű- velségűek is élhetnek olyan családi légköriben, amely súlyosan , veszélyezteti a gyermek szellemi, erkölcsi fejlődését, ez azonban ritkábban kerül nyilvánosságra, így a felelősségre vonás is elmarad. A lakosság segítségével A megyei pártbizottság megvizsgáltatta, a koordinációs értekezlet pedig a közelmúltban tárgyalta a gyermek- és ifjúságvédelem hatékonyságát, helyzetét. Megállapították, hogy a lakosság egy része néha közömbösen szemléli, ha egy-egy családon belül a kiskorúak szellemi, erkölcsi fejlődése veszélyben forog. A gyermek- és ifjúságvédelmi szervek a lakosság segítsége nélkül pedig képtelenek ellátni feladatukat. Az ifjúság eilend bűntett miatti felelősségre vonás főleg a gyermekkorú és a fiatalkorú bűnözés szempontjából a megelőzést szolgálja. Elsősorban a lakosságnak kell fölfigyelni időben az olyan jelenségre, amely később esetleg a büntetőjogi felelősségre vonás alapja lehet. Dr. Dicső István főügyészségi ügyész „Felnőttként nehéz, de érdemes” Hazánk felnőtt lakosságának majdnem 40 százaléka nem végezte el az általános iskola nyolc osztályát A megdöbbentő számadat első pillantásra igen keveset árul el a felkészületlenség által akozott rrumkaheba nehézségekről. Ezért sokan azt gondolják: lehet valaki remek segédmunkás vagy betanított munkás történelmi, matematikai, kémiád ismeretek nélkül is. Élő tanulságokat kerestünk, példákat a tanulás és a munka, a szellemi gazdagodás és az életmód kölcsönhatásának bizonyítására. Beszélgetőtársaink munkásnők voltak, ketten a Nagyatádi Konzervgyárból. Egyikük a negyven fölött, s nemrégen tett szert az alapműveltséget jelentő általános' iskolai végzettségre. Másikuk mindössze 15 éves, s a közeljövőben fejem be a nyolcadik osztályt. Két nemzedék — de vajon kétféle tanulság-e? Takács Ven- deliié tíz éve dolgozik a konzervgyárban. Egy 13 éves, jól tanuló fiú édesanyja. Az esti oktatás eredményeként minden tárgyból jelesre vizsgázott. Igaz, a tanulásra nem csupán saját jószántából határozta el magát: szocialista brigád tagja, s ott alapkövetelmény az általános iskolai végzettség. Kényszert mégsem érzett. Nem bánta meg. — Kezdetben gyűlöltem a fizikát, rettenetesen nehéz volt megbirkózni a különböző szabályokkal, törvényszerűségekkel, képletekkel. Akkor nem gondoltam, menny i re hasznát veszem később. Ma már egészen másképp látom a gépeket, mint annakelőtte, s képes vágyóik velük szakszerűbben bánni. A tanultakból ez a legnagyobb gyakorlati haszon. Ami emberi épülésemet, látóköröm szélesedését illeti, ahhoz leginkább történelmi és irodalmi tanulmányaim járultak hozzá. Rendszeresen figyelemmel kísérem a kül- és a belpolitika eseményeit, a televízió történelmi, földrajzi „Dübörgő csend” Mocsár Gábor novellájából, melynek cselekménye óla,(munkások között játszódik, Szijj Miklós készít filmet. A film főszereplői: Ladik Katalin noviszádi jugoszláv művésznő, valamint Szabó Gyula és Madaras József. Képünkön: Ladik Katalin és Szabó Gyula jelenetét rendezi Szijj Miklós. műsorait — így a MindentA iskolája adásait —. s ha tehetem, olvasok. Megrendeltem a Világirodalom Remekei sorozatot. Legutóbb a Boyarynét olvastam el, s Robert Merles A sziget című izgalmas regényét. Itt a gyárban gyakran beszélgetünk mun Ica társaimmal könyvekről. Csöndes., mégis magabiztos hanghordozása. véleménynyilvánításának érettsége kialakult munkástudatra, az üzem, a lakóhely, az ország és a nagyvilág dolgaiban való jártasságra utal. ízig-vérig munkásasszony, a szó nemes értelmében. Másik beszélgetőtársunk, Balogh Marika inkább a munkássá válás folyamatára, lehet példa! Az első pillanatban megszeppent, de gyorsan magára talált — Nehéz körülményeik között élek. öten vagyunk testvérek, apám éjjeliőr, anyám háztartásbeli. Heten lakunk egy szobában. Mivel kevés voit a pénz a megélhetéshez, a hatodik osztály uitán eljöttem dolgozni, s folytatom a tanulást is. Szeretem a szüléimét, mégsem az ő életmódjukat választom. Egyetlen osztályt sem végeztek, így nehéz nekik munkalehetőséget találná. Hogy miért tanulok? Rossz érzés, hogy kevéske tudásommal nem boldogulok, míg a képzett emberek szebb munkát végezhetnek, s jóval többet kereshetnek. De van más oka is. Ügy érzem, előítéletek vesznek körül származásom miatt, ezért be akarom bizonyítani, hogy éri sem vagyok rosszabb másoknál. Szakmunkás leszek ! Borzalmas otthon, a zsúfoltságban tanulni, de mégsem áldozat. Legjobban az irodalmat szeretem, szinte mindennap olvasóik verseket. Mostanában a számtant is megkedveltem. Ök ketten —. eltérően sok munkatársuktól — nem »morzsolódtak le-. Bár a munkástudat. érlelődésének folyamatában egyikük már messzire jutott, másikuk csupán az elején tart, a kettőjük életsorsából levonható következtetés csak egy lehet. A szükségszerűséget nem lehet megkerülni. Mert ha valaki megpróbálja, zsákutcába jut. I. A. Hogy ne Sázzon az ember téssel rendeli büntetni azt a szülőt, nevelőt, gondozót, aki súlyos mértékben sérti vagy veszélyezteti a család intézményét, a kiskorú testi, szellemi, erkölcsi fejlődését. A bűnüldözés terén még az alapos képzettséggel, gyakorlattal rendelkező emberek számára is nehézséget jelent az ilyen bűncselekmények megítélése, ugyanis az elkövetési »Fordult az év, s én munkához látok, add, hogy gazdag, esztendő jöjjön, ne engedd, hogy míg dolgozom, megvágjon a kés, ne engedd kidőlni, s rámszakadni a fát, ne engedd, hogy megmarjon a kígyó!« E szavakkal áldoz az as- hanti paraszt, mikor feltöri a földet Afrika néhány éven belül hangosabban fog dörömbölni a világ éléskamráinak kapuin, mint India. Hova vezet, ha megmarad az égetéses- kapás földművelés mellett az afrikai nép? Fekete-Afrika és »fekete csillaga-, Ghána sorskérdéseire keresi a választ Kalmár György Ghána útjai című most megjelent könyvében. Ghána miniszterelnöke volt az első fekete államfő a trópusi Afrikában. A brit Aranypart, amelyből Ghána született, a gyarmatok közt mmt legékesebb gyémánt díszítette az angol koronát. Nkrumah tekintélyt szerzett országának, olyan államfők jöttek hozzá látogatóba, mint Nasz- szer. Nehru, Hruscsov, Tito. Elsenhower, eljött az angol királynő. Páratlan filozófiai, teológiai. történelmi tudású politikus, gondolkodását Kant, Hegel, Descartes, Schopenhauer. Nietzsche, Freud, Lenin és Marx tanításai formálták. Philadelphiai tanulmányait befejezve — közben éjszakánként hajógyári, szappangyári munkás — messiási elhivatottsággal tér haza, hogy népét vezesse. Kalmár György, a tudós alaposságú tanulmány szerzője sem tud ellenállni, hogy magvas közgazdasági és társadalmi elemzése közben, egy-egy elfogult mondattal elénk ne villantsa, nem a politika pro- toko I lmosol y ába fagyott, lia- nem az ember arcát, fényben- árnvékban. Mert emlékére árnyékot vet, hogy börtönében halt meg a ghánai szellemi élet nem egy kiválósága. Nagy álma a Volta Erőmű. A világ egyik legnagyobb mesterséges tavát építette föl. Ez az álom az életébe került. Nkrumah búkása Afrika első nem kapitalista útra lépő rendszerének a bukása. De a felhalmozódó társadalmi feszültségek a régi rend kereteit úgy robbantják szét, mint az időzített bomba. (Kossuth Könyvkiadó) Ettől félt a legjobban. A hidegtől. A magányra készült, jó két évig, amíg a férjét ápolta; és hozzá is szokott az egyedülléthez• Most sem elsősorban az üres lakás riasztotta, ahogy a konyhába belépett, hanem a falakból, a kopott asztaltüzhelyből áradó, dermesztő hideg. A hosszú úton pontosan megtervezett, ki tudja hányszor átgondolt mozdulatokkal kezdett munká,hoz. A télikabátját se vetette le, úgy guggolt a tűzhely elé. Előhúzta a fásládát — mielőtt elment, gondosan megtöltötte akác- gyújtóssal, kukoricacsutkákkal, fahasábokkal —, és tüzet rakott. Nehezen egyenesedett föl, a kályha szélébe is meg kellett kapaszkodnia. — Bizony, a gyerekeknél nem kellett tűzzel vesződnöm — mondta magának félhangosan. — Ott mindig jó meleg volt• Körülnézett, mihez is kezdjen. Vizet kell föltenni —, hálistennek nem kell kimenni érte, azt is készített be egy vödörrel — meg a szobai kályhába begyújtani. Igen, azzal sietni kell, hogy át melegedjen az ágynemű. De azért téglát is visz bele, jól megforrósítja itt a tűzhelyen.’ Nyikorgóit, azután csattant a kisajtó / Biztosan a Bözsi — gondolta, de már kopogtak is az ajtón. — Megláttam, hogy hazajött, szomszédasszony, mondom az uramnak, átnézek egy kicsitÁtölelte, kétoldalt mep is csókolta a jó tizenöt évvel idősebb, alacsony, sovány asszonyt, azután háttal oda- állt a lassan már meleget adó tűzhely elé. — Hát hogy van? Nem beteg? És a gyerekek? — Köszönöm a kérdését, megvagyok. A derekam, az ugye változatlanul hasogat. Amíg el nem felejtem: a Fenék csókoltatják. Küldtek is egy kis narancsot, hogy volt olyan kedves gondozni a tyúkokat. Persze, még én is meghálálom. (Ez a kis hazugság most jutott eszébe. A narancsot ő vette a kaposvári vasútállomáson, átszállásra várva.) — Jaj, de aranyos a Feri, hogy rám is gondolt! Szóval, jól vannak. Hagyja ám, szomszédasszony, ne vesződjön vele. Majd előkerül, ha kipakol mindent. De nem kellett sokat keresgélnie. A barna, cipzáras kistáskában volt, legfölül. Fehér papírtálcán, csillogó fóliába csomagolva— Itthon mi újság? — Nincs semmi. Mikor is ment el, szomszédasszony? Ja, a két ünnep között. Na, szilveszterkor meghalt az öreg Páka Lajos bácsi, jót tett vele az Isten. Hiszen nem lehetett rajta segíteni, akkor meg minek szenvedjen ő is meg a családja. De meséljen inkább a szomszédasszony: milyen volt? — Jó volt, kedvesem, jó volt! Igazán mondhatom. Az a kellemes meleg mindenhol a lakásban! Én csak leültem, azután melengettem a fájós ízületemet meg a csontjaimat. (Azt azért mégse mondja el, mit pletykáljanak faluhosszat, hogy egyszer hideg szobában töltötte a napot• Mindjárt az elején. Mindenki elment hazulról, későn kelt föl. Amíg reggelizett, szépen kiszellőztetett, majd eltette az ágyneműt és leült a konvektor mellé. De egyre jobban fázott. Bizony, a fűtőtest éppen csak langyos volt. Még az unokái szobáját találta leginkább elviselhe- tőnek, itt húzódott meg, jól felöltözve, meg pokrócba takarózva, amíg a menye meg nem érkezett. Akkor megmutatta, hogyan kell melegebbre állítani a gázkályhát.) — És u Marika? Helyes volt? — Az, az volt. Semmihez nem engedett nyúlni. Mindent odakészített, a reggelit is. Meg a fürdővizet. A ruháimat is mind kimosta. De ha mosatlan edényt láttam, azt nem hagytam ott. (— Egyszer hazajött a nagyobbik unokám, a Ferike — akarta mondani, de visszakapta a szót, — és rám ri- pakodott: miért nem meleg vízzel mosogatok! Mert hogy nem trient a gázmelegítő- Persze, nem értettem a bekapcsolásához.) — Es a városban sétált-e? En csak egyszer voltam Éger- szegen, de azt mondják, szép hely. — Bizony, gyönyörűen fejlődik. De hát, ugye, nem is volt olyan jó idő, sokat esett, csúszós volt az út, nem nagyon kívánkoztam én ki a jó meleg lakásból. (Egy jó hét után emlegette a gyerekeinek, hogy jót tenne egy kis séta, friss levegő, nézelődés. Azt mondták, kimehet, de csak a lakótelepre. Marika megígérte, hogy ha lesz egy félórája, majd busszal leugranak a központba, megmutatja az új üzleteket- De valahogy ez is elmaradt.) — Na, látja, milyen jó volt, aztán nem akart menni. Már tavaly is megtehette volna. Hiszen rendes ember a Feri, megbecsüli magát. , — Persze, nem is lehetett panasz rájuk. (Csak beszélgetni nem tudott velük. Még vasárnap délután is csak a munka• Feri valami tudományos dolgozatot ír már hónapok óta, késő éjszakákig, még az ünnepeken is az íróasztal mellett ült. Marika meg iskolai füzetekkel rákja körül magát, még a tv-t is így nézi. Szerencsére sok újságuk van, azokat Îehet böngészni. Ha meg nincsenek otthon, csak a gyerekek, akkor meg az a rádió! Néha azt hitte, szétmegy a feje, pedig a másik szobában voltak.) — Jövőre is elmegy hozzájuk, ugye? A tyúkokra ne legyen gondja, nem olyan nagy vesződség, ellátom én őket. — Elmegyek én, kedvesem, el. Az a jó meleg, ami ott van náluk! Szép, egyenletes- Mert az a legfontosabb már az én koromban, hogy ne fáz, zon az ember. Paál László Á fekete csillag