Somogyi Néplap, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-01 / 26. szám
I Milyen szakmát válasszak? r Gépészképzés Adandón ■— Néztem a szép piros színét meg az óriási kerekeit, és elhatároztam, hogy ha nagy leszek, traktort fogok vezetni. Pedig mindig féltem tőle, mert olyan nagy és erős volt — mesélte nemrégen egy tizennégy éves fiú, s talán nem is tudta, hogy egy szakma költészete volt az, amit a maga módján megfogalmazott. Valóban, miért is népszerű a gyerekek 'közt a traktor? Talán a különleges formája, rendkívüli képessége miatt, s bizonnyal azért, mert mostanában egyszer korszerűbb és jobb típusok kerülnek forgat lomba — MTZ, Rába-Steiger, John Deere és a többi. Ma már nem ritkaság a légkondicionált, zaj- és levegőszűrővel fölszerelt vezetőfülke. Az ilyen gépek már nem rázzák ki a vezető »vacsoráját-«. Adándon, a Fekete István Mezőgazdasági Gépészképző Szakiskolán már nemigen kérdezgetik maguktól a diákok, miért szeretik a traktort. Ez itt természetes, hiszen erre épül a tanítás. — Októberben »forradalmi-« változások történtek itt a diákparlament ülésem — mondta Kecskés András igazgatóhelyettes. — Addig ugyanis délelőtt-délután folyt az oktatás, így azonban gyakran kerültek olyan helyzetbe a gyerekek, hogy egyszerre több program közül kellett választaniuk, s .mindegyikre szívesen elmentek volna, illetve a tanterv ezt elő is írta. Ezért fogalmazódott meg az igény a tantestületben: át kellene térni a délelőtti oktatásra, a délután pedig legyen a kötetlenebb programoké. Csakhogy az áttérés azt jelentette volna, hogy egyhuzamban hét tanórát kell a gyerekeknek »bírniuk«. A kétségek késleltették volna a bevezetését, ha az októberi diákparlament nem foglal határozottan állást. íme, az eset, amikor az igény és a szükségszerűség szerencsésen találkozik! Még abban a hónapban megszervezték az áttérést, s most már negyedik hónapja az újfajta oktatási beosztás szerint dolgoznak — úgy látszik a tanárok és a diákok megelégedésére. Reggel hat órakor kezdődik a tanulók napja, rövid felkészülés után reggeli; hétkor a gyakorlatok, nyolckor az elméleti órák kezdődnek. Délután kettőig tart a tanulmányi program, utána a szakkörökben, ».sportkörökben tevékenykednek. Nincs gond a szabad idő hasznos eltöltésével. Az igazgatóhelyettes szerint a gyerekek háromnegyed részének van valamilyen programja. A nap a következő órákra való felkészüléssel záródik este. Ilyenkor elcsendesedik a kollégium, kézbe kerülnek a tankönyvek, a jegyzetek. A nyolcadik osztály elvégzése után, tizennégy évesen kerülnek ide a fiatalok, hogy három év múlva a szabatos megfogalmazás szerint növénytermesztő gépész szakmunkásként kerüljenek ki innen. Jó kapcsolatot sikerült kiépíteni a balatonszabadi tszszel, ahol a másodévesek a gyakorlatban próbálhatják ki az iskolában elsajátítottakat. Ott már szántanak is a tanüzemben, habár olykor alig érik el lábfejükkel a kuplungpedált — jegyzi meg kecskés András. Marton Sándor traktort fog vezetni a termelőszövetkezetben, ha befejezi az iskolát. Most másodéves, kedvenc traktora az MTZ. Szereti a természetet, mondja, azért választotta ezt a szakmát, mert a gépek Iránti vonzalmával összekapcsolhatja. Tagja a fotó6zalckömek, kedvenc témája a természet. És hogy teljes legyen a kör, kedvenc írója nem lehet más, mint Fekete István. ' MAI KOMMENTÁRUNK Segítség nélkül Hegedűs László Balatonlel- léről érkezett, elsőéves, őt is a gépek szeretete hozta ide. Már ismeri a különféle típusokat, ha majd egyszer dolgozni kezd, szép, modem fajtát szeretne vezetni. Jól érzi magát a többiek között, s ha a most még nem egészen kiváló tanulmányi eredményén sikerül majd javítania, biztosan még jobb lesz a 'közérzete. Megnyugtat: nem lesz hiba év végén az eredmény körül. Léniával lehetne ellenőrizni, akkor is egyenes volna áz a sor, amelyet Török Ferenc szántana. Elhisszük neki, hiszen mint mondta, már »rengeteget vezetett«, van gyakorlata. Másodéves ő is. Dutra 1300-as típust vezetne a legszívesebben. Hogy miért? Mert tapasztalatai erről győzték meg. Bizonyára igaza van. Nem szakad meg a kapcsolat az itt végzettekkel. A szakmunkásképzés mellett ugyanis felnőttoktatás is van. Húszéves koruk után az itt végzett fiatalok téli tanfolyamra jöhetne^ az ,iskolába, a szerelést elsajátítani. így zárul a kör Adandón. Az itGyorsabb és olcsóbb a Wimpey Országos társulás létesült az angol Wimpey építési licenc alkalmazására. A tíz tag egyike a Kaposmérői Építőipari Szövetkezet. Mit várnak a szövetkezetnél az új technológiától? Erről beszélgettünk Stier Tibor elnökkel és Lesnyik Ferenc műszaki vezetővel. A Wimpey technológia alkalmazásának számos előnye van. Kevés létszámmal, gyorsan lehet dolgozni, s a felhasznált anyagok száma is szűkül. A Wimpey-házaknál megszűnik az építőiparban megszokott hagyományos »rendetlenség«; az egyes munkafolyamatok áttekinthetően kapcsolódnak egymáshoz. A falak úgynevezett no fines (egyszemcsés) betonból épülnek. Csak a fogadószintet kell a hagyományos módon alapozni. Ezután vonulhatnak fel a gépek, s kezdhetik a falak felhúzását. Ez a folyamat igen gyors: egy 16 lakásos épület szerkezeti részének öntése egy hónapig tart. A Wimpey számottevő előnye, hogy ipari háttér sem szükséges, mint a középblokkos vagy a poligonépítkezésnél. A gyors és minőségileg jó munka titka: a fáthúzáshoz szükséges zsaluk pontos, műszeres kitűzése. Ez igen megnöveli a műszaki irányítás felelősségét. — Nem teszik az alkalmazott zsalupanelek az épületeket egyhangúakká? — kérdeztük az elnöktől. — Ez attól függ, mennyire tudjuk .kihasználni a társulás előnyeit. A zsaluelemeket a társulás adja, s mivel tíz tagja van az ország különböző részein, s mindenütt más és más helyi igényeket kell kielégíteni, a sokféle zsalu igen változatosan felhasználható. A falak felhúzása tehát gyors, és a 16 lakásos házhoz elég 16 ember munkája. Nincs szükség a gépek működtetéséhez magas fokú szakmunkára: betanított munkások i6 irányíthatják a berendezéseket. A gépek sem drágák: a gépláncot ,6 millióért veszi meg a szövetkezet. Megváltozik a belső szerelések rendje és módszere is. Az építőiparban gyakran a belső szerelések miatt húzódik el a lakások átadása; sok a nehezen gépesíthető munka, egymás sarkára lépnek a szakmák képviselői. A Wimpey-házak belső munkái kifejezetten szerelő jellegűek és gyorsan végezhetők. A zúzottkőéől, cementből öntött könnyűbeton falak száraz vakolatot (gipszperlit kartont) kapnak, s erre jön a tapéta. Ez minőségi változást jelenthet a belső szerelésben. Több szakmás brigádok hozhatók léitre, melyek a gipszkarton táblák fölhelyezésétől az üvegezésig mindent köny- nyen elvégezhetnek. Ez a szakipari munka összevonását, egyszerűsítését jeleníti. — Hány lakást tudnak így építeni? — 100—120-at évente. A IV. ötéves tervidőszakban ösz- szesen 135 készült el. Most 1980-ig 460 átadásét tervezzük. Lakásépítő teljesítőképességünk így gyakorlatilag megháromszorozódik. Az átadási határidő — keszthelyi, bonyhádi tapasztalatok alapján mondhatjuk — 9—12 hónapra csökken. A szövetkezetnél sókat várnak a technológiaváltástól. Tudják: amit eddig a hagyományos módszerekkel építhettek, az kevés. Az elkészült lakások minőségével is többször volt baj, s a minőségi viták, kötbérek hátrányosan érintik a szövetkezet eredményét. Ezenfelül a megye építőipari vállalatai időközben gyorsan korszerűsítették szervezetüket, termelékenyebbé vált ott a munka. A szövetkezetnek versenyben kellett maradnia. Ipari tanulót csak nagy nehezen kapnak évek óta. így szinte rákényszerültek a korszerű technika alkalmazására. — Mikor kezdik el a munkát az új módon? — Az idén. Jelenleg Kaposváron, a Zaranyi lakótelepen 184 lakás építésének előkészületei folynak. Sajnos, a tervszolgáltatás késik, pedig az anyagrendelés miatt igen fontos volna ismernünk a terveket. — Milyen lesz a Wimpey- lakások ára? — Kedvező. A középblokkos épületekével azonos. Kaposváron évek óta nagy gond, hogy a városközpontban lebontott régi házak telkén kapacitás hiányában nem tudnak új épületeket emelni. A Wimpey-technológia középmagas házak építésére alkalmas. — Vállalják-e a foghíjak beépítését? — Természetesen. Nekünk azonban az volna kedvező, ha 3—4 házat is lebontatna a város, s nagyobb telekre vonulhatnánk föl. A Wimpey- vel 100 lakás' alatt fölvonulni nem gazdaságos. A szövetkezethez februárban megérkeznek a gépláncok. Tavaly óta rendszeresen képezik az embereket a szövetkezetnél, s egy 12 tagú csoportjuk Angliába is kiutazik majd tapasztalatcserére. Már folynak az előkészületek a munkahelyi laboratórium létrehozására is: erre a minőségvédelem miatt lesz szükség. A Wimpey a korábbinál lényegesen termelékenyebb technológia megjelenését jelenti a szövetkezetnél. Gyors alkalmazása érdeke dolgozóiknak is, hiszen a minőség javulásával jövedelmük is nó. Csupor Tibor teni munkát két jellemző adat egészíti ki. Az egyik: a tanulók szinte mindegyike vissza kíván térni a szerelőtanfolyamra, vonzzák őket az új ismeretek, az újabb szakma elsajátításának a lehetősége. A másik pedig az, amit az igazgatóhelyettessel közösen állapítottunk meg: igen sokan vannak az intézetben azok a fiúk. akik nem közvetlenül mezőgazdasági környezetből érkeztek. A gyerekek úgy mondták: szeretik a gépeket meg a természetet. Nem mellékes tényt tükröznek ezek a vélemények: változóban és javulóban van a kép, amelyet fiatalságunk alkot magának a mezőgazdasági munkákról. Bcncsik András Egyre okosabban, ésszerűbben gazdálkodunk az időnkkel, amely bizony olykor kevés a tanulásra, a művelődésre, a szórakozásra és a családra. Ez persze nem jelentheti azt, hogy olyankor is nézegessük az óránkat — s tetejében feltűnő idegességgel —, amikor önként vállalt társadalmi munkánknak teszünk eleget, vagy éppen párttaggyűlésen vagyunk. Az egyik nagy gyár alapszervezeti titkára dühösen kifakadt, amikor említettem neki: milyen sokan »csomagoltak«, nézték az időt. amikor az elnök még hozzászólásra serkentette a tagokat. Jól tudja, hogy kik azok, általában közülük kerül ki a pontos befejezés iránt érdeklődő. . A tagkönyvcsere során minden párttag véleményt mondott a vezetőség, az alapszervezet munkájáról, s természetesen az ö tevékenységét is értékelték. A mostani beszámoló taggyűlések bizonyítják, milyen határozottan térnek vissza a vezetőségek az ígéretekre. Sokan ugyanis hadilábon álltak a taggyűlésen való rendszeres megjelenéssel, el-elmaradoz- tak az oktatásról; ha elmentek is ezekre, véleményt nem mondtak. A Kutasi Állami Gazdaság 2-es alapszervezetében, a Kaposvári Ruhagyár 2-es alapszervezetébep is úgy határoztak a beszámoló taggyűlésen, hogy minden módon csökkentik az igazolt hiányzások számát. Ellenőrzik, hogy egy-egy párttag valóban fontos ügy miatt marad-e távol az alapszervezet legmagasabb fórumáról. Joggal háborognak azok, akik például a jól fizető túlóráról se akarnak hallani olyan esetben, amikor taggyűlésre kell menniük, amikor a másik egy kis »fogfájással« bliccel, s közben a szervizbe viszi a gépkocsiját. A mostani határozott és következetes föllépés biztosan eredményt hoz. Előfordult olyan, hogy a bírálatot többségükben azok hallgatták meg, akik még sohasem hiányoztak. Persze a taggyűlés véleménye eljut majd a megbíráltakhoz is. A taggyűlés idejének olyan áron való megkurtítása, hogy inkább nem szólok hozzá, s erre biztatom a közelemben ülőket is, szintén beletartozik a bírálandó jelenségek körébe. Lehet, hogy félórák elspórolása miatt elmarad néhány jó javaslat, kiegészítés. Esetleg megválaszolatlanul hagyunk vitatható felszólalásokat. S ez már az egész alapszervezet munkájára visszahat. Valamikor szokás volt, hogy az elnök rá-rászólt a fölösleges részletekbe merülő felszólalóra; »Ne húzzuk az időt, elvtárs!« Most viszont az nem ártana, ha arra figyelmeztetné az órájukat nézőket: »Ne siessük el a taggyűlést, elvtársak!« Nekünk forradalmas minden futó óra. Ezek Ady Endre szavai. S éppen ezért felelősek vágnunk azért is, hogy forradalmassá tegyünk annyi órát a taggyűlésen, a pártoktatáson, egyéb fórumon, amennyi az okos döntéshez, a megfontolt cselekvéshez szükséges. L. G. A tekintélyért Fiokszerkesztőségünknek nem volt telefonja Siófokon. Ha valami sürgős üzenetet, megbízást akarták adni' Kaposvárról, akkor felihívták a KISZ-eseket, akik a piros készülékhez hívtak 'bennünket, így ismerkedtem meg Brach- na Jánossal, a városi KISZ- bízottság titkárával. Kopogott az ajtón, hivatalos hangon azt mondta : — Telefonihoz kérik! — Kint van a területen — mondta munkatársnője, amikor a napokban megkerestem. — Hamarosan itt lesz... Bevallom, amíg várakoztam rá, az íróasztalához ültem, és kotorásztam a színes ceruzák között. A kezembe akadt három bekeretezett, színes dia. Családi képek voltak, az alkony fényében vöröslő Balaton partján János tartotta karjában a nagyobbik gyereket. Harmincegy éves. Első kérdésemre így válaszolt: — Miért rólam akar írná? A feleségem érdemesebb lenne erre. A? évek során kialakult bennem az a meggyőződés, hogy ha egy KlSZ-akti- vista jó munkájáért kitüntetést kap, feltétlenül mellékelni kellene ehhez egy másikat is: ezt pedig a feleségnek! — Miért, nélküle nem tudná jól ellátni a feladatát? — Ha véget ér a napi elfoglaltságom a KlSZ-bizottsá- gon — hol rendes időben, hol a késő esti órákban —, nem viszek magammal munkát haza. Még csak a gondokat sem. A fáradtságot azonban nem tudom levetkőzni. Feleségem, Éva ezt rögtön látja rajtam. Együttérzését biztatásnak tekintem. Ha tőlem függne, már megkapta volna azt a bizonyos »feleségdíjat«. — Tudom, hogy Kecskeméten született, s szívében még mindig a sík Alföld a kedvenc. Hogyan került Siófokra? — Tényleg jobban szeretem az Alföldet. Oda kötődnek a kisgyermekkori éveim, és crçia megyek haza, szüléimhez. Időben és térben messze van azonban Kecskemét. És hosz- szú volt az út is, amíg onnan Siófokra kerültem. A Szovjetunióban tanultam, 1970-ben végeztem a gyengeáramú villamosmérnöki szakon. Első munkahelyem a balatonszabadi rádióállomás volt. Ha a készüléke ke- resőgömbját csavargatja, több állomáson is foghatja a Petőfi adó műsorát. A skála végéhez legközelebbi helyen »szólunk« mi, a most már siófoka rádióállomásnak nevezett adó. Amikor ide helyeztek, a következő héten már bejöttem a városi KlSZ-titkár- hoz és munkát kértem. — Mi indította erre? — Volt már múltam az ifjúsági mozgalomban. A titkár — úgy láttam — meglepődött a kérésemen. Elkezdtem dolgozni az apparátus mellett, kezdetben tolmácsként. Később már jelentéseket írtaim, vb-anyagot készítettem. Eljutottam oda, hogy fölkértek elnöknek két városi küldöttértekezlet levezetésére. — A Szovjetunióban milyen tapasztalatokat szerzett? — Nagyon sokat, de ezeknek nem mindegyiké alkalmazható nálunk. Elsősorban a gondol kodásmódban tapasztalható különbség. Természetesen van miire alapozni, ezzel együtt azonban azt kell mondanom, hogy lehetne hatékonyabb a fiatalok körében végzett munka. Ügy értem, hogy többet is ki lehetne hozni az emberekből. Ezt azonban a KISZ-szervezet önmagában nem tudja megoldani. Nem a bátorság hiányzik. A fiatalok még nem nőttek fel ahhoz, hogy a demokrácia minden fórumált ki tudják használni. Több fiatalembernél és több fórumon tapasztaltam: amikor lehetőség nyílik a véleményük elmondására, meggondolják magukat... — Mikor lett a városi bizottság titkára? — 1974. augusztus 17-én abbahagytam a KISZ-munkát. Marxista egyetemre jártam, közben végeztem a szakmérnökit is. Inkább a pártmunkával foglalkoztam, 1975-ben tagja lettem- a siófoki városi pártbizottságnak. Még abban az évben, decemberben KISZ- titkárrá választottak. — Szakmérnöki végzettsége van. A villamosmérnöki miunkát nem sajnálja? — A szakmát is a mérlegre' kellett tennem, amikor elhatároztam, hogy a KISZ-hez jövök. Enyhe nosztalgiám most is van, de ezt tompítja az itt végzett munka sokszínűsége, érdekessége. — Egy KISZ-titkár egyénisége hat a mozgalomra? — Feltétlenül. Ha dinamikus egyéniség, ez meglátszik, mint ahogy az is, ha nem állít követelményeket a fiatalok elé. Nyilván meg akarja kérdezni, hova sorolom magamat? Nem könnyű válaszolni. A követelmény meghatározásában következetes vagyok. Visszahúzza az embert, ha felelőtlenséggel találkozik. A munkát csak folyamatosan és becsületesen lehet végezni. Ha ezek hiányoznak, akkor nincs feladat, azaz nincs olyan pezsgés, amelyik »előhozná« a megbízható, jó kádereket. — Meg tudná fogalmazni munkája célját? — A távlati cél egyértelmű. A napi cél: erősödjék a KISZ a városban, nőjön a tekintélye. Ennek vannak már jelei, és ez némi elégedettséggel tölt el. A kör azonban még korántsem teljes. M. A. Somogyi Néplap I