Somogyi Néplap, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-23 / 45. szám
Csoportgyőztesek a Tanács Kupáért Vasárnap új sorsolás szerint folytatódott a küzdelem a Tanács Kupáért. A Marcali SE megnyerte a korábban elmaradt — Latinca elleni — mérkőzését, s így az egyik csoportgyőztes lett. Mellette a Kiss J. SE, Nagyatád, a VBKM Vasas és a Rákóczi tartalék csapata játszik körmérkőzéseket a második alkalommal kiírt serlegért. A Kiss J. SE — mivel az NB Ill-ban már folyik a bajnokság —hét köziben játssza le a mérkőzéseket. A megyei labd arúgó-szövetség gondolt a többi csapatokra is. Négy csoportba osztotta be az együtteseket, amelyek így március 6-ig folyamatosan játéklehetőséghez jutnak. Csak az első csoportban nem teljes a létszám, ott három csapat küzd. A kupáért vívott küzdelem- i ben újabb meglepetés született: a Marcali biztosan nyert Atádon. Ugyancsak fölborította a papírformát a Somogyszob és a Balatonboglár — mindkét együttes nyert idegenben. Eredmények: Nagyatád—Marcali 0:2 (0:1) Rákóczi II.—VBKM Vasas 1:1 (1:0) Gyékényes—Somogyszob 1:2 (0:1) Lengyeltóti—Balatonlelle 5:2 (1:1) Fonyód—Balatonboglár 1:4 (1:1) Tab—Latinca SE 3:2 (0:0) Szőnvi SE—Táncsics SE 3:0 (1:0) Rákóczi ifi I.—Somogy megvei Ifjúsági Válogatott 5:3 (4:1) K. H. Vasutas—Kadarkút 5:0 Í4:0) TANÁCS KUPÁÉRT: 1. Marcali 1 1 __ __ 2-0 2 2—-3. Rákóczi n. 1 — 1 — 1-1 1 Vasas 1 — 1 — 1-1 1 4. Nagyatád I. CSOPORT: 1 — 1 0-2 ““ 1. Somogyszob 1 1 — — 2-1 2 2. Csurgó 3. Gyékényes II. CSOPORT: 1 *“ ““ 1 1-2 1. Lengyeltóti 1 1 — — 5-2 2 2. Balatonboglár 1 1 — — 4-1 2 3. Balatonlelle 1 — — 1 2-5 — 4. Fonyód III. CSOPORT: 1 1 1-4 1. Szönyi SE 1 1 — — 3-0 2 2. Tab 1 1 — — 3-2 2 3. Latinca SE I — — 1 2-3 — 4. Táncsics SE IV. CSOPORT: 1 — “ 1 0-3 1. K. H. Vasutas 1 1 — — 5-0 2 2. Rákóczi ifi 1 1 — — 5-3 2 3. Megyei Ifj. Vál. 1 — — 1 3-5 — 4. Kadarkút 1 — — 1 0-5 Megyei egyéni sakkbajnokság Dr. Mátlié Albert ismét az élen Ahogy közeledik a megyei egyéni sakkbajnokság befejezése, úgy élesednek a küzdelmek. A múlt hét végén két fordulóban a meglepetés sem hiányzott. Az élen álló Horváth Miklós csak rövid ideig vezette a listát: vasárnap váratlanul vereséget szenvedett Böröcztől, s így a mindkétszer nyerő dr. Máthé Albert megelőzte. Máthé előnye egy fordulóval a befejezés előtt fél pont. Csíki és ifj. Miovecz tartja jó pozícióját az élmezőnyben. Dr. Sípos két győzelmével nagyot lépett előre. Eredmények I 0:1, ifj. Miovecz — Miovecz 1:0, Tuba — Révész 0:1, Erdélyi — dr. Sípos 0:1, Csíki — Parragi 1:0, Kaposi — Preisz- ner 0,5:0,5, Tuba — Závoda 0:1, Óvári — dr. Illés 0,5:0,5, Fekete — Zanati 0:1, Vajthó — Dobai 1:0. Az élcsoport állása: 10 pont: dr. Máthé 9.5 pont: Horváth M. 9 pont: Csíki, ifj Miovecz 8.5 pont: dr. Sípos 8 pont: Zanati, dr. Illés 7.5 pont: Böröcz, Tuba 7 pont: Závoda, Révész 6.5 pont: Golobits, Vajthó, Miovecz. 12. forduló: Horváth — Miovecz 1:0, dr: Máthé — Erdélyi 1:0, Csíki — Závoda 1:0, Zanati — dr. Sipos 0:1, Parragi — Tuba 0,5:0,5, Preiszner—• ifj. Miovecz 0:1, dr. Illés — Vajthó 1:0, Golobits — Grul- ler 1:0, Dobai — Böröcz 0:1, Révész — Óvári 1:0, Tóth — Fekete 0,5:0,5. Kosárlabda-eredmények Egyetemi főiskolai bajnokság: Kaposvári Tanítóképző Főiskola—Távközlési és Műszaki Főiskola 77:38 (28:23). A Középiskolás Kupáért: 13. forduló: Böröcz — Horváth 1:0, Golobits — dr. Máthé Táncsics Gimnázium—Eötvös Gimn. (Bp.) 56:71 (25:30). A jő játék ellenére is vereség A teke NB II női bajnokságban most hazai pályán harcolt a pontokért a VBKM Kaposvári Vasas csapata. Jó kezdés után fölcsillant a remény, hogy a Vasas lányok- asszonyok kiharcolják a győzelmet veszprémi ellenfelükkel szemben. Aztán nagyon belelendültek a vendégek, s végül is jobb faarányukkal megszerezték a két pontot. A mérkőzés színvonalára jellemző, hogy 400 fával nem lehetett ponthoz jutni. Női mérkőzésről lévén szó, ez bizony elég ritka eset. Bakony Vegyész— K. Vasas 5:3 (2414:2396) Dr. Jónás 347—Vati 400 Homolya 385—Németh 410 Németh 443—Ágostonná 379 Némethné 435—Kovács 394 Schmidt 385—Horváth 404 Kóczián 419—Düh 409 Ifjú cselgáncsozóink Tatabányán Tatabányán országos ifjúsági I. osztályú rangsorversenyt rendeztek a cselgáncsozóknak. A somogyi színeket 7 dózsás és két atádi versenyző képviselte. A kaposváriak a nehézsúlyban szerepeltek eredményesen. Körmérkőzések után Hadi a 2., Gulácsi a 3. helyen végzett. A 78 kilogrammosok súlycsoportjában Harczos, a 86 kilogrammosok között Papp J. (mindkettő Nagyatád) egyaránt az 5. helyen végzett. A többi cselgáncsozó nem ért el eredményt. Az Országos Ifiúsági Kupáért: Rákóczi ifi—Dudari Bányász 3:0 (2:0) Dudar, 600 néző. Rákóczi: Molnár — Páré!, Mészáros, Kiss, Laczkovics, Nagy J. (Rétsági), Bódis, Horváth J., Hidegh, Murai, Orsós (Velecz). Az Országos Ifjúsági Kupáért vívott találkozón — orkánszerű szélben, mély talajon •— alacsony színvonalú mér[61 Somogyi Néplap kőzésen győzött a Rákóczi ifjúsági csapata. Az együttes a legjobb 16 közé került, ahol következő mérkőzését vasárnap játssza.. Mai sportműsor Labdarúgás: A Felszabadulási Kupáért: Siófok—Szekszárd, Siófok, 14 ó (Soós F.). Komló—Rákóczi, Komló, 14 ó (Szőke G.). i Asztalitenisz Az esélyesek győztek az újonc, a serdüli és az ifjúsági megyei bajnokságon A somogyi asztaliteniszsport nagyszabású seregszemléje volt a hétvégén lebonyolított megyei egyéni újonc, serdülő és ifjúsági bajnokság. A létszámot figyelve, a fiúknál megnyugtatóbb a helyzet. Az újoncok mezőnyében 24-en. a serdülőkében 32-en, az ifjúságiaknál 34-en neveztek. A lányoknál lényegesen kisebb volt a mezőny: újoncok mindössze ll-en álltak aszta’hoz. de a serdülő és az ifjúsági korosztályban sem érte. el a 20-at az indulók száma. A bajnokságban alig volt meglepetés ; általában az esélyesek jutottak a döntőbe. Figyelemre méltó, hogy az újonc fiúknál a gvőztes kar*osv=n Szabados mellett mernyei, rák- si és szőlősgyöröki fiú állhatott a dobogóra. Dicséretet érdemelnek a lakócsaiak. akik több éremmel térhettek haza. A zamárdi leányok is fejlődést mutattak. Főző Hedvig A döntőben Horváth, Szol- lár—Niklai, Márton 2:0. Eredmények: Fiúk: Újonc egyéni, (24 induló): 1. Szabados (Vasas), 2. Kiss A. (Mernye), 3. Török (Ráksi) és Dobosi (Szőlősgyörök). A döntőben Szabados—Kiss 2:0. Serdülő egyéni, (32 induló) : 1. Christ, 2. Varga J. (mindkettő Vasas), 3. Zsárácz (La- kócsa) és Árvái (Mezőgép). A döntőben Christ—Varga 2:1. Ifjúsági egyéni, (34 induló) : 1. Horváth J. (Siófoki Spartacus), 2. Lomniczi (Vasas), 3. Márton (Lengyeltóti) és Bar- dek (Lakócsa). A döntőben Horváth—Lomniczi 2:0. Serdülő páros, (16 induló) : 1. Christ, Varga, 2. Szabados, Czár (valamennyi Vasas). 3. Rigó, Szabó (Szőlősgyörök) és Zsárácz, Petényi (Lakócsa). A döntőben Christ. Varga- Szabados, Czár 2:0. Ifjúsági páros, (13 induló) : 1. Horváth, Szollár (Siófoki Spartacus, Hajózás SC). 2. Niklai. Márton (Nikla. Lengyeltóti). 3. Bardak, Gorjanácz (Lakócsa) és Lomniczi, Szabados (Vasas). Leányok: Újonc egyéni, (11 induló): 1. Rezi (Zamárdi), 2. Sólyomi (Lakócsa), 3. Bihal és Herczeg (mindkettő Zamárdi). A döntőben Rezi—Sólyomi 2:0. Serdülő egyéni, (17 induló) : 1. Főző H. (Zamárdi), 2. Pintér (Vasas), 3. Kiss M. és Matyikó (mindkettő Zamárdi). A döntőben Főző—Pintér 2:0. Ifjúsági egyéni, (16 induló): 1. Proszonvák, 2. Kelemen, 3. Borda és Pintér T. (valameny- nyi Vasas). A döntőben Proszonyák— Kelemen 2:0. Ifjúsági páros, (8 induló) : 1. Proszonyák, Borda (Vasas), 2. Főző G., Főző H. (Zamárdi), 3. Kiss M„ Matyikó É. (Zamárdi), és Kelemen, Pintér T. (Vasas). A döntőben .. . Prosyonyák. Borda—Főző G., Főző H. 2:0. Ifjúsági vegyes páros, (13 induló): 1. Christ, Kelemen (Visas), 2. Lomniczi, Borda (Vasas), 3. Horváth, Főző H. (Siófoki Spartacus, Zamárdi), és Varga, Proszonyák (Vasas). A döntőben Christ, Kelemen —Lomniczi, Borda 2:0. Rczí Irén A Kaposvári Lakberendező Ipari Szövetkezet azonnali belépéssel felvesz 1 pénzügyi előodót 1 értékkönyvelőf Jelentkezni lehet a szövetkezet főkönyvelőjénél, Kaposvár, Berzsenyi u. 6. szám alatt. (68127) A Böhönyei Állami Gazdaság fölvesz kőműveseket, ácsokat segédmunkásokat Jelentkezés helye: 8719 Böhönye, Terebezd puszta. Ügyintéző: Ifj. Nagy István. (68176) * FEBRUÁR A várható időjárás: 23 SZERDA Alfréd Változóan felhús idő. Fúleg a déH országrésa- ben megnövekvő felhőzet — elszórtan esővel. Mérsékelt, napközben megélénkülő, délles szélre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán plusz 10 és IS fok között alakul. Ülést tartott a marcali tanács Személyi ügyekben is döntött a Marcali Nagyközségi Tanács a tegnapi ülésén. Bántó Károly elnök és Árvái Zoltán vb-titkár lemondott tisztségéről. A testület elnöknek dr. Ress Zoltánt, vb-tit- kárriak dr. Illés Attilánét választotta meg. — Színházi főosztályvezetők tanácskozása kezdődött tegnap a margitszigeti Nagyszállóban. Kilenc szocialista ország szakemberei vitatják meg itt a kapcsolatok bővítését. — Különdíjjal jutalmazta a spanyolországi Valladolid- ban a III. nemzetközi bien- nálé zsűrije a Hanglemez- gyártó Vállalat Magyarországi cigány dalok című, kétle- mezes albumát. A legjelentősebb spanyol zenei szaklap, az El Ritmo pedig nagydíjjal tüntette ki a Krisztus című Liszt-oratórium lemezét. — Kamarahangversenyt tartanak ma este a nagyatádi zeneiskola tanárai a városi művelődési központ nagytermében. Bach, Brahms, Mozart, Händel, Dimler, Weiner- és Hubay-müveket adnak elő. — Kertbarátkört alakított hétfőn Zákányban 20 kistermelő. A szőlő- és gyümölcs- termelésben kívánnak előbbre lépni. — Mintegy 20 ezer embert vonzott az idén a busójárás Mohácsra. A vidám, téli mulatságnak látványos befejezése volt tegnap a farsangtemetés; még az öreg ágyút is elsütötték néhányszor. — Nevelőmunka a szocialista brigádokban címmel a Kossuth Kiadó megjelentette Virizlay Gyula munkáját, amely összefoglalja a mozgalom eddigi tapasztalatait és feltárja fejlődésének útjait. — Továbbképzést tartanak e héten Kaposváron a középiskolák pártösszekötő tanárainak. A vezetéselmélet gyakorlati alkalmazásáról hangzanak el beszámolók. — Kilencvenezer néző tekintette meg az új magyar filmeket a múlt héten Budapesten a IX. magyar játékfilmszemlén. Minden száz jegy közül 75 elkelt. — A műszeripari gyárak 13—15 százalékkal nagyobb szocialista exportot terveznek az idén, a tőkésexportban pedig mintegy 25 százalékot. — Gyógynövényekért három és fél millió forintot fizetett tavaly a somogyi áfész-eknek a Herbaria. Ez másfél millióval több a tervezettnél. ! — A Kaposvári Sporthorgászcgyesület közli, hogy a fogadóiroda iii címe március 2-től: Kaposvár, Dózsa György u. 14., járási sporthivatal. A vezetőség. — A Rákóczi sportkör 1977. február 26-án 19 órád kezdettel tartja hagyományos & portbálját a KAPÓSBAN. A belépődíj : 50 Ft. kötelező • fogvasztás 50 Ft. Asztalfoglalás a Kapos étteremben- Telefon: 14-580. (68401) A mai ügyeletes: Bencsik András Telefon: 11-510, este 8-lg. 185 évvel ezelőtt, 1792. február 23-án született — és 64 éves korában, 1856-ban halt meg — Fereaiczy István, a XIX. század első felének legjelentősebb magyar szobrászművésze. Mint rimaszombati lakatos- inas először Bécsben, az akadémia rézmetsző, majd szobrászati osztályán tanult. 1818- ban gyalog Rómába vándorolt, és ösztöndíjjal hat évet töltött B. Thorvaldsen műhelyében; itt a márványfaragást sajátította el. Mestere kissé száraz formaadásánál jobban hatott rá A. Canova plasztikailag érzékeny, érzelmes művészete. Egy rézmetszet után 1818-ban megmintázta Csokonai mellszobrát, majd 1822-ben elkészítette A Szép Mesterségek Kezdete című szobrát; mindkét alkotását a Nemzeti Galéria őrzi. Pestre küldött első műveit itthon nagy ünnepléssel fogadták. Mikor 1824-ben hazatért, először is megfelelő hazai márvány felkutatásán fáradozott. Végre sikerült megtalálnia a rusklcai márványt, amellyel művészi elképzeléseit megvalósíthatta. Tudatosan vállalta az űttö- rés nehézségeit és minden tehetségével a hazai plasztika felvirágoztatására törekedett. A klasszicizmus jellegzetes képviselője volt, s művészetének elsősorban kultúrtörténeti jelentősége nagy. Eddig ismeretlen Kossuth- kéziratra bukkantak Mindeddig ismeretlen, az 1848/49-es szabadságharc históriájához érdekes adalékul szolgáló Kossuth-kéziratra bukkantak Jánkmájtison. A kormányzó 1849 májusában a hivatalos közlöny számára vetette papírra, s benne a Szemere-kormány jogkörét fogalmazta meg. Az érdekes Kossuth-ereklye a majtisi kastély padlásán egy régi Pesti Hírlap lapjai között lapult a felfedezésig. — Megindul a kompjárat holnap Szántód és Tihanyrév között. A kompok óránként közlekednek; az első Szántódról reggel 7 órakor indul, az utolsó Tihanyból 18.30-kor. — 120 millió rubel értékben szállít a Hungarotex magyar konfekcióipari terméket a Szovjetunióban. Tegnap mutatták be a szovjet szakembereknek a Fékon és a Kaposvári Ruhagyár ez évi ajánlatát. Földcsuszamlás Nis mellett Jugoszláviában földcsuszamlás történt, amelynek következtében három faluban — Jovacon, Osztrvicán és Belanovácon — 70 ház dőlt össze, s még további épületeket is veszély fenyeget. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár jelentős. A földcsuszamlás egyes házakat 150—200 méterre is elsodort, és egy új »tavat« hozott létre. A földmozgás ipari létesítményeket, utakat rongált meg, a Nis és Szkopje közötti vasútvonalat is veszélyezteti. — Áramszünet. Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot és a közületeket, hogy 1377. február 24-én 7.30-tól 15 óráig Kaposváron a Zalka Máté utcában, a Rákóczi tértől a Gorkij utcai sorompóig, valamint a Laktanya utcában áramszünet lesz. (68417) — Országos Rendező Iroda BERGENDY-EGYÜTTES hangversenye. Műsorvezető: B. Tóth László. 1977. március 8-án. 17 óra 30-kor és 20 óraikor a Csiky Gergely Színházban. Jegyek a Rendezvényirodában válthatók: Kaposvár, Május 1. u. a., telefon: 11-103. 414588) sioá