Somogyi Néplap, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-14 / 11. szám
VILÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! Ára: 80 fillér ; AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam II. szám 1977. január 14., péntek Törődés az emberrel A minap azt mondta egy parasztember: »Napestig tudnék én beszélni arról, mekkorát változott a világ; honnan indult a mi nyomorúságosán szegény szövetkezetünk és hová jutott. Hogy élünk ma. és hogy kínlódtunk akkor!- Téli napok csendes beszélgetései során, tőként az idősebb korosztály körében gyakran idézik föl a múltat, ilyen vagy olyan vonatkozásban összevetve a jelennel. Ezeken a beszélgetéseken még csak szó esik mindarról, amit a »borítékon kívül- kap a mezőgazdaságban dolgozó, ám általánosságban, mikor az életkörülményekről szólnak, elsősorban arra korlátozódik a figyelem. hogyan is alakult a jövedelem. Nem arról van szó, az élet- körülmények változásában meghatározóan fontos tényező ez, ám a kép torz és hamis, ha figyelmen kívül hagyjuk azt a sokfajta juttatást. amely az emberrel való törődés elengedhetetlen és kézzel fogható bizonyítéka. A megyei tanács négy évvel ezelőtt, 1973-ban hozott határozatot a mezőgazdaság fejlesztésével összefüggésben az ágazatban dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítására. Ha ennek szellemében értékeljük a helyzetet, megállapíthatjuk: a mezőgazdaságban dolgozók minden rétegének sokat javultak a jövedelemviszonyai, élet- és munkakörülményei. 1972 óta például az egy foglalkoztatottra jutó munkadíj a termelőszövetkezetekben 23,7. az állami gazdaságokban 19,8 százalékkal emelkedett, s csökkent a jövedelmek szóródása, és az alacsony keresetek aránya is. Figyelemre méltó az a növekvő jövedelem. amely a sokoldalúan támogatott háztáji gazdálkodásból származik: 1972 óta kilencvenmil’ió forinttal nőtt a háztáii értékesítés a tsz-em ' keresztül, és megközelítette a négyszázhatvan millió forintot, s ehhez még hozzájárul az áfész-ek mintegy három- százmilliós felvásárlása. Beszédes és örvendetes tények ezek, ám nem csupán ez jelzi, hogy falun nagyot »változott a világ.« A termelési színvonal emelkedésével párhuzamosan a korszerű telepeken, gépműhelyekben, terményszárítóknál mindenütt megteremtődtek a kulturált munkavégzés feltételei. Mezőgazdasági üzemeinkben nyolcvan autóbusz szállítja a dolgozókat az üzem munkahelyeire; egyre több az üzemi konyha, évente huszonötharminc lakás épül a szakemberek számára. Szinte minden gazdaság a legkülönfélébb támogatással igyekszik könnyíteni a nyugdíjasok, ez egyedülállók helyzetén. És lehetne sorolni to- bább — a fiatalok letelepedését és lakóházépítését segítő módszereket, a különböző segédeket. S akkor még nem szóltunk az életkörülmények alakulására ható olyan dolgokról, mint például a községekben levő gyermekintézmények szervezett támogatása. 7977-ben igen nagy feladatok előtt áll a mezőgazdaság. Ebben a helyzetben fokozottabb szerepet kap a dolgozó emberrel való törődés, az emberi munka hatékonyságának javítása. A tervek most készülnek; fontos érdekünk, hogy ennek része legyen az élet- és munkakörülmények további javítása. Ma nyitják meg a békeszereti erők viiágfórumának ülését Magyar küldöttség utazott Moszkvába Ma kezdődik Moszkvában a békeszerető erők világfórumának ülése. Erre tegnap utazott el a magyar küldöttség, — Kállai Gyulának, az Elnöki Tanács tagjának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, illetve Az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága elnökének, az Országos Béketanács elnöksége tagjának vezetésével. A Ferihegyi repülőtérről indult küldöttség helyettes vezetője Pethő Tibor országgyűlési képviselő, az Országos Béketanács elnökhelyettese, a Béke-világtanács tagja, a Magyar Nemzet főszerkesztője. A delegáció tagja; dr. Antalffy György egyetemi tanár, országgyűlési képviselő, a Magyar Jogászszövetség elnöke, a szegedi József Attila Tudományegyetem rektora ; Borbély Gábor, a KISZ Központi Bizottságának titkára, a Magyar Szolidaritási Bizottság alelnöke; Duschek Lajosné, a SZOT titkára, a Magyar Nők Országos Tanácsának, illetőleg Az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságának, valamint a Magyar—Szovjet Baráti Társaságnak az alelnöke; Gyovai Gyula, a Magyar Külügyi In- ' tézet igazgatója, az OBT tudományos bizottságának tagja; Lörincz Tamás, a KKI elnökhelyettese, az OBT alelnöke, az OBT leszerelési szak- bizottságának vezetője; dr. Nagy Ferenc, az OBT tudományos bizottságának titkára, dr. Sütő Gyula, az OBT titkára, a magyar ENSZ-társaság intéző bizottságának tagja; Tánczos Tibor, a történelem- tudományok kandidátusa, az OBT tagja: Vajda Péter újságíró, az OBT elnökségének tagja. A leszerelés és a béke kérdései napjainkban azonosak az 'emberi nem fennmaradásának kérdésével — állapította meg a békeerők moszkvai világfórumának szervező bizottsága által rendezett sajtóértekezleten Sean McBride, a Nemzetközi Békeiroda vezeBotswana panasza a Biztonsági Tanács előtt A Biztonsági Tanács idei első ülésén megkezdte a múlt hónapban benyújtott botswa- nai panasz vizsgálatát. Archibald Mogwe botswanai külügyminiszter a tanácsban azzal vádolta a szomszédos Rhodesiát, hogy a fehértelepes rendszer katonái tavaly hét ízben is behatoltak a független afrikai állam területére; gyilkoltak, gyújtogattak, rendőrőrsöket támadtak meg. MogUve külügyminiszter pénzügyi és erkölcsi támogatást kért a Biztonsági Tanácstól. A Biztonsági Tanács folytatja a vitát. Békehónap tavasszal, szolidaritási akció ősszel Barátságvonat indul a Szovjetunióba A Hazafias Népfront megyei bizottsága mellett működő béke- és barátsági munka- bizottság tegnap tartotta ez évi első ülését. Kiss Józsefné, a munkabizottság titkára beszámolt a tavalyi munkáról ; elmondta, hogy rendezvényeik a béke- és barátsági gyűlések, a kisebb csoportok számára rendezett szakmai beszélgetések, külpolitikai, kulturális és gazdasági tájékoztatók sikeresek voltak. Sikerük volt a szocialista országok barátsági estjeinek is. Kiss Józsefné javasolta, hogy a jövőben elsősorban a kisebb csoportok számára rendezzenek főként szakmai beszélgetéseket s még jobban működjenek együtt a különböző társadalmi és tömegszervezetekkel. Szita Ferenc, a munkabizottság elnöke az 1977. évi tervet ismertette. Az ez évi béke—barátsági munkát három fontos esemény határozza meg: a tavasszal, májusban megtartandó békehónap, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 60. évfordulója és az őszi szolidaritási akció, amelyet a Hazafias Népfront országszerte megrendez. Gazdag programot tervez erre az évre is a Hazafias Népfront béke- és barátsági munkabizottsága. Már ebben a hónapban Lengyeltótiban és Kaposváron a villamossági gyárban lengyel szakemberek találkoznak a somogyiakkal. Fontos feladatuknak tartják, hogy ismertessék a Szovjetunió eredményeit a békéért és biztonságért folytatott erőfeszítéseit, s ugyanakkor bemutassák a többi szocialista ország eredményeit, fejlődését. Április 4-én, hazánk felszabadulásának évfordulóján, illetve Lenin születésnapján és más fontos . évfordulókon az ezekről való megemlékezések is fontos helyet kaptak a munkabizottság tervében. A munka eredményesebbé tétele érdekében az idén még jobban együtt dolgoznak a KISZ.-szel, a szakszervezetekkel, a fogyasztási szövetkezetekkel és a Vöröskereszttel. Ez a törekvésük találkozik más tömegszervezetek elképzeléseivel is. A tanácskozáson Hanga Jánosáé bejelentette, hogy az V. kongresszusára készülő Magyar Vöröskeresztnek — s szerte a világon a többi szervezetnek is — az idén a jelszava: »Vöröskereszt, együtt a békéért !« A NOSZF 60. évfordulójára — a béke- és barátsági bizottság szervezésében — az idén ősszel barátságvonatot is indítanak megyénkből a Szovjetunióba. tője. — Ez az oka annak — mondotta —, hogy a leszerelés és az enyhülés problémái minden ország számára létfontosságúak. A békeerők világfóruma pénteken reggel nyilik meg a KGST moszkvai székházának konferenciatermében, s három napig tart. Romesh Chandra, Béke-világtanács főtitkára, a sajtóértekezleten elmondta: e fórum több tekintetben különbözik majd a korábbi hasonló rendezvényektől. Mindenekelőtt a szélesebb képviselet tekintetében. Meghívták Moszkvába a különféle politikai pártok képviselőit. Szocialista, szociáldemokrata, ke- reszténydemokra, kommunista, liberális és egyéb pártok küldik el megbízottaikat, hogy közös nevezőre jussanak a nemzetközi békemozgalom időszerű kérdéseit illetően, A fórum csak megnyitáskor és záráskor tart plenáris ülést; az idő nagy részét a munkavagy vitabizottságokban folytatandó tanácskozások töltik ki. összesen 12—14 bizottság működik majd. Téli gépjavítás Ilyenkor télen a mezőgazdaságban kevesebb a gépekre váró feladat, több idő jut az. eszközök karbantartására, fölkészítésére. A héten a fonyódi Balaton Tsz-ben folyó gépjavítást, karbantartást néztük meg; itt a nyolc ZIL, a három IFA és a két Csepel tehergépkocsin kívül három kis tehergépkocsit, három rakodógépet és egy tolólappal fölszerelt MTZ-t hoznak rendbe, (képünkön). A nagyjavításokra a műszaki vizsgák előtt keltül sor, a szervizellátásra pedig a meghatározott kilomé- terteljesités után. Az idén műszaki fejlesztésre is készülnek e műhelyben, hogy a fölszereltség hiánya ne okozzon gondot a növekvő feladatok ellátásánál. A szövetkezet 1974 óta dolgozó gépjavítóműhelye jelentősen hozzájárul, hogy a gazdaság gépeit üzemképes állapotban, szükség szerint csatasorba állíthassák. Ülést tartott a Minisztertanács Üj törvényi ervezet a közérdekű javaslatokról A kormány Tájékoztatási Hivatala közli; a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Az igazságügy-miniszter és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló törvény tervezetét és úgy határozott, hogy azt az országgyűlés elé terjeszti. A kormány jóváhagyta a Lenin Kohászati Művek acélművének fejlesztésével, valamint új acélművének létesítésével kapcsolatos beruházási javaslatokat. A közlekedés- és postaügyi miniszter javaslatot tett a záhonyi vasúti átrakókörzet IV. fejlesztési ütemének beruházására. A kormány az előterjesztést elfogadta. Az igazságügy-miniszternek, valamint a Minisztertanács titkársága vezetőjének javaslatára a kormány határozatot hozott a hatáskörébe tartozó kitüntetések adományozásának új, egységes szabályozásáról. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Huszonegy sertéstelep tapasztalata Az. Iparszerű Sertéstartó Termelőszövetkezetek Vállalkozása, az ISV mintegy 240 nagyüzemmel. köztük több somogyi gazdasággal tart kapcsolatot. A már üzemelő 80 sertéstelep közül 21-nek az eredményeit értékelték részletesen, és az értékelés igen kedvező tapasztalatokat hozott. A vállalkozás a rekonstrukciós programot három változatban valósítja meg. Az első csoport üzemei — köztük például a Böhönyei Állami Gazdaság — csak az utóneveiét és a süldőnevelőt korszerűsítik battériáit beépítésével. Az üzemek másik hányada — ide tartozik a nagyberki Kapós völgye Tsz — a higiénikus fialtatás, szoptatás technológiáját is megvalósítja. A harmadik csoport — az üzemek kisebb hányada — a korai malacválasztást, a mesterséges malacnevelés technológiáját alkalmazza. Ilyen módszert • alakított ki a Balatonn agy berek i Állami Gazdaság. A tapasztalat azt mutatja, viszonylag legkisebb a rekonstrukciós költség az első csoportba tartozó üzemekről. A korai malacválasztást alkalmazó gazdaságoknál /készül el a legrövidebb idő alatt (212 nap) a hízó. Ez az idő ISV-átlagban 216 a szakosított telepek átlagában pedig 242 nap. A részletes értékelés egyértelműen utal arra, hogy az ISV-tartástechnológiával elért eredmények jobbak, mint a szakosított telepek átlagos eredményei. A napi súlygyarapodás az ISV-nél például 528, a szakosított telepek átlagában 452 gramm. Az elemzés a tényszerű tapasztalatok feltárásán túl arra is fényt derített, hogy a rekonstrukció, a technológiai fegyelem betartása, a növekvő szakmai hozzáértés, a szakmai szeretet is hozzájárult a jó eredményekbe«. Elutaztak a népfront görög vendégei Csütörtökön elutazott Budapestről a Görög Demokratikus Centrumunió Georgiosz Mavrosz elnök vezette küldöttsége, amely a Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására ötnapos hivatalos látogatáson járt hazánkban. A görög delegáció vezetője az MTI tudósítójának nyilatkozva elmondta, hogy a küldöttség látogatásának célja a Görögország és Magyarország közötti kapcsolatok erősítése volt^A magas szintű tárgyalásokon a Helsinkiben elfogadott alapelvek előrevitelén és alkalmazásán munkálkodtak, mert ezen alapelvek — mint hangsúlyozta — létfontosságúak az emberiség biztonsága, nyugodt élete szempontiából. A kétoldalú megbeszélések rendkívül. szívélyes légkörben folytak Moszkvából Lemngrádiia utazóit az olasz külügyminiszter Arnaldo Forlani olasz külügyminiszter, aki a szovjet kormány meghívására hivatalos látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban, tegnap — megbeszélései befejeztével — Moszkvából Leningrádba utazott. Az olasz külügyminiszter Moszkvából történt elutazása előtt nyilatkozott a szovjet vezetőkkel folytatott tárgyalásairól. Megelégedettségét fejezte ki Leonyid Brezsnyevvel és Andrej Gromikóval folytatott eszmecseréinek eredményeit illetően. »Nézeteink sok nemzetközi problémáról megegye1ztek, mások esetében pedig megvan a lehetőség arra. hogy azonos véleményt alakítsunk ki. Az országaink közötti kapcsolatok Sikeresen fejlődnek. Az o’asz —szovjet kapcsolatok fejlődése a béke és a nemzetközi enyhülés ügyét szolgálja« — jelentette ki Arnaldo Forlani. (Kommentárunk a 2. oldalon.)