Somogyi Néplap, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-09 / 7. szám
A hét 3 kérdése Az év első hetében egyelőre irr. »alapozás« jellemezte a világpolitikát. Am közben kirajzolódik a csücsnaptár: a tíz nap múlva hivatalba lépő Carter első vendége Callaghan brit kormányfő lesz. míg az újjáválasztott bonni kab'inet látogatóinak sorába elsőként Andreotti olasz miniszterelnök iratkozott fel. Láthatólag a NATO gyenge pontjait kívánják aládúcolni, de közben nem lehet tartósan félretenni a kelet—nyugati párbeszéd ' problémáját sem, Carter újra felhívta a figyelmet a magas szintű szovjet- amerikai tárgyalások fontosságára. Ami pedig a már zajló eseményeket illeti, mindenekelőtt az Ibériai-félsziget, valamint a két szünetelő genfi konferencia körül bontakozott ki a politikai és diplomáciai tevékenység. Héti Ervin kommentálja a hét eseményeit. Ebben a helyzetben különösen lényeges lenne egy hatékony és egységes arab, anti- i-mperialista front kialakítása. Ehelyett azonban olyan törekvéseket láthatunk, hogy kü1. Milyen remény van a genfi újrakezdésre? A Közel-Kelettel foglalkozó genfi békekonferencia 1973 ■decemberében mindössze három napon keresztül tanácskozott, azután felfüggesztette üléseit. A szünet hosszúra nyúlik, ma pontosan ezeregy- •záztizenhatodik napját írják. Azóta sok minden történt: a sínai-tnegállapodással kísérlet történt a Pax Americana, vagyis az amerikai elképzelések szerinti rendezés megvalósítására; polgárháború tizedelte Libanont; súlyos vér- veszteségeket szenvedett a palesztin ellenállás; a jobbra tolódás kedvezőtlen jelei mutatkoztak meg Kairóban; még szövevényesebbé vállai! az arabközi kapcsolatok. A helyzet tehát tovább bonyolódott, s nem , történt érdemleges haladás a közel-keleti rendezés felé. Márpedig, ha az alapkérdések — az izraeli megszállás felszámolása, a palesztin államiság, a térség valamennyi államának biztonsága — nem nyernek megoldást, akkor aligha van remény tartós és szilárd békére. Ez esetben reális a veszély, hogy Libanonban vagy másutt újra meg újra feleselnek majd a fegyverek. A rendezés kulcsszava: Genf. Ez a konferencia nyújtja a legjobb lehetőséget, hogy az összes érdekeltek részvételével, a már kidolgozott elvi alapokon, a szovjet és az amerikai társelnök közreműködésével, végre elmozdulhassunk' a holtpontról. (Természetesen elengedhetetlen feltétel, hogy a békeérlekezleten a palesztin képviselők is jelen legyenek!) A szovjet diplomácia — egyetértésben a kibontakozást kívánó arab körökkel — ezért indítványozta, hogy kora tavasszal folytatódjék a genfi munka: az időpont-javaslatnál már aZ amerikai elnökváltozásra is tekintettel voltak. A tárgyalások, i vagy inkább puhatolózások folyamatban vannak — erről tanúskodtak a hét jelentései is — de szemmellátható az ellengőz is. Az időzített izraeli kormányválság, a novemberre tervezett választásokig fennálló ideiglenesség szinte kínálja az érvet, hogy Tel Aviv most képtelen döntésre, s a választási kampány várhatóan túlfeszített. hisztérikus légköre ugyancsak nem biztat sok jóval. Mintha kiosztották volna a szerepeket: 1976- ban az amerikai, 1977-ben az izraeli belpolitika, miatt nem lehet igazán tárgyalni. 0 HÉT — CiMSZfiV&KBSN Hétfő : Palesztin javaslat : dolgozzon ki a Biztonsági Tanács menetrendet az izraeli csapatok vlsszavonuLásá- ra a megszállt területekről — Tárgyalások a genfi közel-keleti békeértekezlet összehívásáról. Kedd: Szolidaritási nagygyűlés Moszkvában, Luis Corvalán részvételével1 — Összeült az amerikai kongresszus 95. ülésszaka. Carter megismétli véleményét egy szovjet-amerikai csúcstalálkozó szükségességéről. Szerda: Életbe lép a spanyol alkotmány reform. az ellenzéki pártok közös bizottságot alakítanak — Baloldali vezetők leváltása a Portugál Szocialista Pártban — — Négymilliárd dolláros kölcsön Nagy-Britanniának. Csütörtök: Merényletek és tűzharcok Bej rútban, ismét fesz ül, tebbé válik a libanoni helyzet — Taiföldi provokációk Laosz ellen. Péntek : Richard, a Rhodesia-konferencia elnöke Afrikában tárgyal — Az NSZK kancellárja Madridban — Az olasz szakszervezetek általános áztrá jkot ke2 denek, ha az Andreotti-kormány nem tartja be a megállapodásokat. Szombat: Megbeszélések a ciprusi közösségek párbeszédének felújításáról — Előkészületek a békeszerető erők moszkvai világfórumára. lönböiő szövetségi tervekkel egyes arab vezetők is lehetetlenné akarják tenni a palesz- tinek részvételét a konferencián. Nem megnyugtatóak a libanoni hírek sem, s a válságok a válságban továbbra is fennállnak. A közel-keleti rendezés az idei fordulóban sem ígérkezik könnyűnek és egyszerűnek... 2. Mikor folytatódhat a Khodesia-komferencia? Genf úgy látszik a tárgyalási szünetek jegyében áll. A Rhodesia-konferenciát eredetileg novemberben szerették volna befejezni, de erősen kétséges, hogy folytatódhat-e valamikor január végén vagy február elején. Időközben a konferencia brit elnöke, Richard Afrika déli felében ingázik, hogy megpróbálja menteni a menthetőt. A fekete íelszabadítási mozgalmak álláspontja világos: többségi uralom megvalósítása 1978. március 31-ig, S e hatalom fokozatos bevezetése már az átmeneti szakaszban. Csakhogy kiderült : a Smith- rezsim erről hallani sem akar. Amint egy mozambiki kormányszóvivő megjegyezte: a Rhodesia-konferencia angol -—amerikai bábái nem a hatalom átadásáról, hanem a hatalom megosztásáról akarnak egyezményt kicsikarni. (Smith egyébként még a hatalom megosztását is korainak tartja, tulajdonképpen egy fekete vezetés alatt álló bábkormányt szeretne, amelyben a fegyveres és belbiztonsági erők fehér irányítás alatt állnak.) A huzavonának itt is megvannak a taktikai céljai: a zimbabvei szervezetek egységének megbontása: a legutóbbi napokban két újabb párt alakult, s így most már hat organizáció tárt igényt a fekete többség képviseletére. \ Rhodesiából twrmésasetesen minden manőver ellenére előbb-utóbb független és fekete többségi uralom alatt álló Zimbabve lesz. Ám a vajúdás és a szülési fájdalmak tanulságul szolgálhatnak, nem a washingtoni »kis lépések«, hanem a felszabadulási mozgalom erőfeszítései vezetnek célhoz. 3, Mi történik Portugáliában? Az átmenet jegyei Ibériában, elsősorban természetesen Spanyolországban, de nem elhanyagolható fejlemények történnek Portugáliában is. A hírek felületén személyi változások és félreállítások a Portugál Szocialista Pártban: leváltották a párton belüli baloldalhoz tartozó iparügyi minisztert, fegyelmi elé citálnak munkás-képviselőket, akik a Soare6-kabinet politikáját bírálták. Mégis több ez, mint a szocialisták családi ügye, sőt egyöntetű a véle meny, hogy a baloldali szocialisták háttérbe szorításával a külső és belső jobboldali erők a NATO Szövetségesek fokozott nyomásnak tesznek en gedményeket. A PKP főtitkára, Cunhal ezért hívott fel Ismét a demokratikus erők összefogásának szükségessé gére. S vajon csak Portugáliáról van szó? Hiszen éppen e héten kapott Nagy-Britannia 3,9 milliárd dolláros rekord kölcsönt (háromnegyedét az Egyesült Államok, az NSZK, Japán és Svájc folyósítja), többek között azzal a feltétellel, hogy »takarékossági programot« valósítanak meg a dolgozók rováséra. De az a bizonyos nyomás megnyilvánul Rómában is, a szakszervezetek kénytelenek voltak általános sztrájkot is kilátásba helyezni, ha az Andreotti kormány nem tartaná be korábbi ígéreteit. (Akkor kölcsönös megszorításokról volt szó, s nem arról, hogy a Válság terheit kizárólag a tömegekre hárítsák. A kérdés csupán az. hogy a gazdasági zsarolás eszközeivel képesek lesznek-e valamennyire megerősíteni a NATO gyengébb pontjait, vagy a hatás éppen ellenkező irányba nyilvánul majd meg? ' Girier gazdaság]avító programja James Carter megválasztott amerikai elnök Uains-i otthonában Ismertette az amerikai gazdasági élet föllendítésére vonatkozó programját. A terv végrehajtását két évben jelölik meg és valóraváltására harmincmillió dollárt irányoznak elő. » A terv központi részét az amerikai munkanélküliség csökkentése képezi. (Jelenleg az Egyesült Államokban körülbelül nyolemülióan vannak munka nékül.) Az új gazdasági eképzelések szerint mérsékelnék az adókat és bizonyos mértékben növelnék a társadalombiztosítási kedvzeményeket. Ugyanakkor kétmilliárd dollárral csökkentik a nagy amerikai vállalatokra kirótt adókat is. Amerikai megfigyelők véleménye szerint a végleges tervet nagy vita előzte meg. Jelenlegi formájában kompromisszumot jelent a szakszervezetekkel szoros kapcsolatot fenntartó demokratapárti tagok, illetve a nagytőke érdekeit képviselő párttagok között. (MTI)' Az új amerikai kormány két év alatt mintegy 30 .milliárd dollárt kíván fordítani a gazdaBág fellendítésére, a hiunkanélküUség csökkentésére. A még csak vázlatosan ismertetett tervek szerint a demokraták adócsökkentéssel és közmunkákkal kívánják egyhíteni a súlyos gazdasági gondokat. A megnövelt költségvetési kiadásokból 800 000 új munkaalkalmat akarnak teremteni. A tervezett intézkedések valamelyest csökkentik majd a munkanélküliek mintegy 8.5 milliós táborát és mérsékelik az alacsony- és a közepes jövedelműek adóját. Corvalán nyilatkozott a francia tv-ben A chilei helyzetről nyilatkozott a francia televíziónak Lttis| Corvalán, a Chilei KP ■főtitkára. A kommunista vezető elmondotta, hogy a fasiszta hóhérok a iegkegyetlenebb kínzásokkal próbálják megtörni a hazafiakat. Számos chilei demokratát kínoztak halálra az égő cigarettákkal, az embertelen verésekkel. A nőket megerőszakolták a fasiszta fenevariak, Chilében a junta nyilatkozata szerint 3300 személyt tartanak fogva, ehhez azonban hozzá kell számítani azt a 2500 személyt, aki eltűnt és akiről nincs semmi hír. Ez a chilei dráma legszomorúbb fejezete — mondotta pénteken este sugárzott nyilatkozatában Corvalán. (MTI) Otthontalan ciprusi görögök Zenon Rosszidesz nicosinl ENSZ-nagykövet Kurt Wald- heimhez, a világszervezet főtitkárához intézett levelében közölte, hogy a sziget területének negyven százalékát megszálló török csapatok folytatják a görög lakosok kitelepítését. Naponta 45—50 embert űznek el otthonából. 1976 novembere óta ezerhétszáz görögöt üldöztek el, s helyükre törökországi lakosokat telepítenek, ily módon gyaiénatosít- va « megszállt területeket. A nagykövet levelében aktívabb szerepet sürget az ENSZ részéről a ciprusi probléma megoldásának érdekében. (A P) Tacepaók Tengről Követelik a tisztségébe való visszaállitásqt Cséu En-laj halálának évfordulóján Pekingben kevesebb szó esik magától az elhunyttól, mint egykori védencéről, Teng Hsziao-pingről. A főváros szívében, a Tienan- men téren Csou Én-laj portréi és a kegyelet köszörűi mellett nagybetűs faliújság-plakátok (tacepaók) tucatjai láthatók, amelyek — természetesen Csou érdemeinek felsorolása mellett — Teng Hsziao-ping visszatértét követelik. Ráadásul »örök dicsőséget« hirdetnek azoknak, akik 1976. április 5-én, a Tienanmen téren Csou En-laj koszorúinak puccsszerű eltávolítása miatt tüntettek, s ezért »mártirom- ság« jutott osztályrészükül. A három dolog: Csou emléke,- Teng rehabilitálása és a Tienanmen téri »ellenforradalmi incidens« értelemszerűen kapcsolódik össze : a visz- szaélésekért a »négyek bandáját« — Mao özvegyét és társait — terheli a felelősség. Az egykori »ellenforradalmi incidens« annyira megdicsőül, hogy egyes tacepao-szerzők szerint »a nép tavaly, a Tienanmen téren« életével és vérével védelmezte a proletariátus diktatúráját.« A tacepaók követelik a helyes »értékelést«, a Tienanmen téri eseményeiéről. Ennek a kimondása, hirdetik, még hátravan, csakúgy, mint Teng Hsziao-ping »elvtársnak« funkcióiba való visszahelyezése. A taeepaókat egyébként' senki nem tépi le és erősen gyanítható, hogy tartalmuk nagy mértékben tükrözi a hivatalos véleményt is. Mindenesetre biztos, hogy ha Tenget rehabilitálják, hivatkozni fognak a tömegek akaratára is. Ríjad helyett Kairó Waldheim a Közcl-Keleire utazik Jordánia várhatólag csatlakozik az egyiptomi—szíriai közös politikái parancsnoksághoz, amelynek létrehozását egy hónappal ezelőtt határozta el Szódat egyiptomi és Asszad szíriai elnök, hogy ezzel megteremtse az alapot a két ország szorosabb szövetségéhez. Az értesülést közlő Akhbar el-Jóm című kairói hetilap úgy tudja, hogy Husszein ior- dániai király még ebben a hónapban Kairóba látogat, s megvitatja Szadat elnökkel Jordánia csatlakozásának lehetőségét. Az arab frontállamok (Egyiptom, Szíria, Jordánia) külügyminisztereinek a jövő i hétre Híjadba összehívott taAz Országos An yag- és Árliivafal közleménye a zöldség- és gyümölcskcmzervek, egyes mélyhűtött termékek és a kávé fogyasztói árának emeléséről A lakosság friss és tartósított termékekkel való jobb ellátása és a termelői érdekeltség biztosítása céljából, valamint a termelői költségek növekedése miatt az elmúlt években jelentősen emelni kellett a burgonya, a zöldnég- és a gyümölcsfélék felvásárlási árát. Növekedtek az ipari feldolgozás költségei is. Mindez szükségessé teszi, az ezek- bő1! készült tartósító ipari termékek fogyasztói árának emelését. A gyümölcskcmzervek és készítmények ára átlagosan 23 százalékkal, ezen belül a gyümölcsízeké és dzsemeké átlagosan 33, illetve 32 százalékkal, a befőtteké, a szörpöké és a natúr gyíimölctsleveké 20 százalékkal emelkedett. A zöldségkonzervek és -készítmények ára átlagosan 17 százalékkal lesz magasabb. A fontosabb termékek közül a zöldborsó (csemege) ára 10.60 Ft-ról 12,50 Ft-ra (16 százalékkal), a zöldbab (vágott) ára 9.80 Ft-ról 12,50 Ft-ra <23 százalékkal), a sűrített paradicsom ára 13,10 Ft-ról 16,80 Ft-ra (28 százalékkal) emelkedik. Nem változik a zöldséget, illetve gyümölcsöt tartalmazó bébiételek fogyasztói ára. A mélyhűtött (mirelit) termékek ára átlagosan 26 százalékkal, ezen belül a gyümölcskészítményeké 33, a főzelékkészítményeké 20 százalékkal. a burgonya, zöldség, gyümölcs tartalmú tésztás ételeké 16 százalékkal, a hús nélküli köreteké 35 százalékkal emelkedik. A vendéglátóiparban a tartósító ipari termékekkel készített ételek ára adagonként 0,20—1,30 Ft-fal emelkedik. A kárvé világpiaci árának több mint kétszeresére növekedése szükségessé teszi fogyasztói árának átlagosan 30 százalékos emelését. A pörkölt kávéfélék ára 26—34 százalékkal, a kávésűrífmén.vek (nes- Café) ára átlagosan 15 százalékkal emelkedik. Az espresz- szókávé árát a felemelt kávéárakkal arányosan állapítják meg. Az áremelésekre 1977. január 10-ével kei-ül sor. (MTI) nácskozását valószínűleg Kairóba helyezik át — atj,ta hírül tegnap az Al Ahram című egyiptomi'napilap. A változtatást az teszi szükségessé, hogy a nyugat-európai és arab államok párbeszédének előkészítésére janugf 15-re Kairóba hívták össze áz Arab Liga tagállamainak külügyminisztereit. Az ENSZ székhelyén közölték, hogy Kurt Waldheim főtitkár február elején a Közel- Keletre utazik, hogy .tájékozódjék az érdekelt feleknek a genfi konferencia felújításával kapcsolatos álláspontjáról. ENSZ-források szerint a főtitkár a jövő héten intenzív konzultációba kezd a közel-keleti államok ENSZ-képvisélőivel, valamint a Szovjetunió és az Egyesült Államok megbízóijaivá í. Waldheim pénteken megbeszélésen fogadta Egyiptom, Szíria és a Szovjetunió képviselőjét. Az Akhbar el-Jom közlése szerint a .világszervezet főtitkára elsőként — február 1-én — Egyiptomot keresi fel és innen három nap után Szíriába, majd Jordániába és Izraelbe látogat, New Yorkba való visszautazása előtt pedig még egyszer visszatér Kairóba. A felekkel folytatott eszmecseréről a főtitkár jelentésben számol be február végén a Biztonsági Tanácsnak. (MTI) Riadókcsziillség Sri Lankában Sirimavo Bandaranaika asz- szony, Sri Lanka miniszterelnöke gyülekezési tilalmat rendelt el a fővárosban az ipari munkásság sztrájkjai miatt. UiadőkészüHség'be helyezték az egész ország rendőrségét. Bandaranaike az intézkedéseket azzal indokolta, hogy a sztrájkok »politikai színezetűek, és kormánya megdöntését célozzák«. A sztrájk- sorozat äaeember végén 26 ezer vasúti dolgozó munkabeszüntetésével kezdődött. A vasutasok akciójához később csatlakoztak a hírközlés és a Gőzellátás dolgozói is. (MTIjr