Somogyi Néplap, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-07 / 5. szám

Barcson a jövőt alapozzák »Január 6-án heti hat ed­zéssel megkezdtük a fölké­szülést az idei osztályozókra« ezt az értesítést kaptuk a bar­csi NB III-as labdarúgó-csa­pattól. Mi ezt kiegészítjük: a Dráva-partiak csak folytatják a felkészülést, mert már a bajnokság kezdete előtt re­ményt vesztve alakítgatták új együttesüket és egyetlen viga­A legfrissebbek az idén is az asztaliteniszezik Tallózás a somogyi sport versenynaptárában 22 sportág versenyeit tartal­mazza a Somogy megyei sportnaptár. Az idén is a kaucsuklabda szerelmesei kez­dik legkorábban: már a hét végén sor kerül az idei első bajnoki sportversenyre. Ez az asztaliteniszezők járási-városi bajnoksága. A menetrend sze­rint január 8-án, szombaton lesznek a járási versenyek, és vasárnap az előcsatározások legjobbjai mérik össze tudásu­kat a megyei egyéni döntő keretében. Az asztalitenisze­zők megyei küzdelmei közül idén is az országos jellegű Sió Kupa (június 11—12.) emelke­dik ki. A színhely természe­tes«! Siófok lesz. Még egy or­szágos viadal jut a megyének ebben a sportágban: Kaposvár felszabadulási bajnoksága. Ezt február 3-án és 4-én tartják. A pingpongnál jóval gazda­gabb az atléták éves program­ja. A hagyományoknak megfe­lelően a tavaszi mezei futó­bajnokság vezeti be az évadot; ennek megyei döntője február 27-én lesz Kaposváron. Kát héttel később Kaposvár lesz a rendezője a Somogy, Tolna, Baranya területi bajnokság­nak. Most már polgárjogot nyert az őszi mezei futás is; a megyei döntő november 13-án lesz a megyeszékhelyen. Az új rendszerű bajnokság szellemében Baranya, Tolna, Somogy megye felnőtt és ifjú­sági CSB lesz június 11—12-én Kaposváron. Rangos Viadal­nak ígérkezik március 5-én a Dózsa Kupa, majd 21-én a Tanácsköztársaság Kupa. Ott van a programban a siófoki Győrök—Pollich emlékverseny (szeptember 11.) is. A K. Dó­zsa országos futóversenye szeptember 24-én lesz, aztán egy országos terepfutó-bajnok- ság november 20-án Kaposvá­ron. A fonyódiak hagyomá­nyos háztömbversenyére no­vember 7-én kerül sor. A birkózás meg a cselgáncs somogyi programját meghatá­rozza, hogy e két sportágban elég kevés versenyzőjük van a somogyi szakosztályoknak. A birkózóknál csak megyei bajnokság lesz; a cse’gáncso- zóknál Kaposváron országos II. osztályú viadalra kerül sor április 30-án és május 1-én. Balatonboglár sportcsarnoká­ban ismét találkozik a felnőtt I. osztályú magyar mezőny a Balaton Kupa keretében. Az időpont: szeptember 10—11. A kerékpárosprogram a ko­rábbiakhoz képest módosul : elmarad a Sió Kupa, helyére Kaposváron május 28-án és 29-én a Zselic Kupa lép. Ezt megelőzően Kaposváron ren­dezik a rövid távú területi or­szágúti bajnokságot — április 17-én. A Balaton Kupa to­vábbra is kétnapos verseny, az első nap országúton, más­nap a fonyódi hegyen talál­koznak a részvevők, szeptem­ber 17-én és 18-án. Kézilabdasportunkról kiál­lítja a bizonyítványt az éves U Kaposvári Cnkorgyár fölvesz asztalos szakmunkást állandó munkára. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon. H17364) versenynaptár: igazából csak egy rangos viadalra számítha­tunk, a fonyódi Balaton Ku­pára (július 10—12-én). A ko­sárlabdázóknál más a helyzet, sok érdekeset ígér, hogy hat, esetleg hét NB II-es csapata lesz Somogynak, a bajnoki versenyek mellett a Sió-Bog­lár Kupa (február 12—13.), valamint a kaposvári Latinca Kupa (augusztus 27—28.) a rangosnak ígérkező esemény. A motorsportot kedvelők két crossverseny szemtanúi lehet­nek, április 17-én Szarkaváron országos junior bajnoki fu­tamra kerül sor. Szeptember 4-én az országos felnőtt baj­nokság 7. fordulóját ugyanitt tartják. Ökölvívásban a megyei program mellett érdekesen alakulhat majd a feltámasztott ökölvívó-csapatbajnokság mű­sora. Ennek még nincs idő­pontja, de az már eldőlt, hogy a K. Dózsa a somogyi színek képviselője az A csoportban szerepelhet. Nincs ott az éves egyéni versenyek programjá­ban az Alkotmány Kupa. A Felszabadulási verseny idő­pontja Kaposváron: november 24—27.. Röplabdában a négy somo­gyi NB Il-es csapat mellett remélhetőleg nemcsak papíron lesz majd megyei bajnokság. Kiragadunk néhány érdekes­nek ígérkező tornát. A kiírás szerint már január 16-án in­dul s március 20-ig tart a Ko­vács Rezső Kupa. A női, férfi Felszabadulási Kupa színhelye Kaposvár. Időpontja: március 13. A Boglár Kupára június 9—10-én kerül sor. Sakkozásban jelzi a sportág helyzetét, hogy csak a megyei bajnokság és néhány emlék- verseny szerepel a műsorban. A megyei felnőtt egyéni torna március 5-én indul. A tekézőknél új színfolt lesz a K. Spartacus NB I-es csa­patbajnoki szereplése. Válto­zatlan az NB III somogyi részvevőinek a száma. Marad a két hagyományos kupa is a Balaton Kékszalag ifjúsági verseny július 22—24-én, a Balaton Kupa felnőtt viadal döntője egy héttel később, jú­lius 29—31-én lesz Kaposvá­ron. K. S. szűk már akkor is az osztá­lyozó lehetősége volt. A borúlátásnak megvolt az alapja. A korábbi években ti­zenegyedik helyen végzett csapatból csak hírmondók maradtak; 13-an váltak meg a sportkörtől, illetve akasztot­ták szegre a labdarúgócipőt. Igaz, sikerült 8 játékost iga­zolniuk, de ezek közül kevés­nek a játéktudása érte el az elődök színvonalát. Barcson — követve a hagyományokat — ismét a saját utánpótlásuk­nál néztek körül, s onnan töl­tötték föf a keretet. »A hazai sporttábor baljós előjelekkel várja a rajtot« — írtuk akkoriban. Sajnos, nem­csak a szurkolók, hanem ma­megbizatást vállaló Szóvári Györgytől. Az új edzőtől nem vártak csodát. Azt kérték tőle, hogy alakítson ki olyan csa­patot, amelynek érdemes bi­zalmat, türelmet szavazni és amely eséllyel indulhat majd az osztáiyozón. Lendvai Mik­lós nagy lelkesedéssel és szak­mai hozzáértéssel látott mun­kához. Első feladata a fegye­lem megszilárdítása volt. Bar­cson — eltérően a korábbi gyakorlattól — nem lehetett többé csak »-névvel« a csapat­ba kerülni. Aki nem vállalta a többletmunkát, nem jutott szóhoz. A jó képességű Gyer- gyáktól is ezért váltak meg. Nőtt az edzések intenzitása és taktikai jellegű gyakorlatokkal guk a játékosok is föladták a reményt. Azt hangoztatták, hogy ha a múlt évi együttes is »csak« a 11. helyen tudott végezni, ők ennél kevesebbre képesek. S ez eleve a köny- nyelműsködésnek forrása lett; a játékosok többször már az első gólok után megadták ma­gukat. Egyszerűen »nem csi­náltak ügyet« egy-egy vere­ségből. Pedig a rajt a vártnál is jobban sikerült: Szigetvár­ról értékes ponttal tértek ha­za. Az öröm azonban tiszavi­rágéletű volt. A következő hé­ten otthon simán kikaptak a véméndiektől, azután futósza­lagon követték egymást a ve­reségek. Kapkodás, idegesség, a szurkolók részéről megnyil­vánuló türelmetlenség azt mutatta: bármilyen reálisan mérték föl az erőket, ennél jóval többre számítottak. A »foggal-körömmel« való küzdeni tudás hiánya eleve kudarcra ítélte, az együttest. Sárisápon például 85 percig »"kezükben volt a mérkőzés«, végül alulmaradtak. A fővá­rosban a Spartacus ellen 75 percig vezettek, aztán az utol­só negyedórában hat (!) gólt kaptak. Perbálon is az utolsó húsz percben szenvedtek ve­reséget. Erőnlét hiánya? Ru­tintalanság? Vajon mi okozta sorozatban ezeket a kudarco­kat? Barcson igyekeztek bon­colgatni az okokat, s eljutot­tak addig, hogy jónéhány együttesnél nem ítélték gyen­gébbnek saját csapatukat sem. A hetedik fordulóban új ed­ző, Lendvai Miklós vette át a kormánypálcát az ideiglenes Január 30-ái rajt a HDN kupában Február 12-én nemzetközi torna lesz Kaposváron Tegnap Pécsen laptársunk, a Dunántúli Napló az érde­kelt labdarúgó-csapatok be­vonásával tanácskozást tar­tott, s rögzítették a dél-du­nántúli csapatok tavaszi felké­szülési programját. Végleges, hogy január 30-án indul a HDN Kupa, amelyen a K. Rákóczi mellett a Nagykani­zsai Olajbányász, a Pécsi VSK, Szigetvár, Barcs és Sellye csapata kerül a nyugati cso­portba. E kupa somogyi műsora: Január 30.: Rákóczi—Sellye, Barcs—PVSK. Február 2.: Barcs—Rákóczi. Február 6.: Rákóczi—Sziget­vár, Sellye—Barcs. Február 9.: Barcs—Nagyka­nizsa, PVSK—Rákóczi. Február 13.: Szigetvár— Barcs. Február 16.: Rákóczi— Nagykanizsa. Eredetileg február 16-án lett volna a keleti és a nyugati csoport győzteséinek találko­zója, erről azonban le kellett mondani a február 12—13-án Kaposváron, illetve Pécsen sorra kerülő nemzetközi tor­na miatt. A nyugati csoport­ban a Rákóczi, a keletiben a PMSC utolsó mérkőzését a nemzetközi szereplés miatt áthelyezték február 16-ra. Eb­ben az évben két csapat (a csoportgyőztesek) kapja majd a HDN Kupát. Mint a programból kiderül: a somogyi labdarúgóbarátok nélhány érdekes mérkőzésnek lehetnek szemtanúd. Még színvonalasabbnak ígérkezik a február 12-i kaposvári mű­sor. Mint előzetes híradásunk­ban már közöltük, a PMSC jugoszláv, illetve szovjet ven­dége, a Rákóczi és a Pécsi MSC lesz a részvevője a két­napos nemzetközi tornának. Február 12-én Kaposváron Pécs—Eszék és Rákóczi—Kár­páti Lvov mérkőzésre kerül sor. 13-án Pécsen a kaposvá­riak Eszékkel, a pécsiek a Kárpáti Lvov csanatával mér­kőznek, és itt kerül sor a tor­na ünnepélyes eredményhir­detésért. is bővült az edzésterv. Ëpp a kiforratlan fiatalok miatt na­gyobb teret kapott a technikai képzés. A felszabadulási kupasoro­zat már sejtette, hogy Barcson valami elkezdődött. Hazai pá­lyán legyőzték az NB I-es Du­naújvárost 4:0-ra, majd Pak­son is négygólos győzelmet arattak. Ezután a Mázaszász- várt fektették két vállra. Jö­vőt sejtető eredmények vol­tak! A bajnokságban viszont változatlanul gyengélkedtek. Csak a 14. fordulóban írhat­tuk először, hogy győzött a Barcs. Ézután még három pontot szereztek. A labdarúgó-szakosztály épp a jövő érdekében vette górcső alá a tavalyi szereplést. Nem is annyira az utolsó hely, mint inkább több kulcsjátékos gyenge szereplése szült elége­detlenséget. Egyetlen olyan labdanigója sincs az együttes­nek, aki végig egyenletes tel­jesítményt nyújtott volna. Csak néhány találkozón csil­logtatta képességeit Karsai, Fodor, Orsós és Utasi. Első­sorban a védők maradtak messze a várakozástól, s he- lyezkedési problémák voltak a hátsó alakzatokban. Kuckó Gábor ügyvezető el­nök és Lendvai Miklós mégis együttesen vallja: előbbrelép­tek. Két taktikai formációt is begyakoroltak. Mást játssza­nak idegenbe« és mást otthon. Vége a kísérletezésnek. Kiala­kult egy keret, s ezen belül az a váz, amelyre a tavaszi csa­pat épül. Tóth, Bencsik, Kar­sai, Orsós, Otátics, Bátori, Utasi, Fodor, Szilágyi, Cser­völgyi azok, akik egy sikere­sebb tavaszra ébreszthetnek reményt. A sportkör vezetői bíznak a fiúkban. Szükség van azonban a szurkolók támogatására is. Több megértést és még több buzdítást várnak tőlük. A labdarúgók heti négy sza­badtéri és két tornatermi ed­zései készülnek a feladatokra. Igyekeznek feledni a múltat, s inkább előre tekintenek. Jutási Róbert Fűtőt fölveszünk napi 8 órás elfoglaltságra »Totya« 4-es típusú kazán fűtésére. Lady Ruházat Szövetkezet, Kaposvár JANUÄR 7 A várható időjárás: Jobbára felhős, párás Idő, reggel többfelé kőd — számottevő csapadék nélkül. Keleti—délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma általában plusz 2 és mínusz 3 fok között, a tartósan ködös helyeken mínusz 5 fok körül lesz. PÉNTEK Attila A távolabbi kilátások (keddig) : párás, ködös idő ; az erős lehűlés mérséklődik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet a Dunántúlon mínusz 3—8 fok között alakul. — Fölavatták Óbudán Ve­res Péter szobrát — Somogyi Árpád Munkácsy-díjas mű­vész alkotását — az író ne­vét viselő könyvesboltnál. A nagy író születésének 80. év­fordulóján, tegnap sírjánál koszorúzási ünnepséget is tartottak. — A Kodály Társaság igaz­gató tanácsa három napig Budapesten ülésezett, s meg­vitatta az augusztus 7—14. között Kanadában tartandó nemzetközi Kodály-saimpo- zion programját — Egy öreg mozdonyt hg­lyeznek el a nagyatádi park­erdőben, a január 1-vel meg­szűnt Nagyatád—Barcs kö­zött közlekedő vonat emlé­kére. Tavasszal állítják föl társadalmi munkában a vas­utasok. 3660 méteres alagút 40 évvel ezelőtt, 1937. január 7-én halt meg — 55 éves korában — Somlyó Zoltán költő, a Nyugat ismert munkatársa. A Zala megyei AÍsódombo- rún született, jómódú kispol­gári családból. Több vidéki városban újságíróskodott, majd Nagyváradról Budapestre ke­rült, s rögtön ti modern líra élvonalába. Mindig szemben állott a hivatalos irodalom­mal, s tulajdonképpen egész életét mellőzötten, szegény­ségben élte le. Első jelentős kötete Dél van címmel 1910- ben látott napvilágot. Az 1918-as polgári demokratikus forradalmat, majd a Magyar Tanácsköztársaságot bátor, harcos költeményekkel köszön­tötte. Ekkor került nyomdába legérettebb kötete, a Jajgató Felicián, amely azonban már nem jelenhetett meg. Mellőzöttségére Jellemző, hogy a két háború / között egyetlen kötetét sem adták ki. A nyomor, a nélkülözés meg­törte, költészete is egyenet­lenné vált. Válogatott versei­nek első kötete 1958-ban látott napvilágot. A transzkaukázusi új autó­pálya építői megkezdték északi és déli irányból a 3660 méter hosszúra tervezett alagút fúrását Az autópálya párhuzamosan halad majd a már meglevő főútvonallal, amely Ordzsonikidzét, az észak-őszét ASZSZK szék­helyét köti össze Tbiliszivel, Grúzia fővárosával. — Parkosításra, virágülte­tésre hatszázezer forintot for­dít az idén a Csokonyavison- tai Községi Tanács. Az új park helyét már kijelölték. — Kozmosz—888 jelzéssel mesterséges holdat bocsátot­tak föl tegnap a Szovjetunió­ban, — ónálló kötetben adták ki a dorogi szénmedence né­met nyelvű bányász—paraszt folklórjának Glück auf! cí­mű gyűjteményét. Ez 230 népköltészeti alkotást tar­talmaz. — A társadalmi munkából a kisiparosok is kiveszik ré­szüket: a KIQÇZ siófoki kör­zeti csoportjának hat kis­iparosa több mint 25 ezer fo­rint értékű munkát végzett 1976-ban. Főleg óvodákban és iskolákban dolgoztak, il­letve a nagycsepelyi műve­lődési otthon felújításánál. — Az üzemszervezés javí­tásával és korszerű berende­zések munkába állításával több és minőségileg lényege­sen jobb cigarettát gyárt az idén a debreceni dohány­gyár. 1975-ben még minden száz itt készített cigarettából 56 filter nélküli volt, az idén már csak 24 lesz az. 1 — Közművelődési program­ja alapján, amelyet 1980-ig dolgoztak ki, 25 faipari tech­nikus képzését tervezte a kaposvári Lakberendező Ipa­ri Szövetkezet. Az ISZ tag­jai közül jelenleg minden hetedik tanul. , — Emelik a nem hivatásos népművelők tiszteletdíját. A Somogybán tevékenykedő pedagógus könyvtárosok, művelődésiház-igazgatók át­lag 4,9 százalékkal több ho­noráriumot kapnak. — 50—60 ezer kévét expor­tál a szép fényű, kemény szárú, sziki nádból a Tisza- vidéki Nádgazdaság. Üjab- ban ugyanis náddal fedik az alpesi hétvégi luxusházakat. — Kirándulóközpomtot ala­kítanak ki Paks mellett. A 20—30 hektárnyi mesterséges tó helyét is kijelölték már. — Tizennégy bekötőút ké­szül az idén Somogybán 37 millió forint költséggel. Eb­ből 11 a tsz-ek beruházásá­ban, négy pedig az állami gazdaságoknak. — Jleves földrengés rázta meg a csütörtökre virradó éjszakán Űj-Guinea északi részét; ereje elérte a Rich­ter-skála szerinti 6,5-ös érté­ket. — Figyelmetlenül vezette gépkocsiját tegnap délelőtt Kaposváron, a Somogy Áru­ház előtt a 42 éves, homok- szentgyörgyi Volstrommer József, és elgázolta a járdán haladó 57 éves kaposvári Kovács Gábomét. A gyalogos könnyebben megsérült; a gépkocsi vezetője ellen sza­bálysértési eljárás indult. — Megkezdték a téli nagy­javításokat a gyékényesi ka­vicsbányában; a kitermelt és osztályozott sóderból pedig naponta 3000—3500 tonnát szállítanak eL — Drágul a kávé a gyenge termés miatt. Francia keres­kedők szerint a jelenleg 25 frank/kilogrammos ár a jövő héten 30—40 százalékkal emelkedik. — Dr. Lakatos János nőgyó­gyász rendelését újra megkezd­te, Kaposvár, Május 1, u. 25. sz. alatt. (516913) A mai ügyeletes: Bíró Ferenc Telefon: 11-5X0, este 8-ig. — Naponta 120 mázsa gyorsfagyasztott nudli ké­szül a győri hűtőipari válla­latnál. Az első negyedévben 5000 mázsa előállítását ter­vezik, kizárólag belföldi fo­gyasztásra. — Az Ütimform tájékozta­tása szerint az ország főút­vonal-hálózatán nincs for­galmi akadály, s az úttest száraz. — Százezernél több lakás épül az idén. a Szovjetunió­ban. A jelenlegi ötéves terv során 50 millió szovjet ál­lampolgár lakáskörülményei javulnak. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy január 9-én Marcaliban autó- és motorvásár lesz. (14346) — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy január 9-én Siófokon autó- és motorvásár lesi. UáMB)

Next

/
Oldalképek
Tartalom