Somogyi Néplap, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-27 / 22. szám

Helytálltak a somogyi ifik az NB-s bajnokságban Három somogyi labdarúgó- csapat, a Rákóczi, a Barcsi SC és a Siófoki Bányász if­júsági együttese az NB-s cso­portban küzdött az őszi idény­ben a bajnoki pontokért. Csapataink általában helytáll­tak. különösen a Rákóczi. Tél van, de szünet nincs A marcali járási sportéletről Helyenként hó, másutt víz borítja a sporttelepeket marcali járás községeiben ennek ellenére nem merült téli álomba a sport. A járási sporfelügyel őségen úgy mondták, hogy az idei téli spartakiádok helyenként a ré­gi időket idézték. Egy-egy községben gyakran 50—80 sportoló is versengett a to­vábbjutásért. Igaz, Niklán mindössze 7 név szerepelt csak a verseny jegyzőkönyvé­ben, ez a szám azonban azt mutatja, hogy -»nem kozmeti­kázták« a spartakiád összké­pét. A sportfelügyelőségen egyéb­ként érthető a »spartakiádláz«. A sakkozók versenyeit már lezárták, s túl vannak a já­rási döntőn is. Egyénileg a bö- hönyei Lengyel Miklós, a csa­patban pedig Nemesvid sze­rezte meg itt az elsőséget. Az már közhely, hogy a má­sik spartakiádszám, az aszta­litenisz nem olyan csöndes, mint a sakk. No, és ez a sportág nagyabb tömegeket is mozgósít, mint a fekete-fe­hér kockás tábla. Asztalite­niszben a következő vasárnap dől el minden. Nagy csatára van kilátás! Ezt sejteti a há­rom körzeti verseny is, amely­nek színhelye Szőlősgyörök. Boronka meg Mesztegnyő volt. Egyébként Boronkán kerül sor most vasárnap a járási spartakiádra: 21 község (eny- nyiben rendeztek versenye­ket) legjobbjai találkoznak majd — sajnos, azonban csak­nem kizárólag férfiak. A »■gyengébb nem« képviselői az előcsatározásokon is csak el­vétve hallattak magukról. Az eddigi próbálkozások, hogy a lányok (ha már az asszonyok nem is) ne csak a nyári spor­toknak hódoljanak, nem na­gyon vezették eredményre. S nemcsak a spartakiádokra ez a megállapítás. A járásban a spartakiádok lezárásával az idén nem bú­csúznak e két sportágtól; már­is megszervezték az asztal i- tenisz-, illetve a sakkcsapat- versenyeiket. »Úgy, mint ai labdarúgók«, az együttesek oda-visszavágó alapon mér­kőznek meg egymással. A sakkozók csatája 9, az aszta­liteniszezőké 12 férficsapat küzdelmeivel indul. Nevezett a fonyódi meg a lengyeltóti női asztalitenisz-együttes is. Ez a két csapat azonban még további ellenfelékre vár... A nevezések azt jelzik; az egyesületek meg a sportolók vállalják a bajnokság terheit. Nyilván itt is, ott is számol­nak azzal, hogy az anyagi be­fektetés meg a fáradozás bő­ségesen visszatérül majd. Ma­ga a bajnokságok léte már né­mi előrelépést jelez. A sakkcsapatok névsorát vizsgálva szembetűnő, hogy a fejlett sakk-kultúrával és ha gyományokkal rendelkező Fo­nyód csapata nincs ott az in­dulók között. — Fonyód e téren különvi- lág. Pedig szeretnénk. ha Bate, Lőrinc, Liszkai Mihály meg a többi kitűnő fonyódi sakkozó és az egész csapat szellemi irányítója lenne a já­rás sakksportjának. Kár, hogy a* Balaton menti nagyközség­ben ezt nem így gondolják — hallottuk Marcaliban. Manapság persze már nem­csak a teremsportok élnek. A labdarúgók általában mind el­kezdték. Teremben meg sza­bad téren dolgoznak a terüle­ti bajnokságban, vagy a me­gyei I. osztályban szereplő csapatok. Ez utóbbiakat ' sür­geti a Tanács Kupa január 30-i rajtja. Marcaliban e pil­lanatban az a gond, hogy hol játsszák majd e kupaíhérkő- zéseket. Az MSE-pálya talaja ma még edzésre is alkalmat­lan. Ott-jártunkor Kéfchellyel meg Balatonkeresztúrral foly­tak tárgyalások a kupamecs- csek ügyében. A szomszéd' községek sportkörei jó talajú pályájukon szívesen látnák a marcali csapatokat. E kiragadott esetek is mu­tatják, hogy manapság ja­nuárban sem merült álomba a marcali járás sportélete. S ez így is van rendjén. K. S. Rózsavölgyi, a Rákóczi »gólkirálya« (félig fekve), szoronga­tott helyzetben kapura lő. Versenyben a bajnoki címért Kialudt az olimpiai láng Zircen Budapest nyerte a pontversenyt A tavaszia&ra fordult időjárás bizony megnehezítette a téli úttörő-olimpia rendezőinek és versenyzőinek dolgát. A befe­jező napon, szerdán latyakos hóval küszködtek a fiatalok. Különösen a szánkószámok részevevői — köztük a somo­gyi gyerekek — kerültek ne­héz helyzetbe. Aztán kora délután még­is csak elérkezett a befejezés: befutottak az utolsó verseny­zők is. Tisztázódott minden kérdés, és sor került az ün­nepélyes eredményhirdetésre. Mint várható volt az össze­sítésben a fővárosi fiatalok csapata gyűjtötte a legtöbb pontot A nógrádiak is igye­keztek lépést tartani velük, s az utolsó napon a Veszprém megyei csapat is jól szere­pelt Ök hárman osztoztak a dobogós helyeken. Tudósítónk arról is bszá­molt, hogy a somogyiak a hajrában általában javítottak helyzetükön. Az első két nap lemaradását azonban nem si­került teljesen behozniuk, így csupán két 6. hely jutott ne­kik, s ez összesítve 2 pontot jelentett, így a 15. helyet sze­rezték meg a megyék verse­nyében. Ez utóbbi helyezés megszabja helyzetünket. A szánkós fiúk és lányok azon­ban így is dicsérhetek, hi­szen 28—30 induló között ke­rültek a táblázat első felére. A szánkószámok végered­ménye: I. kcs. fiúk: I. Soós (Vas) 2:01.1 p... 7. Katona 2:41.6 p. I. kcs. lányok: 1. Kopócs (Veszprém) 2:07.1 p... 6. Hat- ler M. 2:26.1. II kcs. fiúk: 1. Balogh (Tolna) 1:36.5 p.. .6. Pető 1:43.5 p. II. kcs. lányok: 1. Varga (Veszprém) 1:36.8 p._ 10. Hat- ler M. 2:04.8. A kisdobos fiúknál Pallós (Somogy) a 16. helyen végzett. A pontverseny végeredmé­nye: 1. Budapest 79 p., 2. Nógrád 69 p- 3. Veszprém 33 p... 15. Somogy 2 u. A K. Rákóczi őszi szerep­lése fejlődésről tanúskodik. Két évvel ezelőtt ebben a bajnokságban még csak a he­tedik volt a csapat, s 22 pont választotta el a bajnoktól. Je­lenleg 1 pont hátránnyal a második helyen várja a foly­tatást a zöld-fehér gárda. Te­hát még bajnoki álmot is szövögethet, holott az ismert rendelkezés folytán a Rákóczi ifi sok játékost kellett adjon az NB I-es tartalékcsapatnak. Váradi Lajos edző olyan együttest alakított ki. amely csak az utolsó fordulóban en­gedte át vezető helyét a Pé­csi NSC-nek. Egyébként Ka­posvár és Pécs veretlen ebben a mezőnyben. A Rákóczi ugyanannyi gólt rúgott, mint a PMSC. Külön figyelmet ér­demel az is, hogy csupán hár­mat kaptak a kaposvári ifik. Igazi rangadó volt Pécsen a 0:0 arányban végződött mér­kőzés. Lehet, hogy a végelszá­moláskor ez majd jól ön. De értékesnek tartják a zöld-fe­hérek a ZTE és a Pécsi Sport­iskola legyőzését is. Valamennyi játékos saját nevelés. Közülük Mészárost. Rétságit, Bódist. Hideget és Murait kell kiemelni. A csa­pat két gólzsákja: Rózsavöl­gyi, aki 19 gólt szerzett, és Horváth J., aki 12 alkalommal talált a hálóba. Nem is titkolják a Rákóczi­nál, hogy ificsapatuk a baj­nokságra tör. A barcsiak a középmezőnyben A Délnyugati csoport má­sik somogyi csapata, a Bar­csi SC hasonló gondokkal küzd, mint a Rákóczi: több ifista lett az NB III-as felnőtt csapat tagja. A jelek azt mu­tatják, hogy Barcson mégsem apadt ki a forrás. Az együt­tes 8. helyen zárta az idényt, éppúgy, mint tavaly, amikor »erősebb« volt. A barcsi mér­leg: 6 győzelem. 2 döntetlen, 5 vereség. A góllövéssel azon­ban baj van: csak három együttes rúgott náluk keve­sebbet. Szóvári György, majd idő­közben Hajdú Imre edző keze alatt sok tehetség bontogatja szárnyait. A Mázaszászvár, a PVSK meg a Szigetvár, s leg­főképp a Komló legyőzése iga­zolja ezt. Hegedűs. Bardek, Szekeres és Kiss G. külön ki­emelkedett a többiek közül. Hunyadi és Kele az első csa patban is szóhoz jutott. Bar­cson bíznak a jó folytatásban Eicbbrelépést remél a Siófok A Bányász fiatalok első íz­ben szerepelnek a Nyugati csoportban. Az ismeretlen el­lenfelek ellen időnként bi­zony nem a legjobban ment. A 11. hely nem valami bizta­tó, de van mentség is a gyen­gébb szereplésre: az első há­rom fordulóban a Bányász nélkülözte 3 megyei ifiválo­gatottját. Három meccsen a 89. percig döntetlen volt az eredmény, az utolsó pillanat­ban viszont odalett mindkét pont. így volt ez például a Videoton ellenében is. A Do­rog élleni döntetlen viszont sikernek számít. Az 5. for­dulótól már javult a csapat. Egyénileg az ifiválogatott Takács J. kiemelkedően vé dett. Horváth J. és Takács L. szintén a jók között szerepelt. A csapat »gólkirálya«, Fino- ta, ötször talált az ellenfél hálójába. Németh György edző Irá­nyításával a Bányász úgy ké­szül a tavaszi idényre, hogy a végén a 6—7. hely táján kössön ki. E pillanatban öt játékosuk tagja a megyei vá­logatott keretnek. Ez kötelez is a jobb szereplésre. j. n. DÉLNYUGATI CSOPORT ŐSZI VÉGEREDMÉNYE 1. PMSC 13 1? 1 — 62— 2 25 2. K. Rákóczi 13 11 2 — 62— 3 24 3. ZTE 13 9 1 3 58—12 19 4. Szekszárdi 13 7 5 1 33— 9 19 5. Komló 13 8 1 4 31—19 17 6. Pécsi Sí 13 8 1 4 32—23 17 7. Paks 13 6 2 5 25—16 14 8. Barcs 13 6 2 5 15—20 14 9. N.-kanizsa 13 5 2 6 22—19 12 10. Szigetvár 13 4 — 9 19—63 8 11. Máza­szászvár 13 2 1 10 15—36 5 12. PVSK 13 1 1 11 6—40 3 13. Zala­szentgrót 13 1 1 11 11—50 3 14. Véménd 13 1 — 12 5—79 2 A NYUGATI CSOPORT ŐSZI VÉGEREDMÉNYE 1. D. Kohász 15 15 _____ 75 — 6 30 2. Videoton 15 14 — 1 65— 9 28 3. Alba Regia 15 12 — 3 32—18 24 4. Perbál 15 9 2 4 40—25 20 5. B. Vegyész 15 9 1 5 32—14 19 6. Várpalota 15 8 3 4 37—22 19 7. Dorog 15 6 1 8 31—35 13 8. Oroszlány 15 6 1 8 18—25 13 9. D. Építők 15 6 1 8 25—34 13 10. Péti MTE 15 6 1 8 28—44 13 11. MÁV Előre 15 5 2 8 17—27 12 12. Bauxit­bányász 15 4 3 8 2Ó—2? 11 13. Siófok 15 3 5 7 13—23 11 14. Fűzfő 15 2 2 11 16—43 6 15. Enying 15 2 2 11 15—63 6 16. Sárisáp 15 2 — 13 10—59 4 Sakk Megyei bajnokság három fronton Háromfrontos bajnokság fo­lyik a sakkozóknál. A somogy megyei Sakkszövetség a fel­nőttek mellett a serdülő fiú- és a megyei ifjúsági leány­bajnokság versenyeit is kiírta és szervezi. A felnőtteknél négy, a fiataloknál nyolc for­dulót bonyolítottak már le. A legjobbak csatározásában meglepetés, hogy Zanaty Zsolt a listavezető. A Spartacus sak­kozó — egyelőre — megelőzi a nagy esélyes Máthé dr.-t, és a sokszoros megyei baj­nok Horváth Miklóst is. A már szintén megyei bajnoksá­got nyert dr. Illés gyengén kezdett A felnőttbajnokság állása: 3,5 pont: Zanaty (Spartacus), Csiki (K. Vasutas); 3 pont: dr. Máthé, Horváth, Vajthó (mindhárom K. Vasutas), ifj. Miovecz (K. Izzó): 2,5 pont: Tuba (Tabi MSC), Böröcz (Marcali), dr Illés (Marcali), Tóth (Gamás). A leány ifjúsági bajnokság­ban Bánkúti Gyöngyi (Tán­csics gimn.) 7 ponttal áll az élen. A serdülő fiúknál a siófoki Horváth Kálmán és a Kinizsi BSK versenyzője, Szentjóbi Mihály 6,5 ponttal vezeti a mezőnyt. A serdülőknél 37-en vesznek részt a bajnokságban. 27 CSÜTÖRTÖK Angelika Jobbára erősen felhős, párás idő — ismétlődő esővel. Mérsékelt, többfelé megé énkiilő — helyen­ként megerősödő — déli, délnyugati szélre szá­míthatunk. Az évszakhoz képest enyhe lesz az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütör­tökön plusz 7 és plusz ÍZ fok között alakul. — Az alföldi festészet egyik fellegvára, a szolnoki mű­vésztelep az idén ünnepli fennállásának 75. évforduló­ját. Ez alkalomra a jeles al­kotók munkásságát bemuta­tó kiállítást rendeznek a Szolnoki Galériában. — Az idén másodszor ren­dezik meg Miskolcon a szce­nikai triennálét. A májusi tárlat a mai magyar szceni­kai művészet legfrissebb tö­rekvéseit tükrözi majd. — Magyar delegáció uta­zott tegnap a Drezda melletti Schei'benmühlébe, aihol az MTESZ testvérszervezeté­nek, a Kammer der Teohnik- nek a szervezésében kerül sor a szocialista országok mér­nökszervezeteinek főtitkári értekezletére. A küldöttséget dr. Kovács Sándor, az MTESZ főtitkára vezeti. — Javult a mezőgazdaság­ban dolgozók kor szerinti ösz- szetétele. Tavaly Somogybán a munkaviszonyt létesítők közül az állami gazdaságok­ban 9,8, a tsz-ekben pedig több mint 30 százalék volt a fiatal dolgozók aránya. — Fényvisszaverő prizmák gyártására együttműködési megállapodást kötött az AFI.T soproni vállalata a ljubljanai Sa turnus Autó­alkatrészgyárral. Az alkat­rész összeszerelést Soproniban végzik majd. — Elkészült a november óta lezárt ságvári közúti Rá- ba-híd helyreállítási terve. Az acélszerkezetet a nyárig ki­javítják, sőt egy nyomsávon már március végén megin­dulhat a forgalom. — Elloptak 12 freskót az olaszországi Pompeji egyik ősrégi templomából. Szakér­tők szerint e képtolvajlás »profi miunka« volt, s fölte- hetőleg megbízásból követték eL — Veszélyes gyógyszerre figyelmeztették a héten az orvosok az NSZK közvéle­ményét: rákkeltő hatású a náluk forgalomban levő Diethylstilböstrol hormon- készítmény. Sőt a kísérletek szerint az utódoknál is rend­ellenességeket okoz. — A svéd rendőrség ked­den kétszáz kilogramm ha­sist kobozott el. A kábítószer Nepálból érkezett — kitalált címre. Mivel senki sem je­lentkezett a küldeményért, a vámtisztek fölibontották a fémdobozokat, és hasisra bukkantak. — Két gyermek halt meg kedden délelőtt Záhonyiban egy lakástűz során. Az öt-, illetve kétéves kisgyermek felügyelet nélkül maradt a lakásban, s gyufával játszott. Mire a szomszédok észrevet­ték és eloltották a tüzet, a két gyermek életét nem le­hetett megmenteni. A mai ügyeletes: ,Szalai László Telefon: 11-510, este 8-ig. 10 évvel ezelőtt, 1967. január 27-én írták alá Moszkvában, Washintonban és Londonban a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy- Britannia képviselői a világűr békés felhasználására vonatko­zó egyezményt, melynek hiva­talos neve: »Szerződés az álla­mok tevékenységének elveiről a kozmikus térség — beleért­ve a Holdat és más égiteste­ket — kutatására és használa­tára vonatkozóan.^ Ez a megállapodás tulajdon­képpen rögzítette és összefog­lalta a világűr jogi helyzeté­vel foglalkozó korábbi ENSZ- határozatok, nyilatkozatok, állásfoglalások lényegét. Alap­vető elvei: a világűr szuvere­nitási igény tárgya nem lehet; foglalás, használat útján, vagy bármily egyéb módon sem a világűr szektorai, sem az égitestek nem sajátíthatók ki. A világűr a kutatás és békés felhasználás céljaira minden állam részére nyitva áll, az államok közötti egyenlőség alapján. A nemzetközi jog, ideértve az ENSZ alapokmá­nyát, az államokat a világűr­ben végzett tevékenységük so­rán is köti; ez a tevékenység tehát csak a nemzetközi bé­ke és biztonság fenntartása, a nemzetközi együttműködés, a népek közötti megértés elő­mozdítása érdekében folytat­ható. — 106. születésnapját ün­nepelte tegnap — népes csa­ládja körében — Hódmező­vásárhelyen Z sarkó Alajosné Nyikos Mária. — Borgazdasági kombinát­tá nyilvánították a hazai szőlőtermelés korszerűsíté­sében élenjáró Eger—Gyön­gyös vidéki Pincegazdaságot. Az Eger—Mátra vidéki Bor­gazdasági Kombinát alapító levelét tegnap adta át Eger­ben dr. Romany Pál mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter. — Egyhónapi börtönre ítél­te egy francia bíróság azt a 62 éves férfit, aki kalapács­csal agyonverte a kutyáját, mert a szegény állat, állító­lag, túl sokat ugatott. Kábítószerek Japánban A japán, rendőrség becslése szerint az országban megha­ladja a százezret azoknak a fiataloknak a száma, akik iz­gatószerrel élnek. A rendőr­ség különösen veszélyesnek ítéli, hogy mind több fiatal háziasszony válik különféle sferkentő és élénkítő szerek rabjává. Az alvilági geng­szterszervezetek gyorsan, föl­ismerték az üzleti lehetősé­geket, s tavaly már 24 mil­liárd jenre rúgó jövedelmük felét kábító- és izgatószerek eladásából szerezték. A rend­őrség képtelennek bizonyult a Japánba áramló kábító­szerek útjának földerítésére, noha jól tudják, a kiinduló­pont Dél-Korea, Tajvan és Hongkong. — Az Autóközlekedési Tanin­tézet szakoktatói tanfolvamot in­dít Kaposváron. JclentKezési fel­vétel: közjépiskolai végzettség és hivatásos jogosítvány. Jalentke- zés: február 15-ig, Kaposvár, Berzsenyi u. 2. sz. alatt. (117774) — 150 cm széles 'frottír- anyag — kék, sárga és zöld színben — kapható, 159 Ft­ért a Somogy Áruház méter- és lakástextilosztály án. (X)

Next

/
Oldalképek
Tartalom