Somogyi Néplap, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-21 / 17. szám

-■ V <ô v'v í­. ü iV > ■ * 1 7"-5 VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA ­XXXIII. évfolyam 17. szám 1977. január 21., péntek Tüntetések — a kijárási tilalom ellenére is Vonatokat borítottak lángba Több száz letartóztatás — Szalem „megértést” kér Kairóban csütörtökre virradóan is folytatódtak a tünte­tések és zavargások — annak ellenére, hogy a hatóságok kijárási tilalmat rendeltek el. A szemtanúk szerint az egyiptomi fővárosban a múlt éjszaka 13 személy vesztette életét. Ezzel 33-ra emelkedett a zavargások halálos áldoza­tainak száma. A kairól tüntetések heves­sége azután sem csitult, hogy a kormány bejelentette: el­halasztja az élelmiszerek árá­nak emeléséről hozott koráb­bi határozata végrehajtását. A megmozdulások — mint is­meretes — a Kairótól har­minc kilométerre levő Helu- anban kezdődtek, ahol az ipa­ri munkások sztrájkokkal és utcai felvonulásokkal fejezték ki tiltakozásukat a kormány gazdasági politikája ellen. A nyugati hírügynökségek — szemtanúkat idézve — ar­ról is beszámoltak, hogy a múlt éjszaka Kairó szegény- negyedeiben voltak a leghe­vesebb tüntetések. Itt a lakos­ság utcai barikádokat épített és Szadatot ábrázoló képeket égetett eL A rendőrség elő­ször könnyfakasztó bambákkal próbálta szétkergetni a tö­meget, majd később tüzet nyi­tott A csütörtöki egyiptomi la­pok szerint szerdán a kairói, az alexandriai és a szuezi za­vargások során húszán vesz­tették életüket Az A1 Ahnam közölte: Kairó Szajeda és Ma­Elfogadfák a KGST 1977-es munkatér vét tariah nevű negyedében hat embert öltek meg, s a kairói tüntetéseknek szerdán 267 se­besültjük volt. Alexandriában — írja az A1 Ahram — a tüntetők meg­rohamozták a város egyik rendőrségi laktanyáját és ki­fosztottak egy lőszerraktárt. A hatóságok 300 »szabotőrt« őrizetbe vettek. A kairói lapok arról is hirt adnak, hogy a tüntetések el­fojtására Kairóban katonai alakulatokat vetettek be és a fegyveres erők főparancsnoka személyesen ellenőrzi a hely­zet alakulását. A fővárosban azért vezényeltek ki katonai egységeket a tüntetők ellen, mert a rendőrség képtelen volt megfékezni a megmozdu­lásokat, és a tüntetők már a középületeket rohamozták. Az egyiptomi sajtó közölte: a Kairó és Alexandria közötti vasútvonalon »szabotázscse­lekmények történtek, és a fő­város, valamint Felső-Egyip­tom között a vasúti forgalom megszakadt. Kairó közelében a fölháborodott tömegek va­súti szerelvényeket borítottak lángba és a fővárosban is föl­gyújtottak egy vasúti pálya­udvart. A nyugati hírügynökségi je­lentések szerint csütörtökön délelőttre helyreállt a rend Kairóban és a többi egyipto­mi városban is. Kairó kulcs­fontosságú pontjain — a fő­épületek előtt, a nagyobb út­vonalak és hidak mentén — s néhány szegénynegyedben megerősített katonai és rend­őri egységek állomásoznak. A 14 órás éjszakai kijárási tila­lom után a főváros élete — a jelek szerint — visszatért a normális kerékvágásba. Az emberek megjelentek az utcá­kon, megindult a közlekedés: több üzlet kinyitott, s hozzá­kezdtek az összecsapások okozta romok eltakarításához. Az A1 Ahram szerint Kai­róban 439 személyt tartóztat­tak le. Mamduh Szalem miniszter­elnök kormánypártja Kairó­ban közzétett nyilatkozatában a gazdagabb egyiptomiak jö­vedelmének magasabb meg­adóztatását helyezte kilátásba. A nyilatkozat felszólította az olajban gazdag arab államo­kat, hogy tanúsítsanak több megértést: »az egyiptomi ál­dozatok iránt, tekintettel arra a négy háborúra, amelyet az arab becsület nevében Izrael­lel kellett megvívnia-«. Mint az AP hírügynökség írja: Egyiptom gazdasági éle­tének helyreállítására szíve­sen venne egyfajta arab »Marshall-tervet«, amilyet Európa kapott az Egyesült Államoktól a második világ­háború után. Ma kezdődik az ENSZ-társaságok Világszövetségének tanácskozása Az ENSZ-társaságok Világ- szövetsége (WFUNA) 1977. január 21—23. között Helsin­kiben rendezi meg az európai ENSZ-társaságok regionális tanácskozását. A tanácskozás házigazdája a finn ENSZ-tár- saság lesz. A konferencia té­mája az európai biztonság és együttműködés kölcsönhatása és az új nemzetközi gazda­sági rend. Az előzetes tervek szerint az összejövetelen meg­tárgyalásra kerülnek majd az enyhüléssel, az európai biz­tonsággal és a leszereléssel összefüggő más kérdések is. A magyar ENSZ-társaság képviseletében dr. Simái Mi­hály főtitkár, a WFUNA el­nöké és Papp Anna, az inté­ző bizottság tagja. Az Euró­pai Biztonság és Együttmű­ködés Magyar Nemzeti Bi­zottságának titkára vesz részt a konferencián. Szállítják a targoncákat Gépkocsikra rakják az Óbudai Gépipari Szövetkezet marcali 1. számú telepén a bolgár gyártmányú targoncákat. Tavaly 2500 darabot helyeztek üzembe itt, es szállítottak az ország minden részébe, Záhonytól Lentiig. A tervek szerint az idén is 2500-at vesznek át és szállítanak a megrendelőkhöz. Újabb munkafeiajánlások az októberi forradalom 60. évfordulója tiszteletére A Csepel Művek szocialista brigádjainak ismert múlt heti fölajánl '*'•»' hoz hasonlóan újabb üzemek közösségei vál­lalták a munka hatékonysá­gának növelését, a hazai és exportigények jobb 'kielégíté­sét, a minőség javítását, az ésszerű takarékosságot — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója, illetve a Vasas Szakszervezet centenáriuma tiszteletére. A salgótarjáni kohászati üzemekben elsősorban azt vállalták a szocialista brigá­dok, hogy tüzetesen megvizs­gálják az úgynevezett üres­járatok okait, s a műszakiak közreműködésével igyekez­nek ezeket minél szűkebb körre szorítani. Ily módon a hideghengermű Komarov sza­lagedző szocialista brigádja az év végéig 6,5 millió forint értékű többlettermelést akar elérni, a Kandó Kálmán elektri'kus szocialista brigád pedig 15 százalékkal csökken­ti a viilamosenergia-fel hasz­nálást. Sok brigád vállalta alap- és segédanyagok megta­karítását, importanyagok, al­katrészek helyettesítését hazai termékekkel, és nem utolsó­sorban olyan technológiák al» kalmazását, amelyek segítsé­gével a minőség javul. A számszerűen összegezhető fel­ajánlások szerint a vállalat (Folytatás a 2. oldalon) Havannában a közlemény aláírásával befejeződött a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottsá­gának 79. ülése. A tagorszá­gok miniszterelnök-helyette­sei által aláírt dokumentum teljes szövegét később hozzák nyilvánosságra. A kétnapos ülés napirendi témáiról Car­los Rafael Rodriguez, a ku­bai államtanács és miniszter- tanács elnökhelyettese adott átfogó tájékoztatást. Carlos Rafael Rodriguez el­mondta: a végrehajtó bizott­ság elfogadta a Kubai Köz­társaságnak az alapanyag- előállításra vonatkozó külön­féle előterjesztéseit, minde­nekelőtt a nikkelfeldolgozásra és a cukornád rost h asznosítá­sára vonatkozó javaslatokat. A Vb jóváhagyta a KGST 1977-re szóló munkatervét, amelynek központjában az in­tegráció és az együttműködés fejlesztésére vonatkozóan a komplex programban rögzített tervek állnak. — Ezen a vb-ülésen —mon­dotta Carlos Rodriguez — kiemelt helyet kaptak a ku­bai népgazdaság fejlesztésére vonatkozó együttműködési el­képzelések. A vb-ülésen részt vett a kubai küldöttség vezetője a továbbiakban elmondta: a részt vevők foglalkoztak a KGST és más nemzetközi szer­vezetek — közöttük az Euró­pai Gazdasági Közösség — meglévő és lehetséges kapcso tataival. Mikor induljon a busz? város között A rossz idő az ellenségük és a távolság. A munkanapon­ként »lebumlizott« 60—80 ki­lométerek — hol busszal, hol vonattal. Hétfőtől péntekig és minden második szombaton úgy kell irányítaniuk életük ritmusát, hogy egy-két óra »elveszik«. Nem lehet Vele el­számolni, mert az utazás ide­je alatt, a zsúfolt vagy sötét buszokban, a zsivalytól han­gos vonatkupékban nem le­het mit csinálni. Kártyáznak, beszélgetnek. A bejáróknak ez a többletterhe. A nagyobb település, ez esetben Kaposvár és Nagyatád vonzza az embereket Kutas­ról és a községi közös tanács igazgatása alá tartozó társ­községekből. Mindkét város 30—30 kilométerre van, s kínálja a különböző munkale- hető6égeket. A Kutasi Állami Gazdaság­ban például körülbelül 600 ember dolgozik, a különböző ágazatokban egyre korsze­rűbb, kevesebb emberi ener­giát igénylő technológiát ve­zetnek be. A létszám betelt, marad tehát az eljárás. Ka­posvárra 171 ember jár dol­gozni Kutasról, Belegböl, Kis­bajomból és Szabásról, (ösz- szesen 280 bejáró.) Ennyien toporognak naponta a busz­megállókban, a vasútállomá­sokon. Az igazán nagy prob­léma — s többek között er­ről is tárgyalt tegnap délután ,a Kutasi Közös Községi ta­nács végrehajtó bizottsága — az, hogyan szervezzék meg a közlekedést, hogyan biztosít­sák a járatok megfelelő indu­lását, a műszakokhoz alkal­mazkodó menetidőt. Mert ez — a megye minden részén — nehéz feladat elé állítja a ta­nácsokat. Csakhogy e gond megoldása nem egyedül a ta­nács érdeke, s a megoldás nem is egyedül a szervezetre vár. Csak az érdekeltek össze­fogásának eredményeként juthatnak a bejáró dolgozók gyorsan és kényelmesen a munkahelyükre. Erre már van kialakult gya­korlat, az úgynevezett menet­rend-egyeztetés. A mindenna­pok során azonban ez döcög. A kiindulópont természetesen a tanács, ahol az érintettek elmondják: mi lenne jó, hova és mikor induljon a busz. A megoldásnak ez a legnehezebb pontja. A Kutasról és a társ­községekből Nagyatádra járó dolgozók például legalább tíz munkahelyen vállaltak állást. Egyiknél több műszak van, a másiknál nem, az egyiknél korábban befejeződik a mun­ka, a másiknál későbben. Hogyan érjen oda mindenki időben — az íróasztal vagy a gép mellé —, és hogyan utaz­zon haza közvetlenül a mun­kaidő befejezése után ? A jelenlegi gyakorlatban erre talán nem is lehet min­denkinek megfelelő megoldást találni. Marad tehát a másik , út: lehetőleg minél többen járjanak egy helyre dolgozni. Már érezteti a hatását például az új nagyatádi kórház: az utóbbi időben a városba be­járók száma 22-vel nőtt. (Ter­mészetesen nem mindannyian ebben az intézetben vállaltak munkát.) A több éves probléma meg­oldása így egyre sürgetőbbé válik. A közös községi taná­cson ennek megfelelően fog­lalkoznak a gondokkal. A teg­nap délután tartott vb-ülésen például elhangzott: a nagy­atádi üzemekkel, munkahe­lyekkel szorosabb kapcsolatot kell kialakítani, hogy egymás terveit kölcsönösen ismerve mindkét fél helyzetén köny- nyíthessenek. A cél elérését talán legjobban az együttmű­ködési megállapodások meg­kötése segítené. (Különösen fontos lenne a Nagyatádi Vá­rosi Tanáccsal kötött szerző­dés.) A bejáráshoz természetesen nemcsak az utazással járó ! gondok kötődnek. Gondoskod­ni kell például arról is. hogy a hazatérők még találjanak nyitott boltokat. S minden gond megoldása hosszabb időt vesz igénybe. Az azonban bi­zonyos. hogy a Kutasi Közös Községi Tanácson tisztában vannak azzal, hogy a bejárás­sal együttjáró fokozott fárad­ságot csak fokozott gondos­kodással lehet mérsékelni. WL A. A Politikai Bizottság tagjainak látogatásai Lázár György építkezéseket tekintett meg Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke csü­törtökön látogatást tett a fő­város II. kerületében. A ven­dégeket a kerületi pártbizott­ság első titkára és a kerületi tanács elnöke fogadta. A kerület politikai, gazda­sági életéről és a további ten­nivalókról tartott tájékoztató után megtekintették a város­részben folyó legfontosabb építkezéseket. Lázár György ellátogatott a Videoton fej­lesztési intézetbe, ahol megis­merkedett néhány számítás­technikai, fejlesztési labora­tórium munkájával. A prog­ram a Ganz Villamossági Mű­vekben folytatódott. Délután Lázár György részt vett és felszólalt a gyár szocialista- brigád-vezetőinek tanácskozá­sán. Óvári Miklós az V. kerületben óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön látogatást tett a főváros V. kerületében. A ke­rületi pártbizottság első tit­kára. valamint a kerület más vezetői tájékoztatták a kerü­let életéről, munkájáról. Ezt követően Óvári Miklós ellá­togatott az Országos Talál­mányi Hivatalba. Befejezésül az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem Ságvári-termében — a kerületi páyt- és tömegszer­vezetek képviselőinek részvé­telével — aktívaértekezletet tartott aktuális kül- és bel­politikai kérdésekről. Aczél György Bács-Kiskun megyében Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhe­lyettese szerdán és csütörtö­kön Bács-Kiskun megyében tett látogatást. Kecskeméten a megyei pártbizottság első titkára fogadta és tájékoztat­ta a megye életéről. A Mi­nisztertanács elnökhelyettese ezután megtekintett egy nagy értékű néprajzi gyűjteményt, majd a megyeszékhelyen élő és alkotó művészek képvise­lőivel folytatott eszmecserét. Látogatása csütörtökön a tiszaalpári Tis&atáj Termelő­szövetkezetben, majd Kecske­méten a Kodály Zol tán Ének­zenei Általános Iskola és Gimnáziumban, a Kodály Zol­tán. Zenepedagógiai Intézet­ben, a Bács-Kiskun megyei művelődési központban és a tavaly megnyílt naiv-képző­művészeti múzeumban folyta­tódott. Délután Kecskeméten me­gyei értelmiségi aktívaérte­kezletet rendeztek, s ezen Aczél György az időszerű tu­domány- és közművelódéspo- íitikai, illetve művészeti kér­désekről tartott előadást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom