Somogyi Néplap, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-18 / 14. szám
SIÓFOKI LEVÉL Az igaz barátság jelképe Föl a fényre! H elytörténeti kuriózum: a harmincas években Siófok hat gyereket kért kölcsön Kilititől, hogy megnyithassa első óvodáját. Ugyanis az óvodának negyven gyerekre volt szüksége, de Siófokon csak harminchatot találtak. »-Régen történhetett, talán igaz se volt« legyintené- nek erre a művelődésügyi szakemberek, vezetők. Hiszen Siófokon jelenleg hétszáz gyerek jár óvodába, s mintegy százan még szívesen járnának (illetve járatnák őket a szülők), ha volna számukra hely. Az iskoláskort elért, első osztályba beiratkozott gyerekek is minden esztendőben többen vannak, mint a végzős nyolcadikosok. 1976-ban például 290 elsős iratkozott be a siófoki iskolába, ugyanakkor 110-zel kevesebben hagyták el végbizonyítvánnyal a zsebükben a tantermeket. Mint minden fiatal vagy nem fiatal, de korunkban »■városiasodó« város, Siófok is gyorsan »-kinövi« tanintézeteit, itt is nyomasztó gond a tanteremhiány. És tegyük hozzá : történelmi, gazdasági okok miatt jó ideig számolnunk szükséges ezzel a nehézséggel, ugyanakkor — ennek ellenére — az oktató-nevelő munka mind magasabb színvonalára kell törekednünk. Korunkra jellemző gond és korszerű feladat. Korszerű, mert »-népben, nemzetben«, azaz jövőben gondolkodó embernek tenni, alkotni akarása az alapja, megvalósulásának leglényegesebb feltétele, olyan pedagógusoké, akik elődeik legnemesebb hagyományait folytatják. Siófok iskolái megyeszerte Jó hírűek, tehetséges, az új tartalmak és metodikák iránt fogékony nevelőgárdát tudhat magáénak a Balaton-parti város. Itt fölkarolják, pártolják az új pedagógiai törekvéseket, nem félnek a járatlan utaktól, kísérletektől. Persze, a kísérlet kockázattal jár, s néha kudarcot vall — eredményét tekintve elvetendőnek bizonyul — egy-egy újnak, merésznek ható megoldás. Ezúttal egy ilyen, bár kényszerű kísérletről számolhatok be, amely kétségtelen jó szándékra vall, de sikeresnek, netán követendő példának semmi esetre sem tekinthető. Az I. számú általános iskolában három szükségtantermet rendeztek be az alagsorban, a légópincében. Az egyikben ka- binetjellegű (földrajz) oktatás folyik, itt egy-egy tanuló hetente két órát tölt. A másik kettőben harmadik osztályosok tanulnak, egy úgynevezett tanítási ciklust (11 napot) töltenek lenn a pincében, kettőt pedig a követelményeknek megfelelő tanteremben. Így a váltakozó tanítási rend bevezetése elhalaszthatónak látszott — ideig-óráig, pontosan a következő tanévnyitóig — az I. számú iskolában. H ogy mi késztette az iskola vezetőit, pedagógusait erre az intézkedésre, »újításra«? Több mint harminc szülő kérése, akinek gondot okozna a délután iskolába járó gyermek délelőtti elhelyezése, ellenőrzése. És tegyük hozzá: a nevelők is szívesebben tanítanak délelőtt, mint délután. Az iskola tehát a légópincés megoldást választotta, a városi művelődés- ügyi osztály pedig kikérte a KÖJÁL véleményét az ötletről. A KÖJÁL engedékenynek bizonyult. Azzal a kikötéssel, hogy szereljenek föl légelszívó berendezést, s ahol szükséges, erősítsék a világítást — 1979-ig engedélyezte a pince tanteremmé való átalakítását. (A 8200—1/1953. Eü.M. sz. utasítás II. fejezet 5. pontja egyébként kimondja, hogy alagsori helyiségben nem lehet tantermet kialakítani.) Nemrég a Somogy megyei Népi Ellenőrzési Bizottság tájékozódott ez ügyben, s a helyszíni tapasztalatok alapján megállapította, hogy a helyiségek tanteremnek alkalmatlanok, s véleményét — mely szerint semmiféle szempontból nem indokolható, nem engedhető meg, hogy a gyerekek pincében tanuljanak — az illetékesek tudomására ho2ta. A megyei művelődésügyi osztály vezetője ugyancsak a helyszínen tájékozódott, s ugyancsak azt állapította meg, hogy a helyiségek nem felelnek meg az előírásokban foglaltaknak. A vizsgálatok tapasztalatai alapján tehát elhibázottnak, A legszebb fizetség elfogadhatatlannak bizonyult ez a kényszerű újítás, s az illetékesek a váltakozó tanítási rend mielőbbi bevezetését sürgették. Az SZMT munka- védelmi felügyelője ezek után 1976. december elsejei hatály- lyal megszüntető határozatot hozott, de intézkedése ellen a vàrœi művelődésügyi osztály- vezető az SZMT elnökségéhez fellebbezett. Indokai szerint az iskola kiegyensúlyozott oktató-nevelő munkáját erősen megzavarná a hirtelen váltás, az átszervezéssel járó különféle gond, feladat, és kérte a határozat módosítását. Az SZMT elnöksége — figyelembe véve az indokot — a tanév végéig eltekint a megszüntető határozat végrehajtásától, ha az Oktatási Minisztérium engedélyezi a szükségtantermek használatát. A pincetantermekkel kapcsolatos megnyilvánulások jogossága vitathatatlan. Tudja ezt a művelődésügyi osztály- vezető, az iskolaigazgató, minden pedagógus. A rendeleteket ők is ismerik. »őszintén szólva sok álmatlan éjszakám volt emiatt. Nem a vizsgálatok idegesítettek, hanem, hogy segítség-e valóban az, amit megpróbáltunk« — mondta az igazgató, akinek a kisfiával is az egyik pinceosztályban találkoztam. Arról viszont meggyőződtem, hogy a pedagógusok mindent elkövetnek avégett, hogy az alagsori helyiségeket valamiképpen barátságossá, osztály-atmoszférájává varázsolják. A megszokott berendezés, a padok, a tábla, a fali dekoráció itt is a meghittség hatását keltik. De a pince mégsem tanterem... A pince akkor is pince, ha 31 szülő és az iskola pedagógusai úgy vélték, tanítani is lehet benne. Az ország, a megye legtöbb iskolájában egyelőre — és valószínűleg hosszú ideig — váltakozó az oktatási rend. Ezt kell vállalniuk a siófoki szülőknek, illetve a pedagógusoknak is. A mikor becsosszant mögöttem a nehéz acélajtó, és az arcomba ásított a folyosó jellegzetes légó- pince-ridegsége, megborzongtam. És eszembe jutott, hogy... de erről nem szólok, mert említeni sem jó. Álmainkban se kísértsen. Szapudi András Á bolgár hősök emlékhelye Harkányban Kicsengettek az óráról, benépesült a tanári szoba. Szusszanástnyi pihenés: a szünet éppen csak az áthangoló- dásra elegendő, és a tanár újra indul a tanterembe, az előadóba, hogy szétsugározza tudását. Nincs nyugalma, munkája sohasem befejezett. Mi az, ami fáradhatatlanná teszi, újratölti a pedagógust? Erire a kérdésre kerestük a választ Moihácsy Bamánéval, a marcali közgazdasági szak- középiskola tanárával. A diákok Vali nénijének — noha nem pedagógusként kezdte a pályáját — ma már élethivatása a nevelés. Az elmúlt tanév végén kiemelkedő nevelőmunkája elismeréseképpen »Az oktatásügy kiváló dolgozója« kitüntetésben részesült. Vajon a véletlenek sodorták a katedrára? — Nem, szó sincs erről — tiltakozik. — Igaz, agrártudományi egyetemet végeztem, de amint lehetővé vált, beiratkoztam a tanárképzőbe. Mindenáron pedagógus akartam lenni. Sikerült. Elgondolkodik. Talán a kezdés nehézségei, vagy a legutolsó órák élményei jutnak az eszébe? Mélyen ülő szeme felcsillan, és újra folytatja: — Másfél évtized, sikerek, csalódások. Nem könnyű, de szép pálya. Embert nevelni, segíteni, hogy megtalálja élete értelmét, boldogságát, nincs is ennél szebb hivatás. — A több pénz, a könnyebb munka reményében sokan elhagyják , az iskolát. Mi erről a véleménye? — Sajnálom azokat, akik nem érzik a nevelői hivatás szépségét. Szeretem a fiatalokat Többségük hálás a törődésért, s ez a legszebb fizetség. — Van-e igazi tanári tekintély? Még a fiatal pedagógusok parlamentjén is felvetődött ez a kérdés. Mit mondhatunk erről a pályakezdőknek? — Talán azért beszélnek erről a fiatal pedagógusok, ment az iskolában is egyre nehezebb tekintélyt szerezni. Ez az, amit nem lehet kierőszakolni, hanem ki kell érdemelni : tudással, emberséggel. Az igazi tekintély ebből fakad. Jó, ha a tanár tudja, hogy mit tartanak róla a tanítványai. A legjobb ellenőrzés, érdemes figyelemmel kísérni. Népszerűségének titkáról próbálom faggatni, de erről nem szívesen nyilatkozik. Zavarban van, félig kihúzott fiókjában matat, levelek, képeslapok kerülnek a keze ügyébe. Tanítványait dicséri, akik jól kamatoztatták a középiskolában kapott útravalót. Mégis visszatér a kérdés: Mi a titka a jó nevelő pedagógiájának? — Vali néni komolyan vesz bennünket, szigorú, azt akarja, hogy minél többet tudjunk. Segítőkész, minden problémánkra talál megoldást — mondják a diákok. Igen, 'a pedagógus számára — nevelőmunkáját illetően — csak ez lehet a mérce. Délután van. A tanár újra indul, kezdődik a szakkör, a korrepetálás. Nincs nyugalma, munkája sohasem befejezett. Szőttre János Először azt hittük, hogy sokáig kell keresnünk az I, Bolgár Hadsereg Múzeumát. Nem így volt. Azonnal a szemünkbe ötlött a hófehér épület, előtte az ágyúval. A harkányi fürdővel átellenben épült fel. Benyitottunk az előcsarnokba. Jobbról az alapkőletételnek állítottak emléket, s két képet helyeztek el: a felsőn a lábodi bolgár hősi emlékmű, az alsón pedig a harkányi bolgár temető látható. A múzeumot egy hónappál ezelőtt avatták fel. Ott volt a megnyitón Vladimir Dimitrov Sziojcsev tábornok, az I. Bolgár Hadsereg egykori parancsnoka is aki évekkel ezelőtt Somogyba is ellátogatott. Dr. Sárosi Mátyásáé, a múzeum vezetője nagy szeretettel kalauzolt bennünket. Bulgáriai kollégákkal jártam a siklósi várban, a mostani anyagnak az elődje ugyanis sokáig ott volt látható. Annak a kiállításnak az ismeretében is mondhatom, hogy a harká~ nyi múzeum valóban méltó emléket állít a szovjet és a bolgár katonák fegyverbarátságának, a felszabadított városok és falvak lakóihoz fűződő barátságuknak. A két teremben Bulgária történetével, jelenével is megismerkedhet a látogató a fényképek, fotókópiák, hadi fölszerelések és tárgyak többsége természetesen azt idézi fel, mint harcoltak a bolgár katonák a baranyai és a somogyi földön. Az 1923-as antifasiszta felA kiállítás egyik érdekes részlete. kelés, mely az első ilyen megmozdulás volt Európában, Bulgária jövője szempontjából nagy jelentőségű volt. A kiállítás ezzel kezdődik s — mindig pontos képet adva a Bolgár Kommunista Párt szerepéről — elvezet az 1941-ben meghirdetett fegyveres harcokig, végül az 1944. szeptember 9-i antifasiszta népi felkelésig. Dokumentumképek mutatják be, miként szabadították fel a szovjet csapatok Bulgáriát, alakult meg 1941 novemberében az I. Bolgár Hadsereg, s vett részt a 3. Ukrán Front hadműveleti alárendeltségében a második világháború befejező szakaszának harcaiban, így a drávaiak- ban és a somogyiakban is. Messze fehérük a múzeum épülete. Könyvespolc Európai fasizmusok A világközvélemény történeti tudatának ma fontos eleme a két világháború közötti évekre vonatkozó nézetek köre. Ezek részben a ma politikáját is orientálják. Az 1919—45 közötti negyedszázad Európájának a legtöbb országot érintő jelensége volt a fasizmus. Magyarázata ma sem egyszerű mindenki számára, ezért minden értelmezési kísérlet iránt élénk érdeklődés tapasztalható. Az e korszakot átélt idős emberek és apáik tetteinek okait kutató fiatalok számára a fasizmus nem a történelem süllyesztőjében letűnt penészes relikvia, hanem ma is izgató kérdés. Sajnos, a világ eseményei is kölcsönöznek a fasizmus tárgyalásának némi időszerűséget. Az amerikai »újfasiszta« tünetek, a görög ezredesek diktatúrája, majd bukása, a nyugatnémet újnáci mozgalmak és e régi reflexek továbbélése (nemrég nyugdíjazták a Bundeswehr két tábornokát), az itáliai neofasiszták, a latin-amerikai pinochetiz- mus, a dél-európai túlélő fasiszta diktatúrák vajúdása és fölbomlása újra meg újra fölvetik a kérdést: mi is hát valójában ez a hírhedt mozgalom? Erre keresi a választ Ormos Mária és Incze Miklós: Európai fasizmusok című könyvében. A könyv sok tekintetben újat ad a korábbiakkal szemben. Mindenekelőtt a felhasznált dokumentumok, elméleti munkák, források és viták anyagának széles körű feldolgozásában. A forrásanyag hatalmas, belőle meríteni erős kritikai megközelítés nélkül nem lehet. Ormos és Incze tudatosan Európára összpontosított, ahol a fasizmus megjelenése a legmarkánsabb jegyeket viseli. Mi újat ad a könyv a korábbi összefoglaló művekkel szemben? Mindenekelőtt sikerült a fasizmuskutatás egyik lényeges, a továbbhaladást erősen gátló fölfogást túlhaladni. Az európai fasizmus ugyanis erősen különböztek egymástól aszerint, hogy a régi politikai felépítményt mennyiben távolították el, mennyiben teremtettek új viszonyokat, és milyen mélységben bomlasztották föl, vagy merevítették el a hagyományos társadalmi szerkezetet. Ormos és Incze sok egy- odlalúságot szűrtek ki a konkrét politikai és hatalmi viszonyok elemzésével és az európai fasizmusok helyi sajátosságainak föltárásával. S ezzel nemcsak a kép lesz gazdagabb és nyíltabb, hanem a végső összegezés, a nagy tabló is: a fasizmusnak egyetlen vonása sem reked kívül a vizsgálati körön. E módszer haszna egyértelmű: a legkisebb részletben is az egész részét látja. Jó példa, ahogy kibontják a — fasizmus osztálybázisa szempontjából igen fontos — középrétegek gyakran mereven, sematikusan kezelt fogalmát. Nem mindegy, hogy a kisparaszt, kézműipa- ros, kiskereskedő, tisztviselő, értelmiségi, kisvállalkozó, lecsúszott dzsentri, katonatiszt rétegek közül melyiket »célozza meg« a fasiszta mozgalom. Tovább árnyalja a kört a fasiszta rendszerek osztályzása annak alapján, hogy menynyiben alakította át a rezsim az illető ország politikai rendszerét. Az első osztály a totális fasizmusé, ide a német és az olasz diktatúra tartozik. A második osztály országaiban (Portugália, Spanyolország, Ausztria) a fasiszta rezsim teljesen fölszámolta a korábbi polgári rendszerek intézményeit, de mégse ment olyan messzire, mint Hitler vagy Mussolini. S végül a harmadik osztályba tartozik a Horthy-Magyarország és Pil- sudski Lengyélországa: itt a kétségkívül meglevő fasiszta jellegű államgépezet a korábbi intézményrendszert részben integrálni tudta. Ormos Mária és Inzce Miklós műve alaposan elemző könyv és jó értelemben vett vitairat. A szerzők általában a burzsoá történészekkel vitatkoznak, s e vitában konkrét elemzéseket szegeznek ellenfeleik nézeteivel szembe. A könyvet részletes és korszerű irodalomjegyzék egészíti ki. Cs. T. A bolgár katonák 1944 végén léptek magyar földre. A mai látogató meghatottan nézi a déli folyónk partján vívott védőharc emlékeit. Igen joggal nevezte a bolgár hadtörténetírás »drávai hőskölteménynek«. Drávaszabolcs örök jelképe a véres harcoknak. Azután a képek, tárgyak,- s különösen egy térkép már somogyi területre vezetnek; megtudjuk, hogyan működött együtt a megyénket felszabadító 57. szovjet és az I. Bolgár Hadsereg 1945 januárjától áprilisáig a harc különböző szakaszaiban. Fent egy jól ismert kép nagyítása: ott harcol egymás mellett a szovjet és a bolgár katona. Valahol a Margit-vonal közelében. A második teremben először a csurgói utcai harc fotóját látom meg, azután egy térképre figyelek föl: M. Sz. Martinon alezredesé volt. A térképjel arról tanúskodik, hogy a 23. gyalogezred parancsnokának harcálláspontja Babócsánál volt. Kivehetők a támadás piros jelei is. Akkor használta a térképet, amikor 1945, március 29-én megindult a támadás északnyugat felé. A katonák és a lakosság kapcsolatát sok tárgy idézi. Egy feliraton a bolgár sírok é.s emlékhelyek listája olvasható, közülük 11 somogyi helységben található. Azután egy fontos dokumentum másolatára bukkanok: a magyar kormány átirata, engedélyezzék Alekszandr Dimov bolgár tiszt Magyarországon maradását, hogy részt vehessen a falvak aknamentesítésében. Az indokok között olvasható, hogy a Somogybán telepített 400 000 aknából 73 ezret már fel is szedett az általa kiképzett osztagokkal. A dátum 1945 július. Fiatalon hősi halált halt katonák képei sorakoznak az utolsó tárlók egyikében. Itt csak bolgár a felirat, máshol mindenütt kétnyelvű. Elolvasom a névből, dátumból, helységnévből álló feliratokat. Felírom azoknak a nevét, akik Somogycsicsón, Kisbajomban, Nagykorpádon, Gyékényesen estek el. Nem egynek a hőstette jól ismert a megyénkben. Például G. D. Gocsevé, a bányászból lett partizáné. A 6. század kommunista tiszthelyettese több sebből vérezve egyedül fedezte társai visszavonulását. Nem rettent meg a német túlerőtől. Az utolsó kézigránátot magának tartotta. Ott halt hősi halált 1945. március 11-én Nagykorpádnál. Ez a múzeum valóbán. az igaz barátság emlékhelye. A nagyon szép, minden szükséges technikai eszközzel fölszerelt díszterem alkalmas arra, hogy történelemórát tartsanak iskolásoknak, előadást a felnőtteknek. Harkányba nagyon sokan utaznak el megyénkből, éppen ezért ajánljuk hogy a múzeum megtekintését vegyék be a programjukba. A kiállítás Somogy történelmének egy részét is őrzi, emléket állítva a szabad~ súgót elhozóknak. Lajos Géza
