Somogyi Néplap, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-12 / 294. szám

Oklevél a sutban? A kubikos népművelő | Délután Schumann álma Bacsó Péter Harmadik neki­futás című filmjében az igaz­gató-főhős lemond tisztéről, és eredeti szakmájában, szak­munkásként helyezkedik el. Bólogatunk: szép, szép. de van ilyen? S most egy diplo­más kubikossal ülök szemben. — Hallottad? — kérdezte valaki, úgy emlékszem ősz elején. — Merth Laci elment a SÁÉV-hez kubikosnak. A név bennem volt,, az arc nem; de színházi ügyekben mintha egy tanácskozáson ... világosbarna, hullámos haj, Igen!. Aszkétikus, vékony fiú, szakáll, zöldesbarna szem. A városi tanács népművelési fő­előadója. Most pedig: az épí­tők egy kilenctagú brigádjá­nak tagja. — Gödröt ások, betont ke­verek, sárt merek, takarítok. — A közérzete? — Kitűnő! Mindenkivel tu­dok beszélni, igazgatói, párt­titkári. személyzeti vezetői részről bizalmat érzek. — A régi helyén ezek sze­rint ... — A népműveléshez meg­szállottság kell. Ha az ember hite elfogy.. '. mindegy mi­től ... mert kudarcai vannak, vagy az újításait nem fogad­ják el, vagy távlati gondok adódnak, akkor jobb, ha nem erőlteti tovább. Valaki azt mondta róla; nem csinálja végig a dolgokat. Túl korán ránt nyúlcipőt, mint John Updike együk regényé­nek főhőse. — Már dolgoztam kubikos­ként régebben Is. Sole min­dent próbáltam. C vizsgás re­pülő voltam tizenhat éves ko­romban. Műszaki főiskolán vizsgáztam két félévből. Át akartam kerülni az ELTÉ-re. Nem engedtek. A külföldi ta­nulás terheit meg nem akar­tam a szüleim vállaira rakni. Két évet töltöttem sorkatona­ként, majd amikor leszerel­tem, Buzsákon népművelős- ködtem másfél évig. Levele­zőn szereztem oklevelet Szom­bathelyen. Buzsák után, hi­szen kaposvári vagyok: a vá­rosi tanács következett. — Majd a kubikonélet... — Volt, aki azt mondta: őrült vagyok. Figyeltem a hir­detéseket. Ahol rakodót, se­gédmunkást, szállítót kerestek, jelentkeztem. Addig rendben is ment a dolog, amíg ki nem derült, hol dolgozom. Akkor rám kérdeztek: »A tanács költségvetési üzemében dolgo­zik, ugye?«. Nem mondtam. Itt és itt. Megfagyott körülöt­Ű§ ísünyvok W1 Ferenc Ifjúsági a karácsonyi Á SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSÉRŐL A KoSsuth Könyvkiadó új­donságai közül első helyen említjük meg Lenin: »A szo­cializmus építéséről« című kötetét, amely Leninnek e té­mával kapcsolatos írásait tar­talmazza. Megjelent -a Mongol Népi Forradalmi Párt XVIII. kongresszusának rövidített A Móra Könyvkiadó könyvvásár közeledtével mind több könyvvel jelentkezik. A Delfin-könyvek sorozatában jelent meg Hegedűs Géza: »Az erdőntúli veszedelem« című, az ifjúság számára írt történelmi regénye, valamint Arkagyij Gajdar: »Timur és csapata« és »A hóvár pa- ranmnöka« című ifjúsági re­génye, egy kötetben. Ismét kapható a »Nagy Indián­könyv«, a híres Cooper ifjú­sági regényekkel, Würtz Adóm illusztrációival. A J3úvár- zsebkönyvek új kötete a »Kul­túrnövények 1«. A Csikós- könyvek sorozatban jelent meg Kertész Erzsébet: »A lámpás hölgy« című regénye, mely a kalandos életű Floren­ce Nightingale életével ismer­teti meg a serdülőkorú olva­sókat. Az ungvári Kárpáti Kiadóval közös gondozásban látott napvilágot a »Világszép Nádszálkisasszony és más me­sék«, Benedek Elek bűbájos gyermekmeséivel. Lengyel ki­adóval közös kiadvány a »Negyven tarka tengelice«, ** . AU ; v fiit jegyzőkönyve. Sok hasznos lengyel szerzőpár verses-ké- tanácsot ad Bartus Imre és Kilényi Géza közös munkája, a »Mindenki jogi kéziköny­ve«. Üjabb kiadásban látott napvilágot a »Földünk orszá­gai«. Hézagpótló lexikon a »Kulturális intézmények és szervezetek Magyarországon«, főszerkesztője Bíró Vera. Har­madik, bővített kiadásban je­leit meg a »Politikai kisszó­tár« Fencsik László szerkesz­tésében. Megjelent a »Párt­munkás zsebkönyv« is. Az Akadémiai Kiadónál lá­tott napvilágot Bokorné Sze­gő I Hanna tanulmánykötete, cínie »Az ENSZ helye a nem­zetközi jogalkotásban«. Csiz­madia Andor a szerzője »A magyar közigazgatás fejlődé­se a XVIII. századtól1, a ta­nácsrendszer létrejöttéig« cí­mű kötetnek. Érdekes törté­nettudományi értekezés a »Magyarország az európai gazdaságbán 1600—1650«, Zi- mányi Vera tollából. Az Iro­dalomtörténeti füzetek új kö­tete »Babits Mihály és a fór- radalmak kora«, szerzője Si- pos Lajos. A Korunk tudomá­nyi sorozatban látott napvi­lágot Damjanovich Sándor tanulmánya, a »Molekulaóriá­sok biofizikája«. Lakatos Má­ria és Levendcl László közös munkája a »Légzésrehabilitá- ció«. Fontos pedagógiai kér­déseket érint Bíró Katalin könyve, melynek címe »Er­kölcsi tudatossági szintvizsgá­latok és a kísérleti etikaokta- (e Gyuía; „A kék sziget,< cj. tás eredményei az általános | tudományos-fantasztikus iskola negyedik osztályában«. • regénye. peskönyve. A kiadó Kozmosz szerkesztőségének gondozásá­ban jelent meg Vidor Miklós kisregény- és elbeszélés köte­te, »A kirakat rendezés alatt«. Szántó Gábor riportjait tar­talmazza a »Láthatatlan gyö­kerek«. A Fiatalok könyvtára egyik új kötete a »Föltáma­dott a tenger«, mely a 1848— 49-es magyar forradalom és szabadságharc irodalmából készült kitűnő válogatás; az antológiát L ukácsy Sándor szerkesztette és ő látta el jegyzetekkel is. A Kozmosz fantasztikus könyvek soroza­tában jelent meg — újabb, át­dolgozott kiadásban — Feke­tém a levegő. Nem vettek föl sehova. Apám régi barátja az­után elhozott ehhez az építő­ipari brigádhoz. Nem mon­dom, hogy kitörő lelkesedés­sel fogadtak. De a végén azt mondták: »Hát akkor vár­juk!«. Átlagban kétezer forinttal kevesebb a jövedelme, mint a képesítésének megfelelő he­lyén volt. Felesébe van, gye­reke. — Tanulok az egyetemen, saját erőmből. A levelező ta­gozat népművelés—magyar szakára járok. Rengeteget ta­nulok azoktól is, akikkel a la­pátnyelet markolom. És ezt nem udvariasságból mondom. A vállalat vezetőivel egyetér­tésben mobilitásvizsgáiatban veszek részt szociológus irá­nyításával; hasznossá akarom tenni magamat, s magam is gyarapodni akarok ezáltal. Nagyon erősen összpontosí­tok minden hangsúlyára; nem moccan-e a kimondottak mö­gött önáltatás. Mert szó nincs a munka lebecsüléséről, me­lyet végez, amikor úgv érzem, hogy a képzettsége ellen cse- leködett, amikor lapátot fo­gott. Betont keverni — s jó betont! É az is tud, aki jóval kevesebb ideig koptatta az is­kolapadot. Népművelői hiány van! Főelőadóként irodalmi szín­padot is vezetett, klubot irá­nyított. Nem »bújik ki« belő­le a népművelő? — A munkatársak nézik a televízió Mindenki iskolája sorozatát. Beszéd tárgya ez másnap mindig. »Tanár úr, hogy van ez a fluktuáció? Nem értjük... A fluktuáció! Na, hogy is van? Akkor be­széljük meg!« így megy ez. S azután itt van az irodalmi színpadom. Az építőknél már apám idejében is működtek amatőr színjátszók. Proity Ist­ván KISZ-titkár és Szabados Péter oktatási és közművelő­dési csoportvezető megkere­sett. Éreztem; segíteni akar­nak. »Csinálnád-e az irodalmi színpadot?« Csinálom, nemso­kára bemutatkozunk... S már a »Grotowski bórá­nál« tartunk, meg Hónt Fe­rencnél, meg Sztanyiszlavsskij módszerénél. Hol van már a nyugodtsága? Most lázasnak látszik. Rendezői vizsgája van, használni akarja. Ha lesz ki­tartása és végez az egyete­men? — Ha nem is lapáttal a kézben, de talán itt a válla­latnál lesz jövőm. Leskó László ______________ ------r E mlékek üvegfalak között A két lány — Lucz Ilona és Sin Rita — Kadosa-tanítvány. Külföldi turnéra készülnek Schumannal és Beethovennel, s most a siófoki SZOT Csepel- üdülő vendégeinek adnak kon­certet. Délután két óra. Az üvegfa­lú társalgóteremben Schumann romantikus álmát idézi a zene. Az asszonyok közben hímez­nek, horgolnak, néhány szem becsukódik. Egy öregember, közel a zongorához, ujjai kö­zött láthatatlan karmesteri pálcát tart, és visszafogott mozdulatokkal vezényel. Aztán Beethoven dübörög. Egy szu­nyókáló asszony arca hirtelen megrándul, kinyitja a szemét és kapkodó mozdulatokkal ci­garettára gyújt. Cipősarokban aranyhalak Zúg a taps. Sokan odamen­nek a lányokhoz megköszönni az élményt. Az idős festőmű­vész — Damasek János — rajztömböt vesz elő, és néhány vonással fölvázolja a portré­jukat. — Megmutatom, milyen a szemük, amikor muzsikálnak — mondja. Később kártyacso­magot Vesz elő, s mindenféle trükköt csinál. A lányok ne­vetnek. A művész igazán nagy­szerűen bűvészkedik. Magas, esyenes tartású férfi lép .melléiül'.-— Pál Lajos nyugalmazott trolibrszsofőr vagyok — mu­tatkozik be. — Naayszerű kon­cert volt. Köszönöm. Mögöttük váratlanul meg­szólal a zongora. Egy öregem­ber Chopint játszik. — Ügy érzem — súgja a festő a troiibuszsoíőrnek —, mintha a vízparton lennék. Fi­gyeli? A Balaton olyan szür­ke most, mint az öregek te­kintete. Fölötte szomorú si­rályok szállnak. Az öregembert megtapsol­ják. — Több mint harminc éve nem játszottam — mondja csendesen, elnézést kérő mo­sollyal. Sűrű, vattafehér haja félig eltakarja a homlokát. A lányok összeszedik a kot­tákat, elbúcsúznak. Az öreg­emberek leülnek, és folytat­ják a beszélgetést. — Amikor maga játszott — fordul a festő a fehér hajúhoz —, olyan öregnek éreztem ma­gam, mint amilyen ténylez vagyok. Eszembe jutott, hogy a reumás vállam miatt a ka­bátomat csak a feleségem se­gítségével tudom fölvenni. Bezzeg, amikor a lányok zon­goráztak ... A fehér hajú — Máiai Kor­nél — legyint. — Értem én — mormogja. — Amikor a lányok játszot­tak, húszévesnek éreztem ma­gam — folytatja a festő. — Eszembe jutott egy csodálatos késdobálónő, akibe annak ide­jén szerelmes voltam. A cir­kuszban tetszett meg. minden este késekkel dobálta körül a barátnőjét. Egészen átlátszó ruhákat viselt, és üvegsarkú cipőt. Képzeljék, abban az üvegsarokban kicsi aranyhalak úszkáltak. Előadás után min­dig velem randevúzott, és né­ha vacsorázni vittem valame­lyik budai kisvendéglőbe. Szép napok voltak ... Akkoribari tanultam meg a kártyalrük- köket is egy olasz bűvésztől, ö is szerelmes volt a késdo­báló nőbe, de — talán monda­nom sem kell — reménytele­nül. Azért, hogy a kedvembe járjon, s néha velünk vacso­rázhasson a kiskocsmákban, megtanított bűvészkedni. De meg kellett esküdnöm az anyám életére, hogy senkinek sem árulom el a titkot. Szó­val, csak azt akarom mondani, hogy az egyik kis művészünk hasonlított a kásdobálónőre. Azért bűvészkedtem neki. De amikor maga, Métái úr, elkez­dett Chopint játszani, egyszer­re körülvett megint a reumás öregség. Négyéves koromban eltévedtem — Én csak olyankor érzem a koromat, ha a volánnál ülök ■— mondja a nyugdíjas troli- buszvezető. — Olyankor ugyanis eszembe jut, Hogy több mint harminc esztende’g buszoztam, és szinte mindvé­gig egy útvonalon. A 75-"ssel jártam állandóan, gondolom, maguk is voltak az utasaim. Mátkái Kornél bólint. — Én gyakran járok a 75- össel — mondja. ■ — Szóval, ha rajtam múlna, többé sohasem ülnék volán mellé, mert egyébként nem ér­zem magam öregnek. De nlha muszáj autót vezetnem, mert a feleségem szülei egv eldu­gott kis faluban laknr'- aho­va csak kocsival érden mn- ni. Elég sokszor mcglá'.ogat- juk őket, mert bizony már na­gyon idősek, csaknem tehetet­lenek. Van kocsim, kinn áll az üdülő udvarán, de szívesen megszabadulnék tőle. Ami pe­dig a zenét illeti, hát az én­nekem sohasem juttatta eszem, be az öregséget. Minden mást, de azt nem. Egy k:'s szomorú­ság, nem mondom, belém fész­keli magát, ha ilyen kitűnő muzsikusokkal találkozom, mint ezek a főiskolás lányok! Ilyenkor arra gondolok, hogy talán belőlem is lehetett vol­na művész, ha annak idejár, tanulhatok. Mert kérem, én már négyéves koromban úgy oda voltam a muzsikáért, hogy azután a postások fúvószene­karét követtem, mint az át - nyék. Bármerre mentek, én mindenhova utánuk. Amikor aztan abbahagyták a muzsiká­lást és szétoszlottak, ott áll­tam egy ismeretlen utcán. Ijedtemben elbőgtem magam. Rendőr kísért haza. Egy rö­vid ideig tanulhattam zenét, sőt gimnáziumba is beírattak. De apám egyszer csak felke­rekedett, kihajózott Ameriká­ba, és anyám öt gyerekkel tá­masz nélkül maradt. Befelleg­zett a zeneiskolának, a gim­náziumnak, dolgoznom kellett. De a zene és a muzsikálás öröme azért sohasem hagyott el. Mindig tartoztam valami­lyen együtteshez. Fúvós hang­szereken játszom, legutóbb a BKV szimfonikus zenekarának voltam a tagja. Mióta nyug­díjas vagyok, kevesebbet ját­szom. A Donnál elhagyott a muzsika Mátai Kornél azt mondja: — Én. Kodály és Dohnányl tanítványa voltam a Zeneaka­démián. Kodálynál zeneszer­zést, Dohnányinál zongorázni tanultam. A három esztendő anyagát két év alatt végeztem el, és karnagy szerettem volna lenni. Kodály szigorú és gyors ember volt. Ha belenézett a növendéke szerzeményeibe, szinte egyetlen pillantás után megállapította. érdemes-e a »művel« fogla’kozni. Ha rossz­nak tartotta, nyomban és szó nélkül visszaadta a lesújtott szerzőnek, ha azonban látott benne fantáziát, magával vit­te, és másnapra kijavította. Egyszer írtam egy latin misét. Kodály belenézett, magával vitte, és másnapra teljesen át­írta a kottát. Úgy összefirkál­ta, hogy képtelen voltam el­igazodni rajta. Gondoltam, fel­reteszem, és egy idő után megkérem a mestert, magya­rázza meg a javításait. De er­re nem került sor. Jött a há­ború, engem mundérba bújtat­tak, és vit'ek a frontra. A Don mentán aztán, szinte egyik naprll a másikra, elhagyott a muzsika. Gya:og vánszorog­tam haza, és jó ideig még hall­gatni sem bírtam zenét. A hóbor ; u ■ n szakmát tanul­tam, és tizenegy évig szer­számkészítő szakmunkásként dolgoztam. — Az jót tett a maga zon- gor.'-'> ujjainak — jegyzi meg a fcs'n. — Élveztem — válaszol az öregember. — És szerszámkészítőként vonult nyugalomba? — Nem. Pedagógusként. Matematikát, fizikát és bioló­giát tanultam közben az egye­temen. — Frős ember maga — mondja a szálas termetű tro­libuszsci Ír. — Csak voltam — roskado­zik a fehér hajú ember. Az üdülő kuitúrfe’előse — Peinlich Béláné — lép a te­rembe. — Sikeres volt a délutáni rendezvénye — mondom, -j— Lesz még valami? — Ismerkedési fest a Vihar eszpresszóban. — ök hárman — mulatok az emlékeikbe feledkezett öre­gekre — már megismerkedtek. Szapudi András B. Stern Pszichózis A mint hazaérkeztem a •* munkából, a feleségem így szólt hozzám: — Nálunk a könyvtárban az olvasóközönség valahogy nem nagyon falja az ateista irodalmat. írtam ki belőlük néhányat a nevedre. Ingerülten kérdeztem.; — Mi az ördögnek olvassak ateista irodalmat, ha egyszer úgysem vagyok vallásos? ■'— Nem kell olvasnod! Mindössze az történik, hogy én néhány könyvet mindig a nevedre írok. Neked ez ter­mészetesen mindegy, de a könyvtárnak a statisztika miatt, nekem meg a tervtel­jesítés miatt fontos. Érdekes. Nekem természe­tesen tökéletesen mindegy, ám a feleségemnek a tervtel­jesítés miatt tontos. Akkor legyen ... Ezzel én is elinté- zett.nek véltem az ügyet. Erre telefonált a nővérem: — Mondd csak, én már el­felejtettem: mi is a te iskolai végzettséged? — Hát nem tudod? — dünnyögtem —, hogy hat osz­tályom van, meg szakmunkás­bizonyítványom? — No, akkor figyelj! Én most a dolgozók esti iskolájá­ban tanítok. Kevés a tanu­lóm ... így én téged ... szin­tén ... beírlak a névsorba. A hetedik osztályba. Ugye, örülsz a nagy lehetőségnek? — Észnél vagy? — kérdez­tem. — Hát változtat az valamit a helyzeten, ha beírlak? — kérdezte csodálkozó hangon a nővérem. — Iskolába járnod nem kell. a vizsgáztatás meg­lesz nélküled, a jegyeket be­írom nélküled, s még azt sem fogod tudni, hogy mindez mi­kor történt. Ami igaz, igaz. A helyzeten nem változtat semmit. Le­gyen ... Reggel bediegyek a munka­helyemre. Hivat magához az igazgató: — Tudod mit. Szidorov? — mondja. — Te már teljesítet­ted a saját tervedet. Igaz? Segíteni kell a többieknek, mert másképven rossz vége lesz a dolognak. Azt feleltem, hogy örömmel. Álljak át egy másik munka­folyamaira? Sajátítsak el egy másik foglalkozást? Adjam át élenjáró tapasztalataimat? ... A legnagyobb örömmel... — Nem. Itt most a segít­ségnek egészen más fajáról van szó. Telefonáltak a szín­ház igazgatóságáról, hogy azonnal kezdődik az előadás, a nézőtér meg szinte teljesen üres... Röviden: már útban is vagyok a színházba. Köz­ben találkozom a barátommal, aki megállít: — Egy lépést se tovább, Válja! A dolog úgy áll. .. — Mi van? Neked szintén terved, van velem? — ördögöd van. Értesz fél szóból is. A dolog úgy áll, hogy... Szóval, mi rosszul harcolunk az alkoholizmus el­len. Téged írunk be a kijóza­nítóállomásra beszállítottak listájára. Majd azt füllentjük, hogy a »Tri topolja« környé­kén egy kerítés tövében ta­láltunk rád, és úgy be voltál csápolva, hogy az eget nagy­bőgőnek. láttad ... Elkezdtem gondolkodni: arra a következtetésre jutot­tam, nekem mindegy, hogy a detoxikáló állomás hogyan teljesíti a tervét.. . Megígér­ték, hogy a cégnél mindenről hallgatnak, így beleegyez­tem ... E kis kitérő után folytattam az utam a színházba. Ám nem sikerült oda érnem. Az egyik árkád alatt betuszkoltak a ru­hajavító műhelybe. — Ment­sen meg bennünket! — mond­ja bocsánatkérően a műhely vezetője. — Úszik a tervünk. Mire magamhoz tértem vol­na meglepetésemből, és mond­hattam volna valamit, már le is vetkeztettek. Le, anyaszült meztelenre. Látom, tisztítják a cipőmet, stoppolják a zokni­mat, vasalják a nadrágomat, varrják a gombilimat, mos­sák a fehérneműmet. — Két rubel húsz kopeikát kérünk — mondták, amikor felöltöztettek ... Este, amint megyek hazafe­lé, egyszerre csak arra leszek figyelmes, hogy valaki követ. Hátranézek.. Hát a hátam, mö­gött ott jön egy talpig feke­tébe öltözött ismeretlen férfi. Sieti'';, de ö egy lépést sem tágít. Hát ez meg már mit akarhat? Leszállók a villa­mosról. Követ. Mellé1''.teába térek. Az ismeretlen a nyo­momban. Ha sietek, siet, ha lassítok, lassít. Az igazsághoz tartozik. hop't a zsebemben ott lapul a fizetésem. Betérek egy sikátorba, átvágok eoy üres udvaron. Tie a k!sé-őm nem tágít. Trolibuszra szállók: ő is. Leszállók: ő is. Bemeyiek a Metróba — az ismeretlen utá­nam. Fel'övök. bevá gom m a­gam egy taxib-. Mire indul­nánk már ott ül mellettem. — Bocsásson megi — mond­ja. — Könyörüljön meg raj­tunk! — Nem értem óhaját! — Pedig egyszerű. A temet­kezési vállalat képviselőié va­gyok. Sehogy sem tndiuk tel- iesíteni a tervet. Sejti ugye, hogy miképpen lehetne a se­gítségünkre? ... Sigér Imre fordítás«

Next

/
Oldalképek
Tartalom