Somogyi Néplap, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-28 / 306. szám
KÍSÉRLETI ŐT HÓNAP A diákcsemegét fűrészgéppel szeletelik, majd csomagolják. A desszertcukorkát 12,5 dekás csomagokba töltik. A balatonberényi Határcsárdából cukrásaüzemet létesített a téli időben a Győri Keksz- és Ostya gyár és a balatonmáriai áfész. 25—30 dolgozót tudnak foglalkoztatni: diákcsemegét készítenek és desszertcukorkát csomagolnak. Ha az együttműködés beválik, jövőre is szerződést köt a két fél. ELŐSZÖR AZ ALKOHOL Fi!m és kő A gmO-ocs fk — esősorban a külföldi rendszámúak — megálltak, utasaik kiugráltak a filmfelvevő gépekkel, s a masina mindjárt elkezdett berregni. A maszatos purdék süldő lányok, apró, fekete szemű teremtések — alig köldökig érő kis ingekben vagy anélkül — bámészkodtak, csodálkoztak. Amíg ki nem jöttek a kunyhókból a felnőttek, ök már megunták a filmezést: követ rag adtait, megdobálták a gépkocsikat. Mindennek a következménye: a mikei tanácsnak minél sürgősebben meg kellett oldania a cigánytelep helyzetét, mert a kövesút mellett az előbb említettek miatt nem maradhatott. A községben régóta élnek cigányok: teknővájó oláhok és köszörűsök. Nem nagyon szívlelték egymást, külön-külön telepen laktak. A tanács azonban hamarosan a kövesül mellé telepítette mindkét csoportjukat. Az előbb már láttuk, hogy ez. sem jelentette a végleges megoldást. Üjabb költöztetés után a teknővájók a faluba települtek, a köszörűsök meg elmentek, ki merre látott. Csak egy család maradt közülük Mikén, később az is Nagyszállásra költözött. így értünk el a máihoz; amikor Mikén 19 családban 128 cigány él. A 6zámok . azért érdekesek, mert 1965-ben 33 cigánycsalád élt a községben. 138 ember. A szülők körül négy-öt csemete szaladgál. Ami persze az átlagot jelenti, az egyik családban három gyerek, a másikban kilenc is lehet. , . A létszám ilyetén alakulásán érdemes elgondolkodni. Elsősorban azon az alapon, hogy — a társadalompolitikai intézkedések nyomán — milyen hatások érik a cigánylakosságot Hiszen a gyermekek száma alapján mért pénzbeli támogatás egy-egy nagyobb családnál igen . jelentős ösz- szegre emelkedhet. Egy hathét gyermekes családban — különösen, ha ezek között három éven aluliak is vánnak — öt-hatezer forintot is elérhet. Mindez azonban csak akkor/ van így, ha megfelelő munkaviszony áll mögötte. Mikén a köszörűsök és a teknővájók korábban csak alkalmi munkából éltek, kéregettek, időnként favágást vállaltak. A teknővájó cigányok asszonyai pedig azt hordták haza, - amit a házakban adtak nekik. A községben — fokozott figyelemmel, a munkát megszervezve és tervezve — a hatva más évek elején kezdtek el foglalkozni a cigánylakosrság- gal. Azóta sok változás történt, többek között eredményeket értek el a munkával lalásukban: az 59 munkaképes korú cigány közül 38-an munkaviszonyban vannak (Bizonyára a régebbi berögződések hatása ez, hogy a legtöbben — tizenegyen — még mindig gyógynövénygyűjtéssel foglalkoznak. Kétségtelen, hogy a munkaidő itt kisebb kötöttséget jelent, mint a termelőszövetkezetben dolgozó négy, vagy az erdészetben munkát vállaló egy embernek.) A kunyhók elhagyása, családi házak építése, a többé- kevésbé rendszeres munkaviszony azonban — Mikén ez a tapasztalat — még nem járt együtt a kulturális fölemelkedéssel. Tévedés ne essék: a cigányságnak nagy értékű, saját és sajátságos kultúrája van. Nem ennek felváltására gondolunk, hanem az iskolázottság, pontosabban az egészen kin kortól való intézményi nevelés hiányára. A Mikén élő cigányok gyermekei között jelenleg 16 az óvodás korú, azonban oda egyikük sem jár. Igaz, hogy az általános iskolában sokan tanulnak, de közöttük vannak túl- korosak is. DECEMBER 23 KEDD Kamilla A várható időjárás: változóan felhős, száraz, hideg idő; nyugat felől növekvő felhőzet — átmeneti havazással. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma mínusz 1—£ fok között alakul. A távolabbi kilátások (péntekig) • megnövekvő felhőzet, a hét második felében Ismétlődő havazás, havas eső. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 3—8, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2 és plusz 3 fok közöttlesz. A felnőtt korúak részére minden évben szerveztek egy tanfolyamot, ennek célja az analfabétizmus megszüntetése volt. Megtartani azonban egyet sem sikerült, mint ahogy a cigányaiszonyok részére szervezett külön ismeretterjesztés is teljes érdektelenségbe fulladt, mert a címzettek nem voltak hajlandók ezekre eljárni. A mikei tanács legutóbbi ülésén — az eredmények és a gondok ismeretében — megalapozott volt az a kijelentés, hogy a cigánylakossággal való foglalkozás nehéz és fáradságos munka. Ennek részfeladatai — kiindulva a cigánylakosság mai magatartásából — adottak. S hogv tulajdonképpen még mindig az elején vannak — nemcsak Mikén, hanem általában is —, bizonyíték rá: a tanácsülésen az egyik fontos célnak jelölték meg annak elérését, hogy a cigánylakosság körében csökkenjen a szeszfogyasztás mértéke. Amíg ezt nem sikerül megoldani, a többi feladat csak nagyon néhezen, vagy egyáltalán nem teljesíthető. M. A. — Első lett a Tv népszerű Játék a betűkkel műsorának úgynevezett 400-asok klubjában a barcsi Dóki Vendéi. 432 pontot gyűjtött össze, s a televíziótól a magyar nyelv értelmező szótárát kapta jutalmul. — Fodor András fordításában hangzanak el Tadeusz Rozewicz lengyel költő versei ma 17 óra 50 perckor a tv-ben. A műsor címe: A költészet percei. — Nyugdíjastalálkozót rendezett 70 idős ember részére a keresztúri Autóscsárdában a Balatonmáriai Áfész. Az ünnepségen úttörők adtak műsort. — Üj Vadfajjal gazdagodik jövőre a Vértes állatvilága: a MAVOSZ muflonokat telepít a hegység erdőségeibe. Járvány” a múmiák közt II. Ramszesz fáraó múmiáját — mint annak idején írtuk — ismeretlen »betegség« támadta meg, s Párizsba szállították, ahol szakemberek azóta is kezelésben részesítik. Üjabb jelentések szerint nemcsak a néhai II. Ramszesz »beteg«; a fáraómúmiák között valóságos »járvány« pusztít. Az amerikai Newsweek értesülése szerint Szádat egyiptomi elnök kijelentette: további múmiákat kell Párizsba szállítani kezelésre. Az amerikai szakértők úgy tudják, hogy a titokzatos fertőzés már 19 fáraó és 7 királynő múmiáján idézett elő károsodást. Mai ügyeletes: Simon Márta Telefon: 11-510, este 8-ig. Meícorológiai gyorsmérleg az óévről Gyakori a panasz manapság. hogy megváltozott az időjárás:. nincs igazi nyár, tél, felborult az időjárás egyensúlya. ÁU-e ez 1976-ra? — kérdeztük a Meteorológiai Intézetben Szalma Jánosnét, az éghajlati tájékoztatási osztály munkatársát. — Egyáltalán nem —hangzott a válasz. — 1976 normális meteorológiai év volt Évi átlagban a középhőmérséklet tizedfoknyira »hozta« a száz- egynéhány éves átlagot, és a mintegy 50 milliméteres csapadékhiányt- a feltehetően csapadékosabb december pótolja. Természetesen akadtak jócskán meteorológiai anomáliák, de ilyenek a hivatalos meteorológiai bejegyzések több mint egy évszázados krónikája szerint minden évben előfordultak. Mondjuk tehát inkább úgy, hogy néhány érdekességgel ez az év is gazdagította a meteorológiai megfigyelések tárát. Január nagyon meleg volt: 12-én — plusz 12,5 fokos hőmérséklettel — évszázados napi rekord dőlt meg. Tegyük hozzá, hogy a legmagasabb januári hőmérsékletet 1920. január 14-én mérték, plusz 15,1 fokot. A február szárazságával tűnt ki. A sokéves csapadék- átlagnak csupán 50 százaléka hullott le. Viszont ebben a hónapban volt az év leghidegebb napja: mínusz 21,4 fokot mértek Tiszatoeqsen. Rendkívül hideg márciust hozott a meteorológiai tavasz első hónapja: sokszor került fagypont alá a hőmérő. Március 12-én például Kalocsán két tized híján mínusz 20 fokot mértek. Érdekes, hogy a »bolond április« és a vénasszonyok nyara az idén nem hozta igazi formáját. Áprilisban nem volt változékony az időjárás; 22 napon át egyfolytában mediterrán tavasz uralkodott, sok esetben plu3z 6—8 fokos átlagon felüli hőmérséklettel. A fagyosszentek ugyan idejében megjöttek, de fagyot nem hoztak, csupán süllyedt a hőmérséklet. Sándor, József, Benedek zsákjukban ezúttal fagyot hoztak. Medárd is csődöt mondott, hiszen legesősebb hónapunkban, júniusban 23 napon át teljesen felhőtlen, ragyogó napsütés volt. Július adta az igazi nyarat, ebben a hónapban mérték az évi legmagasabb hőmérsékletet: Örkényben 36,9 fokot. (Ez bizony jócskán elmaradt az 1950-ben mért pécsi 41,3 fokos rekordtól.) A vénasszonyok nyara késett. Szeptember hűvös volt, de október szinte nyári meleget hozott. Az októberi rekordok színhelye Túrkeve; itt 1932. október 1-én 32, 1920. október 31-én pedig mínusz 16,8 fokot mértek. A tizedik hónap az idén jó meleggel rukkolt ki: október 2-án két hővolt tized híján 30 fok volt a mérséklet. A november melegebb az átlagosnál, de rekordok nem születtek, december — mint tapasztaljuk — szintén nem szolgál szélsőségekkel. Egy csúcs azért született: 2-án mérték 106 év legalacsonyabb légnyomását, 716 millimétert. — Mit hoz az új esztendő a meteorológiában? — A különféle külföldi féléves, éves előrejelzések egymással ellentmondóak. Általában hideg, zord telet várnak, esősebb júniust, júliust, és hosszan tartó augusztusi kánikulát. Ezekről a várható időjárási periódusokról dr. Ambrózy Pál, a Meteorológiai Intézet igazgatója így beszél: — Az említett távprognózisok tudományos szempontból megalapozatlanok. Nem mondom, hogy teljesen »ex hasi- bus« születnek; de a csillagok állásából és a népi hagyományokból, valamint a valószínűségszámításból kihozott hosszú távú »prognózistelitalálat« valószínűsége igen csekély. . Tudományos alapon, mintegy 80 százalékos valószínűséggel megállapított előrejelzéseink csupán 1—1,5 hónapra szólnak. Ezek szerint a tél első fele enyhe és csapadékos lesz. Távolabbi jóslásokra, illetve találgatásokra nem vállalkozhatunk. F. T. — Ifjúgárda-szakasz alakult a kaposvári textilművekben, s Asztalos Jánosnak, a Budapesti Pártbizottság hős védőjének, az 1956-ban meghalt mártírnak nevét vetie föl. Házassági rekord 834-en kötöttek házasságot az idén a Kaposvári Városi Tanács anyakönywezetője előtt. Ez rekordnak számít; még soha ennyi esküvő nem volt itt (Tavaly is csak 794- en kötöttek házasságot.) A vidékiek közül is sokan a megyeszékhelyen tartották az esküvőt. S még egy érdekesség: karácsonykor nem volt, és szilveszterkor sem lesz, aki kimondaná a boldogító igent. — Magyar—japán kooperációs egyezményt írtak alá a hazai alumíniumfólia-gyár- tás korszerűsítésére és bővítésére. A japán partner évi 5000 tonna kapacitású alu- mínium-fóliagyártó hengersort szállít a kőbányai könnyűfémműbe. — 21 pályaművet nyújtottak be a tervezők a Miskolc városközpontjának rendezésére kiírt tervpályázatra. A bíráló bizottság befejezte a pályázat értékelését. — Télország címmel jelent meg Weöres Sándor lapozó- könyve a Móra Kiadónál. Az illusztrációkat Reich Károly készítette. < — 165 szakcsoport tartozik Somogy megyében az áfész- ekhez, a tagok száma pedig meghaladja a nyolcezer-kétszázat. Lezuhant egy Bo3'.ng-707-es A bangkoki repülőtér közelében — mindössze másfél kilométerre a kifutópályától — leszállás közben szerencsétlenül járt az egyiptomi légitársaság Boeing 707 típusú, Kairóból Tokió felé repülő gépe. A repülőtéri hatóságok közlése szeriht a katasztrófa idején sűrű köd volt; a leereszkedő gép futóműve egy textilgyár tetőiének ütközött, és a Boeing fölrobbant. A katasztrófának több mint 70 halálos áldozata van. A legújabb jelentések szerint a felelősség nem a repülőtér irányítóközpontjának személyzetét, hanem a pilótát terheli, mivel utolsó üzenetében azt jelentette, hogy a látási viszonyok a landoláshoz megfelelőek, és kész a leszállásra. 220 évvel ezelőtt, 1756. december 28-án született Nagyesztergáron — és 28 éve* korában halt meg Veszprémben — Ányos Pál költő, a korai felvilágosodás, a II. Józseffel szembeni nemzeti ellenállás ismert poétája. ősei dunántúli középnemesek voltak. Győrben, Komáromban, Veszprémben, majd a pálosok pápai iskolájában tanult, s 1772-ben maga is belépett a rendbe. 1776-ban bölcsészeti doktorátust szerzett a nagy- szombati egyetemen. 1777-től Budán élt és szoros kapcsolatba került — a többi közt — Virág Benedekkel, Orczy Lő- rinccel, Bessenyei Györggyel, akik bevonták őt irodalmi, irodalompolitikai terveikbe is. A szerzetesi hivatásában csalódott költőt rendje 1781-ben a Nyitra vármegyei felső-elefán- ti kolostorba rendelte, majd a remetei magányban testileg, lelkileg összetört Ányos Pált a következő évben a pálosok székesfehérvári gimnáziumába helyezték tanítani; élete utolsó hónapjait Veszprémben töltötte. A magyar irodalmi .népiesség és a felvilágosult politikai líra szerény első előfutára volt, a magyar szentimentalizmus jeles alakja. Életműve később szervesen beolvadt a magyar irodalom későbbi nagyjainak — egyebek közt Csokonainak, Berzsenyinek — az alkotásaiba. Verseinek első kiadása Batsányi János gondozásában jelent meg 1798-ban Bécsbcn. fi hajó kapitány vádjai A Vörös-tengeren pénteken elsüllyedt egyiptomi személyszállító hajó kapitánya hétfőn azzal vádolta az utasokat — a többségük zarándok volt —, hogy nem követték utasításait a szerencsétlenség pillanataiban, s ezzel súlyosbították a katasz- 1 trófát. A kapitány elmondta, hogy amikor kigyulladt a hajó, a mentőcsónakokiba parancsolta az utasokat és a legénységet, de azok inkább személyes holmijaik megőrzésével törődtek és erőszakkal kellett rákényszeríteni őket a süllyedő hajó elhagyására. A hajószerencsétlenség során eltűntek száma az eddigi jelentések szerint megközelíti a százat. — Teljesítette tervét —« négy nappal az év vége előtt — a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés valamennyi tagvállalata. Az idén több mint 36 milliárd forint értéket állítottak elő, s ez 3 százalékos termelésnövekedést jelent 1975-höz képest. — Elkészítette a keszthelyi agráregyetem termelésfejlesztési intézete az egykor híres szőlővidék, a Szent- györgy-hegy rekonstrukciós tervét. Ezt a tervet használják föl támpontul az országos Természetvédelmi Hivatal szakemberei is. —r Fokozódott a tél a Mátrában: a hétfőre virradó éjszakán Kékestetőn mínusz 16 fokot mértek. Napközben sem emelkedett a hőmérséklet mínusz 12 fok fölé. — Szülők, figyelem! Felhívjuk a kedves szülők figyelmét, hpgy a Sabin-oltás második részét országosan 1977. Január 3—9. között adják. Kérjük, hogy oltásra kötelezett gyermekükkel a lakóhely szerint Illetékes gyermekorvosi rendelőben megjelenni szíveskedjenek. Oltást kapnak az 1973. okt. 1. és 1976. szept. 15. között született gyermekek. A védőoltáson a megjelenés kötelező. Dr. Kámpai Ernőné gyermekgyógyász csop. vez. főorvos. Érlesíáés A Somogy, megyei Tanács V. B. építési, közlekedési és vízügyi osztálya új helyre költözött Az irodahelyiségek Kaposvár, Május 1. u. 37—39. sz. alatt, a IV. emeleten találhatók. Postai cím: 7401 Kaposvár. Pf.: 122. (változatlan) Telexszám: 13-340 (változatlan), telefon: 12-397, 12-398. A jövőben az osztály a fentebb jelzett helyen, címen és telefonszámon érhető el. (14298)